Ronai and Ronai
AMERIKAI

Újra kényszersorozásra készülhetnek a fiatalok 2012. január 10. kedd 13:51 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(95)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Újra kényszersorozásra készülhetnek a fiatalok

Budapest – Noha Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint csupán arról van szó, hogy idén január elsejétől „nyilvántartásba veszik” a hadra fogható férfiakat, aligha kétséges, hogy a végső cél a sorkötelezettség visszaállítása, amely ideológiailag tökéletesen beleillik a minden területen militáns politikát folytató kormány fülkeforradalmi tevékenységébe.

A Hende javaslatára elfogadott előterjesztés indoklása szerint noha békeidőben megszűnt a hadkötelezettség, lehetőség van arra, hogy rendkívüli állapotban automatikusan, megelőző helyzetben pedig az Országgyűlés döntésével újra bevetessék. A honvédelmi miniszter szerint a hadkötelezettség teljesítésére a katonai igazgatás szerveinek fel kell készülniük, és ennek része lesz a nagykorú, Magyarországon élő állampolgárok törvényben szabályozott adatainak nyilvántartása.

A sorozott hadsereg szükségességét már az első Orbán-kormány idején is pedzegették; maga a kormányfő is kijelentette, hogy minden magyar fiatalnak katonaviselt embernek kell lennie. Később azonban az ötlet, amely nem aratott osztatlan sikert a megregulázandó érintettek részéről, lekerült a napirendről – ezek szerint csak átmenetileg.

Rendkívüli állapot természetesen az, amit a kormány annak tart; a Hende-javaslat elfogadásával lehetőség nyílik akár arra is, hogy egy esetleges államcsőd idején a budapesti rezsim a gazdaság működtetéséhez múlhatatlanul szükséges munkaerőt akár fizetés nélkül, katonai behívóval is a munkahelyére kényszerítse, mégpedig az ország bármely pontján. De a sztrájkok is letörhetők a kényszersorozás intézményével, mint az Tisza István idejéből ismert, aki katonai behívókkal számolta fel a huszadik század elején a vasutasok munkabeszüntetését.

A kényszersorozott hadsereg persze teljesen alkalmatlan lenne arra, hogy bármilyen külső támadás, esetleges katasztrófahelyzet esetén hathatós segítséget nyújtson az országnak, hiszen motiválatlan, kiképzetlen és felszerelés nélküli emberekből állna. A hadrafoghatók azonban uniformisba bújtatva felhasználhatók „rendcsinálásra”, különösen, ha lakóhelyüktől távol vetik be őket.

Ilyen lehetőségek nyílnak meg a jogszabály alkalmazói számára; nem véletlen, hogy január elsejével újra létrehozták a honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságát, amely békeidőben az állami szervektől és más jogi személyektől – például a lakcímnyilvántartó hivataltól – nyert adatok alapján tartja nyilván a hadköteleseket, az alkalmasság megállapítása végett pedig jogában áll a kezelőorvosoktól is információkat kérhet, mindezt az adatvédelem nagyobb dicsőségére.

A törvény érdekessége, hogy azt a szocialista frakció is támogatta, ellenszavazattal csak az LMP és a DK élt, míg a Jobbik tartózkodott.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +16 ( 22 szavazatból)
Újra kényszersorozásra készülhetnek a fiatalok, 4.9 out of 5 based on 15 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(95)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

95 Reader’s Comments

  1. Azért az orosz hadsereg akkor sem volt semmi , elmondok egy esetet amit saját szememmel láttam hadgyakorlaton , Várpalota felé a nagy gyakorló terepen , jármű ablakából:
    Egy orosz lőszerraktár volt ott a mezőn. Ez a következőképpen nézett ki :
    Kb. 50 x50 méteres telek, szögesdróttal bekerítve , a kerítés mellett végik álltak a hűtőszekrény méretű zöld fából készült lőszeresládák , leszögelve.Kapu az nem volt , csak egy teherautónyi nyílás a kerítésen.
    Ott állt egy lőszeresláda, annak le volt verve a teteje , ott hevert oldalt.
    A ládán keresztben egy betárazott géppuska , mögötte ült hanyagul az orosz kiskatona lábát lógázva és undorral figyelte amint elvonultunk mellette, Még cigarettájával búcsút is intett.
    Úgyanez magyarban úgy nézett volna ki hogy kis sátortábor , néhány kövérkés tiszt idétlen gyakorlóban , tiszti lakókocsik a hozzájuk csatlakozó kényelmes , vízzel jól feltötltött mobil fördőszobákkal , gulyáságyú.
    Örmesterek egrecéroztatják a nyolc őrkatonát akik ottan őrködnek tiszta erőből , figyelve hogy előírásosan viselik e a hátukon az AMD.-t .
    Semmi kézben tartás , semmi csövénél fogva vállravetés ” Nem Vietnámban van maga bassza meg , használja az előírt hordmódot ”
    Semmi szíjjon válrakasztás , előre náző csővel ” Nem vadász maga basszameg , használja az előírt hotdmódot ”
    -
    Ruszkiban mindez 1 darab könnyűgéppuska ( betárazva , állványon ) , 1 darab vöröskatona , meg pár doboz Kazbek ( vagy más ) cigaretta. És az őrség meg van oldva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  2. En “csak” 1.5 evig voltam katona. Utaltam az akkori sereget. A legtobb tiszt ostoba taho volt es persze sok bunko tusko volt a sorallomanyuakl kozott is.

    A kikepzes egy nagy sz@r volt alig lottunk parat, kiveve ha jarorbajnoksagra mehettunk. Persze a fegyverek sem voltak belove, igy aztan…

    A tisztek allandoan szivattak, ellenoriztek az orseget, akit lehetet elkaptak valami vetsegen es le is csuktak.
    Undorito komcsi bandavolt.

    Sajnalom hogy nem diszidaltam annak idejen, eltekozoltam ezt a masfel evet.

    Ajanlom mindenkinek akit behivnak hagyja el ezt a szemet bandat. Ez sem kulonb semivel a komcsiknal.
    Meg elvarjak hogy megvedjuk oket?

    Az a baj hogy az idosebbek mar nem tudnak uj eletet kezdeni, nincs remenyseguk a jobb eletre.

    Rengeteg tragedia tortent az akkori katonasag miatt. Hazassagok mentek tonkre, fiatalok lettek alkoholistak es kerultek a zules utjara. Azelott jo kepessegu rendes sracok a katonasgtol megvadultak, es elindultak a zules utjan. Persze a mostani kormanynak ez mindegy. Nem erdekli oket semmi csak a sajat zsebuk. Na de meglatjuk a veguket hamarosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  3. Az a véleményem, hogy katonának lenni foglalkozás és hivatás. Szerintem nincs értelme valakit katonáskodásra kényszeríteni, mert ezzel az erővel arra is rákényszeríthetnének valakit, hogy álljon kőművesnek, vagy fogorvosnak. Mint minden szakmát, ezt is tanulni kell, és főleg szeretni kell. Tudom, sokan szokták példaként felhozni a kényszersorozott izraeli hadsereget, de az szerintem kivétel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  4. ROSSZ TÁRSASÁG! Ennyi! A katonaságnál rettenetes alakok vannak, akik bárkit képesek elrontani. Lumpen, tolvaj elemek. Ha ez vár rám, pláne a fiamra, máris húzok el ebből az országból! És velem jön további több százezer.

    További negatívumok:
    - Itthon semmivel sem kompenzálnák a kiesett időt (továbbtanulás, munka?)

    - A sorkatonák legfeljebb lőszerfogónak jók, vagy annak sem

    - Nem lenne az a pénz, amivel ütőképes sorkatonaságot lehetne fenntartani

    - Minek?! Amikor ott van a NATO. Talán a 90+ éve elcsatolt területek visszaszerzésére, olyan erős hadseregek ellen, mint a román? Ha megint ilyenre készülnek a gőgös szittyamagyar nagyurak, előbb fogok fegyvert ellenük, mint más ellen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  5. Én is katonáskodtam az egykori pártállamban. Igaz, csak tizenegy hónapig..Az ország korabeli gazdasági helyzete lehetővé tette annak a nagy létszámú, de teljesen értelmetlen, használhatatlan, felesleges hadseregnek a fenntartását. Kérdem én : Ma ugyan miből finanszírozna ez a nyomorult állam egy bármire is használandó, sorozott hadsereget ? Ugyan már ! Ebbe is belebuknak, mint minden egyébbe, az elmúlt húsz évben. Tökéletesen egyetértek az előttem szólókkal. Az én egykori laktanyám leghosszabb kerítése közös volt egy orosz ezredével..Közelről láttuk az életüket… Mi még operett katonáknak is túl viccesek voltunk… Mit akar Orbán ? Magyarral magyarra lövetni ? A Kádár rendszert az oroszok tartották fenn… Olyan hatalmi háttérrel és olyan anyagi eszközökkel futotta a bohózatra ! Mi akar ez a kis hülye ? Na igen, most hallom, hogy Svájc is Gripeneket bérel….Ez a banda tényleg zárt osztályba való !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. Ma különösen sötéten látom az ország helyzetét. Aggaszt, hogy vajon, valójában miért is volt fontos a hadkötelezettség visszaállítása, kényszer sorozás lehetősége megelőző védelmi és védelmi helyzetben, NATO tagországként.

    Zakatol a fejem, ha az elmúlt pár hét, nap különféle cikkeiből szemezgetek:

    - Nemzetközi jogvédő szervezet (HRW) aggódik a magyar demokráciáért, eljárást várnak, hogy Magyarország megfelel-e még a NATO-követelményeknek…

    - A hvg oldalán olvastam, hogy Szelényi István szociológus szerint a kormány tudatosan játszik az államcsődre, példának Argentína áll.
    (El lehet képzelni, hogy olyan helyzetben milyen társadalmi feszültségek, netán zavargások lennének. És mennyi elkeseredett állampolgár, akik devizahitelesek, és a még inkább leértékelődő forint miatt mindenüket elvesztenék. Vagy a betétesek vesztik vagyonukat, stb.
    Jó lenne, ha nem így lenne, mert akkor nagyon sötét kor jöhet az országra. Ám ez esetben kétség nem fér hozzá, hogy sorozásba fognának…).

    - Aggasztó még, hogy nyáron mikor a kínaiakkal tárgyalt Orbán Viktor, titkolják, hogy miben állapodtak meg. Pedig biztos érdekelné az állampolgárokat. Persze hallani a kínai kudarcról is. De mégis mi a fenéről akartak konkrétan megállapodni, és mi az, amiről konkrétan megállapodtak. Miért a nagy titok körülötte.

    - Aggaszt, ha belegondolok, hogy Orbán Viktor számos nyilatkozatával rontotta a forint árfolyamot.

    -Nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek azon is, hogy esetleges erődemonstrációra készül a FIDESZ. Régen rossz, ha a kormány ellenzék ellenes tüntetésbe fog.
    El lehet képzelni, hogy idővel erre majd ellenzék is lép, és micsoda társadalmi hangulat lehet… Vajon elfajulhatna addig a dolog, hogy katonákat vetnek be?

    Miért érdeke Orbán Viktornak, hogy bedöntse a forintot, bedöntse a gazdaságot, egekbe szökjenek az árak, hatalmas infláció legyen, emberek tömegei váljanak földönfutókká? Persze hogy ez káoszt és anarchiát vonna maga után, így nem kétség, sorozásba is fognak.

    De miért? Mik a valós indokok a háttérben? Mi van a színfalak mögött, amiről még nem tudunk?

    Mindenesetre NATO tagországként, béke időszakban, nagyon furcsa, hogy előkészülnek a hétköznapi, civil emberek hadrafoghatóságára…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Kerpács Winnetou

    Orbán nem akar demokratikus országot vezetni. Abban is téved, ha Argentína példáját veszi, mert egy a lényeg. Ahol nincs jog és személy ill. tulajdon biztonság, oda nem jön tőke. Tessék elképzelni egy olyan országot, ahol még visszamenő hatályú /negatív töltésű/ törvényeket lehet hozni!!! Ki azaz őrült, aki ide tőkét hozna??
    A honvédség visszaállítása igen költséges lenne, még akkor is, ha hétvégeken hosszú eltávot adnának. Arra jó egy fegyvertelen, gyakorlóba öltöztetett “baka” hogy átvegye a munkásőrség szerepét, persze szebb névvel!
    Pl. “Édes Hazánk Viktóri Alkotmányát Őrző és Megtartó Barátok Rendje” címmel!. :-)
    Ezt aztán bevethetik sztrájk és tüntetések alkalmából, ha a “barátoknak” nem lesz annyi eszük, hogy azonnal külföldre menjenek,amint a postás hozza a behívót, meg is érdemlik, hogy akár a nyugdíjasok verjék össze!
    De minek lenne tüntetés, meg sztrájk? Meg lázadás? :-)Hiszen a Fidesz mindig csak a nép akaratát, teljesíti, váltja valóra álmait! Jaaa!! Rém- és lázálmait!
    Lehet, hogy már nem sok van, hogy újra útlevéllel kelljen átmenni az osztrák határon?
    Akkor majd politikai menedékjogot kérek! Vagy dobbantok! Az őrszoba előtt!
    A lázadás is csak addig állam-ellenes, amíg nem győz, utána forradalmi hullám lesz a neve!- és így is emlékeznek rá!
    Ha a kormány visszaállítja, csak részben is, a hadkötelezettséget és azt bármilyen elégedetlenségi mozgolódás letöréséhez veti be, akkor tisztában lesz ország-világ, hogy nemzete és annak akarata ellen cselekszik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Akkor én most megint tartalékos leszek? Amikor elmúltam 50, nem kaptam meg az obsitot, hiszen megszűnt a sorkatonaság.
    Na de komolyan gondolja bárki is, hogy felfegyvereznék az ellenzékieket? Vagy csak a fidesz-hívők részesülnének ebben a megtiszteltetésben?
    Teljesen értelmetlennek tűnik számomra ez az egész. Ahogy előttem is többen utaltak rá: miből gondolják, hogy ha engem és a többi magamfajtát kivezényelnének leverni egy lázadást (tüntetést, sztrájkot, bármit), akkor azt meg is tennénk?
    Na de több vonatkozásban is teljesen abszurd az ötlet. Szerintem nem szól ez másról, mint hogy imádják a listázásokat (á la Kubatov).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  9. Kuksi 2012. január 11. szerda 17:14
    Nem kell mindenkit behivni.
    A “Gömbös huszárok” nem voltak ellenzékiek. Őket jól kiválogatták
    és elbocsájtásuk után jó nyugdijas állást kaptak, az elbocsájtottak
    helyett, némelyikből még leventeoktatót is csináltak. Nesze nektek
    fiatalok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. “…sokan szokták példaként felhozni a kényszersorozott izraeli hadsereget, de az szerintem kivétel…”

    - Az, több okból is. Legfontosabbak:

    1, Karrierlehetőség, státusz

    2, Csúcstechnikát kezelhetnek, ez nagyon motiváló

    3, Kitűnő kiképzés, ez egyfajta erőpróba. Egészséges lelkületű fiataloknak szeretniük kell az ilyesmit.

    4, Puszta létük védelme, megőrzése. Na, ez sem akármilyen motiváló erő…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  11. Amúgy most látom, hogy a cikket mikor a főoldalon nézem, ott van: “.. lázadás leverésére… kell a sereg…”

    - Akkor megnyugtatok mindenkit:

    Ez a “sereg” egy legyet nem tudna “leverni”, nem hogy bármiféle lázadást. Van ugyan kb. összesen három zászlóaljnyi, igazán jól jól képzett felderítő és lövészkatona (ótvar, elavult felszereléssel), de az kevés bármiféle “lázadás” leverésére. Főleg, hogy most már annyira szar a helyzetük nekik is, hogy ha tehetnék, világgá mennének (nem tehetik, többnyire piszok adminisztratív eszközökkel akadályozza őket a honvédésgi bürokrácia).

    Ha meg ezt az eleve csődtömeget kényszersorozott gyerekekkel akarnák feltölteni (és alighanem ez a cél), el lehet képzelni, mire lesz az a banda alkalmas.

    Padlómosásra sem.

    “magyar honvédség”… egyik jelszava (figyelem, röhögés következik):

    “Kerülj a legjobbak közé!”

    Pffff…..

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  12. OKI 2012. január 10. kedd 18:41
    Köszi a figyelemfelhivást. Bővebb tájékozottság nélküli megynyilvánulást
    - hasonlóan a többihez – feleslegesnek tartom, ugyanis van némi
    tapasztalatom arról mi lehet akkor amikor az istenek vajúdnak. A görögök
    sem véletlenűl hagytak ránk ilyen emlékezéseket. Biztosan nekik is volt rá
    okuk. Jelenleg egy biztos: ez is operett, az is operett. Ezenkivűl minden
    másra alkalmatlanok vagyunk, egymásra való acsarkodáson kivűl. Ma már
    mitsem ér, számitógépes akció-, vagy stratégiai játékokból vett “katonai”
    tájékozottság, vagy Svejk a derék katona elolvasása.
    A vörös-, vagy fehérterróról érdemes történelmi ismereteinket felfrissiteni,
    mert fiataljinknak fogalmuk sincs arról, mit tehet egy illegálisan
    fegyverhezjutott banda hatalmi vákuum esetén bárhol, bárkikkel és ezt
    kérem nem ironizálni. Tőlünk délre már láthattuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  13. Ha ezt bevezetnék akkor buknának csak el örökre a kiagyalói. A mai fiatalokat nem igazán érdekli a politika, de ebben az esetben azt hiszem aktivizálódnának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Apám százados volt a néphadseregben. Elmondása szerint magyar baka kapott 7 töltényt aztán vége volt a lövészetnek, az orosz addig lőtt amíg célba nem talált. Ütötték, de volt lőszer is.

    A katonai vezetést kb. a retardált béna majmok lobotomiás gyülekezeteként jellemezte. Leszögezhetjük a magyar katonakötelesség csak krumplipucolásra meg szívatásra volt jó. Én úgy tervezem április körül elhagyom az országot utána már lehet küldeni a behívót, majd Bécsben találkozom a szüleimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. Kerpács Winnetou

    Ez a fegyvertelen sereg csak azért kell, hogy az egyenruhába öltöztetett ifjoncok megrémítsék a sztrájkolni, tüntetni akaró embereket, hogy a sztrájk letöréséhez adjanak pszichózis erőt, megfélemlítést!
    Kiképzésükhöz, tartásukhoz pénz nem lesz, de lesz egy olyan parancs, ami a bármikori bevetésükre lehetőséget ad!
    Én azt hittem az Orbán kormány a nép érdekében cselekszik, hisz 2/3 áll mögötte, akkor miért kell félni és fegyvertelen “munkásőrséget” szervezni a párt élenmaradásáért????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Ez egy nagyon súlyos lépés. Embereket hadba állítani háborúban amikor az országot védeni kell ez érthető, hiszen így is úgyis szembe kell nézniük a harccal, akkor már jobb és eredményesebb katonai kötelékben, katonai élelmiszer és fegyver ellátással. Ha már így is úgyis harcolni kell akkor inkább a megfelelő módon.

    Embereket hadba állítani a politikai hatalom megőrzése, kényszermunka, a vezetőkkel szembeni vak engedelmesség kifejlesztése, az egyéni élet és egyéniség megtörése, az egyén rendszeres megalázása céljából, ez nemzetpusztító.

    Nem véletlen, hogy a zsoldos hadseregek eredményesebbek. Ez a kormány kormány kiragadja a népünket Európából és a kőkorszakba vezeti vissza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Stumpné Bekes Margit

    Teljesen felesleges visszaállitani a nyilvántartásba vételt,mert ha akarnak valamit,akkor ahhoz nagyon sok pénz kell! Éppen annak idején a pénzhiány miatt lett felfüggesztve a sorkatonai szolgálat életben tartása.A kiképzés költségei nagyon nagyok!!!!Akkor meg minek??! És talán itt lehet igazából elgogadni azt a gondolatot,hogy sanda szándékaik vannak a hadköteles korosztállyal!!Mint volt katona,csak azt tudom mondani,hogy tökkelütött társaság! Ha honvédelmi és hazafias érzést próbálnának felkelteni,akkor hozzák létre a volt MHSZ utód szervezetét,ami ténylegesen hasznos lehet a fiatalok szervezett szabadidős foglalkoztatásának és képzésének megvalósitásához! Talán kevesebb utcán csellengő és drogos fiaatal lenne!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Nincs itt semmi hátsó szándék.

    Ezek a marha állatok egyszerűen azt se tudják, mit csináljanak. Egyik baromságot böfögik fel a másik után, belefognak ebbe- abba, többnyire hülyeségekbe. De ami elvileg működhetne is, magyarszánban, de főleg a “honvédség” nevű csődtömegnél az sem működik.

    Most pl. ez az egész nyilvántartás- agyrém egyszerűen arról szól, hogy vissza akarják hozni a sorkötelezettséget (minek, miből?), annyira kevés a katona, a használható katona meg még annál is kevesebb (országosan kb. három zászlóaljra való, nem több). És valamelyik agyamputált kitalálta; hát, akkor kényszersorozzunk megint!

    Pénz, megfelelő viselet többnyire már az újonnan felszerelt katonák beöltöztetésére nincs.

    Egy dandárnál (hahaha, minél? az magyarsztánban gyakorlatilag max. 3500 fő, a 7- 15.000 helyett) alapvető kiképzési feladatokra nem futja.

    A dandár költségvetés nagy része már az adott dandár etetésére sem elég, az ebédet is alig tudják már kigazdálkodni, nem hogy egy terepkonyhát.

    Az éves üzemagyag- költség kb. az első 2- 3 hónapra elég, alapjáratnál is kevesebb géphasználat mellett, természetesen.

    Az általánosan használt honvédségi gépek nagy része esetében a legújabb eszközök is 25- 30 évesek.

    Stb.

    De ezek a bunkó állatok sorozni akarnak.

    Dögöljenek meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Még valami:

    - Mindennek ellenére azért a többnyire nagybendőjű, közröhejnek örvendő főtisztek tudtommal szétosztják egymás között a többszázezres, milliós… “jutalmakat” minden évben.

    Az átlag katona meg moslékot, lejárt szavatosságú konzervet “eszik” egy gagyi, már semmire nem jó terepgyakorlaton, de még pl. árvízi gátépítéskor is, na, ez utóbbi egy különösen aljas, szemét dolog, de ez van már sok éve.

    Hihetetlen, komolyan… ennél már csak az hihetetlenebb, ezt a bandát a NATO hogy nem vágja ki a francba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  20. Csillagszemű Szarvaslány

    Nos!
    Izraeli hadseregről, első kézből szerzett infóim vannak, mivel a párom izraeli, és most is “miluimnik” (tartalékos)!
    Sőt! Amikor októberben úgy tűnt, hogy Iránnal esetleg háború lesz, első dolga volt a parancsnokát megkeresni, hogy ő is hadra fogható és ha kell az első géppel megy haza. Imádják azt az országot, mert egy élhető ország, mert befogadó és elfogadó társadalom.
    Ott vérciki, ha valaki kihúzza magát a katonaság alól. Osztályozzák őket és a képességeiknek megfelelően osztják be őket, párom pl 79-et kapott (92-vel lehetsz vadászpilóta) és határőr volt.
    Sőt! Bár csak a zsidó származású férfiaknak és nőknek kötelező a katonaság, de például a drúzok önként és dalolva mennek katonának, mert nem akarnak alulmaradni a zsidókkal szemben.
    Viszont az izraeli hadseregben ismeretlen az újoncok szívatása és a katonákat megbecsülés övezi. Na ez a nem mindegy. (Párom itt is volt katona, mielőtt kiment, van összehasonlítási alapja.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  21. Jaj, nehogy már a CAHAL- t összehasonlítsuk ezzel a nyamvadt “magyar honvédséggel”…

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. Stumpné Bekes Margit 2012. január 14. szombat 11:12
    Kedves Stumpné Bekes Margit!
    Ez arra jó, hogy nagyobb szervezett tüntetések ne tudjanak kialakulni. Ha behívják a potenciális részvevőket elvehetik az élét a dolognak. Ezt kösd össze a kubatov-listákkal!
    Van még egy apróság, a közlekedés sem bénulhat meg, mert aki nem veszi fel a munkát arra majd kitalálnak valami szabotálást vagy hazaárulást, néhány embert lecsuknak 25 évre és elmegy az emberek kedve a tüntetésektől! A közlekedési szakszervezetek is ki vannak pipálva, azt pedig tudják, hogy ez a velejéig önző és öntudat, közösségi szellem nélküli nép nem lázad másokért! Csak nem egyszerre kell megszorítást alkalmazni az egész országra, amikor mások az érintettek, még helyeslik is. Amikor azok tüntetnek, azt is helyeslik, ha a legszigorúbb büntetést róják ki rájuk. Amikor ők kerülnek sorra és nem kapnak segítséget arra pedig azzal reagálnak, hogy felőlem tüntethettek, nem segített senki amikor bajban voltam.
    Ha ez a kormány az emberismeretben, gazemberségben és az aljasságban utolérhetetlen!
    Egyébként nem akarnak ezek valódi hadsereget és nincs semmilyen ellenséges fenyegetés sem ami ezt a lépéssorozatot a legkisebb mértékben is indokolná! Semmivel sem különbek mint a Yugó vezetők akik háborút robbantottak ki a hatalmi törekvéseik miatt. Ezek a népet érdekcsoportokra bontják és szembefordítják egymással! A fidesz számára a polgárháború kirobbanása is belefér és minél inkább fenyegetve érzik magukat annál inkább képesek a legnagyobb aljasságokra is! Minden törvény és intézkedés mögött megtalálod az önös érdeket nemzeti hazugságokba csomagolva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. “…Semmivel sem különbek mint a Yugó vezetők akik háborút robbantottak ki a hatalmi törekvéseik miatt…”

    - Ami ezzel a cikkel kapcsolatos, abban nagyon is különbek.

    A yogo náciknak (milosevics- féle bűnbanda) volt egy, a térség többi haderejéhez képest ütőképes, jól képzett, jól felszerelt haderejük.

    A mai magyarsztáni bandának semmi ilyesmije nincs, és nem is lesz. Pénz nincs erre, az emberanyag (a potenciális sorozottak, mármint) többnyire aljadék, motiváció egy qrva nagy nulla, felszerelés, ellátmány kb. a II. VH előtti színvonal.

    Összfegyvernemi haderő nincs, kb. három zászlóaljra való jól képzett, de minimálisnál is kevesebb felszereléssel rendelkező könnyűgyalogságon kívül a magyar honvédség semmiféle erővel nem rendelkezik.

    Logisztika is már csak mutatóban van, anélkül pedig megbénul a haderő puszta mozgása is (OK, ez utóbbit – a mozgást – meg lehet oldani civil járművek elrekvirálásával, üzemagyag lefoglalásával, de ettől még a többi hiányosság marad, azokat semmivel nem lehet megoldani).

    Így aztán attól nem kell félni, sem most, sem a jövőben, hogy a “magyar haderő” bárki ellen is bevethető állapotban volna.

    Az az imént említett, kb. három zászlóaljra való jól képzett pedig egy ilyen esetben alighanem a saját főtisztjeit, meg az ezeket kitartó orbán- féle bűnözőket lőné agyon elsőnek, ha valamiféle belső konfliktus kitörne, annyira gyűlölik őket.

    Mindez bizony gyomorforgató, de attól még így van.

    E.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  24. Ez a féreg hende meg azt találta felböfögni valami 2010- es TV riportban, hogy bizony, a honvédség nagyon jó, mert egyedül a honvédségnek van kapacitása pl. arra, hogy szükség esetnén, pl. katasztrófa esetében nagyobb mennyiségű embert tudjanak TEHERAUTÓKKAL szállítani munkavégzésre.

    1, Nincs rá kapacitása, annyi teherjárművük van, mint egy nagyobb szállítmányozó cégnek, csak sokkal régebbiek, és sokkal szarabb állapotban.

    2, A “szükség esetére” kiképzett embereket kell vinni, nem egy csomó, képzetlen, többségében gyenge fizikumú civilt. De hát ez alighanem fel sem merült.

    3, Pár ezer katona étkeztetését se tudják már megoldani, akkora anarchia van ezen a téren is, szóval, ez sem csak a pénzhiány miatt van így.

    4, A legfontosabb, ezt lessétek meg:

    KIKET AKARSZ TE TEHERAUTÓKKAL TÖMEGÉVEL SZÁLLÍTATNI, MEG HOVA, TE SZÁJBATEKERT BUNKÓ ÁLLAT???????

    Uramisten… ez az emberféle lehet “honvédelmi miniszter”! Akár a kitartója, pont olyan söpredék, pont olyan ostoba, és aljadék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  25. Eldrad:
    Azért a szlovénekkel nem sokra mentek a Milosevics féle ” tigrisek ” vagy kik.
    Először is jól összeverték őket , aztán meg enni adtak helyenként a lerongyolódott éhes szerbeknek és mondták hogy jólvan fiúk lehet menni hazafele…úgy is lett. Elkullogtak. Aztán bosszúból a közvetlen szomszédaikat kezdték el csúnyán gyilkolni.
    A horvátok utóbb a képébe vágtak annak a takonynak , ezután kezdte legyilkolni a gyakorlatilag fegyvertelen boszniaiakat , mikor ott is felsült a NATO beavatkozás miatt , az az alávaló mocsok úgydöntött hosz szépen kiirtja a mégfegyvertelenebb koszovói albánokat…csakhogy akkor Amerika szarrá bombázta végre…erre lenyugodtak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Csillagszemű Szarvaslány

    Kisember:
    “Nincs új a nap alatt.” Már a rómaiak is tudták, hogyan kell hatalmat szerezni:
    “Oszd meg és uralkodj!”
    Nekem volt egyszer egy főnököm, aki fideszes volt (még az első kormányzásuk idején) és pontosan így viselkedett bent az irodában. El is húztam onnan gyorsan. És persze mondanom sem kellett, hogy egy maffia volt, úgy lopta az intézmény pénzét, hogy pirultak a megbízási szerződések.
    Ő is pont azt csinálta, mint a nagyfőnök, csak kicsiben, a VIII. kerületben.
    Pl kiutalt a sógornőjének 100000 forintot (1998-ban!) számítógépes karbantartásra, de az irodában egyetlen gép sem működött normálisan.
    Azért nem bukott le soha, mert ő adta ki a munkát és ő volt aki ellenőrizte.
    Ma is ő az intézmény igazgatója, úgy tudom.
    Majd ha egyszer odajut ez az ország, hogy tényleg el akarja számoltatni őket, akkor nem lesz nehéz megfogni őket. Alapvető számviteli és gazdálkodási szabályokat szegnek meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  27. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  28. Ez meg mi a lóbroki???????
    .
    http://atv.hu/belfold/20120914_felmerik_a_hivatalok_kiket_lehet_mozgositani_katasztrofa_eseten
    .
    Főleg, ezen cikk tartalmának az ismeretében?
    .
    Most akkor tényleg kifizettetnek mindenkivel első körben 150.000 forintot, aki – teszem azt – még magyar állampolgár, de már régóta nem él annak a tetűfészeknek a területén, így meg sem kaphatja ezt a wc- papír levelet?
    .
    A további következményekről ne is beszéljünk, egyenlőre…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  29. Eldrád,
    Hát ez elképesztő! Az tuti, hogy csak egyvalamihez nincs köze: a katasztrófavédelemhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Az… és a fene a rohadt qrva a…ját mindnek, egy tetves harcászati szintű gyakorlatra nem tudnak már ennivalót sem biztosítani, a lőszert és a megfelelő ruházatot, pláne a szállást hagyjuk…
    .
    És ilyen körülmények között merül fel, hogy kényszersorozás lesz, még ha csak a katasztrófavédelemhez, akkor is? Mert hogy, ott sincs pénz se, eszköz semmire, ami nagyobb léptékű, mint egy szakasz szint…
    .
    És mi a faxom van pl. a tartósan külföldön dolgozókkal, élőkkel, akik – vesztükre – még magyarsztán állampolgárai?
    .
    Akkor az mind meg lesz büntetve 150.000- re, aztán börtönnel lesz fenyegetve?
    .
    És ha elintézik így az ilyen munkavállalókat, azzal a tőlük függőket, pl. családtagokat is kinyírják…
    .
    Hogy a rohadás ölje meg ezt az egész bandát mind, jaj, úgy kiakadtam, mint az órarugó…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  31. Nem is csak ez itt a probléma. Mondjuk azt sem értem, hogy a 70 év feletti szüleimmel mit akarnak kezdeni, de még hányféle nyilvántartást akarnak készíteni? Nem vagyok az összeesküvés elméletek híve, de ezek totális kontrollt akarnak kiépíteni. Semmi közük a legtöbb kért adathoz.
    Mindegy, ha nem tűnhetek el innen, lehet hogy az elzárást választom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. Kedves ???, a korhatár nélküliség bevezetésének több előnye is van (büdzsé szempontjából, persze!). Párat említek, a többit hozzárakhatod.
    1. Szolgálatra berendeléssel rájuk lehet hozni a szívbajt, és akkor hamarosan nem kell kifizetni a nyugdíjukat.
    2. Ha lekésik a tizenöt napos visszajelzési határidőt, akár százötvenezerre is meg lehet őket büntetni (+ szívbaj!)
    Egyébként pedig miért kéne neked bármit is érteni abból, amit Hazudniképtelen-Baltás Viktormihály rád kényszerít?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Van tovább is:
    .
    http://index.hu/belfold/2012/09/14/a_belvarosban_is_osszeirjak_a_vedelmi_szolgalatosokat/#
    .
    - Csak úgy érdeklődök, hogy vajon a fitymesz- kitartottak, ezek családtagjai, ja, és a Vezér purgyéi is kötelesek kitölteni, visszaküldeni, bevonulni (szükség esetén, persze), stb?
    .
    Ó, te orKbán… táncolni fogok a sírodon, de még meg is gyalázom…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  34. Kedves Fórumtársak, gondoljatok a takarékossági szempontokra: rendkívüli állapot esetén (jön a tél, zimankó, hófúvás, árvíz, tüntetések, sztrájkok) mindenki a saját ruházatában, egy hetes saját hideg élelemmel köteles majd bevonulni.
    Akinek csak házipapucsa lenne, az abba megy, de a költségvetésnek egy fillérjébe se kerül az akció…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. “…lehet hogy az elzárást választom….”
    .
    - Én aláírom azt a sz…rt, de ha “behívnak”, akkor politikai menedékjogot fogok kérni az államtól, ahol most vagyok. Legközelebbi szabadnapomon megírom a levelet előre, lehet, szükség lesz rá.
    .
    Hát, nem hittem volna, hogy ez kézzel fogható közelségbe kerül mostanában… eddig csak beszéltünk itt a feleségemmel, meg még páran erről, de ez most már nem babra megy…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  36. Kedves Eldrad, nekem úgy rémlik, hogy akik egyedül nevelnek egy hatéven alulit, vagy három tizennégy éven alulit, azok mentességet kapnak… Akik soha nem kötnek házasságot, mert a kultúrájuk egészen mást ír elő számukra, azok nemde egyedülállóak?
    Akik terhesek, azok szintén mentességet élveznek. Azok is, akik a 67 százalékos munkaképtelenséget elérték (igazoltan).
    Szerintem már azelőtt tudtad kérdésedre a választ, mielőtt leírtad…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. csatt:
    .
    - Áh… én csak dühöngök a tehetetlenség érzése miatt… de ez már tényleg komoly.
    .
    Ez meg nagyon is lehetséges, amit az előző kommentben írtál… erre nem is gondoltam, de kajakra lehetséges.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  38. Nem kell itt csipegetni:
    http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/mindenkit-behivhatnak-vedelmi-szolgalatra-36919
    Képzeld el, hogy behivnak és egy jobbikos vagy gárdás fan lesz a parancsnokod.
    Ne gondold, hogy ez kizárt dolog. csatt jól körülhatárolta kikről lehet szó, hiszen
    törvényeink szerint a hölgyek is hadkötelessé váltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. Ha jól látom, nincs felső korhatár.
    Ha pl. egy 65 éves személy nem tudja igazolni, hogy csökkent munkaképességű, akkor gond nélkül behívják. De gondoljunk csak 50 évesre!
    És általában: azt fogják behívni, akivel politikai gondjaik vannak. Pl. miért ne hívnák be a szakszervezeti vezetőt? Vagy Bolgár Györgyöt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. “…egy jobbikos vagy gárdás fan lesz a parancsnokod…”
    .
    - Az alapból is lehetséges, nem kell oda semmiféle trükközés.
    .
    A “magyar honvédség” nevezetű világ szégyene tele van nyilasokkal; a tisztesektől kezdve a tiszthelyetteseken át az alacsonyabb rendfokozatú tisztekig… a magasabb tiszteket nem tudom, azokat nem ismertem.
    .
    Szóval, ez ott alapjárat, és senkit soha nem büntettek meg ilyesmiért, pedig a “politikai véleménynyilvánítás” elvileg büntetendő egy fegyveres testület tagja esetében, amikor az munkában van (direkt nem azt írtam, hogy “szolgálatban van”).
    .
    A legalpáribb zsidózás, cigányozás, köcsögamerikázás megy ott is, na, persze nem nyilvánosan, de kisebb csoportokban feltűnik mindez, nem is ritkán. És ezt tisztek, tiszthelyettesek is hallják néha, aztán sehol semmi, még ha az adott tiszt nem nyilas, akkor sem.
    .
    Félreértés ne essék, nem ordítozik ilyeneket mindenki a “honvédségnél”, de elég sokan böfögnek ilyeneket, és mint mondottam, nyíltan, kisebb- nagyobb csoportok előtt is, vagy ilyenek füle hallatára.
    .
    Ez a “honvédség” többsége kitűnő tükre a társadalom többségének.
    .
    Hitvány banda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  41. Kétirányú a dolog.
    a/ Behívhatnak akárkit, ezzel sakkban tartják az embereket. Bent majd jól megfegyelmezik, első sorban a fiatalokat, hogy később is majd tudják, hol a helyük.
    b/ Szükség esetén elegendő különítményest tudnak mozgósítani zavargások leverésére, ezeket csak kiegészítik megfélemlített sorozottakkal.
    .
    Vessük össze ezt azokkal a hírekkel, hogy a rendkívüli állapotra vonatkozó szabályokat akarnak elfogadni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Azért nem igaz szerintem ez az egész , mert még egy ostoba társadalomban is katasztrófa esetén a környéken lakó minden épkézláb ember odacsődül, hogy megpróbáljon segíteni. A távolabb élők pedig amivel tudnak. ( Pl: pénzzel, lásd vörös iszap. Hogy mennyi és hova lett, arról én nem tudok. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. ??? 2012. szeptember 14. péntek 14:33
    “Azért nem igaz szerintem ez az egész , mert még egy ostoba társadalomban is katasztrófa esetén a környéken lakó minden épkézláb ember odacsődül, hogy megpróbáljon segíteni.”
    Ez lenne várható. Nem tudom, hogy hol élsz és miért állitasz ilyen balgaságot.
    .
    1954.októberben, nem tavasszal – katonakoromban – történt a következő.
    A Duna nagymérvű áradása miatt, egy szombati éjjeli riadóval kivonultunk Ásványráróra.
    A folyó szintje ~20 cm-el volt a gát szintje alatt és még 20-30 cm emelkedés
    volt előre jelezve.
    - Feladatunk az volt, hogy mindenkit tereljünk ki a faluból. Gátat erősiteni.
    A lakosság megtagadta. Arra hivatkoztak, hogy náluk olyan magas a gát,
    hogy ember emlékezete óta nem volt olyan árviz, amit jeleznek. Különösen
    októberben ősszel nem lehet ilyen árviz. Ne bolonditsuk őket.
    A falu papja épp akkor hivta össze a lakosságot amikor odaértünk. Körmeneti zsolozsmával imádkoztak urukhoz, hogy mentse meg őket.
    - A parancsnok látta ezt és felküldött a gátra homokzsákolni bennünket,
    katonákat. Egy civil sem “segitett”!
    - Félnap múltán a gát átszakadt. a folyó elöntötte a falut. Minket katonákat
    is csak motorcsónakkal tudtak kimenteni a zsolozmázó lakók kis motyóival és állataival együtt.
    PEDIG EZEK A CIVIL EMBEREK IS ÉPKÉZLÁB EMBEREK VOLTAK.
    .
    Ismerve a jelenlegi helyzetet nem tudom elképzelni sem mi történne olyankor?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Kedves Túlavasuti,
    Egyrészt kezdetben az ATV.hu cikke alapján azt hittem mindenkinek küldenek ilyen levelet, másrészt az index cikkéből: ” A katasztrófavédelmi törvény szerint ugyanis az adatokat első körben a munkáltatóktól, a hadkiegészítő parancsnokságtól valamint a személyi adat- és lakcím- illetve a gépjárműnyilvántartásból kell beszerezni. A polgármester csak azokat az állampolgárokat szólíthatja fel adatközlésre, akikről a fenti lista első két forrásából nem lehet a szükséges információkat beszerezni (azaz például nincs bejelentett állásuk, és nem szerepelnek a honvédség nyilvántartásában). ” Tehát akárkitől nem is kérhetnek ilyen adatokat.
    Különben már lenyugodtam. Hát igen, amit írtál az sajnos valóság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy tértivevényesen küldik e. Mert ugye másképpen hogyan igazolják valóban a kikézbesítést?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Hende Csaba megemlékezett ’56-ról 2012. október 22. hétfő | AN

Ezer embert rúgnak ki a honvédségtől 2011. augusztus 26. péntek

Zaklatják az izraeli homoszexuális katonákat 2011. augusztus 16. kedd | AN

A katonák is alultápláltak Észak-Koreában 2011. június 27. hétfő | AN/ABC/MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos