Budapest – Benyújtotta a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője hétfőn a parlamentnek az Áder János államfővé választásához szükséges ajánlási íveket. Lázár János és Harrach Péter újságíróknak elmondta, a külföldön tartózkodó Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszteren kívül minden kormánypárti képviselő aláírta a fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnökké jelölését.
A Fidesz frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a házbizottság péntek reggel dönt a május 2-i államfőválasztás lebonyolításáról. A házelnöki jogokat gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek arra tettek javaslatot, hogy ha a szavazás első fordulója “véletlenül nem sikerülne”, akkor a második kört még aznap, közvetlenül az első után tartsák meg.
Arra a kérdésre, hogy a titkos szavazáson frakciófegyelem lesz-e, vagy egyéni döntésre bízzák, Lázár János azt válaszolta, hogy “a frakciók mindig fegyelmezettek a Fidesz és a KDNP esetében”.
Jelezte továbbá, hogy az előzetes egyeztetések szerint a képviselőcsoport mégsem hallgatja majd meg Áder Jánost. Mi jól ismerjük Áder Jánost, ha jól értettem az ellenzéki frakciók megnyilatkozásait, ők pedig nem tartanak igényt a meghallgatására – mondta.
Harrach Péter azt mondta, “a KDNP minden képviselője aláírta az ívet, hiszen frakciószövetségben dolgozunk, és közös volt a döntésünk”.
Arra a felvetésre, mit reagálnak arra, hogy az MSZP és az LMP távol marad a jelölési folyamattól, Lázár János kifejtette: a Házhoz, az országhoz és a magyar néphez méltatlan eljárásnak tartja, hogy az MSZP és az LMP távolmaradással és az elnökválasztás bojkottjával tüntet.
Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy az előző államfővel, Schmitt Pállal ellentétben Áder János küld majd vissza törvényeket a parlamentnek, Lázár János azt felelte: “azt gondolom, hogy Áder János minden jó törvényt alá fog írni, és minden rossz törvényt vissza fog küldeni a Háznak”.



“Vakondvadász” egész jó dakota név a Qsasem és a többi után. :)))
Ki hitte volna…?
Minden fideszes Ádert szeretné…. Neveket kérem a kalapba akit kihúzok haza viheti !
Milyen szerencse, hogy csak jó törvényeket kreálnak, így Ádernek sem kell majd egyet sem visszaküldeni.
Hátukban egy fegyvernek tűnő tárggyal, nem is tehetnek mást,mint ÁJ-t támogatni. Ebből is látszik, hogy demokratikus parlamentben, önálló döntéssel bíró alatvalókról van szó. Valahogy ki kell tartaniuk 2014-ig, mert ki tudja maradhatnak-e a tisztelt képviselő urak a bársonyszékben. Mindennek ára van, de még milyen. A gerincferdülés úgy tudom nem gyógyítható, még VIP ellátásban sem.
akinek van humora mindent tud,akinek nincs,mindenre képes. ez a savanyú köcsög mire jó?
Ha jól emlékszem a Fidesz az “elmúltnyócév” alatt állandóan kivonult. Na így néz ki ez a másik oldalról.
.
“minden kormánypárti képviselő aláírta a fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnökké jelölését”
.
Nagyszerű. Ezek a képviselők már észak-koreai szinten vannak. Nem szeretném megvárni, amíg az egész ország ott fog tartani.
FELTÁMADÁS
*
Kim Dzsong Un elvtársat fölösleges meghallgatni, hiszen ő nem más, mint a sajnos már néhai, Kim Ir Szen elvtárs unokája, a sajnos nem rég elhunyt, Kim Dzsong Il elvtárs fia.
Tehát kétség sem férhet hozzá, hogy Kim Dzsong Un elvtárs a legésszerűbb választás az összes alternatíva közül. A mi Pártunk, a Koreai Munkapárt minden tagja oly fegyelmezett, hogy fel sem vetődik bennük az az áldemokratikus kérdés, hogy lenne e nála alkamasabb ember is. Így aztán okafogyottá válik a titkos szavazás lebonyolítása.
*
Éljen a mi nagy Vezetőnk, a már rég halott Kim Ir Szen elvtárs !!!
Igazságtalanság lenne, ha annak a bizonyos vakondokos, a Fidesz javára ítélt, “titkos” szavazást egyedül a Áder nyakába varrnánk.
Már sokan elfelejtétték, hogy e nyilvánvaló csalás óráiban éppen egy szocialista honatya, nevezetesen Mandur László (házelnök h.) látta el a házelnöki tisztet. Nem csak azzal követett el hülyeséget – mit hülyeséget : bűnt – hogy hatalmával nem élve, hagyta ezt a sötét játékot, vagyis a házszabályban is lefektetett titkos szavazás megcsúfolását, kijátszását, de mindezek után még, a köztársasági elnökválasztást érvényesnek nyilvánítom” mondatával legalizálta a csalás eszközét a magyar parlamentben. Ez a lépése legalább annyira történelmi volt, mint Áder nyílt svindlije…
Hogy mit tehetett volna Mandúr e nem várt szituációban? Először is menet közben leállítja a szavazást, és újat indít, vagy ír ki… Másodszor, ha már iléyen gyenge tehetséggel áldotta meg a teremtője, legalább utóbb, házelnöki hatalmánál fogva érvénytelennek nyilvánítja a szavazást. Ámde Mandúr László ehhez is hótt tehetségtelenségről tett tanúbizonyságot.
Neki is köszönhettük Sólyom László áldásos köztársaságelnöki tevékenységét, amelyet többek közt a zengői bazsarózsákért, nomeg István király szlovákiai szobráért kifejtett.
“Homo Orbanicus” találmánya a “Vakondvadász”!
Merne valaki is ellentmondani a 2/3-adból?
Már lehet, hogy készen van az az egy-két törvénytervezet, amit visszaküldetnek vele az első pár héten, aztán mehet minden tovább a megszokott mederben.
Ez azért némileg túlzás!
Biztosra nem állítható, hogy “szeretné”, de megszavazni fogja.
- Ha ízig-vérig fideszes, akkor megszavazza, mert ez az állapot feltételezi a lelkiismeret hiányát:
- ha van lelkiismerete, megszavazza, mert nem akar vakond, netán hazaáruló lenni! (A lelkiismeretének addíg altatót ad!)
Észak-Korea és Magyarország közötti lényeges különbség, hogy nekünk nincs tengerpartunk.
Nem akarom es nem kell! De! Ha mar elkerulhetetlen az ujjabb tekozlas, /most biztos nagy butasagot irok/, azon kivul, hogy Ader szerintem egy senki, meg fiatal is ehhez az elnoki cimhez, sehogy sem illik a kepbe!
Hehehe! ha mar mindenkeppen fideszes, akkor legyen idos, legalabb a kora miatt tiszteletremelto lehetne es ha meg szimpatikus abrazata is lenne akkor az mar fonyeremeny kb. ennyi sem varhato ettol a kormanytol!