Orbánt csak szeretni szabad 2012. április 26. csütörtök 18:26 Forrás: AN

  • Share/Bookmark
Orbánt csak szeretni szabad

Budapest – Csak szeretni szabad a Kedves Vezetőt, állva és ütemesen tapsolni neki. Minden más a haza ellen való cselekedet, aki ilyet tesz, az a magyar nép ellensége, gaz hazaáruló, a világ ellen vívott szabadságharc kerékkötője. Orbánt csak az udvari fényképész fotózhatja, aki engedély nélkül a közelébe merészkedik, felségsértést követ el.

Rendőrök vették körbe és igazoltatták az Ifjú Demokraták csoportját a reptéren. Elmondásuk szerint azért igazoltatták őket, hogy ne férhessenek hozzá a Varsóból hazaérkező Orbán Viktorhoz. Szarvas Koppány Bendegúz a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában elmondta, azért mentek ki a miniszterelnök “elé”, hogy fölhívják a Széll Kálmán 2 terv egyes intézkedéseinek vállalhatatlan voltára, továbbá tiltakozzanak az ellen, hogy a miniszterelnök az újabb brutális megszorításokat úgy állítsa be, mintha azokat az Európai Unió kényszerítette volna hazánkra.

Arra akarták fölhívni a figyelmet, hogy Orbán Viktor az Európai Unióra próbálja hárítani a felelősséget kormánya végletesen elhibázott gazdaságpolitikájáért, ezzel is a szélsőjobboldal malmára hajtva a vizet.

A tiltakozó megmozdulásról, és az azt ellehetetleníteni próbáló rendőri intézkedésről fényképfelvételek készültek, ám a fotóstól a rendőrök elvették a kameráját és arra kényszerítették, hogy a rendőrség föllépését tanúsító felvételeket törölje.

Az Ifjú Demokraták vezetője tiltakozott az elemi szabadságjogokat semmibe vevő rendőri intézkedés ellen, és arra készül, hogy az ügyben jogi eljárást kezdeményezzen.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (39 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +57 ( 59 szavazatból)
Orbánt csak szeretni szabad, 5.0 out of 5 based on 39 ratings

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

59 Reader’s Comments

  1. Javaslom a munka ünnepét a “cáfolatra”, jó lenne, ha sokan tüntetnének ov ellen.
    Pártállástól függetlenül több szakszervezet tud mozgósítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (58 szavazatból)
  2. Orbánt szeretni egyszerüen beteg dolog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Orbánt nem érteni kell, hanem hinni kell benne!
    Ettől lett a 2/3, hittek neki, pedig tulajdonképpen nem volt programja csak sejtetései, majd visszacsináljuk, hittek neki!
    Egyébként pedig nekem azt mondta egy ismerős hölgy, akinek vannak gyerekei, unokái, nem utolsó sorban szerető férje, hogy ő bizony szereti Orbánt! Elállt a szavam, éppen ezért azóta is bánom, hogy miért nem tudtam megkérdezni, hogy mit is szeret rajta?
    Olvastam: hogy “sokan elbűvölve hallgatják, mert úgy gondolják, hogy ők olyan butuskák, ezért nem is érthetik ezt a “nagyon okosakat” mondó szónokot.
    Pedig, ha jobban odafigyelnének, rájönnének, hogy nem bennük van a hiba…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (56 szavazatból)
  4. Szeresse a bakó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (67 szavazatból)
  5. Szeressék az állatkerti krokodilok. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (61 szavazatból)
  6. Gyerekek, nem így kell azt csinálni!
    Először is a táblácskákat bőröndbe csomagolni és csak az utolsó pillanatban elővenni!
    Másodszor: a dokumentáló kamerát rejtetten, táska oldalába vágott nyíláson keresztül kell használni.
    De nem rossz megoldás néhány NYUGATI hírügynökség értesítése sem a várható balhéról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (70 szavazatból)
  7. 2/3-ot szerzett biankó csekkre.Akkor most mit várunk ezektől az emberektől akik akkor megszavazták?Nem akarják bevallani,hogy tévedtek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (43 szavazatból)
  8. Kádárról is ezt olvatam.

    Bírta a kritikát, főleg ha dicsérték.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (32 szavazatból)
  9. Csakén sajna teljesen igazad van.
    Most láttam egy riportott, az öreglány azt mondta, Orbán bármit csinál az biztos, hogy jó, mert bezzeg a piszkos kommunisták……….
    Még mindig sokan hiszik, hogy ez a mostani sz.r is a Gyurcsány miatt van. Egyszerűen nem gondolkoznak, elfogadják, amit a fideszmédia sulykol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  10. Ott az anyja, szeresse. Nekem ne kelljen. De – ha lehet – látni se.
    Remélem, nem kell már sokáig viselnem ezt a disznóólat, amit csinált.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (47 szavazatból)
  11. Én is szaladtam a 70-es 80-as években fényképezőgéppel a kezemben a rendőrök elől.Fogadjatok meg egy tanácsot gyerekek.A fotós vonuljon félre és használjon legalább 200-as telét. Drága de megéri.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  12. Én azt hallottam, van olyan szoftver, amivel a memóriakártyáról törölt képet vissza lehet hozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  13. “Kádárról is ezt olvatam.
    Bírta a kritikát, főleg ha dicsérték.”

    Ejnye, bejnye tapimackó. Hogy jön már szegény Kádár a vezérhez.??!! Ettől a paprikajancsitól komolyan félni kell… ez itt má nem a krumplilevesről szól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (46 szavazatból)
  14. Orban beteg, nem csak politikailag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (47 szavazatból)
  15. -szeresse őt Sipos Erzsike!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  16. DKTÅTOR!

    NE MERJETEK NEM SZERETNI!

    En is szeretem, mint kecske a kest!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (28 szavazatból)
  17. Egyetértek, hát lehet őt nem szeretni ?

    http://lh5.ggpht.com/_BdLHxSDhBBw/S9UtlzusrKI/AAAAAAAAE0Q/pvII43sTlV4/s400/2010_04_25_valasztas_vorosmarty%20%28126%29.JPG

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  18. Az arcán is nyomot hagy a kormányzás nehéz terhe. 2014-re már csak egy “szeretni való” vénember lesz a fiatal antidemokraták örökös vezére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  19. zorka Nem szeretni? LEHET! Miazhogy? Nagyonis!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  20. Szeresse akinek két anyja van. Én, ha megjelenik a TV-ben már el is fordítom a fejem.Egyébként a társaival is így vagyok. Valamikor még Kósát, Rogánt elég értelmesnek tartottam, mára már ők is teljesen kifordultak önmagukból. Ezzel az egész társasággal, de még a szimpatizánsaival szemben is egy halálos undort érzek. Fizikai fájdalomként élem meg, hogy ilyen emberekkel kell egy országban élnem. Orbánnak pont az lesz a végzete, hogy betegesen törekszik a szeretettre és végül is egyre inkább csak útálat fogja körülvenni. Én ugyanis nem hiszek a statisztikai adatoknak, már ami az ő népszerűségét illeti. Sok agyhalott vénség éljenzi, nők férfiak egyaránt, de már a fiatalság között nincs népszerűsége, akiknél van azokat egyszerűen megvette. Rejtély számomra, hogy a családja hogy viseli? Tartok attól, hogy nem egyforma lelkesedéssel.
    Amikor Orbán megszólal, és természetesen hazudik, a gyerekeket nem engedném a TV készülékek elé!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (45 szavazatból)
  21. nyissz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  22. Az emberek többsége nem is jut megfelelő valós információhoz, mert csak az igénytelen müsorokat, sorozatokat nézik, este hiradó az M1-en és kész. Az hogy milyen mértékü kizsákmányolás folyik, szinte fel se fogják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Imádni való az a bamba pofikája. Úgy megpaskolgatnám egy szívlapáttal, főleg amikor szeretetteljes hangulatba lendít az intézkedéseivel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  24. Kekec
    A bőröndbe nem táblácskát kell csomagolni.:)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  25. Először is: egy jó vezetőt nem kell szeretni. Sőt, az sem baj, ha egyes emberek nem szeretik. Vagy bizonyos döntéseiért nem szeretik. De tisztelni lehet. Azért például, mert tisztességes, becsületes, a hatalmat szolgálatnak, és nem holmi “önmegvalósítás” eszközének tekinti. Mert a nem az emberek javát akarja, ezért nem is veszi azt el az emberektől. Mert őszinte, és vállalja a felelősséget, és nem csak akkor, amikor jó döntést hoz, hanem akkor is, amikor téved. És amikor már nem tud, nem képes vagy nem akar tovább szolgálni, képes megválni a hatalomtól. Nos, Orbán Viktor pontosan ilyen ember. VAGY MÉGSEM????? Én hosszú ideig dolgoztam egy japán cégnél, a magyarországi vállalatuk első számú vezetője voltam. És egy idő után azt vettem észre, hogy japán kollégáim szan-nak kezdtek szólítani. Ami japánul kb. annyit jelent, hogy “tiszteletre méltó”. Soha nagyobb elismerést nem kaptam életemben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  26. Konkretan utalom, mint a szart. nemzetgyaazo, magyagyalazo mocsadek primitiv balfasz. De persze ha az apja szarra veri meg idejeben, akkor nemzetmentokent lenne elismerve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  27. Bubu64
    2012. április 26. csütörtök
    22:31

    Olyasmit említettél ami már nekem is sokszor feltűnt, a kifejezéstelen üres, emberi értelmet nem sugárzó tekintete, buta arca, még a szuper udvari fotós számára is ráadásul állandó jelleggel, immár a fotózások másodperceire sem képes összeszedni magát.
    -
    Logikus kérdésre logikus válasz jár.
    -
    Hogyan képes egy ilyen elbutult, intellektuálisan leépült amatőr, egy ekkora pancser ilyen hatalmat gyakorolni???
    -
    Én csak egy választ tudok, ha valaki tud jobbat érdeklődéssel hallgatnám. Orbán nincs, ő egy üres bábu egy marionett. Ami létezik az a kifinomult uralmi mechanizmus aminek ő csak a része és a mechanizmus az ami már őt is marionettként mozgatja. A hűbéri szerkezet a fejére és agyára nőtt, a mechanizmusban hullámszörfözik, gondolkoznia nem kell, nem is tud már csak egyensúlyoznia kell agy nélkül amíg ő van a díszpáholyban ahonnan ész és szaktudás nélkül indulataival szítja, stimulálja a gyilkos mechanizmust.
    -
    Fontosabb kérdés, akkor személy szerint ki irányít, kit szolgál Orbán és a mechanizmus. Persze találgatni nem elég, meg kell találni, vagy meglátni vagy kikövetkeztetni és bizonyítani.
    -
    Ki az személy szerint és minek a része, hogyan működik az a mechanizmus amelyik egy ilyen leépült, intellektuális lélegeztetőgépen tartott alakkal ilyen tragikus kézi vezérlésre kapcsolt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  28. Figyu!!!!!!!!!!!
    Szívesen hódolnék a sirjánál.
    Kicsi a nyugdíjjam, de vinnék neki virágot.
    Gonoszka ! nem láda …rakasz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  29. Az ifjú demokraták mögött nem állnak tapasztaltabb demokraták, akik fel tudták volna készíteni őket egy ilyen fiaskóra?Mert ha még dillettáns módon állnak hozzá tapasztalatlanságuk okán, de nincs ki segítse őket,legalább tanácsokkal,hogy hogyan hajtsanak végre egy ilyen akciót?
    Ez számomra egyet jelent. Az idősebbek között is nagy a naivitás.
    Mit hittek? Hogy a kedves vezető közelébe férkőzhetnek?
    Nem szólni egy sajtósnak sem? Főleg nem külföldi tudósítónak?
    Ziccerek sokasága kihagyva.Nem jó ez így.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (18 szavazatból)
  30. Adyt plagizálva!:
    Minden a Sorsé, szeressétek,
    Őt is, a vad, csuti bolondot,
    A gyujtogató, csóvás embert,
    Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
    Mert ő is az Idők kiküldöttje
    S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
    Hunnia úri trágyadombja,
    Ez a világnak nem közösse.

    Én igenis szeretem a Viktátort, mert azellenségünket is szeretni kell, nemcsak a jótevőnket. És nagyon szeretném, ha minél előbb a mennybe jutna jótettei jutalmául! Csak attol félek, hogy Szentpéter, a menyország portása nem engedné be, mert félne attol, hogy ha bekerül, ott is budiforradalmat csinál, a belzebubot kinevezi főügyésznek, és Istent áristomba csukatja. Mert ha nem tudnátok ott fent mindet számontartanak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  31. Politikust nem szeretni , hanem tisztelni kell ! Szeretni ott van a családom , rokonaim .
    Tisztelethez a kettős beszéd kevés . Magyarországon Rákosi és Kárdárt ” szerették” amit a félelem táplált és csak gondolatban merték kritizálni .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  32. kekec2012. április 26. csütörtök

    Na jó, én csak finom úrinő akartam maradni, nem akartam sorolni az iránta érzett érzelmeimet. :-) A megfelelő szavakat legfeljebb csak gondolom, de beszédben, írásban nem használom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  33. Az a helyzet, hogy az ifjú “tiltakozók” szavai ellentmondanak cselekedeteiknek. Úgy viselkednek, mintha skizofrének lennének: meghasonlottak? Hiszen ha Orbánnak a figyelmét akarnák arra felhívni, hogy most a népet sanyargatja, ám úgy tesz, mintha az Unió kényszerítené ezekre az intézkedésekre, akkor tulajdonképpen Orbánt egyrészt hazugnak tartják, másrészt viszont a “tiltakozásuk” tervezett módjával azt is kifejezik, hogy hazudozásai tudomásul vételével mégis demokratának tartják. A két kinyilvánítás összeegyeztethetetlen egymással.
    A fiatal “tiltakozók”‘ felkészületlenül, fejetlenül cselekedték, amit tettek. Vagy be kellett volna jelenteniük a csoportosulásukat és engedélyeztetni, vagy olyan helyzetet teremteniük, amit sem megakadályozni nem lehet, se kitérni előle. Utólag teljesen fölösleges a saját töketlenségeiket magyarázni. Teljesen nyilvánvaló, hogy az az Orbán, aki az Uniót (is) orruknál fogva vezeti, nem teszi lehetővé olyan események kiderülését, hogy neki esetleg ellenzői is vannak. Ma még csak az események helyszínén igazoltatnak a rendőrök, de hamarosan eljő az idő, mikor rendezvények meghirdetett napja előtt letartóztatják, vagy berendelik kihallgatásra a szervezőket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  34. Felkapaszkodott, műveletlen vidéki tahó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  35. http://www.hir24.hu/Root/Sites/Hir24/Belfold/2012/04/27/Igy-lehetne-levaltani-az-Orban-kormanyt
    Tóth Zoltán választási szakértő szerint. +++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  36. Nem lehet leváltani. Ő azt nem fogja engedni. Ezt az embernek látszó lényt csak erőszakkal lehet majd eltávolítani.
    .
    És ha pl. a fejére esne egy tégla, és elszenderülne, akkor ha jól emlékszem az Alaptörvény értelmében is fel kellene oszlatni a kormányt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  37. bocsánat, de mi a meglepö a rendörség intézkedését tekintve?
    -
    vagy van itt még valaki, aki azt hiszi, jogállamban élünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  38. Gets által belinkelt cikkhez:
    -
    az ÖSSZEFOGÁS a leghatékonyabb fegyver, ami a kezünkben van. Azért, mert az ö leghatékonyabb fegyverük a széthúzás szítása. “Oszd meg és uralkodj” – ellenszere az összefogás.
    -
    tehát minden alkalommal, ha az ellenzék összefog, MÁR LEVÁLTOTTUK ORBÁNT! mindig egy picit, újra meg újra, minden összefogással

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  39. Lehet, hogy már azért őrzik ilyen keményen, hogy meg ne szökjön? Ki tudja, de előbb utóbb úgyis ez lesz a vége!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  40. “Szolgálunk és védünk”.
    Ezt tették a rendőrök. Csak úgy csinálták, ahogy diktatúrákban szokás. Igaz Kádárt jobban szerette a nép, mint OV-t.
    Úgy látszik ez az új sajtószabadság, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, közszolgálat fidesz módra.
    Amúgy úgy tapasztalom, fideszül minden szó pont az ellenkezőjét jelenti, mint magyarul.
    A drasztikus adócsökkentés drasztikus adóemelést, a nyugdíjvédelem a nyugdíjak elrablását jelenti, és sajnos sorolhatnám még tovább-

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  41. Ez is nagyon sokakat fog arra késztetni, hogy még jobban “szeressék”:
    (Gyűjtés a Varánuszról)
    Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.04.27. 13:16:59
    A törpe kiadta a parancsot, 150.000 rokkantat vissza kell terelni a nemlétező munka világába a felbérelt fideszes orvosoknak!
    A jelenlegi komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályozás extrém, a valóságos munkaképességnek nem megfelelő eredményeket produkál.
    Néhány példa a komplex minősítő táblázatból, mely alapján lényegében munkaképtelen betegeket lehet munkaképessé nyilvánítani:

    1./ Idegrendszeri betegség okozta károsodások megítélése (gyöki tünetek, fájdalom szindrómák):
    tipusos tünet együttes, több gyök érintettsége utaló egyoldali érintettség jelei (érzészavar, reflexkiesés, izomgyengeség)………. funkciókárosodás mértéke: 7-10%
    tipusos deréktáji, csípőtájra, alsóvégtagba kisugárzó féloldali fájdalom, zsibbadással, vizsgálatkor több gyöki érintettség jeleivel (érzészavar, reflexkiesés, izomgyengeség, vegetatív zavarral………. funkció károsodás mértéke: 11-15%

    Ez, már csak azért sem hihető, mert szaktekintélynek számítók, professzorok nyilatkoztak a Tv adásokban, hogy a gerincsérvek komoly betegségeknek számító, rokkantsággal járó kórképek még akkor is, ha a páciens műtéten esett át, akkor sem gyógyul meg soha rendesen.
    Ezek a betegek a komplex minősítők szerint mégis, egészségesnek számítanak.

    2./ Alsó végtag amputációja combközépen………. funkció károsodás mértéke: 36%, vagyis ez a személy sem számít megváltozott munkaképességűnek. Sőt, mivel 40% alatti a funkciókárosodása, így semmilyen ellátásra sem jogosult.

    3./ Szívritmuszavarok: rendszeresen jelentkező, dokumentált ritmuszavarok, a betegnek a kezelések ellenére is panaszai vannak, a napi tevékenységet akadályozza………. funkció károsodás mértéke: 30-49% Ez azt jelenti,hogy akár életveszélyes állapotú szívritmuszavaros beteget is munkaképessé nyilvánítanak.

    4./ Veleszületett, halmozott, mindkét ágon beöröklött trombózishajlam, ismétlődő trombózisokkal……….funkciókárosodás mértéke 31-40%
    Ennek ellenére a betegeknek, csak enyhe fokú haematológiai károsodást, pl. 10% mértékű károsodást írnak a szakvéleményére! Ezek a gyakorlatban így működnek, sajnos.
    Ugyanennek a betegnek vénás elégtelenség okozta érkárosodás, bőrelváltozással és ismétlődő trombózissal, súlyos posztrombotikus szindróma miatt……….funkció károsodás mértéke: 11-25% mértékű. Ennek ellenére a betegnek erre is, csak enyhe fokú 10%-os mértékű egészségkárosodást írnak! Ezzel a betegséggel, se ülő, se álló munka nem ajánlott, mégis munkaképes? Miközben az ilyen beteg, élethossziglan tartó vérhígító gyógyszer szedésére beállított, a szoros laborkontroll mellett is, súlyos szövődményekkel járó, genetikai betegsége miatt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  42. Orbánt szeretni kell
    .
    A kannibál család ebédel:
    Mondja a gyerek: Apa én nem szeretem a nagyit!
    Apa: csend fiam, egyél tovább.
    A Gyerek megint rá kezdi: Apa én nem szeretem a nagyit …
    Apa újra: csend fiam! Egyél tovább!
    Kis idő múlva a gyerek megint rá kezdi elszontyolodva: Apa én nem szeretem a nagyit …
    Mire az apa: Akkor fiam tedd ki a tányér szélére….
    .
    Orbánt én nem szeretem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  43. karelsloboda,

    kész szerencse, hogy már vacsoráztam :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  44. szeresse őt a halál!
    az összes szeretetem a családomé, a tiszteletem és szimpátiám meg azoké, akik magatartásukkal kivivják csodálatomat, és azok sincsenek kevesen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  45. Ez Egy Friss Hír! Már megint hátba szúrta Európát és az IMF-el is ezt fogja tenni!

    “Orbán másként gondolkodik Brüsszelről

    A miniszterelnök szerint Magyarország konfliktusait az okozza, hogy Európáról kétféle gondolkodásmód létezik: a nemzetek Európája, amelyet a magyar kormány vall, illetve az Európa mint birodalom eszméje.

    Orbán Viktor ezt pénteken mondta a szabadkai Népkörben, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kampányzáró rendezvényén. Európáról kétféle gondolkodásmód létezik – fejtette ki előadásában a kormányfő -, és ez a kétféleség magyarázza azt, hogy Magyarország bár a legjobb szándékoktól vezérelve törődik a saját dolgaival, mégis nemzetközi ellenállásba ütközik, úgy, hogy közben nem akarja elvenni azt, ami a másé.

    Az egyik gondolkodásmód, amelyet a magyar kormány is vall, a nemzetek Európájának eszméje, amely szerint nem oldódhat fel az, “amit mi magyarnak nevezünk”. Ebben a rendszerben az európai országok egymás mellett élésének és egymásért tevékenykedésének kell megvalósulnia az összefogás, az erők összeadása jegyében – mondta. A másik elképzelés a birodalmi gondolkodás: ez Európára mint birodalomra tekint, amelynek központjához – “nevezzük Brüsszelnek” – igazodni kell – magyarázta Orbán Viktor.

    Bátorítást vár Orbán

    A kisebbségben élő magyarok számára nincsenek lényegtelen vagy kevésbé fontos választások a miniszterelnök szerint. A vajdasági látogatáson tartózkodó Orbán Viktor ezt pénteken mondta Topolyán, a település múzeuma előtt összegyűlt 100-150 ember előtt. A kisebbségben élő magyarok számára csak fontos választások vannak: minden voksolás erőpróba, tanúságtétel, “a létezésünk és az összetartásunk bizonyításának lehetősége” – hangoztatta a kormányfő, aki a hajdújárásiak és a szabadkaiak után a topolyaiakat is arra kérte, vegyenek részt a május 6-i szerbiai választásokon, és támogassák a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) annak érdekében, hogy a magyarok az egységüket is meg tudják mutatni.

    Hozzátette, a Magyarországon dolgozó nemzeti erőknek is fontos, hogy visszajelzést kapjanak arról, hallják-e a határon túl élő magyarok azt, amit ők mondanak és tesznek Budapesten. “Nekünk szükségünk van az önök támogatására, elismerésére és bátorítására” – mondta hallgatóságának a miniszterelnök”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. Felhasználja a határon túli magyarokat is az EU ellen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  47. dögöljön meg…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  48. A ” nemzetek Európája” Ezt már sokszor mondták a történelemben és mindig háborúk lettek belőle! Európát nem nemzeti alapon, hanem értékrend alapon kell működtetni te Felcsúti Barom! Ha háborút csinálsz remélem kötélen végzed! Mentél a Vajdaságba, hogy összeugraszt a magyarokat és a szerbeket! Nem folyt még elég vér a történelemben? Mit akarsz te ország barma? Te mocskos Felcsúti Állat! Vért? Vért akarsz! Háborút?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  49. mikor döglik már meg ez a mocsok?!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  50. Ez a mocskos Felcsúti Állat VÉRT akar látni: Polgárháborút, aztán a Trianon miatt a szomszédos országokkal háborút! Egyszer a következőt mondta még ellenzékben: ” Érzem a puskaport a levegőben, nagy dolgok vannak készülőben” Ez egy közveszélyes őrült, vigyék vissza Grazba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbán azt hiszi, hogy nincs vitája Merkellel 2013. május 23. csütörtök

Temetetlen élők 2013. május 21. kedd

A pedagógusoké a második korporáció 2013. május 20. hétfő | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók