Ronai and Ronai
AMERIKAI

Virágbemutató a Margitszigeten 2011. július 30. szombat 12:07 Forrás: orientpress

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Virágbemutató a Margitszigeten

Budapest- Harmincötödik alkalommal tartott egynyári virágbemutatót csütörtök este a Főkert Nonprofit Zrt. a Margitszigeten. A társaság az idén 13 000 négyzetméteren helyezett ki ilyen növényeket a főváros parkjaiban.

Szakmai programmal egybekötött sajtótájékoztatón ismertette a Főkert az általa telepített egynyári növények termesztésében és fenntartásában szerzett ez évi tapasztalatait, illetve az egynyári virágágyak tervezését. Az esemény kezdetén, a Margitsziget közepén lévő Virágoskertnél a természet gondoskodott a még gyönyörűbb látványról: az eleredő esőben ugyanis újabb oldalát mutatta meg a hatalmas füves terület, valamint a csodás virágköltemények.

Nyitóbeszédében György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: a tavaly októberi önkormányzati választások óta szemléletváltás is történt Budapesten, komolyabb hangsúlyt fektetnek a városüzemeltetés egyes szakterületeire. Fontos, hogy a főváros tisztább, rendezettebb és zöldebb legyen. El akarják érni, hogy az olyan közfeladatot ellátó társaságok, mint a Főkert, úgy lássa el tennivalóit, hogy a budapestiek és a turisták örömmel járják a parkokat, szemléljék a zöldfelületeket.

A politikus kitért arra is: nem állnak bő források rendelkezésre, sőt, amikor tervezték az idei költségvetést, még úgy volt, hogy mindössze 1,1 milliárd forintot tudnak fordítani a zöldfelületek karbantartására és rendbetételére. Végül mégis sikerült ezt 1,6 milliárdra növelni, amit később megfejelték még 460 millióval. A főváros tisztában van azzal, hogy az igazán látványos előrelépéshez még legalább félmilliárd forintra lenne szükség, ezért azon lesznek, hogy ehhez a forrásokat előteremtsék. Mindenesetre már most is nagyszerű látvány fogadja az odalátogatókat a Városligettől kezdve a Gellérthegyig.

Szabó József, a Főkert vezérigazgatója hozzátette: Arany Jánoshoz hasonlóan, aki tíz éven keresztül a Margitszigeten alkotott, és ott öregedett meg, reményei szerint szintén sokan „fognak ott megöregedni”, azaz egyre többen keresik fel a főváros egyik gyöngyszemét. A cégvezető szerint az elmúlt hónapok erőfeszítései és a szemléletváltás nyomán már most érezhető, hogy a kerteknek gazdája van. Törőcsik Éva, a Főkert kertészeti vezérigazgató-helyettese a részletekről azt mondta: az idén 13 000 négyzetméteren ültettek ki egynyári virágokat, amelyből legnagyobbrészt a Margitsziget részesül 40 000 darab növénnyel. Ezt követi 20 000-rel a Belváros, majd a Városliget 12 000 darab virággal. Ami a fajtákat illeti, azok közül a begónia vezet, majd ezt követik a celóziafélék. Ezenkívül a szakemberek a korábbiakhoz képest tíz új fajta telepítését is kipróbálták.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)

Címkék:,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. Mesebeszéd. A Margitszigeten eddig is szívesen sétáltam, sétáltunk…
    A Fővárosi Önkormányzat inkább végr azt érje el, hogy a belső területeken legyenek ivócsapok, hogy a szegényebb, de a jobbmódú polgároknak, nem is beszélve a számára oly fontos túristáknak, ha megszomjaznak ne kelljen a drága palackozott italokat, vizeket megvásárolniuk. A vízművek szerint, de én is így érzem a budapesti ivóvíz világszínvonalú, üdítő víz. Már csak ezért is ez lenne egy igazán említésre méltó program.
    (Tudtommal az önkormányzatok sajnos a még meglévő ivó és a külvárosi, ún. nyomós kutak megszűntetésére törekednek.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Az a baj, hogy György István egy virágbemutatón is az elődeiket gyalázza. Nem mond igazat, amikor azt mondja, hogy “…a tavaly októberi önkormányzati választások óta szemléletváltás is történt Budapesten, komolyabb hangsúlyt fektetnek a városüzemeltetés egyes szakterületeire. Fontos, hogy a főváros tisztább, rendezettebb és zöldebb legyen. El akarják érni, hogy az olyan közfeladatot ellátó társaságok, mint a Főkert, úgy lássa el tennivalóit, hogy a budapestiek és a turisták örömmel járják a parkokat, szemléljék a zöldfelületeket.”. Bölcsebb lett volna, ha elismerte volna, hogy az elődeik ebbéli törekvéseit szeretnék folytatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos