Ronai and Ronai
AMERIKAI

EU: Asszad nem csinál azt, amit akar 2012. március 2. péntek 16:38 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
EU: Asszad nem csinál azt, amit akar

Brüsszel/Damaszkusz – Figyelmeztették pénteken az európai uniós tagországok állam- és kormányfői a szíriai rezsimet, hogy felelnie kell tetteiért, így azokért az atrocitásokért is, amelyeket a politikája miatt tiltakozó megmozdulások elleni kemény fellépés során követett el.

Herman Van Rompuy, a kormányfői értekezlet (Európai Tanács) elnöke a kétnapos brüsszeli tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy az unió kész segíteni az elkövetett bűnökre vonatkozó információk és bizonyítékok összegyűjtésében.

Tizenkét éves gyermek temetése Homszban

A találkozóról kiadott nyilatkozat az erőszak és az emberi jogi visszaélések azonnali leállítására szólítja a rezsimet. Az EU jelezte azt is, hogy ennek elérése érdekében kész tovább növelni a szíriai vezetésre gyakorolt nyomást. Az állam- és kormányfők egyetértésüket fejezték ki az uniós külügyminiszteri tanács további szankciókat hozó döntésével, s újabb büntetőintézkedések kidolgozására kérték a minisztereket.

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök Brüsszelben azt jelentette be, hogy Párizs a rezsim elnyomó tevékenysége miatt bezárja szíriai nagykövetségét. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok már korábban megszüntette damaszkuszi diplomáciai képviseletének tevékenységét.

A nemzetközi beavatkozásra vonatkozó kérdésekre válaszolva Sarkozy egyértelművé tette, hogy ahhoz ENSZ-felhatalmazásra van szükség. Erre jelenleg nincs esély, mert az ENSZ BT két vétójoggal rendelkező tagja, Kína és Oroszország továbbra is kiáll az Asszad-rezsim mellett. Rajtuk kívül ez idő szerint csak két támogatója van az országnak: Irán és Kuba.

Básár Asszad felett lassan eljár az idő

A kormányfői közös nyilatkozat azt is világosan értésre adta, hogy az EU nem ért egyet a beavatkozást ellenző kínai és orosz állásponttal. „Botrányos, ami Szíriában történik. A halottak száma már nyolcezernél több, közülük több száz gyermek, Homsz városát pedig az fenyegeti, hogy teljesen eltűnik a térképről. Ez elfogadhatatlan”, hangoztatta a francia elnök.

Az állam- és kormányfői nyilatkozat támogatását fejezte ki a demokratikus ellenzéki erőknek, miközben Básár el-Aszad elnököt felszólította, hogy álljon félre, és az ország érdekében tegye lehetővé a békés átalakulást. Amint a demokratikus változás megindul, az EU kész új partnerséget építeni és támogatást nyújtani, szögezte le a nyilatkozat, amely azt is kérte, hogy a szíriai ellenzék tagjai egyesítsék erőiket a békés rendszerváltásért folytatott küzdelemben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)
EU: Asszad nem csinál azt, amit akar, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Kína és az oroszok csak nagyon lassan puhulnak a szír kormányzat támogatásából – nyilvánvaló üzleti érdekek vannak a háttérben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. “…Asszad nem csinál azt, amit akar …”

    - Dehogynem, most is azt csinálja, amit akar.

    Ahogy az apja is így tett, csak ő több embert öletett halomra a ‘80- as évek elején.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  3. Úgy fogja végezni,mint az a PATKÁNY kurafi kadhafi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  4. Botrányos amit Asszad művel. Igen botrányos, de senki ne gondolja, hogy Asszad után egy európai mintára szerveződött demokrácia jönn létre. A szélsőséges muszlimok már lesben állnak. Ők is el akarják zavarni a jelenlegi rezsimet, mert nekik ez is túl demokratikus és nyugati. Győzni fog a szélsőséges iszlám. Sárközyék megint bámulnak majd ki a fejükből, mint Egyiptomnál. Az arabok nem a mi kedvünkért balhéznak. Sajnálom a sok halottat, de hagyni kell őket a f…szba, játszák le a saját meccsüket, főzzék meg amit majd kisütnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Raszputyinnak van igaza.
    Az amerikaiak meg az európai demokraták KÉPTELENEK megérteni az arabokat.
    ( igaz ők se minket , csakhogy ők eleve elutasytanak mindent ami eltér az ő felfogásuktól. )
    Nem értem miért kellett beleavatkozni ezekbe a líbiai meg más eseményekbe,
    Hagyni kell őket a fenébe.
    Azt sem értem , hogy miután leverték a hülye rongyfejű tálibokat meg a bagdadi mészárost , minek kellett ott maradni és megpróbálni rájuk erőltetni a nyugati demokráciát ?
    Olyannal kell szövetkezni , aki akar velünk szövetkezni. Pl. a kurdok. De nekik még mindig nem adott hazát a hatalmas Amerika !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. “főzzék meg amit majd kisütnek.” Bocs, de ez képzavar. Azt akartam írni: egyék meg amit kifőztek. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  7. Estére kisütik hogy mit főzzenek vacsira.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  8. Nem, nem csinálhat !
    Az ajtó előtt is hallatszik, ahogy röhögök. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Eldrad
    2012. március 2. péntek
    21:13

    “Ahogy az apja is így tett, csak ő több embert öletett halomra a ‘80- as évek elején.”

    Így igaz! De lényegesen rövidebb idő alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. A fiucska még nem érte el apukája “színvonalát”.
    De “erõlködik” hogy elérje. Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. sammy
    2012. március 3. szombat
    22:28
    A 80-as években az információs forradalom még csak a kezdeti lökéseknél tartott, így apuci jelszava “Gyorsan, eleget” mielőtt kiderült volna a világ számára, intézkedett.
    A fiúcska meg csak feszegeti a pofonos ládát, mert már szinte mindenre fény derül a történése “pillanatában”. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Geyza.
    .
    +

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Amerikai katonák érkeztek Jordániába 2012. október 11. csütörtök | AN

Törökország odavert Szíriának 2012. október 3. szerda | AN

Asszad adta ki a franciáknak Kadhafi számát 2012. október 1. hétfő | AN

Iráni-orosz összeesküvés Szíriában 2012. szeptember 30. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos