Washington – Pat Robertson tévéprédikátor a 700-asok Klubja című műsor nézőivel közölte véleményét, miszerint érthető, ha valaki elválik alzheimeres házastársától, mert ez a betegség „egyfajta halálként” fogható fel.
Az egykori republikánus elnökjelölt nézői kérdésekre válaszolva fejtette ki véleményét a jelenleg még gyógyíthatatlan neurológiai rendellenesség kapcsán, amely elbutulással, felejtéssel és sok esetben azzal jár együtt, hogy a beteg a legközelebbi hozzátartozóit sem ismeri fel.
„Tudom, hogy kegyetlenül hangzik, de ha valamit tennie kell, az az, hogy váljon el az illető a feleségétől és kezdje újra az életét, ugyanakkor tegyen afelől, hogy gyámja legyen az asszonynak és valaki gondozza.”
Robertson idézte a házassági eskü „míg a halál el nem választ” részét, és úgy vélekedett, az Alzheimer kór „egyfajta halál”. A tévéprédikátor kijelentését követően szokatlan érdeklődés nyilvánult meg; a tévé szóvivője később kijelentette, hogy Robertsonnak az üggyel kapcsolatban nincs további mondanivalója.
Arra a következtetésre jutottam, hogy igen értékes ember vagy …Kívánok Neked sok erőt, szeretetet, hogy a gyerekeidet szeretetben tudd felnevelni . üdv Sztongi
sztongi
viszont kivanom en is!
Azt hiszem a szóbaban forgó betegségnél az a legtargikusabb, hogy a beteg eredeti személyisége eltűnik. Amikor ránézünk, úgy néz ki mint akit megszerettünk, de teljesen idegenek lettünk a számára. Az egyénisége eltűnt, érzelmeket már nem mond nekünk a tekintete sem, a szeretetünket nem érzékeli, irányunkba közömbös. Természetesen gondoskodunk róla, ahogy erőnkből telik, de érzelmeink már nem kapnak viszonzást vagy visszajelzést. Ez mérhetetlen lelki fájdalmakat tud okozni, ami elpusztítana, ha nem lenne lehetőség egy új kapcsolatra. Ez nem jelenti azt, hogy a régitől teljesen elfordulunk, nem hagyjuk magára az elesettet. Biztosítjuk számára mindazt, amire ebben a földi életben még szüksége van, de megpróbáljuk mi is túlélni ezt a tragédiát. Talán így is felfogható az általam nem ismert úr véleménye. Nemcsak házastársként, de gyermekként is elviselhetetlen fájdalom így elveszíteni egy szülőt, de gyermekként tud találni olyan párkapcsolatot, amelyre támaszkodva viselni tudja a fájdalmat.
oregszeder
pontosan igy gondolom en is!
Sztongi,
itt senki nem mondta azt, hogy cserben hagyja megbetegedett élettársát.Én sem. Azt is tisztelem, ha valaki ezt vallási meggyőződésből , szeretetből teszi.De ne ítéljük el eleve, és ne gátoljuk meg a gondoskodásnak más formáit sem.Még egyszer leírom, adott élethelyzetben minden szereplőnek élhető életet kell biztosítani.
És azt tudjátok, hogy az Alzheimer kór 5%-ban korán, 40-50 éves korban kezdődik? Ez 200 000 amerikai család. Egy 40 éves beteg férfi, vagy nő , a nő általában fiatalabb, mondjuk 35 éves, gyerekekkel. És akkor legyen vége az életének esetleg 20 évre, és ki tartja el? őt és gyerekeit, ha a férjét ápolja? És nem válhat el, nem mehet újból férjhez?