Ronai and Ronai
AMERIKAI

Emberiesség elleni bűnökkel vádolják a pápát 2011. szeptember 14. szerda 19:06 | AN

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Emberiesség elleni bűnökkel vádolják a pápát

Vatikán – A Nemzetközi Büntetőbíróságot is bevonnák a Katolikus Egyház tagjai szexuális visszaéléseinek kivizsgálásába. Emberiesség elleni bűntettet most emlegetnek először az évek óta folyamatosan kibukó visszaélések kapcsán.

Egy nemzetközi szervezet, amely a Katolikus Egyház áldozatai védelmére alakult, egyenesen XVI. Benedeket és három másik magas rangú vatikáni tisztviselőt citálna a nemzetközi törvényszék hágai bírósági épületébe.

A chicagói székhelyű Papi Zaklatások Túlélőinek Hálózata (SNAP) egy nonprofit szervezet jogászainak segítségével vonatná felelősségre a sok ügyben az eltussolás vádjával illetett Ratzingert és társait. A megnevezettek közt van az amerikai bíboros, William Levada is.

Évek óta folyamatosan derülnek ki szexuális – gyakran pedofil jellegű – visszaélések a katolikus egyház tagjairól szerte a világon. Azonban ez az első eset, hogy egy szervezet ilyen komoly szintre vinné az ügyeket, ráadásul nem is specifikusan, hiszen a világ összes eddig megismert ügyét érintené beadványuk.

Ha a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárást indítana, úgy olyan „illusztris” társaságba kerülhetnének az egyház vezetői, mint a kongói hadvezér, Thomas Lubanga, illetve Laurent Gbagbo, felkészül Moammer Kadhafi. Az ICC vizsgált már világháborús náci bűntetteket is.

Hiába gyűjtött ugyanakkor össze 20 000 oldalnyi dokumentációt a nemzetközi szervezet, szakértők szerint kevés az esély rá, hogy érdemben foglalkozzon beadványukkal a törvényszék. Ennek talán az a legfőbb oka, hogy nem köthető államhoz vagy azzal egyenértékű szervhez a visszaélés, illetve 2002 előtti eseteket aligha vizsgálhat a bíróság, mivel csak onnantól datálódik működése.

Mindenesetre a 2002 óta már 9000 esettel foglalkozott bíróság közleménye szerint, ha megkapják az iratokat, abban az esetben megvizsgálják azokat, mint minden beadványt.

A Katolikus Egyház tagjai által elkövetett visszaélések közül eddig csaknem 5000 ügyre derült egyértelműen fény, ám a felelősök közül vajmi kevesen kaptak bármiféle büntetést nyilvánvaló tettükért, s ebben komoly felelősségük lehet a felsőbb szinteken ülő egyházi vezetőknek, akik nyilván a szervezet presztízsét – és persze a saját hatalmukat – féltették és féltik.

A legutóbbi botrány az ír kormányfőhöz köthető. A nyár közepén Enda Kenny teljességgel szégyenletesnek nevezte, hogy még mindig nem nyerték el méltó büntetésüket az éveken át gyermekeket molesztáló ír katolikus papok, amiért országa katolikus egyházát tette felelőssé.

2012 májusában XVI. Benedek invitálására világméretű találkozón beszélik át a pedofilbotrányokat az egyház püspökei. A visszaélések főként Európában és az Egyesült Államokban voltak jellemzőek, de Ausztráliában is jelentettek eseteket.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.4/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 14 szavazatból)
Emberiesség elleni bűnökkel vádolják a pápát, 3.4 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. admin,
    Kérem, hogy a címben és a szövegben javítsák ki az “emberiesség elleni” kifejezést “emberiség elleni”-re, mert így helyes.
    ..
    A Katolikus Egyház tagjai szexuális visszaéléseinek kivizsgálásával egyébként egyet értek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  2. Jobb, ha ezzel terelik el a figyelmet a világgazdasági meg a az EU föderális gondokról. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  3. 2012 májusában beszélik át??? Az átbeszélés mit old meg? Már régen el kellett volna távolítani az egyházból, de még a környékéről is a pedofil papokat, és börtönbe csukni. Nem átbeszélni 9 hónap múlva! 2012 májusáig kihordják a megoldást, mint egy anya a gyermekét? Egyébként pedig ha megszüntetnék a cölibátust, valamivel jobb megoldás lenne. De az eddig elkövetett bűnöket ez már nem teszi meg nem történtté.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. Na, kezicsókolom, ezért kell a papok kezébe adni a magyar közoktatást. Így mindannyian, Semjén Zsolt vezetésével ünnepelhetjük Szent Pedofil napját.
    Szeretné Ön, hogy egy reverendás bácsi legyen serdülő kisfia első szexuális élménye? Szavazzon a Fidesz-KDNP közös jelöltjeire!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (38 szavazatból)
  5. Óvni kell a gyermekeket a katolikus papoktól. Én katolikus vagyok, de már rájuk sem tudok nézni csak útálattal, pedig tudom vannak ott is kivételek. Bíborba, bársonyba öltöznek és gyarapitják a gazdagságukat, pedig puritán életet kellene élniük. Mindig elcsodálkodom a pápát körülvevő gazdagságon, azon a jóléten amiben ezek élnek. Elég a papokból! Bűneik az egekbe kiáltanak! Gyermekeket rontanak meg bűntetlenül. A pápa meg csak sajnálkozi, ennyire futja csak! Gyalázat!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  6. Érthető a felháborodás, és persze a Vatikán mély csendje is. Egy vallástól, amely magát ha már nem is ténylegesen, de spirituálisan mégiscsak magasabb értéket akar felmutatni, mint a fogyasztói társadalom sajátos kultúrája, jobb, ha minél inkább eltitkolja saját bűneit, mintsem szembenézzen azzal, hogy papjaik is hús-vér emberek és nem szentek.

    Nem tudni, hogy miféle áldozattal járna, ha végre eltörölnék a cölibátust, hiszen az Úr nem tiltja sem a házaséletet, sem a belőle eredő gyermekáldást, meg különben is; Eddig ki vette a papságot olyan komolyan, hogy ajnározza őket és hogy a Vatikánba trónoló főkolompost Jézus földi helytartójának képzelje?

    Amíg nem öntenek tiszta vizet a pohárba, addig tovább fogja rontani saját hitelét és ezzel el még inkább elveszik a kedvét mindenkinek, akik valóban hivatásként szeretnének az egyház berkeibe kerülni, hittanokkal oltalmazni, kezelni és nevelni embertársait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  7. A katolikus egyház korunk egyik leghazugabb, leghamisabb, legaljasabb “cége”. Életem egyik boldog napja lenne, ha a törvény elé kerülnének. Soha nem fogom megérteni, hogy ők miért úszhatnak meg mindent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  8. Nem vagyok katolikus, sem régi értelemben vallásos. Református tiszteletes és iskola ismertetett meg a bibliával és kérdésemre a mítosz és realitás viszonyával. Aztán a gondolkodás elvezetett oda, hogy valamiféle felsőbb törvények léteznek, melyek az életet létrehozták, irányítják. Csak rácsodálkozom a világra, melynek egy pirinyó része vagyok. Isteni törvények? Tisztességes próbálok lenni. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Ezek az emberek nem utik meg a kereszteny szintet, ahol is a szeretet torvenyen kivul 4 dolgot kell betartani.
    Tartozkodas a balvanyimadastol, a paraznasagtol a fulva holt alattol es a vertol.
    Ezek a torvenyek magasabb szintuek mint az un. polgari torvenyek, ahol pl semmi sem tiltja a szexualis kicsapongast, felnottek eseteben. Ezek a disznok azonban annyira elferdultek, hogy a homosexualizmus, bisex mar nem is eleg nekik, gyermekeket tesznek tonkre. Az igazsag azt koveteli meg hogy a torveny teljes mertekben sulytson le az ilyenekre es azokra is akik fedezik oket.
    A kozepkori felfogas az hogy a katolikus papa felette all a nemzetek vezetoi felett. Ez egy nagy katolikus baromsag. Tessek felelossegre vonni a vetkeseket .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  10. A magyar Btk. XI. fejezetének címe tévesen emberiség elleni bűncselekmények, holott a nemzetközi jog ilyen fogalmat nem ismer. „A nemzetközi jog az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmát ismeri, ez azonban nincsen benne a magyar Btk.-ban!

    Ebből következik, ha nemzetközi jog szemmel nézzük a cikk címét, akkor helyes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  11. sedona
    “A magyar Btk. XI. fejezetének címe tévesen emberiség elleni bűncselekmények”
    „A nemzetközi jog az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmát ismeri, ez azonban nincsen benne a magyar Btk.-ban!”

    Pedig mekkora különbség van közöttük! Hogy lehet összekeverni? Fordítási hiba lenne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Jehova tanúi már évek óta azt tanítják, hogy közvetlenül Armageddon előtt a Hamis Vallás Birodalma (aminek kiemelkedő része a katolicizmus) megsemmisül, mégpedig úgy, hogy addigi “szeretői”, a politikai hatalmak meztelenítik le, hogy látszódjon a rútsága (ahogy a Jelenések könyve írja). Nem tudtam elképzelni soha, hogy ez a gyakorlatban hogy fog végbemenni. Ha ez így fog végbemenni, akkor ez tényleg egy nagyon csúfos vég, főleg ha azt vesszük, hogy 1700 éves szervezetről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  13. http://bunok.vacau.com/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Kedves Ildikó ! , sajnos ez van , ha nem az Isten szava , azaz a biblia a mérték, amikor a hagyomány és a tanítói hivatal szava a szent ! – Nem céljuk , hogy az emberek forgassák a szentírást, mert pillanatok alatt leleplezi őket ,én viszont épp erre bátorítanám ! Csak felütésként Mk12,24 ; 2Tim3.16-17; Mt5.18; 1Pét5.1-4; Ján18.36 – Nagy szeretettel és tisztelettel Mindenkinek !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. Gabril-apó!

    Teljesen egyetértünk.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Tisztelt proaktív

    Megpróbálok mindig tárgyilagos lenni!

    Nincs itt semmi fordítási hiba, mindössze annyi , hogy a Magyar jogban nem szerepel ez a kifejezés!

    Az emberiesség elleni bűncselekmények (crimes againts humanity) kifejezés – szemben pl. a háborús bűncselekmények koncepciójával – a nemzetközi (büntető)jog viszonylag új kategóriája. Mindez nem jelenti azt, hogy – a mai fogalmaink szerinti – emberiesség elleni bűncselekmények miatt történő felelősségre vonásra ne találnánk korai példát

    Másrészt az emberiesség gondolata sokkal korábban megjelent a nemzetközi jogban, mint az emberiesség fogalmában megtestesülő értékeket sértő bűncselekmény normatív fogalma, mivel már a nemzetközi jog fejlődésének korai szakaszában gyakran utaltak az „emberiesség alapvető követelményére”, mint az államok magatartását – ideális esetben – vezérlő értékek egyikére.
    Az emberiesség elleni bűncselekményeknek a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumában szabályozott tényállásával kapcsolatban a legalitás elvével, illetve a tényállás hiányos voltával kapcsolatos probléma kevésbé érezhető, illetve a szankciók meghatározásának módja is megfelelőnek mondható. A magyar jogba történő kifejezett beépítés jelen állás szerint még hiányzik, ez elvileg elképzelhető a Statútum (illetve a Bűncselekmények Tényállási Elemei) törvényben történő transzformációjával, avagy a korábban említetteknek megfelelően a nemzetközi bűncselekményekről szóló magyar törvény kodifikálásával.
    Végül további problémaként merülhet fel, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények tényállásai a különböző nemzetközi jogforrásokban kisebb-nagyobb mértékben eltérő tartalommal jelennek meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Kedves proaktív!

    Azt hiszem, most sokkal nagyobb probléma van Magyarországon, mintsem, hogy ezzel a problémával foglalkozzunk!
    Talán egy nemzetközi jogász úriembert kellene idehívni a forumra, aki tárgyilagosan , pontosan precízen leírja e fogalmat és talán választ tud arra adni, hogy fordítási hiba vagy sem!

    Természetesen tisztelem önt , mert fantasztikus jó dolgokat fogalmaz meg és a tárgyilagosságra törekszik!
    Remélem , hogy a magyar helyzettel kapcsolatban is nagyszerű dolgokat fog írni most és a közeljövőben is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Gabril-apó
    nagy igazságot írtál..a katolikus egyház mindig is előszeretettel törekedett rá, hogy az “ige” általa megszűrve jusson el a hívőkhöz. Nem véletlenül volt a reformáció egyik “bűne” a Biblia lefordítása latinról a beszélt nyelvre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. semmilyen kivetelezes nem elfogadhato, a pedofilia meg sulyosabb bunnek szamit azok koreben, akik foglalkozasukbol eredoen kerulnek helyzetbe napi szinten es elnek vele vissza…..mocskos kepmutato szentfazekak, mindig is azok voltak lasd Zeffirelli: Napfiver es Holdnover c filmjet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Éppen ideje, hogy rávilágítsanak a katolikus egyház embertelen, kizsákmányoló, Janus-arcú magatartására! A szegények támogítását hírdetik, ugyanakkor javasolnám megvizsgálni az un. segélyszervezeteik működését is. LKehet, hogy vannak olyan segélyszervezeteik, akiknek a képviselői nagyobb jövedelmet zsebelnek be, mint amilyen értéket kiosztanak a szegények között. Itt kifejezetten a katolikus egyházra gondolok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. A papa amerikai latogatasa allat kertek a hibasok meg bunteteset es O ugy csinalt mintha nem is hozza beszelnenek–SEMMIT SEM CSINALT AMERIKABA-PEDIG EZERT JOTT HOGY KI VIZSGALJA A SERELMEKET

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. A pápista papok között a homoszexualitás és a pedofilia foglalkozási ártalomnak számít. Ezért védi Racinger a pedofilokat. A homoszexualitásról pedig beszélni sem szabad. Ha mindenkinek szabad, a papoknak miért nem. őket az isten már ilyennek teremtette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Egyébként a római pedofilikus-kaotikus egyház a legszennyesebb „keresztény” egyház mind közül. Már a népi folklór része Magyarországon (is) a mohó, perverz, pedofil, gennyedék pap figurája. Lehet ezt maszatolni, de a történelem legnagyobb intézményesített internacionalista politikai prostituáltja Rómában székel.
    Oszt jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Engem már az is ingerel, amikor a pápa kezét csókolják letérdelve előtte a hívők, miközben minden ujján gyémánt , drágaköves gyűrűk, nyakából 2 kg. arany csüng és a szegények pártfogásáról beszél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Immár a pedofília, és az egyéb aberrált papi viselkedés lassan eltörpül a Katolikus egyház társadalom ellenes tevékenységében!
    Ahogy múlnak az évtizedek, évszázadok, évezredek, egyre nyilvánvalóbb hogy az egyház – élén a pápával – valótlanságokat terjeszt. Lehet, hogy a tudomány fejlődésével képtelen volt együtt változtatni téziseit – mind öröktől mind örökké – de ezek ma már teljesen tarthatatlanok. Nevén nevezve a tényeket téziseik és tanításaik nagy része közönséges csalás, megtévesztés, a nép becsapása.
    Az ifjúságot butaságokra oktatni és rendszeresen nyilvánosan prédikálni, valótlan és hazug dolgokat, már nem lehet sokáig büntetlenül!
    Lassan egy átlagos középiskolásnak sokkal több valós tudása lesz, mint az egyházi nobilitásoknak.
    Egy biztos, hogy egy árus ha ennyi hazugságot és bizonyíthatatlant állítana az árújáról, börtönbe zárnák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Magyarországot is szépen lenyomták.
    Itteni kiszolgálóik révén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Mostnában olyanokat hallok hogy a nácizmust el nem ítélő korabeli pápa tulajdonképpen egy hőse volt annak a korszaknak.
    Naja…negatív hőse !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. Mégis, mit vártatok Josef Ratzingertől?
    Ő nemcsak a katolikus egyház, de a Hittudományi Kongregáció vezetője is, ami gyakorlatilag a Szent Inkvizíció egyenesági folytatása álnéven.
    Ámbár boszorkányokat mostanában nem égetnek, meg reformált vallásúakat sem gyilkolnak halomra, mint fénykorukban… :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  29. Soha nem hallottam, soha nem olvastam soha nem történt meg, hogy Izrael Állam téríteni akart volna, állampolgárainak jobb túlvilági életet ajánlana, netán bűnbocsánatot, feloldozást ajánlana, arról már nem is beszélek hogy sem feltámadást, sem paradicsomi életet vagy éppen örök életet ígért volna!
    Ezért élesen különbséget teszek – mint ahogy ezt írásaimból olvashatták – Izrael állam megnevezés és „zsidó állam” megnevezés között. Ez utóbbi tudni illik, nem létezik! Lehet, hogy Izrael államban sok zsidó él, de még további 71 állampolgársággal és vallással rendelkező is él, akik száma lassan eléri a zsidóság felét!

    Majd ha a keresztény birodalom központját Vatikán Államnak fogják hívni, és a szervezeteit szerteszét a világ országaiban mint egy külföldi állam irodáit, vállalkozásait fogják – engedélyhez és adófizetéshez kötve – működtetni, másképpen fogják kezelni. Mert A Vatikán sem katolikus állam, annak ellenére hogy hihetően sok katolikus él benne, vagy rajta kívül, de a katolikus állam részeként, területen kívüliséget élvezve, mint egy állam az államban szerepkörben. És még kevésbé keresztény állam, hiszen a kereszténység hit kérdése, és az nem ellenőrizhető!
    Kíváncsi vagyok, hogy meddig veszik tudomásul a Vatikáni álláspontot, miszerint a világ minden országában ott a helye, a nemzeti irányítás mellett, és hazafi minden alkalmazottja Lengyelországtól kezdve Brazíliáig, – csak névleg mindig más államé – és különleges státuszt élvezek! Szabadon hazudhatnak mondák és legendák alapján, és ígérhetek bár milyen képtelenséget! És legtöbb helyen még adókedvezményt is kapnak!

    Az iszlám vagy más egyházi vagy klerikális államokról már nem is érdemes beszélni!
    Aki nem hisz, annak az állampolgárságát is törlik? A katolikus pap megszűnik pap lenni ha rájön hogy már nem hisz? Vagy hogy ha éppen pedofil lesz? Nem ezt látjuk! Be kellene perelni a hitükből élőket, hogy igazolják kézzelfoghatóan a hitüket, és ha ezt nyilván nem tudják, hát megszüntetni a státuszukat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A katolikus egyház is jobban teljesít 2014. március 23. vasárnap

Egyházi ejnye-bejnye Hegedűs Lorántnak 2014. március 8. szombat

Katolikusok voltak a holokauszt áldozatai? 2014. január 23. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos