Gyurcsány volt anyósa megmondja az őszintét 2012. április 30. hétfő 21:34 Forrás: AN, Nolblog

  • Share/Bookmark
Gyurcsány volt anyósa megmondja az őszintét
Rozs Szabolcs nem volt rossz tanuló.

Budapest – Számtalan  publicisztika született az elmúlt néhány napban a volt miniszterelnök eltűnt, de valahol azért mégis létező szakdolgozatáról. Neves és kevésbé ismert szerzők latolgatták Gyurcsány túlélési esélyeit, valamint azt, hogy mi történhetett egyáltalán. Ebben az agyonplagizált világban most mi is idegen tollakkal ékeskedünk: ezúttal a Nolblogról vettünk kölcsön egy törzsanyagként használt írást.

Plagizált-e Rozs néni fiának sógora?

Gyurcsány Ferencnek igaza volt, amikor azt írta a blogján, hogy a Hír TV-sek csak végzik a dolgukat. Minden másban azonban téved. Pedig, naivnak nem gondolnánk a volt miniszterelnököt, régóta benne van a politikában, történt már vele egy, s más. Támadták szemtől szembe, és volt alkalma hátulról jövő, „baráti tűzben” is menetelni.

Ez a történet azonban nem úgy indult, hogy a Hír TV „kiderítette”: az egykori miniszterelnök 1984-es szakdolgozatának címe, „A Balaton-felvidék szőlészete és borászata” megegyezett volt sógora négy évvel korábban írt munkájának címével. És, nem is azzal, hogy a volt sógor diplomamunkájának bírálata több helyen is megegyezik a volt miniszterelnök szakdolgozatának bírálatával. Vagyis, ebből az következik, hogy a két dolgozat nem csupán címében, de szövegében is ugyanaz.

Ha a Hír TV-nek megvan Gyurcsány szakdolgozatának a bírálata – és nyilván megvan, hiszen máskülönben honnan tudnák, hogy az megegyezik Rozs Szabolcs dolgozatának bírálatával – akkor nyilván maga a dolgozat is a birtokukban van.

Tudják, mi van benne, csak még nem mondják. Majd mondják, ha itt lesz az ideje. Valamikor. Holnap, holnapután – de akkor majd éjjel, nappal, minden hullámhosszon.

Mielőtt oknyomozó kvalitásokkal ruháznánk fel a Hír TV-t, emlékeztessünk arra, hogy ez a Hír TV ugyanaz a csatorna, amelyik 2006 szeptemberében, az őrjöngő, autókat felgyújtó, kirakatokat betörő – és adott esetben lincseléstől sem visszariadó – tömeg láttán forradalmat vizionált.

Ebben a mostani esetben sincs szó oknyomozásról. (Az ugyanis újságírói műfaj, s mint ilyen, nem egyenlő a politikai bűnözéssel). Gyurcsány Ferenc szakdolgozata ugyanis valószínűleg már jó ideje a Hír TV-nél van. Körülbelül azóta lehet náluk, amióta eltűnt a pécsi egyetemről. Nem ők szerezték meg a Balaton-felvidék szőlészetéről és borászatáról szóló írást, hanem valakik odaadták nekik.

Mindig vannak jó emberek, és vannak véletlenek. Tudjuk ezt, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy évekkel ezelőtt egyes ügyészségi anyagok előbb landoltak a Magyar Nemzetnél, mint a megvádolt politikai ellenfeleknél, és azok ügyvédeinél. Az ügyészség persze tagadott – tőlük nem szivárgott ki semmi. És ez akkor valóban nagyon életszerű volt, mert mi más is történhet egy nyomozati anyaggal, kihallgatási jegyzőkönyvvel, mint hogy befújja a szél a Magyar Nemzet postaládájába.

Furcsa szelek fújnak Hunniában.

Mindez, ismételjük meg, nem oknyomozó újságírás. Hanem, finoman fogalmazva is, kapcsolati tőke, és annak hasznosítása. Ha kevésbé vagyunk visszafogottak, akkor azt kell mondanunk, hogy a politikai leszámolásra alkalmas maffiamódszer.

Karaktergyilkosság, ha úgy tetszik: amortizálás. Nem alkalmi, kedvtelésből, hanem hivatásszerűen, szakmányban végzett tevékenység. Néhány évvel ezelőtt maga Semjén Zsolt dicsekedett azzal: neki és Navracsics Tibornak jutott a feladat, hogy amortizálják Gyurcsányt.

Szép, nemes, felemelő megbízatás lehetett, istennek tetsző cselekedet.

Amikor kiderült Schmitt Pál plágiumgyanúja – nem kiszivárgott, hanem egyből tudni lehetett, hogy honnan van a „törzsanyag” döntő része – akkor a másik oldalon is lépni kellett. Találni kellett „valami terhelőt”.

Körülbelül ekkor tűnhetett el Gyurcsány Ferenc dolgozata a pécsi egyetemről. Most meg, amikor szükség lett rá, előkerült Rozs Szabolcs, Gyurcsány egykori sógora. Még a volt anyós is nyilatkozott, akiről eddig azt sem tudtuk, eszik-e, vagy isszák. Rozs néni csak a Hír TV-nek nyilatkozott – mint valami újmódi celeb, akit a mai kor szokása szerint exluzív szerződés köt valamelyik csatornához. Rozs néninek a Hír TV-vel van szerződése, lelke rajta.

Gyurcsány most minden bizonnyal csatát vesztett, de a háború nélküle is folytatódik. Igaz, mostantól új ellenséget kell keresni. Mert a Vezénylő Tábornok, a Kedves Vezető, rosszul, nyugtalanul alszik. Ott van neki a háza után csak részben megfizetett adó, a családi gazdaságok helyett a Fidesz-közeli oligarchák földhöz juttatása, a bevezetendő telefonadó, a gazdaság stagnálása, a növekvő infláció, az évtizedek óta nem tapasztalt mértékű szegénység. Botrány, botrány hátán. Hiába tálalták fel neki a hű szolgák a gyűlölt ellenfél fejét, a bajok csak fokozódnak.

Marad hát a háború. Mert a Kedves Vezetőnek azért mégis az emberek a legfontosabbak. S ha már kenyérre nem futja szegényeknek, legalább győzelmi jelentésekben ne szenvedjenek hiányt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (44 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +53 ( 63 szavazatból)
Gyurcsány volt anyósa megmondja az őszintét, 4.5 out of 5 based on 44 ratings

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

113 Reader’s Comments

  1. részlet:” Kaptam infókat és hozzá telefonszámot, amelynek segítségével lehetőséget szerettem volna biztosítani Rozs Szabolcsnak arra, hogy cáfoljon. A bemutatkozásig jutottam. Miután kiderült, hogy blogolnék a témáról, és szeretnék feltenni …pár kérdést, kijelentette, hogy nem hajlandó válaszolni, elnézést kért, majd lecsapta a telefont.
    Tehát álljanak itt pőrén azok az infók, amelyeket kaptam:
    1. Rozs Szabolcs azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a szakdolgozatából megőrzött otthon egy mintapéldányt. Ezt ugyan bárki olvashatta, de ugyan már, mit ért azon a kifejezésen, hogy mintapéldány?
    2. Állítólag korábban egy tihanyi iskolában tanított, ahonnan alkoholizálás miatt elbocsátották.
    3. Úgy hallottam, portás lett a Marina Szállóban, ahonnan szintén a pia miatt rúgták ki, sőt, az is előfordult, hogy éjszakai szolgálat helyett az éjszakai életet választotta.
    4. Azt is hallottam, hogy Rozs Szabolcs gyakran küzd pénzzavarral, s ilyenkor barátoktól, ismerősöktől kér kölcsön.
    5. Végül azt hallottam, hogy valutázóként összetűzésbe került a törvénnyel.
    Hangsúlyozom: mind az öt kérdést fel szerettem volna tenni az érintettnek. Ha én lennék a helyében, valószínűleg tagadnék, mint a gép (az is válasz), de Rozs nem élt a lehetőséggel.
    A haraszt zörög…
    Nem kicsit. Nagyon.
    Összegezve:Adott egy ember, akit (ezután minden állítólag) piálás miatt kirúgtak egy iskolából majd egy szállóból, ahol szakirányú főiskolai végzettséggel egészen a portásfülkéig sikerült felküzdenie magát (ez még akkor is gáz, ha nem egy fatelepet őrzött, hanem minimum két nyelven diskurált a vendégekkel).
    A jelenlegi face-es adatlapján nem tüntet fel munkahelyet, ami klappol a pénzzavarral. Ne feledjük: a pia drága” http://kistiger.freeblog.hu/archives/2012/04/30/Rozs_nem_OK/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (50 szavazatból)
  2. “ebből az következik, hogy a két dolgozat nem csupán címében,”
    Ez szemen szedett marhaság – egyszerűen logikátlan!
    FSP nem lehet rá büszke, hogy beszállt ebbe a hintába.
    Alig hiszem, hogy GYF-nek a feljelentésen kívül más feladata is lenne jelenleg ez ügyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (33 szavazatból)
  3. A Gyurcsány dolgozatot keresőknek nem szabad elvenni a játékát, ennyi örömük legyen már, ne csak a minuszolás…ha már nincs kukagyujtogatás, Kossuth tér tönkretétele talajcseréig, TV székház kifosztása – micsoda felemelő munkálatok, tiszta hazaszeretetből, az adófizetők pénzéből finanszírozva!
    András hsz-e szerint a Rozs családról vagy jót, de inkább semmit…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (32 szavazatból)
  4. Rozsot veszek minden mennyiségben.
    Cim az ECHO Tv szerkesztőségében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  5. Én nem a szőlészetről és borászatról írott dolgozatáért tisztelem Gyurcsány Ferencet!
    Szerintem maga sem tudja, eszik vagy isszák azt a fránya Balaton-felvidéki lőrét.
    Gyurcsány egy olyan politikus, amilyen minden évszázadban születik Magyarországon.
    A kis elmebeteg, félművel Orbán és bandája összesen nem ér annyit, mint Gyurcsány körme alatt a piszok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (62 szavazatból)
  6. Orbánnak Gyurcsány fóbiája van. Ahogy mondta: ha lehetőséged van ellenfeledet meg kell ölni.
    Ez megint az öszödi forgatókönyv szerint van, egyetértek a cikk írójával. Felépítenek egy támadás sorozatot (az anyag ismeretében), s majd amikor kell, előveszik.
    Előttem GyF egy klasszissal jobb politikus, mint OV. Már úgy értem, a választók érdekeit képviselő, demokratikus politikus.
    De politikus, akik az én szememben nem az igazság bajnokai. Hajlamosak kisebb-nagyobb (még nagyobb) stiklikre. A vérükben van. Ha nem lenne, rendes értelmiségi, tanár, mérnökember lennének.
    Ez a dolgozatügy (nekem akkor mikor a sajátomat írtam, az életet jelentette) nem egy bagatell valami.
    Egy főiskola ugyanolyan címmel befogad két dolgozatot? Egy diák, ha lemásol egy dolgozatot, akkor nem módosítja meg legalább a címét??
    Egy volt anyós nagyon pártatlan tud lenni volt vejével szemben azt hiszem. Bíróságon talán tanúnak sem fogadnák el.
    Egy volt sógor, aki lecsúszott, sikertelen lett, nagyon pártatlan tud lenni sikeres (?) volt sógorával szemben.
    A HírTV csak sejtésekkel operál. Ez nem tisztességes. Tegye egymás mellé a 2 anyagot, ahogy a HVG tette Plagibá anyagával. Az lenne korrekt.
    Addig, míg nincs bizonyítva GYF plagizálása, vétlennek kell tekinteni. De ha bebizonyítják, hogy plagizált, akkor sújtsa őt is olyan megvetés, mint SP-t.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (37 szavazatból)
  7. Az a gyanúm, hogy az Orbán-kabinet cezaromán törekvése mára egyértelmű. De ezt jeleztem 2006. augusztus 23-án is, amikor kiderült, hogy telepatikus tömegmanipulációt követtek el 2006. augusztus 20-án este, másfél millió emberen. Négy évvel később kiderítettük azt is, hogy a 2006-os terrorizmusnak (aug. 20., szept. 17., okt. 1. és 23.) volt egy politikai megrendelője: O. Viktor. Mivel időben felismertük, ezért a puccsuk akkor befuccsolt. De még mindig próbálkoznak, pedig O. V. egy-két hónapon belül megbukik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  8. Megjobbított Úszókészülék

    Gyurcsány volt anyósa ezek szerint maga az ANYAROZS? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (33 szavazatból)
  9. Ez van. A csapból is ez folyik. Ha, valamikor kiderül, hogy csak karaktergyilkosság, az már nem lesz hír, kevesen tudják majd.
    Mint a “libás”
    A csipet csapat ügyes! :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (24 szavazatból)
  10. Elmúlt két év, nem kéne már végre a kormányzással foglalkoznia ennek a gerinctelen, mocskos bagázsnak? Persze azt sokkal nehezebb, mint vissza-
    fele mutogatni. Lehet, hogy lesznek munkahelyek és igy lesz piaca a magyar termékeknek? Meddig csinálja ezt még ez a mocskos kis tetű. Akár hogy eről-
    ködik Gyurcsány bokájáig sem ér föl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (47 szavazatból)
  11. “míg nincs bizonyítva GYF plagizálása, vétlennek kell tekinteni. De ha bebizonyítják, hogy plagizált, akkor sújtsa őt is olyan megvetés, mint SP-t.”
    .
    Nem kell összetéveszteni és azonosan kezelni egy huszonéves fejjel leadott 35 oldalas – kérdéses – főiskolai szakdolgozatot, amit Gyurcsány magasabb, egyetemi szakdolgozatával felülírt(!), egy ötven éves fejjjel beadott 418 oldalas doktori disszertációval, ami bizonyítottan plágium.
    Helyén kell kezelni a dolgokat, mert nem lehet mindent mindennel összemosni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (47 szavazatból)
  12. Ez nem rozs ezek őrülten rizsáznak, sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  13. Marcus Aurelius

    proaktiv
    2012. április 30. hétfő
    23:09
    .
    Így van, ahogy írod, csak valamiért hiába erőlködünk. Engedelmeddel részletezem egy kicsit, amire utalsz.
    .
    Szóval, ha
    .
    - valakinek a megtámadott végzettsége egyben a legmagasabb végzettsége is maradt volna,
    - több mint száz oldalt másolt volna (és a dolgozatban koppintáson kívül más nem is lenne)
    - címbitorlást (dr) valósított volna meg a hamis végzettségével
    - a címmel és a végzettséggel nemzetközi színtéren képviselte (szégyenítette) volna a hazáját
    - egy új „karriert” (címzetes egyetemi tanár – lett ugye Schmitt) hamis ugródeszkájául szolgált volna
    - a bitorolt címet legfőbb közjogi méltóságként is használta volna
    - de főleg (most ismétlek) ha nem írta volna fölül egy értékesebb végzettséggel
    .
    - akkor jobban érteném a Gyurcsány körüli cirkuszt.
    .
    És persze, van benne valami keserű, de nyilván kifogásolni való a dolog, már ha úgy van. HA.
    Egyelőre sunyi sejtetés, bizonyíték semmi.
    De ezek a frusztrált és vesztüket érző fideszesek efféle tudatmódosító segédeszközök nélkül úgy látszik, már elvesztenék a lábuk alól a talajt.
    Így is el fogják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (35 szavazatból)
  14. Marcus Aurelius,
    valami ilyesmit akartam én is írni, úgyhogy most inkább jól meglájkoltalak. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  15. Hungarian citizen

    De komolyan, az ostoba magyar alig par szazezer fidesszavazot ez erdekli, kozben a kolyke ehenhal, a haverjat kirugjak, o belerokkan a rezsibe, a csaknem 500 Ft-os benzinbe, nyugdija mar nem lesz. De a vakparaszt ezt vizslatja. Holott Gyurcsany szakdolgozattal vagy anelkul csak javitott az orszag (Magyar Koztarsasag) nemzetkozi megitelesen, penzpiaci helyzeten, gazdasagi kapcsolatain. Ez a szegyen kis szarcsimbok orban nem tudott volna elmenni egy gyarvatora sem, ha Gyurcsany annak idejen ide nem csabitja a befektetot (mind a 2-3 darabot, amik mostanra realizalodtak).
    Kozben egesz Fejer megyet zsebretette a fideszes galeri, egyetlen helyben valoban gazdalkodni akaro csaladnak sem jutott fold, nekik persze tobb ezer hektar (ilyen viccek, hogy a felcsuti polgarmester es minden csaladtagja foldhozjutott, mas meg nem a faluban).
    -
    De ez a derek parszazezer magyarnak, akik meggyalaztak az orszagot es tobb MILLIO honfitarsukat a szuklatokoru, idiota szavazatukkal, bezzeg nem szamit. Gyurcsany szakdolgozata, na az igen. Az egy tema! Szegyen ilyen nemzethez tartozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (29 szavazatból)
  16. Igen a Diplomamunkát általában 3 példányban kellett beadni, ebből egy a készítőnél maradt. A hasonló bírálat azt jelenti hogy a bíráló hasonlóan birálta el a dolgozatot. Valószinűleg a többi általa bírált dolgozat amely tartalmában teljesen eltérőek lehetnek, hasonló bírálatokat kaptak. Ezt egészen egyszerüen lehet ellenőrizni. Az a tény hogy egy hiányzo dolgozat alapjan támadják Gyurcsányt ugyan olyan keptelen dolog mint valakit gyilkossaggal vadolni ugy hogy hianyzik a hulla. Gyurcsánynak nem érdeke a dolgozatot eltüntetni, ez sokkal inkább a fidesz érdeke. Ha plagiumról lenne szó már réges régen kiteregették volna, hozzá teszem jogosan. Az a tény hogy ezt nem tették meg csak egyet jelent, az elopott dolgozatra nem lehet rahuzni a plagium vadjat.

    Aki már irt diploma munkát az tudja hogy egy idő elteltével a diplomamunka tartalma elavul, elértéktelenedik, es par ev után már a kutya sem torodik vele, hacsak ki nem derul rola hogy lopott.
    Siralmas a fidesz erolkodese…. “oly gyámoltalan mint a szükségét végző vadállat”. Szinte láttom ahogy kidülled a szemük az erölködéstől. Kár hogy ezt az energiat nem az ország érdekeben aktiválják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (26 szavazatból)
  17. Ugyanazt mondjátok, amit a Schmitt hívek a bizonyosság előtt. Ugyanazok a szavak, elvek. Nem érzitek, hogy ez így nem kóser?
    Ha Gyurcsány lemásolta az ex-sógorét, menjen ő is a süllyesztőbe.
    Lehet, hogy Gyurcsány tüntette el a dolgozatot. Lehet, hogy éppenséggel nem ő, hanem az van, amit a cikk ír. De most ezek csak találgatások. Meg kell mondjam, én Gyurcsányból is kinézem, hogy ő tüntette el, de éppen így kinézem az ellenségeiből is, hogy ők.
    És remélem, hogy meg lesz a dolgozat mihamarabb. Gyurcsány érdekében. Ha viszont ő is sáros, akkor a magunk érdekében. Csibészből már van elég, nem kell még egy.
    Na, nyomjátok a minuszokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -20 (36 szavazatból)
  18. Ja, nem tudom, ki írta a cikket, de nagyon gagyi. Akár az mno-ban is megjelenetett volna, elég lett volna a neveket átírni benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -17 (25 szavazatból)
  19. Proaktív, már más oldalon lehülyéztek ezért, de vállalom itt is szívesen ennek a kockázatát. A minőségi különbség ott van, hogy megveszem, vagy, ellopom a dolgokat.
    Ehhez képest, hogy szakdolgozatot, vagy kisdoktorit csórok, ott a külünbség már csak mennyiségi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (29 szavazatból)
  20. Stáry Lórán.

    Nevetséges ez a primitív erőlködés! A két ügy nincs egy súlycsoportban, az egyik szereplő egy közméltóság, a másik egy mezei parlamenti képviselő. Az egyik egy egyetemi kisdoktori, a másik egy főiskolai szakdolgozat. Arról nem is beszélve, hogy maga a dolgozat nincs meg. El nem tudom képzelni, hogy ha meglenne nem hozták volna már nyilvánosságra. Ez a szerencsétlen kicsinyes visszavágás már maga felér egy plágiummal!
    Igen valóban kellett valami a “kedves vezetőnek”, hogy a gazdasági kudarcok sorozatáról elterelje valami a figyelmet. Sokaknak maga Gyurcsány sem a szívük csücske, ezért egyáltalán nem érdekli őket az ő valamikori szakdolgozata. Érdekli viszont őket, hogy kevesebbet keresnek az egykulcsos adó miatt, hogy újabb adókat rónak ki rájuk.Talán még az is jobban érdekli őket, hogy miért lesz újra Horthy Miklós tér és miért változik a Kossuth tér a Horthy- Szálasi érában levő tér látványához. Ha még fehéren – feketén nem is tudják, de már sokan pedzegetik, nincs itt másról szó, csak egy újfasiszta, despota rendszer születéséről.
    “Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (26 szavazatból)
  21. Olah Zsuzsanna

    Olyan undorito! Olyan kisstiluen primitiv, olyan lent van!!!
    Meddig mehetnek ezek meg, ki a kakit erdekel mar ez a sok idiota szorakozas????
    Foglalkozni kene mar az orszag, az emberek gondjaival. Szegeny Gyurcsany ettol az embertol soha nem szabadul, ez egy ordog!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (24 szavazatból)
  22. Hungarian citizen

    cicamic: Akkor lenne ugyanaz, ha latnam a ket magyar szoveget egymas mellett eppugy, mint a hgv-ben a magyart a francia mellett. Akkor lenne ugyanaz, ha Gurcsany dolgozata igazoltan a helyen lenne, vagy ha a vele egyidoben az ex-sogorae is. Igy sajnos van egy megfoghatatlan sztori.
    -
    De hogy konnyen elkepzelhetsd: mondjuk megparancsolom a sajtós szolgaimnak, hogy napi 24 oraban harsogjak: “cicamic 1985-ben osszeeskuvest szott irasban orban ellen, valoszinuleg perbe fogjuk es halalra iteljuk 1 heten belul”. Hiaba mondanad, hogy mutassam meg az irasod, le se szarnalak. Meginterjuvolnam az osszes ellenseged, rossz szomszedod, valakit az utcarol, akinek fizetek, hogy mindenki hallhassa: cicamic a szemuk lattara irta a merenylet reszleteit egy kockas fuzetbe, meg a verevel is megpecsetelte.
    -
    Es ezt tolnam egy hetig anelkul, hogy egyaltalan latnad, mi alapjan vadaskodom.
    -
    Meg igy is pont ugyanaz, mint a smitpaca ugye?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  23. Gyöngyi Péter

    Cicamic,nehogy azt hidd,hogy bölcs voltál!Gyalázat ez az egész,ami évek óta megy Gyurcsány ellen,ami butításunkra!Vedd észre,már mindegy,hogy megtörtént e vagy sem,mert ha megtörtént akkor is azt gondoljuk,hogy nem történt meg és ez egy koncepció,ha meg nem történt meg és úgyis utólag derül ki,hogy nem történt meg,akkor azért koncepció mert amíg ki nem derül,addig is Gyurcsányt gyalázzák!Nem tehetjük azt,amit Schmidt kapcsán az ellen oldal,csupán azért nem,mert Gyurcsánnyal minimum nyolc éve csinálják ezt,ÉS EZT MÉG NEKED IS látni kell! Nem feltűnő,hogy Orbán egyetlen riválisával történnek meg ezek a mocskok?Hogy egyfolytában Gyurcsánynak kell bizonyítania a bizonyíthatatlan “tényt”,amelyről egyfolytában kiderül,hogy vagy rágalom,vagy megfoghatatlan “massza” a bíróság számára!Nézd meg Dávid Ibolya interjúját az ATV-én,és utána írj ilyeneket!Orbán minden ellenfelével így számol le!Ez egy össznépi hülyítés!Nem tudom miért jut eszembe az Oroszlánkölykök című könyvből Krisztián?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  24. Gyöngyi Péter

    Cicamic,nyugodtan bevállalhatod,de ettől még igaz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  25. Először is: Gyurcsány főiskolai diplomájáról a legtöbb ember a botrányig nem is hallott, Gy. F. azt nem használta, közgazdászként ismertük meg.
    .
    Másodszor: a Hír TV anyaga valószínűleg hamisítvány!
    Egy gyanakvó néző kikockázta a Hír TV felvételét.
    15:44: “A 11. és 12. oldalon ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról” szöveg után a 11-es lapszám látszik, de ott nem a mikroklímáról szól a dolgozat, hanem általános éghajlatról van szó.
    Snitt, majd feltűnik egy pillanatra a mikroklíma szó, de az oldalszám második jegye el van kenve 15:56-nál. Teljes képernyőn egyértelműen látszik, hogy photoshoppolt az oldalszám 15:56-nál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (26 szavazatból)
  26. Érdekes kabátlopási ügy!
    A tolvaj bizonygatja, hoy az általa ellopott kabát nem is a meglopotté volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  27. Ha nincs meg a Rozs dolgozata sem, utólag majd legyártják, és fogadjunk, hogy hasonlítani fog a Gyurcsányéra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  28. Orbán nem nyugszik, amíg Gyurcsány nem fekszik – ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (15 szavazatból)
  29. Egyszerű az eset! Kreálni kellet ismét egy botrányt Gyurcsány Ferenc körül, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogyan térdelt Orbán egy hete Brüsszelben, Barroso előtt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  30. Ne felejtsük el a térdelés után hazajött és lehazudta az eget is.Tényleg a Feri a legnagyobb gondja ennek az országnak?Ki a jobb aki azt mondja , hogy ne hazudjunk többet vagy aki léptem nyomon saját állításainak mond ellen , csak azért hogy hatalmon maradjon.Gyurcsány beszéde után lehetett volna egy megtisztulás a politikában , ehelyett visszasüllyedtünk a középkorba.Amíg a kisemberek se veszik észre ,hogy nem Gyurcsány aki ennek az országnak a legnagyobb kárt okozta addig nincs miről beszélnünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  31. Alkoholista ex sógor, lefizetett ex anyós, na szépen vagyunk. Most sajnálom igazán Gyurcsány Ferencet, hogy kikkel kellett rokonságba keverednie. Remélem nem volt hosszú a kapcsolat. Persze Kövér, Navracsics,Kubatov az egész B középpel majd megoldja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  32. Ha az derülne ki, hogy GYurcsánynak 8 általánosa van, akkor is egy karizmatikus államférfi, és baromi okos pali!
    OV-nek tényleg patológiás félelme van GYF-től.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  33. Tiszta óvoda egyébként, amit a fidesz csinál GYF dolgozatával. lekoppintja plagibá balhéját..olyan szánalmas, legalább valami fantázia lenne benne….
    Ki az a hülye, akit ez érdekel, de tényleg?
    Csatlakozva egy gondolat erejéig Hungarian Citizenhez:
    “De komolyan, az ostoba magyar alig par szazezer fidesszavazot ez erdekli, kozben a kolyke ehenhal, a haverjat kirugjak, o belerokkan a rezsibe, a csaknem 500 Ft-os benzinbe, nyugdija mar nem lesz. De a vakparaszt ezt vizslatja. “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  34. Gyöngyi Péter, ha elovastad volna gondosan a hozzászólásomat, akkor láttad volna, nem állítom, hogy igaz. Azt mondom, lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. Nem tudunk ugyanis biztosat. Ha Gyurcsány nem másolta a dolgozatát, akkor minden rendben. Ha másolta, akkor viszont ugyanolyan, mint Schmitt Pál. Meghagytam annak a lehetőségét is, hogy ez az ügy ismét egy hátsószándékkal kreált ügy a másik oldalról.
    De annak is megvan az esélye, hogy nem kreáltak semmit, hanem Gyurcsány egyszerűen lemásolta a sógorét.
    Ez volt, amit írtam.
    Nos, Gyurcsány nem szent, nem a messiás, és én nem vagyok hajlandó isteníteni. Látom a minuszokból, hogy ez itt nem az elvárt vélemény.
    De nem tudom, és nem is akarom és nem is fogom másképp látni. Furcsa ugyan, de láttam már olyan diákot is, aki maga megírt egy szakdolgozatot. Lehet Gyurcsány is megírta. De ezt akkor fogjuk tudni, ha megvan a dolgozat. Még azt is elfogadom, nem őrizte meg. Azt is el tudom képzelni, hogy egy újabb lejárató kampány alapján a hírtvésések csórták el (vagy bárki), de ezt sem tudjuk biztosan ugyebár. És – sajnálatos módon – sem a hírtévéseknek, sem Gyurcsánynak nem az a híre, hogy igazat mondanának. Nem akarok én most öszödi beszédezni (történetesen számomra Gyurcsány legpozitívabban értékelhető cselekedete a beszéd elmondása volt), de azért ő is hazudott neked, nekem. Én értem, hogy tiszta vizet akart a pohárba. De előtte ő is beleköpött, és mi ittuk meg. Magyarán a hazugságot elviseli a lelke (az enyémeket az enyém is, ált. ezzel így vagyunk), azonban – ha kiderül – akkor az is kiderül, hogy képes és tud hazudni. Honnan kéne tudnom, mikor mond igazat? Lehet, most azt mond, lehet, hogy nem. Nyilván a hírtévésekről ez ugyanúgy elmondható.
    De, csak jelzem, a sógor ellen már elindult a lejárató kampány, az első hozzászólás volt itt, azt hiszem. Iszik, pénzavarban van, stb… Magyarán ez azt jelenti (az újságíró célozgatott, mert annyira nem volt tökös legény, hogy le is írja) : lefizette a gyurcsányellenes lobbi, hogy hazudozzon. Lehet, hogy igaz, nem tudom. De ha valaki iszik, attól még mondhat igazat. Ha valakinek nincs pénze, az még nem biztos, hogy kilóra eladó. Nem tudom, milyen ember a sógor. Én azt tudom, hogy nem helyes ilyen megvilágításba helyezni- bizonyíték nélkül. Honnan lehet az tudni, hogy nem épp Gyurcsány érdekében nem nyilatkozott?! Mi van akkor, ha ő az igazmondó juhász személyesen, és azért nem nyilakozott, mert mást nem tudott volna mondani, minthogy “igen kérem, az enyémet adta be”? Ha ez utóbbi helyzet van, akkor vajon nem inkább hálásnak kéne lenni, mert nem nyilatkozott? Nem állítom, hogy így van. Ez mindössze egy lehetőség a számtalanból. Mint ahogyan az is lehet, hogy ivott és leszokott. Ahogyan mondjuk Gyurcsány leszokott a hazudásról. Ezt már egy Rozs nevűről el sem lehet képzelni, mert nem tagja a körnek? Vagy hogy van ez? Az elvakultság minden oldalon csak hátráltatja a dolgokat.
    Igen, lehet, Gyurcsány ellenesnek tűnik. Nem véletlenül, rendszeresen kritizálom. Ennek többek között az is oka, hogy nem bírom az elfogult rajongást. Nem kellenne Gyurcsányból egy baloldali orbánszerűséget csinálni, mert akkor sosem lesz belőle semmi, csak marad Orbán-mumus. Másrészt nem vagyok Gyurcsány teljesítményétől sem elájulva. Az igazat megvallva talán még elfogadtam volna azt is, hogy benne volt az mszp-s hazugságokban, ha emelett valami csillogó teljesítményt nyújtott volna, vagy nyújtana most. Egyiket sem teszi. Természetesen ha felsoroljátok mi az a világraszóló teljesítménye, ami miatt imádni kellenne, és ami az én figyelmemet nyilvánvalóan elkerülte, akkor szívesen felülvizsgálom az álláspontomat. Mert kedvelem Gyurcsány egyéniségét, jó a stílusa, szóval nem eleve elkötelezetten utálom, vagy ilyesmi. Csak, mint politikus, nekem nem meggyőző.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (17 szavazatból)
  35. Lehet-e Schmitt Pált felállva tapsolni és Gyurcsányt elátkozni ugyanazért – vagy fordítva?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  36. T. Dinart 09:09!
    Orbanisztánban minden lehet és a fordítottja is lehet!
    Köteles Kövér komcsizik a legvérmesebben és, mint tudjuk az egész familiája a nagypapa ‘19-es vöröskatonaságától konkrétan datálható!
    Már régóta tudjuk, hogy nekik alapelvük, hogy a mi kommunistánk a jó kommunista…listát a Fideszből nem mellékelném az MSZMP tagjairól, már fújjuk kivülről!
    Ott már összeállt az MSZMP csak most Fidesz a neve – de már ez sem igaz, mert nem fiatalok és nem demokraták, csak őskomcsik….és hánytatónak használja az ember a neveiket….Boros, Szűrös, Martonyi, Kövér, Orbán, mind-mind a múlt rendszer sanyarú sorsú üldözöttei))))))))))))))))
    Ebben a zországban semmi más gond nincs, mert a legfontosabb kérdés,
    de hol vannak Gyurcsány dolgozatai?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  37. Számomra világraszóló teljesítmény, hogy OVM berosál tőle!
    De világraszóló teljesítmény, hogy jobban éltem két évvel ezelőtt és volt demokráciánk, amelynek elvesztése nem sok embernek okoz egyenlőre gondot, de majd, ha ő kerül sorra esetleg meghurcolás és hamis vád gyanujával, mert valakinek útjában áll….de már sokan ériék a bőrükön, csak még nem elegen.
    Vitát nem vállalna már egy politikussal sem és csak a sötét választóinak nyomja a sok sületlenséget! Itt vannak a minuszolók példának okáért! Gondolkoznak ezek a lények egyáltalán? Nekik minden jó két éve?
    A kritikák amik érik ezt a kormányt nem gondolkoztatják el őket, hogy lehet abban valami, amit a régi demokráciákban élők jobban tudhatnak?
    Kinti vélemények:
    Orbán nem érti a demokráciát.Orbánnak és munkatársainak a diplomáciai követelmények meghaladják a képességeit…(gondolok a kokikra, sallerekre, szegény Merkel asszonyra, stb.)
    Gyurcsányt és Orbánt egy világ választja el, egy diplomatikus és egy bugris, aki nem látja, az nem akarja látni a különbséget!
    Mert senki sem annyira vak, mint aki nem akar látni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  38. Balogh de nem balga

    cicamic!
    Téged a tények nem zavarnak? Nem tehetek róla de szöveged alapján kikivánkozik belőlem, nyakon felül amúgy jól vagy?
    Kit akarsz Te hülyének nézni? Szerinted a részeges volt sógort megilleti az igazmondás vélelme, a volt miniszterelnököt nem!!! A volt sógorról előkerült információk azok a “Kövér” nyikhaj újságírók műve. A már sokat bizonyított Tv által összehordott dolgokat elhiszed, vajon miért? Te keresztény vagy, Gondoltál arra, hogy a miniszterelnök Úr gyermekei mit éreznek? Nem hiszem.
    Ha bizonyító erejű dolgok vannak a kezükben, akkor elő a farbával és mindenki viselje saját sorsát. Így azonban csak egy mocskos és ajlas rágalom és sejtetés azért, hogy valakit eltakarítsunk az útból. Ha Te ezt az aljas módszert támogatod és ugyanúgy sejtetsz, akkor TE is ugyanolyan aljassá válsz.
    Szerintem meg ennél fontosabb dolgok is léteznek a kis hazánkban. Például nem akarod kifejteni a véleményedet arról, hogy a szaszervezetek a mai napon miért kénytelenek demonstrálni? Egyáltalán tudod?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  39. Kit érdekel, hogy mit csinált GYF sógora, egyáltalán volt sogóra. Engem sem érdekel, mit csinál a volt sogorom, sógornőm, már nem tartozunk össze! Ennyi ökörséget, mint amit erről a szakdolgozatról írnak, már fáj elviselni.
    Fontosabb témák lennének, hogy leállították a daganatos betegek kezelését, mert elfogyott a pénz, vagy többszázezer rokkant ellátás nélkül fog maradni, elvették a szerzett jogokat. Utalványban akarnak családi pótlékot adni. A gazdagok gyerekei előtt a sofőr kinyitja az ajtót, ha ki akar szállni, a szegények meg nem kaphatnak pénzt , mert nem arra költik, amire az urak gondolják.
    Felháborító!!!!,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  40. Minuszoló fidSS fanok!
    A főiskolákon és az egyetemeken a diplomamunkához felajánlott témakörök száma jóval kevesebb, mint a hallgatók száma, valamint a témakörök évről évre ismétlődhetnek. A dolgozatokat általában ugyanazok bírálják el szintén évről évre, ergo címegyezések természetesek plagizálás szinte lehetetlen, elképzelhetetlen! Persze a lelkesen minuszolók valószínű, hogy ilyesfajta oktatási intézményekbe csak a WC-t takarítani jártak, így aztán honnan a fenéből tudnák hogy merre hány óra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  41. Gondolkodtam. (Néha szoktam…). A fityesz megint nyert. Az ország lakoínak fele Gyurcsány szakdolgozatával van elfoglalva, közben az ország kifosztása zavartalanul folyik: százmilliárdok mennek a Simicska Műveknek (másnéven: Közpénzelnyelőgép Rt.), onnan pedig a maffiafőnök és baráti köre zsebeibe. A termőföld szinte ingyen vándorol a fityeszes oligarchákhoz. Rövid időn belül 1,5 millió zsellér fog napszámban robotolni, napi 16 órát egy falat kenyérért. Pontosan úgy, ahogy Demján “Póker” Sanyi megálmodta. Adó adó hátán, már nem söralátét kell a bevalláshoz, hanem egy egész tekercs WC-papír se elég. Egyetlen kivétel van, eltörlik a 98%-os “pofátlan végkielégítés”-adót. No persze, kell a dohány a minisztercserék érintettjeinek… Az országnak új címere lett: narancsszínű mezőben egy szárnyas nyelv. Ez azt jelenti, hogy aki nem nyal, az repül. A fiúk pedig eközben jót röhögnek, hogy a hülye nép gyurcsányozik ezerrel, ők meg viszik a kasszát. Az egykori kollégiumi szobából pedig múzeum lesz. Jogosan, a világon még sehol nem történt olyan, hogy egyetlen kis kollégiumi szobában négy ekkora nagy ember találkozzon, mint Orbán, Kövér, Áder, no meg a társaság esze, a jó Sim(l)icska Lajos…
    Még szerencse, hogy megváltoztatták az ország nevét, a világ összes valamirevaló köztársasága joggal kérné ki magának, ha ez a pöcegödör hasonló néven említené magát. Bár a név még nem tökéletes, szerintem helyesen így hangzik: Gyagyarország (angolul: Hungry). Lakói a gyagyarok, ostoba, lusta, irigy, sopánkodó, a hibát mindig másban kereső népség. Ezért pont ilyen vezetőket érdemelnek, mint a Fityesz Rt. nevű maffia tulajdonosai. Nemzedékek sora fogja megszívni mindezt, egy-két éven belül 4-5 millió ember kerül a nyomorszintre. De ezek az agyamentek még akkor is csak azt fogják skandálni, hogy “Viktor, Viktor!”. No meg azt, hogy “Gyurcsány, takarodj!” Akinek meg egy csepp esze van, elhúz innen jó messzire, és valahol Ausztráliában még a születési adatait is megváltoztatja majd, Budapest helyett Bukarestet jelöli meg születési helyeként, az mégsem lesz annyira ciki… És ez így lesz hosszú éveken át. Egyszer – nem ma, nem is holnap – eljön majd egy új generáció, aki kinyitja az ajtót-ablakot, jól kiszellőztet, veszi a seprűt. és kisöpri ezt a szeméthalmazt innen. Talán. Ebben lehet bízni csak, hogy az unokáinknak több esze lesz, mint a mi nemzedékünknek, amelyik 22 éve tálcán kapta a lehetőséget (figyelem: a rendszerváltás SOHA nem jött volna létre, ha a nemzetközi politikai helyzet nem úgy alakul, ahogy a múlt század nyolcvanas éveiben alakult…), de nem tudott élni vele. Addig is jó mulatást, barátaim, az utolsó távozó tegye a kulcsot a lábtörlő alá…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  42. Observer! Te mindenhová bemásolod ugyanazt? Én meg már azt hittem, hogy meghibbantam. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  43. Olyan egyszerűen tisztázni lehetne ezt a dolgot! A Hír-tv hozza nyilvánosságra mindkét dolgozatot, és lássuk a medvét végre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Katalin
    Akkor nem a forgatókönyv szerint történnének a dolgok. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  45. proaktív
    „Nem kell összetéveszteni és azonosan kezelni egy huszonéves fejjel leadott 35 oldalas – kérdéses – főiskolai szakdolgozatot, amit Gyurcsány magasabb, egyetemi szakdolgozatával felülírt(!), egy ötven éves fejjel beadott 418 oldalas doktori disszertációval, ami bizonyítottan plágium.”

    Nincs kettős mérce, se korelőny se korhátrány nincs semmi: ha Gyurcsány plagizált mennie kell a levesbe, ha nem akkor meg a jobboldal nem először jellemtelenül próbált fogást keresni rajta. Tény viszont, hogy fura az egybeesés a szakdolgozatok címei kapcsán ráadásul, hogy Gyurcsánynak fogalma sincs a szőlészetről meg a borászatról az több mint valószínű de ettől még lehet az a verzió is, hogy Fletó nem másolt. Nem szabad vaknak és elfogultnak lenni olyan nincs, hogy a jobboldal disznóságait készpénznek veszitek a mieinkét pedig nem ezzel ugyanarra tévútra mentek mint a stupid jobbér csűrhe amely minden létező faszságot bekajál Orbánéknak és a jobbér médiának. Itt az amerikai Népszavában Bartusék nagyon sok a kiváló írással örvendeztetnek meg minket, de időnként mint most a gyurcsányi szakdolgozat okán totálisan elfogultak is tudnak lenni, meg kellene várni a száraz tényeket vagyis, hogy volt e plágium vagy nem és akkor lehet beszélni, elemezni, vitázni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (8 szavazatból)
  46. Gratulálok az MSZP szimpatizánsoknak – máig nem hagyták abba a GYF körüli levegő rontását. Ebből nem fognak jól kijönni. :((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  47. Gets

    itt is megkérdezem tőled: Gyurcsány mostani szakdolgozat ügyének mi köze az MSZP-hez különösen a szimpatizánsaihoz? És miért gondolod úgy, hogy Gyurcsányt nem lehet bírálni, és még be sem bizonyosodott, hogy plagizált vagy nem de ti már most mindenfajta tények ismerete nélkül kijelentitek, hogy nem plagizált ha meg mégis akkor szemben Pajával GYF mindössze 25 éves volt és egyébként is csak a szakdolgozatáról van szó. Ti Gyurcsány fanok ugyanazt teszitek mint amit az Orbánt imádók, benneteket sem érdekel semmi legkevésbé a száraz tények a lényeg a vak imádatok, na köszönöm ez már egyszer volt Rákosi idején….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  48. Egyszerűen nem értem a Hír-tv, mert ha igazuk van, a dolgozatok nyilvánosságra hozásával úgy lecsaphatnák Gyurcsányt, (már bocsánat,) mint a taxiórát! Én őszintén szólva nem hiszem, hogy szívjóságból nem teszik meg! Vagy, hogy esélyt akarnak adni Gyurcsány Ferencnek, hogy ő adja a dolgozatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  49. Marcus Aurelius

    cicamic
    2012. május 1. kedd
    A következőket írtad:
    .
    “05:49 Proaktív,
    már más oldalon lehülyéztek ezért, de vállalom itt is szívesen ennek a kockázatát. A minőségi különbség ott van, hogy megveszem, vagy, ellopom a dolgokat.
    Ehhez képest, hogy szakdolgozatot, vagy kisdoktorit csórok, ott a külünbség már csak mennyiségi.”
    .
    Hááát… akkor ez a társaság se maradjon le… szóval tényleg hülye vagy.
    Mondjuk, ezt itt nélkülem is tudták. (Te is sejted.)
    .
    Amitírsz, az körülbrlül megfelel ennek:
    .
    ” A minőségi különbség ott van, hogy megveszem, vagy, ellopom a dolgokat.
    …”
    Szóval a minőségi különbség a lopás és a megvétel között van De az, hogy pl egy üveg háromszáz ft-os szalmabort, vagy egy üveg 5000ft-os Tokaji aszút veszek, az szerinted már csak mennyiségi különbég.
    .
    Ezzel szemben ezabszolút minőségi különbség. Amely a csereértékek megfeleltetése és összehangolása során, az árakban már mennyiségi különbségként jelenik meg. De ez csak az eredeti minőségi különbség következménye, vetülete, egy piaci, gazdasági síkon.
    Ha valahol úgy kerülnénk össze, igyál te húsz pohár szalmabort, míg én egy pohár aszút. Az pont egyenértékű. Szerinted.
    .
    Egy doktori cím (=egyetemi végzettség) birtokosa a tanult ismereteket magasabb absztrakciós szinten képes alkalmazni. Könnyebben teremt összefüggéseket az általa tanult, és a szomszédos ismeretkörök elemei között. Szélesebb összefüggésekben látja, ami elé kerül. Pontosabban érzi pl. egyes tanult eljárások, elemzési sémák, stb. alkalmazhatóságának korlátait, esetleges gyengéit, viszonyát a szóbajöhető hasonló eljárásokhoz képest. Jobban látja a szakága fejlődéstörténetét, benne az elágazásokat, stb. mint aki megállt a főiskolai oklevelénél, stb., hosszan lehetne folytatni. Most tehát egy elvileg tipikus doktor tudását hasonlítottam egy elvileg tipikus főiskolai végzettségűéhez.
    .
    Ha én a fentiekben szerinten csak egy mennyiségi jellegű különbséget kedtem el leírni, akkor szerintem szerencsés az, aki téged nem tanított.
    És fordítva is, ugye tudod.
    .
    Gyurcsány-útálást is csak ésszel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  50. Gy.F nagyon jó beszédet mondott a majálison.
    A Demokratikus Koalició honlapja néhány órája nem működik.Ez most véletlen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány az ellenzéki összefogásért 2012. október 23. kedd | AN

Október 23: a rendszert végképp elsöpörni 2012. október 4. csütörtök | AN

Gyurcsány színvallásra kéri Bajnait 2012. szeptember 26. szerda | AN

„Az emberek egyszerűen fel fognak lázadni” 2012. szeptember 15. szombat | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók