Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán több fejjel tud gondolkodni 2011. november 11. péntek 17:15 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(68)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán több fejjel tud gondolkodni

London – Kiderült végre, hogy mi az a “magyaros észjárás”, amire építjük az újabb ezeréves magyar jövőt: a magyar, így Orbán Viktor is, több fejjel tud gondolkodni egyszerre. Ezt Londonban mondta a magyar miniszterelnök, aki a britekkel egy eurózóna ellenes szövetséget szorgalmazott, és – a megváltozott körülményekre hivatkozva – megkérdőjelezte, hogy Magyarországnak be kell-e lépnie az eurózónába.

Orbán Viktor elmondta: a brit kormányfővel folytatott megbeszélésen egyértelművé tette azt az álláspontját, hogy az EU-alapszerződés állandó, tűzoltásszerű módosítgatása nem jó gyógyír a gondokra, mert ez nem biztonságot, hanem inkább bizonytalanságot eredményez. “Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az eurózónához tartozó tagállamok olyan megoldásokat találjanak ki az eurózóna megszilárdítása és a pénz megvédése érdekében, amelyek nem rombolják le az EU 27 tagállama számára kialakított piacot” – mondta pénteki londoni sajtótájékoztatóján a magyar kormányfő. Hozzátette, hogy ebben is egyetértettek David Cameronnal, tekintettel arra, hogy Nagy-Britannia szintén euróövezeten kívüli EU-tagállam.

Az MTI kérdésére, hogy a magyar kormánynak vannak-e készenléti tervei arra az esetre, ha az euróövezet a piaci stressz nyomása alatt valamilyen formában szétzilálódna, Orbán Viktor így fogalmazott: “a magyaroknak van egy sajátos észjárásuk”, ami abban mutatkozik meg, hogy “képesek vagyunk egyszerre több fejjel is gondolkodni … ez a magyar kormányra is igaz, több forgatókönyvet futtatunk folyamatosan, amikor a jövőt tervezzük”. Azt viszont az adott pillanatban kell eldönteni, hogy e forgatókönyvek közül melyik alapján kell cselekedni, vagyis a magyaroknak mikor melyik fejükkel kell gondolkodni.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint az euróövezeti válság hatással lehet-e Magyarország valutauniós csatlakozásának, az eurózónába való belépés időzítésére, Orbán kijelentette: a mostani válság kifejezetten negatív következményekkel jár, mert távolabb tolja Magyarország eurócsatlakozását. Ennek nem csupán az az oka, hogy – a most bajba került államok sorsából okulva – felkészültebben szabad csak csatlakozni, hanem van egy másik probléma is. “Mi kötöttünk egy szerződést, hogy belépünk az unióba, de a belépés feltételei azóta változnak, hiszen folyamatosan olyan döntéseket hoznak az eurózónához tartozó tagállamok, amelyekről szó sem volt, amikor mi aláírtuk a zónához történő csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot”.

Megváltoztak tehát a szerződéskötés idején fennállt körülmények, és ezt alaposan mérlegelni kell.”Ráadásul még nem is tudjuk, hogy az eurózóna hova jut el saját belső szabályozásával … amikor azt mondtuk, hogy belépünk az eurózónába, szó sem volt közös költségvetésről, most már nagyon közel vagyunk hozzá” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ezért “a magyar parlamentnek és a magyar döntéshozóknak a magyar közvélemény teljes nyilvánossága előtt újra kell vitatniuk ezeket a kérdéseket, és újra bizonyítani kell, hogy a megváltozott feltételek mellett még mindig érdeke Magyarországnak a csatlakozás”.

Orbán elmondta: a Fidesz és a brit Konzervatív Párt létrehoz egy olyan munkabizottságot, amely a szorosabb együttműködés érdekében áttekinti majd a egymáshoz hasonló témájú kormányzati intézkedéseket. Nagy-Britannia az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ellátásban a magyarországihoz hasonló irányú átalakításokat hajt végre, ezért érdemes szorosabban együttműködni.

A magyar miniszterelnök közölte: várakozása szerint e pártközi együttműködés szorosabb kormányközi együttműködéssé is fejlődhet. Mindkét ország érdekelt ugyanis abban, hogy ha a tizenhét euróövezeti tagállam valamiről megállapodik, akkor “mi ne kerüljünk kész helyzet elé, és ha ránk az ő döntéseik hatással vannak, akkor kellő időben befolyásolni tudjuk e döntéseket … itt a brit és magyar érdekek egybeesnek, és készen is állunk arra, hogy együttműködjünk e probléma megoldása érdekében”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -6 ( 14 szavazatból)
Orbán több fejjel tud gondolkodni, 4.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(68)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

68 Reader’s Comments

  1. Egy fejjel gondolkodj ember, de azzal legalább okosan, normálisan.
    Kérdezd meg kezelő orvosodat hogyan kell azt csinálni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  2. hogy melyik feje? Csak rá kell nézni…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  3. “az EU-alapszerződés állandó,
    tűzoltásszerű módosítgatása
    nem jó gyógyír a gondokra,
    mert ez nem biztonságot,
    hanem inkább
    bizonytalanságot eredményez”
    Furcsa ezt egy olyan politikus szájából hallani, akinek a pártja folyamatosan módosította az Alkotmányt a saját napi céljából. jogbiztonság? Na ne…
    Arról nem is beszélve, hogy a britek nem fogják exponálni magukat Orbán kedvéért.
    Megemlíteném még, hogy látatlanban ki merem jelenteni, Angliában nem számolják fel az oktatást azért, hogy nagyszámú képzetlen munkaerő kerüljön ki az iskolapadból.
    Stb…
    stb…
    stb…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  4. Két feje van a vezérnek: egyik skizofrén a másik üres. A magyarok jó “paraszti”
    ésszel rendelkeznek ezt már úgy látszik elfelejtették. A magyar emberek tisztességesek minden társaságban ugyanazt mondják .Otthon és más hol is.
    A becsületesség kellene, hogy jellemezze a kormányt, nem ilyen szélhámos viselkedés. A jövőnk a tét és ez nem játékszer. Egy jó terv legyen az asztalon amely az ország érdekeit védi és ne száz, ami a mostani hatalom kénye-kedvét szolgálja. A hatalmát betonozza be, a demokráciát már el is feledve.Nem ilyen kormányról álmodtak a választók akik talán kómában voltak amikor szavaztak. Remélem felébredtek és kiábrándultak lettek már. Akik meg nem mentek el szavazni és csak a sült galambot várták a szájukba repülni, hát azok meg ezt megérdemelték. Ábrándozni pedig az egypárt rendszerről szabad, de felesleges.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  5. Kell is neki több fejjel gondolkozni, mert ez a meglévő ez nem fej, ez fuj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  6. Elég lenne egyel is, de ez úgy tűnik nem megy

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  7. Vezérünk kicsit sokat képzel magáról,le kéne már törni a szarvát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  8. A vezírnek több feje van! Legalább hét, miint a sárkánynak. Csak az a baj, hogy mindegyik üres! A gondolkodásmódjával ezt bizonyítja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  9. Nem értek az orvostudományhoz de biztos vagyok benne,hogy súlyos betegség az
    ha valaki azt képzeli,hogy két feje van és két fejjel tud gondolkozni.
    Tulajdonképpen ha jól belegondolok talán azért mond ugyanazon témáról különböző
    helyeken más véleményt,de talán az is lehet,hogy más papírt nyomnak a kezébe
    amit fölolvas és talán már ő is észrevette hogy változik a szöveg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  10. Már megint elgurult a gyógyszere és azt álmodta,hogy Magyarország szembe úszik Európával.Ebben az úszóversenyben a magyarok nem akarnak részt venni,
    de még csak tapsolni sem ennek az őrültnek.
    Jobb lenne,ha megint felkeresné azt a tiroli klinikát,ahol évekig kezelték az agymenését.(Úgy látszik nem sok sikerrel!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. A fogatlan brit oroszlan majd OV-tol fog tanacsokat kerni, hogyan lehet a krizist kezelni. OV azt mondja, hogy “Mi kötöttünk egy szerződést, hogy belépünk az unióba, de a belépés feltételei azóta változnak…..amelyekről szó sem volt, amikor mi aláírtuk a zónához történő csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot” Megjegyeznem, hogy MO torvenyei az OV éraban a belepes ota ugy valtoztak, hogy az orszagot az EU nem tartana belepesre alkalmasnak, ha most indulnanak a belepesi targyalasok..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  12. csak azt nem értem kik azok akik Orbánra szavaztak és miért???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Nekem úgy rémlik, hogy Orbán már rég nem indult egyéniben. Mert amikor egyszer indult, veszített, Azaz rá senki nem szavazhatott. Miatta szavaztak viszont nagyon sokan a fidesz jelöltjeire.
    Engem sokkal inkább az frusztrál, hogy akik nem akarták Orbán fideszét, azok miért nem szavaztak senkire…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  14. Az osszes fejeben zurzavar van! Mellesleg a Susu a sarkany alkotoja, Bayer ur a Bayer Zsoltika apja. Van valami osszefugges?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Igen, több fejjel
    De a politikában azzal a fejével gondolkodik, amelyen űl!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. bolygo!!
    Magyar “koztarsasag”?????!!!
    Ember!!! Ne rohogtess!!!
    hol elsz Te?a Marson?-meghogy koztarsasag!,no es KIK-nek a Koz-tarsasaga!?
    DIKTATURA a la Magyar Mussolini!!Az mar Igen!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Csak nem azt akarja ez az idióta elhitetni mindenkivel,hogy az angolok minket utánoznak az oktatás és egyéb más terület átalakításában? Meg hogy majd közösen képviselik érdekeinket az EU-ban. Angliának tényleg nem volt oka az euró övezethez csatlakozni, mert a font nagyon jó fizetőeszköz volt és ma is az. Nem csoda, hogy ragaszkodnak hozzá, de könyörgöm hol áll ettől a forint? A miniszterelnöknek láthatóan egyre jobban romlik a mentális állapota. Kérdés meddig lehet ezt még tolerálni mind a hazai, mind a nemzetközi politikában?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Jöhetne már egy “királyfi”, hogy megküzdjön ezzel a “Hétfejűvel”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

WSJ: Magyarországon lesz a következő csőd 2011. november 11. péntek | hvg.hu

Berlusconi távozik 2011. november 9. szerda | AN

Országjárásba kezdenek Orbánék 2011. november 4. péntek | AN

Ötezer embert rúg ki a Whirlpool 2011. október 28. péntek | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos