Budapest – Kirúgták Bencsik Andrást, az Echo tévéből. Hogy a Demokrata főszerkesztőjét, az egykori Népszabadság pártrovatának megbízható oszlopát, aki a magyar sajtóban először nevezte Vezénylő Tábornoknak Orbán Viktort, meddig kell nélkülöznie az Orbán-közeli tévé nézőinek, nem tudni . Az ok nem szakmai alkalmatlanság, ilyenért még a magát nemzetinek nevező oldalon sem menesztenek senkit. Prózaibb ügy áll a háttérben: a szerkesztő úr suttyónak nevezte Magyarország egyik legbefolyásosabb nagyvállalkozóját, Demján Sándort.
Mint Bencsik Facebook oldalán olvasható: elmarad az Echo Tv-n a ma esti “Demokrata kör” című műsor, mert a vezérigazgató nem engedélyezte. Az ok: Bencsik megsértette Demján Sándor személyiségi jogait az Echo Tv vezére szerint.
“Elmarad a ma esti Demokrata kör az Echo televízióban, mert Miki Tímea vezérigazgató úgy döntött, nem mehet adásba, mivel abban Demján Sándor vállalkozó személyiségi jogait szerinte megsértettem. A döntést jóváhagyta Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is, aki hozzátette, vegyem tudomásul, hogy forrófejű kijelentéseim egy elveszített sajtóper esetén súlyos kárt okozhatnak a televíziónak” – közölte Bencsik András.
Bencsik szerint ő nem tett forrófejű kijelentést, és nem sértette meg Demján személyiségi jogait. Közölte Széles Gáborral, hogy “a cenzúra semmilyen formáját nem tudja elfogadni”.
“Együttműködésünk folytatása így kétségessé vált, mivel nem tudok a továbbiakban úgy műsort vezetni, hogy utólag a tévé vezérigazgatója esetleg megint úgy dönt, ez sem megy adásba” – írja a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.



Bencsiknek annyi esze van, mint a Vezénylő Tábornokának.
Grazban tudnak róla papírt is adni.
:)
Nagyon helyes, kezdődik!! Csak így tovább. Minden bomlás így kezdődik.
…megjegyzem nem tévedett Bencsik! Suttyó a javából.
ILYEN AZ, AMIKOR A HÓHÉRT AKASZTJÁK !
Van Isten! Recseg-ropog a gépezet!!!
Csak az ellenzéket lehet kritizálni!Ez parancs!Sarokba vele.Majd eljön az idő amikor szükség lesz rá.Van neki a talonba aduja amit kitud játszani a regnáló hatalommal szembe ezért visszaveszik! Kéz kezet mos!Hamut szór a fejére és jön a megbocsájtás.Kell ő még mert a szélsőségeseket valakinek hergelnie kell!
Bencsik úr nagy túlélő tegnap komcsi ma Orbán hívő fideszes,és holnap ? akármi akárki ahol megfizetik eltűrik
Apró porszemektől recseg a fogaskerék!
Apa kezdődik!
A fülkeforradalom elkezdi felfalni a gyermekeit?
Válogatás nélkül a felsoroltaknak – PFUJ!
Balogh de nem balga
2012. április 18. szerda
17:08
Bagoly (Bencsik) mondja ………. csak az a kérdés, melyik a nagyobb.
Szavazzunk !
Szerintem Bencsik a nyerő.
Még hogy a suttyó TV-ben egy suttyó lesuttyózzon egy suttyót? Mik vannak?
Egyszer vegre felszinre kell tørnie a belsø rothadåsnak!
Miről beszél ez a Széles? ‘”Esetleg elveszített per”?
Ki van csukva! A bíróság is igazat adna (kivételesen) az Echonak: Demján egy suttyó!
Suttyó: faragatlan, kulturálatlan, durva alak ld.: bunkó, durung, gyökér,
Bencsik! Nincs más hátra irány az újfasiszták!!
Ezzel aztán körbe is jártad a palettát.
Csak arra vigyázz, még ők sem tudják mi ragasztja össze őket!
Sok az eszkimó és kevés a fóka?
zorka Egyetértünk. Demján azért néhanapján tud árnyalt is lenni, míg bencsik örök életében piti marad.
Papa, A NER így szokott működni. Bárhol is próbálkoznának ilyennel a világban, bármely galaxisban.
kekec, igazat kell adnom neked, de hogy szélesék vagy demjánék mellet állna ki a bíróság az nem a törvények szerint dőlne el.
Apúúúúúúú! Kezdőőőőőődik!
Mi, miről van szó? Bencsik valótlant állít? Nem létezik!
Még csoda hogy életben van :)
Fidesz egyik legnagyobb pénzemberét a saját körükből senki sem sértheti meg következmények nélkül.
Egy katona, aki szembement a parancsnak, így jár. Még jó hogy nem állították sorfal elé.
Egyébként, csak így tovább, tessék csak minél felelőtlenebb kijelentéseket tenni, mi meg majd szurkolunk!
Lehet, hogy nem kellünk mi a hatalom megdöntéséhez, bomlik magától is???
“1951-ben született Budapesten. Anyja Marton Magdolna grafikusművész, apja Bencsik István szobrászművész. Tanulmányai: Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola, MUOSZ Tördelő és Képszerkesztői Akadémia. Újságírói pályafutása: Haditechnikai Szemle, Mezőgazdasági Mérnök, Somogyi Néplap, Csepel Újság, Népszava, Népszabadság, Esti Hírlap, Pesti Hírlap (1992–1994), Demokrata, Magyar Demokrata, utóbbi háromnál főszerkesztő. Létrehozta a Szkítia könyvesbolthálózatot és a Magyar Ház Könyvkiadót. Alapító tagja a jobboldali Sajtóklubnak” Ezek szerint Bencsik a Népszavánál is dolgozott! A kommunista rendszerbe kezdte újságírói pályafutását! Most meg nagy jobbos!
Még örülni is tudnék, ha valami értelmes ember huzigálná a “pénze van, de esze nincs” kategória bajuszát, de hát ez a tökorrú náci nincs ezen a szinten.
Bencsik nem fog hiányozni senkinek… írta volna meg a Nagy Világregatta folytatását, ahelyett, hogy az echo tv-ben, meg a demokratában szélsőjobboskodik. Az a könyve jó volt, és nem volt náci.
Ki is akadtam amikor megtudtam, hogy ő a szerző (mivel álnéven írta)…
Na fene!
21:10 után lefeküdtek a mínuszolók, vagy letelt a munkaidejük?
Vagy….? Műbalhé az egész. Majd meglátjuk. Nagy elterelő művész ez a bagázs. Megmondta a vezér, ne arra figyeljünk, amit mond. Szerintem ez mindegyikre vonatkozik. Cenzúráról pofázik a nagy szabadságharcos?Cö-cö.
A Nagy Világregattát Bencsik írta?!
Mondjuk valamikor Csurka is író volt.
Bencsik ezzel a stílussal akár EP képviselő is lehetne Bruxellesben, mint Dajcs Tompi. Tompinak viszont van annyi esze, hogy mindig csak azokba rug, akiket a 2/3 ellenségeinek vél.Véletlenül sem Jones gazdába. Hülye lenne.
T. rupcsi!
Az új törvények szerint megszűnt a túlóra kifizetése, le lehet csúszni!
Most csúsztatnak, megy az nekik, szó szerinti értelemben is!
Pogács, bizony ő… egyszer rákerestem a neten a könyvre, mert kíváncsi voltam, kiderül ki rejtőzik az írói álnév mögött…20 évig nem tudtam…
De, ahogy mondod: Csurka is író volt…bár állítólag amikor ivott akkor zsidózott a régi időkben is. Nem tudom Bencsik milyen volt, mielőtt a “megélhetési magyar” nevű szakma megjelent a munkaerőpiacon…
Végleg eltűnhetne ez a köztveszélyes idióta.
A bencsik”úr” néha benézhetne ide , akkor többet tudna !! Még emlékszem mikor valamelyik cikkhez írt hozzászólást “Balázs” néven valaki Erdélyből.Ő írta hogy mikor a “TV – székház átalakító” csőcselék élménybeszámolókat tartott náluk , akkor néhány pálesz után elmesélték hogy a balhét Demján finanszírozta . Utaztatást , honoráriumot !!! Ilyennel ujjat húzni veszélyes !!
Demján volt a Fidesz egyik legnagyobb pénzügyi patrónusa.Demján besokallt. Széles megijedt és beáldozott egy sötét parasztot. Lehet, hogy ez a sakkjátszma egy szép, új világ kezdete?
Demján,csak azt kapta,amit megérdemelt!Aki azt a szemléletet,amelyet a jelen koalíció képvisel,támogatni tudja,az ne csodálkozzon,ha Bencsikek úgy nyilatkoznak róla,ahogy nyilatkoznak!Semmivel sem különb Demján Bencsiknél!Egyik kutya,másik eb!
Magyarországon már jó ideje tombol a fasizmus. A kérdés csak az, mikor hajlandók ezt észrevenni végre Barroso-Merkel-Sarkozy. Akkor Orbán fapados nélkül repül Berlusconi után.