Átköltöztették az Irakban élő irániakat 2012. február 21. kedd 21:55 | AN Forrás: AFP

  • Share/Bookmark
Átköltöztették az Irakban élő irániakat

Bagdad – Több száz, Irakban élő iráni menekültet költöztettek át egy, az ENSZ által is jóváhagyott, Bagdad melletti gyűjtőtáborba. Ez az első lépés afelé, hogy Irakon kívül telepítsék le őket.

A költöztetésről még tavaly december 25-én állapodott meg a világszervezet és Irak. Az egyezmény értelmében 3400, a jelenlegi iráni rezsim ellenzékének számító személy költözik ki az Ásráf bázisról a korábbi Camp Libertybe, ahonnan reményeik szerint már a befogadó harmadik országokba kerülnek.

Az első 397 száműzött tizennyolc busszal érkezett Camp Libertybe a hétvégén, erős iraki katonai őrizet mellett, nem minden problémától mentesen. Mint arról az irániak jogtanácsosa, Behzád Száfári az AFP-nek beszámolt, a menekültek nehezményezték, hogy érkezésükkor az irakiak újra át akarták kutatni az indulás előtt egyszer már ellenőrzött poggyászt. Azt sem engedték, hogy az irakiak jelöljék ki, a táboron belül ki hol lakjon.

A Camp Liberty egyike volt a nagyobb iraki amerikai katonai bázisoknak, ahol többek közt Burger King, Taco Bell és Subway. A menekültek korábbi lakóhelye, Asraf Dijala tartományban volt, ahol Szaddám Huszein az 1980-tól 1988-ig tartó iraki-iráni háború utolsó esztendejében engedélyezte, hogy a disszidens irakiakból létrejöjjön az Iráni Népi Mudzsahedín Szervezet (PMOI) helyi szervezete.

A baloldali PMOI-t eredetileg a hatvanas években hozta létre a sah rendszerének baloldali ellenzéke, s a szervezet az 1979-es iszlám forradalmat követően a klerikális rezsim ellen folytatta tovább a harcot. Az erőszakról hivatalosan csak 2001-ben mondott le. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma még 1997-ben terrorszervezetnek nyilvánította, miután az amerikai megszállás ideje alatt amerikai és iráni célpontok ellen hajtottak végre támadásokat.

Az Ásráf bázist Irak 2003. évi lerohanása után fegyverezték le és helyezték amerikai katonai védelem alá. Irak 2009 óta felel az ott élő irániak biztonságáért. Abban az évben az iraki biztonsági erők máig tisztázatlan körülmények között razziát tartottak a táborban; az akkor kitört összecsapásokban tizenegy iráni halt meg, több százan megsérültek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)
Átköltöztették az Irakban élő irániakat, 3.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

3 Reader’s Comments

  1. “Az egyezmény értelmében 3400, a jelenlegi iráni rezsim ellenzékének számító személy költözik ki az Ásráf bázisról a korábbi Camp Libertybe, ”

    Vajon hany beepitett ugynok lehet kozottuk ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Báthory Ödönke

    “A Camp Liberty egyike volt a nagyobb iraki amerikai katonai bázisoknak, ahol többek közt Burger King, Taco Bell és Subway.”
    Már többedszer veszem észre, hogy egyes mondatokból hiányzik az állítmány. De most itt konkrétan zavaró, mármint a második mondatrészben. Tehát mi történt a Burger Kinggel és a többiekkel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. A Burger King ott élt éldegélt száműzetésben.Hába no ! Ez gyakori királyi sors arrafelé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Túléli Irak, hogy lefaroltak az amerikaiak? 2012. január 19. csütörtök | RR

Polgárháborúval fenyeget az iraki szunnita vezető 2011. december 25. vasárnap | Rákócza Richárd

Megmondták Obamának, mi lesz Irakban 2011. december 23. péntek | RR

Irakban újra tombol az erőszak 2011. december 22. csütörtök | RR


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!

Ön szerint elképzelhető-e a norvégiaihoz hasoló merénylet Magyarországon?
View Result
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók