Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nem jön Amerikába a görög miniszterelnök 2011. szeptember 18. vasárnap 11:23 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nem jön Amerikába a görög miniszterelnök

Washington/Athén – George Papandreau görög kormányfő törölte tervezett Egyesült Államok-beli útját. A miniszterelnöknek szombaton kellett volna megkezdenie washingtoni látogatását, de hazája közelgő összeomlása miatt nem tudott elutazni.

Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap ellenőrei napokon belül határoznak arról, kaphat-e további hiteleket az ország, illetve az eddig megítélt pénzek folyósíthatók-e, ám miután Görögország másfél éve hitegeti a világot, miközben pocsékoló szocialista gazdasági rendszere szerkezetátalakítására, illetőleg az állami vagyon privatizációjára egyáltalán nem hajlandó, ma feltétel nélkül – politikai okokból, az eurozóna egybentartása miatt – csak Németország áll ki a mentőakció mellett, a legtöbb érintett európai ország úgy vélekedik, hagyni kell a görögöket csődbe menni, és vagy ki kell őket zárni az euróövezetből, vagy magáról a közös fizetőeszközről kell elismerni, hogy tévedés volt a bevezetése.

Venizelosz szerint nem a pénzszórás a gond, hanem a spekulánsok tevékenysége

Papandreaunak Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral és Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutaalap elnökével lett volna találkozója New Yorkban. Felmerült, hogy Papandreau amerikai útjának elmulasztása az elmúlt húsz évben anyagi és erkölcsi tőkéjét monstre fizetésekkel elpocsékoló, mára bóvlikategóriába került ország csődjének azonnali bejelentése követi. Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter – akit továbbra is várnak New Yorkba – sietett „nem csak felelőtlennek, de nevetségesnek” bélyegezni a csődről szállingó híreket, a konzervatív ellenzék azonban az amerikai út lemondását arra használta fel, hogy azonnal választásokat követeljen.

Az Antonisz Szamarasz vezette jobbközép Új Demokrácia Pártja szerint nagymérvű adócsökkentésekkel lehet úrrá lenni a válságon, mélyen hallgat ellenben arról, hogy a kiadási oldal mely tételeit csökkentené. Ezért csak azt hajtogatják, az egyetlen megoldás az új választások kiírása.

Antonisz Szamarasz, az ellenzék vezetője csak adócsökkentést ígér, kiadáscsökkentést nem

Kérdés azonban, egy választás után mit tudna kezdeni a görög csődtömeggel a hatalomra került ellenzék egy olyan helyzetben, amikor a görög társadalom túlnyomó többsége nemhogy önmaga felelősségével nem hajlandó szembenézni, de mindenféle külső aknamunkát, összeesküvést emleget, és a legkisebb megszorításban is alapjoga sérelmeit látja, holott csak annyi történne, hogy nem élvezne tovább alanyi jogon olyan juttatásokat, amikért eddig sem dolgozott meg, és amik eddig sem jártak volna neki a görög gazdaság teljesítménye alapján. A görög utcán a militáns szélsőbaloldal és a különféle szakszervezetek az urak, amelyek eleve lehetetlenné tesznek bármiféle kibontakozást.

A görögök többsége semmilyen összefüggést nem lát a mesterségesen felfújt életszínvonal és a közelgő csőd között

Maga a pénzügyminiszter is a nemzetközi összeesküvés rémképével riogatja honfitársait, amikor ilyen mondatokat mond. „Görögország minden hétvégén… spekulánsok szervezett támadásának van kitéve a nemzetközi piacokon.”

Papandreau már Londonban volt, útban az ENSZ és a Nemzetközi Valutaalap értekezleteire, amikor telefonon beszélt Venizelosszal, és úgy gondolta, jobb lesz inkább hazamenni. „A miniszterelnök úgy ítélte meg, nem ajánlatos elmennie. Biztosítani kívánja, hogy Görögország valamennyi [uniós partnerei felé tett] vállalását teljesítse”, indokolta a döntést Iliász Mosszialosz kormányszóvivő. Görögország az elmúlt másfél évben mindvégig szabotálta a kilábalási folyamatot, és egyetlen vállalását sem teljesítette az EU felé, a hiányát nemhogy csökkentette volna, de még növelte is.

Az utca barbár erőszakkal akadályoz minden kibontakozást

Az országnak jelenleg az elvileg már megítélt 150 milliárd eurós mentőcsomagra van szüksége ahhoz, hogy októberben ne jelentsen csődöt, ám semmi biztosíték arra, hogy folyósítás esetén nem szabotálja-e tovább a gazdaságátalakítást. A pénzt részletekben folyósítják, a soron következő részlet nyolcmilliárd euró; ennek hiányában a lényegében a német adófizetők pénzén szubvencionált görögök legkésőbb október 15-én lehúzhatják a redőnyt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 4 szavazatból)
Nem jön Amerikába a görög miniszterelnök, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

11 Reader’s Comments

  1. A forró ősz egyik tétele. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Mé?
    Ő is inkább Kínába megy ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Reménytelen helyzetbe lavírozták önmagukat.
    ( Nembiztos hogy rossz szándékúlag , de ez most nemszámít.)
    Ezekszerint , látva a honi példát is , végtelen számú reménytelen helyzet képzelhető el akkor , ha avatatlan kézzel nyúlnak a gazdasághoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Vajon itt is Gyurcsany szervezi a nemzetközi összeesküvést?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Pacajka megérkezett helyette.. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Érdekes lehet összehasonlítani a görög állampolgárt a magyarral. Miközben mi 2006 óta több-kevesebb, gyengébb-erősebb reformok és megszorítások alatt éljük mindennapi életünket, távoli déli EU-testvéreink egy eurocentet sem engednek mesterkélt jólétükből. Ők ugyanúgy mindenfajta külső forrásból emelték életszínvonalukat, mint mi a késő Kádári-érában, továbbá ugyanúgy nem képesek felfogni ennek hosszútávú következményeit.

    Most vagy ennyire vagyunk birkák, hogy egykor az MSZP, most pedig a Fidesz saját hülyeségét elverje rajtunk, vagy több méltóság és ráció szorult belénk, mind a dél-európaiakba (na és persze a nyugatiak, hiszen a franciák se bírnak magukkal), ergo felismertük (talán-talán), hogy bajban vagyunk.

    Mindenesetre példát vehetnének rólunk a görögök, az biztos!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Jellemző görög mentalitás:
    *
    Görög tengerparton fekszik egy ember a homokon. Délelőtt.
    Arra megy egy amerikai vállalkozó.
    - Maga mit csinál itt kora délelőtt?
    - Fekszem, és napozok.
    - Nincs munkája?
    - De van, de már végeztem. Halász vagyok saját hajóval.
    - Akkor miért nem megy ki még egyszer, dupla fogás, dupla haszon. Két hónap után lenne annyi pénze, hogy vehetne egy újabb hajó. Azok is naponta többször fordulnának, egy év múlva tellene egy nagy hűtőhajóra is. Öt-hat év múlva maga lehetne Görögország legnagyobb halász flottájának tulajdonosa.
    - És akkor az miért lenne jó nekem?
    - Akkor nyugodtan kifeküdhetne akár délelőtt is napozni a tengerpartra.
    - Miért, most mit csinálok – így a görög halász!
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  8. “…Vajon itt is Gyurcsany szervezi a nemzetközi összeesküvést?…”

    - Nem.

    Hanem nyilván az Idegen Hatalmak, a Bankok, és a Zsidók.

    A sorrend nem biztos… :(

    Ej, de ismerős ez valahonnan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. “Az Antonisz Szamarasz vezette jobbközép Új Demokrácia Pártja szerint nagymérvű adócsökkentésekkel lehet úrrá lenni a válságon”

    Megnyugodtam. Nemcsak nálunk vannak síkhülyék a politikában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Cornelius, ez valóban megnyugtató. :) Nem tudtam, hogy a Matolcsy-összes már görögül is kapható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. . . . . “A mi országunkban a hazugság nem pusztán erkölcsi kategória, hanem az állam egyik pillére”
    A. Szolzsenyicin
    . . . vért, fáradságot, könnyeket és verítéket (Churchill) ígérni háború nélkül, pedig elég nevetséges!
    Valahol ezt látom itt is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Görögország két év haladékot kap 2012. október 24. szerda | AN

Görögországban rekordszinten a munkanélküliség 2012. június 7. csütörtök | AN

Németország a legtiszteletreméltóbb 2012. május 31. csütörtök | AN

Észhez térnek a görögök? 2012. május 28. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos