Művészeket tiltott ki a Fidesz Egerből 2012. április 19. csütörtök 17:33 Forrás: AN, NSZ

  • Share/Bookmark
Művészeket tiltott ki a Fidesz Egerből

Eger – A Kulturkampf Egerbe is betette a lábát. Egy hivatalos dokumentum szerint a megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján választja ki a kulturális rendezvények fellépőit.

A Népszabadság információi szerint tavaly a Középkori Piactér c. esemény egyik fellépőjét, Székhelyi Józsefet tették tiltólistára. Ezt a rendezvényszervező nem tudta, így már úgy kellett visszamondania a baloldali művész Villon-előadását. Pedig a programot az esemény hivatalos honlapján és a kinyomtatott plakátokon is közzétették.

Minderről egy tavaly szeptemberi Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsági ülésen esett szó. A képviselők és kulturális szakemberek nagy bánatára jegyzőkönyv is készült a megbeszélésről. Az Egri Ügyek birtokába jutott dokumentum szerint akkor Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök közölte: „ …amikor a bizottság azt a jelzést kapja, hogy a Középkori piactéren közreműködik Székhelyi József, és a város lakói nehezményezik az ő jelenlétét, akkor a bizottságnak kötelessége beleszólni a szakmai dolgokba”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -6 ( 12 szavazatból)

Címkék:,

  • Share/Bookmark

25 Reader’s Comments

  1. Most letiltják a másként gondolkodókat? És mi lesz ezután? Könyvégetés?
    Megalázás, megbélyegzés, üldözés? Kristályéjszaka? Teszi ezt a Fidesz-KDNP keresztényi “erkölccsel”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (32 szavazatból)
  2. nadizsu
    .
    - Könyvégetés: kipipálva
    - Megalázás: Kipipálva
    - Megbélyegzés: Kipipálva
    - Űldözés: Kipipálva
    - Kristáj éjszaka: ?
    .
    Ez egy régebbi hír: http://magyarnarancs.hu/konyv/szocs-79214

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  3. Székhelyi József “nyelvbotlása” miatt Tokaj hímvesszeje nagyon összevonta érte a szemöldökét. Míg él ezt nem felejti!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  4. “város lakói nehezményezik” -ez jó duma. Netán népszavazást tartottak? Vagy megkérdeztek néhány kormánypárti politikust, hogy mi a városlakók véleménye? Esetleg többezres spontán békemenet tüntetett a művész úr ellen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  5. Nagyon fájhat Tokaj hímvesszejének Székhelyi :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  6. Attól függetlenül, hogy én ezt a Tokaj hímvesszeje-tréfát nagyon otrombának találtam és helytelenítettem, attól még Székhelyi egy tehetséges művész. Egy botlásáért nem kellene ennyire büntetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  7. Almandin!

    Az botlik, aki elé köveket szórnak az útra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  8. Azért a Himnusz szövegéből pajzán tréfát nem kellene csinálni. Attól még elismerem Székhelyi tehetségét. Nekem se tetszik az egri fideszesek eljárása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  9. Ha ezek ilyen bátrak akkor mi jár a fejükben a főkolomposoknak és mit valósítanak meg ?
    De balf@sz az ellenzék is nem kicsit nagyon hogy asszisztálnak nekik !!!!
    .
    http://hvg.hu/w/20120419_intervencio
    .
    Tóta W: Mentsétek meg lelkeinket! (ez is beletalált)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  10. Almandin
    2012. április 19. csütörtök
    21:18
    Ebben nem a Himnusz volt gyalázva. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  11. Almandin most mit rinyálsz ?
    Tessék ittvan :
    -
    Arany János : Hasadnak …
    -
    Hasadnak rendületlenűl
    Légy híve, oh magyar!
    Bölcsődtül kezdve sírodig
    Ezt ápold, ezt takard.
    A nagy világon ekivűl
    Nincs más, amit mivelj:
    Áldjon vagy verjen sors keze,
    Itt enned, innod kell.
    Ez a föld, melyen annyiszor
    Apáid vére folyt,
    Ez a föld másra sem való,
    Csak hogy eltékozold.
    Itt küzdtenek honért a hős
    Árpádnak hadai;
    Bátorság volna ezt a hont
    Neked fenntartani.

    Szabadság! itten hordozák
    Véres zászlóidat,
    Szabad száj! itt csikorgatod
    Véres fogaidat.
    - – - – - – - – - – - – - – -

    (1880 körül.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  12. A FIDESZ kizárta a másképpgondolkodó művészeket Egerből…naddolog.
    A FIDESZ kizárta a másképpgondolkodó embereket a Magyar Nép.-ből !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  13. Pffujjj…McCarthy éra ..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  14. Következetes ócska embereket ne keverjünk össze következetlen sz…emberekkel :)
    Hja kérem, Fidesz pénz-keresztény vallás, fő parancsolat: taposd el az ellentmondót!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  15. Stirner a fidesz soahsem volt kereszteny, legfeljebb romai katolikus valalsu. Az igazi keresztenyseg nem vallas, hanem Jezussal valo kapcsolat.
    Ez a kapcsolat ugy kezdodik hogy amikor valaki felismeri (sziveben hiszi ) hogy “Jezus az Atya Isten fia, aki meghallt a bunokert es az Atya feltamasztotta”, majd errol a felismeresrol a szajaval kijelentest teszt (hangosan megvallja), ekkor valik keresztennye valaki. A kijelentes vagy megvallas formalodott a vallas szova, ami azonban helytelen mert nem csak megvallas, hanem szivbeli hit is kell hozza. (Ekkor tortenik az ujjaszuletes)
    A tradicionalis vallasok-bol ez a momentum hianyzik, pedig enelkul barmelyik egyhazhoz valo csatlakozas csak ures vallas (ures beszed). A megvallas es a hit kesobb azt eredmenyezi hogy a hivo a hite szerint cselekszik: szereti az embereket,hirdeti az evangeliumot, segiti az embertarsait, oket, egyutterez veluk stb stb.
    “A HIT holt cselkedetek nelkul”. Nem az szamit ami tmond az ember hanem amit mond es cselekszik. “Mutasd meg nekem a hitedet a cselekedeteidbol”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  16. Megjobbított Úszókészülék

    Kedves Almandin, amikor Székhelyi József azt mondta,hogy “Tokaj hímvesszeje, aki, ha hatalomra kerül, mindenhova nektárt fog csepegtetni”, ott, a színházban kezdtek el azonnal, nyíltan zsidózni Tokaj hímvesszejének hívei. Ebből ,aki hajlandó egy kicsit tisztán látni, rögtön levonhatta a tanulságot: ezeknek az álszent férgeknek nem a “Himnusz meggyalázása”, de még csak nem is Orbán lehímvesszőzése fáj, hanem az, hogy Székhelyi művész úr zsidó származású. Tizenegynéhány éve még egyet is értettem volna veled, de ma már nem. Éppen ezek miatt nem. Dugják fel maguknak a Himnuszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  17. Megjobbított Úszókészülék

    Geyza, ez a Szózat-átirat olyan gyenge, hogy erősen gyanítom: nem Arany János írta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  18. Nem történik semmi más, mint amit Orbán eltervezett: építi és átszervezi SAJÁT MAGA TULAJDONÁNAK Magyarországot. Ő egy “polihisztor”, aki mindent tud, tudja kinek mi kell, mi nem, stb. EGYEDURALKODÓ! – MÁNIÁKUSAN KÖZVESZÉLYES SZÉLHÁMOS, aki GÁTLÁSTALANUL becsapta bagázsával együtt a magyar népet. Teszi a dolgát, miközben a család, a szülők, a rokonokat kezdi emlegetni a beszédében, így akar besímulni a családok otthonaiba…… MEGTÉVESZTVE őket a mondanivalójában.

    Egy csaló, hazug, tényleg SZÉLKAKAS pasas ez, aki olyan szellemi hanyatlást akar az embereknél elérni, amível aztán majd tényleg elérné, hogy Ő legyen MAGYARORSZÁG TULAJDONOSA! – ennek a célnak az elérése érdekében akár az UNIÓBÓL is kilépetné hazánkat, úgy nem lenne, semmiféle külső felügyelet, számonkérés, SZABADON RABOLHATNA tovább……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  19. Nagy idők – nagy emberek, szar idők – szar emberek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  20. Parti Nagy Lajos , Ascher által rendezett darabja ugyancsak nem kívánatos Debrecenben, Egerben. Nem engedélyezték .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  21. Megjobbított Úszókészülék

    Cartouche: és ezt mivel indokolják?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  22. gondolatrendőrség. Ki a kapitány? Na ugye, tokaj hímvesszeje, vagy seggnyalói? Nem mindegy? Éljen Rákosi (élénk taps)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. Azt mondja O.I.,hogy a “város lakói nehezményezik SzkelyJ.jelenlétét”Hát ,már.O.I. legfeljebb a FIDESZ töbségére az Ibolya is megtanult lóditani.Ugyanis Székely Müvész ur városunkban történő szereplését a varos lakóinak tulnyomó töbsége nem nehezményezi,sőt a lakosság töbsége őlőtt nagyon is közkedvelt müvész és szivesen venné a városban való szereplését.O.I.legfeljebb a FIDESZ töbségü helyi képviselők véleményére gondolhatot,vagy a fentről kapott utassitást tálalta igy.Mindezt nagyon rosszul tette az Iboly.Ezzel sokat veszitett a kivivott népszerüségéből.2014-ben ennek mag lesz ránnézve az ára.Kedves Ibolya!Mégmielőtt kijelent valamit,előbb jól godolja át a mondandóját.De mindig az igazat,csakis az igazat mondja ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. Kiigazitás az előző véleményhez:A 2.sorból törölve “O.I.legfeljebb legfeljebb a FIDESZ többségére”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Ki ez az Orosz Lászlóné, valami Kossuth díjas művész netán? Ő fog Villon-ról “villogni”? Szálasiék, előtte meg Bárdosyék is ezt csinálták. Emlékeztek, mi lett az ő sorsuk? Orosz Lászlónét sem kerüli el a sorsa………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tovább tart az orvosok elvándorlása 2012. december 14. péntek

Kidobja a csónakból Égert a Fidesz 2012. május 24. csütörtök


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók