Ronai and Ronai
AMERIKAI

Öngyilkos barátnők 2011. július 4. hétfő 9:17 | AN Forrás: Blikk, MTI

  • Hozzászólások(30)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Öngyilkos barátnők

Budapest– Egy 21 éves budaörsi, illetve egy 19 éves bicskei lány holttestére bukkantak vasárnap reggel Budaörsön egy parkolóban, a lezárt autóban talált barátnők halálát mérgezéses fulladás okozta.

A rendőrök állampolgári bejelentés nyomán mentek ki a Törökbálinti utcai parkolóhoz. Az elsődleges megállapítások szerint a két lány öngyilkos lett, erre utal, hogy a figyelmeztetést tettek ki a járműben: „Halálos gáz van a kocsiban. Ne nyisd ki, mert meghalsz!”

A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, a vizsgálatot közigazgatási hatósági eljárás keretében a budaörsi rendőrkapitányság folytatja.

A kocsi csomagtartójába helyezett vödörben meszet és sósavat találtak, a két anyag mérgező gázt kibocsátó keverékét szívták magukba a fiatalok.

Az autót egyébként a 21 éves lány otthonához közel találták meg. Édesanyját rendőrök kísérték a holttestét rejtő autó mellé, ahol rögtön összeomlott, rohammentők szállították kórházba.

Nem tudom, hogy éli túl ezt a tragédiát a lány édesanyja. A postán dolgozik, gyakran a lányával együtt pattantak fel a robogóra, hogy kézbesítsék a leveleket, újságokat. A kislány egy csupa szív teremtés volt, nem tudom, mi késztethette arra, hogy eldobja az életet magától – mondta az egyik közvetlen szomszéd a Blikknek.

Dr. Zacher Gábor toxikológus a bulvárlapnak elmondta, hogy eddigi pályafutása során még nem találkozott hasonló esettel, a lányok a halálnak egy kifejezetten kegyetlen formáját választották. A klórgáztól az áldozat fuldokolni kezd, majd a mérgező anyagtól a nyálkahártyán sósav keletkezik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(30)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

30 Reader’s Comments

  1. Minta kommentelő

    Na, megszólalt a magyar toxikológus. Ez is jól ért a szakmájához.
    .
    A folyamat során szén-dioxid gáz keletkezik. Amennyiben nekem nem hinnétek el:
    .
    http://ca.answers.yahoo.com/question/index?qid=20061130202727AAbwjZd
    .
    A hozzátartozók gyászát nem akarom bagatelizálni, de a szén-dioxid mérgezés nem túl fájdalmas halál. Olyan, mint lemenni a borospincébe, amikor érik a bor. Egyszer kipróbáltam, simán elálmosodik az ember, elhagyja az ereje, és nem tud feljönni a lépcsőn. Ijesztő, főleg akkor, ha túléled, de nem fáj.
    .
    Amennyiben a lányokkal klór végzett, akkor a vödörben nem sósav és mész keveréke volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (16 szavazatból)
  2. Ja, még annyit, hogy azoktól hagytuk, hogy elvegyék a korkedvezményes nyugdíjat, akik szebb napokon a képen látható autót nyitogatják.
    .
    Kevésbé szebb napokon van vér is.
    .
    Vajon hány ilyen autót bír kinyitni az ember, mielőtt beleroppan?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  3. Lehet hogy nem Zacher volt a hunyo, hanem valamelyik ujsagiro irta el.
    A tortenteken ez semmit nem valtoztat. Vajon mi vihette ra ezt a ket szerencsetlent, hogy ezt tegyek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  4. Ugy van, Maeldron. Az embert az erzelmei is megkulonboztetik az allatoktol, megint mas kepeken letni egy hullat, megint mas hozzanyulni, ott allni mellette. Az ember nem tud kozombosnek lenni, ha igen, akkor mar nagy baj van. Es vannak olyan esetek, amikor a latvany finoman szolva is iszonyatos.
    Ezt feldolgozni, hosszu tavon ezzel foglalkozni, pszichesen leterhelo, olyan stresszel bir, amely megbetegit. Stressz es stressz kozott is van kulonbseg, megint mas naponta ilyen esetekkel foglalkozni, megint mas az ovoneniknek a gyerekekkel mergelodni. A ketto nem ugyanaz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  5. Minta kommentelő

    Nekem az a véleményem, bármennyire is fáj, hogy olyan nincs, hogy valakin nem látszik, hogy öngyilkos akar lenni, sem az, hogy valami komoly baj van.
    .
    Az ilyen tettre készülő személy vagy folyamatosan jeleket ad, segítséget kér, vagy úgy lesz “öngyilkos”, hogy ne haljon bele, vagy esetleg, ha annyira introvertált, hogy tényleg nem látszik rajta, akkor nem lehet “csupa szív teremtés”.
    .
    Nem figyeltek oda rájuk, vagy trauma érte őket gyerekként. Bárhogy kerülgetjük, alapvetően a szülő a hibás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  6. Egy öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképpen szeretne élni. ( dr. Buda Béla)
    RIP

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  7. Minta kommentelő

    Tímea: nekem úgy tűnik, hogy mindketten ugyanarról beszéltek. Hogy ez borzalmas, és hogy nem lehet 62 éves korig csinálni. Sőt, aki ezt csinálta X éves koráig, azt máshova se küldjük már dolgozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. Mintakommentelő, most nem írtál okos dolgokat. Bújj a függöny mögé és jujj, ne is szólj egy kicsit.
    A két lány? Bocsássanak meg nekünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. Isten nyugasztalja a lányokat, részvétem hozzátartozóknak. Nem ítélem el az öngyilkosokat és nem ítélkezem felettük. Mindenesetre nagyon szomorú hír.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  10. Mintakommentelo, ha tudsz munkat egy kioregedett tuzolto szamara, az jo! Nyilvan egy 62 eves ember nem fog senkit lecipelni a lepcson, keves az olyan szerencses, aki akkor meg olyan jo fizikai allapotban van. Pszichesen pedig igenis megterhelo nap mint nap hullakkal talalkozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. timea szabó, nem is kell 62 évesen levinni. Elég, ha ledobja. Nehogy már mefulladjon, vagy megégjen! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  12. Minta kommentelő

    Gonoszka: “Mintakommentelő, most nem írtál okos dolgokat.”
    .
    Ámulattal bámulom az érvelési technológiád.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Talán az adott témában most nem nyitnék vitát.
    Meg különben is, ismered a hozzáállásomat, ugye? Ki nem …… le?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  14. Mélyen megdöbbentett az eset. Simplemind (és dr. Buda Béla) véleményével értek egyet. Szerintem is kellett előjelének lenni annak, hogy a lányokkal valami nincs rendben, de a környezetükben élők vagy nem vették észre, vagy nem tulajdonítottak neki kellő figyelmet.

    De itt valami nagyon nem stimmel a cikkben leírtakkal! Megnéztem a nepszava.hu-n, szinte szó szerint onnan vették át a közölteket. A hvg.hu-n is mészről meg sósavról írnak.

    Nem hiszem, hogy Zacher Gábor tévedett, mert kiváló toxikológus. Egy gyakorlott vegyész (és toxikológus is) meg tudja különböztetni a sósav és a klór szagát. Itt az újságírókkal, vagy akiktől az információt kapták, azokkal lehet probléma!

    Nézzétek el nekem, mert kissé hosszú lesz a hozzászólásom, de a kémia oldaláról szeretném az esetet megvilágítani. Nem azért, hogy untassalak benneteket, hanem mert a fejtegetésem végén olyan dologra is felhívom a figyelmet, amit sok gyakorló háziasszony nem ismer, és ez az ismerethiány igen komoly veszély forrása lehet.

    Előbb a kémia: az alábbiakat már az általános iskolában oktatják.

    1. A sósav a hidrogén-klorid (HCl) gáz vizes oldata

    2. A mész hatóanyaga nem más, mint kalcium-hidroxid (Ca(OH)2), szilárd anyag. A mészkő (kalcium-karbonát, CaCO3) hevítésével állítják elő először a kalcium-oxidot, miközben szén-dioxid szabadul fel:

    CaCO3 (hevítés) → CaO + CO2

    A szilárd CaO-hoz sztöchiometrikus mennyiségben vizet adnak, így szilárd kalcium-hidroxid keletkezik (oltott mésznek is nevezik, az építkezéseken használják):

    CaO + H2O → Ca(OH)2 (erős hőfejlődéssel jár)

    3. A lúgos kémhatású mész (Ca(OH)2) és a savas kémhatású sósav (HCl) oldat reakciója egy egyszerű közömbösítési reakció, só (CaCl2) és víz keletkezik:

    Ca(OH)2 + 2HCl → CaCl2 + 2 H2O (erős hőfejlődéssel jár)

    Tehát KLÓR GÁZ nem keletkezik!!!!

    4. Az oltott mészben mindig van kis mennyiségű kalcium-karbonát, amiből a sósav hatására szén-dioxid szabadul fel, de ez szerintem nem elegendő ahhoz, hogy fulladásos halált okozzon.

    5. Elképzelhető, hogy a vödörben a sósav feleslegben volt a mészhez képest, és a keletkező hő hatására a sósavoldatból sósav (HCl) gáz szabadult fel, ami a légutak nyálkahártyáján maró hatást fejt ki. Ez is veszélyes, de kevésbé, mint az erősen roncsoló hatású klórgáz. Hogy okozhat-e ez halált, a két anyag mennyiségének és arányának, a sósavoldat töménységének, valamint a körülményeknek ismerete nélkül nem lehet eldönteni.

    6. Bár a fent említett cikkekben mindenhol mész és sósav szerepel, könnyen el tudom képzelni, hogy a vödörben mégsem mész, hanem klórmész (fertőtlenítésre használják) volt. A klórmész hatóanyaga a kalcium-hipoklorit (Ca(OCl)2). A klórmész és a sósavval reakciójából mérgező klórgáz keletkezik:

    Ca(OCl)2 + 4HCl → Cl2 + CaCl2 + 2H2O

    A reakció igen heves, a Cl2 gáz intenzív felszabadulásával jár.

    FIGYELEM!
    Sokan nem tudják, hogy a háztartásban használt tisztítószereket hogyan kell használni, és hatóanyag-tartalmukat még kevésbé ismerik. A 6. pontban leírt reakcióhoz hasonlóan klórgáz keletkezéséhez vezet, ha hipoklorit-tartalmú tisztítószert (Hypo, Domestos stb.) sósav-tartalmúval (háztartási sósav, savtartalmú vízkőoldószerek) összekeverünk, egyidejűleg használunk:

    NaOCl + 2HCl → Cl2 + NaCl + H2O

    A Domestos flakonján ugyan szerepel az a figyelmeztetés, hogy „Ne használja más termékkel kombinálva, mert veszélyes gáz (klór) szabadulhat fel”, de olyan kicsi betűkkel, hogy szinte csak nagyítóval lehet elolvasni.

    Kérem, hogy ez utóbbi figyelmeztetést mindenki fogadja meg, és hívja fel családtagjai figyelmét is a veszélyre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  15. átmásolom ide egy másik cikkhez irt kommentem egy részét.

    A tömegkommunikáció asszimetrikus kommunikáció ( a közlemény kibocsátója nem áll közvetlen kapcsolatban a befogadóval) tömeges méretekben továbbit tartalmakat a közönség széles köreihez, heterogén, mint a tartalma, mind a közönség vonatkozásában. Funkciói a tájékoztatási tájékozódási funció ( híreket szállít), szórakoztató funkció ( a tömegkommunikációt szabadidős tevékenységgé teszi),- és utoljára hagytam, hogy a tömegkommunikáció egyben értékhordozó-normateremtő funkció is,- társadalmi értékeket, normákat, viselkedési mintákat nyújt. Valamint az emberek számára napirend alakitó funkciója is van.
    Durkheim óta tudjuk, hogy egy hír nem elégséges ahhoz, hogy hasonló aktusra késztessen embereket , “a ragályos öngyilkosság, kizárólag erősen prediszponált egyéneknél fordul elő”.
    A tömegkommunikációs eszközök a mintákat hatékonyan tovább tudják adni, Magyarországon megemlithejük például egy gyomirtóval elkövetett, vagy egy szépségkirálynő halála után ugyanazzal a gyógyszerrel elkövetett öngyilkosságokat, vagy konkrétan megnevezett magashelyről történő leugrások számának megnövekedését a híradások után. Vagy: a püspök úr éhségsztrájkja Erdélyben,hasomló tiltakozásokat váltott ki ( éhségsztrájkkal nyomásgyakorlás)…stb. vagy, anélkül hogy mélységében elemeznénk a híreket, mi is volt a dal címe? Szomorú vasárnap? Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a dal szerzője is önkezével vetett véget életének.)
    Amerikában Phillips, Németországban A.Schmidtke kutatta a média hatásait, és úgy találták, hogy a média szucidum ábrázolása “az öngyilkosság természetes reklámja lehet az ambivalens ember számára, vizsgálták a híradások nyomán az öngyilkossági statisztikákat, és az utánzásos öngyilkosságok számának szignifikáns emelkedését találta.
    A tömegkommonikációnak üzenet megerősitő szerepe van a vélemény formálásában, a már meglevő nézetek megváltoztatásár kevésbé képes, mint a meglevők megerősitésére.
    Talán Aronson, irta le, hogy a közlés akkor hatékonyabb,ha negativ képi elemekhez hozzájárul az is, hogy hogyan milyen megelőző lépéseket tudunk tenni és az üzenetküldő szakértelme sem mellékes a hatás szempontjából.

    Nálunk fejlettebb országokban elfogadott,hogy ha valakinek lelki problémája, krizise van, akkor szakemberhez fordul… sokan szégyellik, hogy segiséget kérjenek..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Borzalom!
    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Minta kommentelő

    Az miért van, hogy én az első kommentben leírtam, hogy CO2 fejlődik, és -1-et kapok rá, Chemist meg +7-et kap ugyanerre, csak mert bőlére eresztette?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  18. Minta: nem azért kaptál -1-et, mert röviden írtad le a kémiai reakciót, hanem a toxikológust meglehetősen éles stílusban minősítő mondatodért. Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Minta kommentelő

    A sósav és a mész reakciója általános iskola 7-8. osztályos kémia anyag (csak szinte senki nem emlékszik rá). Nagyon őszintétlen volna részemről nem “éles” stílusban minősíteni az ilyet.
    .
    Egész biztos vagyok abban, hogy a bolygónk problémáinak 98%-át a tragikus mértékű tudatlanság okozza.
    .
    (A maradék 2%-ot a napszél, a tektonikus mozgás és a meteorok.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  20. Gáz vagy nem gáz. Aki kinyitja az ajtót az nem téveszti össze a szagtalan színtelen CO2-t a zöldessárga, szúrós szagú klórral ( CL2) . A képen éppen szellőztetik a kocsit.
    A lányok biztosra akartak menni. Ez nem taktikai öngyilkosság volt ahonnan vissza lehet rángatni az öngyilkost.
    Mély részvétem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  21. Minta kommentelő!
    Ha már a 7-8. osztályos kémiai tananyagra hivatkozik, akkor nézzen utána ezekben a tankönyvekben, hogy mi a mész és mi a mészkő (de ha figyelmesen elolvasta volna – az igaz, hogy hosszú – hozzászólásomat), abban is szerepel mindkét anyag, képlettel együtt:
    Segítek:
    mész: kalcium-hidroxid, Ca(OH)2
    mészkő: kalcium-karbonát, CaCO3
    Megjegyzem még, hogy általában csak akkor szoktam hozzászólni szakmai kérdésekhez, ha értek a témához…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. Nem tiszta, hogy valójában mit öntöttek össze.
    Itt látható a teljes kép, amit a kocsi szélvédőjére tettek:
    http://www.borsonline.hu/news.php?ongyilkos-baratnok-tevedesbol-haltak-kinhalalt-a-lanyok-megrazo-foto&op&hid=43646
    Ezek szerint kénhidrogén, hidrogén-szulfid, H2S volt a keletkező gáz, ugye ami sósavból és mészből nem képződhet.
    A TV2 videója pedig két vegyszert említ:
    http://tv2.hu/aktiv/video/paros-ongyilkossag-konnyu-volt-hozzajutni-a-mereghez
    de a nevüket nem mondja.
    Az egyik valami savas kémhatású folyékony permetező szer, a másik pedig valami papírzacskóban lévő por.
    A megtaláló is nyilatkozik: valami sárga trutyi volt a vödörben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Dr. Zacher Gábor toxikológushoz pedig annyit szólnék hozzá, nem tudom hogy milyen szakember; de az azért eléggé minősíti, hogy miközben drogosokkal foglalkozik, önmaga is szenvedélybeteg, erős dohányos, méghozzá pipázik.
    http://www.vasnepe.hu/hetvege/20110226_zacher_gabor
    Ilyent egy sima orvos sem engedhetne meg magának, nem hogy egy toxikológus.
    Sőt még azt is bevallja, hogy csokiban sem tud magának mértéket parancsolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (9 szavazatból)
  24. Lehet ez az igazság:
    Csodálatos hozzáértő magyarországi újságírók…
    Meg a két lány is nagyon értett a kémiához és csak azt hitték, hogy kénhidrogén keletkezik, helyette viszont durvább szenvedést okozó klór gáz keletkezett…
    Lehetséges a TV2 videó is kamu vegyszereket mutat.
    A legvalószínűbb szerintem az, hogy klórmeszet és sósavat használhattak.
    Klórmész, azaz kalcium-hipoklorit, Ca(OCl)2.
    Még én nem próbáltam, de ennél már elképzelhető, hogy a sósav hidrogént ad át neki, és így CaOH képződik, miközben önmaga és a klórmész klórját is felszabadítja.
    És ezt nézték el a túlművelt újságírók sima mésznek, a két lány megtaláló férfi pedig látta – a klór gáztól – sárga trutyinak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  25. Hello7264,
    2011. július 4. hétfő, 15:12 hozzászólásom 6. pontjában már említettem a klórmészt. Ez egy fehér por, a sóvavval történő reakciójának egyenletét is leírtam. A reakció során a “trutyi” nem lesz sárga, különösen nem a klórgáztól (a kísérletet laboratóriumi gyakorlatokon a hallgatók évente elvégzik nálunk). A “trutyi” csak akkor lesz sárga, ha a vödör zománcsérült fémvödör volt (vas oldódik be a sósav hatására, a vas(III)-sók oldata sárga színű).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Teljesen igaz, hogy egy öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképpen szeretne élni. Például nem itt a földön egy öregedő feleséggel, hanem 70 szűzzel a paradicsomban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  27. Chemist: igen, bocsi, tényleg nem olvastam el figyelmesen a hozzászólásodat, nem is tudom, hogyan csináltam.
    Hogy mitől lett sárga, az viszont jó kérdés, mert az is lehet műanyag vödröt használtak. És ha jól tudom, feltétlenül sósav nem szükséges, bármelyik más sav is megteszi. Bár Magyarországon ez a legerősebb sav, amihez egyszerűen, akár élelmiszer boltban is hozzá lehet jutni vagy maximum 20%-os ecethez.
    Lehet a film sem mást mutat még sem, hanem valóban azt amit használtak. A papír zacskóban lehet tényleg klórmész van, a flakonban viszont nem sósav, hanem valami savas (természetesen permetezéshez rendesen hígítandó) permetezőszer. És ebben a valamiben akár vas vegyület is lehet.

    Zacher Gáborral kapcsolatos véleményemért meg megmondhatná valaki, miért kaptam már 3 leszólást?
    De továbbra is fenn tartom a véleményem: aki orvos, – és főleg toxikológus – az ne dohányozzon! És főleg ne kérkedjen vele!
    Mégis mit szólnak hozzá a becipelt betegek? “Szép” példát mutat nekik!
    A csokifüggőség pedig egy határon túl szintén nem normális dolog, hanem szenvedély betegség.
    Persze mindenki szereti a csokit, de azért nem kell túlzásba vinni és Szentjánoskenyér port is lehet használni helyette: egészségesebb és nem vezet függőséghez: nincs benne koffein és teobromin, mint a kakaóban.
    Mellesleg finomított cukrot is tartalmaz, ami szintén súlyosan károsítja az egészséget, aztán rínak, hogy ez a bajom, az bajom, és játsszák a hülyét, hogy nem tudjuk mitől vannak napjaink népbetegségei.
    100 évvel ezelőtt még nem volt körömgomba, nem volt cukorbetegség, nem volt csontritkulás. A sok mű és kilúgozott “élelmiszer” !
    Lehet Zacher Gábor jobban tenné, ha visszaadná a diplomáját?!
    Én a helyében mindenesetre mélyen szégyelleném magam.
    Suszter úrnak is lyukas a cipője, aztán még ő akarja befoltozni a másokét?
    Na ne vicceljünk!!!
    Lehet hogy Zacher Gábor jó toxikológus, viszont mint “pszichiáter” és orvos igen csak problémás, kár is védeni: nem kell hozzá kommentár!
    És ez Zacher Gábor istenítés is felettébb nevetséges. Ő az egyetlen “jó” toxikológus Magyarországon? Más nem is létezik, csak ő?
    Ez egyszerűen nevetséges.
    Én egészen biztos vagyok benne, Zacher Gábornál lehetne sokkal méltóbb embert is találni!

    A lányok kapcsán meg jó kérdés mi élhetett bennünk?
    Valami elmebeteg, “divatos” flúg agyatlan, mániákus követése, ezzel akartak nagy lányok lenni? Mert ha igen, akkor ez súlyos pszichiátriai eset.
    Vagy az lehet az az gaz, amit Kroll ír?
    Mert ez esetben mindkét lány olyan beteges családi légkörben élhetett, ami újból és újból előhozta belőlük az elkeseredést; (mivel nem ez volt az első esetük, mindkét lány már többször próbálkozott azelőtt is az öngyilkossággal, hogy ez most sikerült nekik és egyáltalán ismerték volna egymást) és ugyan pszichiáterhez cipelték tetteik után a lányokat, de ez sem segített a dolgon, nem volt képes olyan segítő és bizalmi légkört vonni a lányok köré, ami kisegítette volna őket ebből az őrült kényszertörekvésükből.
    Egyébként az egyik lány szülei elmondásuk szerint igen csak meglepődtek a történteken: ugyanis mélyen vallásosak.
    És lehet – persze ez csak egy feltételezés – éppen itt volt elásva a kutya: lehet valami rideg, vaskalapos, vallásosság volt: és pontosan ez hajszolta bele a lányokat abba, amibe; és éppen ezért nem tudták őket megmenteni: mert a lányoknak egy szerető segítő kéz kellett volna, helyette kaptak egy szeretetnek nevezett, vaskalapos álszeretetet, a lányok így hamar megtanulták; minden amit “szeretetnek” neveznek, azt utálni kell az élettel együtt, és a végén öngyilkosok is lettek. Mert igen, élni akartak, de annál az “életnél” amit a szüleiktől láttak, annál a halált is jobbnak tartották. Arra pedig nem voltak ismereteik, se elképzelésük, se erejük, hogy ebből a mókuskerékből maguktól kitudjanak szállni, egy valódi, hiteles életbe.
    Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy egy cseppet is egészséges családban mégis mi visz rá egy fiatalt, hogy ilyen őrült dolgot tegyen?
    És nekem ilyenkor erős a gyanúm – hogy ugyan a szülők szokás szerint kifelé a szépet mutatják – az ilyen családban valójában valami nagyon súlyos és durva “nevelési” hibák történtek!
    Vagy a lány már valami súlyos elmebetegnek született vagy a szülök “nevelték” őket annak, csak úgy véletlenül kizárt dolog hogy bárki csak úgy szórakozásból öngyilkos legyen. Én inkább és elsősorban a szülök súlyos hibáira tippelek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  28. Hát talált a diagnózisom, tessék itt az újabb hír a Blikkből:

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/megdobbento-vallomas-az-ongyilkos-katalintol-2057853

    “Túl sok volt a gond. Anyukám túl szigorú volt hozzám, és az iskolában is voltak gondjaim, ezért akartam megölni magam – indokolta tettét a kísérlet után az akkor 18 éves lány.” Ennyit a “mélyen vallásos” szülőkről.

    ” Kata három évvel ezelőtti öngyilkossági kísérlete után a Péterfy Sándor Utcai Kórházba került. Akkor az orvosoknak is megfogadta, hogy többet nem próbál végezni magával.” Azaz Zacher Gábor munkahelyére. Megfogadtatták, ahelyett hogy meggyógyították volna.

    No coment.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  29. A cikk alján most már az van írva, hogy a lányok sósavat és mészkénlevet öntöttek össze. És valóban, a TV2 videón egy ilyen flakon lehet látni:
    http://kertertgazdabolt.hu/e107_plugins/forum/forum_viewtopic.php?4
    Csak akkor újabb kérdés, mi volt a filmen látható zacskóban?
    Az oldal szerint ez a növényvédő szer kalcium-poliszulfidot tartalmaz, ami savakkal reagálva valóban kénhidrogén gázt fejleszt.
    És állítólag narancssárga a kalcium-poliszulfid színe, tehát ez lehetett a sárga trutyi?
    És akkor hogy hogy is van, most klór gáz vagy kénhidrogén mérgezésben haltak meg? Monda a magyarországi sajtó mindenféle marhaságot..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Ezek tették fel valószinüleg ezt a kérdést:http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__1366548-hogy-lehet-kenhidrogent-eloalitani

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Józanon lett öngyilkos Kennedy felesége 2012. július 8. vasárnap | AN

Kiderült, miért halt meg Amy Winehouse 2011. október 27. csütörtök | AN

Perelnek az étkezés miatt a muszlim rabok 2011. október 4. kedd | RR

Halálba kergették a hazafelé tartó fiatalt 2011. szeptember 18. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos