Egy bejelentést szeretnék tenni. Az Amerikai Népszava szeptember 1-jétől online hírújságként nem működik tovább. Az AN online újságként határozatlan időre leáll, a website viszont nem tűnik el, hanem a nyomtatott újság honlapjaként megmarad. A változás a nyomtatott hetilapot semmilyen formában nem érinti.

Mindenek előtt köszönettel és hálával tartozunk olvasóinknak, különösen pedig azoknak, akik beléptek a Kohányi Társaságba, és tagdíjukkal segítették az Amerikai Népszava fennmaradását. Külön köszönetet mondok azoknak a kedves munkatársainknak, akik kezdettől fogva részt vettek a vállalkozásban, és ingyen vagy jelképes összegért dolgoztak azon, hogy az Amerikai Népszava eredeti koncepciója megvalósuljon. Nem rajtuk múlott, hogy előre nem látható ideig ezt a tervet most felfüggesztjük.

Mi volt ez a koncepció? Mi egy amerikai online újságot szerettünk volna működtetni magyar nyelven. Egy amerikai stílusú és színvonalú online újságot szerettünk volna adni olvasóinknak, amely a magyarországi eseményeket is az amerikai demokrácia szemszögéből láttatja és értékeli. Már két évvel ezelőtt tudtuk azt, hogy Magyarországon diktatúra lesz. Ehhez nem kellett prófétának lenni, ahol a demokratikus kormányzás meggyengül, a gyengekezű kormányzás nem képes a jog erejével a demokráciát megvédeni, a szabadság rendjét megteremteni, ott menthetetlenül diktatúra következik. Méghozzá úgy, hogy a diktátorok demokratikus úton jutnak hatalomra. A személyi feltételek pedig erre készen álltak. Ezért számoltunk azzal a lehetőséggel is, hogy a sajtószabadság szűkülésével szükség lesz ránk. Nyíltan hirdettük azt, hogy ha ez bekövetkezik, az Amerikai Népszava töltheti be az egykori Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja szerepét. Reméltük, hogy ez nem marad magánügyünk, hanem támogatókra találunk, és be tudjuk fogadni a Magyarországon utcára kerülő kollégák egy jelentős részét. Nem akartunk magyar lapot készíteni, amely csak annyiban különbözik a magyarországi újságoktól, hogy amerikai szerveren fut, New Yorkban adják ki, de ugyanolyan, mint a magyar sajtó. Amerikára és a világra sokkal nyitottabb újságot szerettünk volna. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az Amerikai Népszavában ugyanazt olvashatja bárki, mint ami a világsajtóban megjelenik, csak magyar nyelven. A magyar sajtónak ugyanis köze nincs sem a világhoz, sem a világsajtóhoz. Az Amerikai Népszava egy amerikai újság, és ezt akartuk az online kiadásban érvényesíteni. Ehhez szerettünk volna támogatókat, befektetőket találni. Ez nem sikerült, ezért ez a koncepció nem valósult meg.

A magyar sajtóról annyit jegyezzünk meg, még akkor is, ha pénz híján nem tudjuk megvalósítani saját elképzeléseinket, hogy tartalma és színvonala minősíthetetlen, botrányos, balkáni, provinciális, primitív és kártékony. Amikor felmerült a gondolata, hogy mi Amerikából is csak egy ugyanolyan borzalmat tudunk előállítani, mint amilyen a magyar sajtó, azt mondtam, hogy akkor most hagyjuk abba. Annak a világon semmi értelme. Arról nem beszélve, hogy az Index és az ehhez hasonló trágyadombok milyen pusztítást végeztek a magyar közgondolkodásban, segédkezet nyújtottak a demokrácia szétveréséhez. A kereskedelmi tévék primitív rombolásáról nem beszélve. Hogy most kiszolgálói az önkényuralomnak, az csak felteszi az i-re a pontot. Várjuk a napot, amikor mindkettőt úgy vágják ki Magyarországról, hogy írmagja se maradjon. A baj csak az, hogy ha jönne másik csatorna, azt egy év után ugyanezek csinálnák. De a szoclib sajtót is úgy hagytam ott annak idején, hogy soha nem akarok még újságíró sem lenni. Az egész sajtó nem szólt másról, mindkét oldalon csak bérmunkáról. Egy New York-i hirdetőnk, egy gazdag ügyvéd, egyszer hirdetni akart Pesten, és azt mondta, hogy a magyar sajtóban drágább a hirdetés, mint a New York Timesban, amely nem százezres, hanem 300 milliós piacon jelenik meg. Felvilágosítottam, hogy ezek az árak nem olyan hirdetőknek készültek, mint ő, hanem azoknak, akiknek 3-400 millió forintokat kell kilopniuk hirdetés címén, amit csak ilyen bődületes árakkal lehet lefedezni. Ezekből a pénzekből aztán ugyanilyen irreális fizetéseket kaptak a nagyokos megmondó emberek, a szoclib újságírónak nevezett pártkatonák, akiknek nagy szerepük van abban, hogy Magyarországon az emberek megutálták mindazt, ami baloldali, liberális és demokrata. Ezek ma is ennek az oldalnak a „sztárjai”, és most is azzal törődnek, hogy azok a kifizetőhelyek, ahol ebből még valamit felmarkolhatnak, meg ne szűnjenek. Hányinger az egész. Ez már régen nem a sajtóról szól. Ha ezekbe egy kevés erkölcs szorult volna, már régen fellármázták volna az országot, az első nagy hazugságot sem tűrték volna el. De ezeket most is csak a boríték érdekli. Úgy fognak megszűnni, és remélhetőleg eltűnni, hogy még azt sem mondhatják el magukról, hogy egyenesen megálltak a diktatúrával szemben. Sunyi, beszari műsoraikban állandóan csak arra vigyáztak, nehogy valami rosszat mondjanak, aminek hátrányos következménye lehet rájuk nézve. Én nem tartozom azok közé, akik azt szeretnék, hogy a Klubrádió ne szűnjön meg. Szűnjön meg, múljon el az egzisztenciális biztonság, akkor majd talán elkezdenek egyenesen gondolkodni és beszélni. Ne tudják ezzel a sumákolással a demokrácia látszatát fenntartani, csak azért, hogy továbbra is felmarkolhassák az irreális fizetéseket. Vagy azt a „keveset”, amit mostanában kapnak.

Ezért elképzelheti mindenki a lelki világomat, amikor pénzhiány miatt először szembesültem azzal, hogy szakmailag arra a színvonalra süllyedünk, amilyen a magyarországi sajtó, egy idő után még az alá is. Csak azért voltam hajlandó kompromisszumot kötni ezzel, mert tudtam azt, hogy sok embernek még így is fontos, hogy létezünk. Belőlünk ugyanis ez a számítás, megalkuvás, a belterjes helyezkedés, a manipulálás hiányzik. De ha őszinte vagyok, bevallom, hogy amikor már annyi pénz sem áll rendelkezésünkre, hogy ezen a színvonalon fenntartsuk online hírújságként az Amerikai Népszavát, megkönnyebbülést is érzek, hogy nem kell olyasmit csinálni, amihez a pénzhiány miatt már nem szívesen adja a nevét az ember.

Tulajdonképpen csoda volt az is, ami eddig történt. Ennyi pénzből újságot még nem csinált senki. És voltak ennek a lapnak jó időszakai, amikor nem is lehetett látni, hogy néhány olyan ember készíti, akiknek többsége még szerkesztőséget sem látott. De amikor már lehetett látni, hogy ebből pénz soha nem lesz, tíz éven belül biztosan nem, és olyan országban próbáljuk segíteni a demokráciát, amely országnak a demokrácia nem fontos, elfáradtak az emberek, kimerült a lelkesedés. Nem lehet kilátástalanul öt ember munkáját végezni folyamatosan.

Azért kerültünk ebbe a helyzetbe, távol eredeti elképzelésünktől, mert túl hirtelen indultunk el. Amikor kiderült, hogy december 20-án elfogadják az új médiatörvényt, nem tudtuk, hogy a sajtót érintő részét csak július 1-vel léptetik életbe. Ezért azt gondoltuk, hogy a médiatörvénnyel azonos napon el kell elindítani az Amerikai Népszava online újságot, mintegy válaszul arra az aljas törvényre, amelyhez hasonló sehol a világon nincs. Mert ez a törvény nem tiltja be azonnal az ellenzéki sajtót, csak fenyegeti és öncenzúrára kényszeríti. A végeredmény ugyanaz lesz, de mégis megőrzi a demokrácia hamis látszatát. A magyar sajtó boldogan fogadta el ezt a felkínált lehetőséget (tisztelet a néhány kivételnek), és ezzel a törvény elérte célját. A régi reflexek beindultak, mindenki elfogadta az alkut. Mindenkit csak az egyéni, személyes boldogulása érdekli, senkinek nem számít, hogy mi lesz az országgal, a jogállammal, mi lesz a jövővel. Mi nem számítottunk arra, hogy a magyar társadalom, és annak rendkívül öntudatos és önhitt liberális része is, ilyen mértékben korrupt és megalkuvó. Két kezemen megszámolom azokat, akik felemelték valamilyen szinten a szavukat.

De ezt nem nekik rójuk fel, hanem magunknak, hogy ezt nem láttuk előre. Ennél fogva mindenki elfogadta a játékszabályokat, hogy nincsenek hirdetések, megfélemlítik a piacot, hogy nem lesznek bevételek, és nem lesznek befektetők sem, akik ellenzéki hangvételű médiába fektessenek, vagy azok támogatásában részt vegyenek. Fel kellett volna lázadni, de nem ez történt, hanem mindenki próbálja a saját kompromisszumát megkötni, és a helyzetet túlélni. Ez azonban hosszútávon nem működik. Az elkurvulás nem segít. Eljön majd az idő, amikor a közhangulat olyan lesz, hogy a diktatúra a végnapjait éli, akkor mindenki forradalmár lesz. Akkor majd mindenki támogatja az ellenzéki hangvételű orgánumokat, mindenki magának tulajdonítja a forradalmat, és hamar elfelejti, hogy mennyire aljas módon nyalta a seggét a diktatúrának, hogyan próbált kussolni, sumákolni, hogyan válogatta a szavait, hogyan ügyelt arra, hogy a kis motyó és a havi boríték megmaradjon. Ez engem már előre olyan undorral tölt el, hogyha eljön a forradalmi hangulat, kikapcsolom a hírforrásokat. Látom, hogy akik most fontoskodnak, és hülyéznek, például engem, mert keresik a jól fizető helyüket, ahol meghúzhatják magukat, 12 év múlva mekkora nagy forradalmárok lesznek. Mert Orbán Viktor diktatúrája ellen az első komolynak nevezhető megmozdulások mostantól számítva 12 évnél előbb nem kezdődnek el. Forradalmárnak viszont nem tíz év múlva kellene lenni, hanem most. Vagy még inkább akkor kellett volna, amikor Orbán először kiejtette a száján a fülkeforradalmat. Megszokásból a köztévét kellett volna felgyújtani. Most még lenne is miért.

Mindezt nem keserűségből írom, hanem őszinte megvetésből és utálatból. Azt a sunyítást, ami Magyarországon van, azt nem lehet megmagyarázni. Ami ebből a szempontból a mi lapunkat érinti, csupán annyi, hogy ezzel a magatartással, ahogyan a nagyokosok a diktatúrát megpróbálják komfortossá tenni maguk számára, olyan légkört hoztak létre, amelyben megakadt minden lehetőség, minden józan üzleti tárgyalás arra vonatkozóan, hogy egy bármilyen ellenzéki médium, így az Amerikai Népszava az eredeti koncepciójához méltó és szükséges támogatókat, befektetőket találjon. Így maradtunk pénz nélkül, és mivel már elindultunk, leállni nem lehetett. Ezért próbálkoztunk azzal a bűvészmutatvánnyal, hogy pénz nélkül csinálunk újságot. Csakhogy egy újsághoz jó szerkesztők, jó újságírók, jó technikai feltételek kellenek. Nekünk egyetlen szerkesztőnk sem volt. A mi lapunk kalákában készült, amikor arra járt valaki, feltett valamit. Ezek némelyikét én soha nem is láttam, mert eközben egy 32 oldalas hetilapot is előállítok, amit még szállítok is, egyedül. Így nem lehet egy online újságot készíteni. Olyat legalábbis nem, amilyet mi szerettünk volna.

Az olvasóknak ehhez elvileg semmi köze, ez a mi problémánk. Ám ha így lenne, már két hónap után leálltam volna azzal, hogy térjünk vissza az eredeti koncepcióhoz, szerezzünk hozzá pénzt, és ha a feltételek megvannak, akkor induljunk el újra. Ez egy üzleti vállalkozás, amelynek be kell tartani a szabályait, hogy működjön. Normális esetben. Csakhogy ez kezdettől fogva nem üzleti vállalkozás volt számomra, hanem szívügy, és soha nem is úgy tekintettem rá. Nevezzenek hülyének, akik keresik a megélhetést a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, de egy demokratikus, szabad országból néztem Magyarországra, és számomra elképesztő az, ami ott történik. Ezt az Orbán gyereket két héten belül kizavarták volna bármelyik demokratikus országból, ha szerencséje van, akkor nem húzzák fel az első fára. Ha Deutsch Tamás lennék, és nem tartanám gyenge viccnek, akkor most megkérdezném, hogy a ki a f..sz ez az ember, aki azt képzeli, hogy elveheti a szólásszabadságomat, megfenyegethet, betilthatja az egyházamat, az emberi jogaimat elvitathatja. Ki ez, hogy nem lehet elzavarni azonnal? Ezt nem anya szülte? Már elnézést, nem szívesen mond az ember ilyet, de ez az ember olyan buta, mint a föld. Ezt nem lehet szebben mondani. Amiket elmond évente Tusványoson, mint egy gondolkodó, az maga a rádiókabaré. Az egy paródia. Elfogadhatatlan, felháborító, ütés után kiált, amit ez az ember művel. Ordenáré fasiszta-klerikális diktatúrát csinál egy európai országból. A Balkán szintje alá süllyeszti egy primitív falusi futballista Kosztolányi, Babits, Krúdy, Ady Endre országát. Ezt szó nélkül tűri és hagyja az a magyar nép, amely magát olyan nagyra tartja. Arról nem beszélve, hogy milyen alantas gondolkodás húzódik ennek a hallgatásnak a hátterében. Nekem mindenem lázad ez ellen, de azok aljassága ellen is, akik ezt akár számításból, akár gyávaságból, akár antiszemitizmusból (mert ez áll igazán a hallgatás hátterében), nemcsak tűrik, hanem a maguk módján még támogatják is. És becsültem azokat az embereket, akik idejárnak, akik ez ellen lázadnak, akiknek fontos az, hogy az Amerikai Népszaván a hozzájuk hasonlókkal együtt legalább kifejezzék az undorukat. Ez az oka annak, hogy nem zártuk be sokkal hamarabb, és adom a nevem olyan produkcióhoz, amit amúgy – az anyagi nehézségek miatt – nem vállalnék. De azt mondtam, hogy egy olyan népség előtt, mint amilyen a magyar sajtó, tisztelet a kivételnek, nincs ki előtt szégyenkezni. Őket minősíti mindaz, ami Pesten van. Nem ez számít, hanem az, hogy legyen egy hely, ahol megmondjuk az igazságot, ahol nem kell félni, ahol nem sumákolnak, nem manipulálnak, nem hazudnak.

A válság azonban erősen érinti Amerikát, itteni olvasóinkat és hirdetőinket is, azon keresztül a nyomtatott újságot is. Ha Magyarországon egy demokratikus felfogású, szabadság után vágyó nép sínylődne a kemény elnyomás és diktatúra alatt, amelynek szüksége van a segítségünkre (mint ahogy ma is azt gondoljuk, hogy szüksége lenne), minden áldozatot meghoznánk, minden eladósodást vállalnánk, hogy felszabadítsuk szeretett népünket a diktátor csizmája alól. Csakhogy a mi szeretett népünk nem akar felszabadulni, kiválóan érzi magát a diktátor csizmája alatt. Elhitte, hogy a diktátorral szemben állók nem igazi magyarok, idegen érdekeket szolgálnak, és kirabolták őket. Nem az a baj, hogy se dolgozni, se tanulni nem szerettek, hogy száz évvel maradtak le a világtól, hanem őket a magyar nép ellenségei tették tönkre. Ilyen buta népet nem lehet megmenteni, ezeknek egy diktátor való. Pontosan egy színvonalon vannak. Megjegyzem, nekem az sem tetszik, amikor ezek a hasuk miatt hőzöngenek, és mindenem tiltakozik, amikor erre akar valaki demokratikus forradalmat alapozni. Demokratikus forradalmat csak demokraták csinálnak, ezek pedig nem azok. Nekem nem tetszik, amikor ezek prüszkölnek, hogy a gáztámogatás csökkent, ezért nem annyira jó Orbán sem. Normális helyeken egy fillér gáztámogatás nincs, de a szabadság elvétele miatt kitekernék a nyakát bármelyik gazembernek. De a magyarok nem ilyenek, ők a legszentebb dolgokkal is seftelnek, mert ingyen akarnak hozzájutni mindenhez. Eladnák a lelküket egy bagóért. Ezért nem a demokrácia, hanem a diktatúra oldalán állnak. Ha pedig így van, akkor hiába mondjuk mi itt azt, hogy emberek, fasiszta diktatúra van Magyarországon, keljetek föl, verjétek le, gyújtsátok föl, mert azt kéne, mert a magyar ember elégedett. Értelmisége cserbenhagyta, azt keresi, hol sütögethetné a pecsenyéjét, ezért nyomja az ótvaros értelmiségi dumát, ami a mellébeszélés magasiskolája. Az igazság nem kell senkinek.

Akik velünk együtt undorodnak az egésztől, tenni azok sem nagyon akarnak ellene semmit. Hasonlóan gondolják, mint a jó magyar ember. Amíg nem kerül semmibe, hadd jöjjön. De igazából nem döntötték el a mi olvasóink sem, hogy ellene akarnak állni a diktatúrának vagy nem. Meg akarják dönteni vagy nem? Hajlandók-e kockázatot vállalni és áldozatot hozni érte, vagy nem? Attól rettegnek, ki ne derüljön, hogy felmerészkedtek ide kukucskálni, ízlelni a tiltott gyümölcsöt, nehogy valami bajuk legyen. Miközben hatalmas táblákkal kellene vonulniuk az utcákra, megdönteni az önkényuralmat. Amikor ezt látom, nincs kedvem írni. Kinek, minek? Azoknak írjam az igazságot, akiknek tele van a gatyájuk? A magyar társadalom nem fogta fel, hova került. Nem akarja tudomásul venni, hogy nem helyezkednie, hanem harcolnia kell. Itt bizony ingyen kellene dolgozni az újságíró uraknak, nem várni és lesni, hogy van-e még valami eldugott pénze a Puchnak. Ingyen kellene gyújtó hangú cikkeket írni, röplapokat szórni, és akire az méretett, bevonulni a börtönbe. Elmenni akármilyen pocsék munkát végezni, de nem meghunyászkodni, hanem ezt a maffiát elkergetni. Az ilyen embereknek szívesen írok cikkeket, az ilyen olvasóknak bármilyen áldozat árán fenntartok egy újságot. Majd lesz valahogy, majd Isten megsegít. De nyulaknak beszéljek arról, hogy mit kell csinálni az oroszlánoknak? Ezért dolgozzunk? Ingyen? Mert ingyen dolgozunk, majd belegebedünk a munkába, a semmiért. Nemcsak ingyen dolgozunk, hanem még a mi pénzünket is költjük rá, a saját családunk megélhetését veszélyeztetjük. Nem is gondolnánk erre, ha lenne miért. De ha ide csak kukucskálni járnak titokban az Orbán-diktatúra gyáva alattvalói, akkor mi itt csak szórakoztatóipari tevékenységet végzünk. Akkor viszont legyenek kedvesek a szórakoztatásukhoz hozzájárulni. Ezért kértük, legyenek szívesek havi egy sör árával hozzájárulni ahhoz, hogy mi ezt a tevékenységet – legalább ezen a színvonalon – el tudjuk látni. Ennyit viszont nem szánnak erre. Ez mindennél többet elmond az igény őszinteségéről. És ez fontos üzenet számunkra is.

Mi a kapitalizmus hívei vagyunk, hiszünk abban, hogy a piac helyesen ítél, és azt elfogadjuk. Ez a piac úgy ítélt, hogy egyelőre nincs ránk szükség. Ez minket nem tesz boldogtalanná, mert egy csomó munkától, fáradtságtól, pénzügyi veszteségtől szabadulunk meg, és szembe tudunk nézni naiv önmagunkkal. Már majdnem elhittük, hogy bárkinek fontos az, amit csinálunk, amiért mindent feláldozunk. Ez pontosan 125 embernek fontos. Ez nem baj, csak ebben az esetben a drága időnket inkább olyan tevékenységre fordítjuk, aminek valamilyen szellemi vagy anyagi haszna, és bármiféle értelme van. Ezt beláthatja mindenki. Nekem nincsenek semmiféle ambícióim, szándékaim. Ha valamit kérhetek, akkor azt, hogy soha ne kelljen ott élnem, amíg nem üti fel a fejét valami civilizáció Magyarországon. Én csak segíteni akartam azoknak, akik hasonlóképpen gondolkodnak, és elmenekülni sem tudnak. De nem akarok úgy járni a hazaszeretetemmel, mint a Mókus őrs a vak nénivel, amikor át akarta vezetni az utcán, de a néni nem akart átmenni. Sokkal értelmesebb dolgokkal is el tudom tölteni az időt. Ha ez a helyzet változik, az más kérdés.

A Kohányi Társaság ezért nem szűnik meg, mert még szükség lehet rá. Nem vesszük le a tagtoborzó felhívást sem, elfogadjuk továbbra is a támogatásokat, miután ebben a pillanatban 2800 dolláros tartozásunk van, amit valahogyan ki kell majd fizetni. Emellett fenntartjuk azt a lehetőséget is, hogy ha a szabadság hívei és barátai meggondolják magukat, fontosnak tartják egy olyan médium létezését, amely nem tartozik a médiatörvény alá, nem a megélhetése szerint méri az igazságot, amely kész és képes arra, hogy nevén nevezze mindazt az aljasságot, ami Magyarországon történik, akkor mi készen állunk arra, hogy ezt a munkát folytassuk. De nem tudjuk ezt tovább saját erőnkből megtenni. Ha bármikor összejön annyi pénz, hogy meg tudunk fizetni néhány embert, akkor ezt azonnal megtesszük. A Kohányi Társaság pénzét semmi másra nem fordítjuk, csak erre. A KT számlái fölött két tagunknak ellenőrzési lehetőséget biztosítottunk, még aláírási jogot is kaptak. Ha az olvasók úgy gondolják, bármikor újraindíthatjuk az AN hírszolgáltatását. A mi híreink eddig sem voltak újak, mert arra semmi pénzünk nem volt, de igyekeztünk a hírek mögött levő valóságra rámutatni. A hazai híradások legtöbbje ugyanis számunkra már olvashatatlan és vérlázító.

Emellett nyitottak vagyunk arra, hogy olyan befektetők megjelenjenek, akik elfogadják az AN szellemiségét és céljait. Ha a Kohányi Társaságba ömlöttek volna a tömegek, tulajdonrészt is adtunk volna érte. Ha lesz igény, amely a minimális feltételeket biztosítja, az AN újraszervezi az online hírszolgáltatást. Továbbra is készek vagyunk arra, hogy az Amerikai Népszava egyedi és kivételes lehetőségeit a szabadság és a demokrácia szolgálatába állítsuk. Ha a magyar újságíró társadalom rájön arra, hogyha nem lép be Orbán médiabirodalmába, akkor senki nem fogja a megszokott színvonalon eltartani, és rájön arra, hogy nem munkahelyet kell keresni, hanem meg kell dönteni a diktatúrát, akkor itt van a felület, ahol kibontakozhat. Ha nem kell, akkor nem kell, mi megvagyunk enélkül is. Köszönjük szépen.

Félreértés ne essék: nem nekünk van szükségünk Önökre. Mi nagyon jól megvagyunk, és sokkal jobban lennénk, ha az elmúlt nyolc hónapot nem ezzel töltjük, és azt a pénzt, amit erre költöttünk, nem erre fordítjuk. Ami dühít, hogy ez az ország mennyire béna, és még azok is ennyire tehetetlenek, akik legalább tisztában vannak azzal, hogy mi történik. Szerintünk nagy pazarlás egy ilyen lehetőséggel nem élni. A demokratikus sajtó hamarosan meghal, vagy olyan lesz, hogy annál jobb lenne, ha nem lenne. A diktatúra jogi kereteit megteremtik még az ősszel, januártól pedig a NER működni kezd. Nem marad olyan sok felület, amely nem vesz tudomást a diktatúráról. Ebben a helyzetben meg kellene ragadni minden lehetőséget. Olvastam egy hírben, hogy az Orbán-kormány évi 11 millió forintot fizet egy cégnek azért, hogy figyeljen egy portált, nincs-e valami fennakadás. Ez csak a figyelés díja. Mi 11 millió forintból egy évig kétszer ilyen színvonalon tudnánk működni, mint ahogy eddig. A demokratikus oldalnak nincs 11 millió forintja erre, miközben nyolc évig kormányoztak, a demokrácia infrastruktúrájára, ha úgy tetszik, ránk hivatkozva szivattyúztak ki százmilliókat a költségvetésből, de a pénznek nincs nyoma. A világ legkorruptabb kormányai között emlegetik őket, és szegények, mint a templom egere. Hacsak nem ebből a pénzből épült a Fidesz médiabirodalma. Vicces lenne, ha még a demokrácia támogatására kilopott pénz is a diktatúrát építette volna. És nem tenném a nyakamat arra, hogy nem így történt. De senki másnak sem fontos annyira a diktatúra megdöntése, hogy évi 11 millió forinttal támogassa, vagy befektetőként próbáljon életet lehelni ebbe a lehetőségbe. A demokrácia ügye nem lehet csak a magánügyem. Persze, ha ez a lap csak szórakoztatja az idejárókat, és gumicsontot ad az elégedetleneknek, arra ez kidobott pénz. Arra mi is sajnáljuk az időt. De ha valakik meg akarják dönteni a diktatúrát, akkor az Amerikai Népszava jó befektetés.

Köszönöm munkatársainknak, hogy ekkora áldozatot hoztak, és bízom abban, hogy ez nem volt hiábavaló. Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét, és anyagi támogatását. Szeptember 1-jén egy időre elbúcsúzom. Utána kialszom magam, pihenek, olvasok, nem nézek magyar híreket. Majd valamikor helyezek fel néha egy-egy hírt vagy írást, ha inspirációt érzek. Ha nem kell emberfeletti erőfeszítéseket tenni a website fennmaradásáért, talán még arra is marad időm, hogy néha írjak. Mégiscsak ez lenne a foglalkozásom.

A nyomtatott lap változatlan formában működik tovább. Az AN szeptember 1-jétől csak a hetilap honlapja lesz, amíg nincs pénz. Önöknek pedig rendelkezésre áll a többi magyar média, ahol őszintén reméljük, hogy pótolni tudják azt, amit itt most elveszítenek. Nagyon köszönöm eddigi megtisztelő figyelmüket.