Kabul – Afganisztán középső részén zuhant le egy, a NATO kötelékébe tartozó helikopter. A baleset bevetés közben történt, Kabul szerint 31 halottat találtak.
Az ország középső részén hajtottak végre a szövetséges erők hadműveletet az afgán hadsereggel karöltve. A tragédia okát egyelőre nem ismerni, ám az biztos, hogy több, a gépen tartózkodó katona az életét vesztette.
Az afgán elnöki hivatal közlése szerint 31 amerikai katona veszett oda az akcióban, ám ezt az információt máshonnan egyelőre nem erősítették meg. A NATO vizsgálatot indított az ügyben, annak lezártáig nem nyilatkoznak.
A tálibok közölték, hogy az éjszaka folyamán a NATO megtámadott egy házat, melynek során nyolc lázadó meghalt. Ekkor említenek egy helikoptert, amivel tűzpárbajt vívtak és megsemmisítették. Feltehetőleg ez azonos a NATO által jelentett járművel.



Béke poraikra! :(
Hősi halottak, nyugodjanak békében.Részvétem.
Ez a szedett vedett lázadó csürhe milyen komoly fegyverekkel
rendelkezik, vajon honnan? Otthon barkácsolják a köveken.
Feltéve ha nem hazudnak a tálibok.
Brevik merényletébe is megpróbálta magát halkan belopni az iszlámnácizmus .
Meg mindenféle robbanásba , bárhol is történjen.
Minden balesetet megpróbálnak kisajátítani csakhogy szerepelhessenek a köz-sajtóban.Ez élteti őket.
Szerintem vannak jó forrásaik. Akár irán, vagy a pakisztáni iszlamisták.
De nagy az esély, hogy a volt SZU Moszkvától messze eső részeiről is kapnak illegális fegyverszállítmányokat.
Máskülönben a jugoszláv háborúba odavezényelt a Pentagon egy Apache századot de nem merték bevetni merthogy túl drágák azok a gépek , csak gyakorlatoztatták őket. Így aztán össze is csattant a levegőben kettő és le is estek .
A kár tetemes lett…
Nem Kedves Gonoszka!
Az amerikai Stringer vállról indítható légvédelmi rakétákat még a szovjetek ellen kapták a tálibok más korszerű kézi fegyverekkel együtt az USÁ-ból.
R.I.P.
Rossz helyen a mégrosszabb időben….kár volt odamenni….már Alexander The Great megmondta…az Oroszok is megtapasztalták…a világ legjobb harcosai akik ott vannak…aki volt ott, az tudja is!
Annyira jó harcosok hogy az amcsik egy hét alatt világgá zavarták az egész csürhét.
Simon Miklós:
…
“..a világ legjobb … micsodái???…”
…
Jaj, akkor nem a Rangerek, a Sealek, a Sayeretesek, az Alfa kommandósok, a BOPE elitek stb. a világ legjobb harcosai, hanem egy halom pucérseggű, büdösszájú, tetvesszakállú analfabéta…
…
Akiket csak azért nem pusztítottak el 100 %- ban, mert liberális módon akarnak ellenük harcolni. Ha nem így lenne, már nem létezne afganisztán- probléma, mert az egész egy hatalmas, leaszfaltozott McDonalds parkoló lenne.
…
Alexander the Great pedig éppenséggel iszonyúan elverte az ottani törzseket, ha nem így lett volna, nem tudott volna tovább menni.
…
Oroszok pedig már eleve egy rossz tervvel, rosszul irányított, lezüllött sereggel mentek oda, és a szakértelem hiánya végig jellemezte azt a hadjáratot, így ez sem vehető példának.
…
Nagy kérés, hogy ne írj marhaságot?
Egyébként az égvilágon semmi nem bizonyítja, hogy a helikoptert a majomemberek lőtték le.
…
Az USA hadereje azonnal közzétesz minden veszteséget, és azt is, hogy mitől volt ez a veszteség. Teszik ezt többek között azért is, mert jobb, ha hivatalos forrásból van erre tájékoztatás, amit azonnal világgá telefonálnának- neteznének a katonáik amúgy is.
…
A majomemberek hogy mit rikácsolnak, annak a valósághoz kb. annyi köze van általában, mint pl. amikor az afgán hadjárat megindulása után 20 nappal “győzelmekről”ordítoztak a médiáknak.
…
Ha az mind “úgy lenne”, ahogy azt a “tálibok” bejelentik, már nem volna élő szövetséges katona afganisztán körül vagy 1000 kilométeres körzetben… :(
…
De a médiák nagy hibája, ahogy pl. ezt a hírt is tálalják, hogy hát, a “tálibok lelőttek egy katonákkal teli helikoptert. Pedig ez nem megerősített hír, ezt csak a köztudottan hülyeségeket ordibáló sivatagi majomemberek mondták be, a fentebb ismertetett, tőlük megszokott valóságtartalommal.
Eldrad! Voltál már ott? Ismersz ott valakiket? Nekem van múltam, nem csak éltem a történelemben, hanem volt idő, amikor alakítottam is azt! Mi a helyzet veled? Amit írtam azt joggal és alapból írtam. Mit akarsz azokkal a gyerekekkel, még ha tengerész gyalogosok is, vagy légió..ezeket én is ismerem. De a harchoz nem elég pusztán a kiképzés, ehhez több kell….kell, hogy legyen egy szellemisége az embernek, és kell egy életkor és annak tapasztalatai a körülményekben, annak a belső közegében. Tudod, vannak olyan szervek” ahol a már rutinos személy, csak 40 felett kap belépőt. Te is a mi kutyánk kölyke vagy??
Miklós:
…
- Azzal, hogy elkezded a teljesen ellenőrizhetetlen dumát, hogy hát “ki is vagy te”, nem leszel előrébb.
…
Az meg már jól fejlett agybajra vall, ha valaki olyat ír be, hogy ő bizony alakította a történelmet… azért ezzel vigyázzunk, Hacsak nem vagy minimum egy Willy Brandt, akkor nem alakítottál te francot se.
…
Ismered te a légiót, meg a többi “gyereket” egy frászt. Ha ismernéd, nem írtál volna ilyen ökörséget. Hogy én kiket ismerek,l meg honnan, na, azt meg azért nem érdemes firtatni, mert úgysem tudom igazolni, ahogy te sem.
…
Értelmetlen egy fórumon azzal keménykedni, hogy kinek vagyunk a kijei, mert ez ellenőrizhetetlen, és ez egy anonym fórumon így is van jól, másképpen sokaknak baja eshetne (nem csak itt, de úgy általában, a netes fórumokon).
…
Na, hallod, ha te eleve tudsz olyan szupertitkos rutinos szervekről, akkor most mondottál egy … hogy írjam… “érdekes” dolgot.
…
Mert ha:
…
- Te valóban ismersz ilyen szuperügynökségeket, vagy te magad is tagja vagy egy ilyen testületnek, akkor nem tehetnél erről még anonym fórumon se semmiféle kijelentést, mert ezért a saját társaid vágnának pofán.
…
Hadd ne elemezzem már, miért…
…
Egyébként is, ennek semmi köze nincs a katonai és rendőri elitek képzéséhez, és kiválasztásához.
…
És az a bizonyos “több”, ami a harchoz kell, az elitekben eleve megvan, másképpen a pályalkalmassági előszűrésen sem mennének át, és most nem a testi erőre gondoltam.
…
Nem vagy te senki, legalábbis ezekhez nyilvánvalóan nincs közöd, a fentiek alapján.
…
Aki bármilyen elit tagja, vagy az volt, ilyen őrültséget nem írna le, hogy a tetvesszakállú afganisztáni félmajmok a “világ legjobb harcosai”.
…
Amikor nem tud valamiért a modern technikai fölény érvényesülni (terepviszonyok, környezet, stb), szóval, marad a szemtől szemben harc, olyan eszközökkel, amikk között nincs bonyolultabb egy gépkarabélynál, a “világ legjobb harcosai” és az elitkatonák közötti veszteségi arány általában üti a 30: 1- arányt, de van, hogy pár tucat: 0 az arány.
…
Na, kinek a javára?
ÉN kérem alakítottam a történelmet !
Egyszer a budapesti Swarcnéninek felvittem egy vödör szenet , attól ő boldog lett mert már öreg volt nemtudott lejárni a pincébe.
ÉS az ő boldogsága egy picivel hozzájárult az Összemberiség boldogulásához.
De most komolyan… olyat leírni, hogy márpedig ő alakította a történelmet… áááh.
…
:(
…
Mindig azt hiszem bizonyos netes beírásoknál, hogy engem már semmiféle idiótasággal nem lehet meglepni, de mindig kiderül, hogy igenis, van lejjebb… :(
És ha teszem azt, azt mondtam volna, hogy…
…
“igen, b…sza meg, ott voltam, mert egy kis létszámban, önállóan tevékenykedő HUMINT raj parancsnoka voltam a brit hadseregnél, és afganisztánban kecskeszomorítók tucatját küldtem pedó allahhoz, áldott legyen a tetves szakálla”,
…
…na, akkor most mi lenne?
…
Nem voltam egyik sem ezek közül, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy fórumon nem ez a fajta ellenőrizhetetlen feszítés a döntő, ki ír marhaságot, vagy nem, mivel ez ellenőrizhetetlen, hogy ki hol volt, meg kinek a kicsodája.
…
Hanem az dönt, ki ír nyilvánvaló marhaságot, és ki nem. Kinek van jól láthatóan nagyobb ismeretanyaga, és kinek nincs. Ki tud jobban érvelni, és ki az, aki egyáltalán nem tud.
…
Nem?
Eldrad
2011. augusztus 7. vasárnap
00:35
Egyébként az égvilágon semmi nem bizonyítja, hogy a helikoptert a majomemberek lőtték le.
A majomemberek hogy mit rikácsolnak, annak a valósághoz kb. annyi köze van általában, mint pl. amikor az afgán hadjárat megindulása után 20 nappal “győzelmekről”ordítoztak a médiáknak.
Kedves Eldrad ! Köszönjük, hogy újabb színfolttal gazdagítottad rólad szóló képet. Kérlek légy szíves tartsd szem előtt, hogy rajtad kívül másnak is lehet igaza.
A helikopterek maguktól is leszoktak esni , nem kell ahhoz rájuk lőni.
dodesakárki:
…
- Én is köszönöm a többiek nevében is újabb tartalmas, a cikkel foglalkozó, tőled megszokott magas szintű kommented.
…
Igen, másnak is lehet igaza, talán még a közismerten folyamatosan hazudó, marhaságokat ordibáló iszlámnáci bandafőnököknek, de még talán neked is.
…
De ebben az esetben akkor sem bizonyítja semmi a helikopter lelövését, ha a Nagy Igazságlátás történetesen egy iszlámnácitól, vagy ezek szimpatizánsaitól jön, mint pl. tőled.
…
Jól van, ülj le, újabb egyes.
Az meg, hogy valaki ekkora baromságot ír be, hogy hát ő bizony alakította a történelmet, meg titokzatosan utal valami szupercsoportra, aminek talán ő is tagja (WTF???), és leírja, de minden hozzáfűznivaló nélkül, hogy az analfabéta, betépett, agyamputált sivatagi majmok a “világ legjobb harcosai”…
…
Aranyapám, ez nem “vélemény”, hanem jól fejlett pszichopátia.
…
Leírtam, miért, de látom, nem sikeredett értelmezni, főleg, hogy el sem olvastad, csak azért jöttél már megint ide, hogy nekem jól megmondd a Tutifrankót.
…
De tényleg f…god sincs az egészről, nem is értem, mit erőlködsz itt.
…
Tényleg, te esetleg nem voltál ott? Vagy, te is elitkommandós vagy, akinek kisujjában van a katonai tudomány, úgy mindenestől? Netán’ te lőtted le azt a gépet?
…
:)
Azóta tudjuk, hogy tényleg lelőtték a helikoptert.
A szájtépésed felesleges volt.
Az utolsó előtti bejegyzésemmel a ” majomemberek ” kifejezésed ellen kívántam tiltakozni ugyanis abból és másból is kiderül, hogy egy rasszista, erőszakos, nyakhajlásig egoista személyiség vagy aki még műveletlen is.
Tessék, dühönghetsz.
Jól van fiam, bolond vagy.
…
Vagy bevetted a fogalmazásgátlót… nem tudom, de elmehetnél már a fenébe.
…
Tényleg, te erre gerjedsz, hogy marhaságokat rotyogtatsz ide, vagy mi van?
…
A “műveletlenség” kérdését meg tényleg hagyjuk már, piciapám… alapvető szovegértelmezési gondjaid vannak, gyakorlatilag egy értékelhető beírásod nincs, egy- két soros, rosszul megfogalmazott, dühöngő, Nagy Igazságlátáson kívül többre neked nem futja, a témákhoz érdemben hozzászólni nem tudsz, tárgyi tudásod a nullával egyenlő…
…
Jó, fejezd már be, tényleg.
A nekem való ugatás helyett pedig inkább linkeltél volna pár, témához tartozó cikket, ha már te képtelen vagy megfogalmazni bármit is… jó, mindegy, esetedben nincs kihez beszélnem.
Érvelni kéne…
Árvelni:
…
Azt már megtettem korábban, itt, és máshol is, oda se bagóztál, te szerencsétlenség.
…
Amúgy meg, kezdel már komikussá válni… “érvelni kellene”, karcolod ide nagyon bőszen, de tőled még itt senki nem látott egyetlen érvelős kommentet sem… ahogy kifejtős- elemzős beírásokat sem.
…
Nnnna, figyelj csak… van egy mai cikk, a kutyapiszkok befestéséről szól.
…
Maradj inkább annál, azt esetleg felfogod.
…
És tényleg kopj már le rólam.
…
Vagy nézz valami jó filmet, mittudomén, de ne qrd szét a fórumot.
…
Jó?
Nézd csak, találtam neked egy jóféle oldalt:
…
http://www.yeeeeee.com/2008/10/27/beautiful-israeli-women-soldiers-206-pics/
…
Hátha ettől lehiggadsz, és nem írsz több marhaságot, :)
dodeskaden
Legyen eszed.
Éldrad nem rasszista.
Rasszista (turbómagyar, stb.) az, akit ő és jellemes barátai (pl. sly) annak tartanak.
WTF?
…
Te tényleg keményen rajta lehetsz valami anyagon, te markusz gyerek, te…
…
Amúgy köszi neked is a témához kapcsolódó, kitűnő, lényegretörő hozzászólásod.
…
(nem értem, az ennyire értelmetlen, semmirevaló benyögéseket miért nem moderálják ki…)
Van nekem egy erős gyanúm.
…
márkusz ánuszéliusz = dodeakárki.
…
Ennek sem tetszenek a lányok, és ez is imádja állati hülyeségekkel szétq…rni a topikokat.
FILOZÓFUS CSÁSZÁR!
Vettem az adást, már tudom kik a véleményvezetők a fórumon.
Gyerekesen reagálsz, és lázálom-stílusban találgatsz. Láthatóan azt élvezed, hogy bizonyos “belevaló” stílusban nyilvánulsz meg. “…a tetvesszakállú afganisztáni félmajmok…” ez a te stílusod, élvezed, hogy előadhatod a dühöngőt. Olvasd el a saját soraidat, itt ezután a cikk után.
Jó lenne egy kulturált személyiséget találni magadban, és amellett aztán kitartani. Ezt üzenem néha sunyin viselkedő nickcserélgető barátaidnak is.
Eldrad
Volnának még tanácsaim (lesznek is), de most fogorvoshoz megyek. Ha nagyon kiesel a stílusodból, majd köpök rád egy véreset. De azért túléljük.
Jaj, de izgi, egymásra talált a két hülye, :)
…
Kellemes közös programokat! (hülyeségek közös irkálása, egymás bepörgetése, közös véres köpködések, magasröptű filozofálás, stb).
…
:)
Eldrad
2011. augusztus 10. szerda
14:11
.
Egyszer: “márkusz ánuszéliusz = dodeakárki.” (Eldrad felismerése)
Másszor: “Jaj, de izgi, egymásra talált a két hülye” Eldrad felismerése. Új olvasóink kedvéért: ez a két hülye az lenne, aki(k) az előbb még egy(ek) volt(ak).
.
Nem irigyellek. Ismerem ezt a jelenséget (nem alanyként), amikor valaki nem tud kilépni egy hülye szerepéből. Éretlen vagy. Olyan tisztán diagnosztizálható az eset, hogy tanítani lehetne. Éretlent mondtam, nem hülyét. Épp most olvastam egy normális beírásodat a “Mogadishu megtisztult az iszlamista milíciától” című cikk után. Részemről nincs harag.
Részemről sincs harag, mert komplexusokkal teli szefósokra nem tudok haragudni.
…
Na, menj a fenébe.
…
Ámen.