Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kiakadtak a civilek az ”Erzsébet-pénz” miatt 2012. április 6. péntek 16:30 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kiakadtak a civilek az ''Erzsébet-pénz'' miatt

Budapest – Míg az Európai Unió az Erzsébet-utalvány diszkriminatív jellegét kifogásolta, addig a magyarországi civil szervezetek, rasszistának és a szegényeket sújtó intézkedésnek tartják, hogy több szociális juttatást is az Erzsébet-utalványon keresztül folyósítanának.

Tizennyolc civil szervezet által aláírt tiltakozó levelet adtak át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban pénteken; a levélben azt az elképzelést kifogásolják, hogy pénzbeli ellátás helyett utalványban lenne fizethető több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély.

A mások mellett a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által aláírt levélben az áll, “e szabadságkorlátozás igénye mögött az a feltételezés van, hogy a szegények és gyerekesek nem rendeltetésszerűen használják fel az állami támogatásokat”. Ez a feltételezés azonban “téves, előítéletes és megalázó” – hangsúlyozták.

Mint fogalmaztak, az intézkedésre “nincs pénz a költségvetésben”, ezért a kormány olyan fejlesztésként tüntetné fel, amelyhez uniós források használhatók fel az Új Széchenyi Terv egy “kiemelt projektjének” keretében. Az elgondolás “erkölcstelen az Európai Unió adófizető polgáraival szemben”, akik a magyar szegények helyzetének javítására szánták az Európai Szociális Alapot” – fejtették ki.

Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, sem szakmai, sem gazdasági, sem pedig emberi jogi szempontból nem tartják elfogadhatónak az elképzelést, amely mögött véleményük szerint nem áll racionális indok. Úgy vélte, nem világos, hogy a kormány miért kezdeményezte a pénzbeli ellátások utalványban való kifizethetőségét.

Mint mondta, az intézkedés megvalósítása elsősorban a vidéken, kisebb településeken élőkre lenne kedvezőtlen hatással, hiszen ők nehezebben válthatnák be az utalványokat.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek – a kormány múlt heti döntése alapján – a pénzbeli juttatások utalványban való biztosításának lehetőségét, módját és mértékét, valamint a szükséges jogszabály-módosításokat április 15-ig kell a kabinet elé terjesztenie.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 18 szavazatból)
Kiakadtak a civilek az ''Erzsébet-pénz'' miatt, 4.6 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. Hogy semmi racionális megfontolás nincs mögötte? Dehogy nem! A CBA – a Fidesz-Jobbik,rossz nyelvek szerint Lázár baráti köréhez tartozó – üzletlánc tulajdonosait akarják,még jobban helyzetbe hozni!Azért népgazdasági szinten,már nem kis bevételből származó nyereség ez? Ebből már fel lehet vásárolni az kivonuló üzletláncokat! Sőt mit ne mondjak,ezáltal olyan plussz pénzekhez juthatnak hozzá ( kormányzati és EU-s pályázati pénzek ),amit megálmodni nem tudunk! Ezért tudja a Fidesz magát bekövezni a hatalomba,mert jól lakatja és megvédi a klientúráját!!! És akinek ez nem tetszik,az kinyalhatja a vasporos fülüket! Éppen azt csináljuk,mert minden másra képtelenek és gyáva szarok vagyunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (47 szavazatból)
  2. Ha a döntéshozókat a tényleges valóság motiválná a sundám-bundám, a kéz kezet mos, a hozzunk rendeletet, amely nyomán a mi köreink úgy meggazdagodnak, hogy csak na, stb helyett biztosan mást szorgalmaznának, és eszükbe se jutna ilyen utalványosdi-féleség. Ugyanis bárki képes pénzzé tenni akármelyik utalványát. Akinek pálinkára van szüksége gyermekének tízóraija helyett, az bármikor az ezer forintot érő papírfecnijét akár nyolcszázért is odaadja, sőt, ha nagyon ki van már száradva, ötszázért is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  3. Gazsi bácsi lótetű

    Az utalványok fizikai előállítása (papír, nyomda) és mozgatása (postázás, kézbesítés) is nyilván olcsóbbá teszi teszi ezt a megoldást a pénzátutalással szemben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  4. Gazsi bácsi! Ez így igaz! Jó buli ez a mi adóforintjainkból úgy,hogy lassan már a nyugdíjakat sem tudják kifizetni! Így mulat egy magyar úr! De a rigmusom továbbra is : Az utcák,még mindig üresek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (30 szavazatból)
  5. Így van, a CBA mint magyar multinacionális cég víziója a tét. Jelenleg a CBA a Tesco után a második üzletlánc hazánkban. Nyíltan, kimondva törekszik az első helyre, sőt a nemzetközi piacon is komoly részesedést akar. Hamarosan nyit Brüsszelben üzletet, de más országok is meg vannak célozva. Ehhez pedig tőke kell!!!
    A szegények utalványokkal való ellátása, csak első hallásra tűnik jó ötletnek, hiszen mindenki azt szeretné, ha a támogatások, ne kocsmákba folynának. De ahhoz, hogy tisztelt politikusaink lássák a valóságot, ki kéne bújniuk az üvegpalotáikból és járni a vidéket. Nem oda kell menni, ahol tárt karokkal körbeugrálják, hanem oda, ahol az emberek napi szinten éheznek, fáznak és ahol utálják őket, mármint a politikusainkat, mert nekik köszönhetően süllyedtek ennyire mélyre.
    A lényeg, hogy a kisbolti hálózatok, ahol elfogadják az utalványokat vagy nincsenek mindenhol, vagy olyan magas árréssel dolgoznak, hogy az érték töredékéért tudnak majd vásárolni értük. Persze még ott van, amit előző hozzászólók is mondtak, hogy az utalvány remek csereeszköz vagy piára, vagy pénzre, de az uzsorakamatnak megfelelő árcsökkenéssel. Így tényleg a szegények szempontjából adtak a szarnak egy pofont, de a CBA-i komoly helyzetbe hozzák. És ez a cél, semmi más. A többi csak körítés a népnek azon részének akik még hisznek bennük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (30 szavazatból)
  6. A fotó szenzációsan szellemes…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  7. meg kapjuk a kenyér-jegyet,
    rá kenjük a lekvár-jegyet
    ………

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  8. Egyik szomszédom nyert egy erzsébetutalványos üdülést 40 000 HUF értékben.
    A kisérő papir szövege enyhén szólva “nem egészen érthető”, de utal egy
    tájékozódási lehetőségre. http://www.erzsebetprogram.hu
    ezért fordult hozzám segitségért. Sajnos a cimen minden található, csak az nem,
    ami helyre igazithatná. Pl az egyik alcim rövid szövege is visszautal arra, hogy
    további információ: “www.erzsebetprogram.hu” cimen található.
    Az utalvány utal az ezsébetutalvány.hu cimre is. Ott viszont mindenki
    apróhirdetése között minden olyan reklám megtalálható, aminek az üdüléssel
    kapcsolatos – további információkhoz – semmi köze sincs.
    Igy a barátom felhomályositását tudtuk csak megoldani. Ugyanis ő főleg arra
    kiváncsi hol lehet üdülni, mivel az üdülőhöz kell az igénylést benyujtani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. A Fidesz hatalomra jutásakor szinte azonnal elkezdődött a mai napig tartó hecckampány a Tesco üzletlánc lejáratására, melyben résztvett, résztvesz az összes jobboldali érdekeltségű magán média és sajnos az összes közmédia és sajtóorgánum. Már akkor sem kellett hozzá a beismerés, hogy a sorok mögött is olvasó olvasó idejében rájöjjön, hogy a hecckampány a CBA érdekében folyt.
    .
    Emlékeztető:
    A 2010-es választások előtt jelentek meg a “bilincses, láncos politikusokat” ábrázoló óriásplakátok ezzel a felirattal: ítéletidő. Mint később kiderült a rendkívül drága nyomdai termék és kihelyezés a megrendelője a . C B A . volt.
    Ennek az árát valahogy, valakinek vissza illik fizetnie, az pedig az egészben érdekelt fidesz-CBA-maffia. (Így fizet a fidesz minden csatlósának.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  10. .
    Az EU és az IMF helyében már csak e nyilvánvaló protekcionista gazdpol. miatt sem fizetném a kohéziós pénzeket, de várvavárt hitelt se.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  11. Azon csodálkozom, hogy nem hamarább tették meg!
    Nyugodtan tehetik, mert ez a balga magyar olyan mint a birka… Látja a kést, és nem szalad el…
    Ha ennyire beletörődött mindenki ebbe a fideszes gazemberségbe, akkor nagyon jól csinálja a fidesz!
    Ezért, és csak ezért vették maguknak a bátorságot, hogy lebontsák a demokráciát!!! Tudták hogy nem mer senki kivonulni, felvonulni, cirkuszolni!
    Az a lényeg, hogy Bp utcáin a kirakatok még épek, lehet bámulni bennük a sok jó árut. Elég az a magyarnak, ha nézi!
    Majd valaki kiharcolja neki, hogy jobb legyen… A sült galambok meg 2 éve repkednek, és nem tudják kinek a szájába landoljanak!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  12. Edzik a nepet a jegyrendszerre, ami hamarosan bekoszont, amennyiben a IMFhitel eluszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  13. bumburi 19:08
    A teszt: 3 millió embertől 3 ezer milliárd lenyúlása, a nyugdíjas éveik tartaléka, esetleg gyerekeik öröksége!
    Simán ment! 100 ezer tökös volt, abból most is 90 ezer kitart! A többiek írtak papírkát, hogy kényszer miatt cselekedtek! Ja, pisztolyt fogtak a fejükhöz?!
    A teszt óta már minden megy, mint kés a vajban!
    Arról sem sikongat senki, hogy hol az egyéni nyugdíjszámla, pedig kócosfugú Tesco-kiflireklámarc megígérte.
    A magyar ilyen, várja, hogy majd az EU lép helyettük, az EU pedig azt látja, hogy más országokban mit tesznek a tüntetők, levonják a következtetést, mert a békemenet igazolja, rendben van itt minden!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  14. Jut eszembe. A háború utáni nagy infláció végén a már kimondhatatlan
    nagyságú pénzérték nullái lelógtak volna a papirról.
    E miatt új pézformát vezettek be melynek neve: “adópengő” volt.
    Megjelenése az Erzsébet utalványhoz hasonló volt. Szerencsénkre
    már csak néhány hónapi élt, mert megjelent az új forint.
    Micsoda megkönnyebbülés a nagy éhség és nyomor után!
    1 CHF = 1,69 HUF
    Talán az Erzsébet-pénz is ilyen előzetes ?
    Ehhez államférfiak kellenének. Mint akkor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  15. T.csakén!
    Nagyon fel vagyok háborodva! Többször szóvá tettem már ezeken az oldalakon is,hogy a fővárosiak hol vannak???
    Én többed magammal már nem egyszer mentem fel 120 km-ről..Mennyi is Bp lakossága? És kényelmesen el vannak! Ha vidéken azt látnák hogy igazán megmozdultak Pesten, akkor özönlenének.
    De passzív mindenki.Tisztelet annak a kb 100 ezer embernek,akik nem voltak restek megmozdulni.
    Ha ez így marad, Orbánnak és bandájának évtizedek fognak rendelkezésére állni, hogy cselédországgá változtassa ezt a szerencsétlen országot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  16. Bíborka, a CBA-nak már vannak Szlovákiában üzletei. Már vásároltam a párkányi és a losonci üzletükben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  17. T. bumburi!
    A budapestiek a “zemútnyócévben” menekültek a városból (2006-tól)!

    Bevett szokásukká vált, nem tudnak leszokni róla, hosszú hétvége és porolnak ki a fővársból.
    Komolyan: nem akarnak balhét, mert lássuk be, a fővárosban még vannak munkahelyek, magasabbak a fizetések, nem érinti meg őket a vidék nyomora!
    Most amikor közalkalmazottak, tanárok, dékánok, bírók veszítik el állásaikat sem olyan megrázó, mert vagy nyugdíjasok lesznek, vagy találnak más munkahelyet, esetleg elmennek külföldre.
    Lehet, hogy rosszul látom, de amikor azt emlegette kéthétPintér, hogy éhséglázadások lesznek, nem a fővárosra gondolt, hanem inkább Borsodra.
    Az Ön utolsó mondata (évtizedek) – Schmitt Pál, mint motoros/betonkeverő gondoskodott erről….és még ilyenebb jövő felé megyünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  18. T.csakén!
    Én biztos vagyok benne, hogy a főváros hamarább fog éhezni, mint a vidék.
    Igaz hogy most is vannak területek, ahol teljesen kilátástalan a helyzet,és érint pár 100 ezer embert.
    Mennyi a főváros lakossága? Másfél, 2 millió?
    Majd azt tessék megnézni,amikor a magukat magasabb rendűnek hitt fővárosiak éhezésre kényszerülnek.
    Sajnos késő lesz a megmozdulásuk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  19. Már akkor kiakadtam, mikor először olvastam a “nagy ötletről”, hogy családi pótlékot és segélyt Erzsébet-utalványban akarják adni. Aljasság. Hízlalják a cba-t, mert ezt az utalványt jószerivel csak ott fogadják el. A cba 20-30 %-kal drágább, mint pl. a Lidl vagy a Spar. Gondolom, a Tesco sem cba-s árszínvonalon árusít. Szerencsétlenek, akik pl. a családi pótlékból fizetik a beiskolázást, ebből az izéből nem tudnak majd fizetni. Azt, azokat fosztják ki a cba érdekében, akik már így is jóformán a semmiből kénytelenek élni.
    *
    Már az is disznóság volt, amikor a cafeteriát – ha egyáltalán adnak – nem az eddigi étkezési utalvánnyal fizetik ki, hanem Erzsébet-utalvánnyal. Egy 500 Ft-os utalványért a keretösszegből közel 700 Ft-ot vonnak le. Az 500 Ft-ot érő majd 700 Ft-ból (az árakat összehasonlítva más cégek áraival) nem 500, hanem csak 400 Ft értékű árut vehet, aki ezt az utalványt választotta. Rendben, adózni kell. De miért kell még ráfizetni is, csak azért, mert ov a cba-nak tömi a zsebét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  20. T. bumburi!
    Én úgy gondolom, nem a fővárosban fognak elszabadulni az indulatok, ha egyáltalán ez meg fog történni. Nem azért mert Pintérnek hiszek. Lehet, hogy rosszul ítélem meg, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mástól várjuk, hogy tegyen értünk, helyettünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  21. Pár éve volt egy rejtettkamerás riport, ahol a szemfüles riporter arról kérdezte a “bözsiket”, hogy vállalják-e kajajegyért.-ez a kép miatt jutott az eszembe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  22. Tény és való, hogy győzött a fülkeforradalom 2010-ben.
    A fotelforrradalom, vagy fogószékforradalom nem győzhet, mert az csak virtuális lehet. De, ha felemelkednének a popók, mondjuk május elsején a munkátlanság miatt, még akármi is megeshetne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  23. Mate, Ivan Tibor

    A jancsi-banko erzsebet utalvany neven ujra felbukkant. A segelyek felhasznalasat korlatozo, a segelyre jogosultak vasarloi dontesi jogat semmibe vevo intezkedes szemelyi jogokat sert, es a kijelolt elfogado vallalatokat szabad verseny nelkuli monopol helyzetbe hozza. Igy a segelyre szorulok kiszolgaltatottak a monopol helyzetu kijelolt cegeknek, ugy a valasztek mint az arszabas tekinteteben.
    A kormany reszerol ez a fajta atyaskodas a raszorulok emberi meltosagat es buszkeseget is serti, de valoszunuleg hatalyos vasarlovedelmi torvenyeknek is ellent mond.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  24. A segély feltételekhez való odaítélésében nincs semmi rasszista vagy szegény-ellenes indulat, egész egyszerűen tudatni kell a rászorulókkal, hogy a társadalmi igazság jegyében igenis meg kell érte dolgozni, és el kell vinni az iskolába a gyerekeket, és mert különben is, ez az ő érdeke is, ha nem akarja, hogy saját csemetéi is a rossz példát követve továbbörökítsék a nyomort és a kilátástalanságot.

    Érdekes módon a dél-amerikai/afrikai országokban nincs vita, ott rájöttek, hogy csak így van esély arra, hogy sokkal többen törjenek ki, akik ezután nem menekülni fognak korábbi közösségüktől és gyökereiktől, hanem inspirálni őket. Persze ettől még szegénység mindig lesz, mint ahogy a korrupció is kiirthatatlan, csak a mérték számít, az, hogy a társadalom mennyire hajlandó szembeszállni ezekkel.

    Ami pedig a utalványokat illeti, az bizony ténylegesen hátrányosan különbözteti meg azokat, akiknek nincs falujukba, kisvárosukba az azt befogadó, Orbán barátai közé tartozó üzletlánc egy boltja, a piaci torzítás pedig egészen elképesztő. Tegnap olvastam a Véleményvezéren, hogy megdöbbentő módon pontosan a nagy külföldi multiknak köszönhető, hogy a magyarországi gazdasági helyzet nem romlott vészesen, de ezt természetesen a Vezér soha nem ismerheti el, hiszen ki kell elégítenie haverjainak igényeit, amely minden esetben, így az ő esetében is fordítottan arányos a nép jólétével. Bezzeg ha Bajnai lenne a kormányrúdnál, már sokkal jobb állapotba lenne az ország, ő nem játszana szabadságharcost, unortodoxiás kiskirályt és több mint valószínű, hogy tanulva az MSZP bratyizásából, nem juttatna senkit se versenyelőnybe csak azért, mert a háta mögött állva tartották mocskos kezüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  25. csakén, bumburi
    Nem kellene ez a főváros és vidék megosztás. Megosztásból nyolc éven át is igen jól álltunk, azt már úgysem lehet fokozni.
    Amikor a gyurcsánytakarodj kormány idején a fityusz nagygyűlések egymást követték, akkor nem kevés vidéki jött fel és fikázta a rohadt libsi, gyáva pestieket, akik nem állnak a fityusz mellé.
    Gondoljatok pl. a traktorosok Kossuth téri tüntetésére a gyurcsánytakarodj kormány ellen (amikor jó néhány felvonuló traktor ára több volt, mint egy pesti lakás forgalmi ára).
    Ha a vidék a fővárosra vár, a főváros meg az EU-ra akkor egyébként lehet nyugodtan várni a csodát. „Megnyugtatásotokra” elmondom, hogy még nem látszik, de a fővárosban is egyre rosszabb a munkát kereső, vállaló emberek helyzete, egyre több a csődbemenő vállalkozások száma, nő a még láthatatlan nyomor, amit az emberek még szégyellnek bevallani.
    Egyébként ez a CBA történet már a röhejjel egyenlő. A könnyített adózású CBA tulajdonosi körében, (úgy emlékszem az indexen olvastam), szép számban vannak külföldiek, persze ezek a jó külföldiek, nem a gonosz magyart irtó fajta.
    A Lázár fiúk áldásos magyarfelemelő tetteit a goy motoros kötődésük miatt sajnos nem kedvelem, minden csodálatos sporteredményük ellenére. Pillanatnyilag áttételesen egy szélsőjobbos nézeteket valló társulat vezetőit dobjuk meg piaci előnnyel és nem kis dohánnyal, így is tiltakozva a szélsőjobbos nézetek ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  26. Ami kimaradt:
    Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Bartus Lacinak, az AN munkatársainak és mindnyájatoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  27. A mínuszolóknak is kellemes, mínuszmentes húsvéti ünnepeket kívánok :)))
    Csoda banda vagytok, képzeljétek el amikor majd úgy fizetnek ki benneteket, ahogy a már cikivé vált Schmitt is megkapta a (szégyen)bérét.
    Ki mint vet, úgy arat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  28. Ez megint “jó” , tesztelik hogy csórók pénz nélkül is meg élnek-e , meddig bírják , belehalnak-e vagy kibírják ,vagy éppen lázadnak .
    Kell még pár ilyen hogy a “birkák” rájöjjenek hogy ez nem álom , ez a VALÓSÁG , lenullázzák a számlátokat és az ÉLETETEKET
    Éljen a fideSS :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  29. “nem bántjuk a családi pótlékokat” ….
    Hisz ezeknek valaki még? Remélem mihamarabb belebuknak ezek a mocskok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  30. “Éppen azt csináljuk,mert minden másra képtelenek és gyáva szarok vagyunk!”Gyöngyi Péter ,kommentelőtöl idéztem és ,hogy mennyire igaza van !Lehet rajta megsértődni ? Nem ! Mert ez a szomorú igazság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  31. Érdekli is őket kinek tetszik, vagy nem tetszik.
    Hiszen:
    “A nemzetgazdasági tárca február 20-án indokolatlannak nevezte az Erzsébet-utalvány uniós vizsgálatát”
    Egyébként is itt van a megoldások klf változata:
    http://hirek.msn.mainap.hu/gazdasag/kacerkodik-a-kormany-az-imf-hitel-helyettesitesevel-12678/
    A békemenet után itt a “békemenet-kölcsön”. A felvonulásban résztvevő
    - külföldi magyar állampolgár – bérfelvonulók, valószinűleg túljegyzik.
    http://hirek.msn.mainap.hu/gazdasag/allampapir-vasarlasra-birna-a-lakossagot-a-kormany-12677/
    Gondoskodni fognak, a kellő lelkesedésről a megbizhatatlanok cseréjével:
    http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/a-birak-utan-a-rektorokat-is-kenyszernyugdijazzak-12694/
    Bárki “tudományos” eredményét előre biztositják. Ezután nem kell töri magukat
    - úgy mint tumpikának – a klf fokozatokért, hiszen ők, vagyis a vezetés jelöli
    ki “tauglich oder untauglich”, mint a boldog békeidők közös hadseregébe.
    Ezért kell el töröni a ‘44 utáni időt. Különben is – a Schmitt ügyben – levizsgázott
    a tudomány a fideSS előtt. Nem tudták a szabályokat:
    1. a főnöknek van mindig igaza !
    2. ha véletlenül vitás helyzet áll elő, életbe lépnek az 1. szabályai !
    .
    Mifenének fordulhatnának birósághoz, hiszen tudhatnák:
    A FŐNÖKNEK NEM MINDIG VAN IGAZA, DE MINDIG Ő A FŐNÖK.
    Ha valaki ezt nem tudná, akár utólagos törvényekbe is foglalhatjuk.
    Természetesen elvárjuk, hogy törvényeinket az EU és az IMF is tiszteletbe
    tartja. Igaz, hogy vannak nemzetközi szokások és aláirtunk valami
    egyezményeket, de “nem káptalan az ember feje”. ki emlékszik arra ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  32. Figyelő: Köszönjük, viszont!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Kedves figyelő! Csatlakozom a hozzászólásodhoz, úgy általában az egésszel egyet értek, de most arra gondolok, hogy nem kéne megosztani az országot vidék és fővárosi részre, hiszen elegünk van az elmúlt 8 évből. Sőt már azt megelőzően is keményen rombolta az egységet a fidesz.
    A legszomorúbb, hogy vannak olyan kollégáim, ismerőseim, akikben olyan mély a jobboldalhoz való hűség, illetve a baloldal iránti gyűlölet, hogy soha sem fognak megbékélni. Ha ezeket hallgatom, nem tudom elképzelni, hogy valaha is elfogadnák azt, hogy az ország ne orbánországa legyen, hogy elhiggyék valaha, hogy amit most csinálnak romba dönti az országot. Olyan fanatikusak, hogy ezt belőlük semmivel sem lehet kiirtani. Sikk lett hazudni, csalni, lopni, miközben istenre és a keresztény értékrendre hivatkoznak.
    Értetlenül állok és figyelek, hogy ez hová fog fajulni, és közben vágyok egy olyan országra, ahol megbecsülik a másikat, ahol segítenek a másiknak, ahol szeretik a másikat, ahol esélyt adnak mindenkinek, független, hogy honnan és kitől származik. Biztos van ilyen ország, és lesz is ilyen, de Magyarországon belátható időn belül biztos nem.
    Kedves mínuszolók! Én ezért gyűlölöm a vezéreteket és bandáját, mert tönkretette az emberek lelkét, mert felszította a gyűlölet szikráját, amiből mára erdőtűz lett. Nincs annyi tűzoltó amennyi képes megfékezni.
    A gazdaság tönkretétele már csak hab a tortán, és a legszomorúbb, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a saját nyerészkedésükért teszik, inkább hiszem, hogy csak,-a csak azért is- virtus miatt ennyire hülyék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  34. Sajnos nem tudok olyan gazságot elképzelni,amire az Orbán-banda ne lenne képes. Szerintem itt már csak az segíthet,ha Orbán pszihésen teljesen összeomlik és vele omlik az egész bűnös rendszere.
    Ha az egyházak okosak,akkor még ezelőtt kihátrának mögüle !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Bíborka
    „Sikk lett hazudni, csalni, lopni, miközben istenre és a keresztény értékrendre hivatkoznak.”
    .
    Orbánnak van egy hatalmas ajándéka Istentől, a meggyőző ereje. Azonban nem akarja tudomásul venni, egyrészt, hogy ez nem az ő emberi zsenialitásának bizonyítéka, másrészt hogy az ajándékozó (a Teremtője) ugyan el nem veszi tőle amit adott, DE el kell számolnia mire használta fel, nem élhetne vele vissza.
    Róm 11:29 Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.
    .
    Azt hiszi(k), ő is és a cimborái is, hogy Istennel lehet üzletelni, csak be kell pakolni a nevét és a keresztény szót az alaptörvénybe és máris kész az üzlet, érkezik Isten fizetsége. Érkezni fog és keserves ára lesz – a számukra is.
    El kell számolnia mindazoknak is, akik ismervén a Bibliát tud(hat)ják, hogy rossz úton jár, de ahelyett hogy figyelmeztetnék, kisebb nagyobb előnyök reményében inkább elfordítják a fejüket az igazságtól és támogatják őt.
    Nabukodonozor és fia Belsazár története két megkevélyedett ember története, amit jobb esetben elolvasnak, de a hasonló történetek mai szereplői sajnos azt hiszik, hogy ők kivételek, velük ez nem történhet meg.
    Dán 5:18-28
    Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;
    És a méltóság miatt, amelyet ada neki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, akit akart; és életben tartott akit akart; felemelt, akit akart; és megalázott, akit akart;
    De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle;
    És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, akit akar.
    És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.
    Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket dicséréd, akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te utad, nem dicsőítetted.
    Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.
    És ez az írás, amely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
    Ez [pedig] e szavaknak az értelme: Mene, [azaz] számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.
    Tekel, [azaz] megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.
    Peresz, [azaz] elosztatott a te országod és adatott a médeknek és perzsáknak.
    .
    Bocs sokat beszéltem, de röviden szólva irtózatos lesz azoknak a csalódása, akik nem akarnak szembenézni az Igazsággal, és olyasvalakit magasztalnak, aki ugyanolyan gyenge ember – Istenadta hatalommal – mint ő maguk.
    Ezért szoktam írni, Isten legyen hozzánk irgalmas, ne vegye el a józan eszünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. figyelő, feljebb és itt, lejjebb!
    .
    Hagyjuk ezt az ájtatoskodást, ez a látszólagos jókívánkodást…
    .
    Amúgy, figyelő!
    Orbánnak semmi isteni adottsága nincsen, ahogy azt te állítod, pláne meggyőző ereje nincs, hacsak nem arra a mérhetetlen gátlástalanságára gondoltál, amely azon tömegek igényére épül, melyeket csak azok a hazug mondatok “győznek meg” melyeket mindig is hallani szeretnének. Ezeket várják, lesik áhítattal vezérük ajkain kiröpenni, mint a szentlélek megnyilvánulását…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. figyelő!
    .
    Hacsak nem arra gondoltál, hogy
    “BOLDOGOK A LELKI SZEGÉNYEK, MERT ÖVÉK A MENNYEKNEK ORSZÁGA.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. MORDONBLŐD: +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. MORDONBLŐD 2012. április 8. vasárnap
    Kedvellek, sokszor egyetértek veled, de most sajnos nem, mert a válaszodból úgy látom, nem érted amit írtam, viszont ugyancsak felkaptad a vizet.
    Nem tudtam, hogyha valakinek békés ünnepeket kívánok, akkor az ájtatoskodás lenne. A mínuszolóknak szóló jókívánságaimat meg olvasd el, nem hinném hogy az a jövőkép, amiről írtam nekik, vagyis hogy arra a sorsra jutnak mint az elhasznált és devalválódott Schmitt, az ájtatoskodás kategóriájába beilleszthető lenne. A lényeg a LÉNYEG.
    Egyébként az ájtatoskodás az, amit keresztény létükre azok művelnek, akik ahelyett hogy számon kérnék azt a keresztény értékrendet amit az ország vezetői magukénak vallanak, ahelyett az igét próbálják csavargatni, a tettek megindoklására. Aki nem ismeri mit mond az eredeti bibliai szöveg, a hívő keresztényeket kárhoztatja, nem az utánzatokat. Ezért tartom problémásnak, hogy sokan a bibliai értékrendet nem ismerik és nem is akarják ismerni, pedig ennek az értékrendnek a félremagyarázása mentén gonoszodik, szegényedik és züllik az ország.
    A „boldogok a lelki szegények” nem arra vonatkozik a Bibliában, hogy nem kell látni és minden hülyeséget el kell fogadni, amit Isten nevében próbálnak az emberek nyakába varrni megélhetési istenhívők.
    Látom mégiscsak igazságom van, hiszen te is a hazug mondatok meggyőző erejéről beszélsz. Az hogy mitől meggyőző, legfeljebb ebben nem értünk egyet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  40. Egyébként ha ájtatoskodó szöveget akarsz olvasni, itt egy remek példa:

    http://www.origo.hu/itthon/20120407-schmitt-pal-politikai-legyilkolasarol-ir-nemzetpolitikai-fotanacsadoja.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Kedves beminuszolóim! Az igazság akár mínusz akár plusz,az igazság! Nem kérdi meg tőletek,hogy tetszik e vagy sem,csak van! Ettől még be lehet csukni a szemeiteket,el lehet tompítani érzékszerveiteket,de ettől még az igazság az igazság!Ezek a komentek arról az Erzsébet utalványról szólnak,amelyek kinyomatták a franciákat erről a piacról! Arról az Erzsébet utalványról van szó,amelyeket csak az a külföldi háttérrel rendelkező tőke – mint CBA – fogadhat be,aki Fidesz- Jobbikos,vagy Fidesz közeli!Megtámogatandó,kiterjeszti a kört az állami szférára is ( pl.családi pótlék ),ez ugyan nem állami megrendelés,csupán a nagyobb forgalomra,állami mankó! A franciák meg mehetnek a piklibe,befektetéseikkel együtt! Az a szemlélet,amiről írtam,az meg ebből fakad!Dögöljön meg a másik tehene!Lehet hozzá csápolni az utcán és a szavazó fülkékbe,itt meg le lehet min

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Bizonyos Multik Mehetnek Utalványosak Utazhatnak
    Alkohol kizárva!!
    Csak főzni lehet Ügyeskedni kell !! Munka hely?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Jön vissza a jegyrendszer.Hát nem nagy öröm?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. szerintem ez nevetséges………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Álcivileket uszítottak Bajnaira 2012. november 8. csütörtök | AN

Réthelyi nem várta meg, míg kirúgják 2012. május 3. csütörtök

Köztársasági forradalmat hirdet a 4K! 2012. április 29. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos