Sem Kövért, sem Ádert nem látnák szívesen 2012. április 11. szerda 20:45 Forrás: AN

  • Share/Bookmark
Sem Kövért, sem Ádert nem látnák szívesen
Nem kell a "köteles" Kövér, de a csornai Charles Bronson sem.

Budapest – Megosztja a jobboldali értelmiséget, hogy Orbán Viktor pártkatonát delegálna a Sándor-palotába. A Nemzeti kör a Népszabadságban tette közzé ezzel kapcsolatos nyílt levelét, a szervezet egyik tagja, Jávor Béla pedig a Klubrádióban mondta el, hogy milyennek képzelik el  Magyarország legfőbb közjogi méltóságát. A kormányhoz közeli sajtó beszédesen hallgat a jobboldali értelmiség dilemmáiról.

Ne pártpolitikus legyen a köztársasági elnök, mert az államfő az Alaptörvény értelmében a nemzet egységét testesíti meg és az állam demokratikus működésének őre – vélekedik a jobboldali közéleti szereplőket, értelmiségieket tömörítő Nemzeti Kör.

A Nemzeti Kör egyik tagja, Jávor Béla a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy ezt gondolták a Szili Katalin jelölése esetén is. Mint mondta, az államfő akkor tud lenni valaminek az őre, ha nem részese a politikai hatalomnak. Az államot a parlament, a bíróságok, a kormány működteti, a köztársasági elnök e felett kell, hogy álljon, ezért nem szabad, hogy ezekből a körökből kerüljön ki.

De ez nem jelenti azt, hogy függetlennek kell lennie gondolkodásában – tette hozzá Jávor Béla. Ezzel együtt úgy látja, a józan jobbközép hangnak, akárcsak a józan balközép hangnak, az elmúlt húsz évben nem volt jelentős súlya. A józan hangnak alig volt súlya – vélekedett.

A Nemzeti Kör tagjai közleményükben azt írták: Demokráciánk jellegzetessége, hogy az ország legmagasabb méltóságának megválasztásába nincs közvetlen beleszólása az ország népének. A köztársasági elnök jelölése kizárólag a kormányzó párt feladata. Mindez nem jelenti azt, hogy a lakosságnak nincs véleménye, és hogy az ország jelenlegi vezetői ne legyenek tekintettel arra.

Kívánatos lenne, ha a kormányzó erő olyan jelöltet találna, aki nem osztja meg a nemzetet, és akit – eddigi teljesítménye, munkássága alapján – mind hazai, mind nemzetközi szinten elismerés övez. Az ország békére vágyik, és semmiképpen nem az új köztársasági elnök személye által kiváltott további csatározásra, belpolitikai békétlenségre.

A miniszterelnök két lehetőség között választhat. A kormányzó párt legszűkebb vezető grémiumának valamelyik tagját javasolja államelnöknek, vagy pedig szélesebb körből, az alkotó értelmiség közül választ erre a tisztségre alkalmas személyt. A döntéskor figyelembe kell vennie, hogy az államfő felel „az ország egységéért, a demokrácia működéséért, az alkotmányosság őrzéséért ”. Olyan jelöltet kell találniuk, aki eddigi munkája, megnyilvánulása alapján képes elnyerni a lakosság szimpátiáját, képesnek látszik a nemzet egységesítésére, a társadalmi béke megteremtésének elősegítésére. Ennek az elvárásnak a pártok legmagasabb szintű vezetői, akik mozgalmuk sikere érdekében a közelmúltban kemény politikai harcot folytattak, és még az elmúlt napokban is megosztó kijelentéseket tettek, aligha felelnének meg. Az alkotó értelmiség között azonban számosan vannak olyanok, akiknek szellemisége, eddigi megnyilvánulásai közel állnak a miniszterelnökéhez, akikkel a kormány együtt tudna működni. Akik hazai és nemzetközi tekintélyükkel, széles körű ismereteikkel, kompromisszumra kész egyéniségükkel kiegyensúlyozó szerepet töltenének be a pártok között, és megteremtenék maguk körül azt a légkört, amely a korábbi elnökök tevékenységét általában jellemezte – zárul a Nemzeti Kör állásfoglalása.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +5 ( 7 szavazatból)
Sem Kövért, sem Ádert nem látnák szívesen, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

18 Reader’s Comments

  1. Ha már lúd, legyen Kövér!
    Sokat segítene, személyiségével az ellenzéknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  2. Raszputyin, ez igaz. De az országnak többet ártana. Eleget árt ov, nem kell tovább fokozni. Amire meg ov-nak kell, arra egy ökör is megteszi, ha alá tudja írni a nevét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  3. Orbán Viktor ész nélküli gojóstollat akar, nem önálló gondolatokkal rendelkező egyént, nem értitek meg? Egyáltalán nem érdekli, hogy erről a díszállatról is kiderülne, hogy teljes egészében méltatlan a posztra, hogy önmagának keresztül égeti az egész nemzetet, csak az a fontos, hogy az elé kerülő összes kormányzati törvénybeadványt ellássa kézjegyével, na és persze belföldi- és külföldi útjain mosolyogjon kedélyesen.

    Kövért azért nem lesz soha Orbán korában köztársasági elnök, mert túlságosan sok saját gondolata van, amit nem fél kimondani, Áder pedig egyenesen megpróbálta megakadályozni a narancsos vezérfalka létrejöttét, ez pedig úgyszintén nem garanciája a Fidesz úthengerének zavartalanságára. Mostanság gyakran tévedtem a Fidesz ballépésein, de újfent arra tippelek, hogy Orbán nem fog józan felére hallgatni, ismét egy zoknibábot fog csatarendbe szólítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  4. Viktor meghallgatja és megfogadja a nép kívánságát, majd kinevezi az egyik büdös bunkót álamfőnek. A kérdés csak az most melyik országból fog üzenni és hogy mi lesz a zongorával?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  5. Lehet akár közvetlen, akár közvetett a választás, mi a biztositéka annak,
    hogy az utód – iparkodóként – nem Schmitteli le elődje dolgozatát ?
    Ebben az új politikai rendszerben akarhat-e mást mint amit a főnöke mond ?
    Számitott-e valamit a közel 80% lábbal szavazó véleménye. Hiszen a
    megváltoztatott választási szabályok szerint Püspökladányban:
    NÁLUNK 10% A TÖBBSÉG !!!!! Igy lehet most vezetni .
    Miért lenne másként egyéb – ilyen “jelentéktelen” – ügyekben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  6. “…Nem kell a “köteles” Kövér, de a csornai Charles Bronson sem…”

    - Ez durva sértés és kegyeletsértés Bronsonra nézve. Egy ilyen féreggel összehasonlítani, akinek a szeme sem áll jól…

    Most komolyan!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  7. Animebj, ez pontosan így van.

    Én nem tudom elképzelni, hogy az Orvbán odaültessen valakit, aki esetleg majd visszadumál. Nem fog most már egy tapodtat sem engedni az eddigi “eredményeiből”.
    Megkeresi a létező legszervilisebb kádert és az lesz…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. Én már meg is tettem a tétet a bukmékernél, és 1:5 arányban fogadtam arra, hogy az új elnök nem pártkatona, hanem egy jobboldali érzelmű, vallásos, életvidám, politikailag súlytalan, angolul jól beszélő népi értelmiségi lesz: esetleg egy vidéki középiskolai tanár, vagy egy emigrációban élő professzor. Ilyet nem nehéz találni, és a birodalmi kancellár joggal vélheti úgy, hogy egy ilyen személyiség enyhíthet a szorító legitimációs gondjain és nemzetközi elszigeteltségén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  9. Alonzanfan
    Csak nem lipták úrra gondoltál? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Alonzanfan
    Valószinüleg egy hogyishivják lesz. Ugy-e ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. Esetleg egy “kolléga” Grazból…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  12. Arra nem fogadtatok, hogy valamelyik visszaszivárgó, ov-val lepaktáló arisztokrata lesz a bábelnök? (Pl. a nyilatkozó károlyi lászló)
    Lehet Habsburg-sarj.
    Lehet közfelkiáltással jelölt ov, és csak miniszterelnököt váltanak..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  13. Miért nem teszik be Dr. Kolláth Györgyöt? Az szétrúgná a seggüket! (Talán ezért)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  14. Ebben a politikai helyzetben abszolút mindegy ki lesz az.
    Lényeg, hogy aláírjon, ne tegyen keresztbe a fityesznek.
    Ezt a funkciót is kiüresítette ov.
    SP-t egyébként nagyon nehéz lesz alulmúlni.
    Talán Caligula lova, az még jó lenne, csak annak a patájára kellene szerkeszteni egy aláírás pecsétnyomót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  15. .
    E két ordenáré surmó valóban jelképezné a kétharmados többséget, így hát alkamasabb jelölteket nem is találhattak volna… Gratulálunk!!!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Legyen mind a kettő KE. Oszt jó napot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  17. “A köztársasági elnök ne legyen pártkatona.”
    az még csak hagyján, de ne legyen féreg, se hazája ellensége, ezért nem jó egyik sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Azért ez a hír is egy apró csoda
    http://index.hu/belfold/2012/04/12/racz_sandort_akarja_allamfonek_a_kobanyai_kdnp/
    A névsorból:
    „Az MSZ hatvan névből álló listát állított össze, akik szerintük mind alkalmasak lennének köztársasági elnöknek – ezen szerepel többek között Ángyán József, Tőkés László illetve Papp Lajos szívsebész. A lista élén Rácz Sándor szerepel.”
    .
    Ha én értem miért hívja magát valaki kereszténynek, aki pl. az abszolút pogány tanokat hirdető Papp Lajost ajánlja, hát … akármi legyek. Ennél nagyobb szellemi kutyulék mint ez a KDNP nem hiszem, hogy sok van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tőkés az erdélyi őszödiekről 2012. december 20. csütörtök | AN

Áder pávatánca a választási törvénnyel 2012. december 6. csütörtök | AN

Kövér és a Fidesz felelőssége a Gyöngyösi-ügyben 2012. november 28. szerda | AN-álláspont/Bartus László


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók