Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szívhalászat a füredi Anna-bálon 2011. július 22. péntek 20:42

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szívhalászat a füredi Anna-bálon

Balatonfüred – Szombaton rendezik Balatonfüreden az Anna Grand Hotel díszterében a Balaton legrangosabb társasági eseményét, az Anna-bált. A bál szombaton este fél 6-kor kezdődik a 2010-es győztes, Kocsis Korinna hintós sétakocsikázásával. Az idei bál szépét szombaton éjfél körül választják meg. A rendezvényhez egész hétvégés kísérőprogramok tartoznak koncertekkel, utcabállal és a hagyományos balatoni szívhalászattal a Kelén hajó fedélzetéről.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. A település centrumában álló, copf-stílusú épület, amelyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is.

Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki majdan a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike volt. Az első bált követően a minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály.

Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel) színházterme adott otthont a bálnak. Az ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.

Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

1975, a 150. Anna-bál éve után a népművészet is bevonult a bálterembe, ahol magyar tájegységek mutatkoztak be, így 1976-ban Kalocsa, 1977-ben Hódmezővásárhely, 1980-ban Karcag volt Balatonfüred vendége.

A bál érdekessége, hogy 2003. évben először átadtuk Kiss Ernő honvéd tábornok herendi porcelánszobrát egy olyan személynek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred városért. 2003. évben Gyurkovics Tibor, 2004-ben Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, 2005-ben Melocco Miklós, 2006-ban Sugár András, 2007-ben Zettwitz Sándor kapta a díjat, Balatonfüredhez való kötődésük és munkásságuk elismeréseként.

Az Anna-bálon az első helyezett hölgy Viktória díszítésű, a II. helyezett Rotschild, a III. helyezett pedig Aponyi mintával díszített Herendi porcelánvázát kapnak a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlásaként.

A bál kísérőrendezvényei közül kiemelkedik a Krúdy Gyula novellája alapján életre hívott “Balatoni szívhalászat”, amelyet minden évben a bált megelőző napon tartanak. A bál napján hagyományos késő délutáni program az előző évi bál szépének hintós sétakocsikázása a városban. A Kisfaludy Galéria szabadtéri színpadán reformkort idéző zenekari előadások, táncbemutatók szórakoztatják a közönséget, majd a Városi Koncert Fúvószenekar ad műsort.  Vasárnap délelőtt a bálkirálynő és udvarhölgyei bemutatkoznak a közönségnek, majd lovas huszárkísérettel végigkocsikáznak a városon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:,

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

One Reader’s Comments

  1. Ó, ha a full cukiság robbanna, akkor itt nem csak a kormányzati hivatalok ablakai törnének be, hanem a Kárpát-medence összes ablaka.
    Operett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A 800 éves Balatonfüred 2011. április 7. csütörtök

Szezonra kinyithat a balatonfüredi Sundance Park 2011. február 23. szerda | MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos