Ronai and Ronai
AMERIKAI

Óriáspatkányok lephetik el Florida Keyst 2012. március 27. kedd 11:26 Forrás: AN

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Óriáspatkányok lephetik el Florida Keyst
Florida Keys – Macska nagyságú, ötkilós gambiai patkányok szaporodnak elképesztő ütemben az Egyesült Államok legdélibb kontinentális pontján. Az állatok kiirtásával már egy évtizede próbálkoznak eredménytelenül, az afrikai eredetű fajta mindent kibír és túlél.
.
.

Barátságos, ameddig enni kap

.
A gambiai patkány első példányait 1999 és 2001 között észlelték szabadon, amikor egy egzotikus állatokkal foglalkozó tenyésztő nyolc példányt szabadon engedett. Az állatok ellen folytatott irtóhadjárat látszólag eredménnyel járt, 2009-re már azt hitték, kiirtották őket, de néhány megmaradhatott belőlük, ennek köszönhetően ma többen vannak, mint valaha.
.
.
A hivatalos nevén gambiai erszényes patkány néven ismert rágcsáló a legnagyobb kitenyésztett változat faján belül: nyolcvan centi hosszúra és öt kilogrammosra is megnő, ha kedvezőek a körülmények, márpedig Floridában kedvezőek. A szakemberek attól tartanak, hogy ha a patkánynak valahogyan sikerül eljutnia a Keys-szigetekről a kontinentális Floridába, terjeszkedésük megállíthatatlan lesz, elpusztítják mindenütt a termést és kiszorítják az őshonos rágcsálókat.
.
A gambiai patkány egyebek mellett arról nevezetes, hogy rendkívül gyorsan szaporodik. A nőstény öthónaposan már képes arra, hogy az első almot létrehozza; ezután csupán kilenc hónap, és már jön is a második csapat. Egy alom hat patkányból áll.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)
Óriáspatkányok lephetik el Florida Keyst, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Vessetek meg, de ez a jószág cuki.
    Kár, hogy valószínűleg túlszaporodna. A helyi alligátorok szeretik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  2. Legalább lesz mit zabálni Borsodben meg Baranyában.
    ( Csakaztán nehogy erre is adót vessen ki a Nemzeti Elhízáselleni Rendszer )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  3. Floridaban elszaporodtak az oriaskigyok is. Be lehetne vetni oket a paktanyok ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  4. Akkor kígyó-pörköltet egyen a mélymagyar ?
    ( Jól mutatna zöldborsóval zellerrel , díszítésképpen a tetején némi árvalányhajjal.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (14 szavazatból)
  5. Szerintem ez az al-Kaida biológiai fegyvere a floridai nyugdíjasok ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  6. Egy valamiben hasonlit Florida es Magyarorszag. Mind a kettobben nagyra híztak a Patkányok !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  7. Hozzánk már korábban megérkezett, és akár 70-80 kilósra is meghízik.
    A teljes élőhelyet kisajátítja és leamortizálja, amit csak ér, felzabál vagy ellop, úgyhogy tényleg annyi a biológiai egyensúlynak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  8. Egy régi versem jut most erről eszembe , még 2007.-böl.
    Ide REPRINT.-elem tehát :
    -
    Dal az étkezés változatosságát illetően

    Kutyát macskát,halat potykát
    Ropógosra süssed mosthát
    Ne sírdogálj,vágd a hagymát
    Nem köll falni mindég marhát
    / Géjjza 2007 /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  9. A budapesti Sándor palotát már ellepték……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  10. Te Geyza, nekem is megjött a verselhetnékem!
    .
    Marha, aki azt hiszi:
    Falni kell a marhát!
    Kispénzűnek, sok nyuggernek
    Jobb a csirke far-hát!
    Jobb, ha szokják az occsót,
    Krumplit, rizsát, almát.
    Nyaraláskor tengerből is
    Még jó, ha jut dalmát.
    Nézd az ország “nagyjait”,
    A sok istenbarmát!
    Tunyák, buták vagyunk ezért
    kaptuk ezt a karmát.
    De van, aki nem alszik,
    Próbálgatja karmát,
    S előbb-utóbb eltapossa
    Orbán birodalmát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  11. Az “erszényes” az állat pofazacskóira vonatkozik, természetesen rágcsálóról beszélünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  12. Az emberi hülyeség szép példája egy invazív faj mesterséges támogatásának képében, amelynek következményei beláthatatlanok az amúgy is kegyetlenül megszorongatott ökoszisztémának. Persze erről nem a patkány tehet, biztosan van természetes ragadozója, csak hát nem Amerikába, és amilyen elkényeztetett házi kedvenc lett a házi macska, nem ők fognak leszámolni velük, de nem is a vízben vadászó aligátor. Logikus lenne betelepíteni természetes ellenségét, de aki egy ekkora rágcsálóval is végez, az a kisebb, semmiféle öröklött tudással nem rendelkező őshonos fajokra fog ráharapni szó szerint. Erről a problémakezelésről mesélhetnének egyet s mást az ausztrálok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  13. Ego – “erszényes patkányok”? Nem becsülöd alá a vágósúlyukat? 70-80 kilósan még egészen szilfidek! A vers pedig teccik! (minden jó, ha a vége jó!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  14. Sajnos ez több országban is problémás, a tenyésztők és pettartók szabadon engedik az állataikat. Nem csak az öko egyensúly bomlik, de minden állatfajnak más a baktérium és vírusflórája, ezek elszabadulnak, mutálódnak, sajnos embert is érinthetik, amihez idő kell amíg az immunrendszer alkalmazkodik. Nem veszélytelen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Eagle, teljesen igazad van.
    Korábban nálunk is szigorúan elzárva tartották az ilyen patkányokat. sok évre kivonták őket a forgalomból, hogy ne okozzanak felmérhetetlen károkat és főként hogy ne terjedjen el az a vírusflóra, aminek a hordozói. Mert bizony, az az embert is érintheti, sőt, mi több, a mi patkányainké csak az embert és javait érinti. És igazad van, ez a vírusflóra elszabadult, mutálódott és olyan mennyiségű és szintű károkat okoz, hogy korábban ezt el sem tudtuk volna képzelni.
    Egészen súlyos tudatzavarokat okoz:
    cezaromániát,
    szelektív vakságot,
    azt a hitet, hogy ha a feketét fehérnek hívják, akkor fehér is lesz,
    teljes morálvesztést,
    a realitásérzék teljes elvesztését,
    a fertőzött egyén legaljasabb indulatainak előhívását,
    kritikátlan, akár fizikai erőszakot,
    és még sorolhatnám.
    Az egyetlen megoldásnak a fertőzés hordozóinak teljes elszigetelése látszik. Csak a normális világtól kell őket elszigetelni,egymástól nem, így egymás ellen forduló agressziójuk automatikusan megoldja a problémát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. @Ego

    Felvetettél egy két nagyon fontos dolgot amit szívesen megvitatnék veled illetve szívesen hozzátenném a saját meglátásomat ha érdekel.
    -
    Kérlek mentsd ezt a hsz- edet, örülnék ha meg tudnánk egyszer vitatni, majd egy másik témakörben, ez most nem azokról az állatokról szól, DD, és kár is elpazarolni most ezen a témán a mondanivalódat, főleg ezt úgysem olvassák annyian és más érdeklődésűek.

    De egy két dolog a hsz-edben nagyon megragadta a figyelmem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Szerintem honosítani kell a parlamentben! Mert itt van elég patkány úgy is!
    Talán!, Esetleg egymás torkának esnek és ha győz az erszényes az megelégszik némi rágcsálni valóval! :)
    Nem kell neki audi, luxus villa és “Vastag Bankbetítá”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. A patkányok fogják átvenni az uralmat a bolygón.
    Erre minden adottságuk megvan.
    Láthatólag.
    ( Fürgék , értelmesek , jó gyomrúak , mindenhová beférkőznek : Média , alkotmánybíróság , hivatal . család ,mindenhová ! )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  19. Eagle (2012. március 28. szerda 09:33)
    Bocs, hogy az írásodat ugródeszkának használtam, de annyira adta magát a dolog, és egy jó poénért elég sok mindenre képes vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. @Ego

    O.K.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Ego
    2012. március 27. kedd
    14:13
    .
    “Hozzánk már korábban megérkezett, és akár 70-80 kilósra is meghízik.
    A teljes élőhelyet kisajátítja és leamortizálja, amit csak ér, felzabál vagy ellop, …”
    .
    És még tudományos ambíciói is vannak. Pl. szeret a Testnevelési Egyetemen filozófiatörténetből doktorálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Különös ismertetőjegye: a rágcsálásra termett metszőfog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos