Nem dughatja homokba fejét a Semmelweiss 2012. január 25. szerda 12:55 | RR Forrás: AN

  • Share/Bookmark
Nem dughatja homokba fejét a Semmelweiss

Budapest – Március 28-ra lesz eredmény Schmitt-ügyben, derül ki a Semmelweis Egyetem szerda délelőtti közleményéből, amely szerint a Testnevelési és Sporttudományi Kar (TSK) dékánja létrehozta azt a tényfeltáró bizottságot, melynek feladata tanulmányozni Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit.

Mint ismeretes, a jelenlegi köztársasági elnök még 1992-ben a Testnevelési Főiskolára nyújtotta be kisdoktori disszertációját, amiről az elmúlt napokban a HVG-nek köszönhetően kiderült, hogy annak nagyobbik részét egy már nem élő bolgár kutatótól, kisebbik részét pedig egy német tudóstól lopta a helyesírási hibáiért és egyéb múltbeli ügyeiért már korábban is többszörösen kipellengérezett politikus, aki a Fidesz aláírógépeként funkcionál a Sándor-palotában. A disszertációból minden valószínűség szerint körülbelül három oldalt írhatott Schmitt saját maga, de ezek után már ebben sem lehetünk biztosak.

Mivel a Testnevelési Főiskolát időközben Testnevelési és Sporttudományi kar néven beolvasztották a Semmelweiss Egyetemre, erre az intézményre hárul a politikailag kényes feladat: meg kell állapítania, kitől mennyit lopott Schmitt, ha egyáltalán. Az egyetem kezdetben kísérletet tett arra, hogy az ügyet elsumákolja: Tóth Miklós dékán első reakciója az volt, „nincs okuk feltételezni”, hogy megalapozatlan döntést hozott volna húsz éve a disszertációt vizsgáló bizottság, ám a tudományos világ felháborodásának hatására mégis a vizsgálat mellett döntenek, mert jószerével még az idegen nyelveket nem beszélő, átlagos műveltségű emberekben is felmerül a plágiumgyanú, ha a két szöveget egymás mellé teszik.

„Annak érdekében, hogy a bizottság zavartalanul és pártatlanul tudjon dolgozni, a TSK dékánja csak az eredménnyel egy időben teszi nyilvánossá a bizottság tagjainak névsorát”, közli az egyetem, amely a munkával kapcsolatos eredményekről március 28-ára ígér tájékoztatást. Kérdés, addigra valóban végeznek-e a nem túl bonyolult feladattal, a Népszabadság ugyanis korábban azt állította, a felkért hazai szakértők retorzióktól tartva vonakodnak részt venni a vizsgálatban. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete bosszúból megakadályozta egy főiskolai oktató kinevezését, mivel apja, Majtényi László volt ombudsman felszólalt a január másodikai operaházi tüntetésen. Nem véletlenül merült fel a lehetőség, hogy külföldi szakértőt kérnek fel. Az egyetem nem kommentálta ezeket az értesüléseket.

A fejleményeket már nagyon várják azok az érintettek, akik Schmitt Pállal egy időben doktoráltak, hiszen ezt a tíz embert rendkívül kellemetlenül érinti, hogy noha – a köztársasági elnök állításaival szemben – 1992-ben rendkívül szigorúan vették a hivatkozásokat, kizárt volt, hogy valaki, pláne summa cum laude minősítéssel, doktori rangot szerezzen egy olyan disszertációval, amelyben csupán a felhasznált irodalom jegyzéke szerepel. Az 1992-es doktori címet szerző kutatók szerint a plágiumügyet nagyon gyorsan le kell zárnia a Semmelweissnek, mert enélkül a többi, tisztességesen eljárt szakember eredményeit is megkérdőjelezhetik, írja az Origo.

Mint ismeretes, az „álamfő” kisdoktorijával kapcsolatban Kertész István egyetemi tanár, Schmitt 1992-es opponense azt mondta, voltak formai kifogásai, más kollégák azonban biztosították arról, hogy a dolgozat megfelel a formai követelményeknek, holott ez nem volt igaz – és ha ma tíz másik kutató azt állítja, hogy elengedhetetlen követelmény volt a hivatkozások használata, más szavakkal: valamennyi állítást eredeti forrásra való hivatkozással kellett alátámasztani. Semmiképp sem volt sem 1992-ben, sem máskor disszertációnak elfogadható egy olyan mű, amely két vagy akár több könyv összeollózásából, oldalak százainak változtatás nélkül „átemelésével” keletkezett. Hogy Schmitt mégis megkapta a doktori címet, azt minden bizonnyal fiatalkori sporteredményeinek és későbbi sportdiplomáciai pályafutásának köszönhette.

„El sem tudom képzelni, hogy hivatkozások nélkül hogy mehet át egy dolgozat”, mondta az Origónak az 1992-ben doktoráltak egyike. „Ma az ilyesmi még egy szakdolgozatban is elképzelhetetlen”, mondta egy másik a hivatkozások hiányáról. „Aki az akkori tudományos körforgásban részt vett, konferenciákat látogatott, annak tisztában kellett lennie vele”, nyilatkozta szintén az Origónak Soós István, aki szintén 1992-ben tette le a doktoriját, s az avatóünnepségen Schmitt Pál mellett állt, aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként nagy tiszteletnek örvendett.

A Semmelweiss Egyetem kutyaszorítóban van, mivel a plágium körülményeinek vizsgálata az Orbán-rendszerben súlyos – személyi és anyagi – retorziókat vonhat maga után, ám azt is könnyű elképzelni, milyen helyzetbe kerülne nemzetközi kapcsolatai, elismertsége terén egy olyan felsőoktatási intézmény, amelyről kiderül, hogy politikai okokból védelmez egy tolvajt. Érdekes kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban is, hogyha Schmittel elnézők voltak, mennyire voltak elnézők más, szintén érdemdús sportolókkal szemben, akik szintén doktori címet szereztek? A Semmelweiss Egyetemnek mindenképp meg kell kísérelnie, hogy a becsületén ejtett foltot lemossa, tudományos hírnevének tisztaságát helyreállítsa, tekintet nélkül arra, hogy az orbánista rendőrállam milyen intézkedések foganatosítására készül vele szemben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (18 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +29 ( 29 szavazatból)
Nem dughatja homokba fejét a Semmelweiss, 4.9 out of 5 based on 18 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Share/Bookmark

54 Reader’s Comments

  1. Marcus Aurelius

    Az azért ugye világos, hogy a bér-szakdolgozatírást mint üzletágat Magyarországon nem fenyegeti recesszió. És a diplomák körüli erkölcsi állapotokat sem a kifehéredés. Az egyetemisták körében nem a puskázás jelent égést, hanem az, ha valaki olyan balf#sz, hogy képtelen így segíteni magán. (Ja, és Schmittet mint hívő lelket, meg kéne kérdezni, hogy hát a feltevése szerint Isten mit fog ehhez szólni. Hadd lássuk legalább a hit erkölcsnemesítő erejét, ha már a sportszerűség szellemében nevelődésből csak ennyi látszik, amennyit mi most látunk.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. asher alexander

    Marcus Aurelius!
    a hit kerdes Scmitt eseteben??
    hany eves is vagy te??
    es meg hiszel a mesekben?!Ejnye no!!
    a magam reszerol,;-asszem a schmittet ha odakerul a sor a lucifer szemelyesen fogja az asztal korul zavarni egy langolo korbaccsal az idok vegezeteig!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. dr.Schmitt magyarázata.Kedves polgárok!Én “tiszteségesen megirtem a doktorit,amit betettem a fiokomba a bolgár kollegám diplomája mellé.Mondtam a titkárnőnek,hogy köttese be,Ő eleget is tett,de véletlenül én a bolgár kolleáét küldtem el.Nem vettem észre,hogy az enyém a fiókban mnaradt.ajnálom a dolgot,mert az enyém jobb volt a leíadottnál.Végtelenül sajonálom a dolgot,de a nagy elfoglaltságom legyen a mentő istenem,hogy nem szándékosan tettem.Kére fogadják el magyarázatomat.
    dr.plágium.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. dr.Schmitt magyarázata.Kedves polgárok!Én “tiszteségesen megirtam a doktorit,amit betettem a fiokomba a bolgár kollegám diplomája mellé.Mondtam a titkárnőnek,hogy köttese be,Ő eleget is tett,de véletlenül én a bolgár kollegáét küldtem el.Nem vettem észre,hogy az enyém a fiókban mnaradt,s .ajnálom a dolgot,mert az enyém jobb volt a leíadottnál.Végtelenül sajonálom a dolgot,de a nagy elfoglaltságom legyen a mentő istenem,hogy nem szándékosan tettem.Kérem fogadják el magyarázatomat.
    dr.plágium.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Lemondott a sajtót fenyegető német államfő 2012. február 17. péntek | AN

Pali bácsi mélységesen kussol 2012. február 15. szerda | AN

Schmitt semmit sem hoz fel mentségére 2012. január 31. kedd | RR

Az SZDSZ önmérsékletre inti Sitt Pált 2012. január 28. szombat | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!

Ön szerint elképzelhető-e a norvégiaihoz hasoló merénylet Magyarországon?
View Result
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS hessenwinkel
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók