Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az első Orbán kormány születésnapjára 2011. július 8. péntek 8:06 Forrás: AN

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az első Orbán kormány születésnapjára

Budapest – Ünnepi dátum, megemlékezésre érdemes. Felállva tapsolásra, ütemes viktorozásra. 1998. július 8-án lett Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Nem fülkeforradalom által, nem kétharmaddal, mindössze mellbedobással győzte le az előtte kormányzó szocialistákat. Egy paraszthajszállal.

Pontosítsunk: Orbán és a Fidesz 1998-ban nem győzött le senkit. Úgy került kormányra, hogy előzőleg vesztett. A Fidesz kevesebb szavazatot kapott, mint a Horn Gyula vezette MSZP. Csak hát a választási matematika Magyarországon időnként különös eredményeket produkál. 51 százalékból lehet kétharmad, a kétharmadból négyharmad.

Fülkeforradalomnak hívják az ilyet, szabadságharcnak.

Orbán Viktor már 1998-ban is azt akarta, amit ma meg is tesz. Ha tudja, már akkor szétveri a jogállamot. Pedig volt egy álma: lebontani az alkotmányos kereteket, elzavarni a költségvetési tanácsot, korlátozni az alkotmánybíróságot. Megnyirbálni a sztrájkjogot, megfegyelmezni a sajtót.

1998-ban még nem volt ereje hozzá. Mostanra mindene van a kormányzáshoz, ami 11 évvel ezelőtt, 1998-ban még hiányzott. Orbán nyilván tanult a saját hibáiból, még egyszer olyan baklövéseket nem követ el, mint hogy politikai ellenfeleit szabadlábon hagyja. És a média tekintetében sem kockáztat – elnémít minden, számára kellemetlen hangot.

Az első Orbán kormány idején még Torgyán József volt a mezőgazdasági miniszter.  Kedves, sármos gazember. A maiakhoz képest azonban csak egy vasárnapi zsúrfiú.

Nem értett a mezőgazdasághoz. Illetve valamit mégis: jobb óráiban képes volt viszonylag elfogadható szinten tájszólásban beszélni. A parasztok hangján, a nép nyelvén megszólalni.

Ebből azonban még nem lesz szőlő, nem lesz lágy kenyér.

Csak chilei cseresznye, és afrikai exportra készülő búza.

Dávid Ibolyáról, az első Orbán kormány igazságügy-miniszteréről pedig hamar kiderült, hogy nem ért a focihoz. Európa tisztességesebb felén értenek az igazságügy-miniszterek a focihoz, ott az ilyen szakmai alapvetés.

Nem lehet elfelejteni ezeket az időket, ezeket az embereket. Nemcsak fotók, de festmény is fennmaradt az utókor épülésére és okulására. Egy idős amatőr festő álmodta vászonra Orbán Viktor első kormányát. Maga Nemeskürty István kormánybiztos rendelte meg a mestertől a képet. Vagy nem – ezt ugyanis vitatják. A művet később nem is akarták kifizetni, húszmilliója bánta az idős amatőr piktornak, hogy hitt Orbánék szavában.

Nem nagy pénz, nekünk, többi magyaroknak, többe van Orbán.

Emlékezzünk, és ne felejtsünk el semmit!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (13 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +21 ( 21 szavazatból)
Az első Orbán kormány születésnapjára, 4.6 out of 5 based on 13 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Az egész demokráciát a kerekasztal tárgyalásoknál cseszték el a választási törvénnyel meg a 2/3-os törvénnyel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  2. gm.!
    Antallt idézném: “Teccettek volna forradalmat csinálni!”
    Hogy őszinte legyek sem vele, sem az első Orbán kormánnyal kapcsolatban nemigen jut más pozitívum eszembe. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  3. Kedves Kufirc.
    Nem feladatunk, csak a pozitívumokat keresni. Aki szolgáltatás ellenében végez feladatot ( mindegy milyen területen ), annak kötelessége megfelelően, vagy jól elvégezni a dolgát. Antal, Boros, Horn, Orbán ezek mind felvették a járandóságukat, egyesek még azt is ami nem járt volna (bánya, szőlő). Az adófizetők feladata a pofájukhoz verni azt amit nem végeztek, vagy rosszul végeztek el. Ők nagy pofával kérték a mi szavazatunkat és pénzünket, hogy “na majd Ők megmutatják”, megmutatták, mutatják a seggüket. Úgy mint Puskás annak idején a focipályán, ja és a Pákó aTV2 jóvoltából. Annyi segget láttam, hogy most már rúgni fogom, Úgy, hogy a gatya vasalva jöjjön ki a száján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  4. - “…mindössze mellbedobással győzte le az előtte kormányzó szocialistákat. Egy paraszthajszállal.” -

    Az a baj, hogy az a hajszál, még mindig ott van a fején.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  5. KUFIRC, ezt Antall József a saját pártjának, az akkori MDF-nek szánta.Az MDF vérebei akkor akartak “forradalmat” leszámolást, mikor már hatalmon voltak. A kerekasztal viszont a békés rendszerváltás mellett döntött.
    A Fidesz kormány születésnapja alkalmából üzenem mindenkinek, hogy olvassa el Gréczy Zsolt mai blogját. Tökéletes cikk. Vannak még nagyszerű és okos emberek. Egyáltalán, olvassátok mindig a Gréczy blogot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  6. És olvassátok el a mai Galamusban Mihancsik Zsófia cikkét.a rádiós elbocsátások kapcsán elmagyarázza annak, aki még nem érti, hogy a Fidesz “munkásságában” a törésvonal nem pártpolitikai, hanem független gondolkodó és alattvaló között van. Fideszes is ki van rúgva, ha független gondolkodó, MSZP-s sincs kirúgva, ha átváltozik alattvalóvá. Nagyon jó cikk. Megismétlem, vannak még okos nagyszerű emberek.
    Mert a Fidesz legnagyobb bűne, hogy alattvalók és nem szabad emberek országát építi. Elveszi, elvette a rendszerváltás lényegét. Orbán Viktor és sehonnai bitangok, Fidesz az igazi ország rombolók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  7. Születésnapjukra mielőbbi bukást kívánok nekik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  8. Az első Orbán kormány alatt megtanultuk, hogy:
    Magyarországon a közpénzeket pazarlóan kezelni, az államnak hátrányos üzleteket kötni – szabad. Meg kell tanulnunk hinni Simicska Lajos elhíresült véleményében, amit arra a kérdésre fejtett ki, hogy miért vesz valaki egyetlen napon tucatnál több milliós veszteségű céget: a hülyeség állampolgári jog.
    Az ügyek más csoportjában még csak nyomozás sem indult, meg sem kérdezték, miért költöttek ennyit. Csak az Országimázs Központ vezetője adott választ, mikor arról faggatták, hogy közpénzekből mennyit költött az augusztus 20-ai tűzijátékra: a nagymamát sem kérdezzük, mennyibe került a mák a karácsonyi bejglibe.
    Hát igen. Megálmodták, megették…

    Nézzük azt a bizonyos 100 lépésüket:

    I.) Millenáris
    1. Szabad ma Magyarországon 500 ezer darab karórát venni 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladni 350 millió forintért.
    2. Szabad ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírni, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítani, az órákat pedig 402 millió forintért eladni a Millenáris Kht.-nek. Szabad végül ezeket az órákat ingyen szétosztani.
    3. Szabad az órákra kiírt pályázatból származó pénzt továbbadni más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálni.
    4. Szabad a Millenáris Kht. vezetőjeként a két évre szóló 3,4 milliárd forintos költségvetést egy év alatt elkölteni, majd kormánygaranciával 1,5 milliárd forint hitelt felvenni.
    5. Szabad fél év alatt a Millenáris Park őrzés-védelmére egy vidéki rendőrkapitányság éves költségvetésének megfelelő összeget, mintegy 100 millió forintot elkölteni.
    6. Szabad a Millenáris Park medencéiben úszkáló halak etetésével megbízott dolgozónak havonta 120 ezer forintot fizetni.
    7. Szabad a park vendégkönyvét, a Millenniumi Kódexet 7,5 millió forintért őriztetni a Köztársasági Őrezreddel.
    Mint ahogy arra is lehet számítani, hogy a Magyar Televízió
    8. Szabad Magyarországon a közszolgálati televízió elnökként bármekkora summát bármire elkölteni.
    9. Szabad 1998 és 2002 között elképesztően pazarlóan, 190 milliárd forintból működtetni az Magyar Televíziót (MTV).
    10. Szabad az MTV-nek négy év alatt 35 milliárd forintos veszteséget produkálni.
    11. Szabad az MTV-nek felélnie 18,5 milliárd forintos alaptőkéjét.
    12. Szabad az MTV vezetőinek arra játszani, hogy a parlament nem hagyja tönkremenni a köztévét.
    13. Szabad eladni ingatlanjainak 95 százalékát, majd szabad az ebből származó bevételt – szemben az eredeti tervekkel – nem az új MTV székház felépítésére, hanem az intézmény működésének finanszírozására fordítani
    14 Szabad a kiadások folyamatos növekedéséhez hozzájárulni, hogy a kormánypártok szívének kedves cégek (például Ezüsthajó Kft.) több száz millió forintos megrendelésekhez jussanak.
    15. Szabad a Szabó László Zsolt által irányított MTV-nek, a költségvetési intézmények közül egyedüliként a már levont adókat, és járulékokat nem befizetni az államkasszába, hanem – többek között – a külső gyártók kielégítésére fordítani.
    16. Szabad a fideszes többségű parlamentnek 2001-ben az MTV 10 milliárd forintnyi adó- és járulékfizetését elengedni.
    17. Szabad az amúgy is meglehetősen nagyvonalúan összeállított terven felül 3 milliárd forintot fizetni külsős műsorkészítőknek.
    18. Szabad az MTV költségvetését a veszteséges gyártói szerződésekkel évente 6,5 milliárd forinttal megterhelni.
    19. Szabad az – Orbán Viktorhoz közel álló – Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került.
    20. Szabad a Vitézy-féle vállalkozásoknak és az Ezüsthajó Kft.-nek összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi értékű megbízást juttatni, becslések szerint mintegy 1,5-2 milliárd forinttal túlfizetve e társaságokat.
    21. Szabad azt a gyakorlatot folytatni, hogy az MTV gyártási szerződései ne legyenek egységesek, hanem egyes kontraktusokat a társaság jogi osztálya helyett a szerződő külsős partner készíti.
    22. Szabad eltekinteni attól, hogy egy több évig futó műsor előzetes jóváhagyásánál megvizsgálják a szerződéskötés indokait, illetve az MTV-re vonatkozó előnyös vagy hátrányos gazdasági hatásokat.
    23. Szabad az MTV Közalapítvány 1998 és 2002 között csonka, csak kormánypárti delegáltakból álló kuratórium elnökségének az előzetes szakértői vélemény ellenére szerződést jóváhagyatni olyan céggel, amely még a hatályos cégnyilvántartásban sem szerepel.
    24. Szabad az egykori tévéelnököknek azt a pénzt, mely 111 munkatárs elbocsátásának több mint 100 millió forintos költségeit fedezte, visszatartani, annak ellenére, hogy később ezek az emberek ismét visszakerültek a köztévéhez.
    25. Szabad az MTV-t olyan pénzügyi helyzetbe hozni, hogy az intézmény mára havi egy milliárd forint veszteséget termeljen.
    26. Szabad a csődközeli helyzetben lévő MTV-nek 120 órányi anyagot szinte ingyen átengedni a Millenáris Kht.-nek (alkotásonként száz (!) forintért).
    27. Szabad a Millenáris Kht. saját archívumából darabonként 2 millió forintért átengedni az Ezüsthajó Kft. által készített anyagokat az MTV-nek.
    27. Szabad 42 tanácsadónak összesen 801 millió forintot keresnie az MTV-nél.
    28. Szabad Lovas Istvánt 13,6 millió forinttal honorálnia az MTV-nek.
    29. Szabad 6,5 milliót fizetnie a köztévének Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója, Wermer András számára.
    30. Szabad a kormányváltás után busás végkielégítéseket fizetnie az MTV-ből távozóknak. 31. Szabad Mendreczky Károlynak 30,5 milliót megszavazni.
    32. Szabad Csermely Péter hírigazgatónak és Gulyás Istvánnak, a Híradó volt főszerkesztőjének 17,5 milliót fizetni.
    33. Szabad Jen Sándor funkcionális főigazgatónak 17 milliót, Papp Endre műsorvezetőnek 16,7 milliót fizetni.
    34. Szabad az MTV-nek frissen bejegyezett, gyakran referenciákkal sem rendelkező cégektől, a piaci ár három-négyszereséért filmeket beszerezni, s ezáltal 13 cégtől majdnem 900 millió forintért “mozikat” vásárolnia.
    A következő bankügyletek megismétlődésére is számíthatunk: Magyar Fejlesztési Bank
    35. Szabad a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) egy informális kormánydöntés alapján 450 milliós euró-kötvényt kibocsátani a Mol Rt. gázüzletágának megvásárlására.
    36. Szabad ezt a pénzt nem erre költeni, hanem az eredetileg fix, 5,25 százalékos kamatozású hitelt a bankközi piacon 4,5 százalékos kamatszinten elhelyezni.
    37. Szabad ezáltal – a rendőrség becslése szerint – több mint egymilliárd forint kárt okozni.
    38. Szabad az MFB-nek 1999-ben keretszerződést kötni a Defend Security Kft.-vel a bank ügyfeleiről való információgyűjtés céljából.
    39. Szabad a Defendnek 55 nem banki alkalmazott magánszemélyt és 13 céget megfigyelni, amiért az MFB 2001-ben összesen 16 millió forintot fizetett.
    40. Szabad az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek.
    41. Szabad mindezért az MFB elnök-vezérigazgatójának, Baranyay Lászlónak több mint száz millió forint végkielégítést ajánlani, majd “megelégedni” a szerződés lejártáig szóló 46 millió forinttal.

    II.) Országimázs Központ
    42. Szabad az Országimázs Központnak (OK) több milliárdos szerződéseket kötni a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-vel.
    43. Szabad az Ezüsthajónak 469,5 millió forintot kifizetni Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok politikai tevékenységének dokumentálására.
    44. Szabad ezért 296 filmet, valamint fotókat készíteni. (A szerződésekről a KEHI megállapította: a felvételekre kötött eseti szerződések, valamint az ezek költségvetését tartalmazó mellékletek elnagyoltak, a vállalkozó számára egyoldalúan kedvezőek.)
    45. Szabad az OK-nak még 30 millió készenléti díjat is fizetni az Ezüsthajónak, azt követően is, hogy az Állami Számvevőszék indokolatlannak találta a kifizetést.
    46. Szabad a Happy Endnek Mádl Ferenc államfői beiktatási ceremóniájára 120 millió forintot kifizetni közbeszerzési pályázaton.
    47. Szabad az OK-nak 2000 augusztus 20-án a millenniumi ünnepségekre országszerte összesen 975 milliót elkölteni, majd a költségeket üzleti titokra hivatkozva elhallgatni.
    48. Szabad a sidney-i olimpiai győztesekről óriásposztereket készítenie a Happy Endnek, a költségvetést pedig ugyancsak eltitkolni.
    49. Szabad Sidney-ben az olimpián magyar kulturális és gasztronómiai napokat szervezni a Happy Endnek 143 millió forintért.
    50. Szabad az OK-nak reklámozni a filmszemlét, arculattervezőként pedig a Happy Endet megbízni 20 millió forintért.
    51. Szabad az OK-nak 51 millió forintot elkölteni az Orbán Viktor washingtoni kitüntetésére utazó magyar művészekre.
    52. Szabad az OK-nak 38 millióért Országgyűlési Beszámoló címen a kormány hároméves tevékenységét dicsőítő hirdetéseket megjelentetni az országos napilapokban.
    53. Szabad mindezt Wermer András D. K. Waltson Kft.-jével elvégeztetni.
    54. Szabad az OK-nak 2000-ben 4,3 milliárd forintos összköltségvetést adni 2001-ben.
    55. Szabad az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni.
    56. Szabad emellett a Miniszterelnöki Hivatal által elkülönített pénzekből kulturális ismeretterjesztésre, programajánlókra 740 milliót, költségvetési kiadványokra 390 milliót, gazdaságfejlesztési eszközcsomagra 1,47 milliárdot szintén az OK-nak adni.
    57. Szabad a Happy End Kft.-nek a mobilvécéket forgalmazó Toi Toi Kft.-től 260 ezer forintos listaáron a 2000. augusztus 20-i ünnepségekhez illemhelyeket bérelni, majd 6 és fél millió forintért – 25-szörös áron – az Országimázs Központnak leszámlázni.
    58. Szabad az OK-nak országkép-építő kampányokra belföldön és külföldön 730 millió forintot elköltenie.
    59. Szabad az OK-nak gazdaságfejlesztő eszközprogram alá sorolt kommunikációra 460 miliió forintot elköltenie.
    60. Szabad az OK-nak saját kiadványokra és kormányzati kommunikációra több mint 1,7 milliárd forintot elköltenie.
    61. Szabad egy amerikai gyorsétterem-hálózat visszamaradt készletéből hamburgert és egy ismert sörmárkát formázó rakétákat is fellőni a 2000-es millenniumi tűzijátékon.
    62. Szabad mindezért a Happy Enden és az Ezüsthajón keresztül két cégnek több mint 230 millió forintot kifizetni.
    63. Szabad Wermer András anyósának amerikai cégén keresztül lebonyolítani az egész üzletet.
    64. Szabad a tűzijátékért felelős Tóth István Zoltánnak, az Országimázs Központ akkori vezetőjnek azzal hárítani el az árat firtató érdeklődését, hogy az ünnepi bejgli árát sem kérdezzük meg a nagymamától a karácsonyi vacsorán, így a polgároknak szóló ajándék ára sem publikus.
    65. Szabad később úgy érvelni, hogy az Országimázs Központ az Állami Számvevőszéknek tartozik elszámolni a közpénzekkel, nem pedig a sajtónak.
    66. Szabad “A Hídember” című film készítőinek – egy feljelentés szerint – 187 millió forinttal nem elszámolni.
    67. Szabad a költségvetésnek a filmet csaknem kizárólagosan finanszírozni – közbeszerzési pályázat nélkül.
    Jó lenne, ha volnának még martinsalakos házak, mert 1998 és 2002 között megtanultuk, hogy
    68. Szabad a Pénzügyminisztérium által meghatározott árhoz képest indokolatlanul 600 millió forinttal többet költeni az északi térségben megrongálódott martinsalakos házak felújítására.
    69. Szabad a martinsalakos házak felújításának felügyeletével megbízott kormánymegbizottnak (Horváth László, Fidesz) jótékonysági akciót gyakorolnia az állam pénzéből.
    70. Szabad Horváth Lászlónak az esetek többségében “méltányosságot” gyakorolni, hiszen a felújításról szóló kormányhatározat szerint a károknak csupán 80 százalékát téríti meg az állam, a fennmaradó 20 százalék esetében a kormánymegbízott dönthetett.
    71. Szabad 54 millió forintot fordítani egyetlen martinsalakos ház újjáépítésére Istenmezején, amikor elvben egy helyreállított épület költsége nem haladhatta meg a 24 millió forintot.
    72. Szabad pályáztatás nélkül kiválasztani a Baumag Holding Rt. nevű céget a martinsalakos házak felújítására.
    73. Szabad a martinsalakos házak újjáépítéséből fővállalkozóként meggazdagodni.
    74. Szabad bekapcsolni a helyreállítás folyamatában olyan közhasznú társaságot – Gyors Újrakezdés Kht. -, amelynek közreműködése nem szolgálta a helyreállítás optimális költségen történő megvalósítását, s szerepe a Kehi vizsgálata szerint értelmetlen volt.
    75. Szabad olyan házak lebontására is jelentős összeget kifizetni, amelyeket a tulajdonosuk korábban már lebontott.
    76. Szabad olyan számlát produkálni a martinsalakos házakkal kapcsolatban, amelyen konkrét munkavégzés feltüntetése helyett “kivitelezési díj” áll.
    77. Szabad a martisalakos házak felújítása kapcsán olyan jogi nonszenszet előidézni, mely szerint az önkormányzatoknak kell végrehajtani azt a kormányhatározatot, amibe nem volt beleszólásuk.
    78. Szabad a BM-nek a felújítás költségeit az önkormányzatokhoz “leosztani”, azon számlák alapján, amelyeket előzőleg aláírt a Gyors Újrakezdés Kht. képviselője és a kormánymegbizott ellenjegyzett.

    III.) A Fidesz szerint mit szabad tenni, ha ők vannak hatalmon:
    79. Szabad ma Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány “felkérésére”az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni.
    80. Szabad mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani.
    81. Szabad a 12 érintett állami gazdaságot kivonni a privatizációs, valamint a termőföldről, illetve a nemzeti földalapról szóló törvény hatálya alól.
    82. Szabad továbbá a dolgozói tulajdonszerzésre hivatkozva úgy privatizálni atársaságokat, hogy a tucatnyi állami gazdaság dolgozói egyetlen esetben sem szerezhetnek 10 százaléknál nagyobb részesedést.
    83. Szabad ellenben a Fideszhez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.
    84. Szabad a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni.
    85. Szabad ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
    86. Szabad a Nemzeti Földalap (NFA) kezelő szervezet hivatalos felszólítását figyelmen kívül hagynia, arra még csak nem is válaszolnia, a legalább féltucatnyi privatizált agrárcégnek.
    87. Szabad az ügyészségnek a 12 furcsa körülmények közepette privatizált egykori állami gazdaság ügyében megszüntetni a nyomozást.

    IV.) Autópályák
    88. Szabad 1998-tól 2000-ig igérgetni az autópályaépítés elindítását, miközben a sztrádák nyomvonalán egyetlen kapvágás sem történik, de időközben milliárdokkal növekedenek az építési költségek.
    89. Szabad 2000-től 2002-ig közbeszerzési pályázat nélkül több mint 300 milliárd forint értékű út, híd és autópályaépítési megrendelést adni annak a Vegyépszernek Rt.-nek, amely korábban egyetlen centiméter autópályát sem épített.
    90. Szabad a Vegyépszernek a sztrádaépítések közben olyan alvállakozói láncolatot kialakítani, amely követhetelenné teszi a közpénzek útját.
    91. Szabad egyúttal a Vegyépszernek az alvállalkozói láncolat legalján álló, valódi munkát végző alvállakozókat kéthónapos késéssel kifizetni.
    92. Szabad a korábbi egymilliárdos körüli építési költség helyett kilomérenként átlagosan több mint 1,4 milliárdért építettni a Vegyépszerrel.
    93. Szabad a választások előtt kilométerenként több mint két milliárd forint munkadíjjal szerződést kötni az M30-as út megépítésre ugyancsak a Vegyépszerrel.
    94. Szabad csaknem két milliárdért lebontatni a korábban az M1-esen és az M3-ason több mint öt milliárdért felépített autópályakapukat.
    96. Szabad az EU döntése alapján az egykori kapuk helyén új ellenőrző pontokat telepíteni, amelyek kialakítása szakértők szerint 6-10 milliárd forintba kerülhet.
    97. Szabad a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előző vezetőinek 1,2 milliárdot átutalnia a Defend Kft.-nek egyes a nyomvonalak lőszermentesítéséért.
    98. Szabad eközben a Defend alvállakozójának ugyanezt a munkát 180 millióért elvégezni.
    99. Szabad az NA Rt. korábbi vezetőinek 288 millió forintért szerződést kötni egy ügyvédi irodával, miközben az gyakorlatilag nem végzett munkát.
    100. Szabad ugyancsak az NA Rt. előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutalni egy ZIB Consulting nevű vállalkozásnak, miközben a gyanú szerint ez a társaság sem végzett érdemi.
    ———–
    Eme 100 pontot az első Orbán kormány születésnapjához ajánlom örök mementóként, a telessség igénye nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  9. Amikor megláttam itten ezt a képet , ( szemüge nélkül ) eleinte azthittem hogy Lenin beszél a Küldöttek előtt , előtérben meg a zsákmányolt Romanovkorona van.
    De később feltettem s jót röhögtem.( Ezen még lehet.)
    -
    A kép-mizériáról hallottam sok évvel ezelőtt , de magát a ” művet ” nem láttam.
    Tisztára huszas évek Télipalotája ugrik be nekem a láttán. Hiába no. Az idős művész csak azt a tónust adhatta vissza amin nevelkedett. Nincs ezzel semmi baj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  10. SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ!

    Itt a DCB (Daniel Cohn-Bendit) szövege vágatlanul, eredeti brüsszeli fordításban. Ez ment OV fülébe közvetlenül. Csak az ő válaszát (kokijait) ismerjük a hazai médiából, de lássuk azt is, mire válaszolt:
    =====================================

    Elnök úr, Miniszterelnök úr!
    Előrebocsátom, hogy néha nem tudom követni a történéseket, ám azt tudom, hogy azt mondta: Európa erős, Európának cselekdnie kell. Erősnek kell lennie Európának ebben a nehéz politikai és gazdasági helyzetben. Amikor ezt mondta, mindenki megtapsolta.

    Aztán azt olvasom Öntől idén márciusban: “1848-ban nem fogadtuk el a bécsi diktátumokat, 1956-ban és 1990-ben nem voltunk hajlandók elfogadni Moszkva diktátumait, és ma sem rendeljük alá magunkat Brüsszel diktátumainak.” Ki mondta ezt? Vaclav Klaus? Nem! Ön Orbán Viktor! Idén, márciusban a saját közönsége előtt. És aztán Barroso úr megkérdezheti, vajon miért nem szeretik ebben az országban az Európai Uniót és Európát. Azért, mert vannak olyan politikus férfiak és nők, akik máshogyan beszélnek Brüsszelben vagy Strassburgban, mint a saját hazájukban. Ez árt Európának, ez leértékeli Európát.

    Ön, Orbán Viktor azon politikusok egyike, aki ezzel lealacsonyítja Európát.

    Tagadhatatlan, Ön és az alkalmazottjai jó munkát végeztek az elnökségben. Ám a skizofrénia általános esetével állunk szemben, ráadásul egy hihetetlen nemzeti cinizmussal. Ez végeredményben azt jelenti, hogy Magyarországon Önök tönkreteszik azt, amit Brüsszelben és Strassburgban csinálunk. Erre azt fogja válaszolni, Orbán úr, hogy ez nem fontos.

    “Azt várjuk a tüntetőktól, akik nem az államot akarják tönkretenni, hogy Magyarország érdekeit szolgálják, tehát eljárásokat fogunk kezdeményezni (mindig a törvény keretei között), hogy megvédjük magunkat az idegenek ellen. Ki mondta ezt? Orbán Viktor! És ezt ki mondta? “Nekünk magyaroknak megvan a saját módszerünk arra, hogy elbánjunk velük, akkor is, ha ez kellemetlen, mert ez az a mód, amit követnünk kell.” Kádár János mondta! 1985-ben. Ez az ön problémája, Orbán Viktor úr. Egyrészt 1989-ben a szabadság mellett harcolt, aztán hirtelen megjelent itt, és nagyon furcsa módon, gyanakodva jött ide. De hiszen ön Európa elnöke volt, ám mert gyanakvó Brüsszellel szemben, így saját maga ellen gyanakszik. Önnek, Orván Viktor, inkább saját magában kellene kételkednie, mert csak így tudná megérteni azt, ami történik. Például az ön saját országában két baloldali liberális újság akart összeolvadni, az Európai Unió, tehát Barroso úr támogatta ezt a fúziót, de a magyarországi önálló médiahatóság, amely valójában az ön kezében van, azért akadályozta meg a fúziót, mert ellenzéki újságok. Létezik egy független rádió, Klubrádió a neve, és teljesen véletlenül elveszik tőle a frekvenciáját, és továbbá teljesen véletlenül egy katolikus rádió fogja megkapni a Klubrádió frekvenciáját. Erre persze azt fogja mondani, hogy a történelmi szerencse forgandó: egyszer ennek van szerencséje, másszor a másiknak. Csóválhatja a fejét, ha akarja, látom, de tudom, hogy igazam van. De ez önt nem érdekli, mert utánam tartani fog otthon egy jó kis nacionalista beszédet, amiről minden magyar azt fogja gondolni, hogy hurrá jól megmutattuk nekik Brüsszelben. Ön harcolt a szabadságért, viszont nem hallottam a hangját, mikor olyan országban, mint Egyiptomban és Tunéziában az emberek a szabadságért harcoltak. De amikor arról van szó, hogy Kínát fogadja, akkor sem lehetett hallani a nagy szabadságharcos hangját. Akkor lapított. Kérem, a meséjét majd ne itt mondja el!

    Térjünk vissza az európai határok kérdéséhez. Pl. ahhoz, ami Dániával történik. Nagyon fontos, hogy az EU elnöksége és a EU Bizottság elnöksége mondja ki, hogy ennyi, és ne tovább. A schengeni szerződés megmarad, azon nem lehet módosítani. Egyik országnak sem, sem Dániának, sem Magyarországnak nem lehet változtatnia az európai határokon és szabályokon. Ha módosítani kell az európai szabályokon, akkor ezt itt, közösen kell elvégezni. Majd akkor meglátjuk, milyen többsége lesz itt a Parlamentben Önnek.

    Orbán úr, ismétlem, az ön munkatársai jó munkát végeztek az elnökségük idején. Ön kiemelkedő harcosa volt a diktatúráknak, ám most ön a diktátor, így személy szerint önnek, már Orbán Viktor ellen kellene harcolnia. Kérem, tegye meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  11. Érdekes…ez nemvolt olvasható Szabadmagarsajtóban.
    Akkor biztosan nemisvolt nagyon fontos…
    Bezzeg a stadionépítés öles szalagcímei !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  12. Születésnapi, őszinte, szívből jövő kívánságom az orbán “kormánynak” nevezett söpredéknek:

    - Forduljatok fel mind egy szálig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  13. Nade Eldrad …há hogymonhacc illyent egy szülinaposnak ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  14. Köszi VIP!
    Nehogy kimaradj a csapatból!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Látom Geyza, nagy műértő vagy, de nem veszed észre eme nagyszerű alkotásban rejlő értéket.
    A címe “Giccsegylet” ha esetleg Vágó úr rákérdezne a milliomosban. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Majd a koronázásáról készült festmény állam költségen meg veszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. sasa:
    Mittehetnék , hangulatember vok . Kiéreztem a kép légkörét. Ami a Mester ecsetkezelése , színkompozíciója révén bírt rájamenifesztálódni a vászonra .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Tabán, megdöbbentett az a 100 !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Igyanak nitro-glicerint, és essenek hasra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Ezt a kepet a Nemzeti Muzeumban kell kiallitani mint kordokumentumot.
    A jovo nemzedeket nemszabad megfosztani az orbantorgyanpolgarormany
    megismeresenek lehetosegetol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. CSAK ÍGY TOVÁBB VIKTOR!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  22. A következő szülinapra ezt is az albumba teheti a kormány

    http://kepfeltoltes.hu/110709/viktor_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos