A legtöbb amerikai szerint nagy a baj 2011. augusztus 11. csütörtök 9:50 | RR Forrás: AN

  • Share/Bookmark
A legtöbb amerikai szerint nagy a baj
Ideges alkuszok a New York-i értéktőzsdén. Messze még az alja

Washington – Az Egyesült Államok polgárai zöme szerint nem jár jó úton, és közel a fele szerint a gazdaságban még csak most jön a feketeleves, derül ki a Reuter és az Ipsos közös felméréséből.

Barack Obama elnök elfogadottsága az egy hónappal ezelőtti 49-ről 45 %-ra csökkent, állapítja meg a múlt csütörtök és hétfő között folytatott felmérés – ebben az időszakban minősítette le a Standard & Poor’s az országot –, amelyek tanúsága szerint az Államok az amerikaiak 73 %-a szerint nem a jó úton halad, 21 százalék szerint viszont igen. A Reuters/Ipsos 2009 februárja óta mér rendszeresen; azóta ez a legrosszabb eredmény.

Az 1055 megkérdezett felnőtt 47 százaléka hiszi úgy, hogy az amerikai gazdaságot illetően a legrosszabb még hátravan, és ez 13 percenttel több, mint egy éve, amikor szintén feltették ezt a kérdést. A legtöbb ilyen vélekedő 2009 márciusában volt, a recesszió mélypontján – akkor 57 százalék gondolta, hogy még nincs túl a legrosszabbon.

A válaszadók 42 százaléka gondolja azt, hogy az ide vezető út – az adósságplafon ügyében kialakult patthelyzet – miatt a Tea Party hibáztatható, amely rossz befolyást gyakorolt a republikánus honatyákra. Ugyanakkor csak 37 percent varrja a felelősséget John Boehner házelnök nyakába.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

One Reader’s Comments

  1. Nem hiszem, hogy a hidegháború visszaszorulásával és a globalizáció terjedésével számoló USA és EU vezetők ne lettek volna tisztában a lassú konvergencia bekövetkeztével. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kampány és kiszivárogtatás 2012. szeptember 21. péntek | AN

A Gallup szerint is az elnök a nyerő 2012. szeptember 11. kedd | AN

Még mindig a Fidesz győzne 2012. június 29. péntek | AN

Duplázni készül az elnök 2012. április 10. kedd | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS kanadaihirlap
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók