Hazudott a híradó a náci himnuszról 2011. augusztus 21. vasárnap 7:48 | AN

  • Share/Bookmark
Hazudott a híradó a náci himnuszról
Az MTI propagandacentrum egy új világot varázsol Magyarországnak. Köze sincs a valósághoz, de nem is szép. Fotó: MTI

Budapest – A Magyar Televízió híradója nem közölte, hogy a német sajtó és a német sportvezetők tiltakoztak a magyar szervezők hazugsága miatt, miszerint nekik megmutatták volna előre a német himnuszt, és azt rendben találták. Nem láttak semmit. A kormányirányítás alá vont propaganda televízió azt állította, hogy a náci verzió “sokakban visszatetszést” kelt. Ezzel szemben az igazság az, hogy vérig sértették Németországot.

Az Orbán-kormány propaganda szócsövének híradója az alábbi tudósítást adta: “Bocsánatot kértek a német versenyzőktől a szegedi kajak-kenu világbajnokság szervezői, miután a tegnapi díjkiosztón rosszul játszották le a német himnuszt: a hivatalosan használt harmadik versszak helyett az első hallatszott, az, amelyiket a nemzetiszocialista rezsim alatt használtak. A magyar szervezőbizottság szerint előre megmutatták a német csapatnak, hogy melyik részt fogják használni, és akkor a németek nem tiltakoztak. Ők viszont nem emlékeznek erre.”

Nem azt mondják, hogy cáfolták, hanem azt, hogy “nem emlékeztek”.

Majd a tudósítás így folytatódott: “Deutschland, Deutschland über alles! – ezzel a szöveggel a második világháború óta nem használják a német himnuszt, mert a nemzetszocializmus (nemzetszocializmus, így mondta a közszolgálati Magyar Televízió, te jó isten! – A Szerk.) idején énekelték így, és ez sokakban visszatetszést kelt. A szegedi kajak-kenu vébén tegnap mégis ez a változat szólt a női 1000 méter kajak kettes eredményhirdetésén.
– Ez az ellenőrzés megtörtént… – mondja egy férfi.
A szervezők a résztvevő országok himnuszát és zászlaját is ellenőrzik a nemzetközi versenyek előtt. Ez Szegeden is megtörtént. A szövetségi főtitkár szerint a németeknek is megmutatták, mit játszanak majd le.
Schmidt Gábor: – Ők nem jelezték, hogy gond van. Ennek ellenére, amikor értesültünk erről a dologról, azonnal elnézést kértünk a német csapattól és természetesen kicseréltük a himnuszt.”

Majd azzal próbálják bagatellizálni a történteket, hogy hasonló eset máskor is megtörtént: “Nem Szegeden történt ilyen először. 2009-ben Angela Merkel kancellár párizsi látogatásakor is a régi himnusz csendült fel.”

Ezután jön az önigazolás, és a nézők manipulálása: “Az általunk megkérdezett német szurkolók azt mondták: nincs okuk haragra, egyszerű baki történt.  – Nem volt jó érzés hallani a régi szöveget – mondja ez a német lány, de ma már a jó ment, és remélem mindjárt újra hallani fogom. Szombaton háromszor álltak a németek a dobogó legfelső fokára, mindannyiszor a jó himnuszt játszották. A német szövetség vezetői pedig azt nyilatkozták: a szervezők bocsánatkérésével lezártnak tekintik ezt az ügyet.”

Egy szóval sem említik a német vezetők és a német sajtó felháborodását. Baki történt, nem tehetünk róla, megmutattuk, csak ők nem emlékeznek rá. Ez másokkal is előfordul, majdhogynem mindennapos, és néhány erre kiválasztott némettel elmondatják, hogy majdnem hálásak is azért, hogy lenácizták őket.

Egy németnek tetszene ez az eljárás, és ez a magyar “közszolgálati” tudósítás. Goebbelsnek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (19 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +24 ( 26 szavazatból)
Hazudott a híradó a náci himnuszról, 4.6 out of 5 based on 19 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Share/Bookmark

16 Reader’s Comments

  1. Ha jóhiszemű lennék (ahogy ált. az vagyok) , akkor azt mondanám , hogy ha nem is volt szándékos a dolog , de kurva nagy taplóságról és hozzá nem értésről tanúskodik . Ha pedig rosszhiszemű , akkor is érvényesek az előző megállapításaim … plusz én a németek helyében kivizsgálásért folyamodnék , mert egy álságos bocsánat kéréssel nem lehet lezárni/lerázni ezt a kellemetlenséget ! Ez több , mint sértő …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  2. ” nemzetszocializmus ” így hangzott el, többször is.
    Rögtön megütötte a fülemet.
    Csak ámultam!
    Még ezt sem tudják! Egyáltalán mit tudnak erről az időről?!
    Ki ez az ember, aki beszélt? Vagy így volt neki leírva? De akkor is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  3. Azért az is érdekes gusztusra vall, hogy van egy állam, amely megtartja a náci szellemiségű ország himnuszának a dallamát, és a himnusz szövegei között válogat.
    (Az első versszak náci-, a harmadik versszak már nem.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (25 szavazatból)
  4. Ezt sem és sok mindent nem . A történelem (megközelítőleg) objektív ismerete nem privilégium , csak tisztesség kérdése . Az iskolákban borzalmas agymosás és mítoszokra épített “tanítás” (butítás) folyik . Hihetetlen felelőtlenség !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  5. #Balogh Lajos / — azért ennek is van oka és én nem tartom a németeket annyira hülyéknek , hogy ezt ne tudnák .
    (Ezt olvasom a neten )
    Németország nemzeti himnusza Das Lied der Deutschen („A németek dala”). Joseph Haydn írta 1797-ben zenéjét, 1841. augusztus 26-án pedig August Heinrich Hoffmann von Fallersleben írta szövegét Helgoland szigetén a német egyesülési próbálkozások jelképeként.
    A 19. század elején Németország még nem volt egységes és sok német városállam saját himnusszal rendelkezett. Az első himnusz, 1866-bó a „Was ist das Deutschen Vaterland” („Mi a német szülőföld?”) volt. Ernst Moritz Arndt írta szövegét 1813-ban, zenéjét pedig Gustav Reichardt szerezte 1825-ben. Az 1871. évi egyesítésekor a porosz himnusz lett („Heil Dir im Siegerkranz”) a himnusz, (ma az angol himnusz, „God Save the Queen”) dallama.
    A himnusz dallamát, eredetileg mint „Das Lied der Deutschen”, ugyan Haydn írta, de nem is Németország, hanem szülőhazája, Ausztria számára, mikor az felkérte, hogy írjon egy hazafias dalt. A „Gott erhalte Franz den Kaiser” („Isten óvja Ferenc császárt!”) kezdősort adták csak meg Haydn-nak ugyanis I. Ferenc volt ekkor Ausztria császára. Az ausztriai himnuszba is belekerült később a „Gott erhalte” kezdet de nem sokáig maradt benne.
    Az eredetileg 3 versszakos Lied der Deutschen szövegéből ma a harmadik versszakot használják Németország nemzeti himnuszként. 1923-ban Albert Matthäi ugyan írt egy negyedik versszakot is de 1952 óta nincs használatban. Érdekesség, hogy amíg a Német Szövetségi Köztársaság nemzeti lobogóját a 1949-es Alaptörvény szabályozza, addig a német himnuszt jogilag semmi sem erősíti. Bár az első versszak használatát nem tiltja a törvény, de a nemzetiszocializmusban sokat énekelt himnusz állítólag visszatetszést kelt Európában, ezért nem használják. A második versszak ellen Európa nőszervezetei emeltek kifogást, ezért egy 1991-ben Richard von Weizsäcker szövetségi államelnök és Helmut Kohl kancellár megállapodása alapján a harmadik strófa de facto a német himnusz.

    Deutschland, Deutschland über alles,
    Über alles in der Welt,
    Wenn es stets zu Schutz und Trutze
    Brüderlich zusammenhält
    Von der Maas bis an die Memel,
    Von der Etsch bis an den Belt.
    |: Deutschland, Deutschland über alles,
    Über alles in der Welt! :|

    Deutsche Frauen, deutsche Treue,
    Deutscher Wein und deutscher Sang
    Sollen in der Welt behalten
    Ihren alten schönen Klang,
    Uns zu edler Tat begeistern
    Unser ganzes Leben lang.
    |: Deutsche Frauen, deutsche Treue,
    Deutscher Wein und deutscher Sang! :|

    Einigkeit und Recht und Freiheit
    Für das deutsche Vaterland!
    Danach lasst uns alle streben
    Brüderlich mit Herz und Hand!
    Einigkeit und Recht und Freiheit
    Sind des Glückes Unterpfand;
    |: Blüh’ im Glanze dieses Glückes,
    Blühe, deutsches Vaterland! :|

    Deutschland, Deutschland über alles,
    Und im Unglück nun erst recht.
    Nur im Unglück kann die Liebe
    Zeigen, ob sie stark und echt.
    Und so soll es weiterklingen
    Von Geschlechte zu Geschlecht:
    Deutschland, Deutschland über alles,
    Und im Unglück nun erst recht.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  6. Kedves Issheer!

    Sejtettem, hogy van valami a háttérben, de NEM TUDTAM.
    Köszönöm a részletes német himnusz ismertetőt…
    Lehet, hogy ezt sem ártana széles körben tudatosítani?
    Vajon minden német ismeri himnuszuk gyökerét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (13 szavazatból)
  7. Nem tudom mi lenne annak az akadálya, hogy minden sportrendezvényre minden csapat vinne egy CD a himnuszával…
    Így innen-onnan összeszedhetik amit találnak?

    Egyébként az is érdekes ebben, hogy megvolt a hivatalos mai is, minek volt két változat a technikusnál, vagy mi az … ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  8. Most elolvastam a Wikipédiában a magyar fordítással a német himnuszt.
    Háááát, azért nem a legideálisabb himnusz!
    Éppen eléggé csöpög a nacionalizmustól!
    Attól a nacionalizmustól, ami a náci Németország éltetője volt.
    Ez a
    “Németország, Németország mindenek felett
    Mindenek felett a világon!”
    összekötő refrén, azért ENYHÉN szúrhatná a mai németek szemét!
    NYUGODTAN ÍRHaATNÁNAK MAGUKNAK EGY MÁSIK NÉMET HIMNUSZT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (18 szavazatból)
  9. Akármelyik számítógépen be lehet hozni a ma használatos német himnuszt. Még dalolva is!
    Előfordult már ilyen “merénylet” Magyarországon, ami szintén tudatlanságból eredt. A székely zenekart fölkérték, hogy játssza el az internacionálét, mire ők az …édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk stb…re zendítettek rá. Mire szegény párttitkár: “… Márton, hát ez nem az… ! Válasz: Mi csak ezt tudjuk és más semmit. Most akkor ki bűnös?
    KI tudja? Hát-ha ők is így voltak, a német himnusszal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  10. És a hazug senkiháziak nemzeti médiája és annak a díszes vezetője ehhez mit tud hozzáfűzni.?? Újabb hazugságokat! Aljas kormány aljas hazug médiája!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  11. Nem hazudott a híradó,csak a híreket úgy tálalták,hogy a munkáltatók hátsó fele is elégedett legyen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. szerintem Orbán áll a háttárben , hiszen nélküle semmi fontos nem történhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Kecskeméti Károly

    Az MTI mai gyakorlata és szerepvállalása egyrészt förtelmes, mert lemásolja a főnöksége által hevesen gyűlölt diktatúráink manipulációit, másrészt újabb bizonyítéka, milyen alacsony szellemi színvonalon vezeti az országot a “nemzet kormánya.” Nem veszi észre, hogy nem a néprádiók hatvan évvel ezelőtti korszakát éljük, a nyilvánvaló hazudozás napjainkban percek alatt lepleződik.
    Innen is üzenjük: ismert tény, hogy a tájékozatlan, az elfogult hívők egy ideig manipulálhatóak, ám ők is úgy reagálnak, mint más szerelmesek, amikor rádöbbennek, becsapták őket. Rájuk borítják az asztalt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  14. “Érdekes duma a nolblogon: http://dakar.nolblog.hu/archives/2011/08/21/Nmet_himnusz/

    Vajon puszta véletlennek tekinthető-e, ami törtépn t – ebben a közegben?

    http://karancs.nolblog.hu/archives/2011/08/21/Nacibarat_poszt/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Jehunak teljesen igaza van abban, amit a blogjában ír: A Népszabadság és a magyar Népszava cikkei után rengeteg gyűlölködő, kirekesztő, rasszista hozzászólást lehet olvasni, nagyon durva dolgokat is. Mintha nem is baloldali újságok lennének. Vagy nem is azok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Balogh de nem balga

    Ejnye, ejnye Lajos!
    Szerinted az a lényeg, hogy mit tartalmaz a német himnusz valamelyik versszaka? Nem az a lényeg, hogy mit műveltek Szegeden állítólagos művelt magyar honfitársaink?
    El tudod képzelni, hogy nem tudják mit használnak jelenleg a németek? Álságos modortalanság és nem az első sértés a németek irányába. Nem baj, csináljuk csak a fesztivált, Ők meg szép csendben majd beintenek, mikor segítségre lenne szükségünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Leépítik az MTI-t 2012. május 14. hétfő

Az MTI egy ma regisztrált blogra hivatkozva mocskolja Ángyánt 2012. május 2. szerda | Rákócza Richárd


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!

Ön szerint elképzelhető-e a norvégiaihoz hasoló merénylet Magyarországon?
View Result
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók