Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ungvári Tamás levele Bartus Lászlónak 2011. július 8. péntek 2:11

  • Hozzászólások(100)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ungvári Tamás levele Bartus Lászlónak

Papramorgó

Kedves Bartus László:

Értetlenül állok legutóbbi „esszéd” olvastán. Nagy népszerűséget szerzett korábbi publicisztikád rábukkant a Mussolini korszak és Orbán Viktor politikájának párhuzamára. Ez a történelmi párhuzam roppant óvatossággal kezelendő. A történelem egyetlen titka, hogy sohasem ismétlődik. Közelebbről: a fasizmusnak még a Hitler által elfoglalt Európában sem volt azonos arculata. Kialakulásában pedig a legkevésbé. A fasizmusokat többes számban használta jelentős – bár elismerem, „reakciós” – nagy tudósa, Ernst Nolte. Az egyezéseknél azonban mindig a különbségek fontosabbak. Nem célravezető tehát Orbán Viktort történetesen Mussolinihoz hasonlítani. Si duo faciunt idem, non est idem. Ahogyan a régi latin közmondás is óva int: ha ketten csinálják ugyanazt, az még nem ugyanaz.

Jelen cikked persze túlnéz ezen a kocsmán és a baloldal egyes médiafórumait bírálja. Ezek persze olyanok, amilyenek. Az ATV-nek vannak jó és rossz műsorai s magad is elismered Bánó András kivételes érdemeit.

Az ATV híradó műsorai megújultak, nem csekély részben azért, mert a hírigazgató Németh Szilárd, akit pusztán azért támadsz kíméletlenül, mert Németh Sándornak, a Hit Gyülekezet vezetőjének fia.

Németh Szilárd csak azért lenne ott, mert az édesapja nem bízik másban és családi monopóliummá akarta átalakítani a televíziós csatornát? Akkor hogyan lehet ott a kiváló televíziós újságíró, Kálmán Olga? Általa is a Hit Gyülekezete kérdez?

A magyar újságírók társadalmában nyílt titok, hogy neked elvi és személyes konfliktusod volt a Hit Gyülekezetével és Németh Sándorral. Korábbi viszályokat méltatlan tovább szítani, az elfogultságot és okait tüzetesen kell feltárni a nem beavatott olvasóknak is. Egyszerűbben: jelezned kell az olvasónak, hogy most nem a pártatlan publicista szól.

Volt Budapesten, a Dunánál egy antifasiszta demonstráció egy-két esztendővel ezelőtt. Ott Németh Sándor volt a legbátrabb.

Budapestre jött a KGB poklát megjárt orosz-izraeli demokrata, Natan Saranszkij. A Demokrácia Védelmében – A Szabadság Erejével című könyvét a Hit Gyülekezete adta ki. Személyes találkozómat Natan Saranszkijval Németh Sándor és Hack Péter alkotmányjogász, a Hetek szerkesztője tette lehetővé.

A Klubrádiót illető támadásodról most azért nem szólok, mert ott alkalmi műsorvezető és egy másik műsorban ingyenes megszólaló vagyok (ahogyan alkalmanként az ATV-ben is azonos honoráriumért).

Nem észleltem, hogy akár az ATV, akár a Klubrádió kiegyezett volna a hatalommal. Ha így lenne, dőlnének a hirdetők az ATV-hez és a Médiahatóság testre-szabottan írná ki a frekvencia-pályázatot a Klubrádióra.

Bámulatosan termékeny publicisztikai munkásságodban időnként elereszted a gyeplőt, és ezzel az általad kiválóan szerkesztett Amerikai Magyar Népszava hitelességét kockáztatod.

Itt én jelentek be elfogultságot Bartus László szerkesztő iránt, akit igazán nagyra becsülök.

.

Kedves Tamás,

Te talán nem tudsz arról, hogy az elmúlt években Németh Sándor és köztem a viszony rendeződött, évek óta rendszeresen váltottunk levelet, őszinte jókívánságokkal fűszerezve, Isten gazdag áldását kívánva egymásra. Vagyis, tévedsz, amikor azt mondod, hogy köztem és Németh Sándor között lezáratlan személyes konfliktus lenne, vagy korábbi viszály állna fenn. A korábbi konfliktus közöttünk rendeződött, ezt nagyon sok levéllel tudom igazolni Neked. Nagyon sajnálom, hogy mostanában olyan események történtek, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni. Sajnálatos, hogy ezeket nekem kell szóvá tenni, mert ha én nem teszem, akkor senki nem teszi.

A mostani kritikáim egy új fejezetet jelentenek a kapcsolatunkban, amelyeknek semmi közük a múlthoz, hiszen azt békességben és szeretetben lezártuk. Ez az újabb nézetkülönbség attól a pillanattól datálódik, hogy Hack Péter kijelentette, a felekezeti egyenjogúságot biztosító 1990. évi IV. törvény a vallásszabadságról betöltötte történelmi szerepét. Vagyis vége a felvilágosodásnak. Azaz, mehet a levesbe, jöhet a felekezetek megkülönböztetése, rangsorolása, jöhet vissza a feudalizmus. Ez a kijelentés önmagában elégséges arra, hogy kijelentsük, ha tetszik, ha nem, hogy Hack ezzel kiírta magát a közéletből. Ezt a mondatát nem lehet megmagyarázni. Elfogult hívei azt mondanak, amit akarnak, ezt nem lehet mentegetni. Ezen még az sem segít, hogy ő tette lehetővé személyes találkozódat Natan Saranszkijjal.

De ennél többről van szó. Ekkor még örömmámorban úsztak a Hit Gyülekezete vezetői, hogy bekerülnek az „elitklubba”. Vagyis, ha a Hit Gyülekezete a kivételezettek között lehet, akkor már nem számít a felekezeti jogegyenlőség, és akik kimaradnak az ”elitklubból”, azok dögöljenek meg. Tegyük hozzá, hogy 2001-ben, amikor a Fidesz kétharmad híján sikertelenül próbálkozott ugyanezzel a törvénnyel, akkor a Hit Gyülekezete még nem a bevett felekezetek kategóriájában szerepelt a tervekben, hanem a családellenes destruktív szekták mezőnyét vezette. Ekkor ugyanezt a törvényt az általad védelmezett társaság inkvizíciónak nevezte. Csak miután kiegyeztek a Fidesszel, és az üldözöttek közül az üldözők közé kerültek, lett az inkvizícióból „elitklub”. Ezt tettem szóvá, nem a régi viszályt szítom, hiszen azt lezártuk.

Emellett bátorkodtam megemlíteni, hogy milyen ellenzéki televízió az, amelynek tulajdonosa „meg nem támadási szerződést” köt azzal a kormányzattal, amelynek állítólag ellenzéke. A kifejezést nem én találtam ki, hanem a Heti Válasz írta le, a Hit Gyülekezete jóváhagyásával. Ugyanebben a cikkben, a Hit Gyülekezete képviselője kijelenti, hogy nekik semmi problémájuk nincs a Fidesszel, sőt alapkérdésekben egyetértenek. Németh Sándor fia pedig hírigazgató minőségében kijelenti, hogy üzleti megfontolásból maradnak baloldaliak. Szándékosan idézem a Fidesz-közeli lapot, mert az talán hiteles forrás e tekintetben. Németh Sándor fia kizárólag azért lehet hírigazgató az ATV-ben, mert az apukája a tulajdonos. Erről ne nyissunk vitát. Annyit írtam róla, hogy minden szakmai tapasztalat nélkül lett hírigazgató. Ez lenne a kíméletlenség? Kálmán Olga pedig remélem, hogy egyszer könyvet ír az ATV-ben szerzett élményeiről. Szívesen leszek a kiadója.

Aztán, miután jelen pillanatban Magyarországon vagyok, van szemem és fülem, hogy az ATV híradóját ízekre szedve kimutassam a taktikázást, a mellébeszélést, a gondos szerkesztést, amely ügyel arra, hogy még az ellenzéknek is elfogadható legyen, de ne bántsa a Fideszt és az Orbán-kormányt. Ez pontosan illeszkedik abba a paktumba, amelyről ők maguk beszéltek nagy büszkén a Népszabadságnak, amikor sikeresen hátba döfték az MDF-et. Barátod, Hack Péter, a választások második fordulója előtti napon nagy cikkben ecsetelte a Népszabadságban, miért kell támogatni azt, hogy a Fidesz kétharmados többséget kapjon. Ezt kapta utasításba. Attól az embertől, aki az ATV egyszemélyes irányítója. Ez a televízió nevezi magát ellenzéki tévének.

Vagyis, én tiszteletben tartom és elfogadom, hogy neked jó ott szerepelni, megjelenni, de ez számomra nem elég ok arra, hogy befogjam a fülem, becsukjam a szemem, és úgy tegyek, mint mindazok, akik személyes érdekeik miatt nem mondják ki, hogy itt bizony a király meztelen. Nagy élvezettel tölt el az, hogy nem tartozom azok közé, akik taktikai okokból jobbnak látják, ha nem húznak ujjat a Hit Gyülekezetével és az ATV-vel. Élvezem, hogy nekem nem kell dörgölőznöm. Tudom, hogy az igazságot kizárólag azok fogják elismerni, akiket nem kötnek személyes érdekek az ATV-hez. Akinek van szeme, füle, az tudja, miről beszélek. Mindenki más mélyen fel lehet háborodva, amire én nagy ívben teszek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megengedhetem magamnak az őszinteséget, és azt a luxust, hogy kimondjam az igazságot, mert nem akarok senki lenni. Nem vágyom semmiféle magyarországi karrierre, sikerre, nyilvánosságra, amihez bárkinek a jóindulatára kellene apellálnom. Ezért az igazságon kívül más nem érdekel. Nekem tehetnek egy szívességet, mert legfeljebb elmegyek egy téeszbe kapálni, és jól érzem magam, mert boldogan gondolok arra, hogy nem köptem szembe magam azért, hogy beletartozzak a társaságba.

A történelem ismétli önmagát, csak mindig kicsit másképp, de a lényeg nem változik. Hogy stílszerű legyek, ahogy a bölcs Salamon mondja: “Ami volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.” (Préd. 1,9). A Mussolini-párhuzam sajnos igaz. Azzal a megjegyzéssel, hogy ha Mussolini ma élne, akkor nem olyan fasizmust építene, mint amilyet ő működtetett – mondjuk – 1928-ban, hanem pontosan olyan fasizmussal ajándékozná meg szeretett népét, mint amivel Orbán Viktor örvendeztet meg bennünket. Aztán lehetne tiltakozni, hogy szegény Mussolinit leorbánozzák.

A Klubrádió esetében fel sem merült az, ami az ATV-nél, hogy kiegyezett volna  a hatalommal. Ezt egy szóval sem említettem. A Klubrádiót nagyra értékelem, a Klubrádiónak szakmailag nincs szüksége bárki elismerésére, magasan a legjobb rádió mind közül, ezt a cikkem is kifejezi. Kivéve azt, hogy a kormányt érintő kritikájában számító és gyáva. Ez nem tetszik.

Komolyra fordítva a szót: szerintem most az válna javára a hazának, ha szabad ilyen emelkedettnek lennem, ha őszintén szembenéznénk ezekkel a tényekkel, mert nem babra megy a játék. Szerintem ez az attitűd, amelyet leveled tükröz, vezetett ide, ahol most vagyunk.

De őszintén köszönöm megtisztelő soraidat, megtiszteltetés számomra, ha egyszer valahol feljegyzik, hogy én is vitapartnered lehettem. Annál is inkább, mert ez az első eset, hogy bármiben nem értünk egyet.

Barátsággal, Bartus László

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (39 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +58 ( 68 szavazatból)
Ungvári Tamás levele Bartus Lászlónak, 4.7 out of 5 based on 39 ratings

  • Hozzászólások(100)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

100 Reader’s Comments

  1. Szerintem valaki szórakozik, teljesen igazad van gm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. simplemind!
    Azért vagyunk, hogy ítélkezzünk, különösen, ha rólunk, a jövőnkről van szó.
    A többség dönt.
    Ez a DEMOKRÁCIA.
    Orbánék ezért tehetik azt, amit most tesznek még kb 3 évig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  3. És aztán, Bögöly? Aztán Jobbik.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Arról, hogy kiszámítottan visszafogott, gyáva-e a Klubrádió a kritikában.
    Szerintem a Klubrádió mindig is tartózkodott a közvetlen leminősító bírálattól, és mindig megpróbálta felmutatni az érem három oldalát, megszólaltatni a különféle érveket. A műsorvezető általában érzékeltette álláspontját, és csak nagyon ritkán fogalmazott meg kritikát, lehetőleg óvatosan. Ez nem az aktuális hatalomnak szóló óvatosság volt, hanem olyan viselkedésmód, ami lehetővé teszi, hogy az ellenérdekelt felek viszonylag nyugodtan megszólalhassanak.
    Bolgár György minden betelefonálóval vitatkozik, és próbál ellenérveket felsorakoztatni akkor is, ha azok nem az ő érvei, vagy ha ő esetleg jobb ellenérveket tudna mondani.
    Más kérdés, hogy a mai helyzetben talán mégis közvetlen kritikát kellene megfogalmazni, amíg beléjük nem fojtják a szót. Csak nehéz szétválasztani a megszólaló rendszerhű személyek minősítését és a rendszer minősítését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  5. Masztos turbánt dakotasem visel …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  6. Vanyolai László

    Ha a demokraták osztogatnak kokikat, és sallereket a „baloldali” médiának.

    Kedves Bartus és Ungvári úr! Önök meg tegyék a dolgukat – mint eddig is. Még sokan figyelünk a szavaikra. Amennyiben sallereket osztogatnak továbbra is,úgy általában,a baloldali médiának,azt ne személyeskedően tegyék, inkább csak úgy,tartalmilag.
    Úgy általában nem a baloldal teszi ezt, inkább politikusaik.
    Maguk a demokrata újságírók sem zárkóznak el a „feladattól”.
    Van aki ezt csak önszorgalomból teszi.
    Az olvasókat, a nézőket, a hallgatókat nem izgatja fel, ha megtudják, milyen érdekszövetségek is kötődtek kedvenc újságjuk, tévéjük, vagy rádiójuk
    folyosóin.

    Ők a fogyasztók.Az ő döntésük „pozícionálja” az adott médium jelenét és jövőjét.
    Ha úgy gondolják, az ATV már nem a régi, a Népszava képmutató, és a Klubrádiót Bolgár György viszi a hátán,nos lapoznak és a továbbiakban nem veszik meg a terméket.

    Maguk a fogyasztók írhatnának arról, miben is kellene változnia egy – egy médiumnak.
    Ők kritizálhatnak, hiszen krajcárjaikból veszik meg a terméket.
    Persze ez a jog nem csak az övék.Lehet polemizálni műsorpolitikán, nézettségen, támogatókon.
    Lehet új baloldali médiumokat szervezni, működtetni.
    Addig mi a balgák, továbbra is Kálmán Olgát,Désit,Bolgárt tekintjük
    etalonnak.
    De annyi illúziónk elveszett útközben.Ők még olvashatóak, nézhetőek, és hallgathatóak nekünk.
    Amit én elvárok, hitelességet,tényeket, és érveket.
    Kedves Bartus és Ungvári úr!
    Önök meg tegyék a dolgukat – mint eddig is.
    Még sokan figyelünk a szavaikra. Amennyiben sallereket osztogatnak továbbra is,úgy általában,a baloldali médiának,azt ne személyeskedően tegyék, inkább csak úgy,tartalmilag.

    Köszönettel;

    Vanyolai László / kapcsolat.hu

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. A tortenelem bizony ismetli magat – magasabb szinten spiralis formajaban. Ma mar nem tetovalnanak szamot a koz/kenyszermunkasok karjara, hanem chip-et ultetnenek a fulcimpajukba. A cel azonban azonos…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. Itt a hivatkozott Hack Péter-cikk. http://nol.hu/velemeny/20100423-a_ketharmad_dilemmai#

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Za'Kant E-manual

    Kedves Bartus László!

    Geyzával csak egyetérteni tudok, ahogyan Önnel is. A sört bárhol meg lehet inni. Csak az nem mindegy, kivel. Önnel szívesen. Ha épp Budapesten jár, vendégem egyre. Ungvári nem. Neki fizesse a HGY. Nekik jobban telik rá. Persze Németh Sándor jól csinálja, amit csinál – a hithez ugyan semmi köze az egésznek, de gazdaságilag rendben van. A 80-as években, amikor még a kis budaörsi házikó fürdőkádjából kikászálódott, friss bemerítkezettek magolták és terjesztették az “írást” és az “igét”, még nem tudtuk, hogy ez is csak egyfajta Amerikából importált gazdasági vállalkozási forma. Igaz azt sem tudtuk, hogy az egyházak tulajdonképpen pilitikai pártok. Mára már okosabbak vagyunk. Erre nem is érdemes több szót pazarolni. Mint ahogy Ungvári levelére sem. Ezt nem sértésnek szántam. Magyarországon (és szerte a világban) az érdek, és az elfogultság olyan természetessé vált, hogy akik ezek mentén politizálnak, vitatkoznak, szinte észre sem veszik. Frank Herbert írta egy kitűnő könyvében (A Dosadi kísérlet) a gowahimok bíráskodásával kapcsolatban: “A részrehajlás definicója a tárgyalóteremben: Ha az egyik oldal érdekében bíráskodhatok, akkor azt fogom tenni. Az előítéleté: Történjen a tárgyaláson bármi, én az egyik oldal érdekében fogok bíráskodni. A részrehajlás a gowahin bírák számára megengedett, az előítélet nem.” Amikor először olvastam, megvetettem a könyvben szereplő lényeket. Mára, a világ gowahim lett. A magyarokat azonban lassan ebben a tárgylóarénában sem látnák szívesen. Marad a sör. Hol és mikor?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  10. Az egyes médiák háttér játékaihoz nem értek. Az viszont igaz, hogy a fasizmusnak sok arca van. Ismérvei az egyes rendszerekben nem azonos súllyal fordulnak elő, de mindegyikben, így Orbán rendszerében is megtalálhatók. Sajnos akiknek ki kellene ezt mondaniuk mellébeszélnek. Mindenféle más jelzőt kitalálnak, de nem merik a fasiszta szót használni. Attól még nem nem fasiszta, hogy az országban vannak nála radikálisabb fasiszták is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  11. Tisztelt Bartus Úr!

    Ezt nem igazán értem, Ön így kezdi válaszát:

    “Te talán nem tudsz arról, hogy az elmúlt években Németh Sándor és köztem a viszony rendeződött, évek óta rendszeresen váltottunk levelet, őszinte jókívánságokkal fűszerezve, Isten gazdag áldását kívánva egymásra.”

    Lehet, hogy az idő és a messzeség megszépítette a múltbeli dolgokat az Ön számára, de azért tájékoztatnám, (nem hiszem hogy én vagyok az egyedüli), hogy NS nemhogy nem változott semmit, de sokkal diktatórikusabb vezetést alkalmaz, mint az Ön idejében. Azért azt nem gondoltam, hogy évek óta levelezgetnek és baráti viszonyt ápolnak. Csalódtam. Lehet, hogy Önnek már jó, ám itt a HGY- s agymosottak, de leginkább a hozzátartozóik még szenvednek ettől az Orbán hasonmástól.

    Ungvári T. ATV és KR bevédése min. akkor lenne hiteles, ha egyikben sem lenne érdekeltsége, mint ott dolgozónak. Nem bírom a sunnyogást. Honoráriumért kap lehetőséget, vagy sem, én abba nem láthatok bele, de annyit azért tudok, hogy a szereplés is ismertséget hoz, ami pénzre váltható. Hagyjuk a parasztvakítást!
    Bennem azért felmerült, hogy NS kérte meg a levél megírására, hiszen ahogy kiveszem soraiból egy életre lekötelezve érzi magát e csodálatos “bátor” ember felé, több okból kifolyólag is…
    És az lenne az egyetlen kézzelfogható bizonyíték, hogy nincs elkényeztetve állami reklámokkal, hirdetésekkel? Az azért durván leleplező lenne, nem? Hiszen “baloldali” TV! :)
    Ennyire azért senki nem hülye, még NS, OV sem.
    Mindenesetre dől oda pénz dögivel más forrásokból, nem kell őket félteni, megoldják. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  12. Kedves László !
    Egyetértek válaszoddal. Fontos, hogy tiszta vizet öntöttél a pohárba! Tisztelem Ungvári Tamás személyét, de kisüt a leveléből az elfogultság és lekötelezettség. Az általa felhozott ellenérvek pedig harmat gyengék. Inkább érzelmi alapúak, mint tényalapúak. Ungvári Tamás levele egészében fényes bizonyítéka mindannak amit az ATV-vel a KR-val kapcsolatban nyíltan képviselsz.
    Köszönöm, hogy írásaiddal segítesz a magyar közvélemény felébresztésében !
    Isten áldjon meg ebben a munkádban ! – és persze életed minden területén !
    “Légy bátor, és erős! Ne félj ! ” – ahogy eddig, ezután sem !

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  13. Geyza: “Ellenzéki tévéállomás legyen harcos , iránymutató és totálisan tárgyszerű.
    Mindezek nem jellemzik azt az adót.”

    Szerencsére. Egy ellenzéki tévéállomás adjon hiteles tájékoztatást, legyen naprakész és maradjon mindig totálisan tárgyszerű.

    A harcot meg kell hagyni a dakota lovagoknak. A harc nem tévés (hírszolgáltatás) műfaj. Ne hagyd magad megfertőzni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  14. Kiss Ida: “Itt ahivatkozott Hack Péter-cikk”

    Alatta az akkori kommentek is érdekesek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  15. Kedves Geyza és mások,
    abszolút szívesen elmegyek egyet sörözni és beszélgetni, amíg itthon vagyok, ha találunk megfelelő időpontot. Nem lesz könnyű, nagyon be vagyok táblázva, de szívesen benne vagyok. Ha komolyan gondolják, akkor a nepszava@nepszava.com email címen beszéljük meg. Üdvözlettel, Bartus László

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Ebben a sörözésben én is fizetnék egy kört, ha lehet. Ami a témát illeti. Az ATV nem most változott meg. Szépen változik úgy három éve. Lassan, csak a hírválogatáshoz, fogalmazáshoz értők számára észrevehetően. Először azt gondoltam: szegény a tévé, kevesen viszik a hátukon, nem lehet napi adást öt-hat emberrel csinálni, ráadásul a helyszíni riport olyan ritka az adásokban, mint a fehét holló, oknyomozás egyáltalán nincs (drága műfaj, sokan kellenek hozzá). Aztán “megújult” a reggeli műsor. Régebben a 7 és 9 közötti két óra nagyobb részét tették ki a közéleti, politikai beszélgetések, nemritkán éles csörték krédező és beszélő között. Ma csöndesen folydogál a műsor, legfeljebb egy-két közéleti interjúval, szordínósan, udvariasan, és minél rövidebben. A két újságíró közötti vitákban a műsorvezető a hangosabbat, az erőszakosabbat hagyja érvényesülni. Az adásidő nagyobb részét egészségügyi izék, meg ún. kulturális hírek teszik ki, amelyek többsége láthatólag fizetett reklám. A Klubrádiónak még szurkolok, abban még van remény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  17. proaktiv :
    Ma már azis egyfajta harc ha nevén nevezzük a gyereket.
    Pl. : ” Fasizmus ” , meg ilyesmik …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Ungvári úrnak kár volt ebbe a kérdésbe beleszólnia, különösen kár, hogy az ATV melletti érverése Bartus úrral szemben személyeskedő.
    Az ATV műsorait rendszeresen néző nézőként állítom, hogy jelentős változás van a műsor szellemiségében, s bár ma is itt hallgató és látható a legtöbb baloldali és liberális megszólaló, én mégsem gondolom azt, hogy ez a televízió ellenzéki média lenne. Szerintem sosem volt az!
    A reggeli műsor elburvárosodott, ahol kíváló riporterek vannak ugyan, de simán túllépnek ja obboldahoz közel álló riportalanyaik olyan kijelentésein, amelyek egy izzig vérig ellenzéki riporterben millió keresztkérdést generálnak. Ezek a kérdések azonban rendre nem hangzanak el, sőt a riportek néha még a kormány álláspontját is népszerűsítik.
    Bánó úr valóban kiváló riporter, igaz számomra Ő egyértelműen a legpártosabb ATV alkalmazott, az MSZP vezetésének ortodox tagjaihoz hasonló nézetekkel, komoly és jól látható, hallható Gyurcsány-ellenességgel.
    Kálmán Olga műsorát egyre ritkábban nézem, mert szerintem igen egysíkúvá vált. Igaz, általában komoly kritikákat fogalmaz meg a kormánnyal szemben, de ezt megtette a 2010 előtti nyolc évben is. Azt látom, hogy műsorainak a balodali kritikája nem lankadt, az LMP-t viszont igen csak kíméli. Műsorát nem ellenzékinek, hanem a pártatlanság szűk mezsgyéjén lavírozónak tartom.
    Kiválóak Juszt László késő esti magánbeszélgetései, amelyekben én talán a legtöbb ellenzéki szellemet érzékelem.
    Az ATVhírműsorai sziontén a pártatlanság látszatát igyekeznek megőrizni, és én ezeket sem tekintem ellenzékinek.
    Megismétlem álláspontomat. Az MSZP-nek nincs saját médiája. Nagy hibát követett el, amikor a FIDESZ elkezdte kiépíteni a saját médiabitodalmát, s pártalapon felszalámizni a magyar médiát, akkor nem fogott a saját TV, rádió adói és nyomtatott sajtója megteremtésébe.
    Bartus úrnak lehet, hogy igaza van az ATV pálfordulása tekintetében, de a helyében én nem kérném számon Német Sándoron azt, hogy miért nem működteti a televízióját ellenzéki televízióként. Német úr és gyülekezete mindig is a liberálisokhoz állt közel, aki nagy számban horgonyoztak le a FIDESZ dokkjaiban, 1995-96-ban és 2006 után is, 2010-ben pedig egyszerűen felszívódtak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Ungvári Tamást azzal vádolni, hogy érdekből védi az ATV.-t, vagy a Klubrádiót, értelmetlen. Az elektronikus médiumok semmit se adhatnak hozzá az életművéhez, míg az ő jelenléte némi fényt visz Havas Henrik sötétjébe. Mondjatok valakit, aki pontos és érzékletes fogalmazásban, nyomdakész magyar mondatokban felveszi vele a versenyt. Bartus remek újságíró, bámulom, milyen tisztelettel vitatkozott Ungvárival.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  20. AZ ATV kritikája még igaz tartalommal is véleményes, tekintettel arra, hogy míg Bartus László máskülönben kedvetlenül kellő biztonságban csinálna mást addig az itthon maradottak megélhetési gondokkal küzdenek . Nem ártana némi empátia mielőtt kiküldjük a csalánföldre az itthon maradottakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  21. Hát kedves Bartus úr ,ezt meg válaszolta. Eddig is úgy olvastam majd minden sorát mintha a sajátom lenne sőt néha már már boszorkányos volt az egybe csengés mintha kifejezett célja lenne hogy egyet értsen velem :-) de ez a válasz még ennél is többet jelent számomra. Meg nyugtat s mélységes elégedettséggel tölt el hogy “van az az ember” aki nem alkuszik s nem apellál!!!!!!!!!!!

    köszönöm önnek.
    tiszt: Slyfist

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  22. Ha Za’Kant E-manual felajánlott egy sört Bartus Lászlónak, akkor én el nem viselném, hogy Ungvári Tamás – akit nagyon tisztelek – szomjan maradjon. Ha Izraelben jár, a sört állom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  23. Amíg mocskos Havasok, Avarok (besúgó) gyurcsányoznak, ne védje meg ezt az adót Ungvári sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  24. Efráim, Makkábi vagy Gold Star? :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. A Hit Gyülekezetét nem ismerem, nem tudok hozzászólni.
    .
    A Klubrádiót azért védtem, mert a viselkedésével példát mutat a tisztességes rádiós viselkedésre. Tiszteli minden oldal véleményét, minden megszólaló személyiségét, és *mindenkinek* lehetőséget ad véleménye kifejtésére. Ha nem ezt tenné, nem látszana ilyen világosan, hogy a megszüntetésére irányuló igyekezetnek mi a motivációja.
    .
    A Klubrádió nem azért visszafogott, mert a hatalomtól fél, hanem azért, mert ilyen a felfogása. Praktikus politikai szempontból is helyesen jár el, mert ha frontálisan támadná a kormányerőt, akkor a bizonytalanok elfogadnák az ellene irányuló akciókat.
    .
    Azonban igaza van Bartus Lászlónak is, hogy aki úgy tesz, mintha még működne a Magyar Köztársaság, az a fasiszták malmára hajtja a vizet. A Klubrádió is hiába visszafogott, ez nem védi meg. A fasiszták nem könyörülnek, nekik teljes behódolás kell, és még az sem mindig elég.
    .
    Ilyen szemmel a Klubrádió a bátorság csúcsa. A nyilvánosság előtt megjelenő politikai szereplők (pártok, szakszervezetek, szakmai szervezetek) óvatos lavírozása viszont szánalmas, és nem menti meg őket a legcsúfosabb bukástól. A szakszervezeteknek nem lenne szabad elfogadni a sztrájkjog kijátszását, hanem a formális jog ellenében is sztrájkot szervezni, a pártoknak pedig már régen tömegtüntetéseket kellene szervezniük, a legerősebb jelszavakkal, a fasiszta hatalom tiszta, világos megbélyegzésével.
    .
    A Kádár rendszer utolsó évtizedében bátor emberek minden tiltás és retorzió ellenére nyíltan szervezkedtek. Persze akkor már látható volt, hogy a hatalom meggyengült, és óvatosabb, mint az ötvenes években.. Most más a helyzet, mégis, ki kellene provokálni, hogy a hatalom megmutassa igazi arcát, és mindenki előtt világossá váljon, hogy mi a teendő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  26. gm-nek
    Nem hiszem, hogy valaki szórakozna. Valószínűleg a “nem szeretem Ungvári Tamást” mondatra jöttek a minuszok. Valóban nem kellen ilyeneket írni, UT azért igenis valaki. (Én nem minuszoltam.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  27. Kedves Ungvári Tamás!
    A tervezett közmunkaprogram nem maga a fasizmus?
    Nem maga a fasizmus féllábú, féltüdejű emberekrtt visszaparancsolni a munkaerőpiacra, oda ahol egészséges diplomásoknak sincs semmilyen munka?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  28. Éreztem! az ATV nézőjeként éreztem! Valami büzlik az utóbbi időben. ( aFásy Ádám már régóta büzlik) Lopakodó hittérítők, ócska globalizált hit a hozzá tartozó hitszónokkal. Sajn nem vagyok már fiatal, ezért nem tudom elég gyorsan elkapcsolni, amikor megjelenik az az elszánt rókaképű “besservisser”. Az ilyenre mondják: ettől sem vennék használtautót. Na és a csürhe, a nyáj, a gulya? Pénzéhes ájultak, hívők. A Klub Rádió sajn eltünik, az ATV-t meg ezentúl be sem kapcsolom. Ezek ti. a küszöb alatt is lopakodnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  29. Geyza-val találkoztunk, én ittam sört, mert ő vezetett, viszont kipróbáltam a szuper motorját. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  30. A legközelebbi sörözés után rendezhetnénk gyorsulási versenyt. Amerikai Népszava rali. :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Kedves Bögöly! Milyen 3 évről beszélsz? Azt még féllábon is ki lehetne bírni. Itt 40-50 évre berendezkedés folyik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Si duo faciunt idem, non est idem. Ahogyan a régi latin közmondás is óva int: ha ketten csinálják ugyanazt, az még nem ugyanaz.

    Bozony bizony igaz a mondás,Coca cola vagy Pepsi cola nem ugyanaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Si duo faciunt idem, non est idem. Ahogyan a régi latin közmondás is óva int: ha ketten csinálják ugyanazt, az még nem ugyanaz.

    Bizony bizony Coca cola vagy Pepsi cola nem ugyanaz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Ez diszkriminatív !!! Söröznétek és nélkülem ?? :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. Si duo faciunt idem, non est idem. Ahogyan a régi latin közmondás is óva int: ha ketten csinálják ugyanazt, az még nem ugyanaz.

    Milyen igaz mondás,Coca Cola vagy Pepsi nem ugyanaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Jé!
    Én ide írtam tegnap egy rövid bejegyzést, melynek álláspontja speciel nem egyezett Bartus Lászlóéval és most az Istennek se’ találom, az oldal kereső sem adja ki.
    Véletlen, biztos…

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  37. Na azért nem találtam, mert hülye vagyok, Bocsi! Előző bejegyzés sztornó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Amikor Laci először kritizálta az ATV-t, magam is azt gondoltam, hogy a véleménye részbe elfogultságra épülhet.
    .
    Sajnos, csak annyi történt, hogy előrelátóbb volt sokunknál.
    .
    A saját számítógépemen letiltottam az ATV oldalát, hogy még véletlenül se tévedjek rá. Mindezt úgy, hogy addig is csak Kálmán Olga műsorát néztem. Pont rajta mérhető le igazán a változás.
    .
    Aki nem veszi észre Olga műsorán, hogy eladta magát a fidesznek, az számomra vak, süket vagy cinkos.
    .
    Fizikai rosszullét fogott el az utolsóként látott interjújától. Nem is bírtam végignézni.
    .
    Nem tudom, minek kell történnie ebben az országban, hogy az úgymond baloldali értelmiség felébredjen.
    .
    Nem tudom, egyáltalán jó lenne-e nekünk, ha felébredne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Bartus Laci felült a motoromra , ( Bukó nélkül ) és menet közben azt kiabálta hogy ilyen neki is kell :) ))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Miért, milyen motorod van neked? Ami a kerti szivattyút hajtja? :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. Ilyen kis villanymotor. ELZETT gyártmányú bádog tűzoltóautómból operáltam ki !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Kedves Túlélő,

    nem kell csalódnia, ha elolvassa a cikkeimet, láthatja, hogy Németh Sándorral és tetteivel kapcsolatban semmiféle elvtelen kompromisszumot nem kötöttem. Egy évekkel ezelőtt felém nyújtott kezet nem utasítottam el. Ő kezet nyújtott, én elfogadtam, a személyes sérelmeimet tekintve mindent lezártam a múlttal kapcsolatban, és ez már évekkel ezelőtt történt. Én békés szándékú ember vagyok. De amikor Németh Sándor a magyar közéletet befolyásoló alantas taktikázásba fogott, ami erősen érinti az ellenzéki médiát, egy pillanatig sem haboztam, hogy azonnal megírjam azt, amit ebben látok. Nagyon sajnálom, hogy én vagyok az egyetlen, aki kénytelen vagyok a Fidesz-HGY-ATV ügyekre felhívni a figyelmet, Debreczeni Józsefen kívül e tárgyban mindenki lapít, mert reménykedik, hátha lecsurran valami.
    Nem kell csalódnia, én ilyen elvtelen kompromisszumokat nem kötök. :)
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. “én vagyok az egyetlen, aki kénytelen vagyok a Fidesz-HGY-ATV ügyekre felhívni a figyelmet”

    Így jár, aki széles körben tájékozott! Nem sokan vannak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Csakhogymostmár egyre többen vagyunk akik a kételyeiket eldobva , az apró tényeket mint mozaikot összerakva , világosan látunk e kérdésben.
    Nekünk kötelességünk úgyenezt elmagyarázni tamáskodó ismerőseink széles körének !
    EZ az utóbbi idők egyik legagyafúrtabb nép-becsapási akciója.
    Gyomorforgató.
    Akik azt kiabálják folyton hogy ” HAZUUUDNAAAK ” azok hazudnak a legjobban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Remek válasz a tömjént magának tudó Ungvári Tamásnak … aki kétség kívül remek irodormir , de a politika és a történelem jelen-kontextusba való
    használata távol áll tőle ! :-) Viszont imádom őt , amikor a Gálvölgyinek mondja …. az baromi jó !!! Bartus nem mindennapi ember … kristálytiszta elemzés , kedvemre való morális alapról !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Naigen.
    Varga a maradjon a kaptafánál , Ungvári pedig a regényeknél , színdaraboknál.
    Ha arról beszél , nagy élvezettel hallgatom.
    de ilyen álságos dolgokba neártsa magát bele.
    Nemnekivalóaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. @Minta kommentelő : tök egyet értek , amit Kálmán Olgával kapcsolatban írtál — csak én még azt is hozzátenném , hogy petyhüdt lett … nem készül és nem tud semmit kivágni az asztalra , mert a Fidesz retorikák megfekszik a gyomrát túlságosan . Az enyémet is persze , de azért neki kellene egy kicsit zingetni őket , nem ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Tisztelt Bartus László!

    Köszönöm megnyugtató válaszát. Ám a mai helyzetet tekintve a kéznyújtás (ami számomra nem csak megbékélést jelent, hanem bocsánat kérést is) , nem volt őszinte, (gondolom tudja ki, kik az ő aktuális olvasatában a “Hámánok” ) , de hát ez legyen az ő sara…
    További jó munkát, szívesen olvasom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Csak a tisztesség kedvéért:
    Ha valaki jóhiszeműen ír galádokról, nem feltétlenül gazember ő is. Lehet, hogy csak tájékozatlan, hiszékeny, gyanútlan, buta, stb. Egyedi esetekben lehet csak eldönteni, hogy melyik változat történt, és ha nem hótiszta az illető, akkor milyen mértékű a sár.
    Ha a sár kismértékű, vagy ha nincs is, akkor vad kirohanások és kellemetlen minősítések nélkül nagyobb eséllyel hívjuk fel a figyelmét az igazságra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos