Tragédia az IndyCar autóversenyen 2011. október 17. hétfő 16:04 | AN Forrás: ESPN

  • Share/Bookmark
Tragédia az IndyCar autóversenyen

Las Vegas – Halálos kimenetelű balesetet szenvedett Dan Wheldon brit autóversenyző az IndyCar-sorozat vasárnapi, Las Vegas-i idényzáró futamán. Az Indy 500 kétszeres bajnoka 33 évesen vesztette életét.

Az oválpályás verseny 34 autóból álló mezőnye még csak a 12. körben haladt, amikor két versenyző összeütközött, majd láncreakciót indítva további 13 autó rohant egymásba. A 300 km/h feletti tempóban száguldó Wheldon autója a baleset következtében a levegőbe emelkedett, ezután a falnak csapódott és kigyulladt.

A szétroncsolódott autóból kiszabadított pilótát mentőhelikopterrel szállították kórházba, de már nem tudtak segíteni rajta. Két órával később Randy Bernard, az IndyCar ügyvezető igazgatója megerősítette Wheldon halálhírét.

“Olyan volt, mint valami filmjelenetben”, elevenítette fel sírva a történteket az utolsó Indy-versenyén szereplő Danica Patrick. “A pálya tele volt törmelékkel, füst volt mindenütt, lángoló autókat kellett kikerülnünk.”

Dan Wheldon májusban feleségével és két kisfiával

Miután törölték a futamot, a versenyzők egy ötkörös tiszteletmenet erejéig még visszatértek a pályára, míg a csapattagok több száz méteres sorfalat álltak, így emlékezve elhunyt társukra.

“Az egyik percben még viccelődtünk egymással, a másikban pedig már nincs velünk”, mondta könnyek között a bajnokság idei győztese, Dario Franchitti. “Elvesztettem, elvesztettünk egy jóbarátot, egy elbűvölő embert.”

Dan Wheldon 2002-ben debütált a szériában, 128 versenyen állt rajthoz, 16-szor győzött. 2005-ben megnyerte az IndyCar-sorozatot, míg az Indy 500-as versenyért járó trófeát ugyanebben az évben és idén is elhódította.

“Semmi másról nem fog szólni, csak a tiszta szórakoztatásról”, idézett az ESPN Wheldon blogbejegyzéséből. “Sokan leszünk a pályán, szorosan egymás mögött, nem tudhatjuk, hogy ebből mi fog kisülni.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Tragédia az IndyCar autóversenyen, 4.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Share/Bookmark

4 Reader’s Comments

  1. R.I.P. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Szörnyű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. “Körözöl a betonon, de egyszer csak nem mész el a dísztribün előtt. Géphiba vagy baleset. Más lehetőség nincs.” (Jochen Rindt)

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Ma meg egy motorversenyző.Elhunyt Marco Simoncelli világbajnok motorversenyző. R.I.P :(

    http://inforadio.hu/hir/sport/hir-463306

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Lezuhant a jaroszlavli hokicsapat gépe 2011. szeptember 7. szerda | AN

Összeomlott a színpad, négy halott 2011. augusztus 14. vasárnap | RR

A sportvilág legkülönlegesebb relikviái 2011. június 19. vasárnap | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!

Ön szerint elképzelhető-e a norvégiaihoz hasoló merénylet Magyarországon?
View Result
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók