Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tévedésből zsidózták le Orbánt 2012. január 24. kedd 21:18 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(87)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tévedésből zsidózták le Orbánt

London/Párizs – Orbán Viktor zsidó, írta a Les Echos francia gazdasági szaklap, magát az érintettet idézve – tévesen. Mint kiderült, Deutsch Tamással, a Fidesz aranyszájú Twitter-lovagjával keverték a kormányfőt.

A Les Echos „a demokráciáért küzdő, volt oxfordi hallgatóként mutatja be Orbán Viktort, aki számára harcedzett politikusként minden eszköz megengedett”, számol be az esetről az Index. „Macchiavellisztikus, autoriter és ambiciózus, nem visel el az övétől eltérő véleményeket. A Les Échos január 18-án publikált írása szól a magyar jobboldal vezetőjének posztkommunizmussal szembeni küzdelméről is, majd kitér Orbán centrális erőtérről alkotott elméletére. A Les Échos szerint a hazafias magyar kormányfő gaullistának nevezi magát, aki kiáll a határon túliak mellett, de egyáltalán nem akarja újraéleszteni az extrém nacionalizmust, rasszizmust és antiszemitizmust.”

„Egy, a magyar miniszterelnök nyilatkozataként tálalt szövegrész is olvasható az Echos-ban. Az újság kurziválta, tehát Orbán szájába adta a következő mondatokat: ’Az antiszemitizmus antidemokratikus és elfogadhatatlan. Zsidó származású magyar vagyok. De nincs kettős identitásom. Magyar az identitásom, és nincs problémám azzal, hogy zsidó vagyok. Soha nem tagadtam, és az apám megütött volna, ha így teszek’. Szijjártó Péter az Index kérdésére elmondta, hogy a lap összekeverte egy korábbi Independent-cikk részleteit. Az Echos az angol napilap szövegéből ollózott, de véletlenül Deutsch Tamás mondatait adták a kormányfő szájába. Deutsch Tamás elmondta, a francia lap szerkesztősége neki is elismerte a tévedést, és ígéretet kapott, hogy hamarosan javítják a cikket.”

A tévedés valószínűleg sokáig muníciót szolgáltat a szélsőjobboldali internetes szubkultúra számára, amely az elmúlt években is nem egyszer előszeretettel zsidózta le úgy Orbán Viktort, mint általában a Fideszt, noha a miniszterelnököt számtalan alkalommal állították be cigánynak is, illetve sokak szerint mindkettő egyszerre. A zsidózás különösen olyan alkalmakkor erősödik fel a neohungarista honlapokon, amikor Orbán valamilyen alkalommal a magyarországi zsidóság képviselőivel találkozik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (9 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 13 szavazatból)
Tévedésből zsidózták le Orbánt, 4.0 out of 5 based on 9 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(87)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

87 Reader’s Comments

  1. Lehar, az EMIH központ egyben zsinagóga is.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  2. A minap ismertette valaki ennek a Köves Slómó . e l l e n h i t k ö z s é g i, botcsinálta rabbinak a rövid történetét. Hát nem sok jó jött ki belöle. Minden esetre arra jól jön valakiknek, hogy . m e g o s s z a . a hazai zsidóságot, melynek jogos képviselője a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), amely nem egyház, mint azt néhányan említették fentebb.
    Az ilyen találkozókkal sikerrel teszi a bomlasztó feladatát.
    .
    {megj. Deutsch Tomikánk is a Lauderba járatja(ta) gyermekeit.}

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  3. ricsi
    2012. január 25. szerda
    13:05

    Kösz. Ha ebben a helyiségben van Tóra-szekrény is, akkor nem kérdeztem semmit. Ha azonban ez csak iroda, akkor kérdésemet fenntartom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. “Egy út tanulságai
    Négynapos látogatást tett Izraelben Orbán Viktor. A Fidesz elnökét Szilvan Salom külügyminiszter hívta meg. A jeruzsálemi kormány invitálása nem csak a magyar parlamenti ellenzék vezetőjének szólt. Orbánt, mint az Európai Néppárt alelnökét uniós politikusként is igyekeztek vendéglátói meggyőzni arról, hogy Magyarország Brüsszelen keresztül is támogassa Izraelnek a biztonságos létfeltételek megteremtésére irányuló erőfeszítéseit.

    “Azon az állásponton vagyunk, hogy a magyar külpolitikának közre kell működnie abban, hogy Izrael megkapja a nemzetközi garanciákat az állami létezéséhez. Tehát Izrael államnak joga van a saját biztonságát megteremteni és megvédeni, ezt az EU külpolitikája se vonja, nem is vonhatja kétségbe ”– jelentette ki Orbán Viktor, miután Jeruzsálemben vendéglátójával, Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel tárgyalt.
    A Fidesz elnöke először járt Izraelben. Útjának jelentőségéről egy televíziós interjúban elmondta: “Az út nagyon tanulságos a számomra. Egy olyan dimenziójával lehet megismerkedni az európai biztonságnak, amit Magyarországról kevésbé lát át az ember, ez pedig a közel-keleti béke és az Európai Unió belső biztonságának az összefüggése.” “Fontos Európa számára, hogy itt a palesztin–izraeli konfliktus ha nem is megoldódjék, de legalábbis nyugvópontra jusson, és békés vitává alakuljon a mostani terrorakcióktól terhes időszak” – mondta Orbán. A látogatás másik céljának a Likud Párttal való személyes kapcsolatok kiépítését nevezte meg, mondván ők a Fidesz természetes szövetségesei Izraelben.
    Lapunk kérdésére, miszerint nem okozott-e problémát, hogy a magyar jobboldali sajtó egy része évek óta Ariel Saron – Likud párti – miniszterelnököt hol háborús bűnösként, hol véreskez? gyilkosként jellemzi, Breuer Péter újságíró, aki négy napon végigkísérte a magyar politikus tárgyalásait, úgy tájékoztatta a Heteket, hogy ez a kérdés nem merült fel. “Egyetlen találkozás volt a jeruzsálemi tiszteletbeli főkonzulnál, ahol a vendéglátó azzal kezdte a mondanivalóját, hogy nagyon nagy szükség volt ezekre a beszélgetésekre és látogatásra, mert nem ismertük önt, és félreértésekre adott okot, amiket olvastunk” – mondta Breuer, aki szerint “az elnök úr nagyon pozitív és érdeklődő volt, és magyar politikusok közül azok közé tartozik, aki otthon van az új- és az ószövetségben is. Abban a pillanatban, amikor elkezdte a kálváriát, a Via Dolorosát járni, mindent tudott.”
    A látogatáson fontos szerepet kapott az izraeli magyar közösség tagjaival való találkozás, akikről Orbán Viktor azt mondta, hogy érdemes lenne őket “bekapcsolni abba a világi magyarságot összefogó vérkeringésbe, ahova a kárpát-medencei magyarságot meg az észak-amerikai magyarságot automatikusan bele lehet sorolni”.
    A gazdasági kapcsolatokról is szó esett, elsősorban Benjamin Netanjahu pénzügyminiszterrel, aki korábban szintén miniszterelnök is volt, és Saron után szintén aspirál a kormányfői pozícióra. Netanjahu nevéhez kapcsolják az utóbbi évek gazdasági fellendítését, és a munkanélküliség csökkentését, amit Orbán Viktor bátorító példának nevezett a magyar gazdaság számára is.” Orbán Viktor az ellenzék vezéreként járt kint Izraelben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Orbán ha kell hízeleg a zsidóknak, ha kell akkor beszédeivel feltüzeli a fasista csőcseléket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  6. Az gondoltam, hogy a zsidók átlátnak rajta! Tévedtem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  7. ” A látogatás másik céljának a Likud Párttal való személyes kapcsolatok kiépítését nevezte meg, mondván ők a Fidesz természetes szövetségesei Izraelben” Orbán Viktor ezt Izraelben mondta

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Sok mindent láttam már az életemben, de cigány zsidót, még nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  9. “az elnök úr nagyon pozitív és érdeklődő volt, és magyar politikusok közül azok közé tartozik, aki otthon van az új- és az ószövetségben is. ” Orbán Izraelben, mint a zsidó nép ” legnagyobb barátja”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Orsós-Kohn Gázsi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. feleselo!!
    no-no!!azert mi zsidok se most jottunk le a falvedorol,es nagyon is jol tudjuk mit-miert mond a zorban!!
    -ellenben ourasaga azt hiszi-(balga lelek!!)-hogy minden a legnagyobb rendben van,…………………holott,ha tudna hogy…………………..;!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  12. ahogy en ismerem Yona Metzger-t el tudom kepzelni eppen mire gondol ott fent a foton!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. “…Abban a pillanatban amikor [Orbán] elkezdte a Via Dolorosát járni…”
    - Sajnos nem fejezte be.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. “…Abban a pillanatban, amikor [Orbán] elkezdte a Via Dolorosát járni…”
    - Sajnos nem fejezte be.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Aki ennek az alaknak hisz, az maga is hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  16. folyt.:
    *
    - Hitler már a huszas évek vége felé is nyíltan, lépten nyomon hangoztatta, hogy nem fogja magára nézve kötelező erejűnek tekinteni a szerződésket, ha ő úgy látja, hogy így helyes. Mégis megválasztották.
    - Orbán nem oly rég mondta, hogy ne azt nézzék, mit mond, hanem hogy mit tesz… Mégis megválasztották.
    *
    Ez tehát a legalapvetőbb . n á c i . a l a p v e t é s . A náci (népnemzeti) szavazók ezt a “vagányságot” csípik a leginkább… Az adott szó számukra csak maszlag.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. T Mindenki!
    http://nepszava.com/2012/01/uncategorized/a-demokracia-es-a-diktatura-hataran.html
    Admin felengedett egy hivatásos náci kommentet a Konrád cikkhez – lehet ízekre szedni. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Vitézy Dávid édesanyja, Hankiss (Erdős) Ágnes fideszes EP-képviselő (Erdős Péter egykori pop menedzser és Kocsis Erzsébet – aki a Nagy Imre perben Losonczy Géza titkárnője volt – lánya) zsidó. Hankiss második férje Vitézy László (első férje Hankiss Elemér volt), aki állítólag Orbán rokona.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Bocs kimaradt egy szó: … A Nagy Imre perben elítélt Losonczy Géza titkárnője volt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Az Orsós családról tud valaki valami részleteset? Én ismerek sok becsületes és tisztességes cigány embert akik nyíltan vállalják a származásukat! A Vezér miért szégyelli ha Ő is cigány? A amerikai elnök nem szégyelli a származását!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. Magyarországnak valószínűleg cigány a miniszterelnöke. A származásával semmi bajom nincs, csak a politikájával van gondom. Azonban miért nem vállalja fel,hogy cigány? E helyett inkább a rasszizmust támogatja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  22. kedves peterfix! nagyon fiatal lehetsz, h. iyeneket irsz. van rengeteg nációjú,bőrszinű, zsidó vallású ember! többek között cigány beütésü magyar zsidó is!!! de jobb helyeken ez nem is lenne téma. MINDIG CSAK AZ EMBER SZÁMÍT!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Feleselő
    2012. január 25. szerda
    14:26
    “az elnök úr nagyon pozitív és érdeklődő volt, és magyar politikusok közül azok közé tartozik, aki otthon van az új- és az ószövetségben is. ”
    Akkor remélhetünk jobb napokat, mert bizonyosan ismeri ezeket az igéket is
    1Kor 13:1 Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
    1Kor 13:2 És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok.
    1Kor 13:3 És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból.
    1Kor 13:4 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
    1Kor 13:5 Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,
    1Kor 13:6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Csillagszemű Szarvaslány! Köszönöm , értem.
    De az is természetes , hogy a Lauder érettségivel BKV felügyelőbizottsági tagságot + Elővárosi… Bizottság elnöki tisztséget kaphatott Dávidka?
    Zsenialitása persze véges: autót sem tud vezetni és mostani még magasabb pozíciójához ezért luxusautó + sofőt jár…
    Miközben szűkölnek az általa vezetett BKK-nál a pénzhiány miatt , a 65 feletti európai külföldiek sok milliói meg ingyen utazgathatnak, mert az ország ezt is kibírja…., nemde?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Felelős vajon neked milyen a bőrőd szine,raszista vagy lehet miniszter elnők jo,vagy rosz,de te nem minősitheted a származását,ha demokratikus vagy űdv,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. kekecs! A bőröm színe fehér, azonban vannak cigány barátaim is! Semmi bajom nincs Viktor esetleges cigány származásával, csak a politikájával van gondom. Azonban sem én, sem a cigány barátaim nem értjük, hogy miért titkolja és miért szégyelli Orbán a saját származását? E mellett a Fidesz soha nem határolódott el megfelelő módon a rasszizmustól, antiszemitizmustól. A kettős beszéd szerint politizálnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. A Fidesz gyűléseken sokszor lengették az árpádsávos zászlót és rasszista, antiszemita, nacionalista bekiabálások is sokszor voltak. Viktort ez nem zavarta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. “vajon neked milyen a bőrőd szine,raszista vagy ” Ha rasszistákat akarsz látni akkor menj el egy Fidesz, vagy Jobbik rendezvényre. Én nem vagyok rasszista.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. kekecs! Még egyszer leírom a te kedvedért: Magyarországnak valószínűleg cigány a miniszterelnöke. A származásával semmi bajom nincs, csak a politikájával van gondom. Azonban miért nem vállalja fel,hogy cigány? E helyett inkább a rasszizmust támogatja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Orbán egy arctalan senki. Mielőbb el kell takarodnia a hatalomból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Bár a származás nem szabad, hogy meghatározó elem legyen egy politikusi tevékenység megítélésében.Ezért aztán lehet, hogy tévedés az ORBÁN SZÁRMAZÁSÁRA UTALÓ eddigi MEGJEGYZÉSEK, vagy PONTATLANOK, egy viszont azonban biztos: Orbán eredetileg ORSÓS volt, amire még Fel(Al)csúton még ma is sokan emlékeznek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. VIP!!
    na kerem!!
    ott mar nagyon nagy a baj ahol emberek “Faji szarmazasat” kezdik firtatni!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. Felelős igen igazad van,hogy a te sok cigány barátaid jok hozád és jol is megvagytok, minden rendes ember megvan a fele barátaival én is megvagyok a cigányokal sőt még sokan dolgoztak a kezem allat és jo volt,de nefelejcsed ,hogy cigányozni csak azért mert miniszter elnők(undoral) nem lehet ugy ,na van egy cigány——————————————-amerikámak is van egy elnőke—————————————-.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Observer!!
    remelem dagadszaz onteltsegtol,hogy akarkik faji hovatartozasat firtatod???!!!
    de ha mar itt tartunk!!
    mutass csak EGY olyan Magyerit aki elomndhatna azt az o csaladjaban nincsen “idegen” ver!!-ellenere annak hogy a magyeriek keveredtek torokkel,tatarral,besenyovel,kunnal,habsburg-osztrakokkal,stb-stb!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. -en a Slomo helyeben azzal a jo vastag konyvvel jol elnaspangoltam volna ott mindenki elott a zorbant!!!
    ki tudhassa talan meg nemi esz is jutott volna bele a konyvbol!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. asher alexander
    2012. január 26. csütörtök
    16:48
    Köves Slomo vérfideszes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  37. Avi!!
    eppen ezert irtam volt-(nem tunt fol mi?)- “a slomo HELYEBEN”!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Francis Fukuyama: Valóban számítanak az intézmények? 2012. január 26. csütörtök | Francis Fukuyama / RR

Orbán nem alkalmazhat kettős retorikát 2012. január 26. csütörtök | RR

Húzd meg, ereszd meg 2012. január 24. kedd | RR

Orbán udvarol a gyarmatosítóknak 2012. január 24. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos