Ronai and Ronai
AMERIKAI

Egyre több gyermeket bántalmaznak 2011. szeptember 20. kedd 11:33 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Egyre több gyermeket bántalmaznak

New York – A válság beköszönte és elmélyülése után egyre több gyermek került koponya- és agysérüléssel, valamint más súlyos bántalmazások miatt kórházba az Egyesült Államokba. A jelenség eddig csak szóbeszéd tárgya volt, most azonban tudományos kutatás erősíti meg a róla szóló híreket.

Az ambulanciákról és gyermekkórházakból származó adatok összesítésével került napvilágra a meglehetősen elkeserítő eredmény. A kutatók az öt éven aluli gyermekeket ért súlyos fejsérülések számát vizsgálták Kentucky, Ohio, Pennsylvania és Washington államokban 2004 és 2009 között.

Ebben az időszakban 422 gyermeknél volt szükség orvosi beavatkozásra „a fejet ért erőszakos behatás” miatt, ahogyan az orvosi szaknyelv ezt a fajta sérülést nevezi. A „behatás” lehet baleset eredménye, de agresszivitásé is. A sérült gyermekek többségét intenzív osztályon kellett ápolni, és tizenhat százalékuk belehalt a sérülésbe.

Kiderült, hogy a 2007. decemberét megelőző három évben százezer gyermekre évente átlag 8.9 fejsérülés esett – 2007 decembere után pedig 14,7. Nem lehet egzakt módon bebizonyítani azt, hogy a változás a válsággal áll összefüggésben, mindazonáltal a dolog meglehetősen egyértelműnek tűnik.

Rachel Berger, a Pittsburghi Gyermekkórház gyermekekkel szembeni erőszakkal foglalkozó specialistája, a tanulmány egyik szerzője azért kezdett bele a munkába, mert észrevette, hogy 2008 elejétől sokkal több fejsérüléses gyereket hoznak be a munkahelyére. Az évi 17 helyett 37 esettel kellett számolniuk – gyakorlatilag állandóan feküdt az intenzíven legalább egy csecsemő vagy kisgyerek.

A tanulmány elkészítése során vizsgált esetekben a gyerekek átlagéletkora kilenc hónap volt. Ezekben az esetekben rendőrségi vizsgálat indult, amely általában azt állapította meg, hogy ha nem baleset, hanem bántalmazás történt – és az esetek többségében az történt –, akkor a tettet általában az apa vagy más férfi gondviselő követte el. Az anyák által okozott fejsérülések aránya elenyésző volt.

A kutatást végzők szerint a gyermekek fiatal kora miatt arra lehet következtetni, hogy az elkövetők zöme a gyereksírást nem bírja idegekkel, és egy idő után, amikor a csitítási kísérletek eredménytelenek maradnak, agresszív módszerekkel, többek között a gyerek rázásával kísérleteznek, persze eredménytelenül. A rázás során a fej nekiütődhet valamilyen kemény tárgynak, de agyrázkódás is bekövetkezhet.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Egyre több gyermeket bántalmaznak, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. Ezért sem kell az oktatás színvonalát emelni – hagy tombolja ki magát a tehetetlen düh.
    Ja, hogy kontraproduktív – a legtöbb dühkitörés az.
    A gyenge úgysem képes még panaszra sem, nemhogy visszavágna. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Én gyermekbántalmazás esetén bevezetném a tízszeres szorzót!
    Felnőtt veréséért egy év, gyermekért tíz év!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  3. johat sajnos van mit sepregetnunk a sajat hazunk tajan is…az amerikaiak legalabb mernek nyilvanossag elott beszelni a problemakrol, nalunk mindenki lapit pedig!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. Nem egészen ide tartozik, de megrázó.
    http://www.youtube.com/watch?v=nh-z4COwP9o&feature=youtu.be

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Minden ötödik amerikai nőt megerőszakolnak 2011. december 15. csütörtök | RR

Miért ejtik a vádat a bántalmazott nők? 2011. augusztus 21. vasárnap | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos