Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kertész Ákos: „A magyar zsidóság is alattvaló” 2012. március 5. hétfő 11:07 | Bartus László/New York

  • Hozzászólások(113)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kertész Ákos: „A magyar zsidóság is alattvaló”

Kertész Ákos sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, „ha egy 80 éves író, akit minden a szülőföldjéhez köt, ilyen elhatározásra jut, és ekkora kockázatot vállal, annak súlyos oka van”. A Népszavának adott exkluzív interjújában ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szűnni nem akaró támadások, amelyek az elmúlt fél évben érték, tarthatatlanokká váltak. „Háromszor kergettek meg az utcán, de megtámadtak bevásárlóközpontban is, egy alkalommal majdnem a villamos alá löktek a járdáról, a metrón leköptek, az uszodába, ahova járok, vízbe akartak fojtani” – sorolja a Kossuth-díjas író. Az eset úgy történt, hogy egy férfi elúszott mellette, majd miután felismerte, visszafordult, és trágár szavak kíséretében fojtogatni kezdte a medencében. Miután segítségért kiáltott, a férfi elengedte, majd az autóján egy cédulát hagyott a következő szöveggel: „Büdös zsidó ússzál a Vörös-tengerben, egyenek meg a cápák”. Gyakran a lakásánál gyülekeztek, veszélyes volt az utcára lépnie. A kormánypárti sajtó nyíltan uszította a szélsőségeseket.

Az Amerikai Népszavában megjelent írásával kapcsolatban elmondta: „Igazam volt abban, amiért elüldöztek a szülőföldemről. A magyar nép évszázadok óta alattvaló attitűdöt követ, hányatott történelme okán. Ha valahol diktatúra alakul ki, nemcsak a diktátor a bűnös, hanem az alattvalói szemlélettel élő tömegek is” – tette hozzá. Verbális támadások nemcsak Magyarországról érték, hanem az kiterjedt az egész Kárpát-medencére, Erdélyből és a Felvidékről is kapott zsidózó fenyegető leveleket.

Azzal kapcsolatban, hogy a támadásoknak volt-e bármi köze ahhoz, hogy a magyarsággal kapcsolatos kritikáját zsidó származású íróként fogalmazta meg, Kertész Ákos azt mondta, hogy tulajdonképpen ez volt a durva fogadtatás oka: „egy zsidó ne beszéljen így a magyarokról – mondta. – De én magyarként mondtam azt, amit mondtam, egy másodpercig nem gondoltam, hogy ezt bárki így foghatja fel”. Kertész Ákos szerint a magyar zsidóság olyan mértékben asszimilálódott, hogy benne fel sem merült, hogy valaki azt gondolja, ő nem magyarként beszél. Úgy látja, hogy az asszimiláció olyan erős, hogy a magyar zsidóság politikai mentalitása is hasonló a magyarokéhoz. „Ennek megfelelően a magyar zsidók is alattvalók – teszi hozzá. – A zsidótörvények után is azt mondták, hogy nem kell tenni semmit, meg lehet úszni, túl lehet élni, ha betartjuk a törvényeket. Erre a tévedésre már csak akkor jöttek rá, amikor rájuk csukódott a gázkamrák ajtaja”. Mint mondja, ez az oka annak is, hogy cikkét nemcsak a szélsőjobboldal fogadta ellenségesen. „A Kertész ne pofázzon, mert csak rosszabb lesz, növekszik tőle az antiszemitizmus”, idéz egyes véleményeket, továbbá, hogy „egy zsidó nem mondhat ilyet” – teszi hozzá. Már csak azért sem lehet az írását úgy értelmezni, hogy egy zsidó beszél így a magyarokról, mert amit mondott, ugyanúgy igaz az asszimilálódott magyar zsidókra is. A kijelentéseit rájuk is értette. Nem véletlen, hogy a zsidók egy része az antiszemitákkal kokettáló jobboldalnál keres „menedéket”.

Kertész Ákos végezetül elmondta, azért esett Kanadára a választása, mert gyermekkorában olvasta a Tamás bátya kunyhóját, amelyben a két rabszolga Kanadába menekült az akkori Amerikából. „Azóta nekem Kanada a szabadság földje” – mondta. Az író azt tervezi, Kanadában is folytatja, amit elkezdett. Újabb regényt ír, az európai és amerikai fejlődésről egy nagy esszét tervez, és folytatni szeretné publicisztikai tevékenységét is arról, hogyan látja a világot. Csak mostantól ezért nem érhetik fizikai támadások, civilizált országba érkezett.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (66 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +71 ( 109 szavazatból)
Kertész Ákos: „A magyar zsidóság is alattvaló”, 4.0 out of 5 based on 66 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(113)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

113 Reader’s Comments

  1. kekec
    2012. március 6. kedd
    21:24

    A girbegurbaság mellett a fokok száma és a dőlésszög nem elhanyagolható körülmény.
    Girbegurbaságról jut eszembe: láttátok a Mazsihisz nehezen minősíthető véleményét Kertész emigrálásáról: A “nemmegkérdőjelezhetően sértő” nyílt levél minősítésről?
    Nem, mit irtak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  2. Ugye Kertész úr tett feljelentést a rendőrségen és nemcsak a szavait kell elhinni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (15 szavazatból)
  3. Kekec:
    A ” Mazsihisz ” és a hozzá hasonló genny gittegyletek miatt jöhetett létre a Holokauszt.
    Mert pl. az összeterelt zsidók agyon is verhették volna nyilaskeresztes fogvatartóikat , még idejekorán.
    Ha van olyan , aki erre a lehetőségre felhívja a figyelmüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (18 szavazatból)
  4. Én hazatelepülni akartam 2006-ban amíg nem győztek meg mint Kertész Ákost is hogy ” bűn az élet “. Csakhogy engem el sem engednek, sőt bebörtönözni akarnak azután hogy sorozatosan megtámadtak ismeretlen emberek szóváltás nélkül orvul. Már nagy részét nyugdíjamnak az ügyvédekre költöttem csaknem két év alatt de már harmadik bírósági targyalásra megyek március végén-hiába hogy se tanuk sem bizonyítékok nem ellenem vallanak (nem is lehet, 65 éves és annál kevesebb kilós vagyok). De úgy érzem hogy keletiek csinálják de nyugat szórakozására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  5. Na és nem vallási kérdés nálam, én ecceri mezei agnosztikus parlagi magyarnaxülettem. És én hívtam ki a rendőröket akik engem vádolnak mert az őket és mentősöket is megtámadó részeg drogos ifjúnak hittek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  6. Kedves Kocsis János, próbálom kihámozni a történetét a hozzászólásából: tehát megtámadta egy fiú, valószínü ittas-kábítós, ön rendört hívott, és a támadója megfordította a dolgot? És még fel is jelentették a támadói más esetekböl???Ha így van, kívánok sok eröt, kitartást! Remélem, igazságot kap!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  7. Kezdem tisztelni a Geyzát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (5 szavazatból)
  8. Geyza!
    Valamit nem csinálsz jól? :)
    .
    Sumarella
    Mennyit ér egy ilyen troll tevékenység manapság?
    Órabér vagy darabbér?
    Ennyi marhaságot … – már lassan szájjalártói vagy girosz ászi magasságokba emel! Ennyiért már prémium is jár!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  9. Miért jelentgetne Kertész Ákos ? Elmegy és kész. Pesze, neki sem jó ez, de nekünk a legrosszabb. Egy fényes elmével kevesebb maradt itt, ahol a legrosszabb jóslatok válnak valóra. Csak a híreket kell figyelni – és Kertész igazsága a napnál fényesebben ragyog. Fájni fáj, de ez van. Tízezer ember a Szolidarítás gyűlésén. max. kétszer ennyi az össznépi felindulásban. Hol van a többi alávaló ? Kuksol, túlél – amíg teheti. Aztán lezüllik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (12 szavazatból)
  10. Az értelmiség maga elé helyezi a strómanokat (a népet) akin csattan az ostor.Az elit harca,győzelme,veresége mindenkori vesztese a társadalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  11. “ugyanúgy igaz az asszimilálódott magyar zsidókra is.”

    Hát nem is véletlen a sok Cigány bebörtönzése, mert kik ki mernek állni ellenük, az mellé oda áll a Cigány is, sajnos hogy Zsidóban is van ilyen elég sok, hogy a Zsidóságát is letagadja, mert abban a hittben él, hogy a bőrszíne nem árulja el…
    Mert tudják jól, hogy közülük sok, sokkal bátrabbak, mint sok Zsidó vagy Magyar, így az esetleges emberi ellenállást alkotható egyéneket, valós vagy koholt és forgatókönyvszerű bűncselekmények elkövetésébe hajszolják őket bele, hogy jogos indokkal lehessen elítélni és bebörtönözni az esetleges ellenállókat, kik potencionalisan alkothatnak esetlegesen a hatalom ellen erőt…
    A Zsidó javának, ma már van pénze, és ha idejében bontja a sátorfáját, akkor megúszta, megúszhatja a likvidálást, amit a cigányok 90%-a részében, ezt már nem tudja megtenni és nem mondható el róluk…
    De sajnos, sok Cigányt is beszerveztek, mint belső embereket, hogy az esetleges ellenállásról a saját fajtájuk legyen spicli és áruló, sajnos van nem egy és nem kevés…
    Pénz és munka függvénye minden, ha van pénz és megélhetési forrásuk és megfélemlítő erő, akkor bárkit rá lehet venni mindenre…
    A Cigányság meg sajnos, ennek még jobban ki van téve, mert kiszolgáltatottak és félnek, mert az erős kan cigányokat, akik ellenük van azt sittre vagy tepsibe rakják…
    Most már kibontakozik az is számomra, hogy miért is halt meg hírtelen egy-két olyan Cigány, mint pl. Daróczi Dávid is…
    Kertész jól tette, hogy elhúzott, így nem jutott arra a sorsra remélhetőleg…
    Jó neki, Ő már Szabad. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  12. Nyilt titok orbanek a romaniai 5 ik hadoszloposokal a legelvetemultebb kegyetlenseggel tamadjak az ellenzekieket.Gyakorlatilag egy erdelyi analfabetaval agyonverethetnek egy Kossuthdijas irot!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  13. Nyilt titok orbanek a romaniai 5 ik hadoszloposokal a legelvetemultebb kegyetlenseggel tamadjak az ellenzekieket.Gyakorlatilag egy erdelyi analfabetaval agyonverethetnek egy Kossuthdijas irot!!!
    Kertesz ur nem ok nelkul menekult el.!!!!!!!!!! Az a bune orbanek elott ,hogy kimondta az igazsagoT!Amiert tisztelet neki! Mert ha megert 8X etnem fog hazudni es kritikajabol inkabb tanulni kellene mint eluldozni egy artatlan becsuletes szokimondo intelektuel kossutdijas magyar irot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (14 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A fasizmus 12 előjele 2014. március 2. vasárnap

Papp Lajos megsértődött Kanadára 2014. február 20. csütörtök

A Mazsihisz vezetői elnémítanak mindenkit 2014. február 11. kedd | AN

Katolikusok voltak a holokauszt áldozatai? 2014. január 23. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos