Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány szerint nincs diktatúra, Orbán nem diktátor 2012. január 12. csütörtök 23:57 | AN-álláspont

  • Hozzászólások(262)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány szerint nincs diktatúra, Orbán nem diktátor

Budapest – A Público című portugál lapnak Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy Magyarországon nincs diktatúra, Orbán nem diktátor, és mivel sok sebet kapott, sem miniszterelnöki, sem kormányzati szerepre nem vágyik. Ez egy újabb sejtelmes mondat, mert nem azt mondta, hogy nem vállal, csak nem vágyik. Kezdődik a szokásos csiki-csuki. Ez a mondata így is szíven szúrja azokat, akik eddig benne reménykedtek. Emellett elkezdte az ellenzék tompítását, hogy Orbán még sokáig maradjon, mert nekik nincs elég önbizalmuk ahhoz, hogy találjanak tizenkét Orbánéknál jobb embert, aki kormányozni tudna. Érthetetlen, Gyurcsány miért csodálkozik azon, hogy az ország kétharmada nem tud a létező ellenzéki pártokra, köztük rájuk szavazni.

Gyurcsány Ferenc a vezető portugál politikai napilapban megjelent interjúban kijelenti, hogy “Orbán nem egy diktátor, Magyarország nem egy diktatúra”. Szerinte Orbán egy “autokratikus vezető, aki szereti a futballt, de egyedül szeret játszani a pályán, ellenfél nélkül”.

Gyurcsány Ferenc több híradás szerint a karácsony előtti őrizetbevétel során azt mondta, hogy ez diktatúra, a Facebookon azt írta, hogy elindult Orbán a puha diktatúra felé, Gréczy Zsolt több írásában állampárti diktatúráról írt. A nyugati sajtó zsarnoknak és diktátornak nevezte. Gyurcsány Ferenc ehhez képest most mentegeti Orbánt.

Orbán autokráciája azért nem diktatórikusabb, mert nem kényszerül rá. Egyebek mellett az ellenzék, köztük a Demokratikus Koalíció, olyan gyenge, hogy nincs szükség a diktatúra megnyilvánulásaira. Az LMP egyetlen valamire való akciója azonnal megmutatta, hogy ez az autokrácia csak egy alvó diktatúra, amely azonnal működésbe lép, ha szükség van rá.

A volt miniszterelnök óva intett legutóbb attól, hogy Orbán túl korán megbukjon, aminek veszélye egyébként egyáltalán nem áll fenn. Orbán felelősségének elkenése azonban nem befolyásolja hatalmon maradását, viszont jelentősen képes csökkenteni a Demokratikus Koalíció táborát. Kívülről úgy látszik, hogy Gyurcsány igyekszik eltompítani az ellenzéket és az Orbánnal szemben állók elszántságát, hogy Orbán ne bukjon meg előbb, mint ahogyan a Demokratikus Koalíció más ellenzéki pártokkal nem érez annyi erőt és önbizalmat magában, hogy Magyarország területén találjon egy kormányra való hozzáértőbb embert, mint Orbán kormánya, beleértve Hoffmann Rózsát, Matolcsyt és Lászlónét is. Ez az impotencia maga a csőd. Ezek után sokan azt a kérdést tehetik fel, hogy mi szükség volt a Demokratikus Koalícióra, azt leszámítva, hogy Gyurcsány Ferenc a kedvenc sportját, a politikát űzze, ami érdekesebb, ha vannak még néhányan, akik asszisztálnak mellette.

Annál is inkább, hogy saját politikai jövőjével kapcsolatban azt mondta, hogy nem vágyik semmilyen kormányzati, így miniszterelnöki szerepre sem. Világos számára, hogy az elmúlt öt évben súlyos sebeket szerzett. “Tudom, hogy vannak, akik kinevetnek engem, és vannak sokan, akik gyűlölnek”. És Magyarországon kit nem?

A Demokratikus Koalíciót sokan támogatják olyanok, akik Gyurcsány Ferenc hívei és az ő kormányzati szerepvállalásában bíznak. Tűzbe mennek érte, még egy kritikai megjegyzést sem fogadnak szívesen. Nekik talán meg kellene mondani, hogy csak “nem vágyik” kormányzati szerepre, de vágyai ellenére vállal ilyen szerepet, ha lehetőséget kap rá, vagy kijelenti, hogy nem vállal ilyen szerepet.

A szituáció kezd hasonlítani ahhoz a csiki-csuki helyzethez, amikor Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy nem hagyja el az MSZP-t, nem alapít új pártot, amivel sokak számára csalódást okozott, majd mégis új pártot alapított, egyik szavával ütötte a másikat. Ha megint túl hamar mondja majd az ellenkezőjét a mostani nyilatkozatainak, tényleg sokan lesznek, akik kinevetik, és még igazuk is lesz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +16 ( 38 szavazatból)
Gyurcsány szerint nincs diktatúra, Orbán nem diktátor, 4.2 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(262)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

262 Reader’s Comments

  1. kekec írta (2012. január 15. vasárnap 12:11):
    “ugyan áruljátok már el, hogy milyen nyilatkozat felelt volna meg nektek?”
    — Elárulom: a semmilyen.
    Mi a frász kényszerítette nyilatkozásra? Volt valami értelme? Túl azon, hogy hihetelen módon saját magával szembe fújja a passzátszelet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Bumburi!
    Így veled vagyok. )Ezzel ugyan sokra nem mész, de nekem jó.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. http://www.noltv.hu/video/4109.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. Csak megjegyzem, hogy a Feleselő által közreadott hírt a dk-ülésről a Hír tv-ben már dél körül hallottam. Ezt emelték ki.
    Mily véletlen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Asszem mostantól nem függesztem kerekre nyílt ártatlan tekintetemet a Ferire , ha szónokol .
    Inkább összehúzott szemmel figyelem különös ténykedését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Geyza
    Na jaul van akkó’! Így má levehetem rúla a szememet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. “Csak megjegyzem, hogy a Feleselő által közreadott hírt a dk-ülésről a Hír tv-ben már dél körül hallottam. Ezt emelték ki.
    Mily véletlen!” Latyapatya! Lehet, hogy te a Hír Tv lelkes nézője vagy ,azonban én maradok az ATV műsorainál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. Bocs!
    Tétényi Évával mi van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. pirkadat
    Kosz a javaslat.
    Mivel visszaneztem, hogy fent van-e a beirasom a hozzaszolasok kozott, de nem talaltam, ezert kuldtem az uzenetet a Moderatornak.
    Vegulis elment a velemenyem, ezert a Moderatornak kuldott uzenetem targytalanna valt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. girbegurba
    “Hiába vár. A medence teljesen kiszárad, ha így marad a politika.”

    Orbannak ket eselye van:
    Az egyik, hogy kilep az EU-bol.
    Mivel a magyarorszagi aruk az EU-ban vamkotelesek lennenek, a nyugati nagyvallalatok elmennenek Magyarorszagrol. A magyar vallalatok es termelok szinten nem birnak el a vamot. Magyarorszag EU exportja a toredekere esne vissza.
    Az eredmeny: a munkanelkuliseg az egekbe szokne es egy nagyon csunya forradalom lenne egy csomo aldozattal es a jobboldal eltunesevel.
    A masik, hogy bentmarad az EU-ban.
    Az IMF kolcsonokert olyan megszoritasok jonnek, hogy az kivegzi a fideszt.
    Nem lesz mas valasztasa a jonepnek, mint a szakertoi kormany (Bajnai-Oszko).
    Veluk jon az uj Alkotmany, amely meg fogja tiltani a szelsoseges, elsosorban a fasiszta es naci partok (Jobbik es tarsai) mukodeset.
    A demokracia es a gazdasag helyreallitasa utan, amely minden eddiginel nagyobb megszoritasokkal fog jarni, a szavazok megtanuljak, hogy gondoljak meg jol, hogy elmenjenek-e szavazi es hogy hova teszik az x-et.
    Ezt kovetoen Bajnaiek at fogjak adni a helyuket egy politikusi kormanynak.
    Ekkor fog ugrani Gyurcsany a vizzel teli medencebe es feltetelezesem szerint a pontozoktol (a valasztoktol) o fogja kapni a legmagasabb pontszamot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Sajnos, Gyurcsány Úr mindig rossz taktikus volt (ld. Öszöd). Ezt bizonyítja a szóban forgó nyilatkozata és a hétvégén megrendezett DK fórum előadásainak tartalma is. Valóban nem kell hazudni, de vajon most miért volt szükség erről az oldalról is elkeseríteni az embereket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. “Új párt létrehozásában gondolkodik Bajnai Gordon volt miniszterelnök – tudta meg az Origo. Még megfelelő formáció esetén, miniszterelnök is lehetne.
    Bajnai új pártot alapítana

    Az eddigi találgatásokkal szemben nem egy formálódó ellenzéki-civil összefogás, hanem egy maga alapította politikai szervezet élén térhet vissza a magyar közéletbe Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök – értesült az Origo.

    A volt kormányfő január 9-én,a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány blogján megjelent terjedelmes írásban elemezte a gazdasági és politikai helyzetet. Azt írásban Bajnai azt fejtegette, hogy a haza és a haladás ügye iránt elkötelezettek reménye a mielőbbi kormányváltásban van, ez viszont csak akkor lehetséges, ha választható alternatíva szerveződik a Fidesz ellen.

    Egy nappal később az ATV-ben arról is beszélt, hogy volt miniszterelnökként felelősséget érez az országért, és szeretne segíteni a jelenlegi rendszer megváltoztatásában. Azt azonban, mint mondta, nem tudja, miként járulhatna ehhez hozzá, és még arról sem döntött, vállalna-e miniszterelnök-jelöltséget a következő választáson.

    A DK egyik vezetőségi tagja az Origonak akkorazt is elismerte, hogy bár konkrét tárgyalások nem folynak, a szervezetben visszatérő téma Bajnai Gordon felkérése miniszterelnök-jelöltnek. A volt kormányfő egyik bizalmasa erre így reagált: “Ha Bajnai úgy is dönt, hogy visszatér, biztosan nem Gyurcsány Ferenc irányításával és forgatókönyve szerint fogja ezt megtenni.”

    Az exminiszterelnökhöz közel álló forrás az internetes portálnak mindezt a politikus blogbejegyzése, illetve az ATV-nek adott interjúja után már azzal egészítette ki, Bajnai mostanában többször utalt rá, hogy bár visszatéréséről még nem döntött végleg, “egy új szervezet alapítása van a fejében”.”Banai Gordon képes leváltani Orbánt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány leiskolázta Márfit 2012. március 3. szombat | AN

Meglepő egyetértésben Orbán és Mesterházy 2012. március 2. péntek | AN

Az Economist szerint Orbán meghátrál 2012. február 26. vasárnap | AN

Mi baja van Orbán Viktornak? 2012. február 24. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos