Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kihagyja a vb-t az olimpiai bajnok futó 2011. augusztus 3. szerda 11:44 | AN Forrás: BBC

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kihagyja a vb-t az olimpiai bajnok futó

New York – Jeremy Wariner, a férfi 400 méter athéni olimpiai bajnoka sérülés miatt nem vesz részt az augusztus 27-én kezdődő tegui atlétikai világbajnokságon. Helyét Jamal Torrance veszi át 4×400-as csapatban.

A kétszeres egyéni vb-győztes, a pekingi olimpián, s a legutóbbi világbajnokságon is második amerikai futó egy júliusi edzésen szenvedett lábujjsérülést. Orvosai szerint műtéti beavatkozásra nincs szükség, de felépülése legalább 12 hetet vesz majd igénybe.

“Most a gyógyuláson van a hangsúly”, mondta a 27 esztendős atléta. “Fel kell készülnöm a következő szezonra, hogy legyen esélyem a második négyszázas aranyérmem megszerezésére.”

Wariner 20 évesen robbant be a világ élvonalába, s rögtön megnyerte az athéni játékokat, majd a 2005-ös és a 2007-es vb-n is uralta a négyszázas számot. A pekingi olimpián aztán kikapott honfitársától, a később doppingvétség miatt eltiltott LaShawn Merrittől, akivel szemben 2009-ben Berlinben is alulmaradt. A tavalyi szezonját sérülések hátráltatták, idén pedig csak a legjobb 12. négyszázas időt tudhatja magáénak.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Magyar futósiker Floridában 2013. július 21. vasárnap | AN

Berki Krisztián aranyérmes a tornavébén 2011. október 15. szombat

220 milliárd dollárba kerülhet a katari vébé 2011. szeptember 9. péntek | AN

Atlétikai vb: Pars Krisztián ezüstérmes 2011. augusztus 29. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos