Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Nincs tovább 2011. szeptember 16. péntek 17:37

  • Hozzászólások(193)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Nincs tovább

Gyurcsány Ferenc koncepciós perének előkészítése és a szakszervezeti demonstráció betiltása egyértelmű jelzés arra, hogy Orbán Viktor totális diktatúra kiépítésére törekszik. Nem hagy kétséget afelől, hogy a legkisebb ellenállást sem tűri el. Alapelve az, hogy a politikai vetélytársat “jobban szereti holtan látni, mint sebesülten”. Orbán Viktor puccsot hajtott végre a harmadik köztársaság és a demokratikus alkotmány ellen. Megszegte esküjét, amelyet az alkotmányra tett. A hatalom kizárólagos megszerzésére és birtoklására törekszik. Ezt az érvényben levő alkotmány tiltja. Orbán Viktor minden kétséget kizáróan a vádlottak padján végzi, csak még az nem világos, hogy nemzetközi vagy hazai bíróság előtt kell felelnie. De ha lehet, meg kellene akadályozni azt, ami következik.

Most még van idő cselekedni, január 1-jétől már nem lesz. Még érvényben van a demokratikus alkotmány. Ma még mindenki élhet demokratikus jogaival, és kikényszerítheti, hogy azt gyakorolja.

A legnagyobb hazudozó

Orbán Viktorról kiderült, hogy hazudott. Nyolc éven át becsapta a választókat, manipulálta a magyar népet. Elhitette velük, hogy kolbászból lesz a kerítés, ha őt megválasztják, és nem kell érte tenni semmit. Csalással és hazugsággal nyerte meg a választásokat, mert félrevezette a választókat. Maga vallotta be, hogy hazudni fog és hazudott is. Saját logikájuk szerint hatalmuk illegitim, mert hazugsággal szerezték meg.

Magyarország rákfenéjét Orbán Viktornak hívják. Merényletet követett el a demokrácia ellen. Személyes hatalma érdekében egymás ellen fordított családokat, rokonokat, barátokat, meggyűlöltette az apát a lányával, anyát a fiával, férjet a feleségével, hogy ellensége legyen magyar a magyarnak. Kitagadta a nemzet felét a hazából, elvitatta politikai ellenfelei magyarságát, kommunistának, zsidónak, idegennek bélyegezte azokat, akik nem az ő személyes hatalmát, hanem a szabadságot és a demokráciát tartják fontosabbnak, vagy más módon képzelik az ország boldogulását.

Meggyűlöltette egymással a különböző felfogású, de egyformán jó szándékú magyar embereket. Mindezt azért, hogy egy olyan országot hozzon létre, amilyenről még kurvapecér barátja, Berlusconi is csak álmodhatott. Berlusconi a kapocs Orbán és Mussolini között. Berlusconi példaképének nevezte Mussolinit, az olasz fasiszta diktátort. A The Telegraph 2010. május 28-i számában bevallotta, hogy előszeretettel olvassa Mussolini naplóját, és ez a napló vezeti őt abban, hogy „milyen válaszokat adjon az olasz kormány előtt álló kihívásokra a 21. században”. Orbán Viktornak Berlusconi, Berlusconinak Mussolini a példaképe. Orbán Mussolinit szereti Berlusconiban, Mussolini nyelvezetét is használja. A “munka alapú társadalom” Mussolinitől származik. A gátlástalan, populista demagógia, az arcátlan, szemrebbenés nélküli hazudozás, a szómágia feltalálója Mussolini. Amikor a médiapopulizmus veszélyeiről cikkez a nyugati szaksajtó, akkor annak két ma élő reprezentánsát nevezik meg. A két jó barátot, az AC Milan és a Videoton FC főszurkolóit, Berlusconit és Orbánt. E két populista közös gyökere Mussolini.

A News Flavor nevű hírportál nemrégiben öt pontban hasonlította össze Berlusconit és Mussolinit.

1. Mussolini is az alkotmány megváltoztatásával kezdte, Berlusconi is.

2. Mindkettő hosszú kormányzásra rendezkedett be.

3. Mindkettő megváltoztatta a választási törvényt, amelynek lényege, hogy bebetonozza magát a hatalomba. 1923-ban Mussolini olyan választási törvényt fogadott el, amely a többséget szerzett pártnak „bónuszpontokat” ad. Berlusconi 2005-ben egy, a Mussolini választási törvényét másoló jogszabályt alkotott.

4. Mussolini 1925-ben új médiatörvényt hozott létre. Fokozatosan törvényen kívül helyezett minden sajtóterméket, amely nem volt lojális a rendszeréhez. Lehetett „ellenzéki” egy újság, de a fennálló rendszerrel szemben lojálisnak kellett lennie. Csak a rendszeren belül fogalmazhatott meg kritikát, magát a fasiszta rendszert nem támadhatta. Berlusconi az olasz tévéállomások 90 százalékát birtokolja, kezében tartja a legnagyobb lapokat, rádióállomásokat és a teljes hirdetési piacot. Kormányzása alatt újságírókat csuktak börtönbe, kirúgták a politikailag nem megbízható szerkesztőket, a rendőrség a „terrorizmus elleni harcra” hivatkozva rendszeresen tartott házkutatásokat szerkesztőségekben és újságírók otthonában. Mussolini és Berlusconi egyaránt azt vallotta, hogy akié a média, azé a hatalom. A gyakorlat őket igazolta.

5. Mindkettőre jellemző a maffiaszerű vezetési stílus, és pártjaik maffiaszerű működése. Az állam élén egyszersmind egy maffiavezér áll. Maffiamódszerekkel irányítják az országot. Pártjaik úgy működnek, mint egy klasszikus maffia. Berlusconi 1994-ben alapította a Forza Italia, Hajrá Olaszország (hajrá olaszok) nevű pártját. Hatalmuk alapja a nacionalista érzelmek felkorbácsolása, a politikai ellenzéknek a nemzetből való kitagadása. A vezérelv az, amit Orbán a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott jelentések szerint úgy fogalmazott meg, hogy „ez nem bonyolult – azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát”. Személyes politikai ellenfeleiket nemzetárulóknak és a nemzet ellen törő bűnözőknek mutatják be, akiktől megmentik az országot.

Vajon melyik pont az, amely nem illik Orbán Viktorra? Berlusconi a Guardian 2003. szeptember 12-i számában megvédte Mussolinit, hogy politikai ellenfeleit csak “vakációzni” küldte. A logikát Szijjártó is megirigyelné: az a kis sziget, ahová Mussolini internálta politikai ellenfeleit, ma közkedvelt üdülőhely. Berlusconi azt hazudta, mintha 1928-ban is üdülni mentek volna oda a politikai elítéltek. Orbán most készül hazug váddal „üdülésre” küldeni legnagyobb riválisát a börtönbe. A magyar nép szégyene lesz, ha ezt megteheti. Kertész Ákos minden szava arany, ha ez megtörténhet.

Hatodik pontnak hozzátehetjük a mindkét esetben a nagy férfi természetet. Mussolini és Berlusconi is egyaránt a kurvázásáról volt híres, mint minden maffiafőnök, aki a környezetében levő nők eszközként való használatával is kifejezi korlátlan hatalmát.

Orbán a nemzet ellensége

Orbán példaképeihez hasonlóan arctalan tömegnek tekinti a magyar népet, amelyet tudatlanságban, az információktól elzárva tart. Hazugsággyáraiban állítják elő a mérget, amellyel manipulálják, etetik az embereket. Mindenről ellenfeleik tehetnek, akik összeesküvést szőttek a magyar nép ellen, hogy elvegyék tőle azt, ami az övé. Közmunkás hadosztályok töltelékének tekinti ezt a tömeget, akik éhbérért, konténerekben lakva, s talán majd őrök között túrják a földet. Orbán Viktornak, mint egy fáraónak dolgoznak, hogy ő a hóbortjának éljen, futballstadionokat építsen magának. Létbizonytalanságban tartják az embereket, hogy ne lázadjanak. Elhiteti, hogy politikai ellenfelei az okai a nyomornak. Szlogenekké csupaszítják le a közbeszédet, jelszavakkal uszítják egymás ellen a népet, kijátszva magyart a magyar ellen. Irigységre és rosszindulatra építve szalámizzák le a különböző társadalmi rétegeket. Egy olyan ország épül, amelyben rettegésben élhet mindenki, aki nem engedelmeskedik. Amelyben a szegény, beteg és idős ember csak konc, teher, szabadnapos temetőszökevény, pióca, aki halálra van ítélve, hogy ne pusztítsa az ételt, a drága gyógyszert, ne apassza az államkasszát, amit a vezér sajátjának tekint.

Orbán aljas eszközökkel megszerezte és tulajdonának tekinti az országot. Egyszemélyben ő a törvényhozó, a végrehajtó hatalom, és ő utasítja hamarosan a teljes igazságszolgáltatást is. Kezében összpontosítja a tájékoztatás monopóliumát, amely révén csahos kutyákat, hazug disznókat uszít a kijelölt bűnbakokra. Vérszomjas gyűlöletet gerjeszt politikai ellenfeleivel szemben, és megfélemlítő szándékkal, koncepciós perekben ítélteti el őket, a semmiért.

Orbán Viktor Magyarország, a magyar nép és a magyar nemzet első számú közellensége.

Orbán megakadályozza, hogy a magyar nép szabadságban és emberi méltóságát megőrizve éljen. Magyarország hajóját olyan bizonytalan távol-keleti kikötők felé kormányozza, ahol százmilliók embertelen kizsákmányolásából gazdagodnak kevesen, ahol nincs szólásszabadság, ahol újságírók és demokratikusan gondolkodó politikai foglyok tízezrei vannak börtönben, ahol virágzik a gyermekmunka és a kizsákmányolás, a nép nyomorban él, a vezetők dőzsölnek, a gazdasági élet alapja pedig a mindent behálózó korrupció. Ilyen országot képzel Orbán Viktor nekünk, ahol diplomások söprik az utcát, orvosok építenek gátakat, pedagógusok tolják a talicskát a debreceni stadion építése során. Minden szinten megalázza, alattvalói és szolgasorba kényszeríti a polgárokat.

Felhizlalta a szélsőjobboldalt, folyamatosan táplálja az antiszemitizmust, a cigánygyűlöletet, „magyar Magyarországról” szónokolt, tyúktolvajokat emlegetett, a legaljasabb indulatokat korbácsolta fel. Elfoglalta a közszolgálati médiát, ismeretlen eredetű pénzekből Berlusconiéval vetekedő magántulajdonú sajtóbirodalmat épített fel, amelyek a populista demagóg propaganda hazugsággyárai. A független és demokratikus sajtó megélhetési forrásait elzárta, a kereskedelmi televíziókat saját szolgálatába állította. Az elismert egyházaknak járó százmilliókkal szellemi kontrollja alá rendelte és kilóra megvásárolta az ATV-t lojalitását, álellenzéki csatornává tette, amely csak a rendszeren belül kritizál. A Klubrádiót adminisztratív csalással megfosztja a frekvenciájától, a maradék sajtó a cenzúra és öncenzúra határán ingadozik megfélemlítve, anyagi alapjaitól megfosztva. Aki nem áll be a sorba, arra három hónapos segély vár, majd a büntetésnek minősülő közmunka. Kényszermunkatáborok fémjelzik az Orbán-féle új világot. Eközben hódolhatunk a diktatúra alapjait jelentő Orbán-alkotmány előtt, az Alaptörvény Asztalánál. Szakrális jelleggel ruházzák fel a profánt, vallást alapítanak saját elnyomó hatalmukból.

Bolondokházába való elméletekkel kábítja a népet az új világrendről, amely az ő megérkezésével jött el. A világ megmentőjének hiszi magát, akit majd a világ követ. Ezzel szemben rettegéssel és szörnyülködve figyelik Európából és a tengeren túlról, ahogyan Európa közepén kinő egy újabb szörnyállam. Kihasználva az egyházak pénzéhségét és hatalomvágyát, megfellebbezhetetlen tekintélyként állítja a nép fölé a papokat, akik hatalmának pillérei lesznek. Felszámolja a lelkiismereti szabadságot, az államegyházak agymosást végeznek a megszállt iskolákban, félelem alatt tartják a kiszolgáltatott szülőket.

Hazudik a határon innen és a határon túl. Nacionalista érzelmek felkorbácsolásával állítja szembe alattvalóit a magyarság azon részével, amely nem akar az ő alattvalója lenni. A nemzeti érzéseket arra használja fel, hogy a határon túli magyarokat a választásokon vattának használja. Ha elfogy a belső támogatása, majd megválasztatja magát azokkal, akikre semmi hatással nincs mindaz, ami Magyarországon történik, mivel ők egy másik országban élnek. Közép-európai hatalmi hegemóniáról álmodozik, ami azt a veszélyt vetíti előre, hogy felboríthatja a térség stabilitását és biztonságát.

Orbán fasiszta diktatúrát épít, tragédiába és pusztulásba vezeti Magyarországot. Elszegényedés, nyomor, belső gyűlölködés, hosszútávon polgárháború veszélye fenyeget. Rendszere a butaság és a sötétség birodalma, amelyet félelemben tartott, agyonterrorizált szolgáival irányít. Ha kiépül a diktatúra törvényes kerete, megkezdődik a másképp gondolkodókkal való leszámolás. Hazaárulás lesz, ha valaki kritizálni merészeli Orbán fasiszta rendszerét. Soha nem volt még olyan diktátor, aki megtűrte volna az ellenzékét. Januártól a növekvő rettegés korszaka jön el.

Meg kell állítani

Orbán nyilvánvalóvá tette szándékait. Meg kell védeni vele szemben a demokratikus jogokat, a félelem nélküli szabadságot vissza kell szerezni. Négy hónapja maradt a magyar népnek, hogy ezt megtegye. Most még érvényben van a demokratikus alkotmány. Érvényben vannak a demokratikus jogok, akkor is, ha Orbán és pártja naponta sérti meg azokat. Nincs mire várni. A készülő sarkalatos törvények a diktatúra törvényesítését jelentik. Január elseje után bezárul a börtönajtó, rákerül a lakat.

A nép megvezetve, a tisztánlátók megfélemlítve. Aki politikai szerepet mer vállalni, arra ráugrik a karaktergyilkosok propagandagépezete, elindul a szisztematikus amortizálás, a mocskolódás, a hazug rágalmazás, hogy senkinek ne legyen kedve és mersze szembeszállni Orbán diktatúrájával. Ahogy erről a WikiLeaks jelentéseiben olvasható személyes ars poeticájában nyilatkozik: “amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”. És ő nem gondolkodik, hanem megteszi. Demokratikus országot nem vezethet olyan ember, akinek ez a hitvallása.

Nem szabadna megengedni, hogy a Nemzeti Együttműködés (Korporáció) fasiszta rendszere végleg kiépüljön, és működni kezdjen.

Mostantól versenyt futunk az idővel. Mindenkit fel kell rázni. Ki kell menni az utcára. Nem szabad engedni, hogy megakadályozzák azt, hogy a jelenleg érvényben levő törvényes jogokat gyakorolja a nép. Az elégedetlenségnek és a követeléseknek nem szabad megállniuk a munkavállalói érdekeknél. A munkavállalói érdekeket is csak demokráciában lehet érvényesíteni. Az alapokhoz kell ragaszkodni: követelni kell egy legitim és demokratikus alkotmány létrehozását, a Tákolmányt el kell utasítani, meg kell tagadni. Fel kell szólítani az MSZP-t és az LMP-t, hogy távozzanak a Parlamentből, és ne adjanak demokratikus látszatot a diktatórikus törvénykezésnek.

Ősszel általános sztrájkot kellene hirdetni legalább azoknak a szakszervezeteknek, amelyek nem kollaborálnak a diktatúrával. Rá kell kényszeríteni Orbánt arra, hogy a demokratikus jogokat tartsa tiszteletben. Vagy legyen nyilvánvaló ország és világ előtt, hogy itt egy diktatúra van. A magyar nép megmutathatja, hogy nem alattvaló.

Őszinte sajtót!

A nem fideszes sajtónak tisztáznia kell magában, hogy diktatúra épül Magyarországon vagy sem, és hogyan viszonyul ehhez. Ha diktatúra épül, akkor a sajtó nem működhet úgy, mint egy demokráciában. Ma a demokratikus sajtó úgy tesz, mintha nem tudna szöveget elemezni. Az általános iskolában még sikerült. Kertész Ákos cikkéből úgy lett rasszista alapvetés, ahogyan Gyurcsány őszödi beszédéből a hazugság szinonimája. Az őszödi beszéd a hazugsággal való leszámolásról szólt. A demagóg propaganda pedig a hazugság jelképévé tette. A demokratikus sajtó nem volt képes ezt világossá tenni. Mindent kiforgatnak, és az ellenkezőjének állítanak be.

Enyhén szólva különös, hogy a Népszabadságnak fontos volt a helyreigazítása után is belerúgni a szándékosan félremagyarázott Kertész Ákosba. De arról hallgattak, hogy az Alaptörvény marketingfeladataival megbízott Kerényi Imre „származási görcsöt” emlegetve nyíltan zsidózza Kertész Ákost az Echo TV-ben. A Népszabadságnak az fontos, hogy a Jobbik logikáját követő szerkesztőségi cikkben alázzon egy baloldali írót, aki vészjelzést küldött, hogy valami nagyon rossz készül. De azt elengedik a fülük mellett, hogy Magyarország miniszterelnöke – hacsak jelképes értelemben is – meg akarja ölni a politikai ellenfelét. Erre a mondatra fele ekkora dühvel sem támadtak, miközben minden nap erről kellene szólnia az újságnak.

Egy-két nap alatt napirendre tért a demokratikus sajtó a fölött, hogy a WikiLeaks révén kiderült: Orbán hazudik. New Yorkban minden újság lepedőnyi Orbán-képpel jelent volna meg egyetlen, vastag betűvel szedett szóval a képe alatt: „Liar!” „Hazug!” Addig le sem kerülne a címlapról, amíg el nem takarodik.

A sajtó feladata nem az, hogy helyszíni közvetítést adjon a diktatúra törvényi bebetonozásáról, hanem az, hogy harcoljon ellene. A sajtónak nemcsak tájékoztatási kötelezettsége van egy diktatúrában, hanem meg kell védenie a demokráciát, a jogállamot, támogatnia kell a diktatúra megdöntését.

Aki nem száll szembe a diktatúrával, az kollaborál vele. Aki a bőrét menti, csak a munkahelyét és a fizetését félti, az abba a pozícióba igyekszik navigálni magát, amelyet Mussolini hagyott a formálisan ellenzéki, de a fasizmust és a diktatúrát, az általa épített rendszert nem megkérdőjelező sajtónak.

Gyurcsány koncepciós pere és a szakszervezeti demonstráció betiltása után, az alkotmány elrablását követően, a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetése láttán nem mondhatja többé magának azt a demokratikus sajtó, hogy ez még demokrácia.

A diktatúra a médiauralomra épül. Megdönteni szabad, demokratikus média nélkül nem lehet.

Ha a demokratikus média nem mondja ki az igazságot, ha nem gyökerestül utasítja el a rendszert, hanem a rendszeren belül elemez, értékel és fogalmaz meg kritikát, akkor a demokratikus sajtó hazug és a diktatúra eszköze. Az a sajtó cserbenhagyja hivatását, az olvasót, a népet és nem tölti be a funkcióját.

Négy szűk hónap van. Ha ez idő alatt nem tudjuk megállítani a tébolyt, akkor egy szabad és modern Magyarországról, a nyugodt, békés életről hosszú időre le kell mondani.

Hogy döntöttetek, “alattvalók”? Rabok lesztek inkább vagy szabadok?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (147 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +241 ( 287 szavazatból)
Bartus László: Nincs tovább, 4.7 out of 5 based on 147 ratings

  • Hozzászólások(193)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

193 Reader’s Comments

  1. Választópolgár
    2011. szeptember 18. vasárnap
    00:19
    Köszönöm a kommentedet. Nagyon jó javaslatnak tartom amit írtál. Egy kicsit korrigálnám a javasolt címet a jobb érthetőség miatt, mert többszöri olvasás után tudtam csak úgy érteni, ahogy te gondoltad. Korrigálva, a következőképpen javaslom a címet, ha sikerül megvalósítani javaslatodat, mégpedig :
    “ORBÁNNAK AZ ELLENZÉK, KORMÁNY ÉS DEMOKRÁCIAELLENES TETTEI MAGYARORSZÁGON, 2006-2011.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. Jaj, girbegurba, hogy te ezért mit fogsz kapni. Én csak toleráltam a Jobbikot (pontosabban a megtévesztett választóikat) a Tétényis cikknél, és jól lemartak – de te még akár támogathatónak is tartanál egy jobbikos puccsot? Ezt azért gondold át még egyszer – ugyanis az lenne az egyetlen eset, amikor a legálisan megválasztott (de később fasisztoiddá kurvult) kormányt kellene támogatni a nácikkal szemben. Remélem, hogy ETTŐL a választástól a sors megkímél minket.
    Bár lehet, hogy a balsors még nem tépegetett rajtunk eleget, és még szórakozik velünk egy kicsit?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  3. Kedves Bartus Úr!

    Ön Amerikában él, nem tudja fölfogni, milyen itt naponta élni.
    Amúgy jó a cikk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  4. “Aki a bőrét menti, csak a munkahelyét és a fizetését félti,”
    Az utóbbi napok két ilyen görénye Csaba László és Garamvölgyi László

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  5. Hát igen.
    Garamvölgyiben roppant nagyot csalódtam.
    Meg Kokóban is.. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  6. Nincs sok kétségem afelől, hogy Orbán Hágában fogja végezni.
    Jól beleillik a Milosevic – Kadhafi sor következő helyére.
    A kérdés csak az: mikor, és az, hogy mi magyarok ezért milyen árat fogunk fizetni?
    Ismét…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  7. Tisztelt Bartus Úr!
    Nagyon okos ember Ön,de onnan Amerikából könnyebb a helyzete. Itt betiltsák a tüntetéseket,aki megszólal az orbán ellen ,azt vagy kirugják,vagy lecsukják tönkreteszik a családját. A Gyurcsány Úron kivűl nincs még egy ember aki meg meri mondani az igazat,de azt is lecsukja ez a szemét senki.Segítsen Bartus Úr,hogy ,felébredjen ez a szegény nép és legyen egy vezér aki kivezeti az országot ebből a borzalmas állapotból!!! és börtönbe veti ezt az agya lágyult orbánt és bandáját. Tisztelettel!!! Zsóka mama.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  8. Régi vicc aktualizálva.

    Nagygyűlés Budapesten. Orbán miniszterelnök szónokol. Egyszer eldördül egy lövés, rohannak a biztonsági emberek és elfogják a merénylőt.
    Orbán félelemtől reszkető hangon kérdezi:
    - Kicsoda micsoda maga? Mi a foglalkozása?
    Válasz:
    - Hát mesterlövész vagyok.
    Orbán:
    - Mesterlövész? Hogy hogy nem talált el?
    Válasz:
    - Miért. Tudna maga pontosan lőni ekkora tömegeben, mikor állandóan löködik, hogy lőj már, na lőj már.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  9. Kedves mindannyiunk!
    Ez a legnagyobb baj nálunk:

    “Negyvenötezren demonstráltak vasárnap este a Zöld Pardon megmentéséért a Duna budai partján. A zömében fiatalokból álló tömeg rendzavarás nélkül, bulihangulatban fejezte ki akaratát: szüksége van a szórakozóhelyre.”

    A pénzünkért, nyugdíjunkért, szabadságunkért létünkért maximum 2-3 jó esetben 5 ezer ember demonstrál addig egy szórakozóhely miatt ennyien hajlandók megmozdulni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  10. Kedves Avi. Na ezt én is lattam, még Gyurcsany Ferenc is ott volt., furcsa volt dajsctomit is ott latni. Ez azt mutatja, hogy az önkény ellen az emberek fellépnek. Csak a politizalashoz nincs (még) érzékük. A demokraciaval élnénék, de nem tudjak, hogy hogyan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Nem Orbá a hibás.
    Minderről az átlag és hülye magyar válassztópolgár tehet.
    Aki alattvaló fajta. Akinek uralom kell. Aki nem akar gondolkodni.
    Akinek nyűg a világosság. Aki hajlandó bárki seggét nyalni.
    Aki mindent eltűr.
    Amiből következik, magamat a többséghez sorolom a világban.
    Nem voltam igaz magyar. Nem vagyok igaz magyar. Nem szeretnék semmilyen magyar lenni.
    Keresem a helyem a világban. Ami nem ebben a Lipótmezőn fogant országban van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  12. kekec,
    Nem látom azt a fene nagy tiltakozást.
    Amúgy nem azt javasoltam, hogy támogassunk náci puccsot. Azt javasoltam, hogy támogassunk egy tüntetést, egy mozgalmat, melynek első célja védekezés a fasiszta hatalom önkénye ellen.
    Ha véletlenül ez a mozgalom a nácik faltörő kosa lenne (ami csak halvány feltevés), akkor persze bajba kerülhetünk. De így is, úgy is bajban vagyunk. Ha semmit nem teszünk, akkor csak a fasiszta piktorianus hatalmat segítjük magunk ellen. Piktor célja most hatalmának megszilárdítása. Ezt kell megakadályozni, ez a napi feladat. Meg kell billenteni, hogy inogjon. Az ilyen ingás fizikai értelemben instabil állapot, matematikai értelemben talán instabil szinguláris ponttal vagy hasonló fogalommal érzékeltethető. Hogy onnan merre, az sokváltozós és nagyon bizonytalan folyamat. (Mint az időjárás változása.) Most nem tudunk úgy cselekedni, hogy teljesen kizárjuk a nácik megerősödését (amúgy is nagyon erősek). Csak ez a javasolt billentés mozdíthatja meg a helyzetet, csak ettől várhatjuk, hogy talán megakadályozzuk az új rend elindulását 2012-től.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. “Orbán nyilvánvalóvá tette szándékait. Meg kell védeni vele szemben a demokratikus jogokat, a félelem nélküli szabadságot vissza kell szerezni. Négy hónapja maradt a magyar népnek, hogy ezt megtegye. Most még érvényben van a demokratikus alkotmány.”
    *
    Négy hónapunk maradt, hogy megtegyük. Mégis hogyan???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  14. Ide írom mert még nincs hír róla.

    Gojóstoll Amerikában és ez nem a “helyi bolondindián”!!!!
    Ordítja a marhaságokat össze vissza beszél a helyiek azt sem tudják miről van szó.
    Vajon mire kellenek a néger magyarok? Ők tudják ezt? Hogy ez az emberutánzat egy fasiszta beállítottságú kormány legfőbb segítője ahol semmibe veszik a törvényeket és a demokrácia alapjait számolják fel,diktatúrát építenek!

    Ahol a parlamentben a náci megnevezés nem zavarja az egyik állítólagos “ellenzéki” pártot és a szemükben a színes-bőrű olyan mint kígyónak a patkány!!!!!!!!!!
    Ennek az országnak tettek esküt?
    Valaki mondja el nekik az igazságot fordítsa le nekik hogy legyenek tisztába azzal mire használják fel őket! Tudni kell mindenhol a világban hogy egy propaganda gépezet áldozatai lettek, az őseik ez elől menekültek el és hagyták az állampolgárságot maguk mögött!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. A 2011. szeptember 29-től meghirdetett tiltakozó akciósorozatot a rendőrség megtiltotta.

    Az Operatív Törzs vezetői a rendőrség tiltó határozatát bíróságon támadták meg. A Fővárosi Bíróság – nem peres eljárásban meghozott – döntése 2011. szeptember 20-a (kedd) délutánra várható…

    Az Operatív Törzs a bírósági döntéstől teszi függővé, hogyan és milyen helyszínen tartják meg az Akcióegységhez csatlakozott, mintegy hetven szakszervezet, civil- és társadalmi szervezet demonstrációját. Ugyanakkor az Operatív Törzs vezetői egyértelműsítették, hogy a bíróság döntésének függvényében, ha szükséges új bejelentést(eket) tesznek a rendőrségen, melyben csak a helyszín és a demonstráció módja módosulhat, amelyről a bírósági döntést követően tájékoztatják a közvéleményt.

    Ezért kérnek mindenkit, hogy aki kész küzdeni a demokráciáért, a szociális biztonságért, az emberi- és munkavállalói jogokért, készüljön a 2011. szeptember 29-én 15.00 órától kezdődő határozatlan idejű demonstrációra, valamint a 2011. október 1-jén 14.00 órára meghirdetett tiltakozó Nagygyűlésre!

    Budapest, 2011. szeptember 19.

    Az Operatív Törzs vezetői:

    Kónya Péter, Árok Kornél, Székely Tamás

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  16. Vasárnapi hírek:

    Kun J. Erzsébet
    Nem vállalják a rendőrök a tüntetés szétverését
    Megjelent a 2011. szeptember 18.-i lapszámban
    Az emberek világos üzenetet kaptak a hatalom részéről, hogy veszélyben a demokrácia – így reagált a szeptember 29-től induló szakszervezeti demonstrációsorozat rendőrségi betiltására Székely Tamás, a szakszervezeti akcióegység operatív törzsének egyik vezetője.

    A több mint 70 szakszervezetet, civil tömörülést összefogó akcióegység 12 területfoglalási igényére 12 tiltó határozattal válaszolt a rendőrség, annak ellenére, hogy eddig senkit nem zavart, ha szombatonként különböző rendezvények miatt megbénult fél Budapest. Az operatív törzs a tiltó határozatok felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Bíróságtól, amely várhatóan hétfőn dönt. Székely arra számít, hogy a bíróság számukra kedvező ítéletet hoz. Ha nem, akkor új helyszíneket jelölnek ki, s mindenképpen megtartják a nagygyűlést és az ülősztrájkot is. Székely ugyanakkor felvetette: a budapesti rendőrkapitány vajon nem azért tiltotta-e be a szakszervezeti demonstrációt, hogy elejét vegye bármiféle elégedetlenség kinyilvánításának? A legfrissebb kormányzati megszorítások ugyanis tovább szítják a kedélyeket.

    A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: 5500-al csökkentik a közigazgatásban dolgozók számát, más információk szerint a jelenlegi 250 ezerből 30 ezer dolgozót küldenek el a kormányhivatalokból, minisztériumokból, azok háttérintézményeiből. Orbán Viktor annyit mondott erről, hogy a mértékről a parlament dönt majd. „Érthetetlen, s a kormányprogramban szereplő foglalkoztatásbővítési terveknek ellentmondó a közszolgákat érintő újabb elbocsátás” – nyilatkozta lapunknak a Szak­szervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke. Varga László szerint a közalkalmazottak, a közszolgálati dolgozók félnek, féltik a munkahelyeiket, közülük nem elegen vállalják fel a nyílt tiltakozást a kormányzati intézkedések ellen. „A rendszerváltozás után 21 évvel tragédia, hogy nem merünk szabadok lenni, nem merünk demokraták lenni, egy kormányzati döntésnek, a kormányzati túlhatalomnak nem tudunk ellenállni” – fogalmazott a SZEF elnöke.

    Rendőrségi körökből származó információink szerint mintegy tízezer rendvédelmi dolgozó elbocsátásának terve is körvonalazódik. Erről a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szak­szer­vezetének főtitkára, Bárdos Judit lapunknak azt mondta: a napokban a belügyi érdekegyeztető fórumon nyíltan megkérdezte Pintér Sándort, hogy a honvédséghez hasonlóan ezen a területen is számítani kell-e elbocsátásokra. (A HM-ből ezer munkavállalót küldtek el.) A válasz szerint a Belügyminisztérium nem enged elbocsátást, tehát a rendvédelemben, így a rendőrséget érintően nem lesz létszámcsökkentés. Azonban a 2006-os zavargások erkölcsi felelősségét a rendőrökre hárító semmisségi törvény, valamint a korkedvezményes nyugdíj elvétele miatt a rendőrök már nem hisznek a miniszterüknek. Lapunknak többen azt mondták: ha még kirúgások is lesznek, akkor kíváncsian várják, hogy a kormány miként tartja majd kordában a megszorítások miatt tiltakozó ezreket, köztük a saját kollégáikat. Mert ők biztosan nem nyúlnak az úgynevezett rendőri eszközökhöz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. tibi65 -amikor külföldön egy liberális szervezet tartott egy nyilvános beszélgetést – a jobbosok meg tudtak szervezni oda egy provokátor csoportot. A demokratikus oldal miért nem tud? Miért nem áll fel ott néhány ember, hogy ezeket a kérdéseket föltegye? Jelenleg profi módon a médiákat egyedül Tétényi Éva tudja kezelni (most már francia újságban is viszontláttuk) Gyurcsány eldagonyázik a saját fórumain. Aztán Árok Kornélék is minden csapból folynak – egy ideig

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Nagyon jó a cikk, de az emberek egyelőre “alszanak”! Lehet, hogy ez csak egy vihar előtti csend? Úgy legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Kokóban miért csalódtál?20 millát kapott csak úgy az étterméhez.jó hogy benyal csontig.egyébként nagyon szereti a kurvákat,egy volt haverom szállította neki a csajokat…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. Orbán nem fog börtönbe kerülni, hiszen közveszélyes őrült.
    Diliházban a helye.
    Ha Torgyán egy hülye pojáca volt, akkor Orbán magasan túltesz rajta.
    Na ,de mi magyarok is eléggé hülyék vagyunk, hogy ilyen ripacsot választottunk meg miniszterelnöknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  21. Nem sok időt hagytak az utazás előtt a felkészülésre. Az MTI jó hogy nem akkor szólt amikor hazajött!
    Így hát a szervezkedésnek lőttek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Polgártársaim!
    (1) A vita általában hasznos, ha, az gondolatgazdag, de a személyeskedés, az árnyalatnyi véleménykülönbségek megvitatása, egymás kioktatása nem vezethet oda, ahová tartani szeretnénk.
    (2) Javaslom, hogy készüljön egy “bűnlajstrom” arról, hogy az Orbán vezette ellenzék mikor és mely tetteivel kezdte meg és emelte stratégiai céljai közé a demokratizmus diszkreditálását parlamenti ellenzékként, majd kormányzati pozícióba kerülve mikor, és mely tetteivel járult hozzá az érvényben lévő alkotmányos jogrend és intézményrendszer, nemzeti konszenzust mellőző, azaz, önkényes módon való korlátozásához/leépítéséhez, 2006-2011. között.
    Egy nyilvános, több nyelvre fordított, szakszerű és közérthetően megfogalmazott lista konkrét, elégséges, és világos alapot szolgáltathat arra, hogy a világ jobban megismerhesse a mai “magyar, nemzeti színűre” hazudott valóságot, egyszer, és mint arra is, hogy a választókhoz mindez eljuthasson, hiszen a választók legalább fele elzárkózik attól, hogy drága idejéből akár perceket is “elvesztegessen” a történések figyelemmel kísérésére.
    (3) Az egyszerű, rövid és világos beszéd kell a választóknak, mint ahogy azt a Fidesz-propaganda hatékonysága bizonyította, de csakis egy őszinte és nyílt politikai szándék, a demokratizmus megmentése szolgálatába állítva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  23. “(2) Javaslom, hogy készüljön egy “bűnlajstrom” arról, hogy az Orbán vezette …”

    Ehhez nagyon sok ember kell iszonyatos munka :) Ha papírra írjátok nagyban gondolkodjatok mert ez több kamionnyi!!!! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  24. Kedves Bartus László, megjelent egy hir, h a nyugdijakból 20 százalékot elvesznek és 20 ezret vissza adnak alapnyugdij cimen. Leesett a tantusz.Ha a 20 ezer minden magyar állampolgár nyugdijasnak jár, akkor valószinű azért vezették be , h a külhoni új magyar állampolgároknak tudjanak folyósitani havi 20 ezer forintot. Na akkor kire fognak az új nyugdijasaink szavazni, hát a fideszre. Ugye ördögien rafinált terv ez is. Feltéve ha nem tévedek… Ha van kedve foglalkozzon e témával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  25. “Személyes hatalma érdekében egymás ellen fordított családokat, rokonokat, barátokat, meggyűlöltette az apát a lányával, anyát a fiával, férjet a feleségével, hogy ellensége legyen magyar a magyarnak.”

    “Ezzel szemben rettegéssel és szörnyülködve figyelik Európából és a tengeren túlról, ahogyan Európa közepén kinő egy újabb szörnyállam.”

    Kedves Bartus úr, ne görcsöljön ennyire, mert ha így reklámozza Orbánt, akkor soha nem veszít a választásokon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  26. vélemény:
    “Ha a 20 ezer minden magyar állampolgár nyugdijasnak jár, akkor valószinű azért vezették be , h a külhoni új magyar állampolgároknak tudjanak folyósitani havi 20 ezer forintot.”
    .
    Ördögi terv, de érvelésed alapja sajnos valós.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  27. proaktív nem ördögi, hanem ügyes. EZT inkább a ballib kormányoknak illett volna meglépni – ez ugyanis Orbán eddigi ámokfutásától eltérően a nagyobb nyugdíjjal rendelkezőktől vesz el – és a kisnyugdíjasoknak ad. Ami egyrészt jól kommunikálható – másrészt az ilyenek jóval többen vannak, ami a szavazatszámnál nem mindegy. Lehet, hogy nem hoz megtakarítást MOST, de a Ratkósok a közeljövőben magasabb keresettekkel mennek majd nyugdíjba – amit ez az intézkedés eleve korlátoz. Azaz miközben egy csomó kisnyugdíjast a hívévé tesz – a jövő nyugdíjasai MÉG nem tudják, hogy ez a zsebükre megy. Ha hőbörögnek, a fejükre lehet olvasni a szolidaritást. El kell ismerni: ügyes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Egészen pontosan 100.000 forint nyugdíjig jobban – a fölött egyre rosszabbul járnak – a pont 100.000.-Ft-nál meg mindegy. (pulsz – mínusz 20.000)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Már csak azt kellene tudni, hogy ez olyan “vak tyúk is talál szemet” szerencse – vagy pedig elkezdtek hallgatni a szakértőkre?
    Egyébként állampolgárságot 100ezer ember kért, nyugdíjas meg 3 millió van. Már csak ezért sem hiszem, hogy a kettős állampolgárok miatt találták ki: erre
    1/300 az esély!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  30. Kedves Kekec!

    nagyon tévedsz,mert nem úszik fideszben az agyam!Ellenben sok emberrel
    megpróbálok csak más embereket is megérteni,esetleg a fejükkel is gondolkodni!Nekem egy dolog számit!Lesz e a megélhetésre lehetőségem vagy nem!Mszp alatt sem volt és most sincs!Lehet,hogy önző vagyok,hogy az önös érdekeimet nézem,de azthiszem,hogy mindenkinek számit valamennyire,hogy eszik e vagy nem holnap!ha nem,akkor bocs,de nekem igen!
    Leirtál Te nekem 1000 féle okot,hogy 8 évig miért volt jobb….lehet,hogy Neked az volt….Nekem nem!ettől én még nem vagyok fidesz párti,és nem vagyok mszp ellenes sem!ez csak a te kis csöpnyi agyad szüleménye!
    Az én fejemben csak az jár,hogy legyen jobb,és kívánom,hogy mindenkinek,viszont az utobbi 10 év csak csalódást hozott,tőlem csak elvettek és apámtól is meg anyámtól is és mindenkitől akit ismerek!
    NEkem csak ennyi a bajom és szerintem sokunknak!
    a szavaimat pedig megválogatnám legközelebb!

    a legjobbakat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  31. kekec!
    1/300 helyett 1/300, a többi stimmt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. 1/30 a második, csak a ujjaim rakoncátlanok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. Kedves kekec !
    Nem gondolod, hogy ez a havi 20 rongy jó ösztönzés hogy még
    többen kérjenek 2014-ig ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Sophie Sholl – Aki szembeszállt Hitlerrel
    http://all.gloria.tv/?media=124174

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. A kedves forumozóktól kérdezem, ha szeptember 29.-én vagy oktober 1.-én sem történik semmi, akkor utána hogyan tovább?
    Második variáció, ha történik is valami, teszem azt , nem lesz kormányunk, akkkor kire lehetne leadni a voksot?

    Amit már oly sokszor leírtam, hogy szakértői kormány kellene !
    Egy kedves forumozó értett velem egyet, de már sajna nem tudom megkeresni e személyt!
    Szóval ilyen forgatókönyvekről is jó volna beszélgetni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Szakértői kormány nem létezik. Ha mégis arról beszélnek, az annyit jelent, hogy az uralkodó párt potentátjai hátrébb vonulnak, és a közvetlen pártpolitikai szempontok kissé háttérbe szorulnak a szűken vett gazdasági és szociális szempontok mellett.
    Az a változat, hogy “nem lesz kormányunk”, irreális, ez nem várható. (Hacsak úgy nem, hogy már most sincs, nekik van kormányuk, nekünk nincs).
    Ha mégis bekövetkezne (amire semmi remény), akkor nem szakértői kormányt kell követelni, hanem olyan pártkoalíciót, amelyik előkészíti az új alkotmányos rendet, majd annak alapján mihamarabb új választásokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. Egy kicsi adalék a cikk lényegéből, hogy el ne térjünk a tárgytól.
    A Magyarországon elindult folyamat megértéséhez:
    Orbán Viktor hatalomra törő ember célja, egy ellensúly és fékek nélküli mérhetetlen hatalom megszerzése, és ezzel a mérhetetlen hatalommal való visszaélés. Ez megtörtént, december végéig a bebetonozása is megtörténik.
    Brutális eszközeit amivel megvalósította, elbujtatta a hazugság és a hamis vallásosság összevegyítésével, azaz az igaz hit felcserélésével az államegyházban egy hús vér emberben való hitre. = Bálványimádás.
    A megoldás nem lehet más, mint minden Isten ismerete ellen emeltetett
    hatalom, jelen esetben egy konkrét bálvány ledöntése.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Sanyibácsi – ezzel tisztában vagyunk, csak a hogyan kétséges (meg a kikkel, mikor – meg hasonló “apróságok”)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. gets – ennyit a fejszámoló képességeimről.
    kata – dehogynem, adok is neki 1/30-as esélyt. LEHET, hogy őket ez a szándék vezette, de mint mondtam, akkor is el kell ismerni, hogy ennél a szettnél náluk a pont, akkor is ha “csak” szavazatokra vadásztak..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Kedves kekec!
    Benne van a megoldásom is, csak érteni kéne.
    A még megmaradt Istenfélőknek azt kéne csinálniuk, ami a mindennapi dolguk lenne. Lerombolni az ördög munkáit. Sajnos nem teszik. Szerintem először ezzel kell kezdeni. Bűnbánat a rá való szavazásért, ima esedezés, megszabadulni az antiszemiták bálámi átok szennyezésétől. Hinni a Biblia tanácsának: Légy bátor!
    Hívd segítségül Isten nevét, Ő megszabadít, ha nem a saját gerjedelmedre kéred. Ellenzékre, baloldaliakra, szinte senki sincs akire támaszkodhatnál.
    A lakosság 9/10-e ül némán és bámul maga elé. Kérdezném: Hová mered ökör szemetek? De végén még Orbán Viktor helyett belém marna, mert a tehén az szent.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Kedves kekec.Jól látod.Sajna nincs ebben honban,aki szolni és tenni merne.Gyávák lettünk.Amit kapunk megérdemeljük.Csak egy “sanyibéácsi” meri kimondani mit kellene tenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. Kedves Tapis32! Kedves Mindnyájatok!

    Valamikor július 23-án, itt az AN-en írtam az alábbiakat:

    “Szerintem ráhibáztál/tatok. Ezért ez az eszement tákolmányozás, hogy a megmaradt híveiket valahogy még egybe tudják tartani tavaszig. Még az idén összehozzák a maradék sarkalatos törvényeket, köztük a választásit is, Úgy húzzák meg a választási körzetek határait, ahogy akarják ( valószínű elkészültek már az új kubatov listák ).Úgy gondolják, hogy a megmaradt kb. 1,5miiió szavazó még elég lesz, hogy újabb 2/3-adra bebetonozzák magukat. Aztán ha ez meg van, mehet a nemzet gojostolla, és az új hatalom jeget varázsol a Dunára, és trónra emeli I.Orbán Viktort.
    Ezután már parlament sem kell. Rendeletekkel, meg egy pár jól megfizetett csahossal is lehet a birkákat irányítani.
    Ez is egy jövőkép. Kell ez nekünk?
    Mi már sokan tudjuk, hogy nagy baj. Mi már mondjuk,
    Vagy mit tesznek a pártok, szakszervezetek, egyéb érdekvédők?
    És mi mit teszünk érte, hogy ez a vízió ne következzen be ?
    Elég vajon, hogy itt/és/máshol, jól kiírjuk magunkat?
    Hány embert/politikust/érdekvédőt tudunk ezzel fölrázni?
    Elég hangosak vagyunk ezzel?
    Nem százezreknek kellene már ordítani, hogy

    ÉBRESZTŐ MAGYAROK!!!! ELÉG VOLT !!!!!!!!

    Sajnos az emberek félnek, tartanak a hatalomtól. Még a különböző
    petíciókat sem szívesen írják alá. Pedig ha százezrek írták volna alá
    például a tiltakozást a média törvény ellen, vagy az egyetlen szabad rádió
    megmaradásáért indított akciót, akkor talán nem jutottunk volna ide.
    Most is hozok egyet:
    ” Felhívás az Országgyűléshez, hogy a sarkalatos törvényeket a hazai és a nemzetközi alkotmányosság alapvető tartalmi és eljárási szabályaival összhangban fogadja el. ”
    http://www.peticiok.com/felhivas_az_orszaggyleshez_hogy_a_sarkalatos_torvenyeket_a_haza

    Üdv: Igás György”

    Szerintetek hányan reagáltak rá? Hányan tiltakoztak?
    Írják sok helyen, hogy december 31-ig van még idő, még a régi alkotmány érvényben van, És utána ?

    Igás György

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Egy a lényeg: ha nem értesz egyet a már meghozott és a még csak tervezett (de minden bizonnyal az OGY által a közeljövőben megszavazásra kerülő) törvényekkel, Alkotmánnyal stb. akkor szeptember 29-én és okt 01-02-án nyilvánosan is megmutathatod, hogy mi a Te véleményed. Menj el a tüntetésekre, ne csak itt a neten kiabálj, panaszkodj. Legyen végre egyértelmű, hogy a “zemberek” nem így, nem ezt akarják, nem erre adtak felhatalmazást a mindenkori kormánynak. A tömeg nagy erő, még ha békés is. Hidd el, ez az első lépés, és reméljük, hogy nem kell sokkal több, talán megértik azok is, akik “nem köztünk” élnek, akik mégis rólunk döntenek. Gyere el a tüntetésekre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos