Buják Attila: Egykulcsos libidó 2012. február 3. péntek 2:44

  • Share/Bookmark
Buják Attila: Egykulcsos libidó

Az egykulcsos (16 százalékos) adó – ez most a közbeszéd tárgya kis honunkban – nemcsak a vállalkozó kedvet növeli, a hiányt zsugorítja, a fellendülés kulcsa, de – Mátyás miniszter briliáns előadása óta (Országgyűlés, gazdasági bizottság) tudjuk – hatással van a magyarok libidójára is. Ennek első jeleit a tudós államférfiú a júniusi születési statisztikákra alapozza. (Egy hónap alatt kereken ezer csecsemővel született több, mint az előző év párhuzamos időszakában.)

Kissé szomorít, hogy maga Matolcsy miniszter mindezt csak a statisztikákból tapasztalta meg, de ő rendszerező, tudós elme, nem durva ösztönlény, ha adóról és illetékről van szó. És hagyjuk is az alpári viccelődést. Ha elfogadjuk a többi állítást (a gazdasági fellendülés rajtvonala, gazdaságpezsdítés), illendő megfontolni azt is, miként fejti ki áldásos hatását a hálószoba- és ágypolitikára, a gyermekvállalási kedvre az egykulcsos személyi jövedelemadó. Ha valóban a júniusi születési adatokból indulunk ki, a hatás elemi. Már a terveket hallva, fontolgatva, az előkészítés fázisában lévő törvény hírét véve, történhetett Pannóniában valami, amitől szeptember-október táján váratlanul beindult a magyar, s korántsem csak gazdasági értelemben.

A politika, ki tagadja, összefüggésben áll a nemzeti libidóval. Faludy óta tudjuk, hogy a háború (és az ostrom) után nemcsak az embereket elragadó életvágy dolgozott, nem kizárólag amiatt született annyi „háborús gyerek” (war baby). Praktikus okai voltak. Az élet a romos, éhező Budapesten meglepően mondén és szexuálisan kaotikus volt. Az esti kijárási tilalom nagy vendégmarasztaló, sokan emiatt kénytelenek idegen ágyakban aludni, kényszerűségből szorosan összebújni.  De törjünk bátran tabut, ha már a miniszter merész látomásában a hálószobánk ajtaján kopogtat. Magának Miniszterelnök Urunknak, a Nemzet Szellemi Megtestesülésének áldásos és tiszteletreméltó életvezetése is meglepő politikai párhuzamokkal terhes. Ötödik gyermeke 2004 májusában született, s szinte az összes megelőző jeles családi esemény összefüggésben áll politikával, rendszerváltással, bukással, magyar feltámadással.  Persze, aki üzemszerűen, napi tíz órában foglalkozik politikával, annak személyes sorshullámai a hálószoba ajtaján is dübörögnek.

Ami pedig a Matolcsy féle kúrát illeti, ideje volt, hogy megfürödjünk a forró (és egyszerűsített) adózás s az emésztő vágy tűzviharában. De zárom is csacska sorimat, már tudom, marad az egykulcsos adó (Orbánnál kőbe is van vésve), a kedvesem egyre igézőbb tekintettel néz rám. Este van, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +22 ( 22 szavazatból)
Buják Attila: Egykulcsos libidó, 4.9 out of 5 based on 15 ratings

  • Share/Bookmark

6 Reader’s Comments

  1. Meglepett, hogy Orbán és egyben Matolcsy mennyire túlbecsülte az adóztatás illetve az adóztatás megújításának gazdasági erejét. Mintha minden problémára generális gyógyír lenne. Az, hogy már a népszaporulatot is azzal kívánják fellendíteni és így igazolni, már igencsak bizarr.

    Ha fel is lendülne a népszaporulat, sok jó nem származhat belőle amíg az életkörülmények és a gazdasági növekedés nem képes az újszülötteket befogadni. Mert ez kell, hogy a helyes sorrend legyen és nem a felduzzasztott létszámtól várni a növekedést.

    Ha nem tudja a társadalom és a gazdaság befogadni az újszülötteket akkor csak egy nemkívánatos generációt produkálnak, akik elégedetlenek lesznek a szegénységükkel, követelőzőek lesznek és még ha kapnának munkát akkor sem lesz kedvük robotolni, egyszerűbb lesz nekik felugrani a haladó stepwagon ra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  2. Matolcsi legújabb “gyöngyszeme” további gondolatokat is ébreszt:
    “Ma Magyarországon 47000 Ft-ból meg lehet élni”
    Miért is zárták be az OPNI-t????????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  3. Hogy kőbe vésték Orbánék az egykulcsos adót az, az ő szempontjukból teljesen érthető! Én csupán egyet nem szeretnék, ha Orbán hatalma lenne kőbe vésve. Ha a következő választásokig marad még annyi demokrácia, hogy megtartható lesz egyáltalán a szavazás, akkor majd döntenek a választók a kőbe vésés mikéntjéről.
    Minden eshetőségre fel kell készülnünk! Amennyiben a szegény, elesett és az egykulcsosnak kárvallottjai esetleg addigra mazochistákká válnak, vagy a rokkantnyugdíjasokból földönfutóvá vált tömegek úgy határoznak , hogy Ormán a nyerő, azt el kell fogadni. Vannak még -nem feledkezzünk meg róluk- a munkanélküli, de munkát keresők tömege, akik szintén támogathatják esetleg a despotát!
    Édes volt ahogy a jobboldali média támogatja a munkát kereső tömegeket. Az egyik jobboldali végletekig elkeseredett, ötven körüli vidéki ,betelefonáló ember panaszaira -aki mellesleg több éve keres már munkát- úgy reagált a -nagy magyar műsorvezető Kubinyi, hogy “azt ajánlom ne adja fel uram, csak folytassa tovább a keresgetést! “. Azt már nem mondta, hogy meddig is kellene folytatnia, mert előbb, utóbb talán ő is “nyugger” lesz egyszer. Ennyit a jobboldali média szolidaritásáról!
    Én azért tiszta szívből remélem,hogy nem fog elhomályosodni honfitársaink szeme és amennyiben módjuk lesz rá, úgy fogják elzavarni ezt a fideszes bandát, ahogy illik és amire már volt egyszer példa!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  4. Úgytűnik Matolcsit megoperálták újabban matolcsyklója van.
    Valószinűen e szerv ösztönzi ilyen gondolatokra.
    Ki a csoda bánná, ha nem ő lenne a fővezér jobbkeze.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. Persze hogy több a gyerek :
    Mozira nem tellik , fűtés is kevés , hát ágybabújnak korán.
    És hát ott ugye …a sötétben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. Egykulcsos adó, és egymillió új munkahely.
    Merjünk nagyot álmodni! De ha csak álmodozunk, jön a felébredés.
    Önmagában nem lenne elveszett ötlet, csak éppen a legelején megálltak. A magyar vállalkozóról azt illik tudni, hogy egy hónapos működés után már nyűgös, ha nincs limuzinja, és 20 szobás vityillója. Tehát dőreség volt arra várni, miszerint az adó különbözet visszaforog a termelésbe. Megy a kastély építésre.
    Az egykulcsos adónak akkor lenne értelme, ha csak mint választható alternatíva lenne, azon kitétellel, hogy a különbözetet vissza kell forgatni a fejlesztésekbe, bővítésekbe. Vele párhuzamosan szigorítani az adócsalások büntető tételét. Illetve szigorítani az ezt választók ellenőrzését.
    Így akár a másik álma, az egymillió új munkahely is megvalósulhatna.
    Jelen formájában mindössze a limuzinok, és a kastélyok száma nő, nem pedig a munkahelyeké.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!

Ön szerint elképzelhető-e a norvégiaihoz hasoló merénylet Magyarországon?
View Result
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók