Budapest – E héten várható döntés a telefonadó tervezetéről az MTI értesülése szerint, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a távközlési, a vezetékes és a mobilos szektor sem egységes abban, mi lenne a legjobb megoldás.
.
Több cég amellett tört lándzsát, hogy előfizető-alapú legyen az adó, míg mások inkább forgalmi-alapút szeretnének. Egy harmadik álláspont szerint mindenki akkor járna jól, ha az adót a havidíjba építenék be. További kérdés az is, hogyan fizetik majd az adót azok a mobilosok, akik előre fizetett, pre paid kártyával telefonálnak és SMS-eznek, illetve mi történik azokkal a flottásokkal és vállalati ügyfelekkel, akik egy előre meghatározott csoporton belül most ingyen, nulla forintért hívhatják egymást.
.
Abban viszont egységesnek látszanak a cégek, illetve egyetértenek a kormánnyal, hogy a kisfogyasztókat, így ezen belül például az alapcsomaggal rendelkezőket, a kevésbé tehetőseket és a nyugdíjasok jó részét valamiféle védelemben kell részesíteni. Mindebből az látszik valószínűnek, hogy akármilyen alapú adót is vezetnek be, azt differenciáltan teszik, s lehet, hogy a vállalatoknak vagy a többet telefonálóknak többet is kell majd fizetniük.
.
Az álláspontok közelednek abban is, hogy a távközlési cégek nem tudnak ilyen rövid idő alatt nagymértékű informatikai fejlesztéseket végrehajtani ahhoz, hogy percalapú adót fizetessenek meg a felhasználókkal. Mindenesetre a számítások és a modellek elemzése gőzerővel folyik, hiszen az idő sürget: ahhoz, hogy az új adót a tervek szerint júliustól bevezethessék, hamarosan a parlament elé kell terjesztenie az ezzel kapcsolatos módosító javaslatokat.
.
A kormány eredeti elképzelése szerint a kezdeményezett hívások minden megkezdett perce után 2 forint adót kell fizetni, hasonlóan minden SMS és MMS után. Az előzetes számítások szerint a 2 forintos telefonadó az ügyfélkör jelentős része számára kétszámjegyű költségnövekedést eredményezne. Egy ilyen mértékű emelkedés nemcsak a lakossági előfizetők számára lenne hatalmas teher, hanem a magyar vállalatok számára is, hiszen az adó miatt megugró távközlési költség rontaná a vállalatok versenyképességét, s valószínűleg csökkentené a telefonálási kedvet is. Így pedig a távközlési cégek is bevételcsökkenést szenvednének el.
.
A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, azaz körülbelül havonta 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobilelőfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.
.
Ugyanakkor a tisztán előfizetés alapú adónak is lennének hátrányai, hiszen sok embernek van több SIM-kártyája, illetve céges és magán telefonja. Nem beszélve arról, hogy egyre nő a gép-gép közötti kommunikációt lebonyolító kártyák száma is.



Zengjünk hálát az azonnali és radikális adócsökkentés kormányának.
Minél magasabb az új, valamire kitalált adó, annál kevesebb jut vásárlásra.
Minél kevesebb jut vásárlásra, annál kevesebb az ÁFA adó.
Minél magasabban adóztatják a népet, annál kevesebb pénz forog a gazdaságban.
Minél kevesebb pénz forog a gazdaságban, annál kevesebb
munkásra van szükség.
Minél kevesebb a munkás, annál kevesebb adót fizetnek az
emberek.
Folytassam?
A matolcskodás unortodox, a matolcs pedig egy adón kérődző barom.
Vigyázni kell ezek az igért lakosság jövedelem növekedését siettükben
“véletlenül” felcserélték az adó növekedésével. Ilyen ez az unortodoxia!
Tényleg tragikomikus ez a kormány, nincs adó, csak megszorítás.
Az ember már bánatában nevet az egészen.
Azon agyalnak, hogy lehetne még több pénzt kifacsarni.
Most egy olyan mondást szerettem volna közölni, ami nem szalonképes, és félek, le lennék tiltva.