Ronai and Ronai
AMERIKAI

A nyilasok elégették az Unió zászlaját 2012. január 15. vasárnap 9:11 | AN

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A nyilasok elégették az Unió zászlaját

Budapest – Szálasi Ferenc követői az Európai Unióból való kilépést követelték, és elégették az Unió zászlaját az Európai Bizottság budapesti képviselete előtt. Hasonló jelenetekre csak iszlám radikálisok, az iráni fanatikusok és a jemeni al-Kaida tagok között kerül sor. A hasonlat azért nem túlzó, mert Vona nyilas pártját sajtóhírek szerint Iránból támogatják. Vona egy ilyen háttérrel követeli, hogy az Európai Unió, amelynek szabályait Magyarország elfogadta, ne avatkozzon a magyar belügyekbe.

A hazaáruló nyilasok Orbán Viktor segítségére sietve tiltakoztak Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levele ellen, amelyet Vona hadüzenetnek nevezett, amivel megsértette Magyarország függetlenségét. Vona a hadüzenetet elfogadta, és az Európai Unióból való kilépést szorgalmazta. Kezdhetnék ezt mindjárt azzal, hogy az Európai Unióban mesés összegekért képviselőként dolgozó jobbikos nyilasokat hazarendelik az ellenséges területről, és felmondják a brüsszeli állásukat, de erről nem volt szó.

Vona annyira biztos a dolgában, hogy népszavazást kezdeményez az Unióból való kilépésre, mialatt a nyilas egysejtűek azt kiabálták, hogy “Vesszen Trianon!”.

Mint ismert, a Jobbik azt követően hirdetett tüntetést, hogy az Európai Bizottság szerdai ülésén felmerült, hogy több magyar jogszabály ellentétes az uniós joggal. A Bizottság a jegybank függetlenségét, a bírák idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi biztos idő előtti leváltását kifogásolta. A kérdésre a jövő heti, január 17-i ülésen térnek vissza. Ha a Bizottság problémásnak találja a jogszabályokat a kötelezettségszegési eljárást is indíthat is Magyarország ellen.

Szálasi-Vona arról beszélt, hogy az ország függetlensége elleni támadás az a felszólítás, hogy a Fidesz vonja vissza a törvényeit. Érdekes ellenzék az, amely tüntetést szervez a kormánypárt törvényei mellett. A Jobbik lassan teljesen nyíltan a Fidesz mellé áll, mellette tüntet, idővel be is léphet a náci-fasiszta koalícióba a Fidesz és a kereszténydemokraták mellé. Ebben az esetben a náci hatalomátvétel a kormány bukása nélkül valósulhat meg.

Vona újabb ellenzéki megnyilvánulása szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke “vissza fogja sírni még Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ez a mondat valószínűleg bekerül a politikatörténetbe, mint olyan mondat, amilyet “ellenzékben levő” párt elnöke még nem mondott a regnáló miniszterelnökről. Majd Vona egy útonálló bűnöző módjára megfenyegette Barosso-t, „ha beteszi a lábát az országba, akkor „megtekerik az orrát és karikás ostorral fogják kizavarni”. Jövő héten ennek a pártnak az EU-parlamenti képviselői egy folyosón haladnak majd el Barroso mellett, és illik majd köszönni neki.

Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője beszédében a világ legnagyobb „kész átverés showjának” nevezte az EU-t. Többek között azért kritizálta az EU-t, mert magyar stratégia helyett roma stratégia készítésével foglalkozik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.4/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 42 szavazatból)
A nyilasok elégették az Unió zászlaját, 3.4 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

69 Reader’s Comments

  1. Kdv bumburi, et al.
    Az ilyen Csontos Kati féle rongyokra nem érdemes egy szót sem vesztegelni.
    Ez olyan mintha meg próbálnátok magyarázni a relativitás elméletét egy tehénnek.
    Don’t waste your time.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  2. Szépen égett tágabb hazám zászlaja…hát itt tartunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  3. Csontoskatiba belecsontosodott a sűreje a jobbikos hülyeségnek.
    Ezzel az idiótikus aggyonistenezéssel és a többi primitívséggel együtt amiket a köreikben mantráznak nekik addíg, amíg úgy nem érzik hogy ők találták ki ezeket..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  4. kekec 17:05
    “Csontos Katalin – nagy az Isten állatkertje! Az ILYEN embereknek tényleg semmi keresnivalója az _Unióban. Ott ugyanis normális emberek élnek. Miért nem mész vissza Etelkaközbe? Putyin tárt karokkal vár!”

    Sajnos tévedsz. Putyin nem vár tárt karokkal egy ILYEN Csontos K-t. Az ILYEN sz@r még Putyinnak sem kell. Õ okosabb annál!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  5. Amíg az EU csak gazdasági közösség, addig szabadsága: a róka szabadsága a baromfiudvarban. Az EU-nak szociális közösségé kell válnia ahhoz, hogy az
    emberek értékeljék, és megvédjék. A Vant a Jövőnek kell legyőznie, nem a Múltnak.

    Ha a házaspárok gyakran megcsalják egymást, nem az a megoldás, hogy nyíltan bevezetjük a többnejűséget vagy a többférjűséget. Ha dívik a korrupció, akkor nem az a megoldás, hogy nyíltan bevezetjük, kötelezővé tesszük a baksis-rendszert stb. A jobboldal, ha lát egy problémát, akkor sohase előrelép, hanem hátra.

    Megpróbáltam jóindulatú lenni….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  6. A Jobbik a Fidesz egyik alosztálya,tulajdonképpen kooperálnak.
    Orbán meg úgy látszik megint átveri z USA-t is. Orbán átváltozóművész.
    Olyan,mint a farkas:A szőrét váltja,a jellemét soha!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  7. Amíg folynak a koncepciós perek vádemelések és az azokhoz folytatott bizonyítékgyárak,Addig a maradék nacionalista Fideszes szavazóbázis eszi a hülye maszlagot,nem figyelve az ország bajaira:igazságszolgáltatás,bírói kar…
    Egy szűk baráti kör uralkodik most Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  8. Kezdjük talán ott,hogy a Jobbik a Fidesz egyik polgári körös formációjaként indult. A szálakat szerintem még mindig a Kövér mozgatja! Ezek a veszélyes irredenta szittya marhák hergelik azokat az alul művelt,nem gondolkodó kocsmapolitikusokat,akik nem látnak tovább az orruk hegyénél,vagyis a csürhét! Ellenséget is találtak,akiket minden bajért hibáztathatnak,csak az a baj,hogy ez az országnak több mint a felét teszi ki,vagyis a szocik a liberálisok,a zsidók és a romák! Budapesten 2 000 elvakult bunkó volt kíváncsi rájuk. Ennyi ütődött más városokban is előfordul én emiatt nem aggódnék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  9. Az állampárt és a “kösztásaságíelynök” napok óta hallgat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Csontos Kati:

    - Fordulj fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Hibbant Zázrivecz,
    erre te még ráfizetsz…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  12. Nos, azért a zászlóégetés nem hungarikum, ahogy valaki említette. Ne túlozzunk. Emlékeim szerint mintha az USA-ban is lettek volna e tárgyban komoly viták valaha… Természetesen nem védem ezt az ízléstelen aktust, de akkora fontosságot sem tulajdonítok neki. Barbár, gyáva vagy talán gyerekes dolog: egy szimbólumon töltöm ki a dühömet, mert az nem üthet vissza (egyesek szerint ez még mindig jobb). Na de nem akarok pszichologizálni.
    .
    Vonát hallottam tegnap a Kossuthon, azt mondja, azért vannak ott az EU-ban (na, kitaláljátok?) – hogy belülről bomlasszanak. Ugye, ismerős?
    És kelet felé kell nyitnunk…
    Igen, látom, mennyire áhítoznak utánunk arrafelé.
    Arra felfigyeltem én is, hogy “Adjon az Isten!”-nel köszönnek. De hogy mit, azt már valóban nem teszik hozzá.
    Azt meg megint nem igazán értem (lehet, ideológiailag nem vagyok elég képzett), hogy ez a nagy “istenesség” hogy fér össze a pogány kultuszaikkal.
    .
    Egy dolog biztos, aki az emberi butaságra épít, az soha nem fog csalódni.
    .
    Tegnap “beszélgettünk” itt ‘Egy magyar’ kapcsán arról, hogy a magyar földre fáj mindenki foga a Jobbik szerint, mert a mezőgazdaságunk így meg úgy…
    Na, ma Orbán is belehúzott. (Merthogy van ám már egy újabb tervünk is: a Darányi Ignác Terv.) Szerinte már el is kezdődött a háború, csak nem fegyverekkel, hanem leminősítésekkel. Kijelentette, hogy Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben eredendően mezőgazdasági ország. Erről ennyit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  13. 2-3 évtizede volt nagy divat a zászlóégetés. Primitív barmok hitték, hogy ezzel megalázzák a zászlók mögött álló embereket. Ma azokból a kezekből esznek
    csámcsogva, akiknek a zászlóit égették.
    Jó étvágyat !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Kuksi, írhatsz akár hosszan, akár röviden, úgysem értik.
    Most látom, hogy Bukarestben az utcára mentek. Nem kevesen
    és eredményesek. Bukarest mint példa? JÓ !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Tudom, Gonoszka.
    De a remény, ugye…
    Ezt is megértük. De tanulni nem szégyen. Ha Bukarest, hát Bukarest.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Mit is mondott erre a kormány?
    Mit is mondott Schmitt Pál?
    Mit mondtatok?
    N E M H A L L O T T U K !!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  17. Valahogy rezignált lettem Kuksi. Isten tudja, miért. Elfáradtam?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Menjenek a jobbikosok keletre, foglalják el az Ural környékét, valamikor ott is voltunk, tehát szerintük az is a miénk volt, vegyék vissza, és maradjanak is ott!!!
    Az EU-hoz tartozókat meg hagyják itt, békében!
    Amikor megnyíltak a nyugati határok egy ismerősöm kiment Bécsbe. Hazajőve azt mondta: ez a hülye Kossuth ezektől akart elszakadni?
    Most ugyanitt tart a rosszabbik. Onnan akar elszakadni, ahonnan a pénzt várja, de szakadjon, jó messzire és örökre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  19. A hazaáruló nácikat (és híveiket) az igazságszolgáltatás kezére kell adni (bár Polt Péter alatt ezek ellen soha nem emelnek vádat, akárcsak a békés tüntetők ellen sem)! . Elődeiket Nürnberg után kivégezték! Egyetlen szerencséjük, hogy EU-s tagok vagyunk, különben napjaik meg lennének számlálva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Harmadszor is kordont bontottak a Szabadság téren 2014. április 10. csütörtök

MTI: éjjel, nappal, minden hullámhosszon 2014. április 6. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos