London – Eddig soha nem látott fotók láttak napvilágot Adolf Hitler személyes fényképészének gyűjteményéből, melyek segítségével először pillanthatunk be Hitler berlini lakásába és a bajorországi birtokra.
A Mirror jelentése szerint Hugo Jaeger egyike volt azon, színes nyersanyagra dolgozó fényképészeknek, akik bebocsáttatást nyertek a náci führer legbelsőbb szentélyeibe, és megengedték nekik háló- és dolgozószobák, az ott látható bútorok, műtárgyak megörökítését – ez utóbbiak még korabeli dollárban számolva is több milliós értéket képviseltek; ennyit a legendáról, hogy Hitler szerzetesi cellában élt volna. A képek 1938 és 1939 folyamán készültek.
Azt rebesgetik, Jaeger nem vesztegette az idejét, és kétezer felvételt készített Hitlerről és környezetéről. A képeket az 1945-ös összeomláskor sokak szerint egy bőröndbe rejtette. A Life magazin jelentése szerint amikor az angolszász csapatok München utcáin nyomultak előre, a fényképész az egyik elővárosban hat amerikai katona foglya lett, és több ezer negatívot találtak nála.
Ezt a mennyiséget nem vizsgálták meg tüzetesen ott helyben, Jaeger azonban tisztában volt azzal, mi várhat rá, ha az amerikaiak rájönnek, mit ábrázolnak a képek, és hogy közeli kapcsolatban állt Hitlerrel. Szerencséjére nem vizsgálták át a tulajdonát; később tizenkét üvegedényben ásott el rengeteg negatívot, és 1955-ben tért vissza értük. Egy bank széfjében helyezte el őket, ahonnét most előkerültek.
Hitler irodája a Birodalmi Kancellárián. Ennek pincebunkerében pusztult el a Harmadik Birodalom vezére
A Berghof nagyterme. Hitler nyári rezidenciája a felső-bajorországi Berchtesgadenben állt.
Hitler újévi fogadást ad a Kancellárián. A fotón, háttal a kamerának, a náci Németországgal szoros szövetségben álló Vatikán diplomatái láthatók.
Kilátás a korábban Wachenfeld ház néven ismert Berghof teraszáról.
Hitler magánlakása a Kancellárián belül. Nem szerzetesi cellában lakott.
Klasszikus szobor stílbútorokkal a berlini lakásban.
Finom műtárgyak vették körül Hitlert berlini szállásán.
Milliók halálát okozták a csinos készüléken kiadott parancsok.











Engem még a fek-feh képei sem érdekelnek különösöebben , nemhogy a colorok !
ki a francot erdekel ez a paprikajancsi schikklgruber????
Ugy latom hogy a Vatikan nem marad le semmilyen ,, cinkossagrol” a nagy Kancellar kegyeit keresve es nem az Ur-at.
Enyit a Vatikanrol!
Her Orbán Fürer is elment a Vatikánba és Hitler egykori katonája a Pápa meg is áldotta.
Mijafene…a mai Magyarország itt jelskedő ” prominenseitől ” már azért is mínusz jár ha valaki rühelli a Hitler-képeket ?
Gyerekkoromban még lőttek is volna az olyanra aki Hitlernek maszkírozva magát felvonul !
Izsak-Bacs
Jeremias
“Azt a diktatúrát még nem találták ki, amellyel a katolikus egyház ne tudott volna kiegyezni.”
(Bulányi György)
Talán érdemes lenne ezeket a képeket tüzetesen átnézni.
Ne csodálkozz Geyza, vona már fegyveres leszámolásra készül!
http://www.hir24.hu/belfold/2012/01/28/vona-nem-vagyunk-demokratak/~~fokusz
Ehhez képest csoda, hogy nem riadóztatják a orbán testőrségét a TEK-et, hogy megkeressék a hitler ellen szólókat!
Az a siralmas, hogy amennyi történelemben teljesen járatlan elhülyíthető fiatal van ebben az országban, hogy meg is teszik! Csak arra vagyok kíváncsi, hogy kivel akarnak háborúzni ha így menekülnek egyre nagyobb számban és egyre idősebb értelmes emberek ebből a gettóból! A nyugdíjasokkal akarnak háborúzni akik már nem tudnak elmenekülnil?! A világot csak nem támadják meg amelyik majd karanténba zárja ezt az elmebeteg bandát mint egy vírusfertőzött területet bár hitler ezt is megtette! Amit elkezdtek amikor kiharcolták Trianont a hülyeségükkel azt most befejezik? Leamortizálják az országot a mérhetetlen hatalomvágyuk miatt?!
Úgy hiányzott orbán és bandája ennek az országnak mint a kolera!
nadizsu
2012. január 28. szombat
21:46
Mivel a Vatikán maga egy nagy csalás, ahogy van.
Olvastam jó pár Hitler önélet rajzott.A pénzes támogatói nélkül sehol se lett volna.Szomorú ,hogy még manapság is tagadják amit milliók átéltek.Annál is szomorúbb ,hogy ezek ellen a mi kormányunk semmit se tesz.Talán egyszer lesz ez még így se.
Na akkor most a Vona örül…
Én is olvastam, hogy pénzelték a német arisztokraták, sőt angolok és amerikaiak is. Azon akadtam ki, nem tudom, hogy igaz-e, hogy zsidó gazdagok is.
A magam részéről mérhetetlenül viszolygok a történelem ú.n. nagyjaitól, elsősorban a hódítóktól. Roppant mértékű, szinte kielégíthetetlen beteges hódítási- és hatalomvágyuk eleve ellenszenves a normális emberek számára, mert a többségünk úgy gondolkodik: hagyjanak engem békességben élni, dolgozni, ne maceráljanak a hülye ideológiáikkal, eszemben sincs háborúzni, semmi bajom a többi népekkel. A diktátorok őrültek, ők pont ellenkezőleg gondolják: nem viselik el a békességet, örökké harcban állnak a világgal, nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni embertársaikhoz, maguknak vindikálják a mindentudás és uralkodás jogát és képességét, nem tisztelnek senkit, nincs barátjuk, csak hasznos, vagy haszontalan népesség a szerint, hogy hasznot hajtanak-e számukra, vagy az útjukban állnak, átgázolnak mindenkin és mindenen és mindenkit a hatalmuk, a befolyásuk alá akarnak kényszeríteni.
Rendszeresen nagyon sikeresek abban, hogy noha a népüknek is és az emberiségnek is mérhetetlen kárára lesznek, azért a népesség egy jelentős része könnyedén aktivizálja magát a diktátor csúcsra kerülése és teljhatalma megszerzése érdekében.
Különös módon az emberiség – noha a sok évezred alatti folyamatos háborúskodás, a diktátorok és zsarnokok kirobbantotta szakadatlan öldöklés folyamán felfoghatatlanul sokat szenvedett, iszonyú veszteségeket könyvelhetett el mind emberéletben, mind anyagi és kulturális javak tekintetében – a tapasztaltakból mindmáig nem tanult és láthatóan nem sajátította el azt a szükséges képességet, amellyel idejében felismerje, kiszűrje és idejekorán megsemmisítse a felbukkanó zsarnok aspiránsokat.
Orbánra nézek és Hitlert látom.
Szíjjártó Pétert hallgatom és szájából Joseph Goebbels-t hallom szólani. Hazugságtechnikájuk, a totális hatalom kiépítésének módja szinte pontról-pontra azonos. Az ellenzék elhallgattatása, megsemmisítése, lejáratása, a demokratikus rendszerek felégetése, a militáns, fenyegető, támadó kommunikáció minden diktátornak ott van a fegyvertárában és a környezete egyiknek sem tesz semmit a megállításuk érdekében.
Orbán bő két évtizede bomlasztja, rothasztja a magyar viszonyokat, lerombolta az erkölcsi normákat, szétverte a demokráciát, békétlenséget szított magyar és magyar között mind az óhazában, mind a határon túl.
Szétverte a gazdaságot, az országot a tönk szélére, az államcsőd küszöbére sodorta. Ostoba törvényei jóvoltából rohamosan fogynak a vállalkozások, munkahely híján a fiatal, tanult, értelmes fiatalok százezrei hagyták el az országot, az egészségügy, az oktatás, a művészeti élet az összeomlás szélére került, az energia és az üzemanyag árak az egekben, a forintunk a béka segge alatt. Nem állnak vele szóban a világban, szánalmas, gyalázatos bunkó mini diktátornak, ám veszélyes figurának tartják a művelt nyugaton.
Eddig csak és gyedül Bertold Brecht szólt, hogy állítsuk meg Arturo Uit.
Szerintem legfőbb ideje volna már.
Diktatúrát építeni és diktátornak lenni betegség .
.
Kezelés többféle lehet: nagy sebességű ólomdarabok test bármelyik pontjára , azonnali hatás , gyors gyógyulás ,mellékhatás halál
kender növény rostjai , pár perc alatt megoldja a diktátor problémáit , nincs mellékhatás
sok ember egyszerre akarja meggyőzni hogy rossz állást választott , ezért leveszik a lábáról , mellékhatás azonnal megérti a diktátor az ellenérveket amit addig nem vett figyelembe
Miért ne tudna a Vatikán egy diktatúrával együttműködni? Hiszen maga is az.
@Visszakézből: Köszönöm hozzászólását. Van remény.
Párhuzamot látok orban kordonbontása és Vóna beszéde között. orban kordonbontásánál Gyurcsánynak lépnie kellett volna, igaz ez további utcai elégedettlenségeket szült volna. Ha ügyes és kemény kezű politikus, meg tudta volna fogni a szésőséges elégedettlenkedést.Nem tette, ezzel felbátorította a demokráciát tagadókat, jogosítványt adott a fideszes önkény felé.
Vóna a társadalmi együttélés íratlan szabályait, képzelbeli korlátait bontotta meg tegnap.
orban viktornak legkésőbb holnap el kell tőle határolódnia (nem elég kiflicsücsök kisasszony nyilatkozata), ha nem teszi egyenlőség jelet tesz önmaga és Vóna közé, felbátorítja a nyilasokat, jogosítványt ad nekik a pusztításhoz.
holnapi nap szerintem megerősíti kettősség beszédét : “ne a szavaimat figyeljék (Selmeczi nyilatkozat), hanem a tetteimet (miniszterelnöki elhatárolódás) figyeljék”
“Miért ragaszkodunk a hatalomhoz?…
A Párt teljes mértékben saját maga miatt törekszik a hatalomra.
Bennünket nem érdekel a mások java, kizárólag a hatalom érdekel.
Nem a gazdagság, a fényűzés, a hosszú élet vagy a boldogság, csak a hatalom, a tiszta hatalom.
Mi a múlt valamennyi oligarchiájától különbözünk abban, hogy tudjuk, mit csinálunk. A többi, még azok is, amelyek hasonlítanak hozzánk, mind gyáva és képmutató volt.
A német nácik és az orosz kommunisták nagyon megközelítettek minket módszereinkben, de sohasem volt bátorságuk felismerni saját indítékaikat.
Azt állították, sőt talán hitték is, hogy nem készakarva ragadták magukhoz a hatalmat, s akkor is csak meghatározott időre, s a következő sarkon már ott van valamiféle paradicsom, amelyben az emberek szabadok és egyenlőek lesznek.
Mi nem ilyenek vagyunk.
Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla.
A hatalom nem eszköz, a hatalom cél.
Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson.
Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom.
Kezded érteni?”
George Orwell
Nineteen Eighty-Fout
“a Nagy Testvér figyel minket”
Furcsának tartom hogy Hitlerről egyből orbánra asszociáltok, pedig inkább Mussolinira kellene. A fasiszta korporatív állam az ő eszméje volt. Ha visszaemlékeztek, kövér elvtárs a fideSS megmondóembere egyik előadásában ki is fecsegte, hogy a korporatív állam sokkal hatékonyabb a demokratikusnál. Evvel megcáfolta azt a sok idiótát, akik a most folyamatban lévő orbán-fasiszta államszervezés despotikus jellegét tagadják. Vagy gondoljatok a jogfosztó vallásügyi törvényre? Ez nem az orbán-semjéni Vatikánnal kötött megegyezés következtében alakult ilyenre? Ez is Muusolini Vatikánnal kötött konkordátumának másolata. Én Hitlerrel mindíg vonát tartom analógnak. A jobbik echte náci párt!
Fasiszták és nyilasok egymás közt.
Volt egyszer egy cikk. Hozzászólással.
Et fuit AN.
Fuit.
A fiatalok történelem tudására jellemző,hogy egy vetélkedő műsorban egy eegyetemista lánytól ,aki nem mellesleg történelemtanár szeretne lenni, megkérdezték:kit szabadítottak ki a márciusi ifjak a börtönből?Édesanyjával megvitatták és úgy döntöttek,hogy Vasvárit.
Valami változott, hogy vannak posztok, amikhez nem jön fel a hsz lehetősége?
topi mackó
Hitler renaissance – Hungarian Victorian Age :((
A telhetetlen papoknak nem elég a híveik lelke feletti uralom, kell a közélet által lehetőséget adó halovány politizálók seregének a tere is.
Valaki szakmabeli összeállíthatna egy listát az efféle megtébolyodott diktátorokról, és az e típusba törekvő aspiránsokról a dolgozószobájuk (a legnagyobb dolgozószobájuk) alapterülete szerint. Lehet, hogy a személyes tér iránti mohóság, azaz a territórium iránti igény abnormális túltengése együtt jár az irracionálisan telhetetlen politikusi szerepálmok kergetésével. És a megválasztó hülye tömegek tönkretételével.
No meg kíváncsi lennék arra is, hogy a mi 180 négyzetméteres Nándorfehérvár-termünk végülis hol helyez el minket? Enélkül csonka a magyar identitiástudatom, már aludni se tudok miatta.
Bubu64
2012. január 28. szombat
23:56
.
Miért ne lenne igaz?
Hitler élettársa és későbbi felesége (igaz csak pár órával a halála előtt vette el) is zsidó volt.
Az idiotizmus és a gondolkodási képtelenség nem származási kiváltság.
Nem kell messzire menni: “Dajcstomi” is zsidó, mégis a Fityisz oszlopos (trágár) tagja.
Visszakézből
2012. január 29. vasárnap
00:02
Ez annyira jól sikerült összeszedett hozzászólás, hoggy a vélemény rovatban cikknek is minden további nélkül jó lenne.
Gratulálok a szerzőnek!
történelmi szempontból érdekesek.de mostani hitlerekről már kft-k csinálnak felvételeket…
zsidó van rendes,nem rendes,magyar van rendes,nem rendes,a világ ilyen egyszerű.
nem minden zsidó gazdag.én sem,sőt napi gondokkal küszködök,és az sem igaz,hogy a zsidó társaim segítenének.nem,az sem igaz.