Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Lószart, mama! 2011. október 24. hétfő 17:48

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Lószart, mama!

Szétszakadt, ami nem tartozott össze, mondhatnám, hogy végre, de a felhőtlen politikai öröm nem jellemző rám, már csak azért sem, mert máshol sokkal inkább szükség lenne egy pártszakadásra, csak sajnos esély sincs rá.

Gyurcsány Ferenc ügyesen kihasználva a reá irányuló politikai figyelmet (köszönjük, Fidesz!) meglépte azt, amit egyébként elég régen meg kellett volna tennie: kiszállt a reformálhatatlan MSZP-ből, és új pártot alakított, amelynek nevében biztosan szerepelni fog a „demokrata” szó, aztán a többit majd meglátjuk.

Mit tehet egy liberális ebben az esetben?

A jobboldal már elkezdte a papagájkommandó eligazítását: itt az új SZDSZ, mantrázzátok, és ne felejtsétek el megemlíteni, hogy a liberális párt Medgyessy szerint tele volt korrupciós ügyekkel, valamint személyes beszélgetések alkalmával emlékeztessétek a szavazókat arra, hogy voltak ott szép számmal zsidók is, ami önmagáért beszél.

A helyzet azonban az, hogy Gyurcsány új pártja nem liberális párt lesz, legalábbis semmiképpen sem olyan liberális párt, amelyet én személy szerint szeretni tudnék, mert ő mégis csak az, aki, egy politikai kapcsolatok révén meggazdagodott egykori KISZ-vezető, közöm hozzá semmi, hiába számít jelenleg a legkisebb rossznak, mert én jót akarok, nem félmegoldásokat, elkenéseket és szükségből kovácsolt erényt.

Nem ez lesz tehát az én pártom, de attól még jó, hogy megtörtént a szakítás.

A helyzet tarthatatlan volt, Gyurcsányt szépen ledarálta saját pártja, a pártálamban szocializálódott szocialista vezetőség csak a nyugdíját várta, elsődleges szempont volt, hogy feltűnés nélkül peregjenek az évek, amíg ők meghúzzák magukat valami meleg és kényelmes helyen, lehetőleg néha nyerjenek választásokat, de a győzelem után ne csináljanak semmit, ami esetleg rongálná a népszerűségüket. Így viszont lehetetlen kormányozni, mert a kormányzás (legalábbis a felelős kormányzás egy gyönge és jelentéktelen országban) konfliktusokkal jár, a konfliktusok természete pedig olyan, hogy valaki megsértődik.

Ha egy párt arra törekszik, hogy mindenki szeresse, akkor mindenki utálni fogja, mint ahogy az meg is történt, mert az emberek utálják a változást, egyetlen kivétellel: ha éppen szarul érzik magukat a változatlanságban.

Különös módon az MSZP nem a rettenetes tagságtól szenvedett, mert a szocialista szavazók éppen úgy érdekeltek lettek volna egy erőteljes és dinamikus kormányzásban, mint maga Gyurcsány, viszont a rettenetes informális és hivatalos vezetőség borzongott ettől, Horn Gyulától kezdve a maiakig, mindenki abban volt érdekelt, hogy a víz maradjon langyos, mivel a büdös sokkal jobban elviselhető, mint a hideg.

Már akinek.

A dilemmát az okozta, hogy az MSZP szépen kistafírozott, jól beágyazott párt, a belőle kiszakadók azonban nem számíthatnak székházakra, felügyelő bizottsági állásokra, kimaradnak jó darabig a stiklikből, le- és visszaosztásokból, mondhatnám: csórók lesznek és talajtalanok.

Ez rossz lesz nekik, mert nem tudnak kecsegtetni, nem tudnak agyakat vásárolni, még az is előfordulhat, hogy Gyurcsány Ferenc magánvagyonából lesz kénytelen pártot építeni, amiért nem sajnálom, mert ha nekem kéne ugyanezt csinálnom, akkor bajban lennék, de őt nem féltem.

Megszabadulva a ballaszttól most szárnyalhat, táncolhat és énekelhet, nem kell attól félnie, hogy jön Szekeres Imre, és kikapcsolja a zenét. Hogy ebből mi sül ki, azt még ő sem tudja, mint ahogy abban sem lehet biztos, hogyan oszlik meg az eddigi (szerény) szavazótábor, kialakul-e egy Orbánéhoz hasonló rajongótábor (Feri, te vagy az isten, mindegy mit csinálsz!), vagy emdéefizálódik az új párt, és vidám feljelentésözönbe fullad a kezdeményezés.

Az indulás azonban mindenképpen erőteljes lesz, a Fidesz biztosítja a folyamatos médiajelenlétet, tolják Gyurcsányt, mintha az életük függne tőle, hamarosan kiáll majd az okos Szijjártó Péter, és kijelenti, hogy a Gyurcsánytól megszabadult MSZP jó úton halad afelé, hogy modern baloldali párttá váljon, hiszen pontosan tudja, kitől kell a gazdáját félteni.

A kérdés tehát az, hogy hiteles lesz-e Gyurcsány az új szerepében, a választók elhiszik-e, hogy most itt valami más kezdődik, valami tényleg megváltozik a baloldalon, és nem csak egy új garnitúra szabadul a vetésre, egy éhesebb, vadabb csapat, akik ráadásul elölről kezdik a vagyonosodást (lopást).

A maradék MSZP (hivatalos) értelmezése optimista: milyen nagyszerű, hogy két baloldali párt lesz, mert így többen szavaznak majd ide, mivel eddig voltak, akik Gyurcsány miatt maradtak távol, és voltak, akik Gyurcsány háttérbe szorítása miatt, de most minden megváltozik (és nemzetközivéééééé lesz holnapra a világ). Az ő elképzelésük a szavazatmaximalizálás, ami tényleges forgatókönyv, de nagyon össze kell állniuk ehhez a dolgoknak, nem beszélve az időjárásról, Európáról, a globális felmelegedésről, üveggömbről és egyéb tényezőkről.

Néhány hónap múlva én is okosabb leszek, és talán azt is meg tudom mondani, van-e esély Orbán leváltására. Mert egyelőre minimális, már ami a szocialista potenciált illeti.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 43 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Lószart, mama!, 3.8 out of 5 based on 21 ratings

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. “Jó lett volna az is, ha nem fúrunk alagút-sort az alföldhöz hasonlóan sík, ám beomlásra igen hajlamos löszbe autópályaépítés ürügyén.”

    Amikor Maeldron és más hasonló ürgék leírnak ilyen ökörségeket, akkor rendül meg a hitem végképp az emberiség haladásra való képességében.

    Tessék végigmenni azon az autópályán, és aki az alagutaknál Alföld-síkságú terepet lát, az sürgősen keresse fel lát- és gyógyszerészét. Annyira kurvára logikus, hogy löszdombba könnyebb alagutat fúrni, mint 33 fokos rézsűszöggel egy bazi árkot éályíteni bele, hogy aki ezt magától nem látja be, az reménytelen eset.

    Annak idején egy építőmérnök leírta az egészet egy hosszú cikkben a Népszabóban. MINDEN kérdésre megadta a választ, egy bötűnyi politika nem volt az egészben csak szakma, tökéletesen logikusan és a nem építőmérnökök számára is érthetően. Ha már Maeldron barátunk olyan nagytudású ember, keresse elő ezt a cikket ahelyett, hogy a jobboldali mindenszaramitaszocikcsinálnak stratégia szolgálójául szegődne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  2. éályíteni = mélyíteni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Maeldron: corneliusnak teljesen igaza van. Hiába tudod az eszeddel ( mivelhogy nyíltan beismerték, ha már magadtól nem tudtál rájönni) hogy Gyurcsányt (és az Mszp-t) szándékosan támadták MINDEN intézkedésében és amortizálták – ha a zsigereid még mindig irányítanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Cornelius
    Nem emlékszel a cikk címére, vagy írójára? Elolvasnám.Köszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Olvassátok el Lánczos Vera cikkét a mai Galamusban. “Hont András írt”. Azt írta meg amiről én is írnék, ha olyan jól tudnék írni mint Lánczos Vera.Amiről én is kommenteltem a cikk írójáról.
    A Gyurcsány nyírás folytatódik, a Gyurcsány iránti ellenszenv fenntartása és ápolása folytatódik, az is baj ha levegőt vesz, minden és mindennek az ellenkezője undorító és Gyurcsányhoz köthető ….Ez már egy össznépi regresszió, össznépi onanizálás…és eggyel több, a magyar társadalom “az emberek” rovására írható gyalázat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. Csak a kezét figyeljétek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Corneliusnak

    Azért jó az útépítés, mert azzal jó hosszú időre el lehet adósítani az országot…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. gm.
    Köszi az ajánlást, valóban jó cikk.Lehet, hogy az MSZP-sek nem olvassák a Galamust?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. gm – tényleg jó cikk. Egyébként én DK ügyben eddig nagyon rossz ösvényen sétáltam, valami facebook szerű izén, de most megtaláltam a honlapjukat – az egész jó. Az ajánlott médiák között szerepel a Galamus (az AN viszont nem) – lehet, hogy csak magyarországi forrásokra akartak utalni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos