Ronai and Ronai
AMERIKAI

Magyar Fruzsina beszéde az Új Színháznál 2012. február 2. csütörtök 5:24 | Magyar Fruzsina Forrás: AN

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Magyar Fruzsina beszéde az Új Színháznál

Budapest – Méltóképpen zajlott az igazgatóváltás az Új Színháznál: a színházat elfoglalta a szélsőjobboldal, ez ellen tüntettek az antifasiszták, a demonstrációra támadtak az újnyilasok, és a rendet – úgy-ahogy – fenntartotta a szélsőjobboldallal összejátszó keresztény-nemzeti kormány rendőrsége. Magyarország fel sem fogta azt, amit a világ már tud, hogy micsoda botrány, mekkora fenyegetettség, és milyen durva támadás az egyetemes kultúra ellen a náci színház Budapesten. Az alábbiakban olvasható Magyar Fruzsina dramaturg megrázó beszéde, amely 2012. február elsején az Új Színház előtti tüntetésen hangzott el.

“Magyar Fruzsina vagyok. Édesanya. Feleség. Dramaturg. És zsidó. Édesanyám családja révén, akiket 1928-ban Erdélyből kizavartak. Édesanyámmal 1944 november 6-án gödröt ásattak. Mesélte, gyönyörűen sütött a nap, ő aznap volt 18 éves. Azt gondolta, egy ilyen napon nem történhet baj. Akkor, ott nem történt. Szerencséjük volt. És én zsidó vagyok.

Az interneten egy névtelen kommentelő megkérdezte, engedélyezték-e számomra a Magyar vezetéknevet. Kérdezte tőlem, Szemere Bertalan ükunokájától, tőlem, aki azon kevesek közé tartozom, akik árpádházi származását bizonyítani tudják – apai ágon. Na, akkor most mi van?
Akkor az van, hogy én most zsidó vagyok.

Most, amikor a fasiszta ideológia masírozik utcáinkon, városainkban, falvainkban. Most, amikor a haláltáborokat munkatáboroknak nevezik át ezen ideológia képviselői, most, amikor ezt hagyják a velük parolázók, ahatalmat  gyakorlók.

Néhány éve láttunk egy filmet. A címe: A csíkos pizsamás fiú. Kegyetlen történet. Az SS-tisztet egy koncentrációs táborba osztják be. Családjával együtt utazik oda. A gyerekei nem tudhatják, mi folyik ott. A nyolc éves fiú titkos felfedező útja során meglátja a drótkerítést, és mögötte a csíkos ruhában lévő embereket. Megismerkedik egy csíkos ruhában lévő fiúval. A német fiú számára a csíkos ruha csakis pizsama lehet. Egyre jobban érdekli, mi lehet amott, a kerítésen túl, ahova neki tilos mennie. És egy napon a csíkos pizsamás fiú hoz neki egy csíkos ruhát, és a német fiú átmegy hozzá – a kerítésen túlra. Csakhogy éppen azelőtt adott parancsot az apja, hogy a tábor lakóit vigyék a gázkamrákba. A német csíkos pizsamás fiú is megy-sodródik a tábor lakóival. Amikor az apja, az SS-tiszt rájön, hogy mi történt – már késő.

És ezt nevezik egyesek munkatáboroknak?! Ezt a gyalázatot?!Azt merik mondani, hogy azok pusztultak el ott, akik úgymond nem bírták a munkát?! Gyalázat! Gyalázat! Beszélnünk kell ezekről a szégyenteljes történésekről. Nem hallgathatunk róluk. A hazugság hazugságot eredményez. Az aljasság aljasságot hoz létre. A nagy aljasságot sok kis aljasság élteti. Meg a félelem. Ha sokan vagyunk, nem kell félnünk. És egyáltalán: ne féljünk! Nem félünk! Az igazság a mi oldalunkon van. Az emberség, a humanitás oldalán. A mi humanitásunk, szellemiségünk a mi fegyverünk az ordas eszméket gyakorlókkal szemben, és azokkal szemben is, akik ezt támogatják-éltetik. Nem teheti be a lábát a fasiszta ideológia – sem az életünkbe, sem a kultúránkba!

A jelenlegikormányzat kultúra-romboló stratégiájának szerves része az, amit az új színházi pályáztatásnál véghezvitt. Nyíltan beengedett a kulturális életbe egy szélsőséges, kirekesztő ideológiát!

Fogjunk össze: tiltakozzunk, követeljünk! Fogjunk össze és ne féljünk!

Az erkölcs magasabb rendű, mint a politika! A politikának szolgálnia kell az erkölcsöt – és nem földbe tiporni!

Felkell lépnünk ez ellen! A szélsőséges, kirekesztő, gyilkos ideológiával szembeni fellépés nem politikai, hanem erkölcsi kérdés!Mire várunk?! Már nem csak masíroznak, hanem harccal is fenyegetnek! Fel kell lépnünk ez ellen! Nekünk, a művészeti életben dolgozóknak-alkotóknak erkölcsi kötelességünk megvédeni a  kultúránkat. A humanizmust. Az emberséget. Nekünk, alkotóknak kötelességünk véleményt nyilvánítani! Az alkotásainkkal – ám ha arra kényszerítenek, akkor az utcán! Nem engedhetjük! Nem hallgathatunk! Nem félünk!

Ne jöjjenek azzal, hogy ez a magyar dráma színháza lesz! Ez ronda csúsztatás, hazugság! Országszerte rengeteg magyar bemutató van.  Ráadásul a pályázati kiírásban ez nem szerepelt, és nem mellesleg ez a pályázat – minősíthetetlen firkálmány. De ne áltassuk magunkat azzal, hogy szakmai szempontok egyáltalán felmerültek! Még csak azzal se áltassuk magunkat, hogy politikai szempontok merültek fel. Ideológiai szempontok döntöttek! Ami pedig az amúgy összehányt műsortervet illeti. A dráma az előadással válik teljessé. Röviden, érthetően: nem mindegy, hogy egy drámát milyen szellemiségű színházban, kik visznek színre. Ha egy virágot mérgezett földbe ültetnek – az a virág mérgezetté válik és meghal.

Zsidó vagyok. Most zsidó vagyok elsősorban. De ha kell, cigány vagyok. Majd ha nem lesz kirekesztés, ha nem lesz zsidózás, cigányozás, ha a haláltáborokat nem fogják munkatáboroknak nevezni, majd ha nem masírozhatnak önfeledten gárdisták az utcákon, majd ha az adóinkból fenntartott színházba nem telepítenek be fasiszta, gyűlölettel átitatott ideológiát, majd ha minden nemzetiségű, fajú ember nyugodtan alhat, élhet – akkor ismét azt fogom mondani: árpádházi és zsidó vagyok vagy: zsidó és árpádházi vagyok. De akkor majd nem kell mondanom semmi ilyet – mert nem az fog számítani.

Olyan országban akarok élni, ahol az, hogy milyen családból származom, az az élettörténetem színesítése és nem megpecsételése!

Szabad országban akarok élni, és azt akarom, hogy a gyermekeim is szabad országban éljenek!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (77 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +106 ( 124 szavazatból)
Magyar Fruzsina beszéde az Új Színháznál, 4.8 out of 5 based on 77 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

47 Reader’s Comments

  1. A szabdsagot ki kell harcolni, vagy el kell hagyni Magyarorszagot.
    A masodik dolog egyszerubb, ha nehez is az ujrakezdes, gondoljatok a gyerekeitekre, ok mar szabadon kezdhetik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (51 szavazatból)
  2. Megrázóan öszinte, egyenes beszéd!
    Kár, hogy azok, akikhez igazán szól, azok inkább befogják a fülüket, nehogy meghallják az igaz szavakat.
    Sok Magyar Fruzsinához hasonló igazmondóra van szüksêg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +74 (92 szavazatból)
  3. Régen soha nem mondtam, hogy zsidó vagyok. Az utóbbi hónapokban elkezdtem.
    Felháborító, ami Magyarországon történik. Ennek a borzalmas rezsimnek tűnnie kell!
    Mindenkinek ismernie kell az ENSZ által garantált emberi jogokat. Ingyenesen letölthető, ingyenesen megrendelhető és terjeszthető anyagok:
    http://www.emberijogok.org/home.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (59 szavazatból)
  4. Tisztel Magyar Fruzsina.
    Jó beszéd és igaz. Ezzel a beszédével folytatja édesanyja “munkáját”, ássa a sírját a Vona féle új nyilasoknak. Tegyük minél többen ugyan ezt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (67 szavazatból)
  5. Magyarország a Jobbik parlamentbe szavazásával nem 70 évet lépett vissza, hanem a sötét középkorba züllött vissza. Ez legendö, hogy Irán és Észak-Korea barátja legyen. Kina majd a szárnyai alá veszi a Viktort, csak a matolcs és a gojostol (aki doktor szokott lenni) nem kell nekik sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (49 szavazatból)
  6. Kedves Magyar Fruzsina!

    Szép beszéd! Engedje meg hogy egy apró momentumra felhívjam figyelmét. Arra hogy senkinek nincs jóga megkérdőjelezni valakinek a magyarságát. Még akkor sem ha sem apai sem anyai ágon nem tudja híres ősökhöz visszavezetni magyarságát. Én például nem tudom.Igaz már a nagyszüleim is itt születtek.De én nem ezért tartom magam magyarnak.Hanem mert úgy érzem ez a kis ország a hazám! Ezért nem kérdőjelezheti meg senki magyarságomat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (55 szavazatból)
  7. Ilyen egyszerű az igazság, kedves Magyar Fruzsina. Nem kellemes ilyen országban élni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (46 szavazatból)
  8. Kedves Fruzsina
    Csatlakozunk az On beszedehez, nagyon igaz amit elmondott;
    Mi is zsidok vagyunk;
    Kirekesztett hajlektalanok vagyunk,
    Kirekesztett keresztenyek vagyunk,
    Ha kell romanok vagyunk
    Ha kell romak vagyunk,,
    Meg akkor is ha magyarnak szulettunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (66 szavazatból)
  9. Kedves Fruzsina! Szüleim nemzedékének nevében is köszönöm ezt a bátor beszédet. Szép, jó és igaz: mindezek együtt voltak a szavaidban. Helyén van a szíved. Remélem, hogy valamikor azt is kimondja egy szónok, hogy a fenyegetőző közbűntényeseknek a börtönben van a helyük, nem az utcán és pláne nem a Parlamentben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (60 szavazatból)
  10. Csatlakozom Izsak-Bacs Jeremias kiegészítéséhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (29 szavazatból)
  11. Bővebb családi köröm nem tartozik a kisebbség körébe. Egyes családtagok
    részben Trianon miatt, másrészt egyéb okból külföldön él. Többen vegyes
    nemzetiségű családban. Jellemzően surlódás mentesen.Baráti társaságban
    eddig sem merült fel ellenséges felfogásban, ki miben született és
    szocializálódott, fajgyűlölőknek soha sem volt helye közöttünk. Valahogy ők
    sem keresték társaságunkat.
    Nem szeretünk most sem olyan országban élni amelyben a vezető politikai
    osztály a lakosságot nagyon homályos alapon két – megkülönböztetett –
    részre osztja vagyis: “magukfajtára” és másokra. “Magyarok” alatt kizárólag a
    “magukfajta” fogalomkörbe tartozókat értik, a többieket a pillanatnyi aktuális
    propagandájuk alapján sorolják hazaárulók, liberál-bolsik, szabadkőművesek,
    faji hovatartozásuk, nemzetiségi származásuk munkakerülők, fogyatékosok és még
    számtalan megkülönböztetés alapján. Jellemző, hogy a szabadon
    választott képviselők sem képviselik a körzetük teljes lakosságát, ehhez külön
    nemzetiségi képviselő szükséges. Igy folytonos keveredésben áll, hogy
    politikájuk pillanatnyi állapotának indoklását, milyen aktualizált
    megosztottsággal indokolják. Pedig az országban élőként tartjuk magunkat
    legalább olyan magyarnak tartani, mint a többi külföldi magyar állampolgár.
    A “magukfajta” természetesen mindig a kivételezett támogatandók, a többiek
    mindig az elmarasztaltak közé tartoznak.
    .
    Magyar Fruzsinával együtt, mi is valljuk:
    “Szabad országban akarok élni, és azt akarom, hogy a gyermekeim is szabad
    országban éljenek!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (45 szavazatból)
  12. Fasiszta horda , de nem kevésbé bűnösök azok sem akik oda csődítették őket.
    Szerencsétlenek ezek elviszik a balhét a vezetőik meg lefölözik a hasznot .
    Na erre jó a buta ember!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (41 szavazatból)
  13. A nagy aljasságokhoz mindig kellenek értelmiségiek, ( Konrád György)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (39 szavazatból)
  14. Egy színháznak meg kell maradnia pártatlannak és politikamentesnek. darabjai inkább a művésziességet és drámai szépséget sugározzanak a néző felé. Ezért én is felszólalok! De egyébként mi köze a csíkos pizsamás fiú kegyetlen történetének, és a németországi koncentrációs táboroknak az Új Színházhoz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -36 (50 szavazatból)
  15. Csillagszemű Szarvaslány

    Néztem a videót a neonácikkal készült interjúkból…
    Nem tudtam megállni röhögés nélkül. Ilyen hülye nem lehet valaki.
    Azt mondja a riporternek, hogy ő azért jött, mert azt akarja elérni, hogy a magyar színházak magyar darabokat játszanak. Kérdezi tőle a riporter, mely darabok nem tetszettek neki, mire hebeg-habog, hogy ő csak a saját véleményét mondhatja (bár nekem az volt az érzésem, hogy még életében nem járt az ürge színházban).
    Kérdezgeti tovább a riporter, hogy akkor mondja el a saját véleményét, erre tovább habog, majd azt mondja, hagyják ezt a színházat békén, jó enne a műsora neki tetszik így.
    Szóval a manusnak fingja nem volt arról, hogy őt azért küldték oda tüntetni nagy fehér főnökei a gárdás egyenruhájában, hogy az új vezetést védje. A kicsi borsónyi agyában a sok feladat összemosódott: 1. hogy az idegen el akarja foglalni Magyarországot, meg kell védeni; 2. meg hogy a színház műsorát meg kell védeni. Látszott, hogy totál nincs képben.
    Szánalmas!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (47 szavazatból)
  16. Kedves Filitus,
    1. Nem németországi koncentrációs táborok (Auschwitz Lengyelországban van), de ez szinte mindegy is.
    2. Az a köze hozzá, hogy akit éppen kineveztek a színház élére, az támogatja az antiszemita eszmét, azokat, akik méltó szellemi utódai a náci németeknek. Csupán ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (29 szavazatból)
  17. filitus
    Maga vagy teljesen hülye, vagy nagyon jól játssza magát…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  18. commandante, lehet, hogy egy jó színész, szerződtetni kell az új színházba!
    Azért jól esett egy férfias, tiszta hangot hallani, még ha nő mondta is. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  19. http://youtu.be/chvf7VkXKug

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  20. Á, ezek közül egyik sem járt színházba, ahogy Szarvaslány is mondta.
    Csak odamentek balhézni, mert épp nem volt sehol focimeccs.
    Odamentek hazaárulózni, meg zsidózni, mert azt mondták nekik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  21. Kedves Miniszterelnök Úr.

    Jöjjön sétáljunk egyet.
    Meg mutatom Önnek,hogy élnek a zemberek Magyarországon.
    Itt árvíz volt egy éve a ház még mindig a kert végbe.
    Azt mondta segít de egy tégla se jött segélybe,
    Az emberek hittek a Vezérbe.
    Miniszterelnök Úr Ön hazudott.

    Itt ömlött az iszap mint vörös iszonyat
    Házat kaptak de a számlát nem fizetik
    Hisz nincs munka amivel a kenyerüket keresik
    A zemberek hittek a Vezérbe.
    Miniszterelnök Úr Ön csúsztatott.

    Az államadósság növekszik
    De Ön azt mondta megfelezve
    Pedig az összeg még mindig az egekbe
    A zemberek hittek a Vezérbe.
    Miniszterelnök Úr Ön hazudott.

    Egymillió munkahely lesz egy év múlva
    Ezt mondta
    Egymillió ember jár a segélyért kuncsorogva
    A zemberek hittek a Vezérbe.
    Miniszterelnök Úr Ön csúsztatott.

    Deviza hitelesek megsegítve
    Öt év múlva két hitel lesz törlesztve
    A gyereknek kenyér vég a reggelije
    A zemberek hittek a Vezérbe.
    Miniszterelnök Úr Ön hazudott.

    A nyugdíjpénzeket einstandolta
    Mint a Pásztor fivérek Nemecsek üveggolyóit
    Azt hittük Ön lesz a mi Boka Jánosunk
    De Ön inkább Geréb Dezsőre hajazott
    Miniszterelnök Úr Ön hazudott.

    A hajléktalanok az utcáról,aluljáróból elzavarva
    Most az erdőben vannak kartonnal takarózva
    És írják majd az újságok három ember meg fagyott a hóba
    Hogy néz majd a tűkörbe reggel borotválkozva?

    Megnyílt Budapest első fasiszta színháza
    Ahova jár majd az elit tapsolva
    A horogkereszt mikor lesz a homlokára rajzolva
    Miniszterelnök Úr Ön Hitler unokája?

    Nyilasok járnak az utcán masírozva
    A zsidók,cigányok rettegve bújnak a kapualjba
    Rettegés söpör végig az utcákon
    Miniszterelnök Úr ez olyan mint egy Orveli álom
    Remélem a gyermekemet már nem itt várom

    Az uniót már nem támogatja
    De a pénzért Brüsszelbe jár,kuncsorogva
    Kint azt mondja Magyarország az uniót támogatja
    De itthon az uniós zászló lesz a lángok martaléka
    Miniszterelnök Úr Ön ennyire gyáva?

    Az alkotmányunk olyan mint a III. Birodalom Mein Kampfja
    Festmények lettek az Ön dicsőséges útjáról kreálva
    A Szentkoronát már a fejére próbálta?
    Miniszterelnök Úr Ön hazudott.

    Az olimpiai bajnokunk a doktoriját lopta
    Miniszterelnök Úr Ön miből járt a jogra?
    A pénzt azt lopta?
    Miniszterelnök Úr Ön hazudott.

    A minimálbéresek éheznek
    Az elmutnyolcév nem emeli a béreket
    Miniszterelnök Úr Ön ebből a pénzből megélne?

    Három hónap a munkanélküli
    Utána megyünk az utcára kéregetni
    De azt sem lehet mert rontjuk az utcaképet
    Miniszterelnök Úr remélem egyszer felébred.

    Ezt mondja majd ország világ előtt
    :Elrontottam.
    Elhagyom a bársonyszéket
    És Magyarország újból Demokrácia lehet
    De az emberek már nem hisznek a Vezérnek
    Mert rettegünk amióta hatalomra lépet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (46 szavazatból)
  22. A fenti cikkről egy Demjén Ferenc dal ugrott be, ami a véleményem szerint ide vág.
    http://www.youtube.com/watch?v=vLKLsvGqEQo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  23. Aki még nem látta, javasoljuk, nézze meg a videót is. Ez az első normális beszéd, mióta a fasizmus hatalomra jutott, és mint egy lárva fejlődik ki Magyarországon. Így kell egy fasiszta államban egy polgárnak beszélnie. Ajánlom figyelmükbe! A civilek meghívhatnák szónoknak Magyar Fruzsinát a nagy rendezvényeikre is. Én még nem hallottam ilyen jó és ilyen jól elmondott beszédet, amiből az őszinte, elemi erejű felháborodás sugárzik. Így kellene beszélni kezdettől fogva. Ha így állna szembe az ország a fasizmussal, akkor nem itt tartana az Orbán diktatúra. Sajátosnak tartom, hogy Gyurcsány médiahaknijai kötik le a demokraták figyelmét, ezeken marakodnak, ahelyett, hogy Magyar Fruzsina szellemében kiállnának, így beszélnénak, cselekednének. Az a baj, hogy a politikai játszadozások, a politizálás élvezete, amit például Gyurcsány folytat, erről tereli el a figyelmet, és ezt az elszánt ellenállást erőtleníti el. Ez volt az első valamire való kiállás, az első igazi, férfias beszéd a fasizálódó Magyarországon. Le a kalappal! Nézzék meg a videót! Ebből lehet valami, ha ezt mások is átveszik. A kerekasztalos bohóckodásokból, az “ellenzéki összefogásnak” nevezett maszlagból viszont semmi. Ebből kell venni a szellemet. Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (35 szavazatból)
  24. Ide is külön felteszem a videót:

    http://www.youtube.com/watch?v=BYdtFhJUPEA&feature=share

    Én kezdettől ezt a hangot várom. Ehhez képest lesz világos, milyen döglött kamu az, amit itt egyesek ellenzéki politizálá címén folytatnak, amivel foglalkoznak, ahogyan egyik műsorból a másikba szaladgálnak, és önmagukban gyönyörködnek.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  25. Elolvastam,és megnéztem.Őszinte, nyílt beszéd.Amit nagyon kevesen mernek, és tudnak mondani. Követésre méltó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  26. Gyerekkatonák
    Felnőtt erejével fegyvert markolt,
    és biztos volt benne, hogy igaza van,
    amikor hittel hitte, hogy a világ
    holnaptól, ha ő akarja, már
    nem lesz ugyanolyan.
    Persze büszke, dübörgő léptekkel
    járt társai között, és tudta, hogy
    a feszes egyenruha alá, az igazság
    bajnoka költözött,
    és őserejűnek képzelve magát,
    lenézte, amit eddig neki a múlt adott,
    a fegyvert a kezében mainak hitte, és, hogy
    a tegnap, amely alkotta,
    nem uralkodik fölötte,
    az ezredéves keserű, véres tapasztalat,
    amely épített és rombolt falakat,
    amely a tudást, ami sorsát idevezette,
    általa kijátszott eszköznek hitte,
    mert megtagadta mindazt, ami volt, és csak
    a jelentől élte a napot,
    és harsányan dalolta a friss szélben,
    a lobogó zászlók erdeje alatt a dalt,
    amelynek ritmusára
    a fényes jövőbe haladt,
    amelynek végén ott állt
    az aranyló bálvány,
    a tiszta szelleműek örök szobra, és
    gúnnyal nézett az elnyűtt tegnapokra,
    és anyját-apját is gőggel megtagadta,
    szíve kemény volt,
    így készült a harcra,
    és szilárd volt hite és akarata abban,
    hogy a múltnak
    pusztulnia kell a harcban,
    hogy el kell égetni a könyveket, az ósdi,
    rég faragott szobrokat, köveket,
    az arannyal dúsan rakott oltárokat,
    avítt hiteket, meleg otthonokat,
    mert azokban ott lapul minden,
    mi megszokott,
    amely emlékezni parancsolja a holnapot!
    És röhögve nézte, hogy az ostobák,
    hogy védik, óvják őt magát;
    Gyermek még, nem tudja, hogy mit cselekszik!
    Majd ha felnő, megbánja, amit tett itt!
    És akkor majd szembenéz velünk, és kanosszát jár,
    ne bántsuk hát, hogy nem tud ma eleget, hogy
    porig rombolna mindent, mi született,
    hogy új országában nincs helye annak,
    amit szívből, szeretetből adnak,
    amit ő maga, ha akar, el nem vehet,
    ételt, gyönyört, otthont, életet.
    És ölelő kezekkel elébe álltak,
    hitték, könnyük, mosolyuk oly varázserő,
    amely e torz, hamis szabadságnak foglyát
    felszabadítja, és árnyékos lelkéből
    a megbánás tör elő,
    és megfogja kinyújtott, vágyódó kezüket,
    és megérzi, érti,
    hogy áradó szeretet
    öleli körül, és majd szívből akarja,
    hogy ő is öleljen,
    hogy társra leljen karja,
    és a helyreállított szép harmóniában,
    a közösen áhított, megértett világban,
    majd újra és örökkön együtt,
    mint jó testvérek, a jövőbe lépnek,
    gyermekeiként az egybeforrt egésznek.
    Ám csattant a závár, és forró golyók
    sorozata fojtotta vérbe
    az álmodozó széplelkek,
    csendes, reménykedő,
    lágy szavait,
    és a cinikus röhögésen
    már nem hallatszott át az utolsó
    vértől iszamos szájból feltörő kérdés:
    Tudod mit tettél ma itt?
    És nem értették a megtörő tekintetek
    mögött halálba fúló gyengéd elmék,
    hogy szeretetük magját
    meddő lélekbe vetették,
    hogy az elképzelt jövőben
    nem kaphatnak helyet,
    mert mások ők,
    így szépségük is rút,
    hát idegenek!
    És mert csitító szavuk, amely
    elhallgattatta a dühödt,
    elképedt világot,
    már nem emelt,
    vadakat védő korlátot,
    a fájdalomtól üvöltő, őszinte harag,
    feltámadt, és öntettétől hányva,
    nekiállt kiirtani a gyilkosokat!
    És ez ifjúi had,
    taknyát-nyálát nyelve,
    bemasírozott az örök végtelenbe,
    tetteiket – miről lelkük álmodott –
    nem hősiként éneklik meg költők és lantosok.
    A múltba hullt ostoba ifjúságuk,
    vásári színekben álmodott világuk.
    Múltjuk nem volt,
    és nem születtek gyermekeik,
    emlékük úgy él, hogy ők pusztítottak itt,
    földeket, hazákat, szerelmet, szeretetet,
    ők voltak,
    akik nem érdemelnek könnyeket.
    És mégis…
    hány anya görnyedt sírjukon,
    hány anya csókolta fakult fényképüket…
    nem értve, hogy mindez hogy történhetett,
    hogy aljas, lelkesítő, hazug szavakra,
    dobok pergésére hallgatva,
    jónak hitték mindazt, mi embertelen,
    hogy át kell gázolniuk, mindenkin,
    s mindenen.
    És hitték, hogy talán mások,
    talán a szomszéd gyerek,
    de az övék nem, az az egy…,
    és, hogy csak a kényszer,
    és a rossz társaság vitte bele,
    mert tiszta volt lelke, és élete, és, mikor
    felnőtt erejével fegyvert markolt,
    és biztos volt benne, hogy igaza van,
    amikor hittel hitte, hogy a világ
    holnaptól, ha ő akarja, már
    nem lesz ugyanolyan,
    és ezért elvette mások életét,
    azért ő nem felel,
    hiszen gyermek volt még!

    A fű benőtte már a sírhalmokat,
    Alattuk alszik gyilkos és áldozat.

    (Hajcihő)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  27. Ezt a beszédet tegnap is – a helyszínen – és ma is könnyezve hallgattam. Végre valaki elmondta. A nevemben, helyettem azoknak, akik még mindig nem értik, mi történik itt.
    Köszönöm!
    filitus@ ajánlom figyelmébe a XX. század történelmét. Akkor tán megérti, miért mondta el Magyar Fruzsina ezt a beszédet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  28. Pitypang
    Zöld szőnyegen, pitypang táncol
    Zenél szikrázó napsugár
    Kezeddel loptál örömöt
    Hogy hangulatát, szobámba zárd
    Én boldogan kaptam érte
    Nem tudtam, mit teszek s teszel
    Kristály ketrecbe zártam
    Friss vizet adtam néki
    Mit kezem forrásból szedett
    Harmatot gyűjtöttem mollba
    Fák lombjától szívtam tiszta levegőt,
    Hogy fényed megtartsam
    S pázsitot adhassak
    Ámítottalak egy napig,hogy szabad vagy
    Mint elválásod előtt
    S lám így is elhervadsz
    Megfeketedett napsugár bóbitád
    Leszakított szárad könnyezi
    A rét tiszta mosolyát
    Mert én szennyet adok néked
    Miközben ártatlannak hiszem magam
    S most már tudom
    Hogy tisztának hitt elveinktől
    nem leszel többé szabad
    Gyöngyi Péter

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  29. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=516349

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  30. nagyon bátor beszéd volt. Én a tv -ét néztem és féltem, már nem mernék elmeni tünteni és ugy érzem sajnos nem is lesz eredménye. Nem értem miértkell ismét ez a zsidó gyülölet, miért nem mond a kormányból senki egy árva szót sem, és nem értem az EU -t miért nem kényszeriti ki a demokráciát

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  31. Bocs’ admin/Bartus László! Most nem értek Veled egyet! S mindenkit arra kérnék: olvasni, olvasni, értelmezni! Tudom, nehéz, de megéri. (No, most majd kapok, pedig semmit sem vindikálok.)
    Még egyszer: bocsánat, de ezt sem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  32. Én állítólag férfinak születtem,bár ma a bőrgyógyásznál üvöltöttem mint az állat,de van két szép gyerekem akik ellensúlyozzák az első részét a mondatomnak,de csak gratulálni tudok ahhoz a kiálláshoz amit Magyar Fruzsinától láttunk.Most már csak arra várok amikor a romák is kiállnak magukért,és agyba főbe verik a nagypofájú cigányozó zsidózó jobbikos barmokat.Talán ez lehetne egy belépő a demokrácia felé,és sokan átgondolnák magukban a cigányokról alkotott véleményüket.Nem felhasználni akarom őket,de jól látszik ,hogy ezek a nagyon kemény jobbikos csürhe ,csak ártatlan fülét farkát behúzó átlag állampolgárokkal szemben ilyen vagány.Nem akarok ötleteket adni ,de megalakíthatnánk a szélsőségeseket agyba főbe verők pártját,nem igaz ,hogy ebbe az országban ,nincs pár ezer olyan ember aki szembeszálljon ezzel a csürhével ,aki állandóan az erőszak nagyra becsült törvényét figyelembe véve,csakis a gyengébbekbe és persze kellő túlerőben kőt bele.saját magamtól szabadon ,kövezzetek meg ha nincs egy cseppnyi igazam se…………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  33. filitus 2012. február 2. csütörtök 13:24
    A nácik szemében persze semmi különbség nincs. Náci-e vagy?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  34. admin
    2012. február 2. csütörtök
    16:52
    Tömören és velősen ez a lényeg! Unalmas már az “ellenzéki” töketlenkedés s nem vezet semmire.Szégyen a sok politikus mellett “csak” egy bátor hölgy mer világosan beszélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  35. debil
    2012. február 2. csütörtök
    21:01
    Bocs, de mit nem értesz egyet? Mit kellene olvasni? Mi a gond azzal ha valaki keményen a szemébe vágja az uralkodó náciknak, hogy nácik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  36. F Ú J S Z Í N H Á Z

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  37. Jo, de hogy jon ide Gyurcsany?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  38. Gyurcsanyt itt negativ peldakent elohozni rendkivul unfair. Ha valaki, akkor Gyurcsany mindig is hangsulyozza a kirekesztes ellenesseg fontossagat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  39. A sors fintora. Fruzsina nem csak nevében Magyar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  40. Ez a bátor hölgy megszégyeníti a töketlen férfiakat. Egy igazi Debóra.
    Ha nincs egyetlen alkalmas férfi sem, akkor Isten egy nőn keresztűl
    is tud hatni az emberekre. Férfi honfitársaim, lehet szégyenkezni.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  41. Tüzes15!
    *
    Szerintem Magyar Fruzsina igen szellemesen a jobboldali frazeológiát használja föl beszédének fő ideológiai szálául, amikor tulképpen. azt mondja, hogy annak ellenére, hogy ő árpádházi ősökkel is bír, náci szemmel bizony zsidóként tartatik számon. Dcséretes, hogy ebben a szégyenlatas történelmi helyzetben szinte büszkén, bátran sőt, harcosan vállalja a zsidóságát…
    *
    Falusi dráma
    Néhai feleségem kibombázott nagynényje leutazott a nyugat-dunántúli szülőfalujába a nővéréhez, éppen1944. vészterhes időszakában, ahová magával vitte két gyermekét is.
    A történet gyökere az, hogy ő anno, szép parasztlányként, illetve cselédként lett egy nemes úr, bizonyos M…..i M….y G. felesége. Ennek az uriembernek az ösei közé egy-két nemzedékkel korábban bekerült egy zsidó déd, v. ük nagymama, mely tény, A…ka nevű kislányának az ábrázatján meglehetősen meglátszott…
    Szóval ott a parasztház udvarán Mariska néni – mert így hívták – éppen nővérével beszélgetett a falusi ház udvarában, amikor gyereksereg kiabálására lett figyelmes, hogy – úgymond – “Mariska néni jöjjön gyorsan, mert A…kát viszik a csendőrök…”
    Több se kellett, ő és nővére rohantak a sarki fűszeres elé, ahol a magyar állam dicső, kakastollas elitje éppen a helyi bolt zsidó tulajdonosát és teljes, sokgyerekes családját zsuppolta föl egy parasztszekérre… A szerencsétlen 5-6 éves pestszenlőrinci kislány, akár a falusi gyerekek, ott bámészkodott az esemény körül, miközben az egyik szervnek gyanús lett a nem eléggé parasztos vonású leányka. Azonnal elkapta és feltuszkolta a kocsira, mint zsidó személyt…, mert hát nem hitték, nem akarták elhinni neki, hogy nem oda tartozik.
    Mariskanéni magyarázta a hatóságiaknak, hogy ő az anyja neki, és az ő férje, a gyermek apja, aki tősgyökeres, ősi familia leszármazottja, jelenleg az orosz fronton szolgál, mint tiszt…,de hiába, nem akartak hinni neki, és vissza szalajtották a hét házzal odébb lévő házukhoz az igazoló papírokért.
    Végül is “szerencsésen” végződött az ügy és A….ka nélkül indult tovább a komplett Schwarz családdal telepakolt szekér Auschwitz végcéllal. Soha, senki nem jött vissza közülük.
    Úgy gondolom, hogy a dráma tanulsága mindent elmond az akkori magyarság, különösen a nácik valódi gondolkodásmódját illetően. Ha akkor azok a magyar csendőrök megtudják csak azt a “kis beütést”, bizony úgy deportálják A….kát, mint annak a rendeje.
    *
    ui: A kipontozást a még élő résztvevők és leszármazottak személyiségi jogait védendő alkalmaztam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  42. Ani, re: Olvasni. Tényleg, valóban, végig, mindent. Bocsánat! És értelmezni. Megint bocsánat.
    P. s.: Támpontként: mikor halt ki az Árpád-ház? Én meg az apámat – Darwin után szabadon – a majomig származtatom vissza…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (7 szavazatból)
  43. Kedves debil!
    Ez utóbbi mondat, miért nem lep meg?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  44. Magyar Fruzsina beszéde az Új Színháznál!
    Köszönöm! Remélem köszönjük a beszédet!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  45. Izsak-Bacs Jeremias

    http://www.blikk.hu/blikk_rovidhir/meghalt-csurka-istvan-2079399

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Ne itt töcsköljetek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. GRATULÁLOK A BESZÉDHEZ!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Magyar Fruzsina beszéde a Horthy-szobor ellen 2013. november 3. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos