Budapest – A Népszabadság információi szerint ideiglenes házelnökként Lezsák Sándor is felszólal vasárnap délután az Élet Menete rendezvényén. Mindez meglepő, de nem mulatságos: Lezsák ugyanis idáig nem viselte szívén a zsidóság sorsát, ellenkezőleg: példaképeként említette Prohászka Ottokár katolikus püspököt, akit Lezsák 2008-ban azzal méltatott, hogy „szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért”.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a magyar politikusok közül eredetileg csak a fideszes Bácskai János, IX. kerületi polgármester és az MSZP-s Kiss Péter szólalt volna fel. A szervezők tájékoztatása szerint módosult a program: beszédet mond Lezsák Sándor, a házelnöki tisztséget jelenleg betöltő fideszes politikus is. (Miután Schmitt Pál államfő botrányos körülmények között távozni kényszerült, helyét átmenetileg Kövér László házelnök vette át, Kövér helyét pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés addigi alelnöke.)
Mindenesetre Lezsák Sándor részvétele – amit titkárságán is megerősítettek – meglepő. A jobboldali politikus példaképként tekint arra a Prohászka Ottokár katolikus püspökre, aki a Páva utcai holokauszt emlékközpont kiállításán – teljes mértékig megalapozottan – a „konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakjaként” jelenik meg.
2008 őszén Lakiteleken, Prohászka mellszobrának avatásán Lezsák azért méltatta a püspököt, mert „szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért”. Ismerve az antiszemiták szóhasználatát, és tudván, hogy Prohászka püspök milyen kifejezésekkel támadta a zsidóságot.



Feleselő 2012. április 14. szombat 12:38)
Kösz a linket.
Hogy került zárt osztályról szabadlábra ez az ostorcsattogtató tánckar? Mert annak elmehetnének. Nagyon látványos, ahogy betanultan szépen egyszerre csattogtatják az ostorukat és átszellemülten menetelnek a nagy semmibe.
Addig fognak ugrálni és hőzöngeni, míg a végén igazam lesz: megtámadják a szonszédokat, azok meg némi döbbent hitetlenkedés után szarrá verik őket, ki-ki elfoglalja a neki tetsző részt, és volt Magyarország, nincs Magyarország.
De az is biztos a büdös zsidók miatt lesz.
MORDONBLŐD
“Prohászka Otokár nem csupán (egy egyházmegyei fennhatóságú) püspök, hanem az esztergomi érsek, M a g y a r o r s z á g . H e r c e g p r í m á s a . volt, …”
Ez persze tévedés. Nem volt az.
T Ego
Valóban megtörténhet.
Ezek itthon “valódi magyar” fegyvert használnak, de máshol ez nem elég:
http://hirek.msn.mainap.hu/kulfold/hibas-geppuskaval-harcoltak-a-magyarok-afganisztanban-13080/
“Ott a lakiteleki sátor alatt Csurka István személyében egy nagyformátumú alkotó ember szólt hozzánk, elszántságot és erőt sugározva. Az a nép-nemzeti mozgalom, amelyet ott és akkor, 1987 szeptemberében együtt útnak indítottunk, gyorsan terebélyesedett és lett a rendszerváltás vezető politikai mozgalma, majd pártja. Az író és a közéleti „Nehézfiú” Csurka Istvánból így lett író-politikus. Belső indíttatásból és magyar elkötelezettségből lett „muszájherkules”, mint a magyar irodalom színe-java korábbi századokban is, azaz „muszájpolitikus”, mert tudta, hogy ezt követeli a megtámadott magyar jövő.” idézet Lezsák Sándortól
Csak azért plusszoltam a behozott idézetért, mert a fületesebben olvasgatók
igy tudhatják kicsoda Lezsák. Véleményem szerint egy pénzvadász SZARZSÁK.
Az antiszemitizmus, a nacionalizmus, a bűnbak keresés mindég válságos időkben kapcsol nagyobb fokozatba, nem utolsó sorban a kormány közreműködésével. Ma is ez a helyzet. Az utóbbi tíz évben a Fidesz Orbán Viktorral az élen mindent elkövet, hogy a társadalom egyensúlyát felborítsa, ami lássuk be sikerült is. Az utóbbi két évben pedig sikerült pattanásig feszíteni a húrt itthon és az Eu-ban egyaránt. Ne legyenek kétségeink, a nacionalista uszítás csak fokozódni fog, az antiszemitizmus, a rasszizmus szításával párhuzamosan.
Gusztustalan, gerinctelen alak,mindig oda dörgölődzik ahol leesik valami. Most megtalálta a helyét a Fidesznél!
És még mindig ; ” …zsák – zsák , teLezsák “…
Hofi egy zsákolt pakolt le a földre, mondván, hogy lezsákol.
az szomorít el, hogy ezek a senkiházi politikusok azt hiszik, hogy nagy jót tesznek velünk, hogy megszólítanak minket egyszerű lényeket, mert ők mindig jók és okosak. Biztosan bennem van a hiba, hogy ezt a kritikátlan, erkölcsi nullákból verbuvált “elit” bandát a fenébe kívánjam.
Caratero:” Legalább mi ragaszkodjunk azért valamilyen színvonalhoz, még akkor is ha Lezsák eddigi politikai “előélete” azért sejtet is valamit.
De a sejtés nem bizonyosság.” Ettől a jóindulatú bugyuta hozzáállástól jutott a jobboldal és az ország odáig,hogy hogy sikítani vágyó,dörömbölő rossz érzéseinket is elnyomja!Caratero,már nincs esély!Az életünkről van szó!
Ego
2012. április 14. szombat
16:48
.
Nem tudom, hogy az utolsó mondatodat iróniából írtad vagy ez a meg győzödésed. Feleségemet Zsuzsannának, hívják a lányomat Juditnak.
Azt hiszem, ez a két név már elárul valamit.
Nekem a fejemet szentelt víz érte, állítólag visítottam is.37 éve már együtt vagyunk.
Kisebb, nagyobb szócsaták vannak köztünk Izrael terjeszkedő politikája miatt, de ezt az éj sötétjében a takaró alatt feloldjuk.
@stefán. Ha ilyen könnyen menne a problémák feloldása! Hogy megaszonták John Lennonék annak idején: Make love, not war! Nálunk most háború van.Ez a fajta lehet hogy rosszabb, mint a tényleges. Nem vagyok biztos benne, hogy nem fog dőlni a Fidesz mutatványa,de drasztikusan.
tori
2011. december 6. kedd
23:50
Prohászka boldoggáavatására utaltam ebben a hozzászólásomban::
.
“…Ezért is szomorú, hogy Braham elfogadta a Csurkától nem elhatárolódó és ezért is nyilas kormány illetve Államfő “kitüntetését” – vissza kellett volna utasítania, nehogy ezzel az ócska trükkel bizonygassák, hogy ők lám zsidót tüntetnek ki – mint ahogy a magyar Római Katolikus egyház Salka mártíromságával takaródzik: a zsidók már 1972. ápr. 2.-án Jad Vasem elismerésben rétesítették Sára Testvért, míg a Római Katolikus egyháznak 34 évig nem jutott eszébe és az elismerésre csak 2006. szeptember 17.-én került sor. Bezzeg a Prohászkától, vagy pl. a Bangha Bélától nem hogy’ nem határolódtak el, hanem Boldoggá avatásukról beszélnek. TEHÁT NYILASOK.”
.
http://www.szaboferenc.hu/publ/buda008.htm : “De hogyan jön mindez ide, mikor annak kéne örülnünk, hogy lám, az egyházban új szelek fújnak, melynek egyik szép példája Salkaházi Sára boldoggá avatása? Úgy, hogy Salkaházi boldoggá avatásának évében az egyház egyúttal Prohászka-emlékévet tart a “magyar zsidóságért” díjjal frissen kitüntetett esztergomi érsek vezetésével, és az antiszemita püspök boldoggá avatására készül. Miről is beszélünk hát? Sikerült találni egy egyszerű apácát, aki azt tette, ami egyszerűen a normális emberi érzésből következik, őt piedesztálra állítjuk, s ezzel eltakarni, elfedezni próbáljuk, hogy mindeközben a felsőpapság nagy része aktívan vett részt annak a helyzetnek az előidézésében, melynek maga Salkaházi is áldozatául esett. Mintha ugyan az egyház magatartására Salkaházi tette és nem a klérust szinte teljesen átható antiszemita szellemiség lett volna jellemző.”
Értékelés: +5 (13 szavazatból
Az ilyen ájtatos szemétládák, mint a Lezsák juttatják az országot a romlásba. Ne feledjétek egyszer már megtették, ‘44-ben. Nagyon arra felé tendálnak a történések, hogy vissza állítják a jobbágyi Magyarországot, ahol csak a felkapaszkodott, senkiknek lehet szavuk. Az látszik a megszólalásaikból, hogy az inteligenciájuk az otthon maradt a tehénradiátor mellett. Lehet ezeknek akár több kiló bizonyítványuk akkor is csak egy semmire kellő banda marad.
Leslie G. Charteris
2012. április 15. vasárnap
20:00
.
Dőlni fog, ezt már ők is érzik, ha csak valami újabb trükkel nem állnak elő.
Mert a „fijug” ebben nagyon tehetségesek.
De a visszaszámlálás már megkezdődött.
Az intelligenciát nem lehet megtanulni akkor sem, ha három egyetemet végzett valaki.