Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: A Bajnai-jelenség 2012. január 17. kedd 1:45

  • Hozzászólások(229)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: A Bajnai-jelenség

Nem ismerem közelről Bajnai Gordont, de megítélésem szerint tévképzetek élnek a személyével kapcsolatban. Nem ártana ezeket szertefoszlatni. Nem arra gondolok, amit Orbán Viktor karaktergyilkos médiája terjeszt. Ha bárki arra vállalkozik, hogy Orbán demokratikus alternatívája legyen, vagy akár csak nem marad csöndben, az nem ússza meg anélkül, hogy belemarjanak a legalantasabb eszközökkel, próbálják a személyiségét lejáratni, őt magát tönkretenni. Soha nem azzal foglalkoznak, amit az illető képvisel. Nem azzal vitatkoznak, amit mond, hanem a személyét veszik célba, és igyekeznek gátlástalan eszközökkel hiteltelenné tenni. Ennek sem a polgári, sem a keresztényi normákhoz nincs közük.

A módszerekre jól rávilágít az a hecckampány, amit Bajnai ellen indítottak. Azt írják, hogy Hillary Clintonhoz és a demokratákhoz („baloldalhoz”) közeli politikai agytröszt támogatja, és Soros pénzéből fizetik. Nyilván azért pénzelik Amerikából, mert kívülről akarják megdönteni a magyar fülkeforradalmárok által megválasztott kormányt. Bajnai idegenszívű, külföldi ügynök, aki pénzért eladja a hazáját, és idegen érdekek alá akarja kényszeríteni, ha hatalomra kerül. Ez a propaganda üzenete. Hillary Clinton neve szitokszó, mióta volt olyan bátor, hogy udvariasan néhány kérdést intézett Orbán Viktorhoz a demokrácia állapotát illetően, amire Orbán udvariatlanul csak egy hét múlva válaszolt. Soros nevét magyarázni sem kell magyar antiszemitáknak, akik a Fidesz fő bázisát jelentik. Arról viszont nem esik szó, hogy Bajnai egy másik amerikai agytröszt, a republikánusokhoz („konzervatívokhoz”) közelálló CSIS Európa Osztályának tanácsadója is, amelynek igazgatója Heather Conley, aki Bush elnök idejében a State Department Magyarországgal is foglalkozó államtitkár-helyettese volt. Magyarországon nehezen tudják elképzelni, de a világ normális részén nem minden párt alapon válik ketté, szóba állnak egymással különböző pártállású emberek, családtagok (!), még politikusok is. Egy párt nem olyan, mint egy családromboló destruktív szekta. Hegyeshalmon túl nem háborút folytatnak a politikai ellenfél ellen, hanem pártállástól függetlenül, egyenrangú félként dolgoznak ugyanazon. Ideológiai alapon nem tagadják ki a másik oldalt, és nem vitatják el sem a hozzáértését, sem a jogát, hogy az ország érdekében dolgozzon. A kormányzati munkában mindenki elsősorban szakember. A Johns Hopkins egyetemre ugyanúgy meghívják előadónak Bajnai Gordont, mint Schmitt Pált, bár utóbbi esetében el kell zárni a doktori disszertációkat. De ez az oka annak is, hogy demokrata elnök megtarthat egy republikánus minisztert, tanácsadók dolgozhatnak mindkét adminisztrációnak.

Ez a civilizált polgári világ, amely már szinte elképzelhetetlen Magyarországon, köszönhetően Felcsút nagy fiának. Ez az a világ, amellyel kompatibilis Bajnai Gordon. Ez a kulcsa annak is, hogy megértsük a Bajnai-jelenséget, lehámozva róla a magyar viszonyokból fakadó előítéleteket.

A szürke és unalmas

Bajnaival kapcsolatban leginkább az a felfogás terjedt el, hogy színtelen, szürke és unalmas, akiből hiányzik a karizmatikus vezetőkre jellemző vonzerő, szuggesztivitás. Mint mondják, soha nem tud tömegeket megmozgatni vagy maga mögé állítani, mintha ez kellene. Legfeljebb egy válságkezelő szakértői kormány vezetésére alkalmas, amíg meg nem jelenik olyan vezető, aki képes a tömegekre hatni és magával ragadni őket.

Magyarországnak már nagyon nagy szüksége lenne egy „színtelen, szürke és unalmas” emberre, aki nem kíván hatni a tömegek érzelmeire, nem akarja azt, hogy szeressék, kövessék, tőle függjenek. Azt hiszem, tévednek azok, akik azt hiszik, hogy Bajnai azért nem próbál szuggesztív hatást gyakorolni a tömegre, mert nem képes rá, hanem azért, mert ezt nem helyesli. A magyar ember megint nem veszi észre az igazi kincset, hanem helyette a talmi, csillogó giccset keresi. Bajnai magatartása mögött nem egy gyenge képességű ember, hanem a modern államfelfogás húzódik meg. Ennek lényege az, hogy az ideológiai vitákat nem az állam szintjén kell megvívni, hanem a civil szférában. Világnézetet nem az államnak kell terjeszteni. A pártok feladata nem az, hogy egy ideológiát állami hatalomhoz segítsenek, mert annak a vége az országot kettészakító ideológiai háború lesz. Elkerülhetetlen, hogy az állam valamelyik ideológia oldalán el ne nyomja, és ne terrorizálja polgárai egy részét. Ideológiai vitáknak a kultúrában, a civil életben van a helyük. Az állam dolga az, hogy ezek függetlenségét és szabadságát egyformán biztosítsa. De az állam nem avatkozik értékvitákba. Az emberek választására bízza, miben hisznek, mit szeretnek, mit követnek. Ha az állam nem vesz részt a világnézeti harcokban, akkor annak eredménye nem kultúrharc lesz, hanem sokszínűség, egy gazdag és kulturálisan színes, szabad és alkotó társadalom. Az állam feladata nem az, hogy egy ideológiát uralkodóvá tegyen, és azt a hatalom erejével a polgárokra kényszerítse. Az államnak szakmai-technikai feladatai vannak. Legyen víz, villany, gáz, közlekedés, tanítás, legyenek utak, élhető legyen az ország, működőképes gazdaság, ösztönző gazdasági környezet, működő feltételek. Ezek szakembert igényelnek, nem váteszt vagy prófétát. Az állam a közfeladatok ellátásáról gondoskodik. De nem akar senkit a maga arcára formálni, saját ideológiája alapján megnevelni. Az állam jó értelemben vett technokratákat igényel. Az ideológiai viták a civil szférába, a szakpolitikai viták pedig a parlamentbe valók. Normális ország nem is választ világnézeti pártokat, amelyek világnézetet akarnak hatalomra juttatni. Tisztességes ember megelégszik azzal, ha szabadon élhet saját világnézete szerint, nem igényli azt, hogy azt az állam másokra kényszerítse. Ha ideológiai állam kerül hatalomra, az szükségszerűen világnézeti konfliktusokhoz, a társadalmi béke felbomlásához, elnyomáshoz, önkényhez és diktatúrához vezet. Ideológiai állam korlátozza vagy megszünteti a szabadságot és a demokráciát.

A modern polgári demokráciákban azért nehéz megkülönböztetni jobboldalt és baloldalt, mert ezek egyre kevésbé bírnak ideológiai tartalommal. Különbségek inkább az állam szerepének megítélésében, adók és kedvezmények dolgában, különböző közgazdasági iskolák követésében, szakpolitikai kérdésekben vannak. Ez veszélyt jelent azokra, akik „karizmatikus” képességeikkel akarnak hatalomra jutni, és az érzelmek felkorbácsolásával akarnak tömegeket maguk mellé állítani. Keynes vagy ellenfelei közgazdasági elméleteivel nehéz tömeget toborozni. Ideológiai kérdésekkel inkább. Ennek vége azonban mindig háború lesz, a világnézeti, ideológiai pártoknak mindig legyőzendő ellenségeik vannak, állandó harcban állnak. Lényegükből fakadóan nem képesek együttműködni, a más világnézetűeket elfogadni, velük békességben élni. Ha a nép egyszer rájön, hogy nem megváltókra, „karizmatikus” vezetőkre, nagyhatású szónokokra van szüksége, hanem korrekt szakpolitikusokra, akik működőképes szabad országot teremtenek, és gondosan vigyáznak arra, hogy az ideológiai vitákat ne állami eszközökkel folytassák, akkor a szuggesztív szélhámosoknak, akik hozzá nem értésük és ideológiai harcuk folytán hideg polgárháborúba és katasztrófába viszik az országot, végük. Ezért ők olyan látszatot teremtenek, hogy szürkének, unalmasnak, színtelennek, vezető szerepre alkalmatlannak próbálnak beállítani olyan szakpolitikusokat, akik az államnak nem tulajdonítanak ideológiai szerepet, és nem kívánnak bálványai lenni a manipulált tömegnek. A hitegetők úgy próbálják beállítani, hogy ezek a „technokraták” nem értenek a társadalmi összefüggésekhez, csak számokat látnak, embereket nem, de ez félrevezetés és manipuláció. A világ vezető országaiban ezeknek a szakpolitikusoknak a szakértelméhez ezek a szempontok is hozzátartoznak.

A szakértő politikusok tehát nem azért nem hirdetnek ideológiákat, tartanak hazug lelkesítő beszédeket, mert nem tudnának, hanem azért, mert ezzel nem értenek egyet. Ideológiával csak annyiban foglalkoznak, hogy világossá tegyék, az nem az állam feladata. Bajnai úgynevezett „szürkesége” mögött ez a tudatos államelmélet húzódik. Magyarország szerencsésnek mondhatja magát, mert több ilyen politikusa is van, ezek egyike Bajnai, aki miniszterelnökként már bizonyított, és emberileg is a legszimpatikusabb. Az sokat elmond, hogy Bajnai képes volt két évre visszavonulni, és meg sem szólalni. Lélektanilag a legjobb pillanatban lépett színre, ami felkészültségét bizonyítja. Ez azt jelenti, hogy nincsenek elvonási tünetei, ha nem beszélnek róla, ha nem szerepel, ha nem veszik körül rajongók. E típus legfőbb jellemzője, hogy a politika nem hat az adrenalinjára, szakmai feladatnak tekinti a munkáját, nem neki van szüksége arra, hogy ezt csinálja, hanem az országnak van szüksége az ő szakértelmére. Ha nincs rá szükség, nem betegszik bele, hogy nem lehet politikus vagy miniszterelnök. A szakmája területén bárhol boldog tud lenni a civil életben. Demokratikus országban csak ilyen embert érdemes választani. Diktátornak vagy hamis népboldogítónak az ilyen nem alkalmas.

Ha a magyar nép csak fele olyan józan és okos lenne, mint amilyennek hiszi magát, akkor az egyetlen miniszterelnöki éve után Bajnai Gordont választja, és nem a háború sötét angyalát. A fentiek alapján fel kellene ébredni, és el kellene felejteni azt, hogy Bajnai Gordon „csak” szakértői kormány vezetésére alkalmas, és csak egyfajta pótlék lehet, egy „kisegítő” miniszterelnök. Normális országnak ilyen „a” miniszterelnöke, és nem a pótléka, amíg fel nem bukkan valami populista hazudozó, akit megint lehet vakon követni. Bajnai Gordon nem szürke, nem unalmas, hanem tisztességes és korrekt. Meg kellene tanulni a fogalmakat helyesen használni.

A magyar balsors

Mielőtt egy ilyen ember színre lép, és elhozhatná a békés, nyugodt életet, a szabadságot, meg kell szabadulni az ideológiai államtól. Ha ez sikerül, akkor a legfontosabb feladat, az ideológiai állam írmagját is kiirtani. Ez úgy történik szakpolitikusok esetében, hogy nem állnak le vitatkozni az adott ideológiával, hanem olyan törvényi kereteket teremtenek, amelyek sem ennek, sem más ideológiának nem adnak esélyt, hogy megkaparintsák az államhatalmat. Jobb helyeken ez egy demokratikus alkotmány feladata. Előtte azonban le kell győzni az önkényuralmi ideológiai államot. De amíg nem látják tisztán, mi áll a diktatórikus rendszer hátterében, nem lehet sikerrel harcolni ellene.

Magyarország tragédiája az, hogy nem képes az állam az ideológiai háborúkból kikeveredni. A magyar balsors oka az, hogy bizonyos erők állandóan állami eszközökkel akarnak terjeszkedni, és irányítani akarják az államot. Nem hajlandóak lemondani arról, hogy az állam az ő ideológiájukat terjessze, és az állam az ő államuk legyen. Ez minden baj forrása.

Ha keressük, mi áll ennek a magyar balsorsnak a hátterében, akkor azt kell kutatnunk, milyen ideológiát próbálnak állandóan az államhatalom eszközével terjeszteni. Ha megnézzük Európa történelmét, és megvizsgáljuk a magyar történelmet, és mindezt összefüggésbe hozzuk a mai Magyarország helyzetével, akkor csak egyetlen megoldásra juthatunk. A római katolikus egyház a rákfenéje mindennek. Ez a magyarok átka, nem Turán. Ez Magyarország tragédiáinak oka, a magyar nemzet pusztítója és legfőbb ellensége.

Mielőtt bárkinek kétségei támadnának, könnyen belátható, hogy Európa szellemi elnyomása, a középkor sötétsége a katolikus egyház műve volt. A reformáció, majd a felvilágosodás hozta el a katolikus egyház igája alóli felszabadulást. A protestáns etika, a polgári szabadságjogok, a szabad vállalkozás, a kapitalizmus szelleme, mind a katolikus egyházzal való szembenállás, a katolicizmus alóli felszabadulás gyümölcse. A katolikus egyház gyűlöli a szabadságot, a liberális polgári demokráciát, a parlamentarizmust, az emberi jogokat és a kapitalizmust. A római katolikus egyház soha nem mondott le arról, hogy az államhatalom eszközével szerezze vissza uralmát az emberek lelke fölött. A katolikus egyház az, amely ideológiai és világnézeti államot akar, amely elnyomja és jogfosztottá teszi azokat, akik nem hódolnak be ennek az ideológiának. Ők azok, akik állandóan háborút indítanak a szabadság és a világnézeti semlegesség ellen. Nekik köszönhető a Horthy-rendszer, ők adták hozzá az ideológiát. A „keresztény-nemzetinek” nevezett kurzus valójában katolikus kurzus volt. Az egyik csúcspontja az eucharisztikus világkongresszus volt Budapesten, a másik a magyarországi zsidóság deportálása, mint ennek a kurzusa a betetőzése. A római katolikus egyház legnagyobb hazugsága az, hogy a katolikus világnézeti állam nemzeti állam, a nem katolikus állam az nem nemzeti állam. A manipuláció eszköze az a hazugság, hogy a nemzeti értékek letéteményese a katolikus egyház, a katolikus értékek azonosak a nemzeti értékkel. A hazugság csúcsa az, hogy a katolikus egyház Isten uralmát teremti meg és az emberek érdekét, a közjót szolgálja. Ezzel szemben a valóság az, hogy Istennek semmi köze ehhez, egy vallási rendszer elnyomása, terrorja ez, amely a doktrínáit rá akarja erőltetni az emberekre, papjai révén pedig uralmat, hatalmat, pénzt és gazdagságot akar. Aki nem vallja a katolicizmus ideológiáját és államfelfogását, az a nemzet ellensége. Aki világnézetileg semleges államot akar, az is. Ennél fogva minden polgári demokratikus gondolat nemzetellenes. Akik pedig nemzetellenes gondolatokat képviselnek, azok a nemzet ellenségei. Idegenszívűek, idegen érdekek kiszolgálói. Mivel a katolicizmus a zsidósággal szemben definiálja dogmatikailag és társadalmi szempontból is önmagát, ebből fakad az antiszemitizmusa. A katolikus egyház az, amely a nemzet ellenségeit a zsidókkal azonosította (nemcsak a nemzet, hanem az emberiség ellenségeinek is tartja őket). Ezért a katolikus egyház a magyar népen belül ellenséggé tette a zsidókat, ellenük uszítva a nem zsidó magyarokat. Ma már világméretű zsidók elleni harcába is bevonta Magyarországot, és maga előtt tolva próbálja hatalmát az antiszemitizmus révén újra felépíteni és megerősíteni.

Ehhez csak vázlatosan annyit említsünk meg, hogy a római katolicizmus szakított az eredeti kereszténység zsidósággal kapcsolatos pozitív felfogásával. A korai kereszténység tudta, hogy Jézus Krisztus zsidó volt (és nem rendes magyar ember, mint némelyek hiszik, és nem is nemzet nélküli mennylakó, mint valami ufó). A tizenkét apostol zsidó volt, a pogányok apostola Pál, a Benjamin nemzetségéből való farizeus, egy megtért zsidó. Kezdetben a kereszténység kizárólag zsidó felekezet volt, nem is engedtek pogányokat maguk közé. A Biblia szerint Isten szórta szét az apostolokat, hogy a megtérést és a bűnbocsánatot a pogányoknak is hirdessék, mert a Messiás minden emberért meghalt, az engesztelő áldozat pedig minden emberre elhatott. A kereszténységet tehát a zsidóságtól kapták a nemzetek. A kereszténység az után kapott antiszemita jelleget, hogy a római katolicizmus bálványimádó vallást csinált belőle. A római katolicizmus nem keresztény vallás, hanem egy másik vallás, amit a hagyomány szerint nem Péter apostol, hanem Simon mágus alapított, aki pénzért akarta venni a Szentlelket. A római katolicizmus az állam hivatalos vallása lett a római birodalomban. A keresztény egyház eredeti zsidó gyökereinek képviselőit üldözni kezdték, a katolikus egyházatyák és Hitler antiszemitizmusa egy tőről fakad. A katolikusok antijudaizmusa lett az európai antiszemitizmus alapja. Krisztus gyilkosának állították be a zsidóságot, amely átok alatt van, akik a kereszténység ellenségei, meghamisítva azt, hogy a kereszténység zsidó vallás: a szelíd olajfába, a zsidóságba lett beoltva a vadolajfa, a pogányság. Aki nem hiszi, olvassa Pál apostol Rómabeliekhez írott levelének 11. részét. Katolikus egyház és antiszemitizmus eggyé vált. Ami Krisztus előtt Izsák és Izmael ellentéte, az Jézus után a kereszténység és a római katolicizmus ellentéte. Ahogyan Izmael üldözi Izsákot, úgy a katolicizmus a zsidó-kereszténységet. A zsidó-keresztény kultúra egyik példája Amerika, nem véletlenül a szabadság és a demokrácia hazája, ahol a katolicizmus semmiféle állami támogatást nem kap. Amerika sikerének és gazdagságának titka, hogy a katolicizmus államvallási törekvéseit alkotmányosan kizárta.

Magyarország temérdek szenvedése ebből fakad. A katolicizmus a zsidóság és a zsidó-kereszténység ellen fordította a magyarokat. Pedig a zsidók mindig nagyon szerették a magyarokat, 1848-ban a legnagyobb áldozatokat hozták a magyar szabadságért, miközben a katolikus egyház a szabadságharc ellenfeleit, a Habsburgokat támogatta. A zsidóság sokat tett a magyarokért, sokat tett a magyar kultúráért, és mindvégig magyarnak vallotta magát, magyarabbnak a magyaroknál. De ez a szerelem sokszor egyoldalú maradt a katolikusok uszítása miatt. A bálványimádó katolikus vallással pedig Róma maga alá gyűrte a jobboldali politikai pártokat, rajtuk keresztül az államhatalmat. A katolicizmus mögött levő gonosz szellemi erők pusztítanak, ha a katolicizmus nincs államhatalmi pozícióban. Gyilkos indulatok ezek, nem véletlenül maradtak hullahegyek utánuk a történelemben. Sok náci nem is tudja, hogy az a sok zagyvalék a fejében katolikus ideológiából származik. Az új alaptörvény katolikus kreáció, vatikáni megrendelésre készült. Rögzíti a pápától kapott „Szent Korona” főségét, ami szellemileg a pápaság főségét, és Magyarország alárendeltségét jelenti. Kinyilvánítja a Szent István-i állameszméhez való visszatérését, ami a trón és az oltár szövetsége. (A demokraták ideológiai vakságára jellemző, hogy csodálattal hallgatták, amikor az ATV-ben Róna Péter arról beszélt, hogy Szent István Európájához tartozik, Orbán pedig Koppány pogányságába viszi az országot – micsoda összezavart vakság ez.) Elismeri a „kereszténység”, értsd: katolicizmus, nemzetmegtartó szerepét. Nemzeti az, ami katolikus, és katolikus az, ami nem zsidó. Emellett hangsúlyozza a történelmi alkotmánnyal való jogfolytonosságot, csak annyit hagy meg a magyar történelemből, ami római katolikus befolyás alatt volt. István király a magyar népet a kezdet kezdetén a katolicizmus alá rendelte, és nem képes azóta sem megszabadulni tőle.

A katolikus egyház antikapitalizmusa, demokráciaellenessége, antiszemitizmusa áll az Orbán-rendszer és Orbán „szabadságharca” mögött. Már a rendszerváltás után is a katolikus műsoridő miatt indult a médiaháború és az egész kultúrharc. A katolikus egyház állt kezdettől fogva a demokratikus intézményrendszer elleni támadások mögött. Folyamatosan őrölték fel a demokráciát, cserélték a jobboldali pártokat, mindvégig az államhatalom bekebelezése volt a céljuk. Üldözték a zsidó-keresztény protestáns kisegyházakat, gerjesztették az antiszemitizmust. Tömény uszítás árad a katolikus templomokból. Ők utáltatták meg a rendszerváltást, a kapitalizmust, a demokráciát, a szabadságot és Európát. A szélsőjobboldal és a katolikus-nemzeti jobboldal mögött a római egyház, a Vatikán uszításai és hatalmi céljai állnak. Ők állnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ideológiája mögött, ők kreáltak újra elnyomó világnézeti államot.

Kísérleti állam, faltörő kos

XVI. Benedek pápa egyértelműen elfordult a II. Vatikáni Zsinat szellemétől, és a militáns feudális katolikus hagyományt elevenítette fel, a trón és az oltár szövetségét hirdetve. Semjén közvetítésével Magyarországot kísérleti állammá tették. A Vatikán Magyarországon keresztül próbálja támadni Európát, és visszaszerezni pozícióit. Orbán Viktor kormányzása kezdetén úgy járt a Vatikánba, mint haza. Tudatosították benne történelmi küldetését, magáévá tette az antiszemitizmusra és az antiliberalizmusra épülő katolikus világnézetet, és ezt a harcot vívja. Emiatt teszi tönkre az országot, erőszakolja meg a katolikus egyház szellemében a nemzetet. Emiatt erősödik az antiszemitizmus, a nácizmus, nem véletlenül épült fel a Nemzeti Együttműködés Rendszere Mussolini fasiszta államának mintájára, amely a katolicizmust feltámasztotta hamvaiból. Ebből fakad a demokrácia, az individuális szabadság, a jogállami Európa, a liberális Nyugat és Amerika elutasítása. Mindezeknek egyetlen nagy ellenségük van a világon, amelynek szellemi ereje Rómában összpontosul, és ez a katolikus egyház. Orbán ma úgy viselkedik, mint egy Opus Dei ügynök. Semjénről nehezen lehet elképzelni, hogy nem esküdött fel valamelyik titkos katolikus társaságnak. Ma a Vatikán miniszterelnöki és miniszterelnök-helyettesi szinten van jelen az államhatalomban és a magyar közéletben.

Magyarország jövője attól függ, meg tud-e szabadulni attól, hogy a római katolikus egyház befolyása érvényesüljön a közéletben, hogy a katolikus egyház a jobboldali pártok segítségével ostrom alatt tudja tartani a demokráciát, a parlamentarizmust, a polgári szabadságot. Nem lehet másképp megszabadulni, soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a katolikus egyházat ki nem irtják a közhatalomból. A fejszét a fa gyökerére kell vetni, a magyar nép jövője azon múlik, hogy ki tudja-e irtani a katolicizmust a politikai életből és az államhatalomból. Orbán ellen egy radikális katolikusellenes pártot kellene alapítani, amely minden erejével pusztítja a katolicizmust a közéletből, felhívja a figyelmet arra, hogy a papok állnak megint az ország romlásának hátterében. Leleplezi a katolikusok ármányát, a papok uralmát. Olyan kamikaze pártot, amely nem egy másik ideológiát akar a katolicizmus helyére állítani, hanem a katolikusoktól megtisztított ideológiamentes államot hirdeti. A katolikus egyházat vissza kell kényszeríteni a civil szférába. Nem szabad engedni az olyan hazugságoknak, hogy ők állami feladatokat látnak el, ezért teljes állami támogatásra és fenntartásra jogosultak. Ki kell rúgni őket az oktatásból, az egészségügyi intézményekből. Ha van pénzük, tartsanak el iskolákat és kórházakat, ha nincs, akkor ne tartsanak el. Ha valaki katolikus világnézeti oktatást akar a gyerekének, az fizesse meg a papot, aki tanítja. Az állam köszöni a felkínált segítséget, amit állami pénzen nyújtanának, de nem kér belőle. Az oktatás a katolikus egyház trójai falova, nem szabad ennek bedőlni. A katolikus egyházat az államvallási pozíciójából vissza kell sorolni a civil szférába, ahol más vallásokkal egyenrangú módon gyakorolhatják hitéletüket. Saját híveik pénzén éljenek, és ne az állam, az adófizetők zsírján gazdagodjanak, nyomják el a polgárokat. Ha nem tudják fenntartani az épületeiket, adják el, költözzenek akkor épületbe, amit fizetni tudnak. Az adót ugyanúgy fizessék meg, mint bárki más. Horn Gyula példája lebegjen mindenki előtt: konkordátumot kötött a katolikus egyházzal, azt hitte, ha minden pénzt megad nekik, akkor megelégednek, megveszi a jóindulatokat. Ugyanolyan idegenszívű, kommunista, pufajkás zsidó maradt utána is, hogy a milliárdokat bezsebelték tőle. Horn Gyula azt nem értette meg, hogy a pénz és a benyomulás az állami intézményekbe csak eszköz, a cél az államhatalom elfoglalása és Róma alá hajtása, a demokrácia felszámolása. Pedig Horn Gyula nem volt ideológiailag képzetlen, korábban már hallott arról, hogy a politikai katolicizmus kifejlett formája maga a fasizmus.

Fel kell ismerni, hogy Magyarország a katolicizmusnak köszönheti Trianont, a Don-kanyart, a holokausztot, a kommunista elnyomás negyven esztendejét, az ígéretesen indult demokrácia és a harmadik köztársaság elvesztését. Neki köszönheti, hogy a világ szemetjévé lettünk. Ha nem tűnik el a katolicizmus a közéletből, és jobboldali ideológiai pártokon keresztül ostromolhatja tovább a demokráciát, akkor hiába tűnik el Orbán Viktor, a szenvedésnek soha nem lesz vége, mert jön helyette más. Akkor a gyűlölködés, az antiszemitizmus soha nem hagyja el az országot. A katolikus pártokat a magyar történelem tapasztalatai alapján ugyanúgy be kell tiltani, mint ahogyan a Szovjetunió Kommunista Pártját betiltották a Szovjetunió bukása után. Sóval kell behinteni a helyüket.

Ha valaki világnézetileg semleges államot akar, amelyben higgadt és udvarias, demokratikus elkötelezettségű szakpolitikusok intézik az ország ügyeit, és amelyben békén hagyják a civil társadalmat, akkor a katolikus egyházat ki kell irtani a közéletből. Ha megbukik az Orbán-rendszer, nem szabad szem elől téveszteni, hogy mi okozta ezt a borzalmas pusztítást, ami eddig történt, és ami még előttünk áll. Ha sikerül a katolikus mételyre ráébreszteni a magyarokat, hogy ők állnak a gyűlölködés hátterében, ők teszik tönkre az országot, akkor olyan vezetőkre, olyan miniszterelnökökre van szükség, akik az ideológiai vitákat, világnézeti szabadságot a civilszférában tartja. Nincs szükség hitetőkre, „karizmatikus” hazudozókra, nem kellenek bálványok, népmegváltók, akik ideológiai és világnézeti alapon magyarokra és nem magyarokra osztják az országot. Olyan szakpolitikusok kellenek, akik korrekt módon igazgatják a közügyeket, a magánszférában pedig megvédik a lelkiismereti, a világnézeti, a kulturális szabadságot és sokszínűséget.

A Vatikán pedig takarodjon ki a magyar államból. Menjen a pokolba.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.3/5 (192 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +20 ( 344 szavazatból)
Bartus László: A Bajnai-jelenség, 3.3 out of 5 based on 192 ratings

  • Hozzászólások(229)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

229 Reader’s Comments

  1. Kedves Girbegurba,

    a katolikusoknak is részt kell venni az új alkotmány vitájában, de nem mint katolikusoknak, hanem mint polgároknak, a vallási hovatartpozásuk magánügyük. Ha velük akarja mint katolikusokkal egyeztetni az alkotmányt, akkor nem kell megváltoztatni a mostanit, maradhat ez, mert nekik csak ez elfogadható. Azt kell megérteniük, hogy esetükben nem lehet szétválasztani a politikai vitát a hibélivel, mert az ő dogmatikájuk egyik lényeges eleme az állam elfoglalása, Isten állam. Sajnos, az a baj, hogy még ilyen kiváló demokraták is, mint Ön, védtelenek a kígyóval szemben, mert nem ismerik a természetét. Azért írok ilyen hosszú cikkeket, hogy legalább az igényt felkeltsem arra, hogy ezt tanulmányozzák, és a végére járjanak. Ha ebben nem látnak tisztán, akkor végük van, nem tudják megvédeni magukat több évszázados kidolgozott stratégiákkal szemben. Ha egy kis rést hagy, elveszett.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -14 (52 szavazatból)
  2. Kedves László! Pontosan ez a baj: a Vatikán a kormánypártokon, a zsidók a bankokon, az imperialista ügynökök pedig a béketábor lerombolásával próbálnak minket tönkretenni. Mindhárom gondolatmenet kifogástalan, zseniális, sőt mi több: korszerű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (52 szavazatból)
  3. Kedves kekec, válaszod sértő. A majmokra nézve :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  4. Sajnos az Európai Néppártban nagyon sokan szerepelhetnek a Vatikán fizetési listáján, vagy a zsarolandók között, egyre megy. Óriási harc közepén vagyunk,
    és nem csak a földön. Sokkal nagyobban, mint a Csillagok Háborúja filmben.
    Úgy látszik a Vatikán elérkezettnek látja az időt, eljött, hogy megmutassa magát és hatalmát, hogy totális visszakatolizálását rohamléptekkel elindítsa. Jajj a védtelen lelkeknek! Isten óvja Európát!
    Orbán Viktor ezért ilyen báror, tudja ki van mögötte.
    A protestánsok nem lehetnek büszkék a vakságukra.

    Ne emeld le a követ a kígyóról, mert beléd mar!

    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -39 (53 szavazatból)
  5. unatkozom, tehát vagyok

    @girbegurba: végeredményben a mohácsi vész is a vallási fanatikusoknak köszönhető (lásd iszlám vs. keresztény!)
    De ha ennyire visszamegyünk a történelemben, akkor esetleg meg lehetne kérdezni Szvatopluk leszármazottait is. ;)

    Ami az utolsó mondatodat illeti: leginkább a tisztelt egyházi képviselők keverik a hitéletet a politikával. Emlékeztetnélek olyan apróságokra, mikor a “tisztelt” szentatya a misén megmondta a híveknek, hogy kire kell szavazniuk. Vagy arra, amikor a templomok bejáratánál mindenféle politikai plakátokat lehetett látni a hirdetőtáblán (kapun belül! És ezt a saját szemeimmel láttam)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -15 (23 szavazatból)
  6. Kedves Admin,
    “a katolikusoknak is részt kell venni az új alkotmány vitájában, de nem mint katolikusoknak, hanem mint polgároknak, a vallási hovatartpozásuk magánügyük.”
    Pontosan így gondoltam. De ha hitvitába keveredünk, akkor hitüket fogják védeni, és azért hajlandók lesznek elfogadni a szolgaságot is.
    Az egyház nyomulását, a hatalom és az egyház politikai összefonódását kell bírálni, nem a dogmákat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (18 szavazatból)
  7. Kedves Bartus László!

    Ha jól értem, mély meggyőződése, hogy a római katolikusok esetében “nem lehet szétválasztani a politikai vitát a hitbélivel, mert az ő dogmatikájuk egyik lényeges eleme az állam elfoglalása, Isten állam.”
    Tagadhatatlanul voltak voltak és lehetnek olyan katolikusok, akik valóban így gondolkodnak.
    Magam már vagy negyven esztendőt élve katolikusként, katolikus környezetben, katolikus középiskolában nevelkedvén, több mint húsz éve egy katolikus szerzetesrend tagja, lassan tizenöt éve pedig papja is vagyok, évek óta egy katolikus főiskolán tanítok…
    Mégis minden képmutatás nélkül mondhatom, magam nem
    így gondolkodom. Ráadásul jócskán látok és sejtek magam körül másokat, így papot, sőt püspököt is, akik szintén biztosan nem így gondolják…
    Arról sem vagyok meggyőződve, hogy a Vatikánnak és a jelenlegi pápának
    nagyhatalmi törekvései és ügynökei volnának. Egyházunk valóban követett el hibákat, sokszor nem a jó oldalára állt, nem véletlenül s nem is fölöslegesen gyakorolt az előző pápa 2000-ben bűnbánatot és kért bocsánatot a súlyos vétkekért. Ugyanakkor a Római Egyházat vádolni magyar történelmünk minden nemzeti katasztrófájáért, nyomorúságáért (így pl.Trianonért) túlzó állítás, alig hiszem, hogy talál olyan (akár nem katolikus) történészt, aki ezzel egyetértene.
    Politika indulatát, jobbító szándékát és szabadságvágyát megértem, a végére már uszító hangvételű cikke azonban aligha szolgálhat nemes célokat.

    Tisztelettel köszönti és kíván higgadt gondolkodást:

    fr. Bakos Gergely OSB

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +87 (107 szavazatból)
  8. Tisztelt
    Bakos Gergely 2012. január 19. csütörtök 10:05
    Legyen az itt elmondott történet egy esettanulmány.
    Természetesnek tartom az emberek közti világnézeti különbségeket.
    Valószinűleg ön papként másként kötődik vallásához, mint akár egy
    azonos vallást gyakorló másik ember. Főiskolai tanárként nyilván
    elméleti felkészültsége is az átlagember fött áll. Legyen az akár az
    ön vallásával, vagy az ellen megnyilvánuló kérdésekkel kapcsolatos.
    Hiszen önnek ez a meggyőződése, ezért tanult, ezért tanitották és
    pontosan megszabott követelményekkel körülhatárolt oktatói
    tevékenységét ezért fizetik. Igy magától érthetődőnek tartom
    megnyilvánulását.
    Magam mát hetvenkilenc éves ember vagyok. Életem elején katolikus
    nevelést kaptam, katolikus környezetben nevelkedtem. Gyóntam,
    áldoztam, ministráltam, egyházi dalárda tagja voltam. A háború
    felforgatta családunk életét. Kibombázottak lettünk. 1945 őszétől
    a debreceni piari gimnázium 2. majd 3. osztályát végeztem mint
    Püspökladányból vonattal bejáró diák. Nem kivánom teljeskörben
    vázolni az akkori nehézségeket pl fűtetlen vonatok, fütetlen tantermek, olajospapirral ragasztott ablakok, természetbeni tandij, tankönyvek
    teljes hiánya stb.
    Akkor Debrecenben középiskola fölött csak egyházi intézmények
    voltak, ugyanis a Fazekas Mihály Reálgimnáziumot előzőleg
    bezárták, mivel zsidó tanár(ok?) tanitottak ott. Igy nyilvánvaló
    volt hol tanulhattam.
    Jött az 1947. év meglehetősen nagy választási háborúval, amiből
    sajnos iskolám sem maradt ki. Tizennégy évesen akkor fogalmunk
    sem volt – a mostanihoz hasonló – politizálásról. Jött a szülői
    értekezlet, melyen anyám – akkori szokások szerint – pártjelvénnyel
    jelent meg. Két hét mulva félévben két tárgyből, majd év végén
    németből megbuktam. A pótvizsgán Schulhan János paptanár úr
    vizsgáztatott volna, de mivel közöltem nem tudnak szüleim tanittatni,
    egy szót sem kérdve tőlem németből, kedélyes elbeszélgetés után
    levitt az igazgató úrhoz. Ilyenmódon igazolták eredményesen
    pótvizsgáztam.
    Később jutott tudomásomra, hogy a 70-80 velemegyütt bejáró
    diákból 24 fő lett hasonlóan elutasitva. Úgy tudom ennek nagy
    szerepe volt az akkoriban kiadot pápai enciklikának és az
    úgynevezett kékcédulás választásnak. Előéletemet tekintve
    máig is tűnődöm azon, mi köze van ennek az egyháza által
    nyomatékkal hangoztatott világnézeti semlegességhez.
    Ilyen csalódás után gondolja meg bizhatom-e volt egyházam
    szervezetében? Gyónással hogyan áruljam el titkaimat ilyen
    megtávesztő világi tevékenységet folytató vallási szervnek,
    Hiszen ez olyan, mint a vallatás. Vagy tehetek bármit, ha
    meggyónom, akkor minden rendben. Mondjuk a másfajta
    világnézet is? De mi van a szülői háttérrel. Biztosan azonos
    a világnézetünk? Ha nem, akkor ki kell átkozni valakit?
    .
    Később munka mellett érettségiztem és két diplomát
    szerezve eredményesen dolgoztam hazámért. Jelenleg
    nyugdijaskodom. Kiváncsian gondolunk vissza néhány még
    élő – hasonlóan kirúgott – barátommal, ugyan milyen alázatos
    szolgaság jutott volna részünkre annak az önök által akkor
    képviselt rendszer fennmaradása esetén.
    Az emlitett témakörben világnézetem szempontjából nem
    tartom összeegyeztethetőnek a vallási és a politikai
    megnyilvánulások összekeveredését. Lehet ennek nagyobb
    kára, mint haszna.
    Szerintem nem Bartus úr keveri pl a trianoni problémákat, mert
    pl nem ugyanazon isten áldását kérve áldotta meg a gyilkolni
    induló katonákat remélve az egyoldalú saját győzelemhez való
    isteni segitséget. De kérem tekintse ezt csak költői kérddésnek.
    Tévesen osszemosott alapokból célszerűtlen vitatkozni.
    Maradok tisztelettel, jóegészséget kivánva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -10 (36 szavazatból)
  9. Tisztelt Girbegurba!
    Mélységesen egyetértek az utolsó írásoddal.Főleg az 5. pontban leírtak tetszettek. Én is ezt próbáltam kifejteni, de nem nagyon érti, sem Bartus úr, sem sok mínuszoló, hogy nem leszünk különbek a zsidózó náciknál, ha lenézzük más vallását, ha mégoly korruptak is a vezetőik. Hiszen az évszázadok során nagyon sokan voltak híveik, a papok, apácák és más képviselőik között, akik nem értettek egyet a klérussal és bíztak a megtisztulásában. Segítették a szegényeket és mentették a háborúk üldözötteit(úgy tudom a zsidók sokaságait is), mindezt hitük és meggyőződésük nevében. A fürdővízzel a gyerek is kiöntésre kerül. Kicsit csalódtam, hogy az AN-n ilyen kirekesztő vita indult, az bántó, hogy lenácizzák az embert, ha esetleg nem osztja azt a véleményt, hogy ész nélkül gyűlölködjünk, akár a zsidó, akár a katolikus, akár a hottentotta vallás ellen.
    Szép napot mindenkinek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (32 szavazatból)
  10. A cikk nagyon jó rávilágít a nagy történelmi egyházak álszentségére!!!
    Röviden: a római pedofilikus-kaotikus egyház a legszennyesebb „keresztény” egyház mind közül. Már a népi folklór része Magyarországon (is) a mohó, perverz, pedofil, gennyedék pap figurája. Lehet ezt maszatolni, de a történelem legnagyobb intézményesített internacionalista politikai prostituáltja Rómában székel.
    Ámen!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -44 (58 szavazatból)
  11. Tisztelt Bubu64,
    Én csak a túlzásoktól óvtam azokat, akikkel egyébként egyetértek.
    Sajnos nagyon is igaz Bartus László észrevétele, hogy fasiszta hatalom épül, sőt, már majdnem teljesen kiépült, hogy a Római Katolikus Egyház a cinkosa, és hogy a szabadság híveit szabadkőműveseknek és zsidóknak minősíti, és ilyen értelemben antiszemita. Azt is igaz, hogy a nemzeti szocialista, (pontosabban Magyarországon a nyilaskeresztes, hungarista stb.) ideológiának nálunk nagyon sok követője van, és hogy piktor ügyesen taktikázik velük.
    Senkit nem szeretnék “lenácizni” aki nem náci, és szerintem a náci jelző önmagában nem szidalom, hanem ténymegállapítás. Más kérdés, hogy szerencsére még sokak szemében szégyenletes fasisztának, pláne nácinak lenni, ezért tagadják, hgy azok lennének, és alighanem sokan maguk elől is letagadják. “Ők nem fasiszták, nem nácik, csak bizonyos kérdésekben így és így gondolkodnak, és hát nincs igazuk?!”
    Ők csak bántódjanak meg, és döntsék el magukban, hogy vállalják-e tudatosan fasiszta vagy náci véleményüket, vagy jobb énjükre hallgatva szakítanak vele.
    Ami a szűkebb kérdést illeti, azt gondolom, hogy a politikai szabadságért különféle világnézetű embereknek kell együttműködni, és ha kell, akkor a szabadság ellen törő vallási szervezetek ellen is fel kell lépni.
    Szerintem a különféle protestáns mozgalmaknak belső igényük és megtagadhatatlan joguk, hogy a katolicizmus dogmáival szemben fellépjenek, és ezzel mellesleg a politikai szabadságért és küzdjenek. Csak azt szerettem volna elérni, hogy ez más fórumon, vagy e fórum más rovatában történjen.
    Ez részemről voltaképpen pimaszság, hiszen ezt a fórumot Bartus László és segítő társai áldozatos munkája tartja fenn. (De bízom benne, hogy ő is ketté tudja választani a két irányt.) Azért is pimaszság, amit teszek, mert januárra még nem fizettem be a Kohányi Társasághoz a támogatást. (Egy banki ügylet befejezésére várok. Ha lehet, a 2012 első félévi díjat egy európai bankból szeretném átutalni (vagyis nem Magyarországról)).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -23 (31 szavazatból)
  12. OK Orbán Viktor, kedves Katolikus Egyház, és képviselőik. Ha Magyarország annyira keresztény ország, akkor javaslom tegyük meg az Újszövetséget az ország alkotmányának. Úgy legalább az igazságot szerető, vagy kereső embereknek lesz esélyük egy normális életre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  13. Ha nem lenne ennyire dühös az írása, Bartus úr, majd’ minden sorát respektálni tudnám – tartalmilag. A düh, a harag és a mélységes ellenszenv miatt azonban ezt ne tehetem a cikke egészével. Ön tehetségesebb újságíró és tisztességesebb ember ennél a (sajnos) vakvágányra siklott írásánál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (22 szavazatból)
  14. Tisztelt!
    Bakos Gergely T

    A negatív példa is példa. A mindenható türelme végtelen , ezt mi sem bizonyítja jobban mint a szervezete (rendje) jelenléte a világban.
    Persze ez nem azt jelenti és támasztja alá számunkra amit önök értelmezésében lejött cikkéből. Sztárcsinálók, és ezt jól is teszik médiamutatványosok uram, alkotmánybíráság-helyi önkormányzatokig mindenhova betelepedtek, tették mindezt a nyáj tudatos félrevezetésével, a templomi hirdető táblák és az oltár segedelmével.
    Akik a választási erőfeszítéseiket önkéntelenül követték tanúi voltak gyászos országromboló tevékenységüknek. Az eredményeiket már nem ilyen egyértelműen tudják ünnepelni a nyilvánosság felé? Vajon mi is az oka?
    Hiszen a métely el lett ültetve , gondolják virágozni is fog? Eh sok kérdés nincsen megválaszolva. Mint érezzük sokan , a válaszok nem önöktől fognak megérkezni, a csodákban lehet bízni , de ha tehetünk érte valamit, talán azzal a teremtő dolgát is segítjük. A szándék él bennünk , sokunkban , akik a félrevezető demagóg retorikájuktól eltelve érezzük emberibb eszmékre van szükségünk. A suszter meg végezze a dolgát rendesen a kaptafa mellett , ez esetben a társadalom is tud profitálni belőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (13 szavazatból)
  15. Lehet benne valami

    “A Kaliforniai Egyetem kutatói arra kerestek választ, hogy miért tér el az egyes majomfajok pofája olyan nagymértékben egymástól, és miért dísztelen sok főemlősfajhoz képest az emberek arca.

    Tanulmányukhoz Közép- és Dél-Amerikából származó 129 kifejlett, hím majom 24 millió év alatt kialakult pofáját, “arcvonásait” vizsgálták meg, eredményeiket a Proceedings of the Royal Society B című szakfolyóiratban tették közzé.

    “Az Újvilág főemlőseire tekintve azonnal egyértelmű arcuk sokfélesége” – magyarázta Michael Alfaro evolúcióbiológus, a tanulmány vezető szerzője. Mint elmondta, sok megválaszolatlan kérdés van még azzal kapcsolatban, hogy miként alakultak ki az arcok jellegzetességei.

    A kutatók 14 régióra osztották fel az arcokat, és mindegyikhez színkódot rendeltek. A majmok pofájának anatómiája és mintázata alapján is adtak egy “összetettségi értéket” az egyes fajoknak. Tanulmányozták, hogy az idők során miként alakult az arc összetettsége, és vizsgálták a majmok társadalmának szerveződését is, valamint azt, hogyan befolyásolhatta a környezet (például a hőmérséklet változása) a főemlősök pofájának alakulását.

    Mindezeket a paramétereket statisztikai módszerekkel elemezték, és úgy találták, hogy a nagyobb csoportokban élő fajok pofája egyszerűbbé válik. Ennek oka az lehet a kutatók szerint, mert a dísztelenebb pofán jobban látszanak az arckifejezések, ami előnyös a kommunikációban.

    Meglepetésnek számít a kutatók azon megállapítása, hogy a nagyobb csoportokban élő főemlősöknek egyszerűbb az arca. Eredményük alapján azt feltételezik, hogy az ember viszonylag egyszerű arca lehetővé teszi, hogy könnyebben lássuk egymás arckifejezéseit, vagyis kommunikációnkat segíti – idézte a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál. “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. Tisztelt Girbegurba
    Köszönöm a válaszod.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Voltpapnövendék

    Bartusnak kifejezetten igaza van, telibe talált. Én – mint nickem is mutatja – elég hosszú ideig láttam ezt belülről, szerencsére a Jóisten még időben kipofozott onnan. Egy adalék: Erdő Péter bíboros római tanulmányai óta tagja az Opus Dei-nek, és nagyon érdekes, hogy mióta Orbán hatalmon van, azóta teljesen visszahúzódott, a háttérből irányít. Orbánnal elhitették, hogy új Horthy lehet, akit az ország népének fele szentként fog tisztelni. Ezt jól mutatja, hogy már imádkoznak is érte, paradox módon annak az Ulrich Ágostonnak a felhívására, aki nekem anno évfolyamtársam volt, és akkoriban még egészen normális embernek tűnt. Igaz, időközben nagyon megöregedett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (28 szavazatból)
  18. http://hetivalasz.hu/jegyzet/zsidoellenes-partot-44986

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  19. Méghogy radikálisan fogalmazott Bartus?! Szerintem inkább visszafogta magát. Tökéletesen látja az egyház és a politikai hatalom szerepét. A legközelebbi választáson annak adom a voksomat, aki az egyházak finanszirozásának szigorítását tűzi a zászlajára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -18 (32 szavazatból)
  20. A Heti Válasz parafrázisában

    http://hetivalasz.hu/jegyzet/zsidoellenes-partot-44986/

    az az aprónak nem nagyon nevezhető csúsztatás és manipuláció rejtőzik, hogy míg a katolikus egyház egy felülről irányított hierarchikus szervezet, amelyiknek ilyenfomán tevékenysége, stratégiája, céljai vannak, amelyek akár tudományosan is vizsgálhatóak, többé-kevésbé kideríthetőek, de mindenképpen lehet róluk diskurzust folytatni értelmesen is, addig
    egy csupán származásilag vagy még úgy sem különösebben megkülönböztethető embercsoport vagy kisebbség nem egy felülről vezérelt csoport vagy társaság
    és mint ilyennek nincs tevékenysége, stratégiája, céljai és így ezen nem létező dolgok vizsgálata is már többé-kevésbé egy kisebbségellenes és gyűlöletkeltő célokat szolgálhat elsősorban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  21. Kedves Bartus Laszlo Ur!
    kerlek juttasd el ezt az irasomat a “hetivalasz.hu” reszere!!!
    Hetivalasz.hu szerk!
    Uram!
    igenis kozosseget vallalok Bartus Laszloval es az Amerikai Nepszavaval!
    miert?!
    egyszeru,; On elfelejti azt hogy a Magyarok,ott Magyarorszagon mar MEGTETTEK egyszer amirol On azt irja “nem kell”!!
    mikor?-1920 ban a Horthy altal ellenjegyzett Numerus Clausus torvennyel,aztan az 1939 evi IV.ik TC-vel ami eletbelepett 1939 MAJUS ho 5-en!!
    ez a hirhedt II.-ik zsidotorveny!!
    nota bene!!
    a vilaghaboru 1939 SZEPTEMBER 1-en tort ki!!
    magyarorszagon tehat meg a vilaghaboru kitorese elott jo 3,5 honappal eleytbelepett a mar Masodik zsidotorveny,amely eppen azokra-(kozhivatalnoki funkciok azallamaparatusban es az oktatasban stb!!)- utal amik miatt On oly hangosan agall most!!
    szalljon onmagaba uram!!!
    a legkozelebb nezzen utana nagyon alaposan annak amirol irni akarna!
    tisztelettel,; Mr Asher Alexander egy ex-deportalt Magyarorszagrol Auschwitzba 1944 Juniusaban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (16 szavazatból)
  22. Először is, mindenképp unikális a cikk szemlélete, és ez jó! Kénytelenek a zemberek elgondolkodni rajta.
    Biztosra veszem, hogy a hitbéli meggyőződésük miatt korrekt, becsületes emberek is vannak a katolikus egyház berkein belül. Lehet, hogy a vezetésben kevésbé, (vagy egyáltalán nem). Ezt nem érzékelem. Az is biztos, hogy csak miattuk szalonképes még egyáltalán a felépített hatalmi rendszerükön keresztül diktált létük. Az egyház szívesen mutogat rájuk ha a cikkhez hasonló gondolatok merülnek fel. Az elmúlt 1000 év szenvedéseit, harácsolásait, vérveszteségeit így próbálják elfedni. És bocsánatkéréssel!? Pedig a világ talán leggazdagabb állama és talán legnagyobb ura a Vatikán. (Ha csak a kincsekre, a világszerte terjeszkedő ingatlanbirodalomra -immobiliare- nem gondolva az ideológiai manipulációt, lelkiterrort tekintem.
    Állandóan a szerénység, az adakozás, az istápolás és hasonló szavakat hallhatjuk, amelyeket a már 1000 éve kétes körülmények közepette összeharácsolt, rabolt, kikövetelt módon szerzett javakból bármikor, bármilyen méretben (akár az összes földrészen ) megtehetne, de nem. Csak tovább harácsol a szerénység látszata mögött. Nem is értem, hogy moshatta le az 1000 év mocskát ilyen könnyen, és sározhat be ellentáborából másokat pillanatok alatt. Csak azért, mert a túl egyszerű szellemű prolikat könnyű irányítani? Mi van a Szabad kőművesekkel? Hol vannak? Nincs ellenpólus, és Mo-on annak kiirtása már régen folyamatban van gyorsuló tendenciával! Lényeg, hogy a bocsánatot nem tőlünk, hanem Istentől kell megkapják, a zembereknek a kártérítés jár, aminek fedezete megvan!

    De ettől függetlenül is az ideológiai szabadságot végre helyre kéne állítani! A sarkos, szenvedélyes megfogalmazás felrázó, és lehet, hogy még ez is kevés.
    Sajnos Horn Gyula esete kiábrándító, és itt a cikkíróval megint egyet kell értsek. Régi dakota közmondás: “Nyújtsd a kisujjadat, egyből a karodat rántja!”

    Nagyon sok korrekt hangvételű objektív vélemény érkezett minden oldalról, persze a véleményük, pontosabban ideológiájuk egyértelmű felismerhetősége mellett. Ezért is szinte bántó a lájkolási tendencia, ami szélsőséges fanatikus munkaként jelenik meg az eredményekben. Nem az objektivitást, értelmet, szellemiséget osztályozták ilymódon, hanem csak az ideológiai irányultságot. És mivel ez már nem is tartalmi, minőségi mértékegység mérőszáma, ezért javaslom, hogy az ilyen politikai, ideológiai megrendelés végrehajtását megelőzendő ne hagyjuk belerondítani a levesünkbe, és mellőzzük a lájkolás lehetőségét! Minden oldalnak osztottam a pozitív lájkomat, ahol értelmet és toleranciát találtam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  23. Kedves BL!
    Igen! Lásd még R. Dawkins idevágó műveit.
    Nagy tisztelettel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  24. Tisztelt Bartus Úr !
    A commentek számából látszik, hogy darázsfészekbe nyúlt. Életemben nem olvastam jobb cikket. a katolicizmusról.
    10 éve róm.kat.templom mellett lakom. Élő egyenesben, a hétköznapok szintjén látom, hogy a katolikus egyház milyen eszközökkel igyekszik a hatalmát fenntartani. Ha nem akarom is látom azt a hacaccárét (pl. körmenet, füstölő használata, zászlók hurcolása, hosszú ruhák viselése), amelyet Jézus a bibliában kifejezetten tilt. Belépve a templomba, a szentektől alig lehet bemenni.
    Hogy szólítják a “hívek” a papot? Atya, Atyus. Máté evangéliumában olvasom, hogy “ne szólíttassátok magatokat atyának, mert atyátok csak egy van, a menyben, de mesternek sem, mert mesteretek is egy van: Jézus Krisztus.
    A pedofil papokról, az alkoholista papokról, a politizáló papokról ki ne hallott volna még. A politizálás bizony OV.első uralma alatt került be a templomokba. A pap mondja meg nekem, hogy kire szavazzak.
    Aztán itt van a gyónás, ami megint nem a bibliából jön. A búneinket Istennek imádságban kell megvallani, s nem a papoknak. Imádkozni pedig szintén a biblia szerint a legbelső szobánkban kell, nem a templomban.
    Sokáig latinul cereblálta a misét a pap, vagyis a vakhitúeknek halvány lila dunsztjuk sem volt, hogy mit mond, de követték.
    Aztán a keresztes háború is a katolicizmus búnlajstromjának része. Isten mindent megbocsát, ha tiszta szívből megbánjuk, de ha valaki embert öl, azt nem. Azt olvasom a bibliában,hogy azért az emberért fölösleges imádkozni, mert biztos, hogy a pokolba jut. Jézus visszajövetelekor.
    Miséken Jézusról alig hallok valamit, csak Szűz Máriáról, de róla sokat. Mária ember volt, Jézus pedig Isten.
    Keresztelés sincs a bibliában, csakis felnőttkori bemerítkezés. Csecsemőkori megkeresztés, s ezzel egyfajta elkötelezése a gyereknek egyértelmúen a katolikus hatalom fenntartását célozza.
    A hajnali, esti harangozásból is csak az jön le számomra, hogy ők hatalmasak, gazdagok, s hétköznap vasárnap reggel 5-kor kiverhetnek az ágyból ha tetszik nekem, ha nem.
    Ne fejejtsem el az óriási, 4 garázsos palotákat, amikben az atyusok (házvezetőnőstől) laknak.
    Elítélik a tiszta, kifejezetten a bibliát tanulmányozó gyülekezetet (bevallom nem sok van az országban), de van.
    Nem ismerek egyetlen embert sem, aki a katolikus egyház hatására tért volna meg búneiből, s lett volna keresztény. Mert ugye kereszténynek lenni nem ugyanaz, mint telplomba járni, bérmálkozni, keresztet dobálni, térdepelni, keresztet hordani a nyakunkban, stb.
    A fentiek szerint jó úton vannak a katolikusok (Vatikán) ahhoz, hogy a pokolba menjenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (11 szavazatból)
  25. Bakos Gergely 2012. január 19. csütörtök 10:05
    Tisztelettel kérdem: végrehajtották-e valóban az állam
    és az egyház szétválasztását?
    Jelenleg mi bizonyitja ezt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. csúsztatás 2012. január 19. csütörtök 17:37
    Azaz a kommunikációt a nők fejlesztették ki. A férfiak “egyszerű” arca ugyanis ki sem látszott a szakállukból.
    Lisa 2012. január 28. szombat 20:06
    Lehet, hogy a katolicizmusról nem olvastál jobb cikket – azonban ez a Bajnai jelenséggel kezdett – és csak aztán tért át arra a témára. Tehát vagy a címben is jelezni kellett volna – vagy pedig ketté kellett volna választani a Magyar balsors-tól ugyanis már egy egészen új – más – gondolatmenet indul.
    Túlavasúti
    Pedig nagyon egyszerűen bizonyítható. Korábban külön VOLT választva – különben nem kellett volna most az alaptörvényben és az egyházi törvényben újra közel hozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Tisztelt Bartus Úr!
    A cikkével teljes mértékben egyetértek, ugyanakkor úgy látom, a valóság ennél sokkal rémisztőbb.
    Sajnos a katolikus egyház nemcsak Magyarországot foglalta-foglalja el, hanem valójában az egész világot. Amerika is már régen a markában van, elnökeivel, pártjaival együtt. Ugyanakkor ott sokkal lassabban halad előre, mint itt, mert a szabadsághoz szokott emberek ellenállását meg kell törnie.
    Ezért fogják a válságot és a nyomorúságot olyan mértékig fokozni, amikor az emberek megkönnyebbüléssel fogadják majd az új világrendet, amin a Vatikán már hosszú idő óta dolgozik összes ügynökségén keresztül, beleértve a kifelé a katolicizmus ellenségeinek látszó szabadkőműveseket, stb., és azokat a pénzügyi köröket, amelyek felé a világ szinte összes országa eladósodott.
    E pénzügyi köröket ma a legtöbben zsidóknak tekintik – és haragszanak rájuk – mert magukat zsidóknak valló emberek (Rockefeller, Rotschild, stb.) kezében vannak, akik valójában a Vatikán emberei. Így azonban az emberiség majd fellázad a “zsidó” pénzügyi elnyomás ellen, Izrael elpusztítására törekedve, hogy így megnyílhasson a pápa előtt az út az uralkodásra Jeruzsálemből. A bibliai prófécia szerint (Zakariás 12:3) azonban e terv nem fog sikerülni.
    Végül az általam leírtak alátámasztására mellékelem Bill Hughes: The Enemy Unmasked c. könyv linkjét, amit érdemes elolvasni (sajnos magyarul nincsen meg):
    http://www.theunhivedmind.com/wordpress/books/The%20Enemy%20Unmasked%20-%20by%20Bill%20Hughes.pdf

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  28. Csak igen kevés,de gondolom valós mondanivalót fúznék Bartus László kiváló és tökéletes igazságokon alapuló cikkéhez.Első bizonyítékként azt,hogy a XVI. Benedek szentatyaként tisztel úr ifjúi ereje teljében igen aktív hitlerjugend volt. Az hogy manapság új módszerek állnak rendelkezésére a megkezdettek folytatására nem halványítja el náci multját.A cikkben szó sincs a katólikusok vagy a katólikus vallás kiirtásáról,annak ellenére,hogy valami Stumpfnak nevezett náci-hablatyoló így szeretné beállítani.Ezenfelül még azt is hozzátenném,hogy Bartus László nem zsidó és nem zsidóbérenc csupán ennek ellenére egy rendkívülien tehetséges és tisztességes ujságíró és fő hivatása: EMBER.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  29. Előző hozzászólásomból és a Stumpf féle semmiből is kimaradt,hogy soha nem lőttek a Dunába katólikus magyarokat a zsidók. Tették ezt a nyilas briganti gyilkosok amikor az üldözötteket mentő apácát megölték.Csodálkozom, hogy a
    mai Magyarországon dunai rakpartot merészeltek elnevezni Róla!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos