Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához 2011. August 29. Monday 23:10

Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához

Kedves Bartus Laci!

Ez látszólag magánlevél, de én író vagyok, a magánleveleim (nagyon kevés kivétellel) is mind nyílt levelek, az én életformám az, hogy hangosan gondolkodom.

Nem léptem be a Kohányi Társaságba, és a tagdíjaimmal nem járultam hozzá – anyagilag is – az Amerikai Népszava online fennmaradásához; azt hittem elég, ha cikkeimet ingyen küldöm el a lapnak. Tévedtem. Ma már tudom, belátom, és igyekszem jóvátenni.

Aki egy kicsit is odafigyelt a publicisztikámra, tudja, hogy nem-igen foglalkozom a Fidesszel, egyszerűen nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.

Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”

Ami engem még érdekel, az a baloldal. Mert bár az én testre-szabott, morális alapú szocializmusom – aminek a lényege, hogy mindig az eltaposottak, a kifosztottak, a cserbenhagyottak, a nehézsorsúak mellett állok –, nem azonos soha az éppen aktuális „pártszocializmussal”, mégis ez az a közösség, amelyik hozzám legközelebb áll. És engem ennek a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás, Fidesz sincs.

Ezen a jobboldal röhög, a baloldal elereszti a füle mellett, mert pillanatnyi érdeke, hogy ne hallja meg. Amúgy persze létérdeke volna, hogy odafigyeljen, de addig ez a banda nem bír fölemelkedni, ezek is magyarok. Percemberkék. A jelenben élnek, akár az állatok. A valóságos állatokra gondolok, vagyis ez nem erkölcsi ítélet, egyszerű ténymegállapítás.

Ezért vagyok rémült, hogy ha még Te is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszűnik számomra minden felület, és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebből élek. Lassan semmiből se élek.

Én nem vagyok a kapitalizmus híve, de azt tudom, hogy olyan üzenetet kár föltenni a társdalom kommunikációs csatorna hálózatára, ami senki érdeklődését nem bírja fölkelteni. Amire semmilyen kereslet nincs. (Ettől még nem abszolutizálom a piacot.) De kétségbeesve látom, hogy be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe, és amit én tudok, az nem kell senkinek, arra nincs vevő. Itt, ebben az országban, semmi nem történik, ha megjelenek, és akkor sem történik semmi, ha nem jelenek meg.

Szabad országokban a szabad embereket pedig meg sem érinti az a problémakör, amin én nem bírok keresztüllépni, amibe én beledöglök.

A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.

Így aztán nem is kapott soha föloldozást!

Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen. A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.

Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.

Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. működése? Természetesen bizonyítékom nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.

Mindezekről hol beszéljek, ha már nincs Amerikai Népszava sem?!

Én várom az AN online visszatérését, énrám számíthatsz te is minden olvasóddal – olvasóinkkal – együtt, és hiszem, hogy találtok megoldást, és ha csak egy kicsi is múlik rajtam, és képes vagyok rá, segítek, ameddig bírok.

Őszinte híved

Kertész Ákos

.

Kedves Ákos,

megtiszteltetés a leveled, ahogyan a cikkeid is azok, a barátságod is. Amint azt korábban is jeleztem, kizárólag a hírszolgáltatás áll le, vagyis az, ami pénzbe kerül. A híroldalak nem frissülnek a továbbiakban, amíg nem lesz rá fedezet, illetve csak olyan mértékben, amilyen mértékben én vagy néhány önkéntes munkatársunk ezt meg tudjuk tenni. A website online hírújság funkcióját kell felfüggesztenünk, minden más marad. Így maradnak a publicisztikák is, ezért ha bármikor írást küldesz nekünk, az meg tud jelenni, és megtiszteltetés lesz számunkra.

Egyébként pedig tudod, hogy mennyire egyetértünk a leveledben írtakkal.

Baráti üdvözlettel, Bartus László

876 Reader’s Comments

  1. KORREKT! GRATULATION! :)

  2. Pontosan erről van szó! és pontosan ezért nagy a veszteség! :(

  3. Telitalalat!

  4. -Lehet, hogy ez kell?!
    A teljes összeomlás?
    A régi rendszerben is volt aki vállat mindent és a váltás után arattak a korábban lapítók a mellüket döngetve. Ha minden elvész ők is szenvednek és talán akkor lesz ami ritkán,
    -Összefog a Magyar!
    Kényszerből és nem elvek mentén vagy másokért, önzésből.A régi rendszerben legalább élni hagytak, nem akarták a kenyeret is kivenni a kezünkből, legfeljebb nem tölthettünk be vezetői állást.
    Orbán őrült, ő el akar pusztítani, nem elhallgattatni!
    Kicsit belepusztul az ország is de az már a holnap, ki lát el addig?!
    A pokolban nem őrzik a német üstöt mert kint van a tiltó tábla,
    KIMÁSZNI TILOS!
    A magyar üstöt sem kell őrizni de nem azért mert törvénytisztelő nép vagyunk.
    Aki ki akar mászni visszahúzzák a többiek!

    Tisztelettel köszönöm az eddigieket Bartus Úr!
    Nincs helye a panasznak, mi intéztük így.

  5. Köszönöm, hogy olvashattam!
    Egyet értek minden mondattal!

    Tisztelettel: karolyszabo/karelsloboda

  6. Köszönöm, hogy olvashattam!
    Egyet értek minden mondattal!

    Tisztelettel: karolyszabo/karelsloboda

  7. Utálom az idióta hurráoptimizmust, de most kivételesen megengedem magamnak: JUHÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!! :-)

    Amióta az Index megtért a Fideszhez, igazából nem sok helyen lehet találni objektív írásokat. Félelmében mindenki mennyországnak hiszi a fehér fényt, pedig csak a frontálisan közeledő kamion fényszórói… :-( Ha más nem, legalább mi, “kívülállók”, az események átélői (de nem szenvedői) próbáljunk meg objektívan tekinteni a helyzetre.

    Köszönöm Mindkettőjüknek!

  8. A levél kiváló gondolatokat közöl, számomra különösen találó a morális alapú szocializmus és a pártszocializmus szétválasztása.
    Újabb találó meghatározással lettem gazdagabb, köszönet érte.
    Olyan jó olyan emberek írásait olvasni, akik helyettünk tudják ugyanazokat a gondolatokat érthetően megfogalmazni, amelyeket mi is értünk, gondolunk, csak nem tudjuk ilyen mívesen szavakba önteni!

  9. Ez az ország ma olyan végtelenül reménytelen, hogy kezdem belátni, igaza lehetett annak a kollégámnak, aki a 80-as évek elején ezt mondta: “Ezt az egész országot fel kéne parcellázni és eladni hétvégi teleknek”.
    Legalább lenne valami haszna, nem ingyen kótyavetyélnénk el. Mert el fogjuk.
    Az a nép, amelyik elvesztette az eszét, az előbb a vagyonát is elveszíti, és végül országa sem lesz.
    Ahogy elnézem, nem nagy kár érte, ha szerencsém van, nem érem meg.

  10. Szomorúan hallom, hogy ott is nehézségek vannak. Na, akkor képzelhetik, hogy itt milyenek vannak, egy kis, baloldali orgánum esetében, mint amilyen a Munkások Újsága. De, azért kitartunk, és mi is csak azt tudjuk mondani Ákos bácsinak is, és minden baloldali gondolkodónak és tollforgatónak, hogy amíg össze tudjuk kuporgatni, kalapozni, ha tetszik “koldulni” a lap megjelentetésére valót, és az online változat fenntartását, addig harcolni fogunk mi is ez ellen a mocskos jobboldali szoft, de egyre keményedő diktatúra ellen. Forró ősz lesz, az már biztos!
    Azért remélem, és drukkolok, hogy AMN-nak is összejöjjön, hogy folytatni tudják a hírszolgáltatásos részt is!

  11. Szomorúan hallom, hogy ott is nehézségek vannak. Na, akkor képzelhetik, hogy itt milyenek vannak, egy kis, baloldali orgánum esetében, mint amilyen a Munkások Újsága. De azért kitartunk, és mi is csak azt tudjuk mondani Ákos bácsinak is, és minden baloldali gondolkodónak és tollforgatónak, hogy amíg össze tudjuk kuporgatni, kalapozni, ha tetszik “koldulni” a lap megjelentetésére valót, és az online változat fenntartását, addig harcolni fogunk mi is ez ellen a mocskos jobboldali szoft, de egyre keményedő diktatúra ellen. Forró ősz lesz, az már biztos!
    Azért remélem, és drukkolok, hogy AMN-nak is összejöjjön, hogy folytatni tudják a hírszolgáltatásos részt is!

  12. Na azért azt szögezzük le hogy az ún. ” átkosban ” ( gyengébbek kedvéért : a szocializmus építése alatt ) eléggé elítélték a horthyzmust , világosan megmagyarázták a Mussolíni-féle fasizmust és mindent tudni lehetett a nácikról meg a nyilasok rémtetteiről és ezknek előzményeiről , mozgatórugóiról.
    ( Apám történelemtanár volt , eléggé jól eltudta magyarázni a lényeget. )
    Csak sajnos az iskolai rendszerben ( akkor és most is ) több volt a szerencsétlen idióta magyar-történelem szakos meg nyelvtan szakos tanárnak semiképpen nem nevezhető emberszabású TANAR ( tanarak ) mint amennyi a valóban értő pedagógus , akikre oda is figyelnek a gyerekek és befogadják amit tőle hallanak.
    Ami ma itt folyik az a történelem tanítás csődje. De a magyar és a nyelvtan is erre a sorsra jutott azthiszem. Csak megkell nézni valami tévé műsort , hogyan beszélnek ezek a senkik benne.

  13. A hőkölés népe
    szerző: Ady Endre

    Bíró Lajosnak, akivel szerencsés volt régi
    találkozásom s örök a barátságom

    Ez a hőkölő harcok népe
    S mosti lapulása is rávall,
    Hogy az úri kíméletlenség
    Rásuhintott szíjostorával.
    Mindig ilyen volt: apró khánok
    Révén minden igának barma.
    Sohse harcolt még harcot végig.
    Csak léhán és gyáván kavarta.
    Erőt mutattak, erőt látott,
    Vertnek született, nem verőnek.
    Önerejét feledte mindig.
    Sohse szegzett erőt erőnek.
    Betyár urai így nevelték
    Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
    S ki egyszer rúgott a magyarba,
    Szinte kedvet kap rúgáshoz.
    Ma is itt ül, lomhán, petyhüdten,
    Fejét, jussát, szívét kobozzák
    S ha nehányan nem kiáltoznánk,
    Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
    Csak a Csodák-Ura meglátná
    Végre ezt a szánalmas népet.
    Adna neki csak egy dárdányi,
    Úri kis kíméletlenséget.

    Hogy néhány maradt sereghajtó
    Törötten, fogyva azt ne vallja:
    Ezért a népért úgyis mindegy,
    Ebsorsot akar, hát – akarja.
    …..
    És Kertész Ákosnak is, Bíró Lajoson kívül, hofy olvabná végig eme
    sorokat, “Hogy néhány maradt sereghajtó
    ……………….Törötten, fogyva….AZT NE VALLJA”
    Mert mi amatőrök és ti, hivatásosok, AZ NEM VALLATJÁTOK !
    MERT JÖN, JÖNNI KELL ” AZ ŐS KAJÁN” és csömörrel, nagy írtózással,
    beteg, fonnyadt derékkal kell várni, ÉS NEM MEGADNI MAGUNK
    Bocs, csak egy amatőr
    “Fiaim, csak énekeljetek”!

  14. A hőkölés népe
    szerző: Ady Endre

    Bíró Lajosnak, akivel szerencsés volt régi
    találkozásom s örök a barátságom

    Ez a hőkölő harcok népe
    S mosti lapulása is rávall,
    Hogy az úri kíméletlenség
    Rásuhintott szíjostorával.
    Mindig ilyen volt: apró khánok
    Révén minden igának barma.
    Sohse harcolt még harcot végig.
    Csak léhán és gyáván kavarta.
    Erőt mutattak, erőt látott,
    Vertnek született, nem verőnek.
    Önerejét feledte mindig.
    Sohse szegzett erőt erőnek.
    Betyár urai így nevelték
    Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
    S ki egyszer rúgott a magyarba,
    Szinte kedvet kap rúgáshoz.
    Ma is itt ül, lomhán, petyhüdten,
    Fejét, jussát, szívét kobozzák
    S ha nehányan nem kiáltoznánk,
    Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
    Csak a Csodák-Ura meglátná
    Végre ezt a szánalmas népet.
    Adna neki csak egy dárdányi,
    Úri kis kíméletlenséget.

    Hogy néhány maradt sereghajtó
    Törötten, fogyva azt ne vallja:
    Ezért a népért úgyis mindegy,
    Ebsorsot akar, hát – akarja.
    …..
    És Kertész Ákosnak is, Bíró Lajoson kívül, hofy olvabná végig eme
    sorokat, “Hogy néhány maradt sereghajtó
    ……………….Törötten, fogyva….AZT NE VALLJA”
    Mert mi amatőrök és ti, hivatásosok, AZ NEM VALLHATJÁTOK !
    MERT JÖN, JÖNNI KELL ” AZ ŐS KAJÁN” és csömörrel, nagy írtózással,
    beteg, fonnyadt derékkal kell várni, ÉS NEM MEGADNI MAGUNK
    Bocs, csak egy amatőr
    “Fiaim, csak énekeljetek”!

  15. Szívemből írta levelét.Jó egészséget kívánok és hosszú publicisztikákat.

  16. Minden tiszteletem Kertész úré, munkásságáé, és kötelezettségének feltétel nélküli vállalásáé.
    De! Nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a szellemi azonosság mellett egy sör árát bedobná-e a közösbe? Nem szeretném támadni. De most a tettek és csak a tettek számítanak. Holnap, holnap után újra kezdhetjük (MUK), de most tessék perkálni, majd utána írunk.

  17. @ Geyza
    A tanárokat érintő részhez, csak annyit fűznék hozzá, hogy tessék megnézni a heti óraszámok alakulását! Heti 1,5- 2 órában tanítunk irodalmat és nyelvtan. Az én gyermekkoromban volt az heti 3-4 is.
    Amúgy, valóban egyre kevesebb az igazi tanár egyéniség, akire figyelnek.

  18. Kertész azóta nem érdekel, amióta beállt segget nyalni a Puch-báb, Mesterházy mögé, s nekiállt Gyurcsányt gyalázni a Népszavában, ahonnan eltávolították Mesterházy utasítására Gréczy írását.

  19. virino:
    Elég lenne heti egy óra is.
    De az aztán óra legyen a javából !
    Hogy a gyerekeknek még kimenni se legyen kedvük a teremből óra végén !
    ( Volt nekem ilyen tanárom…útálták is őt a többi tanarak )

  20. Bocsánat Kertész úr!
    “Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős”
    Ez azért így pontatlan és túlzó!
    Talán mégsem a magyarok pusztítottak el 90 millió embert és azok között több mint 6 millió zsidót! :(

  21. @ Geyza
    bólogatófejikon

  22. Husz János Puszita

    Úgy van. Egyetértek Kertész Ákossal.

  23. Husz János Puszita

    Ego,
    hiszen felparcellázták és eladták hétvégi teleknek.

  24. Andrásnak!
    “Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. működése? Természetesen bizonyítékom nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.”
    Ezt is meg kellett volna látnod!
    Üdv.

  25. Kertész úr!
    A magyarból valóban hiányzik az “az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret” Sőt csak az egyikre van saját magyar szavunk – a többit úgy kell körülírni. Márpedig egy népnek arra van saját szava, amit fontosnak tart.
    Gonoszka!
    Az azért hátborzongató, hogy Ady mennyire mai és naprakész!

  26. @kekec:
    Régebbről is van naprakész.

    Petőfi Sándor

    A SZÁJHŐSÖK

    Meddig tart ez őrült hangzavar még?
    Meddig bőgtök még a hon nevében?
    Kinek a hon mindig ajkain van,
    Nincsen annak, soha sincs szivében!
    Mit használtok kofanyelvetekkel?
    Évrül-évre folyvást tart a zaj,
    És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
    Nincs-e még meg minden régi baj?

    Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
    Az időt így elharácsoljátok;
    Várva néz rég s oly hiába néz az
    Isten napja s a világ reátok.
    Nyujtsátok ki tettre a kezet már
    S áldozatra zsebeiteket,
    Tápláljátok végre a hazát, ki
    Oly sokáig táplált titeket.

    Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
    A valódi honfiút mutatja,
    De ti gyáva s önző szívek vagytok,
    Tettre gyávák s önzők áldozatra.
    Hiszem én, hogy, mint a fák tavasszal,
    Megifjodnak a vén nemzetek,
    De ti hernyók új lombot nem adtok,
    Sőt a régit is leeszitek.

    S oh mi vakság! fölemelte még a
    Népszerűség őket paizsára,
    Az elámult sokaság, miképen
    Megváltóit, karjaiba zárja.
    Megváltók? ők a hon eladói,
    Elveszünk ez ordítók miatt…
    Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
    Mert a félénk eb mindég ugat.

    Én ugyan nem állok a sereghez,
    Mely kiséri őket ujjongatva,
    És ha egykor közibök vetődöm,
    Nem egyébért lépek e csapatba,
    Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
    Ál nagyok győzelmi szekerét,
    S haragomnak ostorával vágjam
    Arcaikra a bitó jelét!

    Szatmár, 1847. augusztus

  27. Kedves Latyabatya!
    Vegyük beismerésnek, hogy tévedett? Vagy talán szenilis. :( Melyik a jobb?

  28. “Empátia , Szolidaritás,Tolerancia , Lelkiismeret “!-Kérdezem én , van-e a kormánynak olyan tagja , vagy a fidesznek olyan szavazója (aki még mindig imádja őket) aki tudja hogy mi ezen szavak jelentése??!
    Mert ezeket és ennek csíráját akarják az Ország Népéből kiirtani !!
    Helyette van “mocskos kommunista , mocskos zsidó…és sajnos még hosszan sorolhatnám ! Nagyon elszomorító , hogy egy háborodott elme ilyen könnyen térdre kényszeríthet egy Országot , és ez a MI ORSZÁGUNK ! De a magyarázatokat ezen az oldalon olvashatjuk ! Azok az idézetek sem véletlenül helytállóak a mai napig amelyeket Kertész Ákos is említett !!
    Nem tudom elképzelni mi az ami kirángatna bennünket a közönyből ?
    De attól tartok hogy itt nagy baj lesz !! Csak néhány mondatát láttam ennek a Klinikai esetnek , de úgy értelmezem , ő már felkészült az ŐSZRE !!
    De mégis bízom benne hogy nem érik meg a következő választást ! Viszont a legjobb lenne ha már a jövő évbe is nélkülük fordulhatnánk ! -No és akkor KIVEL ??!!

  29. Most “ünneprontó” leszek. Én meg unom és nem érdekel a baloldali értelmiség.Mert többségében avitt, penészes, pont úgy mint a jobboldali értelmiség.
    Hogy lehet ilyet írni, hogy a magyar genetikusan alattvaló?.Sajnálom.

  30. Petőfi Séndor: A szájhősök
    Előadja:Kézdy György
    http://youtu.be/5lN94tvh-1U

  31. Kísérteties KEKEC, kísérteties!
    “Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma:” :)

  32. Kedves Kertész Ákos, nekünk az istenek nagyon nagy felelősséget adtak, mikor az íróvesszőt a kezünkbe adták és az agyagtáblák vésésére megtanítottak. Mert Gilgamesnek csak a hatalmat adták, Enkidunak az erőt, de Urania a mi homlokunkra lehelt egy könnyű csókot és a fülünkbe súgta a tudást, hogy Kleo
    és mások tetteit Mnemoszünének feljegyezzük és továbbadjuk az utánunk jövőknek. :)

  33. na ezert jarok ide, hogy boldogan olvashassam azokat, akik tokeletesen kepesek megfogalmazni azt, ami bennem csak kavarog!

    virino

    nehez manapsag tiszteletremelto tanarnak lenni mikozben szo szerint kivan a segguk a nadragbol es tobbhonapi szamlatartozas nyomasztja a lelkuket, ezt hozta a rendszervaltas, mert a bekes kadar-idokben, amiben en nottem fel meg jo tanarok voltak, segitokesz okos emberek, akik mind emberileg mind szakmailag alkalmasak voltak peldakepul…es ugyan gyerek voltam, de nem hiszem, hogy mind szorgos partkatona lett volna….en annak idejen a valtast, a rendszervaltast ugy ertelmeztem, hogy az addiginal jobb lesz a helyzet, lehet hogy naiv voltam? de ugy komolyan, rosszabbra minek valtani?

  34. Gm, nyilván az, hogy a magyar genetikusan alattvaló, egy genetikusnál nem találna egyetértésre. Valószínűleg nincs az alattvalóságnak génje.

    De azért, tudod, nem semmi az a kép, ahol egy idős hölgy kezet csókol a hozzá képest taknyos Orbánnak. Mindenki azon háborgott, hogy lehet, hogy Orbán elfogadta ezt a kézcsókot. Holott nem ő a hibás, hanem az az asszony, aki felnőtt ember létére képes volt odáig alacsonyodni, hogy kezet csókol egy politikusnak.

    Ez az igazi botrány, de persze ezt senki nem merte így leírni, mert az álságos politikai korrektség szerint a nép (és fiai, lányai) szentek és sérthetetlenek, ellenben a politikus földig gyalázható. Eyg polgárosult, a feudalizmust kinővő nép esetében az ilyen kézcsókok valószínűleg elő sem fordulhatnának.

    Ebből a szempontból örülök ezeknek a mai időknek, mert feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy a népet sem lehet felmenteni tettei következményei alól. Igen, azok az emberek, akik szavazatukkal a nyakunkra hozták Orbánt, és pláne azok, akik még mindig ájult hívei – nem tudok mást mondani: szégyelljék magukat erősen!

  35. Csak arrol tudok nyilatkozni,amit ismerek.Az Egyesult Allamokban elek mar nagyon hosszu ideje.Egyet mondhatok:
    Ha egy amerikai kolto,az amerikai neprol igy nyilatkozna,akkor az amerikai koltot meglincselnek(szerencses esetben).
    Ez a level HAZAARULAS! AZ EGYIK LEGNAGYOBB BUN AZ EGYESULT ALLAMOKBAN!!!
    SZEGYEN ES GYALAZAT!

  36. Persze, de ez szociológia és nem genetika.Egy értelmiségi nem írhatja le ezt a mondatot, nem csak tudományos képtelensége miatt…hogy fel vagyunk itt háborodva, joggal, ha a cigányokat genetikailag” méltatják”…És még sok kifogásom van, de tisztelem a kort.

  37. gm.
    2011. augusztus 30. kedd
    00:07
    Én úgy értelmeztem, hogy ennek az alapgondolata József Attilától származik.
    Lehet ellenőrizni a mondatban szereplő idézetet. :)
    Egyébként itt szerintem ez egy nyomatékosított jelzős szerkezet, vagy nem?

  38. Gets, megismétlem, nem lehet ilyen mondatot leírni. József A. versének /Hazám/ ez nem alapgondolata, ilyen nyomatékosított jelzős szerkezet nincs.

  39. gm – lehet, hogy nem “genetikai” okai vannak a magyar nép hülyíthetőségének. Hiszen annyi nép génje keveredett ide, hogy ősi magyar már alig mutatható ki (különben átlag 150-160 cm magasak, görbelábúak és nyomott arcúak lennénk – egyszerűen imádom, amikor magas, szőke, kékszemű emberek ősmagyarkodnak! Igazuk lehet, akik a MÉM-ek szerepét értékelik fel a GÉN-ekkel szemben. a “magyarság” mint MÉM, túlélte a GÉN-eket)).
    De a magyar-ról, mint olyanról tényleg az egyik legjobb látlelet az az Ady vers, amit Gonoszka feltett! De persze, ha valaki képtelen felismerni hogy “érted haragszom és nem rád” azt nehéz meggyőzni: (aki már olvasta, ugorja át)
    Ez a hőkölő harcok népe
    S mosti lapulása is rávall,
    Hogy az úri kíméletlenség
    Rásuhintott szíjostorával.
    Mindig ilyen volt: apró khánok
    Révén minden igának barma.
    Sohse harcolt még harcot végig.
    Csak léhán és gyáván kavarta.
    Erőt mutattak, erőt látott,
    Vertnek született, nem verőnek.
    Önerejét feledte mindig.
    Sohse szegzett erőt erőnek.
    Betyár urai így nevelték
    Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
    S ki egyszer rúgott a magyarba,
    Szinte kedvet kap rúgáshoz.
    Ma is itt ül, lomhán, petyhüdten,
    Fejét, jussát, szívét kobozzák
    S ha nehányan nem kiáltoznánk,
    Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
    Csak a Csodák-Ura meglátná
    Végre ezt a szánalmas népet.
    Adna neki csak egy dárdányi,
    Úri kis kíméletlenséget.

    Hogy néhány maradt sereghajtó
    Törötten, fogyva azt ne vallja:
    Ezért a népért úgyis mindegy,
    Ebsorsot akar, hát – akarja..

    De egyébként nem ilyen költőien – De Bartus is hasonlóan írt a Miért nem ordítotok-ban. Talán olvasd el.

  40. A demokracia vedelmeben, csak egy tamogato alairasba kerul!
    .
    http://www.vallasszabadsag.atw.hu/

  41. Föl se kell tennem az Ódri lemezt, mert így is hallom:
    ….sírni, Sírni, SÍRNI, S Í R N I

  42. simi

    mondja ezt valaki, aki magyarkent amerikaban el!? jo vastag bort tetszett noveszteni ott a nagy aamerikaban, tessen hazakoltozni egy kis idore, hogy egeszen testkozelbol kepes legyen felismerni ki is manapsag aki elarulja a hazat!…marmint meg onon kivul, mert onnan amerikabol Jozsef Attilaval versenyt futni hazafiassagbol nem csupan nevetseges, hanem melyseges butasagrol es tajekozatlansagrol is tanubizonysag….

  43. Kertész Ákos ! Gratulákok Önnek. Ez egy nagyon jó irás,kivánom gondolkodását sok magyar embernek.Nincs leirt mondata amivel nem
    lehet egyetérteni.Ugyhogy én még ma pótolom elmaradásomat és a
    Kohányi Társaságba való belépésemmel támogatom a lapot.
    Tisztelettel kérem ,hogy aki tud némi segitséget nyujtani ahhoz,hogy a
    weboldal majd ujraindulhasson az segitsen,hiszen itt olyan dolgokról
    olvashattunk amit már a magyar sajtó nem közölhet büntetés nélkül.
    Kérem Önöket aki tud segitsen abban,hogy az internetes oldal újra
    beindulhasson,hiszen ez az összeg nem egy olyan jelentős amit nem
    tudnánk a nemes cél érdekében kigazdálkodni.akár havi vagy negyed -
    éves részletekben.Mert hát jóvolt itt olvasgatni a sokszinű hozzászólást,
    véleményt,akár politikai gondolkodást.Azthiszem ebben a hónapban ez az
    utolsó hozzászólásom,de remélem ,hogy mindannyiunk támogatásával
    nem sokára ismét itt találkozhatunk. Addig is Tisztelettel elköszönök és
    remélem nemsokára itt olvashatom ismét nemes gondolataitokat.
    SENTINEL

  44. ha Kertészben van egy csöppnyi empátia, szolidaritás, tolerancia, vagy lelkiismeret, akkor csak két havonta küld egy cikket az AN-nek, mint eddig is (vagy még ritkábban)

  45. Bolygo
    Nagyon elszomorító , hogy egy háborodott elme ilyen könnyen térdre kényszeríthet egy Országot , és ez a MI ORSZÁGUNK !

    De nem az enyém. Az én országom toleráns, befogadó, megértő, polgárai kölcsönös tiszteletén alapul, kizárja a szélsőséget, megélhetést kínál és a jólét felé törekszik. Szomszédaival barátságos, a nemzetek családjának megbecsült tagja, a szabadság elkötelezett híve.

    Mindez NEM A MI ORSZÁGUNK!

  46. ödy
    Személyeskedés helyett nem próbálkoznál inkább érveléssel? Vagy ahhoz nem elég a gyűlölködés, netán gondolkodni is kellene, ami úgy tünik számodra könnyebb? Vitatkozz a tartalommal, ha képes vagy rá….

  47. Simi
    Hagyd már abbba az ostoba hazaárulósdit. Az szégyen és gyalázat, ami itthon folyik, amiről persze sok fogalmad nincs. Az amerikai pontosan az a nemzet, amelyik igenis képes szembenézni magával. Képes saját hibáit belátni minden nacionalista hőzöngés nélkül.

    Csak, hogy tudd, mi a hazaárulás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Haza%C3%A1rul%C3%A1s

  48. Olvasva és értelmezve mindkettőtök írásait – meg persze a többi írástudóét – csak egy dolog juthat az ember eszébe: ezekkel az eszmefuttatásokkal sajnos nem lehet megváltoztatni a ma még megváltoztathatatlant. Magam is sajnálom az AN paletta szűkülését, de a tatárok már feszegetik a kamraajtót, előörseik bejutottak a házba és a dúlás teljes üzemmódban folyik. Nem “kövéri” értelemben, bár elv-társaink igazán maradandó nyomot hagytak az országlásuk idején Magyarország állapotaiban, ezzel együtt teret adtak a gonosznak, hogy szinte automatikusan magukhoz vegyék a zsírosbödönhöz való hozzáférést, igaz gyakorlatilag üresen. A legnagyobb baj a széttagoltság, az igazi magyar virtus: a permanens szembenállás egymással és ezt szép, míves mondatokkal lehetetlen egységbe forrasztani. Nézzünk örül e kies hazában: van-e (nem fülke-)forradalmi lelkületű ember, sejtszerű szerveződés, aki és amely véráldozat nélkül megállíthatná az eszement és kritikát nem tűrő, önkritikát nem ismerő folyamatot. Nincs, legalábbis még nem ismerjük.

    Ákos és Laci, a Ti visszafogott virtuális és verbális harcotok a mai körülmények között semmit sem ér a Vezír szófosó (bocs a kifejezésért) magyar hangjával, a megerősített PR apparátussal, ugyanígy a Kodályt letiltó pécsi csinovnyik bődületes baromságával szemben. Korrajz, vagy kór-rajz ez?

  49. Azért engem a magyar NÉP érdekel, ugyanis csak az egésznek EGY RÉSZE a baloldalinak nevezett csoport! Lehet, hogy Kertészt elkapta az ‘apátia”, de azért vagyunk, hogy küzdjünk! “Az élet célja, a küzdés maga”!

  50. Kekec,
    ne beszélj másról, mint amiről írok.”persze aki nem veszi észre, hogy érted haragszom, nem ellened”, mondod rám célozva. Nem erről van szó.Adynál és József Attilánál van erről szó, két zseni indulatával és szókincsével.Érvelésed, hogy miért nem lehet genetikailag alattvaló a magyar, nem korrekt. Nem attól, mert kevert génállományú.
    Olvastam a “Miért nem ordítotok” cikket.Bartus L. nem hasonlóan ír, ha hasonlóan írna, akkor én nem lennék itt és nem fizettem volna a fennmaradásért
    .Nem kellene mentegetni a menthetetlent.Tegyük Kertész Á. a cikkét, ha már mentegetni akartok, oda ahova több szempontból is való, az életkorához.


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

Videók