Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kizárták a roma újságírókat a Kossuth-díj átadásáról 2012. március 16. péntek 15:32 | AN Forrás: Index, Nol

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kizárták a roma újságírókat a Kossuth-díj átadásáról
Budapest/Mohács – Több szégyenteljes eseménye volt az idei március 15-nek, így A So si? (Na, mi van?) nevű, roma értelmiségieknek szóló internetes újság újságíróit az előzetes egyeztetés ellenére sem engedték be a Parlamentbe, hogy tudósítsanak Szentandrássy István roma származású festőművész kitüntetéséről, Mohácson pedig bilincsbe verve vezettek el egy személyt a városi önkormányzat március 15-i ünnepségéről. A Baranya megyei online lap tudósítása szerint Szekó József polgármester ünnepi beszédét valaki kétszer is kiabálással zavarta meg, a másodikat követően lépett közbe a rendőrség.

Rasszizmustól bűzlött az illetékes szervek eljárása, akik március tizennegyedikén azt állították cigány újságíróknak: „Ilyen orgánum, hogy sosinet.hu, nem létezik, és nem engedélyezzük a belépést”.
Hiába hivatkoztak az e-mailes egyeztetésre és engedélyezésre, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságának munkatársa szerint a vezetés az utolsó pillanatban meggondolta magát, és ez ellen nem lehetett mit tenni.
A roma értelmiségieknek szóló weboldal három éves, munkatársaik Szentandrássy István roma festőművész Kossuth-díjának átadásáról szerettek volna tudósítani, mivel számukra „fontos, hogy pozitív példákat mutassunk be, s rettentő mód büszkék vagyunk rá”.
A sosinet.hu cikke szerint a KIM munkatársával való telefonos és e-mailen folyó egyeztetések után szerda reggel kapták meg az utolsó megerősítést, hogy engedélyezték számukra a belépést. Egy órával a díjátadás előtt megjelentek az Országháznál, ám a beléptetésnél kiderült, hogy semmilyen listán nem szerepelnek. Hiába mutatták a levelezést, nem engedték be őket.
„Mikor egy bányász tizennyolc órát dolgozik, mindenből elege van és egyszer csak adnak neki egy nagy pohár hideg vizet, ilyen érzés”, mondta a Kossuth-díjról Szentandrássy. Az indoklás szerint a roma származású képzőművész a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, csodálatos Madonna-képeiért, a hazai cigány kultúra megőrzésében és széles körű megismertetésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, külföldön is nagy sikert aratott kiállításaiért, példaértékű művészetéért kapta meg a Kossuth-díjat.
Mohácson az ünnepi műsor után, a polgármester beszédét szakította meg „Diktátor! Diktátor!” bekiabálással. A polgármester a rendzavaró eltávolítására szólította fel a rendőrséget, akit bilincsbe verve hurcoltak el a rendőrök. Az illető a rendőrautóban, felemelt kézzel kiabálta: „Ez a demokrácia, ez a nemzeti együttműködés rendszere!”
Mint emlékezetes, a jobboldal nyolc éven keresztül bekiabálással, botránykeltéssel, dobálással, motorok bőgetésével akadályozta meg gyakorlatilag valamennyi állami és nemzeti ünnepen a  békés megemlékezést.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 18 szavazatból)
Kizárták a roma újságírókat a Kossuth-díj átadásáról, 4.1 out of 5 based on 14 ratings

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. Na jó jó…elvezették az illetőt bilincsben. a polgármesterecske mondandójának megzavarása miatt…..OK.
    DE
    Miért nem vezették el a GOJ MOTOROSOKAT amikor nem hogy megzavarták , de végégmondani sem hagyták a Magyar Köztársaság , Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédét ??
    ( Göncz Árpi bácsi beszédének a megzavarását már nem is említem.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  2. Geyza !!!
    Akkor Magyar Köztársaság és Alkotmány volt, most meg fidesztánia diktátorral !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  3. Ja , az más.
    Ez eszembe sem jutott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  4. “utolsó pillanatban meggondolta magát”
    Az első pillanatban gondolta meg magát !!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. Mit is képzelnek!
    A kiabálónak 5 évet, a cigány újságírókat előzetesbe!
    17-én elő egyenes adásba kapcsolni a Hősök terét!
    Éljen a demokrácia!
    .
    “Visszaszáll a pofon: a gárdisták rendre kicsúsznak a rendőrség kezéből.
    Három év után holnap ismét gárdaavatás lesz a Hősök terén. Bár a BRFK betiltotta a rendezvényt, a rendőrség tiltó határozata ellen a Jobbik jogsegélyszolgálata felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, aminek a bíróság helyt adott – a rendezvény tehát megtartható.”
    http://nol.hu/belfold/ha_nem_kelt_felelmet__nem_felelemkelto
    .
    Orbanisztán, 2012. március 16.
    Anyám!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  6. Szekó Jófideszes József tegnap kitüntetést vehetett át mindazon emberekért végzett áldásos tevékenysége miatt, akiknek többsége vagyonosodási vizsgálatot indítana vele szemben… :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  7. „Ez a demokrácia, ez a nemzeti együttműködés rendszere!”
    A cikk jól irja !
    Igen mostmár látható:
    EZ A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE.
    LEHET EZT VITATNI ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. Szentandrassy mar joval korabban megerdemelte volna ezt a dijat. Az teny, hogy eddig szamos roma es zsido szarmazasu ember megkapta ezt a dijat ezen nem lehet vitatkozni, viszont a mostani tortenetben van egy kis kirakat is ez meglatszik a miniszterium hozzaallasan. Remelhetoleg nem azert dijaztak most egy cigany embert, hogy kesobb ezzel takarozzanak miszerint nincs fajuldozes…
    ———————————————————————————————————–
    A Mohacsi polgarmester is erdekes egy ember hiszen korabban amikor socilaista politikust zavartak meg akkor azt nyilatkozta, hogy “szolasszabadsag van” most erdekes modon ugyanazt a helyzetet mar maskeppen itelte meg de hat a fideSS politikusainak ez a termeszetes ha Demszkyt dobaltak tojassal az velemenynyilvanitasi szabadsag ha ugyanezt fideSS politikussal teszik akkor az rendzavaras szabalysertes! Apropo torczkai es sneider a bankcenter elfoglalasa, fustbomba es petardak tiltott hasznalata miatt miert is nincs orizetben? A Mohacsi bekiabalot elvittek de persze a szelsojobbos csurha akik “csak” banknak es IMF-nek mentek nekik nem csak szavakkal most szabadon jarkalhat! Vajon a vilag mit szol mindehez?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  9. Ne haragudjatok, de ezt a problémát eléggé elnagyoltan kezelitek. “Megvizsgáltam” a sosi.net oldalt, és lehetőségem nyílt megállapítani (habár ki vagyok én?! értelmes és nyitott demokrata?) hogy valóban egy színvonalas, roma fiatal értelmiségiek által szerkesztett fórum. Elgondolkodtató cikk: “Aki cigány, az is marad” Nótár Ilona cigány újságíró tollából.

    Ha Ilonának és munkatársainak tanácsot adhatnék, azt mondanám, forduljon nyiltan a TASZ-hoz, Helsinki bizottsághoz, mert felháborító az, hogy fiatal, roma értelmiségeket is ilyen durván megaláznak egy európai tagállamban,…szégyen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  10. Ha ilyen szinten lenne cigányellenes a kormány, nem adtak volna egy cigánynak Kossuth díjat….
    ez még nem esett le senkinek????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (14 szavazatból)
  11. a cigány szót nem lehet leírni??????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  12. Orbán Viktor édesapja egy köztiszteletben álló (nem lumpen és nem bűnöző) Mezőtúr-környéki cigány családból származik.
    És akkor mi van???????????? A cigányok között is lehetnek tehetségesek, vagy nem?
    ………………
    Más: “aki cigány, az is marad”
    Ez mit a lófejet jelent?

    Adaptálva:

    Aki izlandi, az is marad.
    Aki eszkimó, az is marad.
    Aki indián, az is marad.
    Aki örmény, az is marad.
    Aki tibeti, az is marad.
    Aki palesztin, az is marad.
    Aki magyar, az is marad.
    Aki zsidó, az is marad….
    AKI EMBER, AZ IS MARAD, AKI ÁLLAT, AZ MEG AZ IS MARAD…

    Mi a kérdés????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  13. Jogászka,
    nem kell mindennek bedőlni… ha esetleg tényleg jogász vagy, ismerhetnéd a jól bevált trükköket. Vagy ezt nem tanítják? Tudod: politikai manipuláció, csúsztatások, hazugságok, provokáció… A “politikai marketing” címszó alatt találod.
    Ld. Werber munkássága pl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  14. Csak megélhetném ,hogy egy kőmüves, vagy egy hentes is kaphatna KOSSUTH dijat, mert az ő munkájuk is ér annyit mint egy zenészé

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Csak megélhetném ,hogy egy kőmüves, vagy egy hentes is kaphatna KOSSUTH dijat, mert az ő munkájuk is ér annyit mint egy zenészé

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. http://monitor.commmunity.hu/

    Kérlek írd alá te is!

    Nyílt levél a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap részére

    Tisztelt MTVA!

    Alulírottak úgy véljük, hogy a közszolgálati televízió csatornáin az elmúlt időszakban sorozatosan sértik meg a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvényt (médiatörvényt), különös tekintettel annak 16. §-ára, illetve 17. §-ának (1) és (2) pontjaira, illetve az emberi jogokat és az Alaptörvényt. Legutóbb a Pesty Fekete Doboz 2012. március 7-i adása volt alkalmas etnikai csoport elleni gyűlöletkeltésre, kirekesztésre.

    A műsor olyan színben tűnteti fel a hazai cigányságot, mely méltóságukban sérti e népcsoport tagjait, a velük kapcsolatos előítéleteket erősíti, félelmet kelt a nézőben, és azt közvetíti, hogy potenciális áldozata a romáknak. A cigány közösségeket egységesen antiszociális, összeférhetetlen, bűnöző életvitelű, vérfertőző képben tünteti fel. Leegyszerűsítő, sematikus, és előzetes koncepciókat igazoló, tendenciózus szerkesztési elvek érvényesülnek benne, melynek eredményeképp általánosításokkal, megalázó módon mutatja be a romákat. Ez a cigány közösségek tagjait akkor is súlyosan sérti, ha ehhez egyébként semmilyen legitimációval nem bíró cigányok asszisztálnak! Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ő asszisztálásuk semmivel sem csökkenti a műsor készítője, Pesty László, és a köztelevízió felelősségét!

    Követeljük, hogy a köztévé ne legyen a fajgyűlölet szócsöve!
    Követeljük, hogy a köztévé önálló személyiséggel bíró egyéniségekként mutasson be mindenkit!
    Követeljük, hogy a köztévé ne keltsen gyűlöletet sem etnikai csoportokon belül azok tagjai között, sem különböző társadalmi csoportok között!
    Követeljük a mindenkit megillető méltóságot és tisztességes beszédet!

    Nyomatékkal felszólítjuk a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alapot, hogy fenti követeléseinknek tegyen eleget, és a Pesty Fekete Doboz 2012. március 7-i adásának ismétlésétől tartózkodjon! A műsor szerkesztőjét vonja felelősségre, tartózkodjon a további törvénysértéstől, és tartsa be a Médiatörvényben foglaltakat.

    A 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól alapján
    16. § A médiatartalom-szolgáltató köteles tiszteletben tartani az alkotmányos rendet, tevékenysége során nem sértheti az emberi jogokat.
    17. § (1) A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére.
    (2) A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport kirekesztésére.

    Az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdése szerint Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. Az Alaptörvény II. cikke kimondja, az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz […]

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  17. Báthory Ödönke

    Addig nem kellett volna átvennie a díjat, amíg nincsenek ott a sajtósai. Egyébként pedig aki ilyen aljas eszközökkel operál (először engedélyez, azután letagad), az egy szar alak. És ezzel nagyon feldícsértem az illetőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  18. A
    Kossuth díjjal kapcsolatban feltűnt ,hogy megint a seggnyalók
    kapják.Például Balázs Péter ,Reviczkyi Gábor,Ákos .Igazából nem igazán
    értettem azt amiért nekik ezt a díjat meg kellet volna kapniuk.Az
    előbbi kettő szimpla színész a másik pedig még csak egy fiatal előadó
    művész.Nem emlékszek a munkásságukban semmi díjra érdemesre , hacsak azt
    nem ,hogy a Fidesz nevezetű rablóbandát támogatják már évek óta.Nem
    tudtam ezért Kossuth díj és nyolc millió forint jár.Most már ezt is
    tudom…………………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  19. Kedves Katalinka,

    A hivatásom szerint jogász vagyok, amelyet szerencsémre sikeresen gyakorlok. Azonban széles körű az érdeklődésem a társadalom – és temészettudományok körében.

    A tárgyi témához: Többek között olvastam Henry Kissinger diplomáciáját, illetve olvastam Winston Churchill írásait, de hobbyból foglalkozom elsősorban gyermek pszichológiával, másodsorban felnőtt pszichológiával is. Nem az egyetemen találkoztam tehát a gyűlöletkeltés manipulatív eszköztárának tudományosan feltárt ismeret anyagaival.

    Mivel sajnos a soraid tömény gyűlöletet sugároznak, és nem gonodolom, hogy az a misszióm, hogy pár sorban győzködjelek az iagazamról a sok éves, két évtizedes tanulmányaim és tapasztalataim alapján, hiszen ez lehetetlen is lenne…kérlek nélkülözd a személyesen nekem szánt gondolataidat.

    Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. http://www.sosinet.hu/2012/03/18/en-leszek-az-elso-aki-bevagoniroz-benneteket/

    “Indul a vonat, a bőröndöket készítsétek elő, pakolhattok” – ilyen, és ehhez hasonló fenyegetések hangzottak el a gárdistákkal szimpatizálóktól. Nézze meg videónkat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos