Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány dicséri Orbán Kína-politikáját 2011. június 26. vasárnap 20:21 | AN Forrás: facebook.com/gyurcsany

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány dicséri Orbán Kína-politikáját

Budapest – Biztosan örülnek a Fideszben, egyszer csak beérik a nemzeti együttműködés politikájuk. Gyurcsány Ferenc ugyanis van, amiben egyetért Orbán Viktorral, sőt megdicséri őt szokásos facebookos bejegyzésében. Lehet, hogy új szlogen születik a Fideszben? Dicsérjen meg téged a Gyurcsány Ferenc.

„Helyesen tette Orbán Viktor, hogy a szokásos diplomáciai formaságokon túli figyelmet tanúsított a kínai miniszterelnöknek. Apróságnak tűnik, de fontos, nem hétköznapi gesztus, hogy személyesen kísérte ki vendégét a repülőtérre” – írja Gyurcsány Ferenc a facebookon.

A volt miniszterelnök azért emlékezteti Orbánt, hogy első kormánya idején mennyire fagyosra hűtötte a magyar-kínai kapcsolatokat, egyszer sem látogatott Pekingbe. Hogy az elmúlt nyolc ellenzéki év nagyobbik részében „egy sor ügyben, elsősorban emberjogi kérdésekben, a tibeti helyzet megítélésében kritikusan viszonyult a hivatalos Kínához”, bár mindezért nem kívánja Orbánt ostorozni. Csak egyszerűen emlékeztetni őt, hogy a”keleti nyitás fő érdeme Medgyessy Pétert illeti. Ő nyitott Moszkva és Peking irányába” . Gyurcsány szerint Medgyessy helyesen ismerte fel, hogy Magyarországnak nem szabad bezáródnia, meg kell erősíteni a külső szövetségesi és baráti kapcsolatokat, normalizálni a viszonyt Washingtonnal.  Medgyessy kezdte újra építeni az együttműködést Moszkvával, és amit Medgyessy elkezdett Gyurcsány csak folytatta.

„Azon most nem nagyon lamentálnék, hogy mennyire illúzió azt hinni, hogy Kína megoldhatja Magyarország gazdasági gondjait, a mértéken lehet vitánk, de az irányon nem. Az Orbán kormány első évének külpolitikai vesszőfutása után a Fidesz Kína-politikájának átfogalmazása, és ennek első sikere, Ven Csia-pao látványos budapesti látogatása dicséretet és gratulációt érdemel” – írja Gyurcsány Ferenc a facebookon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. Te jó ég…ez engemet erősen emlékeztet Piszkos Fred módszerére : akit elkezdett dícsérni , azt a többiek hamarosan megútálták… hehehe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Azért ezt a dicséretet nem kell túlértékelni, főleg olyan – nem mellékes körülmények miatt, mint az EU és USA kapcsolatok, stb. elhidegítése.
    A világ másik felére OVi haragszik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  3. Geyza! Szerinted nem ezért csinálta? :) Most aztán mehet a fejtőrés, hogy mit baltázhattak el, hogy még a Gyurcsány is megdicséri őket. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  4. Ja
    P Howard nekem is a szellemi vezetőm !
    ( Még mindig sokkal jobb írás a Piszkosfredakapitány , mint a Meinkampf , nemiga ?… : ))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Az előző két kormányfő által elvetett magokat ismét Viktor aratja le! És még ezért dicséret is jár neki! Ez igen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  6. Gyurcsánynak muszáj ilyesmiket irni,mert ujra kezdték a börtönbe csukási fenyegtettségi akciókat.
    Hiába a politika,a zsarolás müvészete is.
    Nagy Imre is,ha behódol Kádárnak,nem végzik ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (10 szavazatból)
  7. Gyurcsány is tudja,hogy ezzel tovább csökkenti saját politikai esélyeit,és támogatói táborát is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. Ciki.mégsem járnak jó úton Fideszék, ha folytatják az előző “kommunista “kormányok munkáját és Gyurcsány megdícséri őket!? Huh, de bonyolult az élet!
    F…a van a menyasszonynak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Ne felejtsük el, hogy Kína piacot akar magának. A kínai termék kiszorítja a magyar terméket. Szenzációs:/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Gyurcsács valóban egy önállóan gondolkozó, független értelmiségi. Úriember, aki nem gyűlölködik. Nyilatkozatából is látszik, hogy a dolgok megítélésénél nem a bosszúvágy és riválisai lejáratásának szándéka, hanem a dolog reális megítélésének igénye vezérli. Felhívja a figyelmet, annak a Meggyessy Péternek az érdemeire, aki őt a minden bajok forrása Gyurcsány kórus tagjaként bírálja, sokszor érdemtelenül, néha pedig hazug módon. Rideg közgazdasági racionalissal ismeri el az őt amortoziláló és kriminalizáló fülkeforradalmárok, magyar gazdaság fellendülését segítiő lépéseit.
    Ezek nemes emebri tulajdonságok, még akkor is, ha közben nem emeli fel a szavát az emberi jogok Kínában uralkodó állapota ellen, ha nem tesz említést az aláírt megállapodások államadósság-növelő voltáról. Kár, hogy az emberi jogi kérdésben nememelte fel a szavát. A megállapodások gazdasági hatásának értékelését pedig nyilván a saját gazdasági filozófiája miatt helyesli. A helyzet persze azt is igazolja, hogy Orbán Viktor a Kína-politikában jelenleg a szocialista utat járja, Meggyessy és Gyurcsány statégiáját követve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. Eme dicséret a politika nyelvén: Doszpot rajzoljon körül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. A kereskedelmi kapcsolatok bővítése, ha ez kétoldalú, akkor dicsérendő.
    Egyetlen aggályom van!
    Amihez a fidesz nyúlt, még mindent tönkretett, elrontott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Kétoldalú kapcsolat? Hát persze, hiszen minden kapcsolat kétoldalú. Az a kérdés, hogy egyenlő felek között köttetett-e? Hát… nyilván nem. Röviden összefoglalva: Orbán kinyitotta az EU kapuját a terjeszkedő Kínának, amely gyárakat épít, hogy a termékeit EU-s termékként adhassa el, mentesülve rengeteg kötelezettség alól.
    De nézzük a magyar szempontokat:
    Orbán ismét hitelt vett fel, azaz a munkavállalóktól ellopott pénzből csökkent az államadósság, de máris új keletkezett Kína felé. A munkavállalók lehetőségeiről elég annyit mondanom, hogy Kínában egy munkás heti 3 dollárért a GYÁRBAN ALSZIK, hogy reggel folytathassa a munkáját. Szakszervezet? Ugyan már! Kollektív szerződés? Még véletlenül sem.
    A magyar vállalkozások többségének vége, mert a nagyvállalatok mellett a kicsik is beözönlenek.
    Ja, és a beszállítók? Kínából jönnek a kicsik és megvesznek magyar vállalkozásokat és látszólag helyi, valójában kínai cégek szállítanak a nagyoknak.
    Szóval van itt perspektíva kérem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. El kell olvasni Freeman Gordon írását.
    http://w.blogter.hu/435872/egy_kinai_allevele_a_magyarokhoz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Nem Orbán a baj ugye, hanem az orbáni politika. Jelen esetben Kínával
    kapcsolatban. Az a kurva, büdös kínai cipő, műanyag ruha, szar ágynemű,a kici,ócó kupac car. Na most, ha ez Gyurcsánynak is heljes, akó ő is mehett .
    Úgyi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  16. Szép gesztus, h Viktátor személyesen kísérte ki a reptérre? Szerintem csak biztos akart benne lenni, h tényleg felszáll a gépre :) )))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Hülye gyurcsányista már nyomott egy mínuszt. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  18. Egy, beérett a meggy, kettő, csipkebokor vessző, három, Te vagy a párom! Nem folytatom, de, miután beérett a meggy, mármint az Unió, ténylegesen felmerül a kérdés, hogy az elmúlt egy éves ámokfutáshoz hasonlítható embereken és határokon átgázoló kormányzás, nem ért e véget? Mármint Unión belül, nem e lesz Magyarország felfüggesztve vagy éppen kirekesztve politikailag és gazdaságilag? Uborkaszezon jön! Csipkebokor? Mármint Német és Franciaország, karöltve az USA másik szárnyával, megszurja szép hazánk dicső politikai elittjét? Eredmény? Te vagy a párom, mármint Kína! elfogyott a levegő az együttműködés kormány körül! Kína az OK! Gazdaságilag nem járhatnánk rosszul, de viszont azok miatt, akik mindezt a tető alá hozták, eme megállapításom, kérdésessé válhat az eddigi (20 év!) tapasztalatok miatt! Persze Kínát nem kell félteni, az USA golyóit is a kezében tartó nagyhatalom igen is jól tudja, hogy mit és miért tesz. Vityáéknak marad az alantas szerep, ezzel együtt a szegény Magyar is alul marad, mert a feltételeket nem árúlták még el, erre várat még Mercel Kancellár és Britannia szerepe mögött megbúvó végkifejlet. Ez után már mindjárt nem lesz olyan nagy dobpergés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Kínával ilyenformán barátkozni kb. olyan mint egy krokodillal leálni csókolózni.
    …. / Géjjza államközi kapcsolat-tana /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. De még jobb lett volna, ha nem csak kikísérte volna, hanem azzel el is húzott volna Kínába, annak a legmélyén levő valamelyik sivatagba…
    ŐRÖKRE !!!!!!
    ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Új fejezet a kínai-német kapcsolatokban 2011. június 28. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos