Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schiffernek demokratikusabb a Jobbik, mint a Charta 2011. augusztus 25. csütörtök 9:48 | AN

  • Hozzászólások(74)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Schiffernek demokratikusabb a Jobbik, mint a Charta

Budapest – A 4. Efott-táborban tiszteletét tette Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is, ahol húsz percet töltött a Jobbik napernyője alatt, majd nagy kacagásokkal Zagyva György Gyula Jobbik-képviselővel parolázott, aki a sajtó egyes munkatársait korábban obszcén szövegekkel és karikás ostorral fenyegetett meg. Vele szemben nem voltak Schiffernek aggályai a demokratikus elkötelezettséget illetően, a Demokratikus Charta ügyvivőivel szemben viszont igen.

Schiffer András végre bemutatta, amit eddig senki nem tudott, hogy mitől más az a politika, amelynek hangoztatásával ők a parlamentbe jutottak. Ezt ugyanis még azok sem tudták, akik rájuk szavaztak, és az elmúlt egy év során sem derült ki igazán. Az Efott-táborban kiderült, hogy ennek lényege a nyitottság a szélsőjobboldal felé, és a teljes elzárkózás a demokratikus elkötelezettségű baloldali vagy szabadelvű pártok és személyiségek irányába. A Lehet Más a Politika rövid történetének homályos fejezete, hogy az utolsó pillanatban hogyan sikerült megfelelő számú kopogtatócédulára szert tenni, és ehhez milyen segítséget és honnan kaptak.

Mindenesetre, a Demokratikus Charta felszólítása jó volt arra, hogy egyértelművé váljon, az LMP valójában hová tartozik, milyen elveket követ, és hogy mi a “más” a politikájukban. Demokratikus látszatot kölcsönöznek a diktatúrának, noha ebben nincsenek egyedül, mert az MSZP is megteszi a Fidesznek ugyanezt a szívességet. Különbségek azért vannak. A náci Jobbikkal egyelőre nem parolázik az MSZP, bár ma már ennek is vannak hívei.

Schiffer András a Jobbik védernyője alatt. Ez nem zavarja, a koncepciós perek sem zavarják, csak a Demokratikus Charta elfogadhatatlan számára. (Fotó: Szűcs Attila László)


VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.3/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 18 szavazatból)
Schiffernek demokratikusabb a Jobbik, mint a Charta, 3.3 out of 5 based on 7 ratings

  • Hozzászólások(74)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

74 Reader’s Comments

  1. Marcus Aurelius

    2011. augusztus 25. csütörtök

    12:13

    Szíjjártót próbálja meg elpirulásra bírni. Ha sikerül neki, gyűjtést indítok, a szoborállítás bevallott céljával.
    ——–
    Na akkor figyelj jól, te kis senki!
    Itt még utoljára elmondom neked: egyetlen meghívásunkat sem fogadta el a barátod. Félt. Félt, mint ahogy te rettegnél, ha neked kéne nálad csiszoltabb elméjű és nembeszari (mint te) plénum előtt megválaszolni olyan kérdésekre, amelyeket pl. te meg sem tudnál fogalmazni, nemhogy feltenni.
    Jó tanács: gondold ezt végig, ha képes lennél rá. (Nem leszel, de talán mások igen.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -10 (18 szavazatból)
  2. tabán
    2011. augusztus 25. csütörtök
    19:50
    Unalmas dolog valakit ennyiszer figyelmeztetni a lököttségeire, de mivel ennek elmaradását valószínűleg félreértenéd:
    “…te kis senki!” – feltevésnek (így, egy anonim viszonyban) megjárja, de egy normális ember inkább már ténynek tekinthető elemekkel operál, ahol lehet. Ha ezt a minősítést ténynek tekinted, kérlek, bizonyítsd. A bizonyítás elmaradása esetén rád hullik vissza.
    “…egyetlen meghívásunkat sem fogadta el a barátod. ”
    Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy meghívtátok (miért ne). De te mivel támasztanád alá, hogy nekem barátom?
    “…nembeszari (mint te)…” valami megindoklást, ha lehetne.Te már vádoltál engem fröcsögéssel. Szóval zavarosan jársz el.
    “…nálad csiszoltabb elméjű…” mint pl. te? csiszolt elméhez csiszolt észjárás és csiszolt megnyilvánulási formák szoktak tartozni.
    Jó tanácsok? Nekem is lennének. De előbb kissé változz meg. ( Akkor meg már talán szükséged se lesz rájuk.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  3. Sajnálatosnak tartom, hogy olyan hangnem is előfordul itt, aminek nem lenne szabad. Ha szeretnénk egy jobb világot, de minimum egy jobb kormányt, akkor össze kell fognunk, különben nincs esélyünk egy olyan párttal szemben, ahol egyszemélyes akarat érvényesül.
    Az érem másik oldala, hogy fröcsögni akkor sem méltó kultúremberek között, ha nevünket adjuk hozzá. A névtelenség mögé bújva nem csak méltatlan, de jellemtelen is.
    Ugyanakkor névtelen fröcsögésre korrekt választ adni nem csak kultúrált emberre, de csiszolt elmére és önfegyelemre is vall.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  4. Tregua Mei. Tisztelt nem tudom ki, felhívom szíves figyelmét egy aprócska tényre, én a családfámat kb. 600évre visszamenőleg ismerem, míg az ön által említett úr nem mindig viselte az Orbán nevet!!!!!!!!!! Nem vagyok elvakult, de nem eszem meg a gömböc maszlagját se, hogy én kire szavaztam nem tartozik önre a legcsekélyebb mértékben sem………….Én csupán a véleményemet, mondtam el önnek pedig nincs joga hogy ezért ledorongoljon………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Úgy látom egyesek felveszik azt az alpári stílust amit a másik oldaltól nem tudunk elfogadni!! Talán nem kellene ennyire lesüllyedni!!!
    Sciffer is előbb-utóbb besározódik mint a többi politikus, ha már nem az!!
    Arra én is kíváncsi lennék honnan lett hirtelen kopogtató cédula!! Kapnak ,ég nagy pofont a választásokon!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  6. @tabán
    2011. augusztus 25. csütörtök 19:50
    Végigolvastam Marcus Aurelius beírásait, és ennek alapján kérdezlek:
    Mitől vagy ekkora büdös nagy paraszt valakivel, aki erre nem szolgált rá?
    Te csiszolt elméjű, nem beszari, mindenkit lenéző kis seggfej.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. Rákérdezőt olvassátok el!! 20:56 a ku….va életbe!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Treuga Mei

    Mily meglepő…Kétosztatú gyűlöletkultúráról beszélni ezeken az oldalakon.
    Kedves uram /hölgyem!
    Én az LMP-re szavaztam,(sajnálatos módon) azért is bátorkodom pár mondatot leírni, cáfolandó a fentebbi állításait.
    Ha lehet más a politika,akkor mivel lehet magyarázni Schiffer András féldemokratikus(?) voltát?
    Az orbáni politikát hogyan lehet más politikával szó nélkül hagyni, sőt, asszisztálni neki!
    Mit tesz az LMP az orbáni politika ellen? Demokratikusnak deklarálja?
    Mindazzal az ámokfutással amiben a fidesz részeltette az ország lakosságát (figyelem! nem a fél országot írom) hogyan tud egyetérteni?
    Hogy lehet az, ha lehet más a politika, hogy Schiffer András a pártja nevében lefekszik a fidesznek???
    Nem láttam, pedig vártam, hogy hatalmas demonstrációt rendeznek, eget, földet megmozgatva – a demokrácia védelmében!!!
    Nem terelni kellene kedves polgártársam (??), hanem érvelni, és nem kétosztatú gyűlöletről kellene szónokolni, hanem becsületesen kellene politizálni, és főleg egyenlő mércével mérni!
    Az a Schiffer András aki bepereli Gyurcsány Ferencet az ismert okok végett, elfelejti beperelni Orbán Viktort, az alkotmány önkényes megváltoztatása végett!!!Elfelejti beperelni a számtalan törvénytelen törvénykezése végett, a nyugdíjak einstandolása végett, az alkotmányos jogaink elvétele végett!!!!!

    Miért???Erre kellene magyarázatot adnia, mielőtt kétosztatú gyűlölködésről értekezik kedves Treuga Mei!!!

    Sciffer Andrást nem mi tettük azzá, ami, hanem saját maga vált azzá, ami!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  9. hát ha a rosszabbik meg a posztmadaras maradékok összefognak, abból nagyon elmebeteg dolgok születnek.
    csak az különbözteti meg őket egymástól, hogy még nem randaliroznak mentelmi joguk mögé bujva!
    egy percig sem hittem el, hogy tőlük várjam a kánaánt, de legalábbis olyan vérmes reményeket, hogy egyre távolodni fogunk a szakadék szélétől egy új tipusú, más stilusú politikával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  10. Treuga Mei! Mindig is az volt a véleményem, hogy az LMP Orbánc lepkehálója a szabadon röpködő liberálisok befogására. Ha te azt hiszed, hogy ezen a véleményen Schiffer demagóg, debil, antidemokratikus válasza a Charta levelére változtat – akkor nem vagy magadnál!
    “Nem csak a szocialista párt van a mostani kormány alternatívájaként jelen”????
    Valami nagyon ütőset vehettél be!.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  11. Kedves Treuga Mei!

    Én a rendszerváltás óta az összes – kivéve a legutolsót – országgyűlési és önkormányzati választáson részt vettem ajánlószelvény-gyűjtőként. Elhiheti, van elég tapasztalatom ebben a munkában.

    Ezért aztán nekem nem fogja bemesélni az LMP, hogy hirtelen, az utolsó éjszakán csak úgy hipp-hopp összejött a szükséges mennyiség. Ilyen pont úgy nincs, mint ahogy nem kering egy pár gumicsizma a Hold körül.

    Arról már nem is írok, milyen aljas, szemét módon bántak el a kerületünkben azokkal a volt szocikkal, akik kiábrándulva saját pártjukból, segítettek nekik a szelvénygyűjtésben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  12. Szakasits rosszul lenne, ha látná ezt az ivadékot. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  13. Kedves cornelius!
    A hírszerző kerek-perec bebizonyította, hogy az LMP olyan vidéki körzetekben produkált kopogtatószelvények százait, ahol azután egyetlen szavazatot sem kapott.
    Egyet sem!!!!!!!!!!

    No comment!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  14. A Jobbik jobbról, az LMP balról a Fidesz szatelit párt kreálmánya. Ha úgy hozná a helyzet, még vígan össze is fognának kormányzásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  15. Treuga Mei
    2011. augusztus 25. csütörtök
    18:01
    Hogyan is van ez Kedves Treuga Mei? Komolyan mondja azt amit leír, hogy ” Nem csak a szocialista párt van a mostani kormány alternatívájaként jelen.” Gondolom itt arra gondol, hogy az LMP lenne ez az alternatíva. Ahhoz képest, hogy a választások óta talán egyetlen felmérés szerint sem érte el egyszer sem a parlamentbe bejutási küszöböt, eléggé optimista , nem gondolja? Önnek nem mond valamit, ha egy párt csak a választáson kap annyit, hogy bejusson és azóta se? Akkor hogy is juthatott be? Elismerhetné, hogy minimum felmerülhet a külső segítség gyanúja. Én nem állítom, hogy valóban az OVis adatott át nekik kopogtató cédulákat, és azt sem, hogy a szükséges szavazólétszámot “átküldte” szavazni (mint 2006-ban az MSZP kisegítette az SZDSZ-t), mert ugye nem voltam ott, nem tudnám bizonyítani, de mindenesetre gyanús, nagyon gyanús, hogy azóta csak alulról szagolják a bejutási küszöböt! Hová lett a többi rájuk szavazó? Persze magyarázni lehet, de megmagyarázni már jóval nehezebb kedves Treuga Mei! És ha valóban olyan nagyon demokraták lennének, akkor nem asszisztálnának az OVisnak a koncepciós pereihez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. treuga mei

    az LMP egy kis part, eppenhogy bejutott a parlamentbe es az ilyen kis partok sosem lesznek kepesek lapot osztani, csupan eldonteni, hogy melyik nagyobb part szekeret tolja, az szdsz nem behodolt az mszp-nek, hanem elfogadta a lehetoseget a kormanyzasban valo reszvetelre, amit a szinten ketharmados gyozelemmel kormanyra kerult mszp felajanlott nekik nagyvonaluan…..egy part onallo arculatat ne az emberek ellen probalja megtartani, hanem az emberekert, osszefogni az orszag erdekeben nem szegyellnivalo gyengeseget, hanem egyuttmukodesi keszseget tanusit, amivel a jobb oldali partok nem rendelkeznek, eppen ezert tobbet artanak, mint hasznalnak…
    orban es a jobbik legnagyobb bune, sajat nepenek osszeugrasztasa minden alap nelkul, nem szakertelem, hanem csupan ez hatalmi poziciojuk alapkove….erre epitkeznek es ennek csupan egyetlen funkcioja van, hogy egy ilyen bugris semmirekellok csapata, mint az orbankormany anyagilag megerosodve tudja bomlasztani a tarsadalmunkat…..ebben segedkezik az LMP, remelem a bortonbuntetesukben is ekkora lelkesedessel osztozkodnak, ha lesznek olyan szerencsesek, hogy elve megusszak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Ha nem tűnt volna fel, a “Zöldek” és mutációi (nem csupán errefelé) nemhogy egyáltalán nem “baloldaliak”, ha mond még valamit ez a megjelölés, hanem helyenként (pl. Németországban) már megalakulásuk idején soft-fasisztoid irányzatokat (is) befogadtak. Ne tápláljunk illúziókat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Az LMP a Parlamentben, a FIDESZ-KDNP és a Jobbik között ül, akkor ez alapján is meg kellene határoznunk az LMP politikáját? Mi is pontosan a bűne Schiffer Andrásnak a Chartával szemben? Talán az, hogy Gyurcsány Ferencet bírósági úton is számon kéri és a Charta nyílt levele ellenére nem vonja vissza a Gyurcsány Ferenc elleni feljelentést? “….azt javasoljuk, hogy még mielőtt az Országgyűlés szavazna Gyurcsány Ferenc képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, vonja vissza feljelentését! ” Aki figyelmesen követi az LMP tevékenységét, az észreveszi, hogy a mostani kormányt is számon kéri a jog eszközével. http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/27536/az-lmp-beperli-a-kormanyt-a-magyar-kinai-megallapodasok-visszatartasa-miatt/ Az pedig, hogy az EFOT rendezvényen egy másik parlamenti párt, a Jobbik területén, Jobbikos politikusokkal is (MSZP politikus is ugyan ott, ugyan akkor jelen volt) beszélget, az inkább becsülendő és példaértékű, mint elítélendő. Mire vezetett a radikális jobboldal eddigi kirekesztése? Második alkalommal ülnek a parlamentben a képviselőik. Kiráz a hideg a Jobbiktól, de ettől még tényezők, akikkel nem lehet nem számolni. Szóval ez a cikk a maszatolást szolgálja, semmi mást, hiszen pont azt a parlamenti pártot próbálja hiteltelennek bemutatni, amely párt, elkötelezett a demokratikus értékrend iránt és ezen elkötelezettsége okán tesz fájó lépéseket úgy Gyurcsány Ferenc, mint Orbán Viktor hibás lépései ellen. Sok sikert kívánok az LMP-nek és hasonló jó döntéseket kívánok Schiffer Andrásnak és politikus társainak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  19. Attila!
    Senki sem állította, hogy az LMP-ben nincsenek jóhiszemű, naiv, jóindulatú emberek is. Viszont arra akartunk rámutatni, hogy ezek vagy nagyon hamar megszabadulnak Schiffertől és a fidess-szatelitpárt imázstól – vagy nekik is viselni kell a következményét. Mert tényleg csak nagyfokú jóhiszeműséggel, és naivitással lehet továbbra is abban bízni, hogy Lehet Más a Politika. Az Mszp és Gyurcsány felé rugdosással ugyanis nem a fene nagy függetlenséget és másságot – hanem az Orbán segédcsapati jelleget erősítik!
    Ja és ha szabadna egy kérést! A szerkesztő nem veszi jó néven, ha ezt a felületet akár cégek, termékek, akár politikai pártok ingyenes hirdetési felületének használják. Ezért szíveskedjenek megtartani a saját elvakított híveknek célzott pártpropagandát – vagy pedig szíveskedjenek ennek terjesztéséhez hirdetési felületet vásárolni! Azt ugyanis módunkban áll kikerülni, míg itt a kommentek közé bujtatva kénytelenek vagyunk végigrágni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. A renegát kaméleon
    .
    Itt még nem olvastam, de azt hiszem a Klub rádióban hallottam, hogy S c h i f f e r . korábban, nem tudom milyen ügyekben – mint ügyvéd – k é p v i s e l t e . O r b á n t .
    Azt hiszem, ez a tény mindent megmagyaráz az abszolut elkötelezettség dolgában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Ui.
    A Szép vagy, gyönyőrű vagy Magyarország szerzőző párosa jut még Schifferről az eszembe. Ők megírták “gyönyörű” harmad-himnuszunkat (a Hymnus és a Szózat után), amelyre a Horthy korszak zenei világának jelképeként is tekinthetünk, majd nem sokkal később a Magyar Államvasutak marhavagonjába pakolták őket és végleg Auswitzba toloncolták mindkettőt
    Mentségükre szóljon – szemben Schifferrel – hogy Ők akkor még nem tudták, hogy mihez adják a tehetségüket és segítségüket…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. Attila!
    .
    Elképzelhető lett volna, hogy mondjuk a szociáldemokraták a harmincas évek elején tárgyalásba bocsátkoztak volna Hitler pártjával…? Ugye nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Kekec!

    Valaminek másként kell történnie, hiszen az eddigi politikai magatartások, többnyire tragédiákhoz vezettek. (Trianon, Recsk, gazdasági világválságok) Szerintem Gyurcsány nem rugdosva van, hanem felelősségre lett vonva, ahogy a mostani kormányt is a felelősségre vonás várja, lásd az előző bejegyzésemben.
    Az LMP már hírbe lett hozva szinte minden politikai párttal és kedves Kekec, Te is ezt teszed most és nem a konkrét ügyekre reagálsz, csak a konkrét személyekkel kapcsolatos történésekre.
    A szerkesztői elveket remélem nem sértettem meg sem az előző sem a mostani bejegyzésemmel. A cikkben állítások hangoztak el, amire szerintem nem lehet a politikai meglátásoktól mentesen reagálni, erre való a vélemény rovat.

    Verdenvorld!
    Nem álltak szóba Hitler pártjával, lett is világégés. Nyilván ez a mondat önmagában nem helytálló.
    Az információáramlás, a tájékozódás teljesen más mint a harmincas években, ezért nagyon nehéz összehasonlítani a két korszakot.
    Attól, hogy nem létezőnek képzelem el a hungarista eszméket is valló Jobbikot, attól még léteznek, attól még kifejtik a hatásukat. Ha a tisztelt politikai elit tisztességesen és felelősséggel tette volna eddig a dolgát (ez igaz a harmincas évekre is) nem nyert volna teret sem a MIÉP, sem a Jobbik (sem az NSDP) . Nyilván, tartósan jól dolgozni a közért nehezebb feladat, mint olyan háborús hangulatban vagdalkozni, ami ma Magyarországon van.

    Azt is érdemes lenne tudni, hogy még kiket és főleg milyen ügyekben védett jogászként Schiffer András, illetve az ügyvédi irodája. Van egy sejtésem, hogy az ügyek milyensége a lényegesebb, mint a személyek, akiket védett.
    Egy gyilkos ügyvédjét ugye nem tekinted gyilkosnak, csak azért mert jogi védelmet biztosít neki?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. Attila, a jó Isten áldjon már meg! Schiffer ebben az ügyben nem VÉDŐ, hanem FELJELENTŐ (ráadásul jogászként sem igazán remekelt) , amit korábban még (talán) menthetett a pártja ismertségének mindenáron való elősegítése – de most már SEMMI! Főleg azzal a debil és antidemokratikus, orbáni mélységekbe merülő szöveggel nem, amivel a visszavonást elhárította. Ha valami naiv HÍVŐ még nem lett volna tisztában a dolgokkal -ez már csak kinyitotta a szemét! És továbbra is ajánlom, hogy az LMP tagtoborzó agymosását fizetett hirdetésben szíveskedjél terjeszteni – akkor ugyanis módom van kikerülni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos