Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az LMP szerint az Orbán-családot “lápra csalták” 2011. július 15. péntek 11:51 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az LMP szerint az Orbán-családot "lápra csalták"

Budapest – A HVG tegnapi cikke alapján már beszámoltunk arról, hogy id. és ifj. Orbán Győzőt, Orbán Viktor miniszterelnök édesapját és testvérét “lápra csalták”. Azaz – legyünk jóhiszeműek -, nyilván tudtuk nélkül egy környezetvédelem alatt álló lápon kaptak bányászati engedélyt. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, még a kormányfő családját is, ezért a magunk részéről nem kiáltanánk azonnal Budai Gyulát, csupán jelezzük: az LMP megvizsgáltatná Orbánék bányászengedélyét.

Az LMP szerint a zöldhatóságnak azonnal fel kell függesztenie és felül kell vizsgálnia a tőzegbányászatot végző cégek, köztük az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit.

A párt pénteki közleményében arról tájékoztatott: azt kéri a kormánytól, hogy azonnal állítsák le a Zala megyei lápokat megsemmisítő tőzegbányászatot, és rendezzék az elvi védelem alatt álló hazai lápterületek helyzetét. Felül kell vizsgálni az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit is – írják.

“Sürgősen le kell folytatni a lápokra vonatkozó védetté nyilvánítási eljárásokat is, ehhez meg kell erősíteni a kormányzati zárolások miatt kritikus helyzetbe került környezetvédelmi hatóságokat és nemzeti parkokat” – olvasható a közleményben.

Az LMP úgy véli: emellett felül kell vizsgálni a szabályozást is; így el kell törölni a természetvédelmi célú hatósági eljárások földhivatali és egyéb díjait, amelyek komoly gátjai a természetvédelmi intézkedéseknek. Át kell gondolni a természetvédelmi törvény barlangokra és lápokra vonatkozó jelenlegi védelmét, amely alkalmatlan a kiemelt természeti értékek megóvására.

Az ellenzéki politikai tömörülés közleményében kifogásolta, hogy évek óta zavartalanul folyik a bányászat a jelentős természeti értékeket őrző Pötréte-hahóti lápvidéken.

Az LMP arról is beszámolt, hogy természetvédők megkeresésére Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke 2010 végén tájékoztatást kért a Nyugat-dunántúli környezetvédelmi felügyelőségtől. A kapott információk alapján felmerült a gyanú, hogy a hatóság indokolatlan engedékenysége miatt a tőzegbányászatot végző cégek – köztük az Orbán-család érdekeltségébe tartozó vállalkozások – jogellenes engedélyek alapján dolgoznak.

“Az is nyilvánvaló lett, hogy a természetvédelmi törvény által védett lápok helyzete országosan rendezetlen; a kiemelten védendő értékek közé tartozó területek a gyakorlatban sokszor egyáltalán nincsenek védett területként nyilvántartva” – tartalmazza a kommüniké. A helyzet feltárása érdekében Jávor Benedek januárban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordult; az ombudsman átfogó vizsgálata jelenleg is folyik.

Az LMP meggyőződése, hogy a lápterületek kiemelt védelmét megfelelő hatósági munkával, a védettség egyértelmű kimondásával, és a természetet elpusztító tevékenységek leállításával a gyakorlatban is meg kell valósítani. A párt szerint ennek érdekében a zöldhatóságnak azonnal fel kell függesztenie, és felül kell vizsgálnia a tőzegbányászatot végző cégek, köztük az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit.

A hévízi szálloda-beruházás vagy a dunakeszi Auchan-ügy után a Pötréte-hahóti tőzegbányászat is egyértelműen bizonyítja, hogy a védett lápok helyzete tarthatatlan – olvasható a közleményben. Az LMP reményei szerint a kormányfő érintettsége nem lesz akadálya annak, hogy hatékony és gyors lépések történjenek a Zala megyei lápok megmentése és a hírmondónak megmaradt hazai lápok helyzetének rendezése érdekében.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 10 szavazatból)
Az LMP szerint az Orbán-családot "lápra csalták", 5.0 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

26 Reader’s Comments

  1. A lápokat ( a sok téveszmével szemben ) nem a védett növények miatt nemszabad háborgatni , hanem mert a lápok és mocsarak azok a helyek amelyek MEGTISZTÍTJÁK VIZEINKET a bennük felhalmozódott szennyeződésektől.
    A láp alapvető fontosságú természeti képződmény a tágabb értelembe vett emberi környezet lakhatósága szempontából.
    Persze a hozzá kapcsolódó élővilágga egyetemben.
    Aki a lápokra kezet emel , az az emberekre emel kezet !!
    ( Mostmár sok helyen olvasható az , hogy mekkora hiba volt lecsapolni a Hanság mocsarait )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (44 szavazatból)
  2. Csak az a baj, a cigányokat a törvények nem zavarják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  3. Meg a lidércek sem…..a zemberek meg pláne nem :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  4. Áz elsző á cálad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  5. Akkor kvittek vagyunk az Orbán csáláddál. :) Őket lápra-, ők meg minket lépre csaltak. A baj csak az, hogy ők gazdagodnak, a nép pedig éhezik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (40 szavazatból)
  6. Orbánéknak 5.000.000,- millió m3 tözeg bányászatára van engedélyük, az kb 30 milliárd forint árbevételt jelent számukra.
    Ezért nagy beruházást nem kell megvalósítani, csupán kitermelő és szállító gép és egy kis szerény logisztikai konténer pár embernek, ezért a haszon is könnyen megjósolható!
    Ha mégnagyobb üzletet látnak benne, akkor a helyszínen történő zsákolással a teljes mennyiség eladható nyugatra, dupla áron!
    Nem véletlen a világ egyik legjobb üzlete, a talajjavító tőzeg minden országban keresett cikk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  7. Hallott arról valaki, hogy mi a helyzet a Hernád folyó teljes kavics ágyának bányászati jogáról? No az sem semmi!
    S talán az sem elhanyagolható, hogy a Tisza menti vízügyeseknek és jelenleg is hatalmon lévő polgármestereknek (családjuknak) homokbányáik vannak. Családi imáikban emlegetik is, hogy: “Adj Uram alkalmas esőt a külhoni vízgyűjtőkön!”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Nagy gazdagodási lehetőség a képen látható szimpatikus családnak , és nagy büszkeség a szintén a képen látható -még- miniszterelnöknek, hiszen több ezer köz/kényszer/ munkahelyet teremt meg csak úgy családilag. Nincs már messze az egymillió elérése. ÍGY könnyű…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  9. Gaga! Majd kölcsönöznek közmunkásokat, vagy vesznek rabszolgákat. A jogi alapot megteremtette a fiúcska.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  10. Mily undorító és átlátszó nepotikus vagyon-átjátszás. Majd ez is a vádirat(ok) része lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  11. “lápra csalták”…Maga Orbán Viktor tette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  12. Kíváncsi vagyok merre járnak most a hazai zöldek, akik olyan büszkén vonultak a közt. elnök mellett bazsarózsát védeni, most hallgatnak, mint aki kutyagumiba lépett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  13. F.Marianne,
    azok a zöldek akiknek – a gazdájukkal együtt – inkább a barna ing állna jobban??? .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  14. Valami egészen elképesztő az Orbán család különös vonzalma a bányászat iránt. Apuka és a bátyus Magyarország természeti, a jelenleg miniszterelnök öcskös pedig a “zemberek” és az állami költségvetés kincseit bányászgatják. Apuka névadási mániája is megérne egy pszichológust (Győző és Viktor!). Bár erre leginkább a legkisebbnek lenne szüksége. … tudomásunk szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  15. “Az LMP szerint az Orbán-családot “lápra csalták””
    Csak az a baj hogy a kifele vezető utat is megmutatták nekik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  16. Az Orbánra szavazók tudják ezt? Vagy hitbuzgalmukat ez sem töri meg?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. Réges-régen azt gondoltam,hogy itt majd akkor lesz igazi demokrácia és egyenlőség,ha majd egy cigányember is lehet miniszterelnök.
    Most megkaptuk….Fasisztoid diktatúrában élünk egy roma vezetővel.Ez az igazi
    csalódás.Lassan emiatt válok rasszistává :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Énnekem úgy tanítoták hogy a vizes élőhely magyarországon ex lege védett területek… hiába nincs védett területen, annak számít…
    ezek szerint vannak az országban olyanok akiik a törvények felett állnak… ki gondolta volna.. érdekes…
    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Kizsigerelik Hazánkat… :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. Bár elég régen volt már, de úgy emlékszem annak idején az iskolában a “lápot-mocsarat” mindig együtt emlegettük ! Azt hiszem az sem szép hogy esetleg fondorlatos módon ők megszerezték (véletlenül) ezt a bányát is , minket pedig erőszakkal próbálnak “törvényesen ” belenyomni a mocsárba !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Olyan, hogy Magyarország nincs! Csak Olyan van, hogy Magyar ZRT.
    Magyarország már nem ország, magyarország már csupán zártkörü rényvénytársaságok holdingja.

    A ZRT neve: Fityesz ZRT.
    A Holding részei:
    Bánya – bánya jogokkal – király rt
    Nyomda és egyéb szolgáltatások – kövér zrt
    Élelmiszer kereskedelem Ló tenyésztés – lázálom zrt
    Pénzügy bank, élelmiszer feldolgozás – csányi rt
    Bank, bizosítás, pénzügyi tevékenység – járai zrt
    Építő ipar beruházás, nagykereskedelem – demján zrt
    Örzés védés, gépjármű nyilvántartás, bankbiztonság, maffia gazdaság – pintér zrt
    Fegyverkereskedelem és vendéglátás – boros zrt
    Lakossági üzletág, etno biznisz – kósa & lázálom zrt
    Munkaerő kölcsönzés, munkaerő őrzés – pintér&lázálom zrt
    Média elektronikus és nyomtatott sajtó, üzem, gyár felszámolás – szeles zrt
    Sport biznisz – király&kósa zrt

    A lista természetesen korántsem teljes körű, folytasátok, had lássuk tisztán fityesz ZRT. alias orbanisztán gazdaságát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  22. Gaga!
    Ez azért erős túlzás. Nem 5 000 000 millió m3 tözeg bányászatára van engedélyük, hanem csak 5 000 000-ra (vagy 5 millióra).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. ” Könnyű Katát lápra vinni , ha maga is akarja…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Tóth Györgyné

    Ha lehetne az egész orbániát és fidesznyikiát egyszerre kellene lápra csalni, hogy írmagjuk se maradhasson!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Most akkor szerdán lehet hogy a Videotonnak új mezreklámja lesz?!
    ORBÁN-TRÁGYA!- De szép is lenne !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Tipp az LMP-nek! Nem csak a bányászati bumágucskát kell megpislogni, vagyonosodást kell vizsgálni barátaim, kosanoszra alelnökkel és másokkal karöltve, megkukkantani a milliárdokat, mert lehet, hogy a kiadott könyv, 100 leggazdagabb, mégis csak szegényebb egyesektől?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Politikai verőemberek kerülnek pozícióba 2012. május 11. péntek | AN

Újraírná az egyházi törvényt az LMP 2012. május 10. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos