Keskenyebb vágányra terelik a vasutat 2012. április 14. szombat 13:12 Forrás: AN, MTI

  • Share/Bookmark
Keskenyebb vágányra terelik a vasutat

Fidesztán – 410 vonattal és 30 autóbusszal kevesebb jár április15-től Magyarországon. Bár ellenzéki korában a Fidesz még a vasútvonalak felszámolása ellen hergelte az embereket, kormányon azonban már másképp látják a vasúti közlekedés lehetőségeit. A megszorítások a vasúti közlekedést is utolérték, a járatok drasztikus csökkentését most a párhuzamosságok felszámolásával magyarázzák.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az április 15-ei vasúti és autóbusz menetrendváltozás után a korábbiakhoz képest naponta összesen mintegy 410 vonat és 30 autóbusz nem közlekedik majd, a párhuzamos közlekedés megszüntetésével a buszokról utasforgalmat generálnak a vonatokra, az utasok számára a továbbiakban is megfelelő kínálatot biztosító vasúti és közúti szolgáltatások állnak rendelkezésre a hivatásforgalomban a munkába és iskolába járáshoz.

A szaktárca szerint a közszolgáltatások folyamatos, biztonságos működtethetősége érdekében azonnali eredményt hozó lépésként megkerülhetetlen a menetrendi kínálat ésszerűsítése, összehangolása, a párhuzamosságok kiszűrése.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

19 Reader’s Comments

  1. Mindenki tudja, hogy ellenzékben, hatalom nélkül nem nehéz a csillagot is lehazudni az égről, Orbán Viktornak ez különálló sportág, de értsük meg, ha ezt ésszerűen csinálják (tehát nem feltétlenül a képviselők, hanem a szakma érdekei szerint), akkor ez az elkerülhetetlen leépítés költséghatékonyságot hozhat. El kell fogadni, hogy nincs értelme egy marék utasért egész vonalakat fenntartani, amikor az ő közlekedésüket busszal is megoldhatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  2. Nos igen, ami 2 évvel ezelőtt életellenes bűntett volt, az mára költségmegtakarítássá szelidűlt! Gördülőgaskó pedig lapít, és nem védi az állásukat elveszítő MÁV alkalmazottakat, mert megvették kilóra!
    A legfőbb baj, hogy még a buszjáratokat is ritkították, vannak falvak, ahonnét a gyerekek nem érnek be csak 9 óra után az iskolába.
    Ügyintézés miatt de. beutazik a városba az ügyfél, elrendezi a dolgát, aztán este 6-ra “már” haza is ér a falujába!
    Ha valamikor fűnyíróelvről beszéltek, hát az van most és kaotikus állapotok az ország minden intézménynél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  3. A 2/3-nak mindegy!
    Bééééégetnek!
    A vasutasoknak meg kuss!
    Gaskó pár milláért, ők meg 100ezer forintért adták el mindenüket.
    Bízom, egy kecskére még futja belőle, nyáron mehettek gombát szedni.
    A többiekkel mi lesz?
    A veszett kutyát érdekli!
    Mit kell még a kormánynak tennie, hogy végre belássák az emberek, ez így nem mehet tovább?
    Ja, a sárga csekk adó meg a jutalom mindenkinek!
    Csesszük meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  4. T. Bohém!
    Részletekben ~100 ezerről volt szó, amikor kézfogással Orbán és gördülője megpecsételték a vasutasok elárulását. Készült riport, melyben egy-két vasutas elmondta, mit tervez a pár év alatt megkapott pénzzel?! Egy pénztáros hölgy azt mondta, egy kellemes hétvégét tervez a párjával, masszázs, fürdés, stb. Később kiderült, hogy az alacsonyabb beosztásúaknak alig jutott 20 ezer forint. Hát abból nagy kényeztetésre nem futotta kettejüknek, erről már csak olvasni lehetett, riport nem volt róla.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  5. Megnéztem az új menetrendet. Naponta vonatozom. Pont a munkába járó vonatok közül vettek ki, nem is egyet. Kíváncsi vagyok, hogy a megmaradó vonatokat hány kocsival fogják közlekedtetni. Régebben 10-12 kocsival járt egy-egy vonat, most jó, ha héttel jár. Ha a csökkentett vonatszámra még az eddig busszal utazók is fel akarnak szállni, még zsúfoltabbak lesznek a szardíniásdobozok. Már eddig is volt több olyan vonat, amire már csak cipőkanállal lehetett felzsúfolni az utasokat. A MÁV honlapjára ugyan kiírta, hogy az utasok számát figyelembe veszi, amikor a kocsiszámot meghatározza egy-egy vonaton. De ez eddig is csak szöveg volt, nem valóság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. Mint szakmabeli diplomás nyugdijas nyugodtan elmondhatom. Egész
    életemben mindig probléma volt a közlekedéspolitikával. Az még természetes
    volt a háború után, hogy kezdetben vonattetőn, később fejlődve fedett
    tehervagonokból készitett “bocipullmanokban” utazhattunk, mint a szardinia.
    Pesten a félóránként járó villamosok lépcsőin 6-7 ember kapaszkodott.
    ‘50 karácsonay előtt a gödöllői hév lépcsőjéről hasonlóan utazó barátomat
    és feleségét igy sodorta le egy gépkocsi. Később a javuló helyzetben vidéki
    dolgozókkal hétvégén – ülőhelyekkel -10-12 munkásvonat közlekedett.
    .
    ‘70 körül már szakkörökben arról álmodoztak Budapesten, hogy olyan
    közösségi közlekedés szükséges amivel bárhonnan, bárhová eljuthatunk
    20 perc alatt.
    Működött az ipar és voltak egyéb utazási szándékból utazók is. Akkor is
    mindig probléma volt a csúcsforgalommal. Soha sem tudták összehangolni
    az időbeni szükségletet a lehetőséggel.
    .
    Rendszerváltás után az utazási igény lecsökkent. Az ipar megszűnése az
    utasszám csökkenésével a fenntertásra és fejlesztésre szükséges ráforditást
    is lecsökkentette.
    .
    Szándékosan kerültem a személygépkocsis problémákat. Ki érti, hogy
    ilyen viszonyok között hogy lehet erről beszélni.
    .
    Közlekedésünk AHS (ahogy sikerül) állapotban van. Csökkenésével
    várhatóan tovább nő a munkanélküliség is. Nemcsak a közlekedési
    üzemekben, hanem a gyérülő utazási alkalmak miatt az un bejáró
    dolgozók között is.
    A problémát növeli az egészségügyi okokból és a járások kialakulásával
    feléledő utazási igény. Amit még becsülni sem lehet, mert ilyen eddig nem volt.
    .
    E helyzetben ki tudja megmondani, hogy:
    VASÚTI TÁVOLSÁGI UTASFORGALOMBAN MIT NEVEZÜNK CSÚCSNAK.
    Talán azt a hülyeságet, ahogy ezt “kezelik”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  7. Animebj, milyen IGAZAD van! – ez az Orbán-klán tényleg még a lelkét is kihazudta, csak nyerjenek, most meg KILOPJA még az emberek szemét is.

    Állították nem lesz iskola bezárás, nem lesz pedagógus elbocsátás, nem lesznek vonat járatok leállításai, stb. stb., és nem beszélve a söralátéten való adóbevallásról
    Ez a közveszélyes szélhámos, kekk, ki ha ő nem, még Rákosin is túltevő embernek a BÖRTÖNBEN lenne a helye, a NÉP MEGTÉVESZTÉSÉÉRT, gátlástalan hazudozásért, a VAGYONÁNAK pedig a felmérését külön bizottságra kellene bízni, mert akárcsak Sshmittje, ez is ki sem látszik a “villákból”.
    ISZONYAT, hogy a szemünk láttára, fülünk hallatára LOPNAK, CSALNAK, HAZUDNAK még MINDIG!
    talán már nem kellene türni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  8. Még annyit megjegyzek, HOL VAN, HOL BÚJKÁL G A S K Ó a nagy tüntető szakszervezetis, milliárdjain ücsörögve röhög, hogy magának megteremtette a kánaánt?
    Most HÁNY VASÚTI DOLGOZÓT fognak majd elbocsátani? – ki védi őket meg?
    A magyar emberek totális ellehetetlenítéséért tesz meg mindent az Orbán-bagázs, most jön majd a csekkek….. utáni ezrelék….. csekk toldalék, amiről azt mondta Orbán, 3-4 ezer forintra rughat ez havonta a családoknak! Ez lökött ember, mert alapvető szükségletekre nincs az emberek többségének pénze, most meg újabb terhet ró a lakosságra.
    A millimos és milliárdos réteg beteg vígan és nevetve jól él és sz@rik több adót fizetni, inkább ellopja a befizetendő számára jogos részét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  9. Ne essetek kétségbe! lesz itt vasúti közlekedés.Ha másként nem, legfeljebb úgy mint 45-ben utaztunk. A vagon tetején. Akkor nem volt elég vasúti kocsi, most meg nincs elég pénz. Csak avval vagyok gondban, hogy hogyan utazunk a kocsitetőn ott, ahol felső vezeték van. Akkor nem volt ilyen gondunk,mert a villamosított vonalakon sem volt villany. Lehet hogy ha ílyen rohanva fejlődünk most sem lesz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  10. Beleszólt – az előbb – Juliska unokája, aki még nem volt Pesten.
    Szerinte: biztosan azért utaztak a villamos lépcsőjén, mert nagyon meleg volt benn
    a villamosban, de az is lehet hogy csak ott szerettek utazni.
    Kb ennyit tud a fiatalság a – múltban – valóban megtörténtekről.
    NEM TUDJÁTOK MIÉRT ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  11. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha pár éve nem ugattak volna ellene teli pofával, falurombolással riogatva. Igaz, akkor szárnyvonalakat szüntettek meg, most meg járatokat. Azonban a végeredmény ugyan az lesz. Bizonyos vasúti vonalak m e g fognak s z ű n n i, mert az utazó közönség át fogja szervezni az utazási szokásait. Le “szoknak” a vonatról.
    Apropó. Most hol van gaskó a megvásárolt vasutasaival? Ja, hogy még van a júdás pénzből.
    Vasutasok!!! Ha már vissza jöttetek a privatizációból (25000 ft) kapott összegből fizetett vellnessből, jó lenne elgondolkodnotok, hogy ezek után miből fogtok megélni? Nem kéne valamit csinálni? He?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. Ezt a problématömeget is robbanásig feszítik – közeledik a robbanása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. gets
    HELYES !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Nyul György
    Ne félj. Már van példa. A egyes helyekről már eladták a felsővezetéket is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Boccs, csak pontosítok. Karácsony előtt a vasutasoknak nettó 12740,- ft-ot fizettek ki a Cargós pénzből, amit kedves Gaskó úr “kibulizott a vasutasoknak, vagyis eladta a vasutasok lelkét egy tál lencséért. Ez volt az első részlet, a másik három, sem lesz magasabb. Az tény, hogy aki sztrájkolt, a tárban töltött óráitól függően nagyobb összegben részesült, amit mindenféleképpen negatív diszkriminációnak tartok azokkal szemben, akik dolgoztak. OK a, hogy ők megkapták a sztrájkalapból a kiesett munkabérüket, de a legtöbb vasutasnak ez a júdás pénz nem kellett volna, pedig a hírekkel ellentétben nagyon kevés bérért dolgoznak.
    A járatcsökkentés, ugyan úgy mint annak idején a szárnyvonal bezárás létszámcsökkentéssel, elbocsájtásokkal fog járni. Ez csak a vasutasokat érinti, nekik fog fájni.
    De az, hogy bizonyos települések, régiók el lesznek zárva a külvilágtól, és még a maradék esélyt is elvesztik az ott élők, hogy találjanak munkahelyet, mert azt megközelíteni ezután már lehetetlen lesz. A szegény embernek nem lesz autója hogy eljusson a városokba, de még arra sem esélye, hogy majd többed magukkal összeállva közösen kocsikázzanak. Ezeken a területeken még élelemre sincs pénz, nem hogy gépkocsi fenntartásra.
    Ezt köszönhetjük kedves vezérünknek! Nem csak a cigányokat, a zsidókat üldözik, hanem a szegényeket és a vidéken élőket is. Éljen Viktor, éljen a király, mondjuk egy zsákfaluban vagy Borsodban! És jó vagyok hozzá, így kívánom, hogy azért legyen neki 4700,-/hó jövedelme és az öt gyerekét nevelje ebből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. tárban= sztrájkban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. .
    Ez is azt bizonyítja, hogy az állam (az állami) rossz gazda, mert a verseny szférában az ésszerű, praktikus győz a célszerűtlen felett.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. *
    G A S K Ó Ó Ó Ó Ó . ! ! . M O S T . M E G . H O L . A . P@BA . V A A A A G Y ???
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Gaskó Orbán zsebében!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Traktorral ütközött a német szupervonat 2011. augusztus 25. csütörtök | AN

Mozdony égett a XI. kerületben 2011. augusztus 23. kedd


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók