Ronai and Ronai
AMERIKAI

Érettségizett miniszter a legfontosabb tárca élén 2011. december 24. szombat 18:41 | AN

  • Hozzászólások(94)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Érettségizett miniszter a legfontosabb tárca élén

Budapest – Szinte közröhejbe fulladt Németh Lászlóné miniszterjelölti bizottsági meghallgatása a Parlamentben, miután a jelölt papírból olvasta fel a bemutatkozását, a kérdésekre papírból válaszolt, a bizottságot “Tisztelt Bíróságnak” szólította, amit tekinthetünk egy freudi elszólásnak. Az új miniszternek, akire a legfontosabb tárcát bízta Orbán, nincs diplomája, a legmagasabb állami iskolai végzettsége érettségi. Viszont annyi legalább kiderült, hogy olvasni tud. Ez a kinevezés is mutatja az orbáni kontraszelekció logikáját: kizárólag zsarolható, elnyomható, engedelmes végrehajtókat tűr maga mellett a Diktátor, akik személyes utasításait hajtják végre.

Hoffmann Rózsa és Schmitt Pál után egy újabb félanalfabéta szakad a válságban vergődő Magyarország nyakába. Ha feltételezzük, hogy egy diplomának és a felsőfokú szakmai végzettségnek van bármi értelme, akkor Németh Lászlóné a maga érettségijével az orbáni bohóckormányzás újabb díszpéldánya. Ha valaki érettségivel képes egy 600 milliárdos költségvetéssel bíró fejlesztési minisztériumot irányítani, és munkája során semmi hiányát és szükségét nem érzi egy jogi vagy közgazdasági diplomának, akkor be kell zárni a Princeton, a Harvard és a Yale egyetemeket, ahol a világ politikai és gazdasági elitjének számos tagja tanult.

A parlament gazdasági és informatikai, valamint az önkormányzati bizottsága összevont ülésen volt az első nyilvános szereplése Németh Lászlónénak, akit Orbán jelölt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére, ahol a miniszteri szék Fellegi Tamás menekülése után ürült meg. Némethné zavarban volt, a bizottságot “Tisztelt Bíróságnak” szólította, ami ebben az esetben nem volt helytálló, viszont cseppet sem felesleges, erre a mondatra még a kijelölő miniszterelnökkel együtt szüksége lesz. Miután Rogán Antal bemutatta, mindenki ámulatára Némethné a magával hozott dossziéból elővett több oldal szöveget, és elkezdte felolvasni a bemutatkozását. A meghallgatás további részében sem sikerült Némethnét élőben saját szavaival meghallgatni, mert minden kérdésre papírokból válaszolt. Sikere várhatóan azon múlik majd a minisztérium élén, hogy minden felmerülő kérdésre lesz-e válasz azokban a papírokban, amiket a retiküljében hord.

Az NFM az egyik legfontosabb tárca: költségvetése az egyik legnagyobb a minisztériumok között: a 2011-es büdzsé alapján az NFM és a hozzá tartózó intézmények 634,2 milliárd forintot költhettek el, míg a jelentős megvonások mellett készített 2012-es költségvetésben már csak 573,1 milliárd szerepel.

Némethné életrajza sokáig féltve őrzött titok volt, végül a bemutatkozása alatt szétosztották.  A másfél oldalas életrajz szerint a politikában és közéletben eddig ismeretlen Némethné 1953-ban született, és a budapesti Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Egyetemre, főiskolára nem járt, érettségi után “export bonyolítóként” dolgozott az Artex Külkereskedelmi Vállalatnál. Az életrajzból kiderül, hogy első munkahelyén importálási tapasztalatait “Vietnamból történő nádbútorok és kosarak vásárlásával” szerezte. A miniszterjelölt az életrajzban felsőfokú iskolai végzettségként a Külkereskedelmi és Továbbképző Központnál (KOTK) 1976-ban szerzett külkereskedelmi szakmai végzettséget tüntette fel. A KOTK oktatási igazgatója, Kecskés Marcellné az [origo]-nak megerősítette, hogy Németh Lászlóné a központnál végzett szaktanfolyamokat, és közép-, illetve felsőfokú szakmai végzettséget szerzett. Ez azonban nem minősül felsőfokú állami végzettségnek, ilyet csak valamelyik főiskola vagy egyetem adhat ki, ezek padjait azonban nem koptatta feleslegesen Némethné, mert a vietnami kosarak vásárlásával volt elfoglalva, amely során nagyobb tudásra tett szert, mint akik a közgazdasági egyetemen lopták a napot.

Némethné kinevezése egyrészt röhejes, másrészt megalázó Magyarországra nézve, harmadrészt tragikus, és jól mutatja, hogy az orbáni diktatúra kontraszelekciójában csak felkészületlen, zsarolható, megvásárolt és lefizetett, elnyomható és irányítható végrehajtókra van szükség, akik szakmai érvekkel nem okvetetlenkednek, és olyan félhülyékre, akik mindent aláírnak, amit eléjük tesznek. A magyar kormány lassan nem éri el a felcsúti polgármesteri hivatal szintjét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (82 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +94 ( 114 szavazatból)
Érettségizett miniszter a legfontosabb tárca élén, 4.8 out of 5 based on 82 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(94)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

94 Reader’s Comments

  1. Kekec (2011. december 25. vasárnap, 18:53), én is ettől félek. Nem most kezdtem el ettől félni. Mert ov nem elmebeteg, hanem egy cinikus, gonosz pszichopata. Ahogyan Popper Péter mondta: “egy hisztériától sem mentes pszichopata”. Nem vezeti más ov-t, mint a bosszúállás. Nemcsak Gyurcsány Ferencen akar bosszút állni, de az országon is, a magyar népen, mert kétszer nem őt választotta miniszterelnöknek. 2002 óta érleli magában a bosszút. Ezért hergelte a megvezethető embereket, ezért épített ki médiabirodalmat, ezért működik úgy a pártja, mint a maffia, hogy mindenben ő dönthessen. Teljhatalmat szerzett, és most bosszút áll. Mindannyiunkon. Ha el nem kergetjük. Félek, hogy nem fog sikerülni. Szomorú idők elé nézünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (41 szavazatból)
  2. 2012 az élethalál harc kezdetét hozza el hazánk lakosságának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  3. Nem véletlen hogy pont most tiltják be a Klubrádiót :
    Minden magyar polgárnak egyénileg kell innentől megvívmia a maga kis csatáját….a nyilvánosságot immár semmilyen média-fórumon meg nem kaphatják !
    A NET ehhez sajnos kevés lessz.
    A leginkább rászorulók aztsem tudják mifán terem.
    Betelefonálni még tudtak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. Eldrad – bár a szöveg nekem is tetszik, de jeleztem, hogy ez az örülünkvincentről származik (írója: kettes) A link sajnos lemaradt
    http://orulunkvincent.blog.hu/2011/12/25/kellemes_karacsonyi_szorongast#more3494509

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Itt van egy másik szempont is (azaz ugyanaz kicsit másképpen)
    http://oriblog.blog.hu/2010/11/29/joslat_magyar_allami_fizeteskeptelenseg
    ….
    Ugye mondtam már, hogy mennyire irritál, amiért kénytelenek vagyunk néhány éves késéssel a jobboldal majdnem összes szövegét átvenni?
    Ezzel a kiprovokálom az államcsődöt, mert azzal milyen tuti módon megszabadítom magamat az államadósságtól miatt nem tehet megint mást:
    Orbán rárontott a nemzetére! Ami neki “jó buli” az tömegeknek nyomor és éhhalál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  6. Az ország 80 %-ban az exportból él. A legkönnyebben az export követeléseket lehet befagyasztani. Argentínának olaja és világelső szójatermelése van – és még így is majd 1 évtizedes nyomor árán kezd talpra állni.
    Orbán nem hülye – hanem gonosz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  7. Itt már nem lehet sokat tenni.
    Úgytűnik az ország népe , az MSZP elleni jogosnak vélt felháborodásában kollektív öngyilkosságot követ el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  8. Elgépelések a cikkben:
    - mibniszterjelölti
    - ministzerelnökkel
    - élletrajza
    Utolsó bekezdésben:
    - megvásárol(t) és lefizetett
    - akik minden(t)
    Megérne egy gyors javítást, ha már egy színvonalas hírportálról van szó. Tudom, hogy ez sokakat nem zavar, de ilyen mennyiségben elveszi az írás minőségét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  9. Sajat nevet is csak papirbol tudja ez nember? Igaza van bat-yamnak, a kovetkezo +++ fog alairni es egy kissebb +-t ele, ami azt jelenti Dr. (orbaneknal)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  10. Tisztelt Hozzászólók!

    Lehet, hogy tévedtem. Lehet, hogy csak 2 éve vezérigazgató az említett banknál, azelőtt az OTP-ben volt. De ami a lényeg. Gál J. Zoltánnak sem volt diplomája. És azt hallottam, hogy az MSZP-nek segíteni akaró akadémikusokat megszűrte, pontosabban nem engedte őket a Gyurcsány színe elé. És ő volt az öt ember közül az egyik, akinek Fletó megsúgta, hogy le fog mondani. Ezután következett a kabaréba illő miniszterelnök-keresés. A “saját” hibáinkat is látnunk kell(!).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  11. Kedves Korrektúra,

    véresen igaza van, a szöveget javítottuk, és elnézést kérünk az elütések és az olvasószerkesztő hiánya miatt. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. “Olyan a nép amilyen a kormánya”! Drága Sári! Ne szégyenítse meg a népet. Bár tehet róla, de mégsem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. Valaki tudja,hogy kinek a rokona ez a hölgy?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. Valóban Európa számára nevetséges, nekünk pedig siralmas! Mi már átéltük egyszer a Rákosi rendszert és annak káderpolitikáját. Mi más bizonyíthatná még világosabban, hogy ami ma az országban történik az nem más, mint száguldás a totális diktatúra felé. Még a legsötétebb Rákosi éra alatt is törekedtek, hogy a már kinevezett elvtársakat beiskolázzák, ha máshova nem is, de legalább gyorstalpaló egyetemekre. Persze nem hatvanéveseket. El vagyok keseredve, mert megint kiiratkoztatnak bennünket Európából!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  15. drVáradi András (a kardiológus)

    Idézet: Speer: börtönnapló: …– Na tudja, maga és az a közös felelősség…
    .. Én pedig kitartok mellette– feleltem izgatottan.– Még egy konszern igazgatóságán belül is mindenki felelős az üzletmenetért.– Zavart csend, aztán mind sarkon fordulnak, és szó nélkül otthagynak.
    Vissza a cellába. Szégyenletes, de való: még csak nem is igazgatósági tagokként viselkedtünk, hanem mindent gondolkodás nélkül ráhagytunk a a konszern elnökére, mintha — hogy kissé groteszk hasonlattal éljek — az egész igazgatóságot gyámság alá helyezett személyekből állították volna össze.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. ….volt már ilyen Magyarországon , mert ugye ott vannak azok a forradalmi ötvenes évek, amikor lehetett egy cipész akár gyárigazgató, vagy miniszter..
    Nem szabad mindjárt elítélni valakit azért mert nincs diplomája…Az utóbbi 20 évben csupa diplomás ember vezette az országot és lám hová jutottunk velük.
    Teljesen felesleges azon rágódni, hogy ki van hivatalban, mert úgyis 2-3 ember dönt el mindent…az átkosban is így volt csak PB-nek és KB-nak hívták ….jaaa, hogy megint arrafelé tartunk???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  17. Speer.-ről vagy rosszat vagy semmit.
    Kuuvául nem tudom tolerálni a náci hatalmasságok BÁRMIFÉLE lelki nyavajgását.
    más:
    Igen , mindenki konstatálja az elgépeléseket…hátaztán ?
    MOST nem a nyelvtanóra ideje van itt !! !! !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. eva:
    Eddig rendben is van.
    DE akkor hogy jön ahhoz bárki hogy ilyesmikért , meg még más , el sem követett dolgokért mocskolja éveken át kitartóan a demokratikus oldalt ?? ?? ??
    Holott pont olyan baromságokat cselekednek , azzal a különbséggel hogy nem hat rájuk semmi kritika ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. Geyza 13:44

    nem értette meg az idézet üzenetét. Sajnálom. V.A.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Ezt a not baleknak hasznaljak. Mindent megtesz, amit mindanak neki, mert azt hiszi, hogy sajat kivalosaga miatt neveztek ki. Ha baj lesz, o lesz az oka mindennek. O fogja elvinni a balhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  21. Miracle !

    Gojostol is asziszi de ő semijjen ballhétt nem fog elvini

    Egyébként hiszek abban, hogy egyetemi végzettség nélkül is vannak értelmes, “rátermett” emberek. /Nők, férfiak vegyesen/Van, akit a gyakorlat tanit, “az élet iskolája”, vagy “józan, paraszti ésszel van megáldva”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  22. Kedves Váradi András…..dehogynem :DD
    Csak nem AKARTAM megérteni . Sajnos gyarló ember vagyok. Nem tudok felülemelkedni bizonyos dolgokon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Eldrad
    2011. december 25. vasárnap
    19:05
    “Ha ez így van, minek- kiknek az érdeke mindez? Egy tökéletesen szétvert országot ugyanis nem lehet tovább kizsákmányolni, stb.”
    Nem is az a cél. Mert akkor állandóan félni kellene attól, hogy visszaveszi a nemzet, ami az övé.
    A cél: Addig rabolni, amíg alszik a nép, amíg van mit, utána követni a külföldre mentett vagyont.
    A birka nép meg majd örül, hogy megszabadult a diktátortól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. Szerencsére nemolyan nagy ez a Világ.
    Bárhol is lappang bárki , hamar utána tud nyúlni az eljövendő Igazságszolgáltatás !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Komoly ember itt már semmit sem vállal el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  26. Lenyúltam eVitae-től (bocsi) de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Kb. úgy lehetne lefordítani, mint a cowboy-t, aki letolt gatyával bement a kaktuszok közé:
    “Akkor még jó ötletnek tűnt”.
    http://youtu.be/LyzJ4InbTvU

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Ja, és nem lehet elégszer ismételni: ÉN ott leszek éjfél előtt és a Parlament előtt!
    1 üveg pezsgővel (hideg ellen és) a demokrácia búcsúztatására. Remélem, lesz kivel koccintanom!
    Bartus úr, mibe is fogadtunk? A kék címkés Hungarian Extra Dry-ig világos. De a téma? (levél ment!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. Vikus!
    Igazad van!Gojjostol is gyakorolhatja a “Tisztelt Birosag!” megszolitast. Igaz, hogy nagyon sok okos, es sokszor muveltebb ember van a “csak” erttesegizett, vagy szakmunkasok kozott, de nem hiszem, hogy ez a no lenne a pelda, sajnos.Ellekkezojere, ott a schmit(?) pedanak. Dr. cimmel masodik altalanos szinten van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. Stáry Lóránt

    Aranyos a cikk címe: “Érettségizett miniszter a legfontosabb tárca élén.” Érthetjük ezt úgy is, hogy nálunk bezzeg milyen művelt emberek vannak a kormányban, még érettségijük is van nekik. Lehet ez a jövő! Hiszen most készül lebontani a kormány a teljes felsőoktatási rendszert, ezért aztán szerencse, hogy maradnak még érettségizettek. Szegény Rákosi elvtárs, van pofájuk ellopni tőle minden ötletét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  30. Kedves Lóránt:
    Csak a különbség ott van hogy Rákosiék – eléggé elítélhető módszerekkel ugyan- , de egy -a jobboldal miatt- totálisan lerombolódott országból próbáltak felépíteni valamit , a mostani jobboldal viszont egy felépített országból próbál Rákosista módszerekkel egy lerombolt , lakhatatlan országot képezni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  31. Geyza!
    Én is ezt akartam megfogalmazni. Egyetértek ezzel.

    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. A Rákosi érában is volt alúliskolázott miniszter, Ratkó Anna a fél ország neki köszönheti az életét. Erről a nőről távoztatása után más érzések fognak maradni.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. a gunyolodás sajnos nem az igazság közlése A miniszter jelölt szakmai munkájáról krikus kollegái is pozitivan nyilatkoznak
    Akkor és ott is erős pozicióban volt, amikor a szoci kormány irányitott
    A hölgy valamihez ért, még akkor is ha a többször változtatott besorolásra is figyelemmel a végzettség nem tekinthető felsőfokunak
    Azt mondják máshol, hogy az amerikai Nagykövet Asszony és a fontos amerikai szereplők nem a magyar televizióból értesülnek a hirekről
    Valóban nem én is ugy gondolom
    De az is tény, hogy ma kis hazánkban és mostmár a BBC nél is azt tapasztaom hogy a hir igaz és a vélemény szabad alapfeltételt felcserélik Tényként kezelik a véleményt
    Nem felel senki a szavaiért?? Igen mi levelezők talán a másiktól kapunk egy intést, de milyen szinvonalat engednek meg maguknak a különféle média szereplők
    Ha ilyen információk jutnak el bárkihez az nem csak félreinformált lesz,
    Szerintem érdemes mindenről az igazi hirt adni és ehhez részletes elemzésben kell az olvaso számára kapaszkodot adni Rájön arra mindenki Ha azt olvassák hogy a klub rádio megszünik akkor ez a hir nem igaz, mert egy most pályázott részt nem a Klub rádio hanem egy névtelen Nyiregyházi vállalkozás kapta És a klub rádiónak van működő frekvenciája még ezen kivül jó néhány (nem részletezem) A hir igy lenne igaz és ide kellene a vélemény, hogy miért nem helyes ez igy Rájön az olvasó és megérti és gyanakszik is hogy nem csak a pénzről van szó A Klub Rádió kecskeméten, Esztergomb stb élő sávokkal rendelkezik és hallani lehet továbbra is Nem erről van szó, hanem a miértről és a hogyanról én igy gondolom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  34. Megfelelő embert, a megfelelő helyre, ha már a végzettség nem számít!

    http://www.stadler.co.hu/Stadler_elete

    Aztán még Matolcsy is mehetne tanulni!!!!

    További szép estét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Kedves sziszi! Szoval amit a magyar televizio lead, az tény, ami meg itt van az vélemény?? Gondolom, hogy az ön hozzaszolasa az «igazsag», jomagam és a többi kommentelö legfeljebb a véleményét mondhatja el, ami persze tavol all a hirTV nagy igazsagaitol. Hat nem is tudom, hogy mit mondjak erre??? Különben meg semmit, Nagy Navarro mar megtette. De nyilvan az is csak «vélemény» volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Ki is rúgták !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. Sanyibácsi:
    Bármikor fordulhatsz hozzám ha preciz megfoglmazásra van szükséged….többek között zugírász is vagyok :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. “Tisztelt bíróság!” ?! – elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet! §:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Balázs Csepregi

    Egyszerűen nem értem, hogy mi a gondja a T. Szerzőnek a felcsúti polgármesteri hivatal szintjével! ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  40. azert nem kell hasraesni egy diplomatol. Steve Jobs-nak sem volt aztan mekkora vagyonnal gazdalkodott.

    ettol fuggetlenul “tisztelt birosag” laszlone egy stroman.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Ez egy pozitív előrelépés, mert ha valaki csak a gimnáziumot végzi el, akkor máris lehet miniszter!:)
    Érettségivel rendelkező munkanélküliek előnyben!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. Kaja Ibrahim, meg a Joszif Tot nem került elő. Meg őket problémásabb is lett volna kinevezni.
    De strómannak ez is megteszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Nem ezek ugyanazok, hanem a nép ugyanaz.

    http://www.youtube.com/watch?v=ejPeY8s_UkA

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. nagyon jó a cikk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos