Hunčík Péter: Kész a leltár 2012. március 15. csütörtök 6:38

A szlovákiai magyarság az év elején két nagy pofonnal számolt. Tudtuk,  hogy először kapunk egy nagy etnotaslit (a saller és koki ötvözétéből készült   koponytrauma), majd kapunk egy össztársadalmi demokratatatata sorozást is (ez az ütésforma olyan hangot ad ki, mint a kalasnyikov, és akkor következik be, amikor a bokszoló nem védi a bal oldalát).

Jelentem, mindkét esemény megtörtént, és mind a két eseményt „szerencsésen“ túléltük, mert idejében megszólalt a gong, és még sikerült saját lábunkon eltámolyogni a kék sarokba.

Jó lenne, ha most egy tapasztalt edző elmondaná nekünk, hogy ilyen helyzetben mi a teendő. Mert ha nem tudunk taktikát váltani, akkor maximum két menet, és hordágyon visznek ki a szorítóból.

Az etnotasli

A szlovák KSH szakemberei két éven át dolgoztak azon, hogy teljesen elfuserálják a népszámlálást. Az elmúlt hónapokban ugyanis olyan mérhetetlen mennyiségű, és egymásnak ellentmondó információ látott napvilágot, hogy a polgárok egy része, majdnem 10 százaléka(!), úgy döntött, hogy nem vesz részt a censuson. Ez  háromszáznyolcvankétezer hiányosan kitöltött, vagy kitöltetlen kérdőívet jelent. Vagyis, ezek a hiányzó lelkek vannak is, meg nincsenek is. Vannak, mert visszaküldték a kérdőívet, de abban sem nemzetiségüket, sem  anyanyelvüket és/vagy vallásukat nem jelölték meg.

Azzal érveltek, hogy a vonalkódos rendszerű népszámlálás esetén a hatalom bármikor visszaélhet ezekkel az érzékeny adatokkal.

Így hát mi, szlovákiai magyarok is csak találgathatjuk, hogy hányan is vagyunk.

A hivatalosnak tekintett eredmények szerint a 2001-ben megállapított 522 000 magyar nemzetiségű polgárból napjainkra 460 000 maradt.

N.B. 1991-ben még 570 000 magyar nemzetiségű ember élt Szlovákiában!

xxxx

Igen, átléptünk egy lélektani határt és ezt minden kisebbségi ember érzi. De akad még egy elgondolkodtatóbb dolog. A 460.000 magyar nemzetiségű szlovák állampolgárral mellett 508.000 polgár magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Vagyis él közöttünk negyvennyolcezer olyan ember, aki otthon még magyarul beszél, és félrészegen is színtiszta magyarsággal üvöltözi, hogy  „legyen úgy mint régen volt, süvegelje meg a magyart mind az oláh, mind a német, mind a tót,  legyen úgy mint régen volt“.

De ha kijózanodott, a gyerekét már szlovák iskolába iratja, napközben félig magyar, félig szlovák nyelven karattyol, hogy mindenki lássa, ő már ahhoz az „új intelligenciához“  tartozik, amelyik szlovák nyelven is kommunikál. Komoly gondja csak akkor van, ha magyarul kell elmondania egy összetett mondatot.

Esténként pedig  a TV2 és az RTL helyett a Markízán vagy a JOJ tévén keresztül követi Seherezádé legújabb kalandjait.

xxx

Oldalakon át írhatnánk arról a szlovák kisebbségpolitikáról, amelyik ide vezetett. Szólhatnánk a nyelvtörvényről, a kettős állampolgárságról, a közigazgatási határok átrendezésről,  a Fico-Slota -Mečiar triumvirátus „áldásos“ működéséréről, a katolikus egyház kereszténységgel (is) meghintett nacionalizmusáról. Kisebbségi szempontból a katolikus megyehatárok jóval „durvábbak“ a közigazgatási határoknál.

Beszélhetnénk Malina Hedvig megaláztatásáról és órákon át csámcsoghatnánk  a „bunkó tótok“ primitivizmusáról, és intoleranciájáról, valamint a „szegény szlovákok“ gyökértelenségéről és kultúrálatlanságáról, és megereszthetnénk az olyan vicceket, mint például azt, hogy „ezeknek“ az egész történelme ráfér egy sms üzenetre.

És ezután beszélhetnénk saját, szerencsétlen sorsunkról. Bitangok vesznek körül bennünket, és nemcsak az EU, de a Fehér Ház is ellenünk fordul. Mi pedig reggeltől késő éjszakáig, csak vívjuk és vívjuk szabadságharcunkat a belföldi és külhoni árulókkal szemben. Apropó szabadságharc. Amikor Kanadában tanítottam sokszor nehéz volt elmagyarázni a diákoknak, hogy az 1956-os szabadságharc és az általuk ismert minta, vagyis a vietmani háború elleni tiltakozás a  Fehér Ház előtti parkban bizony különbözik egymástól. Számukra  az ötvenhatos események és a hippik megmozdulása egyformán rebellion volt, a résztvevőket meg rebelliesnek nevezték. Fotók és filmfelvételek tucatjait mutattam meg nekik, hogy megértsék a különbséget az igazi szabadságharc és a Hair című filmből (is) megismert amerikai „felfordulás“ között. Ha volt diákjaim most elolvassák, hogy a magyar nép milyen szabadságharcot folytat Európával szemben, akkor bizonyára azt gondolják, hogy jól átvertem őket.

Szóval akkor ötvenhat és 1848 mégsem volt olyan tragikusan komoly, ahogyan azt az oktatónk elmesélte nekünk, mormogják volt diákjaim.

xxxx

Azt javaslom, hogy a szlovákok „kitárgyalása“ és önmagunk „elsiratása“ helyett inkább végezzünk egy tisztességes önvizsgálatot. Mert bizony a 89-et megelőző időszakban is volt diszkrimináció, és Husák meg Causescu börtöneiben a magyar másként goldolkozók is  megfordultak. Mégis, a Causescu-Husák rendszerek minden brutalitása ellenére sem fogyott olyan mértékben a magyar a Kárpát-medencében, mint most. Az akkori szlovákok/románok netán primitívebben csinálták, mint a mostaniak? Vagy mi voltunk gerincesebbek, és annak idején  még fontos volt számunkra a nemzeti identitás?  Valószínűleg ez is, az is szerepet játszott az ellenállásban. De szeretném végre elmondani a lényeget. Szerintem ugyanis a szlovák/román nacionalizmuson kívül magyar okai is vannak a népfogyásnak. És most tessék megfogódzkodni: az a véleményem, hogy a Kádár-korszakban jobb volt határon kívüli magyarnak lenni, mint manapság. Emlékeznek még arra az olimpiai közvetítésre, amikor a riporter, a magyar úszósikereket kommentálva azt ismételgette, hogy  milyen „jó most magyarnak lenni az uszodában“.

Nos, erre az érzésre gondolok, amikor azt mondom, hogy a Kádár-éra második felében nekünk, kisebbségieknek igenis jó volt Magyarországra mutogatni.  Nemegyszer megtörtént, hogy szlovák barátaimmal együtt elmentünk egy könyvesboltba, ahol olyan könyvek voltak a polcokon, melyekről a szocialista Csehszlovákiában hallani sem lehetett. Este megnéztünk egy Arthur Miller vagy Harold Pinter darabot, vagy elmentünk a Filmmúzeumba egy Pasolini vagy Antonioni filmre. Vagy csak sétálgattunk a Váci utcában, bámultuk a külföldi cuccokkal megrakott kirakatokat. És beszélgettünk magyar barátainkkal, akik épp most érkeztek Párizsból vagy Washingtonból.

És ilyenkor nagyon büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk. A kisebbségi magyarok nagy része számára ez volt a modell, a követendő példa: a gazdag, művelt, semifree Magyarország.

xxxx

Nos, a 89 utáni Magyarországról ez már nem mondható el. Bár a rendszerváltás kezdete még csodálatos volt. Václav Havel még börtönben ült, amikor Magyarországon már különféle pártok és mozgalmak alakultak, szabad sajtótermékek jelentek meg, a polgárok tüntethettek Bős-Nagymaros ellen, stb..

Aztán megtörtént az első szabad választás és vele együtt az első magyar öncsonkítás. Kimondatott, hogy a magyarul beszélő, ámde liberális szellemiségű élőlények a férgek családjába tartoznak, tehát ki kell vetni őket a magyar nemzettestből.  Ugyancsak kivetendők a nemzet szent testéből azok, akiknek baráti körében szlovák/román nemzetiségű ember található, ne adj‘ Isten partneri vagy élettársi formában „vérfertőzést“ is elkövet egy ilyen vércsoportba tartozó egyénnel.

Aztán ahány kormányváltás, annyiféle  definíció készült a „jó magyarokról“. Ennek a vitának Magyarországon elsősorban politikai felhangjai voltak,  de a környező országokban az ilyen besorolások élsősorban a nemzettudatot erodálták.

Hamarosan kialakultak a kisebbségi -kliensi csoportok is, bár ezeket Szlovákiában és Romániában politikai pártoknak nevezték. És ahogyan a Fidesz gyűlölte a Szadeszt, az MSZP meg a Fideszt, úgy gyűlölték egymást a szlovákiai magyar kereszténydemokraták, nemzeti konzervatívok és a  liberálisok. Igaz az első két csoport időről időre koalíciót alkotott egymással, de a szlovákiai magyarság mintegy 30% kitevő liberálisokat  mindvégig árulónak tartották. Mert a  pesti gyűlölethullám átcsapott a Felvidékre is.

xxx

Közben kiderült az is, hogy a „jó magyarok“ másféle gazdaságpolitikában, külügyi kapcsolatokban és  biztonsági rendszerben gondolkodnak, mint a „nemzetükre rontó“ magyarok, és ez további gyűlölködéshez vezetett. Eközben  Európa már régen nem úgy nézett Magyarországra, mint egy eminens diákra. Brüsszel a szlovénokat meg a szlovákokat dicsérte. És amikor Magyarországot átültették a szégyenpadba, különösen megerősödött a szlovákság önbizalma és megváltozott az önértékelése is. És ahogyan azt a „hiányzó 48.000“ magyart keresem, úgy látom, a mi önbizalmunk és önértékelésünk is megváltozott. Csakhogy amíg a szlovákoké a pozitív tartományok felé, addig a miénk negatív irányba fordult.

xxx

És ami harminc-negyven évvel ezelőtt még szégyennek számított Szlovákiában, az mostanra dicséretes cselekedetté nemesedett. Manapság a kisebbségi magyarok mintegy fele büszke arra, hogy szlovák barátai (is) vannak. És ha Magyarország ezt a jelenséget megbélyegzi és szégyenletesnek tartja, hirdetöit  árulónak mondja, és még arra sem tartja őket méltónak, hogy szóba álljon velük, akkor csak olajat hord arra a tűzre, ami már most is nagy lánggal lobog.

A kettes számú pofon – a demokratatata

Mint írtam volt, a szlovákiai magyarok ötven százaléka úgy gondolkodik, hogy az itteni magyarság jogérvényesítését a többségi nemzet azon fiaival karöltve kell megvalósítani, akikben van empátia, tolerancia és hajlam az ilyen együttműködésre. Ezek az emberek Bugár Béla vezetésével két évvel ezelőtt létrehoztak egy Most-Híd elnevezésű szlovák-magyar vegyespártot. Ez a párt mind 2010-ben, mind 2012-ben hét százalékot (13 képviselői hely) ért el és ezzel bejutott a szlovák parlamentbe.

Egy komáromi matikatanár kiszámította, hogy a Most-Híd a hét százalékból négy és fél százalékot a magyar, két és fél százalékot a szlovák nemzetiségű szavazóktól kapta. A szlovákiai magyarság másik fele, a Magyar Koalíció Pártját támogatta. Az  MKP 2010-ben Csáky Pál, 2012-ben Berényi József vezetésével vágott neki a választási harcnak. A párt támogatói és tagjai  azt állítják, hogy bennünket, magyarokat, senki sem ért meg, és senki sem szeret (csak a Fidesz), ezért önmagunkon (és a Fideszen) kívül másra úgysem számíthatunk, ergo nekünk csakis egyedül (és a Fidesszel) szabad és kell kiszabadságharcolni a jogainkat.

Az MKP mind a 2010-es, mind pedig a 2012-es választásokon 4,5% eredményt ért el, tehát nem érte el a bejutáshoz szükséges 5%-ot.

xxx

Az idei előrehozott választások közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az öttagú szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja, a liberális SaS (Szolidaritás és Szabadság) nem támogatta Iveta Radičová miniszterelnök javaslatát a Görögországnak nyújtott segéllyel kapcsolatban. A miniszterelnök asszony az EU-segélyről szóló szavazást összekötötte a kormányáról szóló bizalmi szavazással és… elbukott.

xxxx

Másfél éves jobboldali kormányzás után tehát ismét választások elé nézett Szlovákia. Habár már a választások előtt markáns különbségek mutatkoztak a két párt elképzelései között, a Most-Híd és az MKP vezetői megpróbáltak tárgyalni  egymással a lehetséges együttműködésről. Bugár azt ajánlotta Berényinek, hogy ha az MKP jelöltjei a Most-Híd listáján indulnak, akkor a lista minden harmadik helye (3., 6., 9, stb.) az övék lesz. Berényiék ezt a javaslatot megalázónak tartották és visszautasították. Az MKP csakis az egyenrangú koalíciót volt hajlandó elfogadni. Bugár viszont azzal érvelt, hogy a Most-Híd egy sikeres parlamenti párt, amelyikre sok szlovák nemzetiségű szavazó adta le voksát és ezeknek az embereknek képtelenség lenne „bemesélni“, hogy egy szlovák-magyar vegyespárt miért adja fel önállóságát és szövetkezik egy olyan párttal, amelyik folyamatosan támadja a Most-Híd pártot, és a szlovákság számára elfogadhatatlan tervekkel rukkol elő.

Kizáró okként elsősorban a magyar autonómia ügye merült fel, de a koalíció ellenzői azzal is érveltek, hogy az MKP tulajdonképpen Orbán Viktor meghosszabított keze, és az MKP politikáját Pesten határozzák meg.

xxxx

A választási kampány közepén, januárban robbant a bomba. Tom Nicholson, Szlovákiában élő kanadai újságíró olyan, titkosnak minősített anyaghoz jutott, amely végülis eldöntötte a választások kiemnetelét. A Gorilla néven elhíresült botrány lémyege az volt, hogy a szlovák titkosrendőrség 2005 és 2006 folyamán lehallgatta a legnagyobb szlovák befektető-vállalat, a Penta egyik konspirációs lakását, melyben az akkori kormány egyik minisztere tárgyalt Haščák úrral, a Penta tulajdonosával.

Konkrétan arról beszélgettek, hogy melyik párt melyik emberét kell „támogatni“ ahhoz, hogy a parlamentben a Penta érdekei érvényesüljenek. A megbeszélések folyamán csak úgy röpködtek a húsz, ötven és kétszáz millió koronás ( akkor még a korona volt a szlovák fizetőeszköz. 1 euró = 30 korona) „adományok“.

Az érintett pártok, elsősorban a Dzurinda vezette SDKU, és az akkori MKP  vezetői (Bugár Béla) azzal védekeztek, hogy a miniszter és Haščák úr tényleg  beszélgettek róluk, de „csak“ beszéltek róluk, mert ők személyesen sohasem jártak abban a konspirációs lakásban és sohasem fogadtak el semmiféle ajándékot a Penta csoporttól.

Az SDKU ennek ellenére zuhanórepülésbe kezdett, és a 2010-ben elért 15 %-os eredmény után 5%-ra zuhant. Bugár pártjának helyzete megingott ugyan, de a Most-Híd valahogy meg tudta tarani pozícióit. Pedig a „bugártalanított“  MKP és a magyar közmédia kíméletlenül „aprítani“ kezdte a Most-Híd pártot. De a Ncholson-dokumentum ezzel még nem ért véget. A befejező részben arról is szó esik, hogy Robert Fico személyesen is járt az említett a lakásban és négyszemközt tárgyalt Haščák úrral. Fico erre a kérdésre azt válaszolta, hogy ő akkor ellenzékben volt, tehát a botrány fő felelőse Mikuláš Dzurinda.

Közvetlenül a választások előtt előkerült még egy dokumentum. Ezen a pár hónappal ezelőtt készült filmen a kormányt megbuktató SaS elnöke, Richard Sulík látható, amint egy maffiózó kategóriába sorolt vállakozóval reggelizik annak otthonában, és közben a főügyész választásáról és Radičová miniszterelnök asszony megbuktatásáról beszélgetnek. No meg arról is, hogy „bal oldalról“  300.000 eurós „jutalmat“ kínáltak fel Sulík egyik párttársának, ha a főügyész megválasztásánál az ellenzék jelöltjét támogatják.

Márciusig Sulík bírálta a leghangosabban Mikuláš Dzurindát és a többi, Gorilla ügyben érintett pártvezetőt. De most a vádlóból egycsapásra vádlott lett. Az SaS pontosan olyan mélyrepülésbe kezdett, mint az SDKU.

A szakértők még a választások napján sem merték megjósolni, hogy Fico pártján kívül még ki fog bekerülni a parlamentbe. Merthogy egyedül Robert Ficon nem fogott a botrány. Az ő választóit nem érdekelte, hogy kedvencük miért randizott a Penta főnökével. Abban a titkos lakásban.

xxx

A 2012-es előrehozott választásokat végülis a szociáldemokrata Smer (Irány) nyerte meg. A Robert Fico vezette párt a szavazatok 44% -át szerezte meg, ami a 60% részvételi arány mellett 83 képviselői helyet jelent a 150 tagú szlovák parlamentben. A Smeren kívül még öt, jobboldali színezetű párt jutott be a parlamentbe. Az ellenzék legerősebb pártja a kereszténydemokrata mozgalom lett, a szavazatok 8,8 százalékával. A parlament leggyengébb formációja Mikuláš Dzurinda pártja lett  5,3 százalékkal. Robert Ficónak tehát nincs szüksége koalíciós partnerre. De nem is lenne partnere, hisz a Slota vezette vulgárnacionalisták az MKP-hez hasonlóan szerepeltek (4,8%) és ők sem kerültek be a parlamentbe.

xxxx

A 60 százalékos részvételi arány azt is jelenti, hogy a magyar nemzetiségű polgárok közül kb. 100.000 nem élt választójogával. Ez a választók 5%-át jelenti. Ha ezt az 5 %-ot testvériesen megosztjuk a Most-Híd és az MKP között, akkor most a Bugár Béla vezette Most-Híd lenne a jobboldal legerősebb pártja 9,5 százalékkal, és az MKP is ott lenne a parlamentben. És ekkor Robert Ficónak a 83 mandátum helyett csak hatvanvalahány jutott volna. Vagyis megismétlődhetett volna a 2010-es helyzet, amikor a győztes Fico nem tudott kormányt alakítani, mert egyik jobboldali párt sem paktált le vele.

xxx

Csakhogy a két párt vezetői nem a választópolgárokkal voltak elfoglalva, hanem egymással. A Pozsony Komárom 100 kilométeres útszakaszon egyetlen olyan Most-Híd óriásplakát sem maradt, melyre ne került volna fel valami gyalázkodó szöveg (Bugár a tolvajok királya, Gorilla=Most-Híd, Bugár az árulók vezére stb.) A kiegyensúlyozott műsorpolitikájáról elhíresült magyarországi közszolgálati média reggeltől estig azt hajtogatta, hogy az  igazi magyarok az MKP-re szavaznak. A választópolgárok telefonjai éjjel-nappal csengtek és a hívó fél egy ismert magyarországi intézmény nevében arról győzködte őket, hogy Bugár Béla áruló, csakis az MKP-re szabad szavazni. Berényi József szerint viszont a Most-Híd kampánya volt mocskos, mert a párt vezetői azt állították, hogy az MKP úgysem kerül be a parlamentbe, tehát rájuk nem érdemes szavazni.

xxx

A vörösbe fordult Szlovákiában most majd mindenki magába zárkózik, írta az egyik napilap. De egész Szlovákiában sincs két olyan ellenséges, gyűlölködő formáció, mint a két magyar párt, a hidasok és az emkápések  tábora. A minap az egyik szlovák barátom, egy ismert értelmiségi arról beszélt, hogy nagyon irigyli a magyarokat a karakteres kiállásukért. A professzor szerint a szlovákok megalkuvók, és a politikai promiszkuitás jellemzi őket. „Ti magyarok ezt is jobban csináljátok“, mondta. „Inkább legyen négy éven át halotti csend az országban, mint kurválkodó zsivaj. Csak semmi egyezkedés, semmi kompromisszum. Az ellenséggel tilos szóbaállni. Nem bratyizni kell velük, hanem megfojtani őket.“

A professzor az utolsó pillanatban „esett ki“ a szlovák parlamentből. Végre egy szlovák, aki megért bennünket.