Gyöngyöspata/Budapest – Az MSZP az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi az atv.hu-n csütörtökön megjelent hangfelvétellel kapcsolatban, amelyet a gyöngyöspatai jobbikos polgármesternek tulajdonítanak, jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatón.
.
Gyöngyöspata jobbikos polgármestere kampányfőnökével és Szebb jövős polgárőrökkel gondolta végig egy előbb-utóbb bekövetkező polgárháború kimenetelét. Választási győzelme esetén jelentős változásokat és a Jobbik külföldi kapcsolataiból származó hihetetlen mennyiségű pénzt ígért Juhász Oszkár, derül ki az atv.hu birtokába jutott hangfelvételből.
.
Gyakorlatilag ugyanúgy ítéli meg a Jobbik esélyeit egy polgárháborúban Juhász Oszkár, a párt gyöngyöspatai polgármestere és az a férfi, aki magát a Jobbik országos vezetősége által kinevezett kampányfőnökként határozta meg egy hosszú megbeszélésen. Juhász, a kampányfőnök, valamint két, feltehetőleg a Magyar Gárda utódszervezetéhez, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozó polgárőr a közelgő időközi választással kapcsolatos teendőket vitatta meg 2011 májusában.
.
Az atv.hu birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint a polgárháború kitörését az egyik polgárőr vetette fel, amire a kampányfőnök kijelentette: nyilvánvaló, hogy lesz polgárháború. „Ezzel nincs gond, mert előbb-utóbb úgyis megtörténik, de akkor kell megtörténnie, amikor a mi nyereségünkkel végződhet.” Juhász Oszkár egyetértően és magyarázatképp hozzátette: a polgárháborúnak akkor kell megtörténnie, „amikor megfelelően fölkészültek vagyunk létszámban, technikai felszerelésben, mindenben”. Juhász tavaly májusban még nem látott esélyt a győzelemre: „Most úgy lenyomnának minket, mint a bélyeget. Hétezer olyan rendőrük van, aki állig föl van fegyverezve, és hithű a Zsideszhez. Negyvenvalahány ezer a rendőri létszám, de hétezer, aki olyan aktív, hogy jól kiképzett, az az övéké. Mint a bélyeget, úgy lenyomnának most minket” – magyarázta Juhász, aki egyébként meglehetősen trágár hangnemben tanácskozott társaival.
.
Juhász kampányfőnöke ugyanakkor az időtényezőre is felhívta a jelenlévők figyelmét. „A későbbiekben sem lesz arra idő, hogy hetekig-hónapokig háborúzzunk. Itt néhány napon belül le kell darálni azt a fajtát” – mondta a férfi, és mivel a beszélgetés jelentős része a cigányokkal kapcsolatban folyt, feltehető, hogy a ledarálandó fajta kifejezéssel is rájuk utalt. A polgárháború kimenetelét nemzetközi összefüggésekbe helyezve a kampányfőnök kifejtette: „Három-négy napon belül az Egyesült Államok mint a világ csendőre akkora katonai erőt tud Magyarországra hozni, amivel nem bírunk el.” Legfeljebb akkor – tette hozzá –, ha a légierő irányítása „olyan, hozzánk közel álló személyekhez kerül, akik garantálni tudják, hogy nem száll fel a repülő.”
.
A kampányfőnök szerint egy amerikai beavatkozás során nem kétséges, „hogy a zsidó élni fog a lehetőséggel abban a pillanatban, hogy indok nélkül ránk lehet lőni.”
.
A beszélgetés során Juhász Oszkár azt is elmondta, hogy polgármesterré választása után jelentős változásokat tervez Gyöngyöspatán, és ennek anyagi fedezete is megvan: a Jobbiknak vannak külföldi kapcsolatai, „ahonnan olyan pénzeket tudunk behozni Gyöngyöspatára, amiről nem is álmodtok, hogy honnan, meg mekkora pénzeket tudunk mozgósítani” – lelkesítette beszélgetőpartnereit. Magyarázatképpen pedig hozzá tette: azért fog a Jobbik sok pénzt pumpálni Gyöngyöspatára, mert különösen fontos számára, hogy az általa vezetett településen bizonyítson.
.
A titokzatos külföldi kapcsolatokat nem fedte fel Juhász, azt azonban elmondta, hogy olyan, akár külföldi őrző-védő erőket lehet a településre hozni, hogy aztán „egy dzsipszi sem teszi be a lábát. De még egy kormányügynök sem, mert lecsavarják a f*-t” – vázolta fel a szebb jövőt.
.
A megbeszélés egy pontján szóba került a Fidesz cigánypolitikája is. Ezzel kapcsolatban Juhász kampányfőnöke azt mondta: „A Fidesz megcsinálta a Farkas g..-t, Farkas Flóriánt, aki a szolnoki alvilág egyik kiemelt alakja, 1,2 milliárdért ült nem régen.” Juhász erre reagálva azt állította, hogy Farkas Flórián arra bíztatta a helyi cigányvajdát, hogy csináljanak balhét, legalább pofoztassanak meg egy cigánygyereket, mert csak akkor tudnak a szélsőjobbosok ellen fellépni, ha balhé van.
.
A Jobbik jelenlegi polgármestere a beszélgetés során a „buzi újságírókat” is kárhoztatta, mert olyan mondatokat adtak a szájába, melyeket ő el sem mondott: „Azt adták le, hogy Juhász Oszkár a Magyar Hírlap kérdésére azt mondta, hogy az a cigány genetikailag sérült, hibás, aki akar dolgozni, mert szerintem egy se akar dolgozni.” „Az egy dolog, hogy ez körülbelül 80-90 százalékukra igaz”, tette hozzá Juhász, ám végső soron arra hívta fel harcostársai figyelmét, hogy rasszizmus vádjával akár börtönbe is lehet kerülni, ezért beperli a Magyar Hírlapot.
.
Mesterházy Attila ezzel kapcsolatban azt mondta: tekintettel arra, hogy a hangfelvételen elhangzó mondatok kimerítik a büntető törvénykönyv egyik legsúlyosabb bűncselekményeinek egyikét, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekvést, ezért azt kérte a nemzetbiztonsági bizottság elnökétől, a szocialista Molnár Zsolttól, hogy a lehető legrövidebb időn belül hívja össze a testület ülését, és vegyék napirendre a kérdést.



Mesterházy téved. A cikkben idézett szövegben sehol nem szerepel az alkotmányos rend megdöntése. Egy esetleges fikció esetleges bekövetkezte szerepel, de ez csak olyan, mint a kiválás és a kilépés különbsége.
Na, ennyi elég Mesterházyról.
Na már csak ezek hiányoztak,
Ezek gyári hibásak !!!!! Mint az óvodások , bár azok sokkal okosabbak mert ők csak eljátsszák, amíg ezek komolyan gondolják .
Tényleg betegek !!!!!!!!!!!
Gonoszka.
2012. április 19. csütörtök
14:55
Mivel a hangfelvétel tudtommal nincs publikálva, nem tudhatjuk, hogy abban mi szerepel. Meglátjuk, mit tud ebből kihozni az MSZP. :((((
A nemzetbiztonsági tanács összehivása jó gondolat. Van annyi bajunk nagyon nem kell egy sokkal nagyobb . Békét és munkát , nem fegyvert és felbujtókat akarhatunk.A Florika 20 éve alszik.
gets,
A leírt szövegben nincs semmi alkotmányellenes.
Én csak ennyit állítottam.
Fikciókkal ne foglalkozzunk, tárgyilagosan elemezzük a dolgot.
Elképzelhető és elvárható, mindamellett
A magyar mentalitás, várjunk még mert nem eszik olyan forrón a kását. Két éve a szemünk előtt teszik tönkre az országot és lehetetlenítik el emberek nagy többségének az életét, mert mi csak várunk és nem hiszünk a szemünknek! Hát így jártunk….
csakén! Igazad van. MIntha csak én írtam volna.
A magyar nép szép lassan fő a levében, mint az az ominózus béka, és nem veszi észre. És nem, és nem.
.
Miért kell minden generációnak háborút megélnie?
.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy az ember az evolúció csúcsa helyett a legalján foglal helyet. Nem biológiailag, hanem morálisan.
Kedves Hölgyek, Urak!
Ezek az “urak” állítanak emberek tízezreit maguk mögé! (ha nem többet!)
és az a szomorú, hogy van rá hallgatóság!
Hihetetlenül szennyezett lett a politika, és ezzel a „moslékkal”
jó érzésű Magyar embernek nincs gusztusa élni!
Ebbebn a cikkben két szomorú dolog van:
(1) Mesterházy — A (még meddig?) legnagyobb ellenzéki párt vezetője bürokratának kiváló, betokosodott politikai vezetőnek kiváló, ellenzéknek viszont csapnivaló, és nem is hiszem, hogy ez változni fog. Amíg ez az MSzP van, addig a puszta léte is útját állja minden valódi baloldali ellenzéknek, és Mestzerházy mág rátesz (lásd DK).
(2) A fasiszta nyomulás — Igen, ezek itt, akikről a cikk szól, sötét barmok, de egyvalami jól látszik: szinte napról napra erősödik a fasiszta nyomás. Orbán gazdaságilag és politikailag tolja egyre jobbra a határt, a Jobbik pedig a tettleges erőszak határait próbálgatja és tolja odébb. Egymás szálláscsinálói. Ami Gy.patán történt, az öt éve még elképzelhetetlen volt, Nem jó belegondolni, mi lesz elképzelhető két éven belül.
Mindehhez cinkos segédkezet nyújt a teljes államszervezet, és az emberek tényleg teljesen letargiában vannak, mint a marha a vágóhídon. Már nem is bőgnek.
.
Ceterum censeo: széles körű (akár szélsőbal határát súroló) baloldali összefogás kell, amely hajlandó és képes is az erővel erőt szembeszegezni. Lehet finomkodni, orrot felhúzni, hogy ez szélsőséges, hogy kultúrember nem így oldja meg a problélmákat, de a mai helyzetben hülye, aki ezt mondja. Nemcsak baloldali program nincs, nemcsak baloldali összefogás nincs, nemcsak baloldali cselekvési program nincs, hanem a baloldalnak SEMMI ötlete nincs arra, hogy mit kell tenni, ha itt a Fidesz álszent szemforgatása közepette elszabadul a nyilas erőszak.
Melyik a közösség elleni izgatás, Kertesz Akós beszéde vagy ez ?
Bator-y
.
Hát ez egy jó kérdes és igazán célzatos!
Akkor most a jobbik egymást kezdi kérdőre vonni?
Esetleg még inzúltálják is? Vagy netán el kell költöznie egy két “hazafinak”?
.
Hogyan is van ez Jobbik?
Gonoszka és Batory!
*
Míg egyikőtök bagatellizál, addig a másik relativizál, mindkettő társadalmilag mérgező módszer…
*
Málnaszőr, nem bagatellizálok, de színeskedj megjelölni, a szövegben hol áll
a Mesterházy által kifogásolt szöveg?
Azonkívül, hogy Mesterházy politikai hülyeséget beszél, ahelyett, hogy örülne, hogy
ezek egymást ütik, elkezdi védeni a Fideszt. Ekkora hülyeséget, bámulatos.
Na, szóval várom a megjelölést!
http://www.168ora.hu/itthon/ilyen-se-volt-meg-bencsiktol-a-jobboldal-is-elhatarolodott-94714.html
Ezt olvassátok el, tanulságos. Úgy tetszik, hogy az erózió erősebb mint amit a “köztévé és egyéb kormány médiák” leadnak.
Én becsültem Demjánt, mert a régi “átkos” rendszerben Ő volt az első aki nyitott nyugat felé. Felismerte a kis üzletek hiányosságait, a gazdasági problémákra elég jó megoldást talált. Kár volt a Skála Coop-ot megszüntetni.
Amennyiben ezt fontos problémának tartom, akkor az ilyen bencsikek nem is jelentenek semmit.
Sajnos viszont mivel megszüntették ezért a bencsikek is problémát jelentenek, igaz nem nekem, hanem a gazdájuknak. Beleharapott az etető kézbe, s nem ő az első és az utolsó.
Gonoszka.
2012. április 19. csütörtök
14:55
Tévedsz, ilyen esetben, a tervezése a cselekménynek, már bűncselekménynek minősűl.
Túl messzire engedték merészkedni a neonáci bandát, innen nagyon nehéz megálljt parancsolni nekik. Sajnos van reális esélye a polgárháborúnak.
Főleg, ha van kintről olyan tőkével rendelkező, amely finanszírozza is.
A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és megint pénz!
A bakancsos vonulgatók, az ülve esküt tevők már régóta nem férnek a bőrükbe.
Épp most van eljárás dr. Dániel Péter ügyvéd ellen és nem a bakancsosok ellen!
Jut eszemben! dr. prof. sámán Papp Lajos mikor áll ki Wittner Máriáért dr. Dániel Péterrel párbajra, csak nem azért vonják ki a forgalomból az ügyvédet?
Hello mindenki,
Jó lenne, ha átnéznétek néha a KMH-ra, van egypár nyilas, akiknek időnként túl nagy a pofázmánya. Most éppen egy Horváth Lajos nevű tobzódik.
http://kanadaihirlap.com/2012/04/12/a-vervad-es-az-antiszemitizmus-kovetkezmenye-kepekben/#comment-13506
Ego 2012. április 19. csütörtök 16:42
100%-ig egyetértünk.
.
csakén kalmik
“…..mi csak várunk és nem hiszünk a szemünknek! Hát így jártunk….”
Igazatok van!
Meddig engedük a fasizálódást fejlődni? Addig amig már késő lesz.
ÖSSZEFOGÁS!
.
Kedves Kekec hol vagy ?
hamond,
biztos vagy benne? Akkor várjuk ki a dolgot. Mit gondolsz, mit fog tenni a Fidesz a Jobbik ellen ? ?
Nem ő volt , csak össze ollózták a felvételt , aki mást mond az cigány zsidó vagy ne agy isten normális jó érzésű magyar állampolgár.Tetszik a földművelési bizottság is főleg Budai aki az őszinte válaszok helyet megint elmúlt nyolc évezik.Kis magyar helyzetkép az országról ahol a Fidesznek köszönhetően a szeretett járja át a szívünket.Ja és az iskola rendőr meg felpofozza a gyerekedet.Valami jó hírre már régóta vár ez a szegény ország , megérdemelne már egy tisztességes kormányt akármilyet csak ennek a rágalomhadjáratnak vége legyen.
Itt meglehet halgatni az ominózus beszélgetést:
http://propeller.hu/itthon/2355549-rendkivuli-ules-jobbikos-hangfelvetel-miatt
Ejha…a Kanadai Magyar Hírlap oldalán van egy Jimbo nevű kommentelő.
Nem én vagyok az.
Én valahogy sejtettem,hogy nem te vagy az…
Túlavasúti – alkalmanként a kanadaimagyarhírlapot is “boldogítom” -. különös tekintettel az ottani eszement barmokra!
Mesterházynak különleges érzéke van ahhoz, hogy amikor meg kellene szólalnia akkor hallgat, amikor hallgatnia kellene akkor beszél. A mai MSZP eljutott oda, pont olyan gátja egy ellenzéki összefogásnak mint az LMP.
hamond!
Üdvözöllek!
Akkor most én is bűncselekményt követek el.
Igaz nem tervezek, kijelentek.
Már többször írtam, a 3000 métert már nem futom normaidőre, de célozni még nem felejtettem el.
Értsd, ahogy akarod, de bárki mellé hajlandó vagyok odaállni, akik fellépnek ezek ellen, és bízom nem leszek egyedül!
További szép napot!
Ismételni kell. Sok minuszt adtak rá ők.
Geyza 2012. április 11. szerda 02:31
“Az antiszemitizmus ellenszere a fokozott harckészültség. ( Lenne.)”
Bizony. Bizony!!!
Ők már gyakorolnak !
Látod Bohém, látod? Egy szót se szólok, csak cipekedek. :)))
Még, hogy mi meg akarjuk dönteni az alkotmányos rendet, Nahát!
Gonoszka.!
Üdvözöllek!
Fáradt vagy?
Milyen alkotmányos rendről beszélsz?
Tudod, nekem már mindegy, lassan vén hülye leszek, de a gyermekeimnek, unokáimnak, nem!
Értünk mindent, minden eszközzel!
Ha, muszáj lesz egyszer, várlak a ládákkal!
Nézzétek ezt a videót:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=LPrytM3XgzM
Azt hiszem Graz nagyon vár már valakire…
És még prófétának is képzeli magát…
Hogy miket nem ki nem talál:
http://www.youtube.com/watch?v=Cp3×0r2_FTs&feature=related
Még, hogy a “zsidók nem végeznek kétkezi munkát”
Ez nem normális…
Gonoszka.2012. április 19. csütörtök 20:07
Valóban melyik alkotmányos rendet kell megdönteni, amit rendszerváltáskor
elfogadtunk. Vagy ezt a senki által el nem ismert tákolmányt, ami alapján
a fideSS működtetni akarja az országot?
Amig a tákolmány él, nehogy elhagyd a ládákat. Körülöttünk többen kezdenek
rájönni, mégis csak szükség lesz a ládákra.
AZ a duma tetszik nagyon, hogy ő nem is mondott ilyent, de a felvétel bizonyítja, hogy lehallgatják a Jobbikot. Nincs itt valami ellentmondás?
A Jobbik maga az ellentmondás. Tagadják a demokráciát de a demokráciára hivatkozva követik el sorozatos törvénytelenségeiket.
A náci traktoros legyen a kormány dolga. Ők nemzették ezt a torzszülőttet mostmár neveljék meg, vagy tartsák meg a családjukban.
annyira sötétek, nincs is rá szó
kekec, én is hiányollak! hová tűntél?
A fityeSS csak azért veszi elő most ezt a témát, hogy bizonygassa, mennyire nem fasiszta is ő.
Olyan csendesen, jóságosan mosolygok. Békésen. Tudjátok, nem vagyok egy pedagógus. Most én tanítsam őket, hogy a háborúban veszíteni is lehet? Majd rájönnek maguktól!.Ne vegyétek el senki kedvét. :))
girbegurba!
Üdvözöllek!
A fideSS részéről ebben a témában minden magyarázat meddő vállalkozás.
Az “egy a tábor, egy a zászló” óta nincs mit magyaráznia!
Úgy szar az egész, ahogy van!
Bocs, megint nem számoltam háromig!
Most mivan ebben ? Tudható volt.
A neonáci név = eröszakos hatalomszerzés , ha csdak tehetik.
Van ellene gyóyszer : a Párizsi Békeszerződések betartása. Ha kell erőszakkal is.
Egy ilyen lepusztult politikai és főleg gazdasági életben a radikalizálódás csak erősödik és gyakran annyira ekszkalálódhat, hogy akár polgár háborúhoz is vezethet. Az ATV -hez kicsit későn került ez a felvétel, hiszen majd egy éves és valódiságát, még állítólag vizsgálják. Mindentől és a Jobbiktól is függetlenül, immár 12 éve egy hideg polgárháborús hangulat uralkodik országunkban, amit kár is lenne tagadni és szomorú, de e hangulat “életben tartója” pont a regnáló miniszterelnök. Egyébként, ha végkép elszakad a húr nem kell hozzá egy párt sem, akkor már a tömegek döntenek. Ez nagyon könnyen elképzelhető, bár időpontját még nem tudhatjuk.
Csak egy kerdes! Le vannak mar tartoztatva ezek a nazi disznok? Ja nem? Mert meg vizsgalobizottsag kell, hogy kivizsgaljak mi tortent, mi hangoztt el? Nagyon remelem orban es bandaja lesz az elso a csaladjaikkal egyutt akiket felakasztanak ezek a nazik!!! Szerencsere az USA is meg van emlitve es minden USA-val kapcsolatos hirt figyelenek itt a tengerentulon.
Ezek pénzelik a Jobbikot: http://hvo.hu/vilag/miert-kokettal-a-jobbik-irannal-47395/
Évek óta köztudott, és szinte senki nem beszél róla.
Ennek a Juhász Oszkárnak már a pofáján látszik, hogy ez az élõlény egy bunkó
sz@rházi, és hogy az “értelem” csak úgy sugárzik róla. Egy ilyen szemét egy normális országban senki sem lenne, de Orbanisztánban polgármester.
Csodálkoznék rajta, ha a nagybetõkön kívül olvasni tudna. De biztos ismeri
a rovásírást, ezért tökéletesen megfelel Suttyópata polgármesterének.
Majd ha egyszer jön az elszámolás, ez a ganef különleges kezelést fog kapni!
Valamikor reges regen meg a vadnyugaton letezett egy torveny. Ha valaki halalosan megfenyegetett eg masik embert akkor a fenyegetett-nek joga volt megolnie a fenyegetot. Tudom ez kicsit eros, de ha megnezuuk pl az arab zsido viszonyt, akkor azt latjuk hogy a fenyegetest pogromok kovettek ahol a fenyegtonek eleg ereje volt a megvalositashoz.
Jelen esetben a jobbik nem szolhatna semmit ha elkezdene valaki irtani oket, mert mind a cigany, mind a zsido , mind a nem fasiszta magyar elet fenyegetve van. A plogarhaboruban sok artatlan ember is meghallna, gyerekek valnanak arvava, noket eroszakolnanak meg stb stb. Er ennyit ez az orszag ? Er annyit ez a fold ? Meg nyitva vannak a hatarok. (Kinek dragabb rongy elete… Hat az enyem dragabb… )
Nem tudom, hogy mi ebben az ujdonsag, es miert pont most kapcsolt az alkotmanyvedelem? Mult ev osze ota probal a hazai szeljobb volt katonaviselt embereket talalni, akik elvegeznek embereik kepzeset. (Ugyanis penz valoban van, de katonai szakertelem nulla.) Mint ahogyan az sem ismeretlen, hogy honnan jon az az ,,ismeretlen” ,,kulfoldi toke” (Kozel-Kelet).
Bumburi,
Mit szólsz te ehhez?
Ajánlom Ego hozzászólását.