Teret neveznek el Horthy Miklósról Gyömrőn 2012. április 25. szerda 15:24 Forrás: AN, Index

  • Share/Bookmark
Teret neveznek el Horthy Miklósról Gyömrőn

Gyömrő – A Pest megyei Gyömrőn lesz az első olyan  központi tér Magyarországon a második világháború óta, melyet az egykori kormányzóról neveznek el. Jobbikos képviselőtől származott a javaslat, de szinte az egész testület egyetértett vele.  Az évtizedek óta Szabadság térnek nevezett közterület nyártól viseli az egykori kormányzó nevét. Megközelíthető a Különítmény-közből, a Numerus Clausus úton haladva egy éles jobbkanyarral. Felkészülnek Prónay Pál, Héjjas Iván és más orgoványi hősök.

A helyi képviselőtestület döntése alapján 2012 júliusától Horthy Miklós térnek fogják hívni Gyömrő központi terét. Hauser Antal gyömrői kommunikációs referens szerint valójában visszanevezésről van szó, a harmincas években ugyanis már Horthy térnek hívták a központot, ezután nevezték át Szabadság térre.

A visszanevezésről szóló javaslat a testület jobbikos tagjától, Sas Zoltántól származott, 10 igen és egy tartózkodás mellett fogadták el – a testület döntően függetlenekből áll. Ezzel Gyömrőn lesz az első főtér Magyarországon, melyet Horthy térnek hívnak.

1945 után az első közterület Budapesten Pátyon volt, ahol 2001-ben MIÉP-es kezdeményezésre Horthy Miklós közt avattak. 2011-ben a váci képviselő-testületben is felvetődött, hogy az ottani Budapesti utat átnevezzék Horthy útra, ez a kezdeményezés azonban elbukott.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.6/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 16 szavazatból)
Teret neveznek el Horthy Miklósról Gyömrőn, 3.6 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:, ,

  • Share/Bookmark

161 Reader’s Comments

  1. Ez várható volt!
    Az előkészítés már folyamatos.
    Hallgassátok meg a Kossuth adó április 15.-én 11.06-kor leadott “Gondolatjel” adásának első 6 percét a nagy zsidó mentőről, és nincs idézőjelbe a zsidó mentő.

    A hangtárba még megtalálható.
    Egy biztos, egyre többet rángatózik a mutatóujjam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  2. Elítélem kádárt hazaárulásáért, de…ha már választani kell mégis inkább Kádárt választom mint Horthyt, a fasiszták vezérét….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (26 szavazatból)
  3. http://shakespeare.nolblog.hu/archives/2012/04/25/A_gyomroi_terelnevezeshez/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. 2012. április 21.
    .
    “Személyes találkozón fogadta tegnap Edelsheim-Gyulai Ilonát, Horthy István özvegyét Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az esemény hátterében az áll, hogy a közelmúltban Kocsis Sándor, a Horthy Miklós Társaság elnöke azzal a kérdéssel fordult a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályához, a tárca lát-e lehetőséget a néhai kormányzó-helyettes tevékenységének és személyének előtérbe állítására. Hende Csaba a beszélgetést követően elmondta, szakértőik egyeztetéseket folytattak, és arra jutottak, hogy Horthy István emléke ápolásának feltétlenül helye van.

    „Magas rangú állami vezetőként is vállalta a harctéri szolgálatot, másrészt emberi jellemzői és hősi halála is alkalmassá teszik arra, hogy a hadsereg besorolja őt a példamutató elődök közé” – hangoztatta Hende Csaba. Mivel augusztus 20-án lesz a hetvenedik évfordulója Horthy István hősi halálának, ez jó alkalom egy mellszobor fölállítására a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyen, illetve esetleges elnevezése a kormányzóhelyettesről – tette hozzá a honvédelmi miniszter.”
    .
    Ne csodálkozzunk!
    Gonoszka, figyelj a ládákra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. B+ Hende Úr, hülye vagy? Aki Hitlerrel parolázott? Anyám apját háborúba küldte meghalni, sírja a Kaukázus tövében? A magyar katonáinkat hozassátok már haza magyar földbe nyugodni, ne Horthy emlékét simogassátok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  6. janos82
    2012. április 25. szerda
    17:30
    Tudod, általában nyugodt “gyerek” vagyok.
    Sokszor írtam már hülyeségeket, ha nem jutottam el háromig a számolásba.
    Most 2,5-nél tartok, és csak röviden, ahogy ilyenkor szoktam.
    Ezzel a felfogással, ebbe a témába, húzz a 3,14csába!
    Mindenkitől bocs!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  7. Már várom Tartós Putyi mikor terjeszti elő az Oktogon régi-új nevét : Mussolíni tér. Ezek után mi várható?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  8. Ha József Attila szobrát mégis áthelyezik, kéretik a szemét bekötözni vagy a kezét a szeme elé emelni, hogy szegény ne lássa, mit tettek ezzel az országgal, hogy hiába írt oly szépeket és igazakat, a következő évszázadban sem lettek okosabbak a magyarok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  9. A tér elnevezésén túl Horthy lovasszobrát is időszerű lenne felállítani, ha nem is Gyömrőn, javasolnám inkább az átépítésre kerülő Kossuth teret.
    A teret jelölő táblákon, valamint a szobor talapzatán feltétlenül meg kellene említeni, hogy ennek az embernek köszönhető a Donnál halálba küldött közel kétszázezer ember szörnyű halála.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  10. Igaza volt Gyurcsánynak! Ez egy kurva ország! Sajnos, én – koromnál fogva – már nem tudok sehova se elmenni. De MENEKÜLJÖN mindenki, aki csak tud, amíg még lehet. Ez a rohadék csürhe (fityesz, jobbik, tök mindegy, ugyanannak a a madzagnak a két végéről van szó) elnyomorít, tönkretesz és lealjasít mindent. Horthyról teret neveznek el (ez még persze csak a kezdet, jönnek e többiek is, Gömbösék, talán maga Szálasi is), Károlyi szobrát kihajítják, Nagy Imrére ugyanez a sors vár (Kövér szíves közlése nyomán), József Attilá szó szerint a Dunába fojtják… Micsoda emberek ezek! És még volt képük odapofátlankodni az Élet Menetére!!!!! 600000 kiirtott magyar zsidó emléke felett illegeti magát az a szemétláda Kövér és rohadt antiszemita haverja, Lezsák testvér, a vérnáci Prohászka dicsőítője. Életem hátralevő részében csak abban reménykedem, hogy megérem még azt a a napot, amikor a talpuk alatt fütyül majd a szél!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (35 szavazatból)
  11. Undorító.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  12. Observer: Ámmen !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  13. Gyalázat hogy aki vágóhídra hajtott százezer szerencsétlen embert,aki tömeggyilkossá vált,így fölmagasztalják.Egy félfasiszta félfeudális rendszert hozott létre.!!!!! VIGYÁZZ!! EZ EGY ÚJFASIZMUS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  14. janos82
    Meggyőzőek érveid a fasiszta oldalakon.
    Legközelebb már a Mein Kampfból idézel, mert a másik oldalon
    az az igaz. Neked ott a helyed, a bemutatkozásodból megértettük.
    Nem célszerű az igazságot kezdőbetű nélkül olvasgatni úgy
    Göbbels módra. Ő is irt ilyen marhaságokat. Olvasgathatod azt is.
    Ha hiszed, ha nem demokratikus irodalom is létezik. Nézz utána.
    Próbáld olvasni Nárai naplóját. Több kötetes lényegre találhatsz.
    Azokat is olvasgatva könnyen rájöhetsz a magyarázatra.
    Mi más dolgokra is emlékezünk, nem csak az általad olvasottakra.
    De úgy látszik, ezt te nem érted.
    Vagy ha nagyon is érted akkor menjél, már vár a drága jó anyukád!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  15. Hogy milyen érdekes egybeesések vannak néha! Tegnap este jött a hír, hogy a bécsi városi tanács megváltoztatta a Dr.-Karl-Lueger Ring nevét: ezentúl Universitaetsring lesz a neve. Bár Lueger kiváló polgármester volt Bécsben a múlt század elején, és hihetetlenül sokat tett a városért, azonban volt egy kis “bibije”: megveszekedett antiszemita volt. Bár Ausztriában nem sűrűn változnak a közterek nevei, most mégis ez történt. Hát, ez a különbség, drága barátaim, a magyar és az osztrák államrezon között…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  16. Mikor lesz Hitler tér, és Mussolini tér is? Mert õket sem szabad elfelejteni, kedves
    Orbanisztán. Javaslom az ország nevét is [megint] változtatni kellene, az új név
    legyen – pápai áldással persze -, “Hungarista Birodalom”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  17. Remélem az Oktogon, és a Kodály Körönd is visszakapja 1944-es nevét. Aki nem tudná akkoriban az Oktogon Hitler tér volt, míg a Kodály Körönd a Mussilini tér nevet viselte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  18. sammy
    2012. április 25. szerda
    20:05

    Na igen! Javasolni tudom a régen bevált kis-földalatti vonalát. Hitler tér, Mussolini tér, Állatkert!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  19. Tibor
    2012. április 25. szerda
    20:20

    Akkor jól emlékeztem!:((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. Van még valakinek kétsége, hogy ez az ország a szemétre való? Amíg ezek a náci eszmék ilyen sok “ember” (bocs, inkább kétlábú) tetszését nyeri el addig itt nincs mit keresni a normális EMBEREKnek.
    Ez a “janos” egy buta f@sz!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  21. Avi
    2012. április 25. szerda
    20:24
    Ez a srác egy 30 éves megtévesztett műszaki értelmiségi – lehet hogy jobban járunk el, ha megpróbáljuk a hiányosságait bepótolni. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  22. … További bátor döntésekre van azonban szükség: állítsanak emléket a különítményeseknek; legalább táblán emlékezzenek meg a zsidókra vonatkozó, nemzetvédő döntésekről; örökítsék meg a dicső német-magyar szövetség emlékét, a bolsevikok és liberális szövetségeseik elleni, a keresztény kultúráért és a magyar honért vívott háborúban való részvételünket; szükség van legalább egy tábori csendőrt ábrázoló szoborra is (lehetőleg abban a helyzetben, amint éppen katonaszökevényekkel “intézkedik”)…

    Hazám: a pofád egyre undorítóbb. Nem próbálnál meg kicsit vigyázni magadra, amíg nem késő?

    http://karancs.nolblog.hu/archives/2012/04/25/A_gyomroi_dontesre/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  23. lehar,
    Sajnos jól emlékszel… És attól félek, hogy erre más is emlékszik, esetleg már írja is a felterjesztést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  24. Elég ronda egy hely lehet az a Gyömrői tér.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  25. Felszólítom nemzetvezetőnket,akinek ez a szenny is a nevéhez fűződik,hogy azonnal próbálkozzon egykori pártfunkcionárius szülőjénél orális úton kistestvérhez jutni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  26. Horthy Miklós hivatalos baráti látogatása a náci Németországban: http://www.youtube.com/watch?v=0b0PeKXOBm4

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Vigyázz Janos82!! 81…80…79…78…77…76………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  28. Ilyenek történhetnek egy olyan országban , ahol egy ELMEBETEG ember MINISZTERELNÖK LEHET !!! Sajnos ehhez már nem lehet sokat hozzátenni!! SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  29. Javaslom Mindenki nézze meg az ide általam belinkelt kb 10,perces videót. Érdemes végig megnézni! Magyar politikust még talán soha nem fogadtak külföldön olyan hatalmas pompával mint Horthy Miklóst Németországban! A Náci Németország őrjöngve ünnepelte a magyar Fasiszta diktátort! A tűzzel játszik aki Horthynak szobrot állít és ebbe a tűzbe benne éghet minden magyar! Nézzétek végig a videót: http://www.youtube.com/watch?v=0b0PeKXOBm4

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  30. szégyenletes !!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Horthy 1993-as újratemetése óta egyenesen vezetett az út idáig. Azóta folyamatosan átértékelik gyalázatos történelmi szerepét, a nevével jelzett korszak utáni nosztalgia feléledése egyértelműen az Antall kormány bűne.

    “A szombati gyászszertartásra több mint ötvenezren érkeztek Kenderesre. A Horthy-család tagjai közül 56-an jöttek el. A búcsúztatáson ott volt a hazai közélet számos képviselője, köztük Boross Péter, Für Lajos, Surján László, Balsai István, Kádár Béla, Nagy Ferenc József, Szabó Tamás és Kiss Gyula, Antall József közvetlen családtagjaival képviseltette magát. Elsőként vitéz Radnóczy Antal, a Vitézi Rend főkapitánya tisztelgett a rendjüket alapító Horthy Miklósnak, majd Baranyi Mihály, Kenderes polgármestere tartott beszédet. Kéri Kálmán nyugalmazott vezérezredes egyre fogyatkozó számú tiszttársai nevében beszélt, azok képviseletében, akikkel még együtt esküdtek fel a kormányzóra.”

    Akkor még többen voltak, akik emlékeztek, emlékezhettek a Horthy korszakban történtekre azok közül is, akik nem szégyelltek megjelenni az újratemetésen, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha egy mai, viszonylag fiatal embernek nincsenek, vagy nagyon is téves,hamis ismeretei vannak a korszak és névadója embertelenségéről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  32. janos82 /2012. április 25. szerda 16:03/
    Horthy korábban lecsukatta Szálasit, mert veszélyeztette a hatalmát. DE 1944. október 15-én, amikor lemondott, Szálasit nevezte ki miniszterelnöknek. Horthy lecsukatta Szálasit, ahelyett, hogy mozgalmával együtt véglegesen eltakarította volna.
    Még valami: Horthy igenis barátkozott Hitlerrel, mert országgyarapító akart lenni, mert a trianoni békeszerződés revízióját akarta elérni, amit 1920. június 4-én Magyarország is aláírt. 1920-ban, amikor már Horthy volt hatalmon! Hitlertől és Mussolinitól két bécsi döntés formájában vissza is kapott Magyarország területeket, amiket a Versailles-Washingtoni békeszerződés értelmében (1947-ben, ha jól emlékszem a dátumra) ismét elvesztett.
    Hitler a bécsi döntésekért cserében kérte és kapta, hogy Horthy hadat üzent a Szovjetuniónak és kiküldte a 2. magyar hadsereget (alig felszerelve) ágyútölteléknek a Don-kanyarba. A pusztulásba. Továbbá Horthy kiszolgálta Hitlert a zsidótörvényekkel, valamint azzal, hogy segédkezet nyújtott hatszázezer magyar állampolgár elpusztításához.
    Jó lenne, fiatalember, ha hiteles történelmi ismeretekre tennél szert. Ajánlom e tárgyban pl. Romsics Ignác, Ormos Mária könyveit. Szépirodalomból pedig pl. Márai Sándor naplóit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  33. Leslie G. Charteris

    Senki ne higgye, hogy Hende “Svejk” Csaba akciója Horthy István emlékének megőrzésére nem a főnöke jóváhagyásával történt. Beilleszkedik ebbe a folyamatba:1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványára – Jányt az ellene emelt vádak alól jogilag felmentette.
    2011. január 12-én Galli István, Jány Gusztáv ügyvédje az Államfőnél kezdeményezte Jány Gusztáv posztumusz vezérezredessé történő kinevezését.[3]
    2011. február 11-én Schmitt Pál, köztársasági elnök a honvédelmi miniszterhez fordult Jány Gusztáv posztumusz vezérezredesi kinevezése ügyében. A Honvédelmi Minisztérium a beadványt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak bevonásával vizsgálja.[4]
    ( Ez az utolsó tétel itt külön fejezetet érdemelne !Pali bátyánk beemelte magát a történelembe ). A személyek rehabilitálása már a folyamat lezárása. A nemzetnek kellenek a példaképek. Sajnos nekünk csak ilyenek vannak. A németek most állítottak szobrot Stauffenbergnek, nálunk Horthy tér.Szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  34. Ha Rákosiról neveznének el teret akkor hasonló módon fel lennék háborodva, bár még Rákosi sem okozta százezrek halálát, de attól még söpredék volt. Horthy azonban százezreket küldött a biztos halálba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  35. Leslie G. Charteris

    Helyesen: ” példaképek”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. lehar 20:05
    Ez egy nagyszerû javaslat.
    “Na igen! Javasolni tudom a régen bevált kis-földalatti vonalát. Hitler tér, Mussolini tér, Állatkert!”
    A Mexikoi-úti VÈGállomást pedig nevezzék át ORBÀN térnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  37. “A Vitézi Rend vezetősége, örömmel értesült arról, hogy Gyömrőn, kormányzó urunkról korábban elnevezett tér visszakapja nevét. Tájékoztatjuk Rendtársainkat, hogy a Vitézi Rend képviseltetni fogja magát az ünnepi rendezvényen.” A Vitézi Rend közleménye! Magyarország 2012. Itt tartunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  38. Vitéz Felcsúti Orbán Viktor Kormányzópárt elnök országában sok mindent megtörtént.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  39. “1945 után az első közterület Budapesten Pátyon volt”
    Budapesten vagy Pátyon volt? Nem mindegy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  40. Plágerizmus ! Én voltam az első aki tavalyi hozzászólásomban követeltem az 1944 Március 19 előtti állapotok visszállítását, a budapesti Oktogon Hitler térre és a Körönd Mussolíni térre visszanevezését.
    .
    Egyébként a Horthy család tőlem nem messze lakik East Sussexben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  41. Én ezidáig csak azt tudtam,hogy egy élhető és fejlődő kisváros ez a “Gyömrő”…..(Nem vicc – ezt az infót hallottam idáig éjjel és nappal) -De innentől,hogy ha sok-sok pénzem is lenne -inkább kiköltöznék Kisvárda végébe,ahol még emberek élnek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  42. Ha Magyarországon ezt megtehetik, olyan szégyen, amelyet nehéz lesz lemosni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  43. A Horthy jót akart, csak mint ebből látható a nép elárúlta Őt
    .
    (Dávid Ibolya mint Orbán Igazságügyminisztere megkoszorúzta Jány emléktábláját):
    .
    JÁNY GUSZTÁV VEZÉREZREDES 1943. JANUÁR 24-I HADPARANCSA

    294/2. hds. I. a. 43. I. 24. szám.

    HADSEREG PARANCS

    1. A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.

    Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét meg tette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszített fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hds. és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van.

    2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.

    3. A rendet és a vas fegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt, vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse, és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyítsa.

    4. Minden még a legmagasabb pság. is addig marad a gyülekezésre kijelölt helyén, míg útbaindulásra parancsom meg nem kapja.

    5. A gyűjtő és irányító állomások pk-ai Bjelgorod és Prochowkaról a kijelölt területekbe meneteltetik zárt rendben a gyülekeztetett csapat és vonat részeket a D. körletbe a 19. hop., az É. körletbe a 10. hop-hoz, kik felelősek azért, hogy annak Ny. határát 1 ember vagy jármű át ne léphesse, aki megkísérli, azt fel kell koncolni, ha egység kísérli meg, meg kell tizedelni.

    v. Asztalossy vőrgy. és Molnár ezds. itt, a hátsó körletben v. Heszlényi altbgy-t teszem felelőssé azért, hogy parancsom végrehajtása minden eszközzel megtörténjék.

    Számolni kell azzal, hogy élelem terén alapos korlátozások lesznek. Elsősorban annak van jussa élelmezéshez, aki elöl harcol, aki helyét elhagyta és itt hátul gyülekezik örüljön, ha annyit kap, hogy éhen nem pusztul. Helyünket német csapat foglalta el, az megérdemel minden gondoskodást, mi addig míg rend nem lesz, míg harcra alkalmas egységgé nem formálódunk ilyennel ne számoljunk, mert arra érdemtelenné váltunk.

    6. A d. és É. körzet pk-a ossza be területét vonat és csapatkörletbe.

    a) A vonatkörletbe jut minden jármű felelős pk., néhány kemény tisztes pság-a alatt járművenként 1 hajtóval.

    Egy oszlop 50 járműből áll.

    b) A csapat körletét seregtestenkénti alcsoportokba kell beosztani, melyekben csapattestenként külön-külön alakulatokat kell szervezni 100 fős alosztályokba összevontan.

    Gk. vezetőket külön vonja össze és ossza be valamely alosztályhoz.

    A nemzetiségeket külön egységbe vonja. Ezekből alakítsa meg a munkás szd-okat és vonat legénységet. A vonatnál csak idős magyar ember lehet. Fiatal nincs sem ott, sem törzseknél. Ezeket haladéktalanul fel kell váltani, étkezdék személyzete sem lehet kivétel. Tiszti küldönc is csak akkor maradhat fiatal korosztályhoz tartozó, ha egyúttal gk. vezető, ill. másodvezető.

    7. Az első naptól kezdve a fegyelem megszilárdítására, illetve megteremtésére kell súlyt helyezni.

    Első a katonai külső. Nem tűrök mindenféle ronggyal körülcsavart lábbelit, polgári köntöst, lehetetlen föveget, melyen nincs rózsa és rendfokozati jelvény, kivétel az előírt irhamellény vagy ujjas bekecs.

    Második a katonai fellépés. A legfeszesebb magatartást még a fagyott embertől is megkövetelem. Minden feljebbvaló az őt megillető tiszteletadást követelje meg és erőszakolja ki. Minden eszközt megengedek addig, míg tökéletes rend nem lesz. Ellenszegülést haladéktalanul meg kell torolni.

    Harmadik az egység fegyelmezett menete, fellépése. A napi rendet úgy kell összeállítani, mintha laktanyába volnánk: kihallgatás, foglalkozás és parancskihírdetés. A foglalkozás tisztán zárt rendből áll. Fegyverfogások, menet, fordulatok stb. A fegyvertelenekkel csuklógyakorlatokat kell tartani. A gyakorlatok töltsék ki az egész napot, csak a szükséges pihenőket iktassuk közbe.

    8. Minden áp. a legkeményebb emberekből állítson össze mielőbb 1-1 táb. cső. osztagot, kiket karszalaggal, rajta “cső” felírással és igazolvánnyal kell ellátni. Ezek feladata a feltétlen rend és a parancsok teljesítésének kierőszakolása.

    9. Minden állomás főőrséget és belső szállás őrséget állít fel. Feladatuk a kijáratoknak Ny. irányban való lezárása. Senkit tovább nem engedhet, ki, állj parancsot nem teljesíti, felkoncolja.

    10. A munkás szd-okkal, melyeket a körzetek összeállítanak addig, míg állásépítéshez nem bocsátom a német pság-ok rendelkezésére, a harcos alakulatok kényelmét szolgáló helyi munkákat kell végeztetni, erre kell a fagyásos embereket is felhasználni. Utak takarítása, hótól mentesítése az egyes községek közt is reájuk hárul.

    11. Az alosztályok névjegyzéket vezetnek. Soha senki körletét el nem hagyhatja. Házcsoportján túl csak aloszt. pk. írásbeli engedélye mellett mehet.

    12. Naponként és községenként a megalakult egységek számát jelenteni kell. Ezek hozzám 18 h-ig fussanak be.

    13. Az utolsó napok alatt látottak azt mutatták, hogy a zsidó munkás szd-ok zárkózottan és rendben menetelnek, míg az úgynevezett csapat legénység szétszóródott állati színvonalra süllyedt csürhe benyomását keltette.

    14. E parancsom lényegét pcs. kiadáskor minden nap fel kell olvasni.

    kapják: külön IV., VII. hdt. 10., 19. hop.,
    egyébként rendes elosztó szerint, de a IV.
    hdt., 10. és 19. hop. annyi példányban,
    hogy egyes áp-it el tudja több példány-
    ban látni.

    Törzsszállás, 1943. I. 24.
    vitéz Jány vezds. sk.

    Kiadom Volant vk. őrgy-nak is, és a hds. pság. illetékes szervei

    A másolat hiteles!
    Törzsszállás, 1943. I. 24.
    Szöllősy hdgy
    hdm. o. sgt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Már csak egy szögesdrót kell az ország köré és kitenni a nemzeti tábor feliratot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. gets!
    ” Ez a srác egy 30 éves megtévesztett műszaki értelmiségi – lehet hogy jobban járunk el, ha megpróbáljuk a hiányosságait bepótolni. :)”
    Részemről azt hiszem senkinek a hiányosságait nem akarom bepótolni.:)
    Képzeld el, hogy az ország nagyobbik fele tudatlanságban szenved, mi meló lenne ezeket gondolkodásra tanítani. Arról nem is beszélve, hogy ezek egyáltalán akarnak-e tanulni? :))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. Leslie G. Charteris 2012. április 25. szerda
    „Sajnos nekünk csak ilyenek vannak. A németek most állítottak szobrot Stauffenbergnek, nálunk Horthy tér.Szégyen.”
    Voltak másmilyen magyarok is, de ők a kibontakozó célt nem támasztják alá. Egyébként meg lehet nézni. hol tartanak a németek és hol tartunk mi. A hálátlanságnak is van ára, nem is kicsi.
    Raoul Wallenberg csak remélheti, hogy NEM kap teret/utcát ma Mo-on – a régieket majd a maga idejében átnevezgethetik –, esetleg Horthy mellett pillanatnyi politikai érdekből. Persze azután, ha vége a Élet Menetének és nem kell európainak látszani, le lehet bontani, átnevezni stb.
    .
    tori 2012. április 26. csütörtök
    „Dávid Ibolya mint Orbán Igazságügyminisztere megkoszorúzta Jány emléktábláját”
    Mint látjuk a mór megtette kötelességét és a mór mehetett. A politikai pályafutását jobboldali pártszövetségesei gyakorlatilag tönkre tették – amint az érdekük úgy kívánta – a négy évig tartó és felmentéssel végződő karaktergyilkossággal. Jó lesz a mai szövetségeseknek ezen elgondolkozni. Bár a gondolkodás nehéz munka, és nem mindig kifizetődő rövid távon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  47. Lovas tengeresz, a pokolba messz! Es vidd magaddal az osszes rohadek hivedet, mielobb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  48. Végigolvastam amit írtatok.Nekem erről egy szó jut eszembe,az hogy gyalázat.Minden egyes emberre, és minden egyes településre.Legfőképp a kormányra, hogy nem ismeri (vagy nagyon is) a történelmet,és hagyja hogy beteljesedjen a végzetünk, ha így haladunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  49. A református egyház, Hegedűs Loránd református lelkésszel az élen Horthy Miklóst dicsőíti! A református egyház vezetése a püspökök már hosszú ideje hagyják, ezt a tevékenységet is és azt, is, hogy Magyarországon egyre több református gyülekezetben Jobbikos érzelmű, tehát náci lelkész van! A református egyház vezetése hallgat! : http://www.youtube.com/watch?v=_TrTebwMWYM

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. Hegedüs Loránd patkányoknak, aberált állatoknak, söpredéknek nevezi a Tanácsköztársaság felkelőit akik a keresztény magyarok vérére szomjaztak! Ez az antiszemitizmus egyik megnyilvánulása ugyanis a lelkész ezzel arra utalt, hogy a kommunisták zsidók voltak! A Lelkész Úr elfelejti, hogy a Tanácsköztársaság alatt negyed annyi keresztény magyar sem halt meg,mint a Magyar jobboldal által az országot belesodort első és második világháborúba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Éljen április 4-e, a felszabadulás napja 2013. április 4. csütörtök

Népszavazás dönt a Horthy Park nevéről 2012. november 7. szerda | AN

A Le Monde Horthy rehabilitációjáról 2012. június 3. vasárnap | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók